AZ ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK ELNÖKE A FŐRENDEK HOZZÁJÁRULÁSÁVAL JELÖLTESSÉK-E KI?
AZ ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK ELNÖKE A FŐRENDEK HOZZÁJÁRULÁSÁVAL JELÖLTESSÉK-E KI?
A kormánynak az állami számvevőszék fölállításáról és hatásköréről szóló törvényjavaslatán a képviselőház, a pénzügyi bizottság javaslatára, 286azt a változtatást tette, hogy a számvevőszék elnökét ne közvetlenül, hanem a képviselőháztól ajánlott három egyén közül nevezze ki a korona. Ennek ellenében a főrendiház azt követelte, hogy az ő hozzájárulásával jelöltessék ki az elnök. Midőn erre a képviselőház kijelentette, hogy ragaszkodik megállapodásához, a főrendiház is kimondotta, hogy ő sem tér el véleményétől, minthogy azon okok, a melyek elhatározására indították, még mindig fönállanak, újabb érvek pedig vele nem közöltettek.
A képviselőház 1870. május 13-dikán tárgyalta bizottságának a főrendiház ezen második üzenetére készült jelentését, a mely válaszolt a főrendek első üzenetében előadott okokra, s a mely azt ajánlotta, hogy a ház maradjon meg megállapodása mellett.
Az ellenzékről többen kifakadtak a főrendiház ellen és azt vitatták, hogy a főrendiház oly jogot követel magának, a melyet a képviselőház soha meg nem adhat neki, oly jogot, a melyet a világnak egy felsőháza sem gyakorol és nem is gyakorolhatna még az esetre sem, ha képviseletnek lenne a kifolyása. A kezdeményezési jog ugyanis csak a képviselőházat és a fejedelmet illeti meg, valamint mindazokra nézve, mik az ország adójára és az arról való számvitelre vonatkoznak, a döntő befolyás a képviselőházé. A szélbalról szóba hozták, hogy a főrendiház rendezéséig a képviselőház határozatát a főrendek mellőzésével kellene ő felsége elé terjeszteni.
Deák Ferencz: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Óhajtottam volna, hogy a főrendek fogadják el e törvényjavaslatot úgy, a mint mi azt átküldöttük. Ők azonban egy pontra, a számvevőszék elnökének kijelölésére nézve, nehézséget támasztottak, és e kijelölésnél befolyást maguknak is követelnek. Erre a speciális esetre praecedens nincs, nem is lehet: mert ezen intézmény új, ez a hivatal új. Mi sem mondhatjuk, hogy a törvény vagy a törvényes gyakorlat szerint ez a mi jogunk; ők sem mondhatják, hogy éppen ezen kijelölés az ő joguk. Hanem mi ezen új hivatalnál kizárólag magunknak akarjuk vindicálni a kijelölést; ők pedig azt mondják, hogy az országgyűlés által eszközlendő választásoknál vagy kijelöléseknél ők mindig befolyást gyakoroltak, még pedig gyakorolták ezen befolyást részint elegyes ülésben közösen velünk, részint külön; én a törvényben ellenkező esetet nem tudok. Ők tehát attól tartanak, hogy ha e módosítványuk el nem fogadtatnék, az eddigi gyakorlathoz hasonló esetekben élvezett joguktól meg lennének fosztva, s e kérdést, legalább mint vitatkozásaikból kitetszik, magukra nézve életkérdésnek tekintik.
287Nehéz azt állítani, hogy e kérdés egyikre vagy másikra nézve jogilag vagy elméletileg egészen közömbös; de hogy gyakorlatilag nem igen fontos, arról meg vagyok győződve. Ugyanis a parlamentális kormánynak alapja az, hogy a miniszterium a többségre támaszkodhassék, mert ha fontos elvi kérdésekben a többséget a képviselőházban elvesztette, igen természetes, hogy állása is lehetetlenné vált. És valóban igen gyönge volna azon miniszterium s nem életrevaló, mely három tag közül legalább egynek nem tudna többséget szerezni, olyannak t. i., kit a kormány fölterjeszteni szándékszik és ő felsége kinevezni kész: és így a főrendek befolyása a gyakorlati téren az eredményen valóban semmit sem változtatna.
A számvevőszék eszméjét s az arról szóló törvényjavaslatot nem a kormány kezdeményezte, hanem ez a ház. Már körülbelül két éve annak, hogy a ház legelőször elhatározta: szólíttassék föl a miniszterium az erre vonatkozó tőrvényjavaslat előterjesztésére. Sürgette másod ízben e törvényjavaslatot és utóbb e háznak egyik tagja meg is előzte a kormányt; egyik képviselő ugyanis – ha nem csalódom Várady Gábor úr – törvényjavaslatot terjesztett be, és csak ezután adta be a miniszterium azon törvényjavaslatot, mely fölött mi a mult őszszel tanácskoztunk.
Ezen törvényjavaslat előterjesztését azért követelte a ház, mert nagyfontosságúnak tartották a számvevőszék felállítását. Ime az első fönakadás annak folytán, hogy a számvevőszék nem volt már előbb indítványozva s felállítva, maguknál a később beadott számadásoknál mutatkozott, azokat mai napig sem tudtuk tökélelesen megvizsgálni: mert a számvevőszékre biztuk határozatunkban azok számtani megvizsgálását. A számvevőszékre kivántuk bizni azt, hogy az egyes miniszteriumok költségvetését így összeállítva terjeszsze elő a miniszterium által vagy a miniszterium befolyásával. Azt hiszem, hogy igen nagyon itt van már az ideje, hogy ezen költségvetés készítéséhez hozzá fogjanak, mert különben megint úgy járunk, mint jártunk: hogy ezen esztendőből négy hónapot vett igénybe az 1870-diki budgetnek megállapítása. Mind az ellenőrködés, mind a dolognak világosságban tartása a számvevőszék föladata. Nekem tehát nagyon szivemen fekszik, hogy a számvevőszék létre jőjjön.
Én azt nem kérdem: a miniszterium akarja-e a számvevőszéket? Azt sem kérdem, melegen akarja-e vagy közömbösen? Én rám nézve elhatározó nem volna, ha a miniszterium akarná is; mert ha én részemről károsnak tartanám, ez esetben ellene szavaznék. És ha 288a miniszterium nem akarná is, de én hasznosnak, szükségesnek tartanám, rá szavaznék.
A törvény előttünk van és egy incidentális kérdésben akad fönn. Ismételni, bővebben fejtegetni mások előadását nem akarom, hanem magamat e pillanatban a központi bizottság véleményéhez tartom.
A központi bizottság azt hiszi, hogy a főrendeket indokok által rábirhatni, hogy eddigi véleményüktől elálljanak. Igen is, ha én is ezt hinném, azt mondanám: kiséreljük meg, hiszen egy-két hét veszteség nem olyan sulyos, hogy ezt meg ne próbálhassuk. De ha azon indokoknak kell a főrendeket meggyőzni, melyek a központi bizottság előadásában számláltatnak elő, én meg vagyok győződve, hogy a főrendek nem fognak ellenkező véleményre térni, mert én magam után mérem mások nézetét is: engem sem voltak ezen indokok legkevésbbé is képesek megingatni véleményemben.
A központi bizottság maga, úgy látszik, nem hozza kétségbe, hogy minden eddigi választás, különösen 1848 előtt, akképp történt, hogy a felsőháznak vagy főrendeknek a választásokra szintén befolyása volt.
Hiszen azon hivatalok, melyek az ország választásától függöttek, mint a nádori és koronaőri, mindig a főrendek közbejöttével, elegyes ülésekben töltettek be.
De nemcsak azok, hanem mind az, a mi az országgyűlés nevében történt, egyszersmind a főrendek hozzájárulásával történt. Ilyen volt a limitationális commissio, ilyen volt az egyes munkálatok elkészítésére választott minden országgyűlési küldöttség. Ilyen volt maga a portális conscriptio is, mely pedig éppen az adózásnak adta meg alapját Ezekre is mindig mind a két tábla választott, törvény és gyakorlat szerint.
Ennek ellenében azt hozza fel a központi bizottság, hogy akkor egy volt az országgyűlés, habár két teremben ülésezett is, 1848-ban azonban e részben változás történt, és már most nem így van a dolog.
Bocsánatot kérek: én ezt nem tartom.
Az országgyűlésnek akkor volt közös elnöke, most nincs; hanem az országgyűlés most is egy, mert csak az összes országgyűlés hozhat törvényeket és országgyűlési határozatokat a nemzet nevében. (Úgy van! jobb felől.)
Azt mondják, hogy 1848 óta megváltozván a dolog, másképp állunk. Bocsánat, ez sincs úgy. Valahányszor országgyűlési küldöttséget 289akartunk kiküldeni, a főrendek hozzájárultak. 1867-ben a kiegyenlítés alkalmával a delegatiónak egyharmadát a főrendek választották, kétharmadát mi a törvény szerint, mert ez az ország nevében van kiküldve, s így mindkét háznak kellett hozzájárulnia; s a mint Justh József képviselőtársunk megemlítette, már 1867-ben, tehát annyival később 1848-nál, a mire a központi bizottság is hivatkozott, a koronaőröket itt választottuk közösen. A gyakorlat eddig ilyen volt, és így a központi bizottság által felhozott okok azért, mert nem állanak, mert a tények nem úgy vannak: nem hiszem, hogy arra birhatnák a főrendeket, hogy nézetöktől eltérjenek.
Egyébiránt mindezek mellett még az a tekintet is fönforog, hogy ha a főrendek a számvevőszéki törvényt illetőleg meg találnának maradni eddigi véleményöknél, – a mit valószinünek azért tartok, mert ők indokokat kivántak és mi indokokat nem hozunk föl; legalább én a központi bizottság indokait olyanoknak tekintem, mintha semmit sem hoztunk volna föl; s habár ez által az illedelemnek teszünk is eleget, de csapacitatióra semmit, – mondom, ha a főrendek hozzá nem járulnak, és a számvevőszéki törvény elmarad: attól tartok, hogy nehéz bonyodalmakba keverjük magunkat mind a költségvetés, mind a számadások megvizsgálása, mind a számvevőszékre bizandó ellenőrködés teljes, tökéletes gyakorlatára nézve. (Helyeslés jobb felől.)
A másik, a mit én szintén elkerülni szeretnék, a keserüség, mely a hosszas üzenetváltásokból a két ház közt igen könnyen támadhatna.
Erre könnyű szerrel azt mondhatni, hogy nem tehetünk róla. Ha valaki nekem kimutatja azt, hogy az a jog, melyet itt magunknak követelünk, egyenesen meglevő törvényen és gyakorlaton alapuló jog, azt mondom: igaz; lehet, hogy azoknak igazok van, a kik azt mondják, hogy még a keserűséggel sem törödnek. De ez nem alapszik a törvényen és gyakorlaton, mert új dolog; nem alapszik analog jogok gyakorlatán, mert az analog gyakorlat – t. i. más választások – éppen ellenünk szól, pedig bizony, ha valamire nincs szükségünk, a keserüségre éppen nincs. Isten – fájdalom – ebből bőven mért reánk, s felét bátran odaengedhetnők; nem hogy még szaporítanók.
A kettő közül könnyebben engedhet a képviselőház eddigi véleményéből. Megmondom miért. Engedhet azért, mert a képviselőház egy új intézménynél új jogot akar megalapítani. A főrendek pedig a hasonló esetben eddig gyakorolt jogukat féltik, és azt akarják megtartani. 290Továbbá a főrendiház rendezése küszöbön van. Előbb-utóbb, remélem, nem sokára más alakot fog az venni. És ha más alakot vesz, akkor leend ideje gondoskodni, nemcsak erről, hanem minden egyéb esetekről is.
Kérdem, ha most merülne föl egy választás szüksége, akkor sem tartanók meg az eddigi gyakorlatot? Kétségkívül meg kellene tartanunk, mert míg azon tábla, vagy ház, vagy akárminek nevezzük – mert még a neve is anachronismus, minthogy főrendek és alrendek nincsenek, mert mi képviselők vagyunk, – de míg azon ház fönáll, az eddigi gyakorlatot okvetetlenül szükséges megtartani. Az átalakítás, a reform feladata leend megváltoztatni azokat, a miket szükségesnek tartunk. Hozzá teszem azt, hogy, a mint már említém, az eredményre nézve valószinűleg mindegy, akárkik lesznek kijelölve: mert a miniszterium bizonyosan képes lesz keresztülvinni, hogy a három közül az, kit ő kiván, kineveztessék; és csak azt jegyzem meg, hogy igen valószinű, hogy ezen eset egyetlen egyre fog reducáltatni: ezen első államszámvevőszéki elnök megválasztására, mert reményleni lehet, hogy a ki megválasztatik, nem hal meg rövid idő mulva, a főrendiház rendezése pedig nem sokára előkerülvén, ezen kijelölésről tűzetesen fogunk intézkedni. (Bal felől: Akkor sem fognak beleegyezni!)
Az államszámvevőszék fölállítása, a mint említém, közszükség lévén, (Zaj bal felől) én nem merném a magam saját személyét illetőleg elmaradásának következéseiért, ezen gyakorlatilag nem fontos, hanem csak elméleti különbség miatt, a felelősséget magamra vállalni, csupán azért, mert egy terméketlen theoriát akarunk kivinni. (Helyeslés jobb felől.)
Nagyon óvatosan vannak némely dolgok a központi bizottság motivatiójában elkerülve, mert azok bizony sokkal több kárt, mint hasznot okozhattak volna, azért nem is szólok ezekhez, mert ez talán messzebb vezethetne, mint magunk óhajtjuk.
Röviden azzal végzem szavaimat, hogy elfogadom a főrendek módosítványát először azért, mert a főrendek régi gyakorlatra hivatkoznak, mely Magyarországban közjogul szolgál minden analog s más választási esetben, mi pedig sem törvényre, sem gyakorlatra nem hivatkozhatunk; másodszor, mert nem akarnám a számvevőszék felállítását bizonytalan időre, talán évekre, e miatt elmulasztani; harmadszor, mert nem akarnám a törvényhozó testületet kitenni a keserüségnek, mely a két tábla hosszas izenetváltásai által egykor az 291országgyűlésnek talán legnagyobb ostora volt, mert ha valami nehezíti a főrendiház rendezését, czélszerű átalakítását: ez azon keserűség, melyet a főrendekben támaszthatnánk. (Zaj bal felől.)
Könnyű azt mondani, hogy el kell törölni a főrendiházat. (El! El! bal felől.) Meglehet, hogy a vitatkozások folytán magam is hajlandó leszek azon eszmére, (Zaj bal felől.) meglehet, hogy nem; hanem azt méltóztassanak felvenni, hogy minden törvény csak akkor lesz törvény, ha az eddigi jog és gyakorlat szerint a főrendiház beleegyezik; az pedig nem valószínü, hogy azok a maguk nullificatiójába beleegyezzenek, tehát a főrendiházat eltörölni a maguk beleegyezése nélkül csak a forradalom képes, mit én sok más kellemetlenségei miatt valóban nem óhajtok. (Derültség.) Már pedig ha a felsőházat a főrendek beleegyezésével kell átalakítani, akkor nem kell oly hangulatot ébresztenünk, ilyen valóban practikus ok nélkül, mely hangulat az átalakításnak legfontosabb részeiben a főrendeket még kevésbbé tenné traktabilisabbakká.
Én tehát végzem azzal, hogy elfogadom a főrendiház indítványát a mondott három oknál fogva. (Zajos helyeslés és éljenzés a jobb oldalon.)
Hosszabb vita után a képviselőház, névszerinti szavazás útján, 173 szavazattal 114 ellenében elvetette a központi bizottság véleményét és a főrendiház szerkezetét fogadta el.
