ADASSÉK-E SEGÉLY A SZERB NEMZETI SZINHÁZNAK?
92ADASSÉK-E SEGÉLY A SZERB NEMZETI SZINHÁZNAK?
A képviselőház 1868. november 14-dikén tartott űlésének napirendjén volt a belügyminiszterium 1869-dik évi költségvetésének részletes tárgyalása. A költségvetés a «nemzeti szinház» nyugdíjalapja segélyezésére és a dal- és zeneképezde támogatására 58,000 forintot irányzott elő.
Dimitrievics Milos elfogadta a tételt, de rámutatott arra, hogy a szerb nemzeti szinház is segélyt kért, ezt a folyamodást meg a pénzügyi bizottság nem vette figyelembe. Minthogy a ház a vallás- és közoktatási miniszterium költségvetésében az egyházakra 290,000 frtot, különféle nemzeti intézetek segélyezésére és tudományos czélok előmozdítására 63,000 frtot, összesen 353,000 frtot szavazott meg a nélkül, hogy ezen összegből a szónok egyháza és nemzete tudományos intézetei csak egy fillért is kaptak volna: méltányosnak és igazságosnak tartotta, hogy a ház a szerb nemzeti szinháznak a kért segélyt megszavazza s azért a következő új tételt indítványozta: «A szerb nemzeti szinház segélyezésére 5000 frt állapíttatik meg».
Wenckheim Béla b. belügyminiszter kiemelte, hogy nem a pesti nemzeti szinház segélyezéséről van itt szó, hanem az ének- és zenészeti szaknak előmozdításáról. A zenének s éneknek nemzetisége nincs, s éppen azt akarta kikerülni, nehogy a kassai, a debreczeni, a pozsonyi s még más szinházak is követelésekkel álljanak elő. Nem fogadta el az indítványt.
Nikolics Sándor azt tartotta, hogy mivel egy jelentékeny összeg nemcsak az ének- és zenészetre van szánva, hanem egyúttal a nyugdíjintézetre is, a segély nemcsak az énekesekre szól, hanem átalában minden szinészre. Maholnap egy törvényjavaslat kerül a ház elé, melynek czíme: «A nemzetiségek egyenjogúságáról», itt az alkalom tényleg és gyakorlatilag bebizonyítani a nemzetiségek egyenjogúságát.
Nyáry Pál meg volt győződve, hogy ha a szenvedélyesség, melyet a nemzetiségek némely szóvivői tanusítanak, egyszer le fog csillapulni, a nemzetiségi kérdés legnagyobb részben úgy fog tekintetni Magyarországon, mint kulturkérdés. Magyarországot mindenki józanul mindig úgy fogja tekinteni, hogy Magyarország egységes állam, a melynek lakosai nem mind egy nyelvet beszélnek. Ha egyik vagy másik ezen nemzetiségek közül a benne rejlő életrevalóságnál fogva a durvaság, hátramaradás bilincseiből, 93associatio útján, s talán maga a nemzet által is segítve, előbb emancipálta magát, ebből nem az következik, hogy az jogosan követelje magának az előnyt, hanem az következik, hogy ha elérte a szabadságot, hogy az egész államnak érdekében intézkedhetik, segítse elő azokat is, a kik elmaradtak. Ezen szempontból tekintve a kérdést, s azon föltevésben, hogy a szerbeknek a maguk erejéből már van ilyen intézetük, nem ugyan a «szerb nemzeti», hanem az «ujvidéki szerb» szinháznak megszavazta az 5000 forintot.
Lónyay Menyhért pénzügyminiszter a takarékosság elvénél fogva nem kivánt segélyt adni egy szinháznak sem, a mely drámai előadásokra szorítkozik. A költségvetés a nemzeti szinház drámai előadásaira nem is irányoz elő semmit. Az ének- és zenészeti szak előmozdítása az átalános kultura érdeke. Ide járul, hogy a főváros művészeti állapota az egész nemzetre nézve – értve minden nemzetiséget – nagyfontosságú ügy.
Hrabovszky Zsigmond a szerbeknek kivánságát nemcsak tökéletesen méltányosnak, hanem jogosnak is találta. Mikor a magyar saját nyelve művelődésének emelésére a segélyezést bőkezűen megadja, azt tőlök sem lehet megtagadni.
Ivánka Imre kivánta, hogy minden nemzetiség nyelvét a maga körében kiművelhesse az által, hogy olyan közművelődési intézete legyen, minőnek a szinházat is tartotta. Az állam segélyezése bizonyosan azon nemzetiség közművelődését mozdítja elő. Ezen szempontból tehát, és azon szempontból is, hogy ha az állam egy ily szinházat segélyez, annak irányára is jogosan befolyhat, a segélyt megszavazandónak vélte.
Deák Ferencz: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) A nemzetiségi kérdés fölött alkalmunk lesz kimondani nézeteinket akkor, mikor a nemzetiségi kérdés tanácskozás alatt lesz.
Én e részben azon elvet követem – a mint azt talán, ha szükséges lesz, a nemzetiségi kérdés tárgyalásánál bővebben előadandom – hogy mivel én az egységes osztatlan magyar nemzetet ismerem el politikai nemzetnek, minden, a mi az állam nevében történik, menjen annak nyelvén is. De hogy a szinház oly politikai tér legyen, melynél ezen elvet alkalmazni kelljen, azt nem látom be. Én a nemzetiségi kérdésben sem akarok más elvet követni, mint azt, a mit igazságosnak látok. Engem nem az fog vezetni ott is, hogy egyik vagy 94másik nemzetiség tagjai mennyire lesznek megelégedve, hanem az, hogy az igazság érzetét követvén, mennyire leszek én magam azon véleménynyel megelégedve, mely előadatik, az igazság szempontjából; de sehogy sem tudom megegyeztetni az igazsággal azt, hogy az állam, mely politikai tekintetben egységes és osztatlan magyar állam, magára a szinházra, mint a magyar nyelvet művelő s egyátalában művelődési intézetre, egyedül és kizárólag csak egyik nyelvű és nemzetiségű nép számára költsön a közös adókból. Erre nézve én azt gondolom, hogy vagy mindegyikre, vagy egyikre sem. (Helyeslés.) Ha nem vagyunk oly állapotban, hogy valamennyire adhassunk, akkor mondjuk ki, hogy kizárólag erre sem adunk.
Szégyen, gyalázat volna Magyarország magyar népességére, ha azon néhány ezer forintot, úgy, mint egyes polgárai a magyar nemzetnek, előteremteni nem tudnák.
Én tehát nem az indítványt akarom pártolni, hanem a javaslatban a magyar szinházra ajánlott segélyt nem akarom elfogadni.
Méltánylom azon tekintetet, hogy itt az ének- és zene művelésére van azon segélyezés, ez pedig nem egy nemzetiségé. Igaz, bizonyos mértékig áll; de átalánosságban nem igaz, mert az énekiskolákban bizonyosan semmit sem tanítanak németül, a gyakorlatok nem németül, nem más nyelven, hanem magyarul folynak, de a tagok is rendesen a nemzeti szinházhoz kerülnek onnan. Ha ezen intézet oly alapú volna, hogy ott minden más nyelven is taníttatnék az ének, másképp állana a dolog.
Én tehát azt óhajtom, hogy sem az, a mi javaslatban van, sem az, a mi indítványoztatott, el ne fogadtassék.
Ha módunk volna valamennyinek adni, igenis; ha módunk nincs, az államköltségvetésből ne adjunk a magunk nyelveért se.
A műveltségre adakozott, és Isten kegyelméből a Magyar Akademiához igen szép összeggel tudott járulni a magyar nemzet.
Töröljük ki az egészet, mert nem akarok semmi igazságtalanságot pártolni, még akkor sem, ha belőle hasznot húznánk. (Átalános helyeslés.)
Dimitrievics Milos kijelentette, hogy indítványát nem azzal indokolta, hogy: íme, a magyar nemzeti szinház részére 54 ezer forint van előirányozva, következőleg a szerb nemzeti szinházra is adassék valami; és így Deákkal nem lehetett egy nézetben, hogy a nemzeti szinház részére előirányzott összeg töröltessék. Ő az 54,000 forintot a legnagyobb örömmel és 95készséggel meg akarta szavazni. Indítványát azzal indokolta, hogy a közoktatási miniszternek költségvetésében 353,000 forint szavaztatott meg egyházi és tudományos czélokra és intézetek segélyezésére a nélkül, hogy saját egyháza és nemzete ezen összegből egy fillért is kapott volna.
Hodosiu József azt tartotta, hogy ha a magyar szinháznak adnak segélyt, adni kell minden más nemzetiségi szinháznak is.
Az elnök szavazás alá bocsátotta az 58,000 frtnyi tételt, a mely elfogadtatott, ezután fölolvastatta Dimitrievics indítványát.
Nyáry Pál megjegyezte, hogy az indítványra nézve azt a módosítványt tette, hogy ne «szerb nemzeti szinház», hanem «ujvidéki szerb szinház» kifejezés használtassék.
Dimitrievics Milos: Ha szeme előtt egyedül az lebegne, hogy a kért segély megadassék, azaz, hogy a szinházat pénzhez juttassa, és ha árúba bocsáthatná e szót: «nemzeti» a kért segélyért, hozzájárulna Nyáry módosítványához. De mivel ezt nem teheti, és mivel indítványával egyszersmind azt czélozta, hogy a képviselőháznak egy létező tényről: a szerb nemzeti szinház fönállásáról tudomása legyen, e szerint nem is lehetséges az újvidéki szerb szinháznak valamit megszavazni, mert ilyen nincs. (Felkiáltások: Akkor nem adunk semmit!) Tartozott e felvilágosítással a háznak, mert ha a ház az újvidéki szerb szinháznak 5000 frtot megszavazna, szavazna oly testületnek segélyt, mely tettleg, legalább ily czím alatt, nem áll fönn. Kérte, hogy a segély a szerb nemzeti szinház részére szavaztassék meg.
Deák Ferencz: T. ház! Több időt vesztünk, ha most e tárgy fölött tovább vitatkozunk. Úgy tetszik, az enyémen kívül még két indítvány van: egyik Dimitrievics képviselőtársunké, ki a szerb nemzetnek kiván subventiót adni; a másik Nyáry Pálé, ki az újvidéki szinháznak kiván subventiót adatni. E kérdéseken leghamarább átesünk szavazás által: ha elesik Dimitrievics képviselő indítványa, következik Nyáry képviselő úré; s ha ez is elesik, úgy az enyém. (Helyeslés.)
Nyáry Pál első fölszólalásának azon föltevés volt az alapja, hogy a szerb nemzetiségűek már Magyarországon megkezdették azt, mit a magyar nemzetiségűek már bevégeztek, t. i. hogy önerejökből már építettek szinházat. Minthogy azonban ebben tévedt, s ilyen szinház még nincs, azt gondolta, 96ha a ház in principio elismerné, a mit ő indítványozott, ha jegyzőkönyvileg ki nem mondja is, hogy minden ily művelődési eszközre, s nemcsak egy nemzetiség, hanem mindenik részére igen szívesen fog segélylyel járulni; ha a ház ezt elvben kijelenti, akkor nem marad egyéb hátra, mint az, hogy megkivánja az illető segélyzendő külön nemzetiségi intézetektől, hogy előbb létezzenek. Minthogy a fönforgó esetben módosítványának alapja nincs, azt visszavonja.
A képviselőház nem fogadta el Dimitrievics Milos indítványát.
