TÖRVÉNYJAVASLAT
TÖRVÉNYJAVASLAT
AZ ORSZÁGOS NEMZETISÉGEKNEK ÉS NYELVEKNEK MAGYARORSZÁGBAN LEENDŐ SZABÁLYOZÁSÁRA ÉS BIZTOSÍTÁSÁRA.
1. §. Magyarországban a következő történeti országos népségek, u. m. a magyarok, románok, szerbek, szlovákok, oroszok és németek, egyenjogú országos nemzeteknek ismertetnek el, a melyek számára a nemzetiség és nyelv politikai egyenjogúsága az állam területi épségének és politikai egységének korlátai közt alaptörvényileg biztosíttatik.
Minden nemzetnek joga van nemzeti zászlóját mint nemzetisége külső kifejezését használni; nyilvános politikai ünnepélyek alkalmával és a nyilvános épületeken mindazonáltal a magyar korona zászlója mellett.
2. §. Az egyes nemzetiségek képviselése s a nyelvek térkörének meghatározása és szabályozása czéljából a népesség lélekszám szerinti többségének elve állíttatik föl, s a vármegyék, illetőleg kerületek és azokban a választókerületek kikerekítése oly módon rendeltetik, hogy azok, ha nem tisztán, úgy legnagyobb, vagy nagyobb részben azonegy nemzetiségből álljanak.
A kikerekítés gyakorlati kivitele külön törvény által fog szabályoztatni. Egy ez iránti törvényjavaslatnak kimerítő vizsgálatok alapján leendő kidolgozására haladéktalanul kiküldetik egy, az ország minden nemzeteiből egyenlő arányban alakítandó országos bizottság, mely az országgyűlés legközelebbi ülésszakában terjesztendi elő munkálatát.
3. §. A falusi és városi községben, valamint a vármegyében, illetőleg kerületben is, az illető népesség többségének – még pedig az átalánosnak, a hol ilyen találtatik vagy az elrendelt kikerekítés útján eszközölhető, különben pedig a viszonylagosnak – nemzetisége az illető vidéken a nyilvános nemzetiséget képezi, és nyelve úgy a politikai vagy politikai közigazgatási képviseletnek, valamint az ottani előljáróknak és közhatóságoknak is hivatalos nyelve leend, föltéve, hogy ama többség a hat országos nemzetiség egyikéhez tartozik.
Oly vegyes községekben, vármegyékben és kerületekben, a hol a döntő többség mellett az országos nemzetiség valamelyike amazt számra és jelentőségre nézve megközelíti, képviseleti tagjainak jogában áll követelni, hogy az illető községben, illetőleg vármegyében vagy kerületben, és 98különösen az ilyetén nemzetiségtől túlnyomólag lakott részekben, az ő nyelve második hivatalos nyelvül használtassék. A többi országos nemzetek tagjainak egyébiránt a képviseleti gyűlésekben szabad nyelvhasználatuk van.
Azon községek, a melyek többsége a hat országos nemzet egyikéhez se tartozik, községi beldolgaikban saját nyelvöket használhatják hivatalos nyelvül; a közhivatalos nyelvet azonban nálok a vármegye nyelve képezi.
4. §. Minden országos nemzet megfelelőleg legyen képviselve az országgyűlés felsőházában, a központi hatóságoknál, feltörvényszékeknél, a vármegyék, illetőleg kerületek élén, és egyátalában azon méltóságokban és hivatalokban, a melyek betöltése a korona, illetőleg a végrehajtó hatalom kinevezésétől függ.
Az ország többségét képező országos magyar nemzet nyelve a törvényhozásnak és a központi hatóságoknak hivatalos nyelve; de az egyes osztályokban és tanácsokban, és különösen más nyelven szerkesztett mindennemű ügyekben a tanácskozásnak lehet, a határozatnak pedig kell ugyanabban történnie.
Az országgyűlésen a kisebbségi nemzetek képviselőinek szabadságában áll saját nemzeti nyelvökön is nyilatkozhatni.
5. §. Az ország törvényei, továbbá a kormány és a központi hatóságok rendeletei és mindennemű intézvényei minden országos nemzettel, különösen a törvényhatóságokkal, az eredeti szerkezeten kívül, saját nemzeti, illetőleg hivatalos nyelvökön szintén hiteles szövegben közlendők, illetőleg kihirdetendők. A két szöveg közt netalán támadó kétség eseteiben az eredeti szöveg határoz.
6. §. A vármegyék és kerületek, úgyszintén a városi hatóságok képviseletei, tisztikarai és előljárói, továbbá a városi, megyei, kerületi és járásbiróságok, valamint minden alsóbb közigazgatási hatóságok is fölfelé a felebbvaló hatóságokkal saját hivatalos nyelvökön közlekednek, és (az 5. §. eseteinek kivételével) ugyanazon nyelven fogadják a határozatokat, megbizásokat és bárminemű közléseket. Épen így közlekednek saját hivatalos nyelvökön az egyenrangú hatóságok, ha ugyanazon hivatalos nyelvök van; ellenkező esetben a tulajdon nyelv eredeti szövege mellett a központi hatóságok nyelvét használják. Ugyanez áll a falusi községekre és előljáróikra nézve is, ha az ő hivatalos nyelvök a vármegyében, illetőleg kerületben divatozó nyelvnek el van ismerve. Ellenkező esetben a községek külső érintkezésökben a vármegyében, illetőleg kerületben divatozó nyelvek egyikével kötelesek élni.
7. §. A felek ügyeire nézve átalános szabályul kimondatik, hogy a felek saját nyelvöket használhatják, és a hatóságok, illetőleg törvényszékek 99a felek nyelvén viszik a tárgyalásokat s ugyanazon hozzák a határozatokat. Ha a vitás ügyek felei az illető hatóság területén divatozó, de különböző nyelvekhez tartoznak, mindenik saját nyelvével élhet. A tárgyalás és elintézés mindamellett is az első beadvány nyelvén történik.
Azon félnek, a melynek nyelve az illető hatóság területén nem divatos, jogában áll vagy az ellenfél vagy az illető hatóság vagy a központi hatóságok nyelvét használni.
Ha a felek egyike különböző nemzetekhez tartozó több személyből áll, ezek az ott dívó nyelvek egyikében egyesülni, különben a hivatalos nyelvet használni kötelesek.
Bünfenyítő ügyekben a vizsgálatok mindennemű tárgyalásokkal együtt a vádlott nyelvén folynak, s az itéletek, valamint minden egyéb határozatok is, a vádlott nyelvén hozandók, ha ez az illető hatóság területén dívó nyelvek egyike, különben azon ott dívó országos nyelven, a melyet a vádlott saját kijelentése szerint legjobban ért.
Azon esetekben, a hol különböző nemzetiségű több vádlott van, az ott divatozó nyelvek egyikét beszélők ezen lesznek kihallgatandók, és a tárgyalás rájok nézve az ő nyelvökön, a többire nézve pedig tolmácsok használata mellett a törvényszék hivatalos nyelvén viendő; az itélet azonban saját nyelvökön közlendő. Ugyanezen intézkedések állanak a tanuvallatást illetőleg is.
8. §. A nemzeti oktatás a közművelődés, a közjóllét czéljából állami feladatnak ismertetik el, és ehhez képest előmozdítása, valamint mindenik nemzet saját ereje, úgy az állam vagyonából leendő egyarányú segélyezés által is elrendeltetik.
Ennélfogva minden országos nemzetnek joga van, összességében vagy részben, e czélra egyesülni, iskolákat és intézeteket, társulatokat és egyleteket a szellemi és anyagi művelődés, úgymint a műveltség, tudomány, szépirodalom, művészet és népgazdaság fejlesztésére alapítani, pénzalapokat és alapítványokat létesíteni, és e végre felállított saját közegei útján önállóan kezelni.
Különösen pedig szabadságában áll minden országos nemzetnek a népoktatás, nemzeti művelődés és felvilágosodás czéljából valamennyi fentebbi ágban szervesen egyesülni, nemzeti gyűlésben vagy nemzeti congressusban nemzeti egységének közegét megalakítani és szervezni, azon joggal, hogy a fentebbi czélra, a korona jóváhagyásával és legfelsőbb felügyelete alatt, a congressusban képviseltekre pénzkivetéseket tehessen, nemzetisége, nemzeti művelődése és fejlődése érdekeit a korona, országgyűlés és államkormány előtt előterjesztések, sérelmek és javaslatok útján mozdíthassa elő.
100A nemzeti oktatásnak azon ágaiban, melyek a vallás terét érintik, a nemzeti és vallási közegek egyetértőleg fogják azon módot megállapítani, a melyen az ezen minőségű ügyek ugyanazon egy congressuson vagy elkülönített gyülekezetekben tárgyalandók és elintézendők.
9. §. A hat országos nemzet minden népiskoláiban, felsőbb művelési és tanintézeteiben saját nemzeti nyelvök az oktatási nyelv. Az egyes nemzetek nemzeti és illetőleg vallásbeli művelő és tanintézetei, a tanterv átalában való öszhangzásának föltétele alatt, hasonló államintézetekkel egyenlőknek nyilváníttatnak, és mindazokban a melyekben az ország pragmatikai történelme előadatik, egyúttal saját nemzeti történelmök is kötelezőleges tárgykint előadandó.
Az egyházi és iskolai községek, hatóságok és intézetek, valamint minden a 8. §-ban kitett czélokra szolgáló intézetek, társulatok és egyletek jogában áll belső és külső közlekedésökben, magok közt, a kormánynyal és illetékes hatóságokkal szemben, saját nemzeti nyelvöket használni, s a kormánytól és az illetékes hatóságoktól ugyanazon nyelven szerkesztett határozatokat és válaszokat kivánni.
10. §. Az országos egyetemnél az országos nemzetiségek számára való nyelvi és szépirodalmi tanszékek mellett még a hazai törvényeknek nemzeti nyelvökön való előadására is tanszékek állíttassanak, ugyanezen nyelveken megengedtetvén egyszersmind más szakok számára is a magántanítások (docenturák), valamint a vizsgák letétele is minden előadási nyelven. Ugyanez rendeltetik az országos jogakadémiákra nézve is, de csak az illető országrészekben erősen képviselt nemzetiségeket illetőleg. A fönálló állami közép- és felső-iskoláknál vagy tanintézeteknél, az azokban tetemesen képviselt nemzeti elemek tekintetbe vétele mellett, tannyelvül szintúgy azon népesség nyelve lesz behozandó, a melynek körében azok találtatnak; és olyan országos nemzetek közepett, a hol ilyetén intézetek hiányzanak, azok megfelelő számban országos erővel, vagy, a körülményekhez mérve, államsegélylyel lesznek felállítandók.
11. §. A jelen törvény alaprendeletei, jelesül az 1. és 2. §§-ban foglaltak, az ország alkotmányának alkatrészét képezik.
12. §. Eme törvény a 2. §-ban elrendelt kikerekítés előtt is foganatosítható intézkedéseire nézve azonnal, a többieket illetőleg pedig annak idejében fog végrehajtatni; s e törvény rendeleteivel ellenkező minden előbbi törvények és rendeletek ezennel eltörlötteknek nyilváníttatnak.
A központi bizottság jelentésének előterjesztése után fölszólalt Mocsonyi Sándor és előadta, hogy mivel egy osztályban sem sikerült a 101nemzetiségi bizottság kisebbségi javaslatának többséget szerezni, másfelől azonban kivánatos, hogy a tárgyalásnál az is a ház asztalán legyen, ő a ház minden tagját megillető kezdeményezési jog alapján a kisebbségi javaslatot mint saját indítványát azon kéréssel terjeszti elő, hogy azt is kinyomassák és tárgyalásra kitüzzék.
Az elnök kijelentette, hogy a kisebbségi javaslatot már is kinyomatta, s hogy a ház azt a tárgyalásnál szintén föl fogja venni.
A képviselőház november 24-dikén kezdte meg a központi bizottság jelentésének és a törvényjavaslatnak tárgyalását.
Deák Ferencz: T. ház! Gyakran fordul elő a parlamentalis életben az, hogy valamely törvényjavaslat vagy indítvány fölött a határvonalakat, melyek az átalános tárgyalást a részletes tárgyalástól elválasztják, alig lehet szorosan megállapítani. Ilyen helyzetben vagyok én most a jelen törvényjavaslatra nézve. A beadott törvényjavaslat, különösen az, melyet a központi bizottság készített, igen sok pontjaiban megegyez az én nézetemmel; de nem egyez meg a szövegnek fölosztására, a szerkezetnek logikai folyamára nézve. Ezen kívül vannak némely egyes pontok, a melyekben az én véleményem más. A részletes tárgyalásnál mondottam volna el az egyes szakaszokra észrevételeimet; de éppen azért, mivel én a szerkezetet egészen máskint akarom állítani, s a mi a központi bizottságnál a szerkezet végén van, azt én előre óhajtom tenni, némely dolgot pedig ki akarnék mondatni, a mi a szerkezetben nem mondatik ki: azért tehát szükséges itt az átalános tárgyalásnál fölszólalnom. (Halljuk!)
Az idő rövid, hosszas szónoklattal nem fogom ezt az időt pazarolni; egyszerűen azt mondom, hogy az én meggyőződésem a fönforgó kérdésekben az, hogy Magyarországban egy politikai nemzet létezik: az egységes, oszthatatlan magyar nemzet, melynek a hon minden polgára, bármi nemzetiséghez tartozzék, egyenjogu tagja. (Helyeslés.)
A másik, a mit tartok és hiszek: hogy ezen egyenjoguságot csak az országban divó többféle nyelvek hivatalos használatára nézve, s erre nézve is csak annyiban lehet külön szabályok alá vonni, a mennyiben ezt az ország egysége, a kormányzat lehetősége, czélszerűsége s az igazság pontos kiszolgáltatása szükségessé teszi. (Helyeslés.)
Ezen két elvből kiindulva nem új dolgot mondok, mert eddig is 102az alkotmány alapelve szerint úgy állott, hogy, mint említém, Magyarország összes honpolgárai egy politikai nemzetet képeznek, s ez a magyar, s ezen politikai nemzetnek minden honpolgár egyenjogu tagja. Kimondom továbbá, hogy a nemzet említett politikai egységénél fogva az, a mi az állam összes nevében történik, nem történhetik többféle nyelven: annak az állam nyelvén, magyar nyelven kell történnie. Ennélfogva valamint eddig, úgy ezentúl is, Magyarországban a törvényhozás nyelvének a törvényhozási tanácskozásokban és minden működésekben a magyar nyelvnek kell lenni; magyar nyelven kell alkotni a törvényeket, melyek hiteles fordításban más nyelveken is kiadandók. A kormány nyelve pedig a kormányzás minden ágaiban szintén a magyar.
Lefelé azonban, a megyéknél, törvényhatóságoknál, községeknél, egyháznál én nem idegenkedem semmit az egyenjoguságot nem korlátolni s annak tág tért adni; úgy az igazságszolgáltatásnál is az alsóbb biróságokat illetőleg, de nem a fölebbvitelieket.
Nem indokolom mindezeket, mert ha szükséges lesz még valamit az indokolásra mondani, el fogom azt mondani a tanácskozások végével, a tán engem is megillető zárbeszéd folytán, minthogy külön indítványt teszek.
Ezuttal csak egyet jegyzek meg: hogy az első biróságok előtti törvénykezést illetőleg én kész volnék s óhajtanám, hogy mindenütt, a hol több jegyzőkönyv van a megyében, mivel több a nemzetiség, az első birósági perlekedés a jegyzőkönyvek bármelyik nyelvén engedtessék meg. Én ebben semmi káros következménytől nem félnék, s azon tekintet is előttem áll, hogy ha Magyarország be akarja hozni az esküdtszéki intézményt, a szóbeli eljárást, elkerülhetetlen lesz a magyar nyelven kívül más nyelveken is megengedni a perlekedést. Azon véleményt pedig, hogy a hol nem magyar a lakosság nyelve, magyar nyelven kelljen okvetetlenül perlekedni, kivihetetlennek, helytelennek tartom, s a magyar nemzet érdekében nem látom szükségesnek. (Helyeslés.)
Nehézségeket támasztottak ugyan ez ellen az osztályokban s másutt is. Azon ellenvetések czáfolásába most nem bocsátkozom. Óhajtanám, hogy a perlekedés ott, hol nem magyar a lakosság, az ottani lakosság nyelvén is megengedtessék; de mivel, ismerve a hangulatot, ezt most alig hiszem kivihetőnek, én pedig eredményt akarok, vagy pedig oly megállapodást, mely óhajtásom jövendő teljesítését legalább ne koczkáztassa: a jelen körülmények között megnyugszom 103abban, hogy az eddigi gyakorlat addig is meghagyassék, míg a törvénykezésre nézve a szóbeliség s esküdtszéki eljárás behozva, s az alsó biróságok rendezve nem lesznek. Mert meg vagyok győződve, hogy a mint ezen tárgyakat rendezni fogjuk, az, a mit óhajtok, hogy t. i. mindenütt megengedtessék a lakosság nyelvén a perlekedés, magától be fog következni, s az országgyűlés azt törvény által is ki fogja mondani.
De nem ereszkedem ennek további vitatásába.
Bátorkodom a t. háznak indítványkint külön törvényjavaslatot előterjeszteni a nemzetiségi egyenjoguság tárgyában, megjegyezvén, hogy ezen külön javaslatnak igen nagy része megegyez a központi bizottság javaslatával, de némely dolgokban szükségesnek tartottam eltérni tőle, különösen fölosztására vonatkozólag.
Én a törvényjavaslatot így szeretném kezdeni. (Olvassa.) «Törvényjavaslat a nemzetiségi egyenjoguság tárgyában. Minthogy Magyarosszág összes honpolgárai az alkotmány alapelvei szerint is politikai tekintetben egy nemzetet képeznek, az oszthatatlan egységes magyar nemzetet, melynek a hon minden polgára, bármely nemzetiséghez tartozzék is, egyenjogu tagja; minthogy továbbá ezen egyenjoguság egyedül az országban divatozó többféle nyelvek hivatalos használatára nézve és csak annyiban eshetik külön szabályok alá, a mennyiben ezt az ország egysége, a kormányzás és közigazgatás gyakorlati lehetősége, és a pontos igazság kiszolgáltatásának igényei szükségessé teszik: a honpolgárok teljes egyenjogusága, minden egyéb viszonyokat illetőleg épségben maradván, a különféle nyelvek hivatalos használatára nézve a következő szabályok fognak zsinórmértékül szolgálni.»
Itt nem azt mondom ki, hogy most határozzuk el, hogy Magyarország összes lakosai egy politikai nemzetet képeznek, hanem hivatkozom rá az elkezdésnél mint valóságos tényre. (Helyeslés.)
(Olvassa tovább:) «1-ső szakasz. A nemzet politikai egységénél fogva Magyarország államnyelve a magyar lévén, a magyar országgyülés tanácskozási és ügykezelési nyelve ezentúl is egyedül a magyar. A törvények magyar nyelven alkottatnak; de az országban lakó minden más nemzetiségek nyelvén is hiteles fordításban kiadandók. Az ország kormányának hivatalos nyelve a kormányzat minden ágazatában ezentúl is a magyar.»
Itt sem mondok ujat; nem úgy mondom ki mint ujat, hanem hivatkozom rá mint meglevőre. (Helyeslés.)
104Ha valaki azt mondja: hiszen ezen törvények már fenállottak, igaza van; de nemzetiségi törvény még eddig nem volt. S midőn azt akarjuk mondani, hogy az egyenjoguság csak annyiban szabályoztatik a nyelv használatára nézve, a mennyiben ezt szükségessé teszi az ország egysége és az ott elszámlált tekintetek: akkor nem csak azt kell kimondanunk, hogy mi új szabályt csinálunk, hanem mint meglevőre hivatkoznunk kell arra is, a mit a meglevőből megtartunk.
Ezután átmegyek a megyékre. Ez a központi bizottság szövegezése szerint megmarad.
Végén pedig ezt kivánom kimondatni: (Olvassa:) «Ezen törvény rendeletei a külön területtel biró és politikai tekintetben is külön nemzetet képező Horvát-Szlavon és Damát országokra ki nem terjednek; hanem ezekre nézve nyelv tekintetében is azon egyezmény szolgáland szabályul, mely egyrészről a magyar országgyülés, más részről a horvát-szlavon országgyülés között létrejött, és melynél fogva azok képviselői a közös magyar országgyűlésen saját anyanyelvökön is szólhatnak.» (Helyeslés.)
Indított engem e törvényjavaslat beadására, mint mondom, az, hogy először a szerkezetnek egész menetrendét nem találtam kielégítőnek; másodszor meg, midőn el akarjuk kerülni bizonyos jogok, törvények megemlítését: akkor attól félek, hogy homályt hozunk a dologba.
Méltóztassanak figyelemmel kisérni a központi bizottság munkájának bevezetését. (Olvassa:) «Azon egyenjoguság, melyet Magyarország bármely nemzetiségü polgárai, politikai és polgári jogok tékintetében, különbség nélkül élveznek, egyedül az országban divatozó nyelvek hivatalos használatára nézve és csak annyiban esik külön szabályok alá, a mennyiben ezt az ország egysége, a kormányzat és közigazgatás gyakorlati lehetősége, úgy szintén az igazság gyors és pontos kiszolgáltatásának igényei szükségessé teszik.» Ez a bevezetés a központi bizottság javaslatában. Ki van itt mondva azon elv, hogy az ország minden polgára, bármely nemzetiséghez tartozzék, egyenjogu; ki van mondva azon elv, hogy ezen egyenjoguság egyedül a nyelv használatára nézve eshetik külön szabályok alá; ki van mondva azon elv, hogy e tekintetben is csak annyiban eshetik külön szabályok alá, a mennyiben ezt az ország egysége és az ott felhozott többi tekintet kivánja.
Folytatólag ezután mondja a központi bizottság javaslata: «Ugyanazért» és elmondja a szabályokat.
105E bevezetésből mindenki azt következteti, hogy az egyenjoguság az átalános elv, a fölhozott szabályok az egyenjoguságra nézve kivételt képeznek; a mi tehát ezen szabályok folytán az átalános elv alól világosan nem vétetik ki, az egyenjoguság kategoriájába tartozik.
De ezen munkálatban az országgyülésnek nyelve p. o. sehol sincs megemlítve.
Nem fogják-e ebből azon következést vonni, hogy: «Ime, az egyenjoguság átalános elvét kimondottátok; elmondottátok, hogy egyedül a nyelv használatára tétethetnek külön szabályok s csak annyiban, a mennyiben az ország egysége s egyéb ott elősorolt tekintetek azt mulhatatlanul megkivánják; elmondottátok a szabályokat; a mely szabályt tehát oda be nem tettetek, abban nem korlátoztátok az egyenjoguságot; mivel pedig ott nem említettétek meg az országgyülési nyelvet, ez természetesen az egyenjoguság alól nem vétetik ki.»
És még erősebbé teszi ezen következtetést az, hogy kimondja a törvényjavaslat, hogy a korábbi törvényeknek a fennebbi határozatokkal ellenkező rendeletei azonnal eltörültetnek. Ha tehát áll, hogy az egyenjoguság a szabály ezen munkában s ebből kivételek vannak a nyelv használatára nézve; azon kivételek elősoroltatnak, s azok közt nincs ott az országgyülés nyelve megemlítve, minden törvény pedig, mely a most hozandó törvénynyel ellenkezik, eltöröltetik: még az 1844-diki törvényre sem hivatkozhatunk. (Igaz!)
Fölhozhatnák némelyek ez ellen, hogy hiszen a központi bizottság javaslatában is csak azon polgári és politikai jogok vannak megemlítve, melyeket e hon minden polgárai külömbség nélkül élveznek, már pedig az országgyülésen más nyelven törvény szerint senki nem szólhat csak magyar nyelven: tehát az említett következtetést a javaslott törvény szövegéből kivonni nem lehet. A vitatkozás folytán föl lehetne hozni ezen érvet, s ez nem volna fontosság nélküli; de miért alkossunk oly törvényt, melynek értelme fölött utóbb majd vitatkoznunk kellene, midőn ezt elkerülhetjük az által, hogy a törvényben azt, a mit határozni vagy föntartani akarunk, világosan és minden vitatkozást kizáró szabatossággal kimondjuk. (Helyeslés.)
De nem szólok többet; bátorkodom törvényjavaslatomat a ház asztalára letenni.
Nekem mindegy, akár a t. ház a tárgyalásnál erre is figyelmezve, azonnal bele ereszkedik, akár pedig azt kinyomatni rendeli, hogy a másikkal együtt combinative lehessen tárgyalás alá venni.
106Ajánlom módosítványomat a t. ház figyelmébe. (Helyeslés.)
Az átalános vitában az úgynevezett nemzetiségi képviselők élénken vettek részt. A nemzetiségi bizottság kisebbsége törvényjavaslatának elveit pártolták: Mocsonyi Sándor, Dimitrievics Milos, Trifunácz Pál, Sztratimirovics György, Borlea Zsigmond, Hodosiu József, Miletics Szvetozár, Román Sándor, Stojácskovics Sándor, Babes Vincze, Varga Flórián, Papp Zsigmond, Popovics-Desseánu János, Maniu Aurél, Medán Endre és Popovics Zsigmond.
Nikolics Sándor egyik javaslatot sem fogadta el, mert azt tartotta, hogy «míg a nemzetiségek fejlésökben az állam eszméjét meg nem támadják, törekvésök jogosult, s e kereten belől minden kivánságuk méltányos», ezen elvnek pedig egyik javaslat sem felel meg. A központi bizottságé és Deáké azért nem, mert meg sem közelítik a határt, a melyet elérni a nemzetiségek megnyugtatására okvetetlenül szükséges; a kisebbségé pedig azért nem, mert nagyon is meglazíthatná az állami kapcsot.
Dobrzánszky Ádolf a központi bizottság törvényjavaslatát, mint a mely egyrészt az ország nemzeteit nem említi, hanem egyedül a honpolgárok egyéni szabadságának a nyelv használata körüli megszorítását szabályozza, másrészt pedig az e javaslattal ellenkező törvények, s így talán a nemzetet létét s egyenjoguságát biztosító sarkalatos törvények megszüntetését is kimondja, az államra nézve veszélyesnek, a nem-magyar nemzetekre nézve méltatlannak, azonkívül pedig positiv törvényeinkkel, s ezredéves alkotmányunk vezérelveivel annyira megférhetetlennek tartotta, hogy ennek megszavazásához, fölfogása szerint, a ház jogosan nem is járulhat. Ellenben a kisebbségi javaslat, mely egyrészt biztosítja az ország nemzeteinek alkotmányunkban gyökerező létét s fejlődhetését, sőt biztosítja a kisebb nemzeti töredékek jogos nemzetiségi igényeit is, másrészt pedig nem kiván az egyes nemzetek számára territoriumokat, mit pedig a történelem és törvény alapján igényelhetne, sőt megállapítja a magyar nyelvnek mind a törvényhozás, mind a központi kormány ügykezelése terén kizárólagos használatát, mit pedig szintén ellenezhetne, igen alkalmatos alapja a részletes tárgyalásnak.
Ha azonban a ház többsége a kisebbségi javaslatban, mely az egyes nemzetek számára sokkal kevesebbet vesz igénybe, mint a mennyit ők, akár az e részbeli számos petitiókban kértek, akár a szabadalmi okmányok, törvényeink, sőt alkotmányunk elvei alapján igényelhetnének, mégis 107találna olyasmit, mi csak aggodalomra is szolgáltathatna alkalmat: ő késznek nyilatkozott mindenben, mi a nem-magyar nemzetek szellemi halálát magában nem foglalja, engedni. Ha például nem tetszik a külön nemzeti zászlóknak az ország zászlója melletti használata, mi pedig minden hatóságnak, községnek, sőt minden egyháznak, minden iskolának és minden czéhnek meg van engedve: szivesen elállott ezen igénytől. Ha nem tetszik a törvényhatóságok területeinek kikerekítése, mely pedig az 1500: 28. t.-czikk tanusága szerint törvényhozáson kívül is, annál inkább tehát a törvényhozás által bármikor elrendeltethetett, melyre egyébiránt, tekintettel némely megyék székhelyeinek ugyane megyék széleitől közel 20 mértföldnyi távolságára, s átalában az igazgatás és jogszolgáltatás jogosult igényeire is, elkerülhetetlen szükség van: kész volt ezen igénytől is elállani. Minden más irányban is szivesen meghajolt a többség akarata előtt, sőt azon egyetlen pontra nézve is, mely a törvényesen s tényleg létező nemzetek létét biztosítja, melynek kihagyásához tehát öngyilkosság bűne nélkül nem járulhatott, késznek nyilatkozott minden lehető változtatás elfogadására, s meg lett volna elégedve annak kimondásával:
1. hogy mind azon nemzetek, melyek a hármas törvénykönyv 3-dik részének 25-dik fejezetében mint ilyenek (nationes) elősorolvák, képezik az egységes föloszthatlan Magyarország népét (populus);
2. hogy e nemzetek egyedül nyelvök s nemzetiségök fejlesztésére, tehát a közművelődés terén működésre vannak testületileg hivatva, s hogy e tekintetben is minden nemzet saját erejére van utalva a nélkül, hogy más nemzet vagy az állam bárminemű közvetetlen vagy közvetített segélyzésére igényt tarthatna;
3. hogy e nemzeteket bárminemű más, jelesül a politikai jogok gyakorlata testületileg meg nem illeti, miután a politikai tényező az egész országra nézve az ország népének, a törvényhatóságokban s egyes községekben a törvényhatóság, illetőleg a község népének törvényesen egybegyült képviselete, különben pedig minden honpolgár egyénileg, a nemzetiségre minden tekintet nélkül.
E három pont nem foglal egyebet magában, mint a nemzetekről s az ország népéről szóló sarkalatos törvényeink föntartását azon világos megszorítással, miszerint a nemzeteket a politikai jogok gyakorlata meg nem illeti; és mégis, daczára e lényeges megszorításnak, késznek nyilatkozott a központi bizottság által helyesbített törvényjavaslatot, mihelyt az az érintett három pontokkal megbővíttetnék, minden változtatás nélkül elfogadni, úgy lévén meggyőződve, hogy az ilyetén törvényjavaslat legalább a mérsékeltebb, higgadtabb nemzetiségi pártokat megnyugtathatná, 108s hogy e pártok hathatnának azután sikeresen a többiek megnyugtatására is.
Wlád Alajos sem a központi bizottságnak, sem Deáknak törvényjavaslatát nem fogadta el a részletes tárgyalás alapjául. A központi bizottság munkálatának bevezetésében még több kiméletét látta a nemzetiségi susceptibilitásnak, mint Deák munkálatának bevezetésében. De nem pártolta egész terjedelmében a kisebbség javaslatát sem, mert ebben oly nézetek is vannak, a melyekben ő nem osztozott. A nemzetiségi kérdés megoldása tekintetében véleményét a következőkben fejezte ki: Az alkotmány pyramisának csucsát magyarnak akarta, magyarnak azon értelemben és mérvben, hogy a miniszteriumok és az országgyűlés nyelve magyar legyen, s ez utóbbit különösen azért, mert belátta szükségét, hogy hat külön nyelvű nemzetiségek képviselőiből alakult országgyűlésen egy átalánosan ismert nyelven kell folyni a tárgyalásoknak, s a törvényeknek eredeti szövegökben a tanácskozás nyelvén kell szerkesztetniök, s mert nem akarta nevetség tárgyává sülyeszteni a parlamentet; már pedig ha itt hat nyelven beszélnének, egyik a másikát nem értené meg, mint ez a minap is történt, midőn egy horvát képviselő horvátul beszélt. Ennyit igényel az államegység elve. De azután, a miképpen a vita folyamában Eitel Frigyes naivul ugyan, de helyesen mondotta, az ő házába, az az a törvényhatóságába, a községébe, egyházába, tanodájába más nyelvnek behozatalába, mint az ővé, s a vele együtt lakóké, beleegyezését nem adhatta. Bizza a törvényhozás a törvényhatóságok és községek nyelve meghatározását azokra, kik a törvényhatóságokban vagy községekben közösen együtt laknak. Eötvös József b. miniszter azon állítása ellenében, hogy a többség javaslata jobb, mint a kisebbségé, mert nem oszt kiváltságokat, megjegyezte, hogy éppen az oszt kiváltságokat, mert azt határozza, hogy a törvényhatóságokban a jegyzőkönyv, a belső ügykezelés stb. nyelve a magyar legyen, és csak annyiban enged kivételt, a mennyiben egyik vagy másik tisztviselő nem tudja a nyelvet, világos ellentétben az 1861-ben éppen Eötvös b. elnöklete alatt készített törvényjavaslattal, melynek tartalma szerint a törvényhatóságok és községek szabadon választhatják nyelvöket.
Ezek alapján azt indítványozta, vesse el a ház a központi bizottságnak javaslatát, vesse el a Deákét, vesse el a kisebbségét is, és fogadja el az 1861-dik évben a nemzetiségi bizottság által készített javaslatot, még pedig Dobrzánszkynak a vita folyamában előadott, s engesztelékeny és mérsékelt közvetítő szellemben szerkesztett módosításaival.
109Manojlovics Emil a kisebbség javaslatát pártolta, mivel azt a részletes tárgyalás utján czélszerűbben tartotta kijavíthatónak, mint akár a központi bizottság javaslatát, akár Deák indítványát.
Bömches Frigyes a szászok nevében kivánta, hogy a tárgyalt törvényjavaslat megváltoztatásával, az 1847. erdélyi I. t.-cz. a szászokra és nyelvök használatára nézve teljes joghatályban tartassék fönn, még pedig annyival inkább, mivel a hazában élő minden nem-magyar nemzetiség a maga nyelvére nézve e törvényjavaslattal nyerne, s csak a szász nemzetiség volna egyedül vesztes, a melynek pedig nyelvére nézve annyiszor biztosított joga van. Ennél fogva indítványozta, hogy az utolsó §., a mely így szól: «A korábbi törvényeknek a fönnebbi határozatokkal ellenkező rendeletei ezennel eltöröltetnek», a következő szavakkal bővíttessék: «kivéve a szász nemzetiség és ágostai vallás egyház nyelvi viszonyait szabályozó erdélyi 1847-beli I. t.-cz.-nek rendeletei».
Rannicher Jakab mindaddig, míg a községi és helyhatósági autonomia ügye nem rendeztetik, s e tekintetekben a törvényhozás a valódi szabadsági és művelődési állam követelményeinek meg nem felel, a nemzetiségi kérdésnek megnyugtató megoldására czélzó bármely kisérletet idő előtt valónak tartott. Milyen nehéz csak a nyelvkérdés is, mutatja a napirenden levő javaslat. Azért óhajtotta volna, hogy ezen nyelvkörüli dolgozat, a melynek igen helytelenül adták «a nemzetiség egyenjoguságról szóló törvényjavaslat» pompás czímét, inkább ne is hozatott volna a ház elé.
Áttérve Erdélyre, ennek az 1847: I. t.-cz.-ben van egy a magyar nyelv érdekében hozott törvénye, mely ezen nyelvnek tágas jogkört engedve, egyszersmind azt is határozza, hogy a szász nemzet kebelében működő minden törvényhatóságok, minden törvényszékek és polgári hivatalok, valamint a tárgyalásoknál és a jegyzőkönyvek szerkesztésénél, szintúgy jelentéseik és intézvényeikben a német nyelvet használják, a mi pedig a más törvényhatóságokkal való levelezését illeti, meghagyta a nemzetet az addig követett szokásban. E törvény a szászoknak nem valamely engedményeket szerzett, hanem csak megóvja számukra a velök született és általok mindig birt anyanyelvök használatát a közéletök terén előforduló minden ügyeikben. A napirenden levő javaslat ellenben e nemzetet nemcsak saját nyelve ősrégi gyakorlatában akarta megszorítani, sőt arra is akarja kényszeríteni, hogy még ott is, hol ez eddigelé soha sem történt, az államnyelvet alkalmazzák, melyet a szász földnek nevezett területen legfölebb 30,000 szétszórva lakó magyarajkú polgártárs képvisel, míg 110a túlnyomó többi 300,000-et fölülmuló lakosság kizárólag majdnem csak a német vagy román nyelvet érti és beszéli. Annál mélyebben vág pedig az ügy Erdélynek a túlnyomó többséget képező nem-magyarajkú lakossága életébe, mivel ez országban ez óráig tettleg mind a három nyelv, a magyar, román és német egymás közt és az állam irányában is jogegyenlőségnek örvend, a mindennapi tapasztalás pedig mutatja, hogy e miatt sem a közigazgatás, sem a törvénykezés, sem a kormány ereje semmiben sem szenved, de az ország békéje és polgárainak megelégedése éppen e három nyelv ezen egyenjoguságában találja szilárd támaszát.
Mindezeknél fogva indítványozta, hogy a ház a napirenden levő törvényjavaslat megállapításánál Erdélyt érintetlenül hagyja. Ha pedig a ház máskint határozna, ünnepélyesen kijelentette, hogy ő és elvtársai az előterjesztett törvényjavaslatok egyikéhez sem adhatják beleegyezésöket.
Bohetielu Sándor helyeseknek tartotta a kisebbségi javaslat elveit, s Erdélyre nézve Rannicher indítványát fogadta el.
Puskariu János csatlakozott Bohetielu nyilatkozatához.
Macellariu Illés szintén pártolta Rannicher indítványát, s az esetre, ha az alakítandó törvény hatása Erdélyre is kiterjesztetnék, már előre a kisebbség javaslata mellett nyilatkozott.
Öt napi vita után az elnök befejezettnek mondotta ki az átalános tárgyalást.
Deák Ferencz: T. ház! A tanácskozások régen folynak és, fájdalom, sok olyan mondatott e tárgy fölött, mit igen óhajtanék, hogy ne mondatott volna. (Igaz!)
Nem tartom szükségesnek indítványomat ujabban indokolni, tették ezt számosan, kik előttem szólottak; minélfogva én felszólalási jogomat csak arra használom fel, hogy kérjem a t. házat: szavazzunk. (Átalános helyeslés.)
Eötvös József b. vallás- és közoktatásügyi miniszter kijelentette, hogy Deák indítványát, mint a központi bizottság többségének indítványával elvben megegyezőt, egész kiterjedésében elfogadja.
A képviselőház 267 szavazattal 24 ellenében elvetette Mocsonyi Sándor 111indítványát, s a Deák Ferencztől módosított törvényjavaslatot átalánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadta.
