A DEÁK-PÁRT DEÁKNÁL.
A DEÁK-PÁRT DEÁKNÁL.
Az 1869. ápril 20-dikára egybehívott országgyűlés 1872. ápril 15-dikén tartott utolsó ülése után mindkét ház Deák-pártja fölkereste Deák Ferenczet.
Justh Józsefnek a képviselőház Deák-pártja nevében mondott beszédére Deák Ferencz így felelt:
T. barátim! Mélyen meghatva szíves barátságtok által, mondok forró köszönetet a megtisztelésért. Nehéz pályán jártunk együtt; sok 345volt, a mivel szembe kellett szállanunk; sok volt a teendő, mely reánk várt, és nehezek a kérdések, melyek megoldást követeltek. Az a szíves ragaszkodás, az a bizalom, melyet irányomban mindig mutattatok, kétszeresen érezteti velem a fájdalmat, hogy az idő folytában az országgyűlés utolsó szakában haladó korom és a vele járó folytonos betegeskedés lehetetlenné tették, hogy azt, mit kötelességemnek ismerek, oly pontossággal és oly buzgósággal teljesítsem, mint egyébként kellene. De ti elnézők valátok, mert itéletetekben a szeretet és a barátság vezetett. Köszönet, kétszeres köszönet ezért.
Nehéz a helyzet, és nehezek az idők, melyek reánk várnak. Hazánknak sajátságos helyzete van. Midőn Európa más népei éveken, sőt századokon keresztül minden irányban haladtak, minket az irigy sors ebben gátolt, és nekünk létünkért kellett küzdenünk, a helyett, hogy kifejlődésünket azon erélylyel vihettük volna előbbre, mely szükséges vala.
E küzdelem közben az elmaradás, melynek sulyát mindenki naponkint még inkább érzi, s még inkább érzi azóta, mióta e hazára, úgy látszik, a béke hajnala fölviradt, annyi tárgy elintézését teszi szükségessé, hogy az országgyűlés egyhamar alig fogja tudni, hol kezdje és melyek azon pontok, azon kérdések, melyeket a többieknél előbbre kell soroznia.
Ennek természetesen következése az, hogy a mi a reformmal együtt jár, annak jótéteményeitől nagy részben meg vagyunk fosztva. A reformnak természetében van, hogy egyik kérdés előkészíti a másikat és lassankint, nem rohamosan, kifejlődik az egész, míg egy jobb, egy fényesebb jövő alakul. Nálunk ezt éppen a teendők nagy száma nem engedi. Mindenki más tárgyat kivánna minél előbb eldöntetni és ezek egyikéről sem mondhatjuk, hogy nincs reá szükség. Azután az ember természetében van az, hogy kiki jól-rosszul megfontolt eszméjét a legjobbnak tartja, s ismét az ember természetében van, hogy azt, ki az egyedül jónak tartott eszméjével nem ért egyet, ellenségének tekinti: nem ugyan személyes ellenségének, hanem azon ügy ellenségének, melyért ő küzd, melyet ő a legczélszerübbnek, a haza javára leghasznosabbnak vél. Ez ha nem is zárja ki egészen a tanácskozásokból, de nagyon nehézzé teszi a higgadtságot; e nélkül pedig sehol sem lehet, de legkevésbbé a reform terén lehet czélszerüen haladni. (Tetszés.)
Nem akarok hosszas lenni, barátim, s csak annyit mondok még, hogy a küzdelem, mely előttünk áll, fontos, nehéz. Egyik nagyobb 346kellemetlenségei közé tartozik e küzdelemnek a félreértés, az ezzel járó gyanusítás és keserüség, mely az akadályokat, melyek a tárgyakban magukban feküsznek, még nehezebben legyőzhetőkké teszi. Maradjunk azon ösvényen, a melyen állunk, ha meggyőződésünk az, hogy ezen ösvény a haza javára vezet. Gyanusítások, félreértések, keserűségek ellen egyetlen egy oltalmunk van: saját lelkiismeretünk.
Ha lelkiismeretünkben meg vagyunk nyugodva és meg vagyunk győződve arról, hogy az, a mit mi akarunk, a haza javára czélszerű, sőt szükséges; ha meg vagyunk győződve, hogy a haza javán kívül semmi más indokok nem vezettek bennünket: ez a legerősebb pánczél minden gyanusítás, minden rágalom, minden keserűség ellen. Csak azt tartsuk mindig szemünk előtt, hogy mi nem egyedül és nem főképp a magunk ügyét védjük, hanem az országét. Nekünk ugyanazon kötelességeink vannak, mint a gyámnak gyámoltja iránt. A maga vagyonával, a maga értékével kiki szabadon bánhatik még akkor is, ha azt nem józanul kezeli; az árváéval nem szabad könnyelműen bánni. Félre kell tenni minden indulatot, minden keserűséget, minden gyűlölséget, és csak az árvák érdekét kell tekintetbe venni. (Élénk tetszés.) Mellőzvén tehát mindazt, a mi a czéltól félrevezet, legyünk állandók, szilárdak, kitartók. Tegyen kiki azon helyen, hova sorsa állította, mindent, a mit tehet a hazáért, melléktekintetek, önérdek, hiuság és lappangó vagy nyilvános gyűlölet nélkül. (Élénk tetszés.) Mikor a ház ég, a falu veszélyben forog, nem kérdi senki, ha azon ember, ki neki vizet nyujt, barátja-e vagy nem barátja? hanem egy czél lelkesíti: a tűz eloltása. Ellenségeink nagy száma mellett a viszály tűz volna Magyarországban. Igyekezzünk azt elkerülni, hol a haza érdeke általa szenvedne. Győzzük le magunkban saját nézeteinknek szeretetét akkor, midőn ezzel talán kárt tehetnénk a czélnak. Tisztábban fejezem ki magamat: Jöhetnek elő esetek, midőn az igen nehéz és fontos, de nagyon megtisztelő állás után egyik is, másik is vágyódik. És ezt én nem is akarom a hiúság kifolyásának tekinteni, mert mindenkiben megvan az ösztön, hogy erejének megfelelő állást óhajt elnyerni azon nemes motivumból, hogy a közügynek szolgáljon. De ha valamelyik közülünk oly helyzetbe jut, hogy ezen vágya egy más hasonlóan tiszta jellemü ember vágyával jön összeütközésbe, és ha azt látja, hogy ezen két összeütköző érdek szakadást idézne elő, mi a hazának ártana, akkor lépjen vissza.
De nem akarok hosszas lenni. Csak ismétlem azt, hogy mélyen 347meg vagyok hatva a megtisztelés által, melyben részesítetek, s forró köszönetet mondok érte. Összehoz-e bennünket a sors, micsoda téren, mily viszonyok közt hoz össze, Isten tudja. Hanem kiki vessen magával számot; fontolja meg annyi idő lefolyása után még egyszer, vajjon azon politika, melyet követünk és melyet eddig közös erővel, vállvetve támogattunk, a hazára nézve üdvös-e, vagy nem. Ha üdvösnek tartja, maradjon mellette szilárdan, s áldozzon fel érte mindent: a haza javát soha. Kérlek, tartsatok meg szives barátságtokban. (Szünni nem akaró lelkes éljenzés.)
