A GAZDÁLKODÁSNAK LEGKÁROSABB NEME, HA AZ ORSZÁG A MAGA TISZTVISELŐIT SILÁNYAN FIZETI.
A GAZDÁLKODÁSNAK LEGKÁROSABB NEME, HA AZ ORSZÁG A MAGA TISZTVISELŐIT SILÁNYAN FIZETI.
A képviselőház 1871. január 24-dikén tartott űlésében átalánosságban elfogadta pénzügyi bizottságának az 1871-dik évi állami költségvetés előirányzatára vonatkozó jelentését, s ezután áttért a jelentés részleteire.
Széll Kálmán előadó elmondotta, hogy a miniszterium a képviselőház határozata következtében megkisérelte az államhivatalnokok fizetési rendszerének végleges megállapítását, de belátva, hogy ez nem történhetik meg az egész közszolgálat rendszeres szabályozása előtt, az égető szükségen kivánt segíteni, s az 1050 frton alól levő fizetések javitását és a lakbéreknek majdnem átalános emelését hozta az 1871-dik évi költségvetés előirányzatában javaslatba. A pénzügyi bizottság az állampénztár lehető kimélése czéljából az indítványozott javítást elvben megajánlandónak vélte ugyan, de nem az indítványozott mértékben és nem a kormánytól ajánlott minden állásra nézve. Így pl. átalában a fogalmazók fizetését meghagyandónak javasolja a mult évi összegben. A központi igazgatásnál alkalmazott többi tisztviselő fizetésésének előirányzott fölemelése átalában meg volna szavazandó; vannak azonban egyes állások, a melyekre nézve ezen átalános megállapodástól eltérés javasoltatik. Mindezekről az egyes költségvetésekre vonatkozó jelentésekben van szó. A központon alkalmazott tisztviselők lakbérének javítását sem ajánlotta a pénzügyi bizottság oly mértékben, a mint a kormány előirányozta. A központon kívül alkalmazott tisztviselők 312fizetésének és lakbérének tervezett fölemelésére vonatkozó véleményét a pénzügyi bizottság az egyes miniszterek költségvetése tárgyában előterjesztett jelentéseiben adja elő. A miniszteriumtól 948,000 forinttal tervezett javítás a pénzügyi bizottság véleményének elfogadása esetében 120,000 frttal kevesednék.
Simonyi Lajos b. jól akarta fizetni a hivatalnokokat, de csak akkor, ha kellő a számuk, s példákat hozott föl, hogy Magyarországon túlságosan sokan vannak. Nem fogadta el sem a miniszter, sem a pénzügyi bizottság javaslatát.
Horn Ede a kisebb hivatalnokok díját ideiglen föl akarta emeltetni; de egyúttal fölszólítandónak tartotta a kormányt, hogy terjeszsze elő mentől előbb hivatalnokainak új szervezetét.
Csanády Sándor nem akarta a máris elviselhetetlen terheket újabbakkal szaporítani.
Kemény Mihály nem ismerte el, hogy a hivatalnokok fizetésökből megélni nem tudnak. Igaz, hogy a fogalmazók és fogalmazósegédek fizetése csekély, de ezen állások kezdő fiatal emberre nézve csak lépcsőül szolgálnak magasabb hivatali fokra. Más hivatalnokok fizetésével, például a tanárokéival összehasonlítva, az állami hivatalnokok előnyben vannak. A megélhetést bizonyítja az is, hogy sehol sincs olyan nagy csődület, mint éppen az államhivatalnoki pályán. A rossz pénzügyi viszonyoknál fogva nem szavazta meg az előirányzott javítást.
Deák Ferencz: T. ház! Mindenekelőtt azt a megjegyzést teszem, hogy én valóban éppen nem látom át, miért tárgyaljuk mi részletekben is a pénzügyi bizottság átalános jelentését? A jelentés részint motivatiója az előterjesztett költségvetésnek, vagy az abban történt levonásoknak, részint fölvilágosítás. De ennek, nézetem szerint, tárgya nincs, mert hiszen az egyes tételek az egyes budgetekben jönnek elő. Meg fogjuk látni, hogy még a szavazás is nehézséggel jár, mert némi határozati formulázás sincsen. Ha pedig az a czél, hogy az elvet mondjuk ki, ezt kimondhatjuk az egyes budgetek részletes tárgyalásánál mindenütt, vagy, a mi máskor is történt, a legelső budgetnél, mely hasonló esetet foglal magában. Tehát, megvallom, nem látom szükségesnek, hogy ezt a jelentést még részleteiben is tárgyaljuk; 313de mivel a t. ház belement a részletes tárgyalásba, én most is megmondom egyéni véleményemet.
Én e részben a politikai és egyéb tisztviselőkre nézve a miniszteri előterjesztést pártolom; a főtörvényszékeknél lévő fogalmazókra nézve pedig a miniszteri előterjesztésen túl kivánom azon fogalmazókat épp azon javadalmakban részesíteni, melyek a többi miniszteriumok fogalmazóinak megadatnak. Maga a bizottság elismeri, hogy ezek valóban rosszúl vannak fizetve, hogy anyagi szükséggel küzdenek, s elvben a fölemelés szükségét el is ismeri. Elvben valakinek fizetését fölemelni, de tettleg nem, ez a bajon nem segít. (Derűltség.)
Lehet valaki, a ki kételkedik abban, hogy el nem tudnának élni. Ez mindig azon cinosurától függ, melylyel mérjük. Ha azon szempontból fogjuk föl, hogy tudtunkkal ezen hivatalnokok közül egy sem halt meg éhen, akkor tökéletes igazsága van azon képviselőnek. El tudnak élni, mert eddig is eléltek. Hanem talán az ország a maga tisztviselőit nem akarja oly szomorú fizetésre kárhoztatni, hogy csak az éhenhalástól mentessenek meg.
A fővárosiak, különösen a drága életmód s a lakbérek nagysága mellett, valóban szükséggel küzdenek.
Azt mondják: nagyon sok a tisztviselő. Lehet, sőt valószínű is. Hogy a számnak meghatározása egy rendszeres munkának tárgya lehessen, oda szoros kiszámítás kell, azt még a közvélemény sem képes elhatározni számítás nélkül; a számítást pedig szakértő embereknek kell lenni. Ám történjék meg, semmi kifogásom ellene, sőt óhajtom is; de addig, míg ez meg nem lesz állapítva, a legcsekélyebb fizetésre kárhoztatni az alsófokú tisztviselőket, sem helyesnek, sem méltányosnak nem tartom.
A sok tisztviselő, ha nem alkalmatos, bizonyára nem felel meg kötelességének úgy, mint a kevés is, ha alkalmatos. Igen, de hogy alkalmatos legyen, arra kiképzés szükséges. Fokonkint a hivatalokban sokat nyernek a fiatalok kiképzésben; hanem ha oly állapotra kárhoztatjuk őket, hogy valóban a lelkileg legszegényebb emberek lesznek utoljára azok, a kik ide folyamodnak, mivel látják, hogy reménységök sincs a fizetésjavításra, akkor bizony csakis azok fogják magukat hivatalokra képezni, kiktől nem sokat lehet reményleni, s az administratio az országban még rosszabb lesz.
Azt mondják, hogy a nép terheit nem kell szaporítani. Igaz, ez elvet én is követem. Gazdálkodjunk ott, a hol lehet. Hanem arról vagyok meggyőződve, hogy az a gazdálkodásnak legszomorúbb, legkártékonyabb 314neme, ha az ország a maga tisztviselőit oly silányan fizeti, hogy az egyénekben nem válogathat.
Ha akármely magánüzletnél, mely nem is a legjobb állapotban van is, azon kezdik, hogy leszállítják a hivatalnokok fizetését, vagy megfogadnak minden embert, a ki olcsón kinálkozik, ha képtelen is: ott soha sem javul meg a gazdálkodás. Így áll ez az államgazdálkodásnál is. Semmi sem boszulja meg magát úgy, mint azon fukarkodás, midőn valaki a kezelő tisztviselő fizetéséből húz le, és az így meggazdálkodott összeg igen sokszorosan megy ki az állam zsebéből. És ez annál fontosabb, ha éppen azon gazdálkodás által, hogy silányabb embereket leszünk kénytelenek alkalmazni, utóbb kétszeresen megadjuk az árát. És vajjon ki fogja kárát vallani? Bizonynyal nem a gazdag emberek, hanem éppen a legszegényebbek, kiknek legtöbb szükségök van a tisztviselők támogatására.
De azt mondhatja valaki, hogy hiszen eddig is kaptunk alkalmas és fiatal tisztviselőket. Igaz, vannak köztük derék, alkalmas egyének, és talán a legnagyobb része nem alkalmatlan; de tekintetbe kell vennünk, hogy ezek azon reményben vállaltak hivatalt, hogy sorsuk javíttatni fog.
Ha mi most ezek útját jövőre elvágjuk, sokkal nehezebb lesz alkalmas egyéneket kapni; és ha mi mindig csak biztatjuk, de soha sem részeltetjük a javitásban: akkor azok, a kik még nincsenek hivatalban, soha sem fognak oda törekedni.
Azt sem szabad felednünk, hogy e hivatalnokok nagy része 1867-ben lépett be, és nézzük, minő változás történt azóta? Az élelmi szerek drágábbak, a lakbér emelkedett, de a fizetések csak úgy állnak, és valóban nem tudom, hogyan jönnek ki vele.
Ez egyébiránt már igen sokszor és annyira meg volt vitatva, hogy nem akarom még bővebben elmondani nézeteimet; volt már ebben szomorú tapasztalásom akkor, midőn egy alkalommal a szegény hivatalszolgák nyomorult fizetését óhajtottam fölemeltetni; az egész összeg csak 3000 forintot tett volna, de indítványom nem szavaztatott meg.
Áttérek azonban véleményem második részére, arra t. i., hogy messzebb akarok menni, mint a miniszterium ment javaslatában, értem a főtörvényszéki fogalmazókat. Én megnyugszom abban, a mit a miniszterium a politikai s egyéb tisztviselőkre nézve javasolt; de hogy a főtörvényszékek fogalmazói alsóbb fokú tisztviselőinek fizetésére nézve semmi fölemelést nem hoz javaslatba, ez nem egyezik 315meg az én véleményemmel, és nem látom okát, miért tesz itt különbséget. Az, hogy egyiknek több dolga lenne, mint a másiknak, nem lehet ok, mert a törvényszékek fogalmazói éppen annyi és épp oly fontos munkát végeznek, mint a politikaiak. Igaz, hogy a törvényszéki fogalmazók, ha majd a szóbeliség a törvényszéknél is be lesz hozva, nagy részben fölöslegessé válnak; ez igaz; de addig is élniök kell és oly fizetést kell nekik adni, a melyből megélhessenek. Hallottam említtetni, talán inkább magánkörökben, hogy azért szükséges a főtörvényszéki fogalmazóknak és alsó hivatalnokoknak kisebb fizetést adni, hogy így legyen némi fokozat közöttük és más miniszteriumok hasonló tisztviselői közt, és majd a törvénykezésieket ide lehessen előléptetni.
Én ezt nem tartom helyes gazdálkodásnak, mert a kinek annyi fontos dolgot kell végeznie, mint a mennyi a főtörvényszéki fogalmazókra bizatik, annak mindenesetre szakképzettséggel kell birnia. És hogy ezen fiatal embereket, miután magukat a juridicumban kiképezték, előléptessék a pénzügyminiszteriumhoz, a kereskedelemhez vagy a belügyhöz, ezt nem tartom czélszerű eljárásnak, mert éppen ezen hivatalok sorát tekintem olyannak, melyben jövőre képezni kell a birói személyzetet, úgy tekintem ezt, mint a biróság seminariumát.
Én tehát, összevonva a mit előbb is kimondottam, a politikai és egyéb miniszteri fogalmazókra s alsóbb fokú tisztviselőkre nézve nem a központi bizottság véleményét, hanem a miniszteriumét fogadom el, azon hozzáadással, hogy ugyanazon fizetési kategoriák állapíttassanak meg a főtörvényszékek fogalmazóira és alsóbb fokú személyzetére nézve. (Helyeslés.)
A képviselőház, vita után, magáévá tette Deák Ferencz indítványát, s e szerint elfogadta a miniszteriumnak azon javaslatát, hogy az 1050 frtnál kevesebb fizetéssel ellátott központi közigazgatási összes államhivatalnokok fizetése emeltessék; továbbá – a miniszteri előirányzattól eltérőleg – kiterjesztette ezen fizetésemelést a kir. curiánál és a kir. táblánál alkalmazott fogalmazókra és segédfogalmazókra.
