LÓNYAY ELŐTERJESZTÉSE AZ ÁLLAMADÓSSÁG TÁRGYÁBAN. | Deák Ferenc munkái

LÓNYAY ELŐTERJESZTÉSE AZ ÁLLAMADÓSSÁG TÁRGYÁBAN.

1867. szeptember 6-dikán – irja Lónyay Menyhért naplójában – az országos küldöttség értekezletté alakult, hogy meghallgassa a miniszterium előterjesztéseit az államadósságok tárgyában, s azok alapján előkészítse a tanácskozásokat azon időre, midőn az országos határozat értelme szerint a két miniszterium között folytatott értekezések eredménye az országos küldöttség elé lesz terjeszthető.

Előadtam ennélfogva az államadósságok tárgyában eddig folytatott előleges értekezések eredményét. Kifejeztem mindenekelőtt, hogy jelenben a feladat: nemcsak a politikában, hanem a pénzügyi kezelésnél és rendszernél is teljesen eltérni azon eljárástól, mely az utolsó 18 év alatt követtetett, szóval mindaz, a mit a birodalmi tanács vitatásai alkalmával azon egy szóval fejeztek ki «Umkehr». A pénzügyi rendezetlen állapot veszélyezteti a politikai viszonyokat is és akadályozza az alkotmányosság megszilárdulását; a gyökeres orvoslásnak egyetlen alapfeltétele: az egyensúlynak helyreállítása az államháztartásban, azaz a krónikussá vált deficitnek végképpeni megszüntetése. Kifejtettem, hogy a felállított dualistikus elv és a közösügyi törvények értelme szerint folytonosan deficittel kormányozni a lehetetlenségek közé tartozik. A közösügyi törvény határozott értelme szerint ugyanis újabb kölcsönöket csakis a magyar országgyűlés hozzájárulásával lehet kötni; már pedig nem is képzelhető, hogy legyen bármely miniszterium, a melynek a magyar országgyűlés évről-évre hajlandó volna az évenkinti deficitek fedezésére kötendő új meg új kölcsönöket megszavazni; de az is nehezen tehető fel, hogy a birodalmi tanács a jövőre nézve az eddigihez hasonló könnyűséget mutasson a kölcsönök megszavazásában; a deficitnek gyökeres eltávolítása már ezen dualistikus törvényhozási eljárás folytán is elkerülhetetlenül szükséges. Kifejtettem továbbá azon nézetemet, hogy a birodalom, mely természeti fekvésénél, földi minőségénél, népessége arányánál és szorgalmánál fogva hivatva van Európának egyik legvagyonosabb államát képezni, mindaddig, míg az államháztartásban az 209egyensúly helyre nem állíttatik, fel nem virágozhatik. Kifejeztem azon meggyőződésemet is, hogy az anyagi megerősödésnek és az adóképesség bővebb kifejlődésének, tehát az állami jövedelmek szaporodásának beállása azon időtől fogja kezdetét venni, midőn sikerülend az államkiadásokat az állambevételekkel szoros arányba és viszonyba hozni.

A deficitnek kérdése szoros kapcsolatban áll az államadósságok kérdésével. Ha a rendes állambevételekből az államkiadások fedezhetők volnának, az esetben az államadósságokért elvállalandó évi járadéknak meghatározása méltányosság alapján, a viszonos vagyonosság, illetőleg adóképesség szerint volna czélszerűen eszközölhető. Ha volnának is egyes kisebb kölcsöntételek, melyek a birodalom egyes részeit inkább érdekelnék, ezek a többitől könnyen kivonathatván, egyszerű volna körülbelől ugyanazon quótát megállapítani, mely a közös költségek fedezésére fog meghatároztatni.

A deficit megszüntetésére két út vezet:

1. Új adóforrásoknak nyitása és a régieknek jobb rendezés következtében jövedelmezőbbé tétele.

2. Az állami kiadások apasztása. Vizsgálja bárki részletesen az adóviszonyokat és az államháztartás kiadásait, azon meggyőződésre fog jutni, hogy nevezetes eredményeket, még pedig oly mértékű eredményeket, melyeknél fogva az évi rendes deficit fedezhető volna, mindkét irányban elérni lehetetlen. Az egyenes adók úgyis annyira fel vannak csigázva, hogy, mint Magyarországon mutatkozik, az adóhátralékok évről-évre szaporodnak, tehát az egyenes adóknak emelése lehetetlen; tagadhatatlan ugyan, hogy a birodalom másik felében az egyenes adóknak czélszerűbb szétosztása által még nevezetes eredményeket lehetne elérni, az összes előirt adó emelésére azonban ez alig fogna vezetni. A mi pedig a kiadásokat illeti, mindaddig, míg az európai nagyhatalmak a jelenlegi fegyverkezési rendszerhez ragaszkodnak és nagy álló hadseregeket tartanak, Ausztria különös európai helyzeténél fogva is hadi kiadásainak nevezetes apasztását nem foganatosíthatná; és bár az átmenetel a honvédelmi rendszerre a kiadásokat némely tekintetben apasztaná, az más tekintetben oly kiadásokat fog kivánni, hogy a rendes hadi budget, beleértve a tengerészetet is, 80 millió frtnál nem lesz kisebb.

A közigazgatási költségek a birodalom két felében, ha a saját költségekből leszámítjuk mindazon tételeket, melyek kamatbiztosítások, nyugdíjak és pénzügyi igazgatás fejében szükségesek, oly csekély összeget tesznek, hogy azoknak aránylagos leszállítása által, ha a gazdálkodásban a legszélsőbb határig menne is a törvényhozás, alig egynéhány millió forintnyi 210eredményt lehetne eszközölni. Tehát az államháztartásban az egyensúly helyreállítására nézve alig marad más feladat, mint a kiadások legnagyobb tételének aránylagos leszállítása, t. i. az államadósságok folytán vállalt kötelezettségeknek a lehetőség korlátai közé való helyezése.

Mindenekelőtt szükséges tudnunk, hogy a jövő 1868. évre a deficit valószínűleg milyen összeget teend. E tekintetben azonban átalában meg kell jegyeznem, hogy az itt elősorolandó adatok az évi rendes kiadásokra vonatkoznak; lesznek pedig, különösen a hadsereg fegyverkezésére nézve a következő év alatt rendkívüli kiadások, melyeknek megtétele elkerülhetetlen, minthogy a hadsereget a mult évi hadjáratban tett tapasztalatok alapján újabb lőfegyverekkel kell ellátni. Minden nagyhatalom, de a középhatalmak is, a mult évi hadjáratnak tapasztalatai folytán nevezetes kiadásokat tesznek e czélra, s ennél fogva a birodalom sem maradhat e tekintetben hátra.

Mindenekelőtt szükséges tudni, mik lesznek a közös költségek, melyeket a megválasztandó delegatióknak meg kellend szavazni.

Mint már előbb említém:

a) a hadsereg és tengerészet költségei tesznek 80.000,000 frtot.

b) a külügy költségei tesznek 3.000,000 frtot.

Meg kell jegyeznem, hogy az eddigi külügyi kiadások alig tettek többet 2 1/2 milliónál; a külügyek kiadásai azonban a közösügyi törvény értelme szerint meg fognak szaporodni. Ugyanis a külügyek köréhez tartozand ezután az állampoliciának kezelése is, mi eddig a rendőrminiszterium alá volt helyezve; továbbá a közösügyi törvény a kereskedelmi szerződések megkötését is a külügyminiszterium teendői közé sorozza; minthogy végre a közös tengerészeti szabályok is némi teendőket ruháznak a külügyminiszteriumra, ennélfogva e tekintetben is szükséges lesz a külügyi kiadásokat szaporítani.

A közös költségeknek:

c) tétele a birodalmi pénzügy. Ha a birodalmi pénzügyminiszter egyszersmind az államadósságok kezelését is viendi, valamint a közös költségek iránti fő

számvevőséget, költségeit nem lehet kevesebbre tenni 1.000,000 frtnál.

Vannak azonkívül:

d) közös nyugdíjkiadások is, melyek a diplomatiai és azon hatóságokat érdeklik, melyek a közös ügyek kezelésével fognak foglalkozni. Ezen kiadás tehető 1.500,000 ftra.

211e) Ezenkívül a közös kiadások közé fog soroztatni valószínűleg az állami subventióknak azon része, mely sem az egyik, sem a másik területet különösen és kizárólagosan nem érdekli, de az egésznek érdekében adatik. Az újabb időkben az osztrák miniszteriumnál a subventiók tekintetében is változtak a nézetek. Míg ugyanis előbb azon szempontból indultak ki, hogy a birodalom kereskedését közösen érdeklő minden vasúti vállalat közös biztosítás és subventio alá tartozik, jelenben azon, Magyarország által bizonyára elfogadandó nézet lépett előtérbe, hogy mindenik fele a birodalomnak viselje a saját maga területén levő és subventióval ellátott vállalat terheit. Ha ezen elv állíttatik fel, azon esetben két kamatbiztosítás van, mi a birodalmat közösen érdekli. Az egyik a dunai gőzhajózás. Minthogy a Dunán, mely a birodalom mindkét felét átmetszi, ugyanegy, t. i. a dunai gőzhajótársaság által eszközöltetik a hajózás, a két területen levő üzletet alig lehetne elosztani. Azonfelül a dunai gőzhajótársulatnak feladatai közé tartozik az Aldunán egészen a Fekete-tengerig a közlekedést, habár áldozattal is, föntartani.

Minthogy azonban a dunai gőzhajótársaság már a mult évben az állam subventióját nem igényelte, és az eddig felmutatott eredmények szerint ezen évben, valószínűleg a jövő évben sem fogja igényelni, ennélfogva az most itt számításba nem vétetik.

De fenmarad az osztrák Lloyd subventiója, melynek közös érdekű fontosságát, úgy hiszem, kétségbe nem vonhatni, habár ezen subventio terhes is. Talán, ha újonnan kellene azt kötni, kevésbbé terhes feltételek mellett is lehetne eszközölni a biztosítást, ez azonban már meglévén, ezen czélból a közös költségek 1868-ra szaporodni fognak 2.000,000 frttal.
A közös költségeknek tétele tehát összesen tesz 87.500,000 frtot.
Ebből azonban a közösügyi törvénynek értelme szerint leszámítandó a határvámoknak jövedelme, mi a jelen viszonyok közt alig tehető többre 11.000,000 frtnál.
E szerint az összes közös költségekre fog igényeltetni 76.500,000 frt.

212Meg vagyok győződve, hogy a határvámoknak jövedelme az előbbeni nagyobb összegre, sőt azon túl is fog emelkedni, jelenben azonban mégsem lehet többet felvenni.

Minő aránykulcs fog meghatároztatni, most határozottan megmondani még nem lehet, hogy azonban a számítást meg lehessen tenni, körülbelől a 28 : 72-hez való arányt véve fel, kerek számban ezen költségekből illetné

Magyarországot 22 millió,
az osztrák tartományokat 55 millió
összesen tehát 77 millió.

Itt félmillióval vettem föl többet, mint a fentebb elősorolt tételekbe foglaltatik.

Hogy számítást lehessen tenni arra nézve, mi marad még az államadósságok kamatai és a törlesztés födözésére, szükséges kiszámítani, mi a jövő évben előszámítható netto jövedelme a birodalom két felének.

A hat évi átlag szerint Magyarország netto bevétele a direct és indirect adókból, nem számítva ide a rendkívüli bevételeket és államvagyont, tesz 77 milliót,
tekintetbe véve azonban azon körülményt, hogy ezen hat évi sorozatban van az 1861-diki rendkívüli év, mely az átalakulás folytán okvetlen kevesebb jövedelmet hozott; ha továbbá számításba veszszük az 1863-diki inséges és az 1866-diki fagykár által sujtott éveket, sőt ha tekintjük már ezen év folytán is a közvetett adóknak aránylagos szaporodását, bizton lehet számítani 80 millió frt.
jövedelemre, nem számítva ide természetesen a földtehermentesítési és országos pótlékokat, melyek körülbelől 17–18 millió frtot tévén, az összes állambevétel e szerint 97–98 millióra,
tehető, melyből marad az államkiadások fedezésére 80 milló frt.

Az osztrák tartományoknak hat évi átlag szerinti netto jövedelme tesz 193 millió frtot, minthogy azonban az osztrák tartományoknak jövedelme ezen hat év alatt folytonosan növekedésben volt és az 1860–1865. évek jövedelmei között 22 millió különbség mutatkozik:

ennélfogva fel lehet venni legalább 200 millió frt
jövedelmet; tesz tehát 280 milliót
az összes jövedelem.

Ebből levonva a közös költségekre előszámított 77 milliót
marad még rendelkezésre 203 millió.

213Szükséges még kiszámítanunk, mennyi kiadást igényel a birodalom mindkét népe a maga saját költségeire.

A magyarországi országos budget következő módon számítható elő:

Az udvartartás kiadásai tesznek egy éven keresztül 6 millió frtot; azt hiszem, hogy a magyar törvényhozás a dualismus kifejezése tekintetéből is czélszerűnek fogja tartani az udvartartás költségeinek felét a magyar kincstár terhére elvállalni; ennélfogva az udvartartási költségek tennének 3.000,000 frtot.
A közigazgatási költségek, ide számítva a belügyet, igazságügyet, a közlekedési ügyet és a kereskedelmi miniszteriumot, továbbá mindazon kiadásokat, melyek a miniszterialis rendszer behozatalával kapcsolatban vannak, tennének 18.000.000 frtot.
Itt 1 1/2 millióval többet vettem fel, mint az eddigi mód szerint a három udvari kanczellária számára elő volt számítva; ugyanis azoknak kiadásai tettek összesen 16.500,000 frtot.
A pénzügyi igazgatásnak költségei felvehetők kellő takarékosság mellett 5.000,000 frtban;
a nyugdíjak tesznek jelenben 2.300,000 frtot, felvettem azonban 2.500,000 frtot.
Állami számvevőségnek felállítása elkerülhetetlenűl szükséges; az előszámítás szerint költségeire kell 300,000 frt; felvettem azonban 500,000 frtot.
Kamatbiztosítási kötelezettséget fog magára vállalni az állam, mely később, midőn a kassa-oderbergi és az erdélyi vaspálya, és az ezután engedélyezendő vaspályák forgalomba jönnek, bizonyára nagyobb leend. Az 1868. évre azonban e czélra felvehetünk 1.000,000 frtot.
Az erdélyi földtehermentesítési alap évenkint mindig kapott bizonyos segélyt, mit felvettem 1.850,000 frttal,
néhány százezer frttal többel, mint a mennyire valószínűleg szükség leend. Összesen tehát 31.850,000 frt.
Nem kétkedem azonban, hogy kellő takarékosság mellett 30 millióval ki lehet jönni; a számításnak biztossága tekintetéből mégis felvehető kerek számban 32 millió frt.

Az osztrák tartományoknak saját költségeit b. Becke præliminálta 70 millióval
a jövő évre, mi hozzászámítva a kiadásainkhoz, tesz 102 milliót.

214Levonván pedig a közös költségek fedezése után 203 millióból
fenmaradt ezen 102 milliót,
marad az államadósságok kamatainak és
törlesztési részleteinek fedezésére 101 millió.
Ha tekintetbe veszszük az államadósságoknak tételeit a jövő 1868. évre, azok a következőképpen állanak:

a kamatok összesen 127.600,000 frt,
ebből levonva a szelvényadót 6.500,000 frtot,
marad 121.100,000 frt;
a kötelezett törlesztési összeg az 1868. évre tesz 23.000,000 frtot;
a következő évekre tán egynéhány millióval többet is teend.

Az ezüst kamattal fizetendő tételeknek fedezésére, az úgynevezett «Münz- und Wechselverlust»-ra elő van számítva 8.500,000 frt.
Tesz ennélfogva az államadósságok terhének fedezésére szükséges összeg 153.000,000 frtot;
ebből a 101.000,000 frtot
levonva, marad előszámítható hiány 52 millió.

Ezután részletesen fejtegetve előadtam azon tárgyalásoknak menetét, melyeket ezelőtt valami két hónappal az osztrák pénzügyminiszterrel a deficit megszüntetése, illetőleg az államadósságok utáni terhek kisebbítése iránt folytattam; előadtam, hogy midőn a birodalmi tanács összejött és előtte a pénzügyminiszter előterjesztését a pénzügyi állapotokról megtette, még akkor mind a birodalmi tanácsban, mind az osztrák pénzügyminiszternél elhatározva lenni látszott az államadósságok kamatainak oly aránybani kisebbítése, melynél fogva a deficit megszüntethető lett volna. Hivatkoztam azon jelentésre, melyet a birodalmi tanács pénzügyi küldöttsége e tekintetben tett, úgy magának b. Beckének beszédére, melyben egyrészről ki van emelve az adók emelésének lehetetlensége, másrészről meg van említve a deficit megszüntetésének szüksége. Azóta azonban a viszonyok változtak: nincs elhatározott szándék a birodalom ezen felében a kamatleszállítás eszméjének keresztülvitelére. Részletesen kifejtettem, minő eszközöket volna e tekintetben czélszerű gyakorlatba venni, elmondván, hogy három út van, melyet követni lehet, ú. m. 1. A szelvényadónak oly arányban felemelése, hogy a deficit megszüntethető legyen, mi azonban. mint az állam hitelére véghetetlenűl káros, nézetem szerint alig volna alkalmazható. 2. A kamatoknak egyszerű lejebb szállítása. Ez nem 215volna igazságos, minthogy különböző árkeletük lévén az egyes államkötvényeknek, ezen rendszabály által nem aránylagosan sujtatnának az állampapirok. Legczélszerűbbnek és legegyszerűbbnek látszik nézetem szerint a harmadik út, t. i. az államadósságoknak conversiója egy oly évi járadékkal ellátott egységes rentére, melynél feltehető, hogy mihelyt az állam több éveken keresztül tényleg bebizonyította, hogy a kiadásokat a bevételekhez tudja szorosan mérni, annak árkelete a névbeli értékkel egyenlően fog állani. Ha ezen czél eléretik, czélszerű a conversio, mely egyszersmind legigazságosabb is volna, ha felveszszük az állampapiroknak börze szerinti árkeletét, és minden különböző állampapir neméért adatnék annyi, például 6%-kal kamatozó és fel nem mondható, az állam által azonban tetszés szerint az egész névbeli érték mellett beváltható consolidált állampapir, mely az osztrák államadóssági nagy könyvbe volna bejegyezve. Ezen eszköz által el volna egyszersmind azon czél is érve, hogy az évenkinti törlesztési összeg, mely 1868-ra 23 milliót, a későbbi években még ennél többet is teend, megkiméltethetnék.

Előadtam, hogy ezen irányban történtek velem egyetértőleg az osztrák pénzügyminiszteriumnál számítások, melyeknek eredménye azt mutatta, hogy az összes államteher a börze-érték szerint 1641.708,545 frt. 4 krért be volna váltható, minek 6%-os kamata 98.420,000 frtot tenne. Ennélfogva határozottan lehet állítani, hogy ezen rendszabálynak czélszerű keresztülvitele után az államháztartásban az egyensúly teljesen helyre volna állítható. Megemlítém azt is, hogy ezen rendszabálynak keresztülvitelét egy más rendszabálylyal egyszerre kellene életbeléptetni, mi nem volna más, mint az ingadozó valutának a 18 évi átlagos árkelet szerinti szabályozása, mely czélt az osztrák nemzeti bank expropriatiója által lehetne eszközölni; minthogy azonban jelenben az egész conversio kérdése előtérben nem áll, ezt fejtegetni fölöslegesnek tartottam.

Ezután elmondtam mindazon okokat, melyek arra vezetnek, hogy mivel a birodalom ezen felében sem a kormány, sem a törvényhozás a deficit megszüntetésének ezen módjához jelenben nyúlni nem kiván, én is elejteni óhajtom most e kérdést, mert hibás eljárás volna, ha a mi részünkről történnék e tekintetben a kezdeményezés.

Előadtam ezután a későbbi tárgyalásoknak a menetét; nem lehetvén ugyanis ezen gyökeres orvoslásnak alkalmazását foganatba venni, minden igyekezetemnek oda kellett irányozva lenni, hogy a Magyarország által elvállalandó államteher Magyarország adóképességét túl ne haladja. Szükséges volt az államadósságok egyes tételeinek eredetét vitatni; kimutatni azt, hogy ezen terheknek egy része Magyarországot nem illeti, s átalában 216Magyarország az államadósságra nézve nem határozott quótát, hanem csak évi járadékot vállalhat, mely az adózási képességgel áll bizonyos arányban.

Ezen tanácskozások folyama alatt merült fel egy új eszme, melyet a miniszterelnök, Andrássy gróf állított fel, és mely az osztrák pénzügyminiszter által a maga részéről is elfogadtatott. Andrássy gróf ugyanis azon szempontból indult ki, hogy az államadósságok között vannak olyan tételek, melyek Magyarországot nem illetik; továbbá, hogy a népesség arányához képest a birodalom másik része saját kiadásaira nevezetesen többet költ. Míg ugyanis a magyar koronához tartozó országokban közigazgatási költségek fejében alig esik egy főre 2 frt, a birodalom másik felében egy főre nevezetesen nagyobb összeg jön, úgy, hogy ha ezen arányt felveszszük, midőn Magyarország saját költségeire 30 milliót kell számítanunk, ugyanakkor a birodalom másik felében 38 milliónak kellene kijönni, holott ők saját költségeikre 72 milliót számítanak, tehát ha többet akarnak költeni, fedezzék ezt újabb adókivetések által és járuljanak az államadósságok fedezéséhez annyival nagyobb összeggel. Ezen többlet tenne 32 milliót; b. Becke azonban csak 30 millió frtot vett fel, s ezt præcipuum nevezete alatt tette számításba, minthogy az államkiadásoknak lélekszám szerinti kivetése ellen nevezetes észrevételek tétethetnének. Más körülmények is vannak, melyeknél fogva ezen præcipuumnak elfogadása czélszerűnek látszik. Magyarországban ugyanis a tőkék utáni jövedelem igen csekély, holott a birodalom másik felében az ú. n. «freie Rente», t. i. az államadósságok kamatai, iparvállalatok és egyéb tőkék utáni jövedelmek, igen nevezetes összeget tesznek. De különösen megfontolandó körülmény még az is, hogy tagadhatatlan, hogy a birodalom másik felében hosszú során az éveknek nevezetes beruházások történtek, míg Magyarországra e tekintetben mentül kevesebb összeg fordíttatott. Szükséges ennélfogva számítást tenni, mely ezen összegeket kimutatván, indokolni fogja ezen 30 milliós præcipuumnak levonását, illetőleg az államadósságoknak teherviselésében mindenekelőtti leszámítását. Ez esetben b. Becke számítása szerint a Magyarország által elvállalandó rész tenne 34 milliót,
hozzászámítva ehhez Magyarország saját kiadásait, melyek tesznek 30 milliót
és a közös költségekre eső 22 milliót
ez tenne összesen 86 milliót.

Azon nézetemet is kifejeztem, hogy ha ezen mód szerint a 30 millióban meg lehetne egyezni, ezt Magyarországra nézve igen kedvezőnek tartanám.

217Gróf Zichy Ferencz szólalt fel ezután. A præcipuum eszméjét új eszmének tartja, nem látja azonban indokolva, hogy miért éppen 30 millió?

Erre Andrássy gróf szólalt fel. Kiemelte, hogy kell valami módot találni; az államadósságok kérdését most megoldani szükséges; kifejtette ennek fontosságát, megemlítvén, hogy Ausztria jelenben az átalakulás korszakában van, az egységes Ausztriából dualistikus Ausztria lett; hogy ennek alapja biztosítva legyen, nemcsak a quóta kérdésében, hanem az államadósságok évi járadékának kérdésében is határozottan tisztába kell jönnünk; vagy reducálni kellene az államadósságok terhét, vagy pedig, minthogy, mint a viszonyok mutatják, jelenben reducálni nem lehet, igyekezni kell reánk nézve czélszerű egyezséget kötni, de oly alapon, hogy, ha a reductio később bekövetkeznék, Magyarország pénzügye is hasznát vehesse. Részletesen fejtette ki azon okokat, melyeknél fogva a népesség aránya szerint szükséges kiszámítani a belső igazgatási költségeket; hivatkozott különösen Anglia példájára, mely ugyan vagyonosság tekintetében sokszorta gazdagabb, mint mi, mindamellett közigazgatási költségeit nem a gazdagság aránya szerint méri; nincs tehát joga a birodalom másik felének drágább administratiót tartani, és ha kiván ilyet, viselje költségeit külön számítás szerint. Nagy súlyt fektet tehát arra, hogy ezen kérdés hozassék tisztába és szükségesnek tartja mindenekelőtt, hogy küldöttség neveztessék ki, melynek feladata legyen a miniszterium részéről átszolgáltatott adatok alapján az államadósságok terhéből elkülöníteni mindazon tételeket, melyek nem szorosan Magyarország érdekében köttettek; ő a dualismusból egy garast sem akar nyerni; sőt még szivesen fizet is rá, de hitelünket tartsuk meg, arra szükségünk van már azért is, mert nálunk nagyobb arányban kell beruházásokat tenni, mit pedig hitel nélkül nem tehetünk. Fejtegette a «Freie Rente»-nek eszméjét, hivatkozott azon adatokra, melyeket már én előadtam, t. i., hogy az összes államadósságok kötvényeiből Magyarország területén magánosok kezében alig van több 20–24 millió frtnál; továbbá, hogy szükséges kutatni az investitiókban, melyek a birodalom két felében tétettek, s kimutatni mindazon összegeket, melyek aránytalanul ruháztattak be a birodalom másik felében. Tagadhatatlan, hogy Magyarország köteles viselni a háborúk után kötött költségeket; a régi franczia háborúk alatt azonban Magyarország rendkívüli módon járult a háború költségeihez; tudvalevő dolog, hogy a rendes adókon kívül még subsidiumokat is adott. Vannak azonkívül még más körülmények is, melyeket felemlíteni szükséges lenne. Ilyen például, hogy 1849-ben az összes magyar bankjegyek megsemmisíttettek; ezt ugyan 218mint kényes kérdést nehéz vitatás tárgyává tenni, de miért ne lehetne a conferentiákban megemlíteni. A reductiónak két hibája van; az egyik, hogy mi azt magunk nem csinálhatjuk meg, se nem kezdeményezhetjük; a másik pedig az, hogy azzal együtt kellene járni a valuta helyreállításának, mi Magyarországra nézve káros. Mindenekelőtt tudni kell a közös költségek quótáját, s csak azután tudhatjuk meg, mit vállalhatunk az államadósságok terhéből.

Ismételve kiemeli mindazon okokat, melyeknél fogva ezen kérdést elhalasztani nem lehet, tehát most kell keresztülvinni, s újolag sürgeti a küldöttség kiküldését.

Csengery az adatok tanulmányozását szükségesnek tartja. Szükséges, hogy a küldöttség tagjai minden tekintetben tájékozva legyenek; szerezze meg az adatokat a kormány, s a küldöttség mentül előbb kezdje meg működését; ha nem is a birodalmi tanács tagjai irányában folytatandó vitánál, de mindenesetre a magyar országgyűlés előtti tárgyalásnál szükséges az adatokat részletesen ismerni.

Gróf Zichy Ferencz próbálta kihúzni ezen tételeket; összeszámításai szerint tisztán kimutatható, hogy a másik félt terhelő tételek nem tesznek többet 111 milliónál, másrészt pedig vannak folytonos más előlegek és terhek, melyek egyenesen Magyarországot illetik; ha ezeket a fentebbi összegből levonjuk, mindenesetre fog még 80–90 millió maradni.

Némi aggodalmai vannak, hogy azon elvek mellett, melyek szerint a præcipuum felállítandó lenne, az alig fog 30 milliót tenni; mint elméleti közvetítési útat azonban ő is czélszerűnek látta. Beszélt a birodalmi tanács több tagjával, kik úgy nyilatkoztak, hogy 30 millió præcipuumot elfogadni hajlandók lennének, ha ezzel a dolog ki volna egyenlíthető.

Ilyen összeállítás veszedelmes dolog, mert számítások ellen ellenszámításokat lehet tenni; ebből formális per támadhat; ez pedig reánk nézve annyival inkább veszedelmes, minthogy centralistikus irányú államszámvevőség állította föl mindezen tételeket, minélfogva belőlük ellenükben bizonyítgatni igen nehéz dolog. Különösen figyelmeztetett arra, hogy Brestl igen ügyesen tudja gruppirozni a számokat.

Ezután Ghyczy szólal föl. Nincs szándékában véleményt adni az államadósságok fölött; de igen is szükséges mindenekelőtt a küldöttség kinevezése és minden egyes államadóssági tétel megvizsgálása; meg kell nézni nemcsak ezen adatokat, hanem egyszersmind a könyveket is, úgymint, 219midőn két kereskedő egymással összeszámol, a főkönyvet tekinti, mert ő a hivatalos kimutatásoknak, melyeket eddig előadtak, nem hisz ő meg van győződve, hogy nemcsak 30 millió, de több is ki lesz mutatható mint præcipuum. Már maguknak a vasutaknak építésére a birodalom ezen felében fordított összegek 290 millió frtot tesznek; eladták ugyan a vasutakat, de nekik jövedelmeztek.

Szécsen gr. magához a dologhoz nem szól, valami különös adatoknak előterjesztését szükségesnek alig látja, minthogy a «Staatsschuld-Control-Commission»-nak adatai megvannak, azok hitelesek és biztosak. Ő azt hiszi, hogy adatokkal indokolni a præcipuumot alig lehet, de igen is a «Freie Rente» alapján, melyet a birodalom másik felében húznak. Ezután szólt azon nagy előnyökről, melyek azzal vannak összekötve, hogy a birodalmi tanács kettős választásból keletkezett. Ezt az én multkori megjegyzésemre mondta, melyet azon irányban tettem, hogy mindaddig, míg a birodalmi tanács tagjai nem egyenes választások útján fognak választatni, az államhitelezők és börze érdekei lesznek a birodalmi tanácsban kiválólag képviselve.

Podmaniczky b. erre megjegyezte, hogy ő éppen a kettős választást tartja veszedelmesnek; a kamatreductio a középosztálynál már egészen megállapított eszme, azok attól nem tartanak, de igen is a deficittől.

Végre a megállapodás abban történt, hogy Ghyczy, Zichy F. és Kautz kiküldettek az adatok részletes megvizsgálására.

A jövő ülés határnapja a következő hétfőre tüzetett ki.

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem