A BUDAPESTI KÖZMUNKÁLATOKRA TERVEZETT KÖLCSÖNRŐL ÉS A FŐVÁROSI KÖZMUNKÁK TANÁCSÁRÓL.
A BUDAPESTI KÖZMUNKÁLATOKRA TERVEZETT KÖLCSÖNRŐL ÉS A FŐVÁROSI KÖZMUNKÁK TANÁCSÁRÓL.
A képviselőház 1870. április 6-dikán tartott űlésének napirendjén volt a kormány javaslata «a Duna folyamának a főváros mellett szabályozásáról s a forgalom és közlekedés érdekében Budapesten létesítendő egyéb közmunkák költségeinek födözéséről, és e közmunkák végrehajtási közegéről».
E javaslat a kormányt fölhatalmazta, hogy 24 millió forint erejéig sorsolási kölcsönt köthessen. E kölcsönből födöztetnék: «a) a közlekedés könnyítése végett az ország két részét egybekötő lánczhíd megváltása; b) a forgalomnak és a közlekedésnek, éppen a kereskedés központján fönakadás ellen biztosítása végett, egy, esetleg két új álló híd építése; c) a Duna folyamának a főváros határai között oly módon szabályozása, mely, a midőn a fővárost az árvíz ellen biztosítja, s a hajózás akadályait a kereskedés központján elhárítja, a hajózásnak és kereskedésnek tágas kikötőket és új rakpartokat nyit; d) a fővárosban, az ipar és kereskedés központján, az árúforgalom könnyítése s a már is gyakori közlekedési zavarok elhárítása végett, de közegészségi tekintetből is kellő szélességű fővonalaknak – mintegy állami utaknak a községi utak nagy hálózatában – nyitása; e) s az ezekre szükséges előmunkálatok, helyszini és magasságrajzi fölvételek, tervek, kisajátítások stb. költsége».
Mindezeknek tervezésére és kivitelnek vezetésére «Fővárosi közmunkák tanácsa» czím alatt külön állandó közeg állíttatnék föl. E tanács egy elnökből s ha szükségesnek mutatkoznék, egy alelnökből és tizennyolcz rendes tagból állana. A rendes tagok közül hatot sz. kir. Pest városa, hármat Buda városa képviselői választanának közgyűlésükön, kilencz tagot pedig, valamint az elnököt és alelnököt, a miniszterium nevezné ki.
Irányi Dániel határozati javaslatot terjesztett elő, a mely szerint, mivel «a miniszterelnök által előterjesztett törvényjavaslat egy az, oly munkákat is országos erővel s a közmunka-tanács által tervez létesíttetni, 278a melyek országos jelleggel nem birnak, más meg az, hogy a szükséges tervek és költségvetések hozzá mellékelve nincsenek: a ház oda utasítja a kormányt, hogy elválasztván a községi érdekű munkákat az országos érdekűektől, ez utóbbiak létesítése iránt, a megkivántató részletes tervek és költségvetések kiséretében, új törvényjavaslatot terjeszszen elő, elkerülve a sorsjátékkal egybekapcsolt kölcsön eszméjét, s a mennyire lehet, legalább részét nyilvános aláirás útján szerezvén be a szükséges pénzösszegnek, s figyelmezve egyfelől arra, hogy a két város municipalis jogai a szükségen túl meg ne szoríttassanak, más felől pedig arra, hogy ugyancsak a két városnak a remélhető nyereséghez legalább némi részben mért hozzájárulása a kölcsön terheihez is eléressék.»
Andrássy Gyula gr. miniszterelnök azt felelte Irányinak, hogy a törvényjavaslat szerint az olyan munkák, a melyek nem országos érdekűek, nem a fölveendő kölcsönből létesítendők, hanem azokra nézve csak a fölügyeleti jog tartatik fönn az alakítandó központi bizottságnak. Hogy a helyhatósági jogokat nem veszélyezteti a tervezett bizottság fölállítása, erre nézve Pest városa hatósága és közvéleménye eléggé hangosan nyilatkozott. London, a mely úgyszólván mintája az összes európai municipiumoknak, féltékenyen őrzi helyhatósági jogait, s mind a mellett ott is nem régen alakítottak ilyen bizottságot, mert a város azt tapasztalta, hogy a helyhatósági szervezet mellett ily külön és nagyobb hatalommal fölruházott közeg nélkül sem úgy előrehaladni, mint más városok, sem egyöntetű irányban működni nem képes.
Kautz Gyula figyelmeztette Irányit, hogy a tudomány újabb fejlődése különbséget tesz a közönséges lotteriajátszás és az állam-lotteriai kölcsön között, s hogy ez utóbbi iránt nincs többé azon föltétlenül rosszaló fölfogással, mint volt azelőtt. Utalt továbbá az aláirási kölcsönök árnyékoldalaira, s különösen kiemelte, hogy a tőkeszegény Magyarországnak óvakodnia kell az alsóbb körökből pénzt fölszivárogtatni, a melyre sokkal inkább szorul reá a kereskedelem és az ipar.
Tisza Kálmán is úgy látta, mint Irányi, hogy a tervezett bizottság Pest városa municipális jogainak megszorítását jelenti, s azért nem tartotta szerencsésnek a londoni példát, mert igaz ugyan, hogy Londonban a különböző municipiumokat törvény útján kényszerítették egy központi hatóság létrehozására az ilyen czélú munkák vezetése végett; de ott e központi bizottságnak minden tagját maga a hatóság választja. Igaz, hogy ott a 279terhet egyedül az érdeklettek viselik, s az ország egy fillérrel sem járul hozzá, s éppen azért, a fönforgó esetben, a mikor az ország a főváros javára 24 milliót vállal magára, helyeseknek tartotta az olyan törvényes intézkedéseket, még ha a municipalis jogokat meg is szorítják, a melyek biztosítékot nyujtanak arra nézve, hogy az áldozatok sikertelenek nem maradnak.
Nem tartotta azonban helyesnek a kölcsön fölvételének tervezett módját. Nem tartotta helyesnek, hogy előleges magánalkudozásokat folytattak, s az eredmény akkor, midőn a kormány a maga részéről már kötelezve van reá, oly alakban terjesztetett a ház elé, hogy ennek nincs mit mást tennie, mint vagy elvetvén az egészet, kétségessé tenni a dolog menetelét és egyúttal megingatni a kormány hitelét, vagy pedig elfogadni mindent úgy, a mint van. Ily módon két irányú pressiót gyakorolnak. Az egyiket azokra, kik a fölveendő kölcsön czélját helyeslik és mentől előbb akarják elérni, mert így ők kénytelenek sokat, a mit nem is tartanak helyesnek, elfogadni azért, hogy a czél elérését ne késleltessék. Még nagyobb pressio az, melyet ily módon a kormány saját pártjára gyakorol, mert ha egyszer a miniszterium kötött ilyen szerződést és azt az országgyűlés nem ratificálja, a miniszterium annyira compromittálva van, hogy nem állhat meg. Komoly megfontolás alá kellett volna venni azon kérdést, nem lehetne-e a kölcsönt nyilvános aláirás útján létrehozni. Vagy ha ez nem tetszett, azt a módot kellett volna követni, hogy a kölcsön legfőbb föltételei, az elvek, a melyek alapján kötendő, a milyen például az is, hogy sorsjegykölcsön legyen-e, vagy nem, a törvényhozás által megállapíttatnak, s ezen főelvek alapján egyezkedik azután a kormány tekintélyesebb bankházakkal.
Szükségesnek tartotta volna továbbá, hogy a kormány átalános kiszámítást terjesztett volna a ház elé az iránt, körülbelül mik azon források, melyek a kölcsön évi járadékainak törlesztésére kijelölvék, s a forgalmi adatok alapján körülbelül mit fognak jövedelmezni, mert csak így lehetett volna hozzávetőleg megtudni, minő évi terhet vállal az ország magára. Végre okvetetlenül szükséges lett volna, hogy a tervezett műveleteknek főbb vonalait egy átalános költségvetés kiséretében a háznak bemutassák, mert ezek nélkül még csak azt sem tudhatni, hogy a 24 millió mennyire sok, vagy mennyire elég, vagy nem elég.
Ha mégis elfogadta a törvényjavaslatot, ezt azért tette, mert a kölcsönt minden fogyatkozásai mellett szerfölött drágának nem tartotta; továbbá, mert politikai nagy fontosságot helyezett abba, hogy Budapestnek, mint Magyarország fővárosának, mentől előbb meglegyenek mindazon kellékei, melyekre egy nagy fővárosnak szüksége van, s végül, mert mindaz, 280mi a főváros emelésére szolgál, közvetve az országnak is szolgál emelésére. Ezen átalános szempontokon kívül volt még egy oka, hogy a nézete szerint sok tekintetben helytelen törvényjavaslatot elfogadja és tárgyalásának elhalasztása ellen nyilatkozzék. Nem tartotta ugyanis megengedhetőnek, hogy a Duna mellett levő valamely város Pestet megelőzze, már pedig van olyan, mely erre törekszik.
Deák Ferencz: T. ház! A jelen törvényjavaslat átalános tárgyalásánál azok után, a miket a miniszterelnök úr és Kautz Gyula barátom e tárgyban előadtak, alig van fontos mondani valóm. Azt kivánom mindenekelőtt megjegyezni, hogy ezen 24 millió kölcsön nem Pest érdekében, legalább nem főképp Pest érdekében, hanem az ország érdekében történik (Helyeslés jobb felől); nem is csak közvetve, és az által, hogy a főváros emeltessék, a mi az egész ország haszna, hanem egyenesen és közvetlenül az által, mert e kölcsönnek legnagyobb részét két oly dolog fogja igénybe venni, – t. i. a Duna szabályozása és a híd megváltása – melyek mindegyike országos érdek. Hogy a Dunát a két város közt szabályozni szükséges, azt minden ember belátja, és tudja azt is, hogy ez tetemes költségbe kerül. A híd megváltása szintén égető szükség. Íme, előttünk áll a példa. Még néhány évvel ezelőtt a híd megváltásához olcsóbban juthattunk volna, és meg vagyok győződve, ha a dolog még 5–10 évig haladna, a híd megváltási ára aránylag még nagyobbra rúgna, mint most. Ha tekintjük e két városnak és az országos forgalomnak emelkedését, ha tekintjük e két város népességi szaporodását az utolsó 10–15 év alatt: hozzávetőleg könnyű kiszámítani, hogy azon jövedelem, mely ma már az előbbenihez képest jóval magasabb fokon áll, mennyire fog még emelkedni, pedig azt senki sem vonja kétségbe, hogy a híd megváltása az ország kereskedésének érdeke. A híd megváltása nélkül – minthogy szerződés szerint el van zárva a lehetőség, hogy külön híd építtessék – nemcsak a két várost, hanem a vasutat a vasuttal sem lehetne összekötni, és az országnak nevezetesen nagyobb része, mely a Dunán innen a tiszai határszélig terjed, el volna vágva folyó által, s továbbra is megmaradna azon állapot, hogy a két vasut, mely az országból kiszállítja a magyar terményeket, nem volna egyenes összeköttetésben az ország nagyobb részével. Nem pesti, legalább nem főképp pesti, hanem országos kölcsön ez, oly dolog, melynek mindenki érzi nemcsak szükségét, hanem halaszthatatlanságát is, és ha kételkedtem volna valaha abban, hogy ezen kölcsönt megkössük-e, 281ily javaslatot elfogadjunk-e, minden kétségemet eloszlatta volna azon körülmény, hogy maga Tisza Kálmán képviselő úr, kinek a törvényjavaslat ellen ezer, és mint ő mondja, súlyos kifogása van, mégis kényszerítve érzi magát meggyőződése szerint, hogy a javaslatot elfogadja, hogy így a kölcsön megköttessék, és hogy az hosszú időre ne halasztassék.
Nem ereszkedem egyes észrevételek czáfolatába, megjegyzem azonban azt, hogy Londonban azon központi bizottság, melyet a corporatiók választanak, rendelkezik először azért, mert az állam nem adott a költségekhez semmit, másodszor, mert az nem rendelkezik azon tárgyakról, melyeket nálunk a kormány gyakorolt eddig is. Ez tehát nem megszorítás a város municipális jogainak, hanem a kormány ezen javaslat szerint megosztja a várossal azon fölügyeleti jogot, melyet eddig a kormány maga gyakorolt. (Helyeslés jobb felől.) Ez nem jogmegszorítás, hanem a municipális jogkörnek szélesbítése. (Élénk helyeslés jobb felől.)
Meg vagyok győződve, hogy ha ez lényeges megszorítása volna a municipális jogoknak, Buda és Pest városa nem ajánlkozott volna oly szivesen annak elfogadására; de úgy tudom, hogy nemcsak elfogadni késznek nyilatkozott, hanem még köszönetet is mondott e tervezet javaslásáért.
Arra nézve, miképp kellett volna e törvényt előkészíteni, én az előttem szólott érdemes képviselő úrral egy fontos tekintetben ellenkező nézetben vagyok. (Halljuk!)
Azt mondja ő, előbb meg kellett volna kérdezni a házat, hogy minő kölcsönt akar kötni, megvitatni és megszavazni, vajjon sorsjáték vagy aláirás utján, avagy talán más módon kivánja a kölcsönt fölvenni, szóval, mintegy meg kellett volna előzetesen állapítani a kölcsön fölvételének részleteit. Megvallom, én e fölfogást gyakorlatilag nem tartom helyesnek. Sokkal inkább szeretem, ha a végrehajtó hatalom, ha a felelős kormány terjeszti elő, hogy mily módon lehet kölcsönt kapni. Nagyon természetes, hogy a fölött a ház végleg maga határoz. De mutasson nekem arra valaki példát, hogy kölcsönöket maga a törvényhozás kötött. A törvényhozás föntartja magának a helybenhagyást, de a kölcsön megkötése mindig a végrehajtó hatalom köréhez tartozik. Szokjunk már egyszer hozzá, t. ház, ismerkedjünk meg a parlamentális alkotmány természetével. (Élénk helyeslés jobb felől.) A parlamentális alkotmány lényegében fekszik az, hogy az országgyűlés a törvényalkotásban lényeges részt vesz, a törvények 282végrehajtását ellenőrzi, de a törvények végrehajtásába nem avatkozik, (Helyeslés) mert a törvények végrehajtásának felelősség alatt kell történni, az országgyűlés pedig nem, hanem csak a kormány felelős. Ha az országgyűlés össze akarja zavarni a hatalmakat, ha ő azt hiszi, hogy nemcsak ellenőrködik, hanem végrehajtó hatalmat is gyakorol, akkor, t. ház, kész a zavar az országban, mert ez által a felelősséget lerontottuk, a helyett, hogy azt biztosítottuk volna. (Élénk helyeslés jobb felől.)
Azon ellenvetést sem hagyhatom szó nélkül, hogy az által pressiót gyakorol a miniszterium a házra, vagy legalább a pártra, hogy megkötötte a kölcsönt; mert ha ez el nem fogadtatik, a miniszterium compromittálva van, sőt talán állása is tarthatatlanná válik.
E nézetben nem osztozom. Ha valaki azt mondja, hogy pressiót gyakorol ez vagy amaz a házra, vagy a pártra, mindig azt kérdem, micsoda mérvű pressiót ért szóló ez alatt? Pressiót bizonyos tekintetben minden ember gyakorol a másikra, a kivel egy téren áll. Martinuzzi, ki kétségen kívül eszes ember és nagy államférfiu volt, midőn Petrovich és Török Bálint mellé gyámtársul rendeltetett, azt mondta: Qui socium habet, dominum habet. Még azon két ember is, kik csupán utazásra egyesülnek, egymásra pressiót gyakorolnak, különben megszünik minden kapocs, minden viszony közöttük.
Politikai pártok mindig gyakorolnak pressiót egyes tagjaikra. Kérdem az előttem szólott t. képviselő urat: maga azon párt, melynek ő egyik főszemélye, nem gyakorol-e pressiót becsületes és helyeselhető uton pártfeleire? (Derültség.) Ez a dolog természetében van. De próbálja csak meg egyszer és irjon ki a kormány oly kölcsönt, melyet az országra nézve károsnak tartok, legyen meggyőződve a t. képviselő úr, hogy épp oly határozottan független leszek, mint akárki más. (Zajos éljenzés jobb felől.) De én nem is látom át, hogy ilynemű pressiónak helye lehessen. A miniszterium nem vállalt magára felelősséget azok irányában, kikkel a kölcsönt megkötötte, arra nézve, hogy a beterjesztett részletek okvetetlenül helybenhagyatnak. A miniszterium csak azt mondhatta nekik: mi megkötjük a kölcsönt, föntartva a ház helybenhagyását; tehát nem kötelezte magát sem jogilag, sem erkölcsileg. És én meg vagyok győződve, hogy ha a ház ma egy kölcsönt, melyet a miniszterium köt – föntartva természetesen a ház helybenhagyását – elvetvén, a miniszteriumot oda utasítaná, hogy kiséreljen meg egy kedvezőbb kölcsönt kötni, sokkal több hazafiság és férfiasság van a kormányban, semhogy gyermekes daczból 283azt mondaná: «én úgy nem játszom», és azért, mert az általa előlegesen megkötött kölcsöntervezet nem fogadtatott el, állásáról lemondana. (Tetszés a jobb oldalon.) Ily esetben bizonyára követné a ház utasítását, és mert a kölcsön nem tetszett most, mást, talán kedvezőbbet kisérelne meg.
Hogy az előttünk levő törvényjavaslat helyes vagy nem helyes, káros vagy nem káros, drága vagy olcsó-e, azt a többség fogja kimondani; de, úgy hiszem, sokkal természetesebb volt az, hogy a miniszterium kész tervvel állott elő, mint ha minket a bizonytalanság tengerében hagyott volna vergődni, midőn az egyik képviselő a financiális tudomány szabályai szerint, vagy gyakran a nélkül is, (Derültség) azt vitatta volna, hogy a kölcsönnek legjobb neme ez meg ez, s a másik ez ellen tiltakozott volna, mondván, hogy a másik sokkal jobb; az egyik Anglia vagy Belgium, a másik Amerika példáját hozta volna föl, és végre, midőn szavazásra került volna a dolog, nem tudtuk volna, hogy tulajdonképpen mi fölött vitatkozunk és mit állapítottunk meg? Sokkal természetesebbnek tartom, hogy a ki valamely törvényt initiál, azt részletesen kidolgozva terjeszsze elő. Nekünk jogunk van akár az egész törvényt elvetni, akár annak részleteit módosítani; de mindenesetre előbb érünk czélt így, mint ha határozatlanul tapogatózunk a sötétben.
Utoljára még csak azt akarom kijelenteni, hogy én ezen törvényt szükségesnek és épp úgy halaszthatatlannak tartom, mint az előttem szólott képviselő úr. És mivel nem tartozom azok közé, kik ha valamit jónak, czélszerűnek és elfogadhatónak tartanak, azon jártatják eszöket, hogy az ellen, a mit jónak, elfogadhatónak tartanak, mégis micsoda kifogást tudjanak tenni, (Élénk derültség jobb felől) és mivel nem is szeretek hosszas lenni, azzal végzem előadásomat, hogy én ezen törvényjavaslatot lényegében és módozataira nézve hasznosnak, szükségesnek és halaszthatatlannak tartom, azt tehát a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Éljenzés jobb felől.)
Ha a részletes tárgyalás alkalmával egyes pontokra nézve valaki oly javaslatot terjeszt elő, melyet én jobbnak tartok, mint a mit a törvényjavaslat tartalmaz, minden pressio daczára, a mit reám a pártfegyelem gyakorol, okvetetlenül arra fogok szavazni. (Éljenzés.) Ismételve kinyilatkoztatom tehát, hogy a törvényjavaslatot átalánosságban elfogadom. (Zajos éljenzés.)
A képviselőház átalánosságban elfogadta a törvényjavaslatot.
