KOSSUTH TERVÉRŐL AZ ALSÓ-DUNAI CONFŒDERATIO TÁRGYÁBAN.

Teljes szövegű keresés

KOSSUTH TERVÉRŐL AZ ALSÓ-DUNAI CONFŒDERATIO TÁRGYÁBAN.
Deák Ferencz 1867. május 30-dikán közzétett nyilatkozatában megemlékezik az «1848» czímű lapnak egyik czikkéről. E czikk keletkezése történetét Pulszky Ferencz e gyűjtemény szerkesztőjéhez intézett levelében így adja elő:
«Azon átalános lelkesülés közt, melyet a sikerült kiegyezés szült, éppen akkor, midőn már a koronázásra meg voltak téve az előkészületek, Kossuth levele Deákhoz kellemetlen benyomást tett hangja által, de még inkább felizgatta Deákot és barátait azon körülmény, hogy ugyanazon póstával, melylyel a levél megérkezett, megkapta Kossuthtól annak másodpéldányát Simonyi Ernő, a ki azt még ugyanazon napon rögtön kinyomatta és minden utczasarkon hordárokkal árusíttatta. Harminczezer példányban kelt el a röplap, minden ember vette és olvasta is már, midőn Deák még azt hitte, hogy az egy bizalmas magánlevél, mely ily alakban is elég sértő volt. Délután tehát szokás szerint ott voltunk Deáknál s egyhangulag sürgettük, hogy feleljen nyilvánosan. De az öreg úr mélyen megilletődve azt mondta: «Feleljetek ti, én nem teszem». Én tüstént vállalkoztam a feleletre. Midőn széledni kezdtünk, Deák intett nekem, hogy maradjak, s elmondta, mit kellene felelnem. Megjegyeztem magamnak Deák eszmemenetét, s a mint hazaérkeztem, megirtam Toldy István «1848» czímű hirlapjába a feleletet, mely május 28-dikán jött ki. Úgy hiszem, hogy az olvasók sok helyütt felismerték benne Deák logikáját és stilusát; akkor még kitünő emlékezőtehetségem lehetővé tette ezt, de több helyütt bele szőttem a czikkbe a magam okoskodását és phrasisait is. Különös súlyt fektettem Kossuth Dunaszövetségi tervére, melyet Deák is említett azoknak ellenében, mikkel a forradalmi vezér az Ausztriával való szövetséget 12megbélyegezte. Feleletem másnap az utczán tizenkétezer példányban kelt el.
Ismerem a Duna-confœderatio tervének egész történetét, s azért térek most reá vissza, mivel Helfy Ignácz a képviselőház egyik ülésében reám, mint tanura hivatkozva, azt állította, hogy «a terv a Keletről származott, Turinba egy Marc Antonio Canini nevű olasz hozta, ismerte őt Pulszky Ferencz is, a ki szintén tudta, hogy a terv nem Kossuthtól eredt, hanem hogy azt Kossuth egyenesen ellenezte».
Kossuth 1860 végén meg volt arról győződve, hogy Napoleon tavaszszal megkezdi újra Ausztriával a háborút, mely másképp, mint a birodalom feloszlásával nem végződhetik. Érezte azonban annak szükségességét, hogy Közép-Európában egy nagyhatalom létezzék az európai egyensúly fentartására, s erre a Dunavölgyi kisebb államok szövetségét tartotta hivatottnak. Napoleon azonban 1860 deczember havában tudatta Cavourral, hogy nem kezd új háborút, hogy tehát minden előkészület hiába való. Kossuth sehogysem tudott belenyugodni terveinek elnapolásába, s még mindig táplált reményeket. Midőn 1862 elején Marc Antonio Canini ismert publicista a Keletre készült menni, hogy a Fejedelemségekben és Szerbiában izgasson, Kossuth megbeszélte vele a dunai confœderatio eszméjét. Canini olaszul papirra tétette a tervet, átnézette Kossuthtal, s alá is iratta vele, hogy ez aláirás neki, ki az eszmét Oláhországban és Szerbiában terjeszteni akarta, mintegy megbizó levélül szolgáljon.
Kossuth terve váratlanul megjelent a Helfytől szerkesztett milanói Alleanzá-ban, a hová, akkori hitünk szerint, Canini küldötte be. Kossuth félvén, hogy terve rossz benyomást kelt Magyarországon, megkérte Helfyt, hogy hazudtolja meg a dolgot. Helfy meg is tette ezt egy rövid czikkben, melyet az Agence Havas révén táviratilag szétküldetett, de a terv már ismeretes volt kül- és belföldön mint a Kossuth terve.»
Kossuth Lajos «Irataim az emigráczióból» czímű munkája III. kötetének 735–739-dik lapjain következőleg adja elő a dunai confœderatio tervének történetét:
«Durando olasz külügyminiszter azon alkalommal, midőn Irányi barátom, mint a M. N. Igazgatóság képviselője, neki bemutattatott (április 1862), azon nézetét fejezte ki, hogy «Szerbiával confœderatio alapján kellene egyetértésre jutnunk». Emlékeztetek: azon időben reánk nézve a situatio kulcsa Napoleon császár által Belgrádba lett áthelyezve. Az olasz kormány tehát a Szerbiával való egyetértésre igen nagy súlyt helyezett, elannyira, hogy a rendes hivatalos úton kívül még az «officiosus» működést 13is szükségesnek tartá. Klapka tábornok (akkor még igazgató-társam), adta tudtomra, április 24-én, hogy Canini úr (előbb a Tribuno szerkesztője) a keletre küldetik a kormány által a végett, hogy az egyetértésre jutás érdekében működjék a Fejedelemségekben és Szerbiában, s hogy elutazása előtt be fogja magát nálam mutatni. Én májusban leányom sírjától jőve, útban Svájcz felé, hol beteg nőmnek az anyai szív fájdalmára enyhülést mentem keresni, Turinban néhány napra megállapodtam, s a nálam jelentkező Caninit (minthogy akként volt bemutatva, a mint említém) még ily állapotban sem vonakodtam elfogadni. Értekeztünk. Nekem régi-régi meggyőződésem, hogy Magyarországnak a keleti szomszédnépek szabadságában s nemzeti individualitásuk szabad fejlődésének biztosításában kell az orosz hatalmi terjeszkedés, nevezetesen a panszlavismus ellen biztosítékot keresni s csakis abban lehet feltalálni. (Utalok Irataim I. kötetének azon fejezetére, melyben értekezésem Obrenovics Mihály herczeggel van előadva.) Amott keleti szomszédunkban a Dunán alul szláv népek vannak, tehát azon oldalról (mint nem éppen szabatosan mondani szokás) szláv gyűrűvel vagyunk körítve. Tetszik, nem tetszik, a geographiát nem lehet megváltoztatni. De ezen szláv gyűrű reánk csak azon esetre lehet veszélyes, ha azt az orosz forgathatja mutatóujja körül; ha panszláv gyűrű s nem szerb, bolgár, bosnyák, herczegovcz, montenegrin gyűrű. Ezek a népek nekünk sem külön-külön, sem együttvéve nem lehetnek veszélyesek, ha szabadok; erre döntő érvet nyujt a népességi statisztika. A ki szabad lehet, az jószántából nem lesz orosz szolga. Hogy mindazon apróbb népek külön-külön vagy kisebb-nagyobb csoportosulásban akarják-e nemzeti egyéniségük szabadságát élvezni? azt én reánk nézve közömbös dolognak itéltem. Én teljességgel nem fáztam azon gondolattól, hogy az 1 millió 16–17 százezer főnyi Szerbia (ha ugyan szomszédjainak úgy tetszenék) dél felé óhajt terjeszkedni; mert hiszen ha egész Bosznia, Herczegovina, még akár ha Montenegro is egyesülne vele, mindössze is 3 millió s pár százezer lélekre menne. No ez, mint független állam, maga erejéből csakugyan nem oly rémületes aggressiv hatalom, hogy egy független Magyarországot veszélylyel fenyegethetne; sőt a józan politikai arithmetika alapján a független Magyarországnak (mindig ilyenről beszélek) inkább érdekében volt volna, hogy Szerbia 1.600,000-nyi népességből három millióra emelkedve, oly nemzetté legyen, mely a független nemzeti individualitásra a kellő elemmel bír; mert ha ilyennel bírva, a független Magyarországra, mint kültámadás ellen szövetségesére támaszkodhatik, nem bolond, hogy magát orosz horogra akaszsza. Független szerb akarand lenni, s nem panszláv, azaz orosz szolga. Nekem tehát az volt a kiindulási pontom, hogy a franczia hatalom őrködése mellett 14a keleti kérdés, mint tisztán házi kérdés kerüljön megoldásra a török hatalom s annak keresztény népei között, a nélkül, hogy ezek orosz avatkozás folytán orosz horogra kerüljenek (a mint, fájdalom, Ausztria «bölcs» politikája folytán odakerültek), s ha a keleti kérdés, mint tisztán házi kérdés, ama népek felszabadulásával találna megoldatni, én nemcsak a legnagyobb örömmel kész valék közreműködésemet arra felajánlani, hogy a felszabadulandó szomszéd Magyarország s a felszabadulandó szomszéd oláh és szláv népek között minden külellenség elleni kölcsönös védelem végett szövetség jöjjön létre, de sőt e szövetséget mind a mi függetlenségünk, mind az ő függetlenségük biztosítékának tekintettem, s az egyedüli gyakorlatias módnak arra, hogy ama szláv gyűrű panszláv gyűrűvé ne változzék.
Ily szempontból váltottam eszmecserét Caninival a confœderatio felett. Kérdezett, nem akarnám-e gondolataimat discret használatul irásba tenni. Ezt azon kijelentéssel tagadtam meg, hogy a családi szerencsétlenség miatt, mely reám nehezedett, erre nem ajánlkozhatom; tehát azzal ment el, hogy ő fogja megkisérteni papirosra tenni a beszélgetésünkben előfordult eszméket, tájékozásul magának a kormány által reá bizott eljárásban. Másnap csakugyan el is hozott egy fogalmazást, mely nagyjában véve a múltnapi megbeszélésnek hű resuméja volt; kért, irjam alá, mert az nagyban elő fogná mozdítani eljárása sikerét, ha megmutathatná, hogy én hajlandó vagyok az ott foglalt eszméket további értekezés alapjának tekinteni. Mire azt jegyeztem meg, az bajos dolog, minthogy egyik-másik vázlatos eszme bővebb kifejtés nélkül fonák magyarázatra szolgáltathat alkalmat, s egyik-másik eszmét én magam is csak azon esetben fogadhatnám el, ha a részletes kifejtés hazám jogos érdekeivel megegyeznék, s méltó igényeinek megfelelne. Hanem Canini becsületszavát adta, hogy ő azt kezéből ki nem adja, sem közzé nem teszi, sem mását venni nem engedi, hanem a legdiscretebb modorban csak annak jeléül használandja, hogy én a confœderatio eszméjének alapján kész vagyok értekezésbe bocsátkozni. Ekként biztosítva minden visszaélés ellen, s a discret használat feltételei alatt aláirtam, a mint hogy Klapka tábornokot 1862 május 15-dikén irott levelemben (a szavakat nyomaték jeléül aláhúzva) értesítettem is, hogy ez iratot csak discret magánhasználatra irtam alá.
Nem is mondhatom, hogy Canini adott szavát megszegte volna. Hanem történt, hogy az iratnak egy másolatát nálam hagyván, én azt Helfy barátomnak adtam vagy küldöttem át oly czélból, hogy abból a confœderatio eszméjével megismerkedve, arra lapjában (az Alleanzában) a közvéleményt előkészítse. Alkalmasint nem eléggé szabatosan fejeztem ki magamat, 15a minek az lett a következése, hogy Helfy – tévedésből – magát a csak magán, discret használatul, tehát a teljességgel nem kellőleg kifejtett iratot tette közzé, a mi nekem meglehetősen sok kellemetlenséget okozott. Kénytelen voltam magyarázatokba bocsátkozni; de megelégedésemre szolgált, hogy miután e magyarázataim az Alleanza 1862. 16. számában megjelentek, számos tanuságát vettem annak mind hazulról, mind az emigrátióból, hogy a confœderatio eszméjét, miként azt kifejtettem, még olyanok is örömmel helyeselték, kik a nem eléggé szabatos elővázlatnak némely pontjain fenakadtak volt.
A dunai confœderatio csak független Magyarországgal volt volna lehetséges. Magyarorszag függetlensége feladatott s ezzel az a confœderatio eszméje is, mint igen-igen sok egyéb, a pium desideriumok közé került. Pedig a részletek vitatás tárgyát képezhetik, de az eszme maga annyira parancsoló követelménye Magyarország biztonságának s a keleti népek nemzeti szabadságának, hogy ha engem a magyar nemzet a haza függetlenségére intézett törekvéseimben el nem hagy: az eszme magát okvetlenül kivívta volna, s a magyar haza irtózatos megpróbáltatásoktól, Európa jövendője katastrophalis rázkódtatásoktól lett volna megkimélve.
Meg akarom még jegyezni, hogy azon irat, melyet Canini hozzám hozott s én aláirtam, Pulszky Ferencz úr saját kezeirása volt. Ő fogalmazta, a mit neki Canini értekezésünkről elmondott.»
E gyűjtemény szerkesztője megküldötte Helfy Ignácznak Pulszky levelét, s ugyanakkor rámutatott Kossuth Iratai III. kötetének 737-dik lapjára. Mind a kettőnek előadása ellentétben van a nyilatkozattal, a melyet Helfy a képviselőházban tett. Helfy Ignácz irásbeli válasza ez:
«A dunai confœderatióra vonatkozólag ma is csak azt mondhatom, a mit igaznak tudok, a mit a parlamentben is mondottam, hogy t. i. az a tervezet, a mely legelőször az általam Milanóban szerkesztett Alleanzában megjelent, nem volt Kossuth műve, sőt megbotránykozott rajta, hogy az ő neve alatt jelent meg, a mit én azonnal távirati úton tudattam is az összes sajtóval.*
Helfynek ezen táviratát e gyűjtemény szerkesztője kereste az akkori hirlapokban, de nem akadt reá. Párisba intézett kérdésére onnan a következő feleletet kapta:
«A párisi hirlapok 1861. május 21-dikén közölték a confœderationális tervet, s ettől a naptól fogva junius 2-dikáig sem az Agence Havas, sem a hirlapok ez ügyben sem czáfoló, sem másnemű nyilatkozatot nem tettek közzé. Az Agence Havas junius 2-dikán kiadott számában, a harmadik hasábon, az utolsó hirek között a következő távirat olvasható: «Milanó, jun. 2. Kossuth az Alleanzában fontos fölvilágosításokat közöl a dunai népeknek, a magyaroknak, szerbeknek, románoknak confœderatiójára vonatkozó tervéről. Ezt a táviratot szóról-szóra és minden megjegyzés nélkül lenyomatták a Le Pays, a Siècle, a Constitutionel stb. Magukra a fölvilágosításokra azonban e lapok nem tértek vissza és szövegét nem közölték.»
16Hogy Kossuth maga miként vélekedik ez eszméről, s minő alakban s mily föltételek mellett lett volna hajlandó azt Magyarországra nézve elfogadni, ezt ugyancsak az Alleanza egyik következő számában egy igen terjedelmes iratban ő maga kifejtette.* Az akkori osztrák sajtó azonban ezt agyonhallgatta, s így megmaradt, mint látszik, mai napig, még hazánkban is, az a balhiedelem, hogy az az első tervezet csakugyan Kossuthtól eredt. Csodálom, hogy Pulszky, a ki a tényállást épp oly jól tudja, mint én, szintén hozzájárul ama balhiedelem megerősödéséhez.
Kossuth ezen fejtegetéseire vonatkozik az Agence Havas-nak 1862 junius 2-dikán közzétett és a párisi lapoktól lenyomatott milanói távirata.
Egyébiránt az igazság ki fog derülni. Kossuth Iratai folyamán majd szó szerint fog megjelenni az általam fentebb jelzett terjedelmes irat, s alkalma lesz mindenkinek meggyőződni, hogy abban a szervezetben, a mint azt Kossuth contemplálta, Magyarország függetlensége teljesen biztosítva lett volna.»*
Kossuth Iratainak időközben megjelent V. kötete nem teszi közé a Helfytől jelzett terjedelmes iratot, s a dunai confœderatióról csak egy helyütt emlékezik meg. A 496-dik lapon olvashatni Kossuthnak 1863 nov. 22-dikén Helfyhez intézett levelét, a melynek egyik pontja így szól:
«Megbocsásson ön, ha emlékeztetem, hogy ön már egyszer (a dunai confœderatio kérdésében) egy indiscretiót követett el, mely kimondhatatlanul ártott az ügynek, s nekem hazafiui törekvéseimben annyi akadályt okozott, hogy azt egész kiterjedésében s balkövetkezményeiben alig lehetne leirnom.»
Miként Jancsó Benedek a «Hazánk» 1894. márczius 21-diki számában irta és «Szabadságharczunk és a dako-román törekvések» czimű művében bővebben is kifejtette, a dunai confœderatio eszméjét a romániai emigránsok, nevezetesen Ghyca János és Balcescu Miklós vetették föl 1850-ben.
Balcescu Kossuthtal már 1849-ben állott összeköttetésben, s több társával a magyarok és románok kibékítésén fáradozott. E czélból 1849 május havában Debreczenben, juniusban pedig Pesten időzött.
Moldován Gergely «A románság» czimű műve I. kötetének 587-dik lapján, Ghyca Jánosnak «Amintiri din pribegie dupa 1848» (Emlékek az 171848 utáni bujdosásból) czimű műve alapján, közzéteszi a «Békekötési terv»-et, a mely Szegeden, 1849 julius 14-dikén, a magyar kormány és a moldva-oláhországi fölszabadulási mozgalmat vezető romániai emigransok között létrejött. E terv a Magyarországban lakó román nemzetiségnek adandó garantiákat foglalja magában, s megállapítja, hogy a moldva-oláhországi hazafiak az osztrákok és oroszok ellen legiót alakítanak, s hogy a magyar kormány a román önkéntesek gyűlőhelyéül az Oláhország és Erdély határán fekvő valamely várost fog kijelölni, s magára vállalja egy zászlóalj fölfegyverzését és föntartását. Ez egyezményen a következő aláirások vannak:
«N. Balcesco,
a nemz. emigratio ügynöke.
C. Bolliac,
az emigratio külön kiküldöttje.
Átalánosságban elfogadja:
Kossuth Lajos,
a magy. állam kormányzója.
A részletek az ez irányban meghatalmazott Bem altábornagy úrral rendezendők.»
Jancsó Benedek, ugyancsak Ghyca Jánosnak előbb említett műve nyomán, közzéteszi Balcescunak 1850. április 6-dikán Párisban kelt és az akkor Konstantinápolyban időzött Ghycához intézett egyik levelét, a melyben a keleti confœderatióra vonatkozólag a következő részleteket olvashatni:
«Emlékiratod, a melyet Kossuthnak küldöttél, jó. Csak azt szerettem volna, hogy még világosabb legyen. Különben azt hiszem, hogy Kossuthtal kevésre mehetünk, mert nagyon entête saját eszméibe.
Közelebbről a confœderatiónak egy tervezetét fogom neked megküldeni, a melyet a következő alapokon szeretnék létrehozni:
1. Három külön területtel és közigazgatással biró nemzetiség lenne: a magyar, román és délszláv.
2. A területi fölosztás tekintetében irányadó a kerületek vagy vármegyék lakosságának többsége. A kisebbség, ha idővel megnőne, nyelvére, vallására és községi administratiójára nézve megkapná a politikai garantiákat, sőt eshetőleg el is lenne szakítható a többség területétől.
3. E szövetséges állam neve «Dunai szövetséges államok» lenne s a magyar királyság területén kívül magában foglalná Bukovinát, Moldovát, Oláhországot, Szerbiát és Bessarábiát – ez utolsót akkor, mikor vissza fogjuk venni. A szövetséges parlament 150 képviselőből állana. Ötven-ötven mind a három nemzetből és rendre fölváltva gyűlne össze évenkint az egyes nemzetiségek fővárosaiban. Maga határozná meg a tanácskozás nyelvét (franczia, német vagy más legyen-e?) A szövetséges parlament évről-évre 18választaná meg a három tagból álló szövetségi kormányt. Ezek közül egyik lenne hadügyminiszter, a második külügyminiszter, a harmadik a kereskedelem- és a közlekedésügy minisztere. Csak ezek a miniszterek és ügyeik lennének közös szövetségi ügyek. Ez a gyűlés határozná meg, hogy mennyit fizessen minden nemzet népessége és jövedelme arányában a szövetség pénztárába.
Egészítsd ki ezeket az elveket a magad fejéből addig is, míg elküldhetem azt a tervezetet, melyet csinálni szándékozom. Azt hiszem, hogy ezt Klapka és Teleki is elfogadják, s akkor félhivatalos jelleget adunk neki. Gondolom, hogy Cartoriskyt a comité tagjává tehetjük, hogy legyen a szerbek és a délszlávok képviselője.»
Balcescunak 1850. julius 1-sején Zamojsky grófhoz intézett emlékirata szerint Kossuth az eszmét eredeti alakjában visszautasította. «Kossuth azt mondja – irta Balcescu ez emlékiratban – hogy ő mindenekelőtt magyar, s hogy a magyar Magyarországnak szenteli szolgálatát; hogy föltétlenül akarja mindazt, a mit elengedhetetlennek tart a magyar állam azon politikai és történelmi egységben való fönmaradására, a mint ő azt érti. Ezen elengedhetetlen föltételeken kívül a Magyarországban lakó fajoknak és nyelveknek meg akarja adni mindazt, a mit a magyarokkal való teljes polgári és politikai jogegyenlőség megkövetel, sőt hajlandó biztosítani nemzeti fejlődésöket, s azt a jogot, mit nyelvöknek a helyi közigazgatásban számuk aránya megad. De politikai és diplomatiai nyelvül, s az ország egyes részei között levő egység kapcsául az egész Magyarország számára a magyar nyelvet akarja.»
Kossuth maga, két hónappal confœderationális terve közzététele után, Vukovics Sebőhöz intézett levelében megirja, hogy a confœderationális eszmét ő indicálta 1851-ben, s hogy «lelke egész erejével azt tanácsolja a nemzetnek, fogadja el elvben a confœderatio eszméjét».
Rónay Jáczint Naplótöredék czimű munkája III. kötetének 228-dik lapján megemlékezik Perczel Mórnak 1862-ben hozzája intézett leveleiről, s így folytatja: «.... szólok egy másik, julius 7-dikén (1862) kelt olaszországi levélről, mely mondhatatlanul érdekelt, mert világot derített arra a baljóslatu «confœderatióra», melyet Kossuth Lajos a horvát, szerb és oláh.... népfajok közt tervezett, s mely szerint innen és túl a Dunán és Száván az Adriai tengertől a Fekete-tengerig létesült volna egy új zagyva birodalom, melyet a szabadság, egyenlőség és testvériség fűzött volna össze, 19s mely közügyeit fölváltva, Pesten, Belgrádon, Zágrábban és Bukarestben intézte volna.... Ennyit hallottunk jól rosszul a merész tervről, az «aldunai confœderatióról», s természetesen visszariadtunk, s láttuk a magyar faj sírját abban, minek meg kell vala mentenie Magyarországot.»
«Julius 10-dikén – folytatja Rónay – estve 8 órakor Vukovics Sebő azzal köszöntött reám, hogy Kossuth Lajostól érdekes levél érkezett, melyet közölni fog velem. Feszült figyelemmel hallgattam végig a valóban érdekes sorokat, s arra kértem Sebő barátomat, hogy nem hagyhatná-e holnap reggelig kezem közt a levelet, melynek egyes részeit óhajtanám lemásolni. Beleegyezett és távozása után hozzáfogtam. Később sajnáltam, hogy nem másoltam le az egész levelet, de másokkal is közöltetvén, többé nem juthattam hozzá. Adom híven, a mit kijegyeztem.»
Kossuth Vukovicshoz irt ezen levelében az alsó-dunai confœderatióról így nyilatkozott:
... Nekem azt mondja a haza, hogy önerejéből, külsegítség nélkül nem képes fellépni, s azért azt várja tőlem, hogy neki külsegítséget szerezzek. Ez az én feladatom.
Keresem azoknál, kiknek reánk nem kevésbbé van szükségök, mint nekünk reájok. Hajlandók a szövetségre s azt kérdezik: mit kivánok nemzetem nevében a szövetség föltételéül?
Én hármat kivánok: I. Háborút az osztrák ellen. II. Garantiákat, hogy e háborúban Magyarország függetlensége coordinált czélul vétetik. III. Annyi segélyt fegyverben és hadseregben, a mennyi kell, hogy a magyar csatarendbe állhasson.
Azt mondják: helyes, de merre és hogyan viszszük meg azt a segélyt fegyverben és hadseregben?
Ez Horvátországon, Szerbián vagy Oláhországon keresztül lehető. Ezekkel lépjetek alkuba, mondák, különben kénytelenek vagyunk Magyarországot vagy kihagyni a kalkulusból, vagy legfeljebb accidenskint tekintenünk, melyre nem építhetünk.
Megértettem a kénytelenséget az otthoniakkal, s kértem mindenekre, egyezkedjenek a szomszédokkal.
Nem történt semmi, s a horvátok, románok, szerbek azok, kik nem hiszik, hogy a magyarok el akarnak válni az osztrákoktól.
Az ügy körmünkre égett; nézz az oriensre, Belgrádra. Az oriensi complicatio imminens krisis, a keleti kérdés van hivatva az olasz-magyar kérdéshez eldöntő alkalmat nyujtani.
Detailokba nem ereszkedem, olvass a sorok közt. Csak ennyit: A krisis előestéjén az, kinek segítségére vagyunk szorulva, így szólott: Az ön 20magyarjai otthon haszontalan emberek, professzoros jogi disquisitiókkal idegenítik azokat, kikkel statusférfiakul egyezkedni kellene. Ha Horvátországgal, Szerbiával, Rumaniával egyetértésre nem jönnek, én önöknek segítséget nem adhatok. Tovább nem várhatunk, nem habozhatunk. Én magam veszem kezembe az alkukisérletet, de adjon ön neve tekintélyével basist reá, a confœderationális eszme alapján, melyet önmaga indicált 1851-ben.
Gondolkoztam, scizziroztam tervet, mely a czélnak megfelel, mely csak engem kötelez, de elég arra, hogy a honfelszabadítás nagy munkájára kaput tárjon, utat nyisson.
A dolog nem volt nyilvánosságra szánva, mert hiszen titkos negociatiók initiálása volt a czél, s mert tudtam, hogy ha az osztrák megtudja, oly irtózatosan megijed tőle, hogy minden követ megmozdít a negociatiók megdöntésére. Hazánk rossz csillaga úgy hozta magával, hogy a terv nyilvánosságra jött. E szerencsétlenség részemről magyarázatokat tett szükségessé. Ezeket küldöm. Én lelkem egész erejével azt tanácsolom a nemzetnek, fogadja el elvben a confœderatio eszméjét. Detailokról nem szólok, azokat lehet a körülményekhez alkalmazni.
Ahhoz nem nagy philosophia kellett, hogy a magyar így szóljon: Kossuth adhäsiója a confœderationális eszméhez még nem nemzeti kötés, ahhoz még majd nekünk is szólónk lesz, de neki okának kell lenni, miért avancirozza a tervet, miért éppen most; ne zavarjuk kalkulusait, hallgassunk, vegyük hasznát, s ha majd azon helyzetbe jutunk, hogy a confœderatio iránt országosan nyilatkozhatunk, mi már csak akkor lehet, «ha megvertük a németet», akkor majd meglátjuk, mit mondunk hozzá, elfogadjuk vagy nem fogadjuk el, a mint jónak látjuk.
Mondd, kérlek, nem megbocsáthatlan politikai éretlenség-e ennyit be nem látni? Sőt, mintha vaksággal verte volna meg az Isten egész nemzetünket, nagy lármát ütnek, egy követ fujnak a megijedt osztrákkal....
Fájdalmas érzéssel mondom, e nemzet vagy nem érett meg a szabadságra, vagy, a mi még valószinűbb, csak rémnek használja a forradalmi fenyegetéseket, hogy a németet alkuba riaszsza, de maga is fél a forradalomtól. Alkudni akar.
És én marha, ki életemet vesztegetem el, hogy neki a forradalomra győzelmes kilátást szerezzek.
A bajt elhárítani most már nincs hatalmunkban. A nemzet ellenszenvet mutatott az eszme ellen; ezt többé nem tetté nem teheti.
Tehát minden attól függ, vajjon a magyarok ellenkezésének kinyilatkoztatása daczára is sikerülend-e a «baráti hatalom küldöttjének» oly nego ciatiót 21initiálni, mely háború esetére fegyvert és a segédseregnek számunkra utat nyisson?
Nem hiszem, hogy sikerüljön.
A küldött még nem jött vissza. Bevárom és ha, a mint gyanítom, azzal jő vissza, hogy Kossuth javaslatát a magyarok in thesi ellenezvén, a negociatiónak helye nem lehet, nem marad egyéb hátra, mint a nemzetnek azt mondani: én nem tudok rajtatok segíteni, vous l'avez voulu, lássátok, mit csináltok, én szerepemet bevégeztem.
Egy pár hét határozni fog, vagy, vagy. Don Quixotte szerepre sem kedvem, sem hivatásom.»
Kossuth az imént közölt levelében, miként már érintettük, megemlékezik róla, hogy a confœderationalis eszmét ő indicálta 1851-ben. Tette ezt azon dolgozatában, a melyet a magyarországi nemzetiségi kérdésnek gyökeres és végleges megoldására még Kis-Ázsiában készített. Ez alkotmány-tervezetet 1852-ben bizalmas emissariusaival Magyarországba küldötte, hogy hivei annak sokszorosítása és szétosztása által, különösen a nemzetiségi vidékeken, propagandát csináljanak a leendő felkeléshez.
Az alkotmány-tervezet egyidejüleg bocsáttatott ki Kossuthnak a horvát-szlavon nemzethez intézett proclamatiójával. Hentaller Lajos munkája, «A balavásári szüret», Kossuthnak az országba küldött bizalmas leveléből közli az alkotmány-tervbeli vázlatot, mely kimerítőbb szövegben Irányi Dániel és Chassin «Histoire politique de la révolution de Hongrie 1847–1849» I. kötetéhez függelékképpen van csatolva.
Hentaller közlése szerint. Kossuth terve így szól:

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages