A KÜLÖNÁLLÓ MAGYAR HADSEREG KÉRDÉSÉRŐL.
A KÜLÖNÁLLÓ MAGYAR HADSEREG KÉRDÉSÉRŐL.
A képviselőház 1871. január 16-dikán tartott űlésének napirendjén volt a magyar sorhadi csapatokhoz és a haditengerészethez az 1871-dik évben kiállítandó ujoncz és póttartaléki jutalékokról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalása.
Győrffy Gyula, mint a központi bizottság előadója, ajánlotta a háznak, hogy a czímnek ezen szavai helyébe: «a magyar sorhadi csapatok» ezek tétessenek: «a magyar hadsereg». Az 1867: XII. t.-cz. 12. és 14. §-ai világosan megemlítik a magyar hadsereget. «Ennek törvényes következménye, hogy a kiegyenlítési törvény értelmében kell, hogy Magyarországnak külön hadserege legyen, kell, ha tiszteletben akarjuk a törvényt tartani.» A módosítványnyal azt akarta elérni, hogy az ujonczok addig is, míg külön magyar hadsereg fölállíttatnék, azon magyar hadsereg számára szavaztassanak meg, a melyről az 1867: XII. t.-cz. szól; de a közös hadseregnek közvetlenül semmi esetre se szavaztassanak meg. Adja meg a ház a magyar hadseregre az ujonczokat és majd meglátja, hogy lesz magyar hadsereg.
Királyi Pál, mint a központi bizottság kisebbségének előadója, a törvényjavaslatnak a miniszteriumtól előterjesztett czímét ajánlotta elfogadásra.
Tisza Kálmán Királyival szemben azt vitatta, hogy az 1867: XII. t.-cz. egy betüvel sem mondja, hogy a hadsereg közös, hanem szól az «egész» hadseregről. Ő felsége ezen egész hadseregének részét teszi a magyar hadsereg; «de abból, hogy a magyar hadsereg a királynak is hadserege, abból, hogy azon királynak más hadserege is van, azt kimagyarázni, hogy ezen «egész» azt teszi, hogy ezen magyar hadsereg közös a másik állammal is, azt hitte, semmi féle uton nem lehet». Minthogy a létező törvény szerint 306az egyedül helyes kifejezésnek a «magyar hadsereg»-et tartotta, ennek számára akarta megszavazni az ujonczokat, s kérte a házat, ne küldje ismét törvénytelen számüzetésbe e szót «magyar hadsereg», mert a láthatáron levő fekete pontok azon percztől fogva nem veszélyesek a nemzetre nézve, midőn saját hadereje van.
A január 17-dikén tartott űlésben fölszólalt Ghyczy Kálmán, és Andrássy gr. miniszterelnöknek felelve, megengedte, hogy ha a központi bizottság véleménye el is fogadtatik, azért a magyar hadsereg azonnal nem lesz különálló, hanem lesz kiegészítő része az összes hadseregnek, a mint az 1867-diki törvény mondja; a központi bizottság véleményének elfogadásával azonban a ház eleget tesz a törvény szellemének, mely a magyar véderőt «magyar hadseregnek» nevezte, s ezzel kétségkívül nagy eszmét akart föntartani a jövendő számára, csirát akart lefektetni a törvénykönyvbe, mely előbb-utóbb terebélyes fává növi ki magát. Éppen azért nagy fontosságúnak tartotta a központi bizottság módosításának elfogadását, mert a kik a bizottság kisebbségi javaslatát pártolják, utólag akarják ezen csirát elfojtani, melynek a kiegyezési törvénybe lefektetését, ha csak az összes nemzetet ezen törvény ellen felzúdítani nem akarták, annak idején meggátolniok nem lehetett. Ezután fejtegette az önálló magyar hadsereg előnyeit, s különösen kiemelte a lelkesedést és önfeláldozást, a melyet az szülne.
Ghyczy után szót emelt Deák Ferencz.
Deák Ferencz: T. ház! A magyar hadsereg kérdése nem ma kerül először a ház elé; elsőbben vitatás alá került akkor, midőn a kiegyenlítési törvény, az 1867: XII. t.-cz. megalkottatott és azóta évenkint, sőt egyik esztendőben az ujonczállítás alkalmával kétszer is előfordult.
1867-ben, mikor a kiegyenlítési törvény fölött vitatkoztunk, voltak, a kik elvben külön magyar hadsereget nem kivántak, mert azt hitték, hogy ilyen külön hadsereg az országra nézve több kárt hoz, mint hasznot. Voltak olyanok, a kik a külön magyar hadsereget óhajtották; de ettől elállottak, attól tartva, hogy különben a kiegyenlítés nem jön létre, a kiegyenlítés elmaradását pedig sokkal nagyobb bajnak tartották volna. Végre voltak olyanok, a kik úgy vélekedtek, hogy inkább semmi kiegyenlítés, mint kiegyenlítés külön hadsereg nélkül. Mindezen különböző nézetek, nézetkülönbségek igen bőven meg voltak vitatva.
307Az 1867: XII. t.-cz., mely a magyar hadseregről mint az összes hadsereg kiegészítő részéről szól, éppen azon szempontból is megtámadtatott, hogy abban nincs szó külön magyar hadseregről, mert – úgy mondák – azon magyar hadsereg, a mely csak kiegészítő része az összes hadseregnek, nem külön magyar hadsereg, s így, ha alaposak volnának is azon okok, melyek egy különálló magyar hadsereg alakítása mellett a lelkesülés emelése tekintetéből fölhozattak, még mindig nem bizonyítanának a mellett, hogy az ujonczozási törvény czímekint e kitétel: «magyar hadsereg» elfogadtassék. (Helyeslés jobb felől.)
Ha igaz volna is az, a mi különben még igen kétséges, hogy egy egészen különálló hadseregben nagyobb a lelkesedés, szeretném tudni, vajjon e kitételnek: «magyar hadsereg» a törvényjavaslat czíméül elfogadása fogja-e a lelkesedést ébreszteni, ha egyébkint az egész hadsereg azon állapotban marad, a melyben volt 1867-ben? (Helyeslés jobb felől.)
Nem ok nélkül vetettem föl azon kérdést: vajjon a czímnek indítványozott megváltoztatása emelné-e a katonaság vitézségét, fokozná-e lelkesedését?
Emlékezzünk vissza a mult időkre. Senki sem fogja tagadni, hogy a magyar ezredek az előbbi időben a franczia háborúban oly vitézséggel és kitartással harczoltak, hogy nagyobbal ezután sem igen fognának harczolhatni.
Nem véve számba azt, hogy Magyarországon többféle érzület uralkodik, és a hadsereg is nem csupán magyar ajkú emberekből áll, részemről úgy vagyok meggyőződve, hogy azon vitézség és lelkesedés, melyet seregeink annyi századon át tanusítottak, ezen törvénynek czímváltoztatása által egyátalában nem érintetik és nem fokoztatik. (Helyeslés jobb felől.) Egyébiránt, ha nem különállású hadsereg alakítása czéloztatik, az esetben az indítványozott szó mellett fölhozott érvek legnagyobb része nem illik e tárgyhoz; mert ha a hadsereg lényegében, összeköttetéseiben ugyanaz marad, a mi eddig volt, semmit elérve nem látok az által, ha az ujonczozási törvénybe ezt a szót teszszük bele: «magyar hadsereg». (Úgy van! jobb felől.) Ellenben, ha különálló hadsereg czéloztatik, akkor nem lehet tagadni, hogy ez a szerződésileg megállapított törvényczikkel merőben ellenkeznék: mert azon törvényczikk nem különálló magyar hadsereget említ, hanem említ olyat, mely a közös hadseregnek kiegészítő része.
Különféleképpen és mindenki a maga nézete szerint vitatkozhatik 308a törvény valóságos értelme fölött; azonban nézzük meg az 1867-diki alapszerződésnek idevágó szakaszát, nézzük meg a különböző ujonczállítási törvényeket, mindenütt, a kiegyenlítés óta a védrendszer megállapításáig, minden ujonczozási törvény «magyar ezredekhez» ajánlotta meg az ujonczokat. Sőt még a kiegyenlítést megelőzőleg is, az 1867: IX. t.-cz. is, mely kelténél fogva közelebb áll a kiegyenlítési törvényhez, azon kiegyenlítési törvényhez, melyben ki van mondva, hogy a magyar hadsereg az összes hadseregnek kiegészítő része, hogyan ajánlja mog az ujonczokat? Következőképp: «a magyar ezredek kiegészítésére szükségelt ujonczok megajánlásáról». Nem használja tehát a «magyar hadsereg» kifejezést, hanem egyszerűen mondja: «a magyar ezredek kiegészítésére szükséges ujonczok».
Ezt a kitételt használta az 1868. és 69-diki törvény is egész a legutóbbi időig. Egyszóval: szakadatlanul mindig ezen kifejezés «magyar ezredek», «magyar csapatok» használtatott.
A védelmi rendszer kérdésen kívül előbb más volt, mint most. Fölösleges volna ezt hosszabban fejtegetni, s fölmentve is érzem magamat ez alól, mert éppen akkor, midőn ezen kérdés megvitattatott, bátor voltam kifejteni a védrendszer fokozatait azon vád ellenében, hogy a védtörvény még a régi jogot is föladja, a mennyiben addig a törvényben «magyar hadsereg»-ről volt szó. Elmondottam akkor, hogy van egy törvény – úgy hiszem az 1802: 1. törvényczikk – mely ezen szót használja: «exercitus hungaricus». Egyenesen az mondatik, hogy a 10 lovas és 12 gyalogezredben 64 ezernyi számban állapíttatik meg ezen magyar sereg, és ennek completatióját három esztendőre megszavazza. De már ugyanazon országgyűlésen, valamint az 1805., 7., 8., 12-dikin is, a megajánlás megint a magyar ezredek számára történt. Tehát akkor sem úgy értették, hogy az külön hadsereg, hanem az összes hadsereggel egyesült magyar ezredek.
Méltóztassanak az előbbi időkre visszamenni. Az 1796: 2. törvényczikk mondja: «in flagrantis Belli Gallici subsidia quinquaginta millia Tyronum militarium, pro intertentione tercentorum quadraginta millium Exercitus Cæsareo-Regii, duos milliones, quadringenta millia metretarum Siliginis» stb.
Itt a cæsareo-regius exercitusra, és nem a magyar hadseregre történt a megajánlás; mert a 340 ezer nem a magyar hadsereget, hanem az egész hadsereget jelenti. A védrendszerről szóló törvényczikk 1868-ban szentesíttetett; azelőtt mindig azon kifejezés használtatott, 309hogy ennyi meg ennyi ujonczot ajánlunk meg a magyar ezredek kiegészítésére.
Az ujonczozási törvény a védrendszerről szóló törvényczikken alapszik, ez pedig a kiegyenlítési törvényen nyugszik, mely kimondja, hogy a védrendszer iránt egyenlő elvek szerint kell mindkét fél törvényhozása elé javaslatokat terjeszteni. Mit mond ezen törvény? «A hadsereg és tengerészet csapataihoz, lehetőleg tekintetbe véve a besorozottak kivánságait, az oda legalkalmasabb egyének osztatnak be. A hadseregbe besoroztattak – az egészségügyi csapatok egyedüli kivételével – kizárólag magyar csapatokba osztatván be.»
Ha tehát külön seregnek tekintették volna, nem mondták volna, hogy «a magyar csapatokhoz», mert ez magától értetnék; de még nem is minden katona a magyar csapatokba osztandó, mert az egészségügyi csapatok ki vannak véve, és oda lehet nem magyar ujonczot is osztani.
Nem akarok hosszas lenni, csak azt kérdezem, hogy mi helyesebb: az-e, hogy a kiegyenlítés óta történt minden ujonczállítási törvényben használt kifejezést használjuk, azt, melyet az országgyűlés folytonosan így állapított meg, pedig soha sem véletlenül, figyelmetlenül, hanem hosszas vitatások után, vagy az: hogy megváltoztassuk most, négy év mulva, ezen kifejezést és más kifejezést használjunk?
Igaza van egyik érdemes képviselő úrnak, hogy jöhet idő, mikor lesz szükség különálló magyar hadseregre. De mikor következik be ezen idő? Akkor, ha a kiegyezés szétbomlott, ha Magyarország ismét azon helyzetben lesz, hogy ismét a personal-uniót kénytelen sürgetni. Akkor önként bekövetkezik a külön hadsereg szüksége. És azok részéről, kik elejétől fogva ezt vitatták, óhajtották, igen természetesnek találom, hogy óhajtják mindazt, a mi a csupán személyes unióra alapított viszonyból következik.
Ez idő, mondom, bekövetkezhetik, talán nem mi általunk, nem a mi törekvésünk, hanem az események folytán; de én kimondom lelkem belső meggyőződését, hogy, ha bekövetkezik, ez Magyarországra nézve súlyos csapás lesz; (Helyeslés a jobb oldalon. Ellenmondás a bal oldalon) és a mostani viszonyok közt, Európa mostani területi mérvei mellett és azon számerő ellenében, melylyel mindenik nagyhatalom rendelkezik, Magyarországnak rendkívülileg koczkáztatná fönállását, kivált ha még önmagában is össze nem tart. (Élénk helyeslés jobb felől; ellenmondás bal felől.) És valamint akkor, midőn nekem választanom kellett egy centralis parlament, egy közös 310reichsrath és a personal-unio közt: a personal-uniot sürgettem, bármi veszélyes, bármi káros is az, mert a másik még veszélyesebb, még károsabb, (Helyeslés a jobboldalon) úgy, ha ezentúl olyan idő következnék be, hogy megint aközt kellene választanom: közös parlamentbe, reichsrathba-olvadás, vagy pedig bármi teherrel, veszélylyel járó personal-unio, én ismét ez utóbbit választanám. Azonban míg ezen idő be nem következett, míg a Magyarország és az örökös tartományok közt kötött kiegyenlítési egyezmény fönáll, addig mindazt, a mi az egyezmény értelmétől, szellemétől, szavaitól elüt, úgy tekintem, mint megsértését a kiegyenlítési egyezménynek. (Zajos helyeslés a jobbon.)
Igaz, hogy Európában divattá kezd válni a szerződések semmibe vétele. (Halljuk! Halljuk!) Ezt a politikát én részemről sohasem tudnám követni. Én kivénültem az ily újításból. Hanem, mint hideg szemlélő, azt találom, hogy e politikához is mindig csak a hatalmasak nyulnak, a kiknek elég erejök van a szerződéseket megtörni, (Zajos helyeslés a jobbon) hogy azonban a gyöngébb nyuljon ilyen politikához, azt én nemcsak igazságosnak nem, de még eszélyesnek sem tartom. (Helyeslés a jobbon.)
Régi dolog az, már Martinuzzi is megmondta: «qui socium habet, dominum habet». Mindig jobban esik önállólag intézkedni, de ez sokszor lehetetlen, és ha az ember nem elég erős egymagában arra, hogy minden bajnak, veszélynek ellenálljon és érdekeit előmozdítsa, egyezkedés és ennek folytán a szövetséghez folyamodik, mely esetben egyik fél sem határtalan ura többé a maga akaratának, hanem közösen együtt viszik ki azt, a mit az egészre czélszerűnek tartanak.
Lehetne erről akár elméletileg, akár a gyakorlati életet tekintve, hosszasan szólani; de ennek itt valóban sem helye, sem ideje. Én is azt állítom, a mit egy t. képviselő állított, hogy a tényekkel számot kell vetni. Én éppen a tényekkel vetettem számot, és e számvetés vezetett arra, hogy megkössük a kiegyenlítési szerződést, mint a melyet a tények számbavétele mellett tartottunk szükségesnek, s melyet föl is fogunk, legalább szavazatunkkal, tartani: mert megnyirbálása, aláásása sem a nemzet jelleméhez nem fér, sem czélszerű nem volna. Azon emberrel, a ki alkalmat keres a megkötött szerződés alól kibujni, a ki még olyankor is, ha alkalma nem nyilik, kijelenti azon óhajtását, hogy ama szerződést meg akarja szegni, semmi előrevigyázó ember szövetséget többé nem köt. Pedig Európában majdnem minden hatalom, különösen pedig Magyarország, oly állapotban van, hogy támasz és szövetség nélkül meg nem állhat. (Úgy van! jobb felől.)
311Arra nézve, hogy valakivel szövetséget kössenek, kettő szükséges: először, hogy az illetőnek ereje legyen kötelezettségének megfelelni, és másodszor, hogy róla a bona fidest föl lehessen tenni. Én azt hiszem, tőlünk, kik ezen szerződésnek létrehozását szavazatunkkal elősegítettük, a bona fides megkivánja, hogy ezen szerződés minden betüjét megtartsuk.
Én nem fogadom el a központi bizottság véleményét, hanem az eredetileg előterjesztett törvényjavaslatot. (Élénk hosszas helyeslés a jobb oldalon.)
A képviselőház a január 18-dikán tartott űlésben, névszerinti szavazás útján, 175 szavazattal 112 ellenében elvetette a központi bizottság módosítását, s ezután elfogadta az eredeti czímet.
