AZ 1867-DIK ÉVI KÉPVISELŐHÁZ BALOLDALÁNAK PROGRAMMJA.

Teljes szövegű keresés

129AZ 1867-DIK ÉVI KÉPVISELŐHÁZ BALOLDALÁNAK PROGRAMMJA.
(A Hon 1867. junius 26-diki számából.)
A koronázás végbement, koronás, az alkotmányra megesküdött fejedelem ül a trónon, a kormányt az országgyűlés többségéből alakított miniszterium vezeti, megváltozott ez által a helyzet a hazában; eddig a törvénytelen kormánynak mint ilyennek ellent kellett állani; ma, midőn törvényes kormány van, a feltétlen ellenállás nem lenne többé igazolható, ma a pártnak, mely hazánk függetlensége és alkotmányos szabadsága szempontjából elégedetlen azon alappal, melyen a törvényes uralomra átmenetel történt, más hivatása van.
A baloldal eddig is azon alapfeltételből indult ki, ezután is csak azt fogadhatja el irányadóul, hogy Magyarország semmi más nemzetnek vagy országnak alá nem vetett szabad és független ország, hogy a nemzet jövőjét biztosítni csakis ezen az alapon lehet; hivatása tehát főbb vonalaiban a következő:
1-ször. Odaműködni, hogy azon esetben, ha, mint meg vagyunk róla győződve, a gyakorlat is kimutatja, némely újabban alkotott törvénynek, s főleg a közösen érdeklő viszonyok tárgyában alkotottnak veszélyes voltát, a többség az országban annak, a függetlenség és alkotmányos szabadság érdekében megváltoztatására alakuljon.
Ezen megváltoztatást előidézni akarni addig, míg e törekvés nem a többségé az országban, jogosulatlan lenne. Mert valamint a nyers erőre támaszkodó hatalomnak nincs joga olyat erőltetni az országra, a mit annak többsége nem akar: éppen úgy nincs joga a kisebbségnek erőszakolni, hogy nézete érvényre emelkedjék, vagy meggátolni, hogy a többség alkotta törvény végrehajtassék; de joga és kötelessége az, hogy a többség megváltoztatására minden alkotmányos úton törekedjék.
2-szor. Addig is, míg nézeteit az érintett ügyekben érvényre emelhetné, elfoglalva a törvények által engedett tért, mindent megtenni, hogy még meglevő törvényeink ne hazánk függetlenségének és az alkotmányos szabadságnak rovására változtassanak; hogy azon tárgyakban, melyek a közösen érdeklő viszonyok iránt alkotott törvényben további nemzetközi szerződések alapjául jelöltettek ki, hazánk érdekeinek megfelelő megállapodások jöjjenek létre, az azokkal ellenkezők pedig meggátoltassanak. Természetesen 130bármely más kérdésekben, bármely más idegen nemzettel kötendő nemzetközi szerződésekre vonatkozólag is, ugyanazon szempontok fogván irányadóul szolgálni.
3-szor. Azon ügyeket illetőleg, melyek az újabb törvények által is a magyar törvényhozás kizárólagos intézkedésének hagyattak fel, az ország függetlenségének és alkotmányos szabadságának mindenben szem előtt tartásával, érvényre juttatni a demokratia elveit; azon demokratia elveit, mely az egyenlőséget a szabadságban keresi, mely az egyén szabadságára építi az állam szabadságát, mely nem tűrhetvén sem a szolgaságot, sem a fejetlenséget, szabadságban akarja a rendet és a rendben a szabadság biztosítékát; éppen azért oda törekedni, hogy
a) az ország területi épsége mielőbb helyreállíttatván, fentartassék. Erdély egyesülése az 1848-dik évi törvények alapján és a méltányos nemzetiségi igényeknek kellő figyelemben tartásával, de mentől előbb és mentől tökéletesebben végrehajtassék. Fiume azonnal és minden tekintetben tettleg visszakapcsoltassék. A határőrvidék és a csajkások kerülete alkotmányellenes helyzetéből mielőbb kiragadtassék, Horvát-Dalmát és Tót-országok országgyűlésével a kiegyezés, az ő kivánalmaiknak minden lehetőkben teljesítésével, de a magyar korona érdekeinek megóvásával mielőbb befejeztessék; hogy
b) a megyék az 1848-dik évi XVI. törvényczikk értelmében rendeztetvén, átalában a törvényhatóságok jogköre a parlamenti felelős kormánynyal összeegyeztetve, úgy szabályoztassék, hogy a törvény őreiül megmaradjanak, az önkormányzat általuk valóság legyen és ezentúl is a közszellem fejlesztői, gyúpontjai lehessenek; hogy
c) sajtótörvényünk a sajtószabadság kivánalmaihoz képest módosíttassék; hogy
d) az egyesülési jog a fentebb kitűzött alapelvek szellemében okszerűen fejlesztessék; hogy
e) e hon minden nemzetiségei a jogegyenlőség alapján úgy nyugtattassanak meg, hogy az állam egységének és területi épségének elutasíthatlan követelményei képezzék a határt, a melyen túl a törvényes intézkedések nem terjedhetnek; hogy
f) a hazában levő minden hitfelekezeteknek egymáshozi viszonyai a teljes jogegyenlőség és viszonyosság alapján rendeztessenek, az államhozi viszonyaik pedig mindenikre nézve egyenlően, saját hitelveikből folyólag, de az állam biztosságának kellő figyelembe vételével határoztassanak meg; hogy
g) a közoktatás és mindenekfölött a népnevelés a lehető tökélyre 131emeltessék és az abban részesülés mindenkinek lehetővé tétessék. Tanítási és tanulási szabadság mindenek számára, az állam főfelügyelete alatt; országos intézkedés ott, hol az egyesek, testületek és hitfelekezetek ereje elégtelen, de nem monopolium a közoktatás ügyéből az állam számára; nem olyan iskolák, melyek a független fejlődést elölik, melyek a fenálló hatalomnak nevelnek vak eszközöket a helyett, hogy a szabad szellem fejlesztői lennének; hogy
h) a törvénykezés úgy rendeztessék, hogy biztosítva legyen a törvények kizárólagos uralma felől az ország minden lakosa, a birák pedig hivatalos eljárásukban minden más befolyástól függetlenekké tétessenek. A törvénykezés legyen gyors és olcsó, léptettessék életbe az esküdtszéki intézmény, a nyilvánosság és a melyekben lehet: a szóbeli eljárás. Az úrbérrel rokontermészetű birtokviszonyok és a hűbériség maradványai pedig, miként ez iránt már a képviselőház is nyilatkozott, a tulajdonjog sérelme nélkül, mindkét fél iránti méltányosság, kárpótlás, illetőleg megváltás alapján szüntettessenek meg; hogy
i) az adórendszer igazságosan, az ország viszonyainak megfelelőleg, állapíttassék meg, s hasznos befektetések és a lehető legnagyobb takarékosság által az adó terhe könnyebben elviselhetővé tétessék; hogy
k) az ország anyagi jóllétének emelése czéljából az ipar, kereskedelem és gazdászat érdekében szükséges intézkedések megtétessenek, s a lehető legolcsóbban, mentül elébb, az eddig szokásban volt visszaélések kizárásával czélszerű vasutak építtessenek. Hazai folyóink szabályoztassanak és az ipar, kereskedelem és gazdászat szempontjából használhatókká tétessenek; hogy
l) a védelmi rendszer úgy állapíttassék meg, hogy habár a törvényben az mondatott is ki: hogy a magyar hadsereg ő felsége egész hadseregének kiegészítő része, legyen mint ilyen is valódi magyar hadsereg és az ország területe és alkotmánya védelme iránt biztosítékot nyerjen. A katonai szolgálat terhe a lehetőségig könnyűvé és mindenkire nézve egyenlővé tétessék.
Mindazon javaslatokat, melyek ezen tárgyakban a kijelölt szellemben, és másokban is az előrebocsátott főelveknek megfelelőleg bárki által tétetni fognak, a baloldal pártolni, támogatni fogja, míg az ellenkezőket a törvény korlátai között minden erejével akadályozni tartandja kötelességének.
4-szer. A kormányzatra vonatkozólag őrködni fog, hogy a törvények megtartassanak; hiszi, reményli, hogy nem lesz reá eset, de ha lesz, a törvénytelen rendeleteknek minden törvényes eszközzel ellen fog állani. 132Nem fog akadékos ellenzéket képezni, de minden alkotmányos eszközzel élni fog arra, hogy elveit, nézeteit érvényre emelje; örülni fog, ha ezt mások által elérheti, de ha nem, kötelességének fogja tartani többségre jutva, önmaga tenni meg azt, mit elveiből folyólag tennie szükséges leend.
Feladatának tartja ezek szerint a baloldal, hogy a hazánk függetlensége és szabadsága szempontjából nézete szerint veszélyes törvények megváltoztatására alkotmányos úton törekedjék, hogy addig is, míg ebben czélt érhetne, védelmezze, fentartani igyekezzék mindazon törvényeket, melyek a fentebbi szempontoknak kedveznek, hogy őrködjék a törvények hű végrehajtása fölött, hogy oda hasson, miszerint az új törvények alkotásánál a függetlenség és szabadság igényei, hazánk s a jogegyenlőség követelményei legyenek irányadók, és hogy alkotmányunknak anyagi biztosíték szereztessék.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem