AZ EGYHÁZI BIRÓSÁGOK HATÁSKÖRÉRŐL.
AZ EGYHÁZI BIRÓSÁGOK HATÁSKÖRÉRŐL.
A képviselőház 1868. október 20-dikán tárgyalta a polgári törvénykezési rendtartás főbb irányelveit. A jogügyi bizottság, eltérőleg a miniszteri tervezettől, teljesen megszüntetni vélte az egyházi biróságok eddigi hatáskörét, s tőlük nem csak a vegyesházassági válópöröket, hanem a nem vegyesházassági pöröket is elvonván, kivétel nélkül minden válópört a világi biróságokhoz utasított. Ennek ellenében a központi bizottság, a mint egyrészről nem kivánta elvitatni azon tekintetek fontosságát, a melyek az elsőfolyamodású 49világi biróságok szervezésére nézve, a megyei és községi rendezés függő kérdésével szemben, bizonyos óvatosságot ajánlanak: viszont nem tartotta tanácsosnak, hogy oly fontos kérdést, minő a törvényesen fönálló egyházi biróság intézménye, egy ideiglenes perrendtartás fonalán és ennek keretében mintegy rögtönözve megoldjon, s egyelőre föntartandónak vélte a miniszteri tervezetnek a szentszékek hatáskörére vonatkozó rendelkezéseit, s mellőzendőknek a jogügyi bizottság munkálatának ugyane tárgyban formulázott szakaszait; de mert e kérdés hangosan követeli a megoldást, egyszersmind utasíttatni kivánta a miniszteriumot, hogy a házassági pörökben való biráskodás, s átalában a házassági ügyek tárgyában, tekintettel az 1848. XX. törvényczikkben kimondott egyenlőség és viszonosság követelményeire, mielőbb külön törvényjavaslatot terjeszszen elő.
Tisza Kálmán ragaszkodott a jogügyi bizottság véleményéhez, s kivánta, hogy a házassági kérdések minden különbség nélkül világi törvényszékek előtt tárgyaltassanak. Mivel azonban belátta, hogy ezzel minden házassági kérdés még nincs megoldva, indítványozta, hogy midőn a ház a perrendtartásra nézve a jogügyi bizottság véleményét elfogadja, egyuttal mondja ki: «Miután a házassági ügyek kérdése még a szent székek eltörlése által megoldottnak nem tekinthető; miután teljes megoldása e kérdésnek csakis a polgári házasság behozatala által eszközölhető: oda utasítja a miniszteriumot, hogy a házassági ügyek tárgyában az egyházi biróságok eltörlése után még fönmaradt kérdéseknek a polgári házasság behozatalával és az 1848. XX. t.-cz. által kimondott egyenlőség és viszonosság követelményei figyelemben tartásával leendő elintézése iránt még ezen ülésszak alatt, még pedig úgy terjeszsze be javaslatát, hogy azt még tárgyalni s felette törvényhozásilag intézkedni lehessen.»
Geduly Lajos ideiglenesen, míg más testvérfelekezetek gyakorolják e jogot, a protestánsoknak is vissza kivánta adatni a házassági ügyek fölött a biráskodást, s azért a következő indítványt tette: «A jogügyi bizottság javaslatának 22-dik szakasza a miniszteri javaslat 12-dik szakaszával cseréltessék fel, de úgy, hogy az utóbbi javaslat első három sorának helyébe következő szavak tétessenek: «míg a házassági biráskodásról a törvényhozás véglegesen fog intézkedni, a házassági válóperek különféle hitfelekezetű egyházi törvényszékek által kezeltessenek, minek folytán a magyarországi mindkét hitvallású evangelikusok válóperei is, ezek régi joggyakorlatukhoz képest és az 1791-diki 27. t.-cz. 11-dik szakasza értelmében, saját egyházi törvényszékeikhez tétetnek át. Vegyesházassági válópereknél mindenik 50fölött, saját hitelvei szerint, saját törvényszéke itél. A házassági perek azonban az egyházi itélőszékek alá csak annyiban tartoznak», stb.
Várady Gábor fölöslegesnek tartotta annak megokolását, miért czélszerűtlen, hogy a válóperekben minden hitfelekezetre nézve egyházi biróságok itéljenek. A központi bizottság véleménye ellen nyilatkozott, s pártolta Tisza indítványát.
Deák Ferencz: T. képviselőház! (Halljuk!) Sehol a vitatkozásokban annyi óvatosságra nincs szükség, mint azon tárgyaknál, melyek közvetve vagy közvetlenül vallási ügyekkel vannak kapcsolatban. Éppen azért jelen vitatkozásainknál is semmit sem akarok szólni dogmatikus kérdésekről, mert ezek fölött határozni nem a mi körünkhöz tartozik és nem is szükséges.
Figyelembe kell vennünk mindenekelőtt, hogy Magyarországban a házasság nem kizárólag polgári szerződés, még az állammal szemben sem: mert maga az állam törvény által parancsolta, hogy a házasságok az egyház előtt köttessenek; parancsolta ezt minden felekezeteknél, még a vegyes házasoknál is. Sőt az újabb törvény is, mely ott, hol a katholikus pap nem akarja összeadni a vegyes házasságot, megengedi, hogy az a protestans egyház előtt köttessék, minden esetre az egyházhoz utasítja a házasságot.
Tekintetbe veendő tehát a házasságnak mind polgári, mind egyházi része.
Mindaddig, míg e kettő össze lesz szőve, megparancsolni az egyháznak, hogy a házasokat adja össze a maga egyházi szabályai szerint és azután azt mondani, hogy: «Te ezen házassági ügyekben nem fogsz itélni, hanem itélni fognak mások», talán jogtalanság, de minden esetre nem igen logikai dolog. (Helyeslés.)
Ha a házassági biróságokra nézve tisztába akarunk jőni, ha azt akarjuk, hogy a házasságok érvénye fölött semmi esetben se itéljenek az egyházi biróságok, s e részben az eddigi törvényt meg akarjuk változtatni: következetesek csak akkor leszünk, ha más államok példájára a házasságnak polgári részét a tisztán és szorosan vallásitól elválasztjuk. A hol az állam úgy intézkedik, mint intézkedett Francziaországban, Belgiumban és a rajnai tartományokban, a hol a törvényhozás határozottan kimondja, hogy a házasságot, szemben az államhatalommal, úgy kivánja tekinteni, mint polgári szerződést, a vallási dolgokba nem avatkozik, hanem azokat végezzék el a hivők saját egyházukkal 51saját lelkiismeretök szerint; a hol ezen elvek alapján kötelezőleg kimondatik, hogy minden házasságnak, mint polgári szerződésnek, a polgári hatóság előtt kell köttetni: ott igen természetes, hogy a házasságnak, mint polgári szerződésnek fölbontása is a polgári biróságok elé tartozik. De míg ez meg nem történik, e nagyfontosságú kérdést a perrendtartás megállapításánál, bővebb vitatás, kifejtés és minden tekintetek, minden érdekek megfontolása nélkül mintegy mellesleg eldönteni valóban idő előtti volna. (Helyeslés.)
Egyik főérv, mely az egyházi itélő székeknek most azonnal a perrendtartás szabályai közt kimondandó eltörlése mellett fölhozatott, az volt, hogy ezen eszme liberalis, hogy azt a jogegyenlőség megkivánja, hogy előre kell haladnunk, az eldöntés elhalasztása pedig hátralépés volna. Hosszas politikai pályámon tapasztaltam, hogy egyetlen egy szóval sem történik annyi visszaélés, mint e szóval «liberalis».
Gyakran oly eszmékre ragasztatik e czím, melyek, ha mélyebben vizsgáljuk azokat, éppen nem liberalisak, s a gyakorlati életben államok intézkedéseinél is nem mindig a liberalismus utáni vágy, hanem az ország érdekei szoktak döntők lenni. Ime közelebb is azon korban, midőn itt Európában liberalis eszmének a szabad kereskedést tartja a világ, Észak-Amerika, melyet illiberalisnak nem szoktak nevezni, védvámokat állított föl, s azokat oly magasságra emelte, hogy az európai védvámokéit sok tekintetben meghaladja.
Taglaljuk hát a liberalis szónak valódi értelmét a jelen kérdésre vonatkozólag. (Halljuk!)
Egyik fél azt mondja, hogy liberalis eszme különbség nélkül polgári biróságokra bizni a házasságok érvényének megitélését, egy szóval minden a házasságra vonatkozó perlekedést és ennélfogva eltörölni e részben az egyházi biróságokat, mert ezt kivánja a vallások jogegyenlősége, melyet az 1848-diki törvény is kimondott, az ellenkező pedig visszalépés volna s a jogegyenlőséget sértené.
Ennek ellenében kijelentem én is, mit tartok e téren valódilag liberalisnak s a vallások jogegyenlőségéből szorosan következőnek. (Halljuk!)
Szabad egyház szabad államban, ez az én jelszavam. (Élénk helyeslés.) Ebből indulok ki, s a mi ezzel ellenkezik, azt sem liberalisnak, sem a vallások jogegyenlőségével megférőnek nem tartom. Absolutismus is behozhatja formákban az egyenlőséget s eltörölheti az egyházi törvényszékeket, (Fölkiáltások: Meg is tette!) de nem állapította 52meg a szabad államot és a szabad egyházat, pedig ez, úgy hiszem, a dolog lényege. (Helyeslés.)
A vallások egyenlőségét szent és sérthetetlen elvnek tartom én is, s ha azt az 1848-diki törvény ki nem mondotta volna, nem szünném meg annak kimondását sürgetni. De a szabad egyház eszméje s a vallások egyenjogúsága azt kivánja, hogy a hon minden polgára, bármely hitfelekezethez tartozzék is, szabadon élhessen saját vallásának szabályai szerint, ha azok az állam czéljával nem ellenkeznek és mások hasonló jogait nem sértik. (Helyeslés.) Ezen előttem kétségtelen igazságot alkalmazva a jelen esetre, ha vannak e hazában hitfelekezetek, melyek vallási szabályaik közé számítják azt is, hogy az ő házasságuk érvénye fölött a megállapított vallási elvek szerint egyházi biróság itéljen, helyes volna-e, ha a törvény azt mondaná: «Te nem élhetsz vallásod ezen szabálya szerint, mert én a formában egyenlőséget akarok s ennek amazt fel kell áldoznod», holott az a szabály sem az állam czéljával nem ellenkezik, sem más vallásfelekezetűek hasonló jogait nem sérti? (Élénk helyeslés.) Már pedig vannak igenis hitfelekezetek hazánkban, melyek az említett nézetet vallásuk szabályának tekintik, vannak pedig igen számosak: ilyenek a római katholikusok és a nem egyesült keleti egyház hivei. Nem vizsgálom, e szabály dogma-e és mennyire dogma; de annyi igaz, hogy azt e két hitfelekezet hazánkban vallási szabálynak, kanonnak tekinti. Vajjon czélszerű volna-e mindezek nyugalmát, vallási meggyőződését szükség nélkül, nem a jogegyenlőségért, hanem a forma egyenlőségéért felzavarni? (Élénk helyeslés.)
Magától értetik, hogy én mindezeket tiszta és nem vegyes házasságokra kivánom értetni, s nem látom által, hogy ha két római katholikus házassága fölött a római katholikus szent szék, két nem egyesült keleti vallású házasságú fölött a keleti egyháznak szent széke itél, miképp volna ez által sértve más vallások egyenjogúsága. (Helyeslés.)
Más tekintetet érdemel a vegyes házasságok kérdése. (Halljuk! Halljuk!) Sem a szabad egyház eszméjével, sem a vallások törvényben kimondott jogegyenlőségével meg nem egyezik a törvénynek eddig fönálló azon rendelete, hogy a római katholikus szent szék itéljen vegyes házasságokban a nem római katholikus fél fölött, s egyedül azért, mert a római katholikus fél saját hitelvei szerint más házasságra nem léphet, a biróság itélete a másik, nem római katholikus félt is kötelezze saját hite elveinek ellenére. Hasonló a 53törvénynek a vegyes házasságokból született gyermekekre vonatkozó rendelete, miszerint ha az atya katholikus, minden gyermeke a római katholikus vallásban nevelendő, ellenkező esetben pedig nincs meg a viszonosság.
Ezek azok, mik a vallások jogegyenlőségét sértik, s a szabad egyház fogalmával ellenkeznek, mert felsőbbséget tulajdonítanak a római katholikus egyháznak, s más egyházakat, legalább e részben, a római katholikus egyháznak alárendelnek.
E jogtalanság ellen évek óta küzdöttem szakadatlanul s küzdeni fogok mindig, éppen azért, mert a szabad egyháznak és a vallások jogegyenlőségének elvét szentnek, sérthetetlennek tartom. Egyik egyháznak a többiek fölötti jogi felsőbbségét bármi tekintetben föntartatni akarni, ez volna illiberalis eszme; de hogy a valódi liberalismus azt kivánná, hogy mielőtt azon törvény és törvényes gyakorlat, mely szerint a házasságok minden hitfelekezetnél az egyház papja előtt kötendők, megváltoztattatnék; mielőtt a házasság kötésének polgári része az egyházitól törvény által elválasztatnék; mielőtt törvény által kimondatnék, hogy az állam a házassági szerződést az állammal szemben tisztán polgári szerződésnek tekinti, s ennek vallási részébe nem avatkozik, ugyanazért a házasságokat, mint polgári szerződéseket, a polgári hatóságok előtt kötendőknek rendeli; hogy, mondom, mielőtt mindezek kimondatnának, az egyházi biróságok a házasságok érvényére nézve minden hitfelekezetnél most a perrendtartásról szóló törvények közt rögtön eltöröltessenek: valóban nem értem, sőt erős meggyőződésem az, hogy éppen az ily módon idő előtt eszközlött eltörlés volna illiberalis, mert ellenkeznék a szabad egyház fogalmával és a vallások jogegyenlőségével. (Élénk helyeslés.)
De a törvényhozásnál oly igen szükséges óvatosság sem engedi, hogy e részben bármit rögtönözzünk, s részletes, alapos megfontolás nélkül intézkedjünk. Hazánk polgárainak legnagyobb része azon egyházakhoz tartozik, melyek vallási szabálynak tekintik azt, hogy, miután az érvényes házasság kötéséhez törvényeink szerint is szükséges az egyház papjainak közbejötte, miután a házasság a törvények szerint is nem egyedül polgári szerződés, hanem vallásos elvekkel és szertartásokkal is kapcsolatban áll: annak érvénye fölött az egyházi biróság itéljen. Nem volna czélszerű mellesleg egy, a körülmények bővebb megfontolása nélkül rögtönözött törvénynyel ezen egyházak hiveinek vallásos nyugalmát minden szükség, sőt minden, az országra háramló valódi haszon nélkül zavarni akarni. Hiszen csak nem rég, 54midőn a népnevelési törvény került szőnyegre, többen e ház tagjai közül a különféle vallásfelekezeteket kivánták meghallgattatni, s a ház többsége, sőt mondhatni, az egész ház elhatározta, hogy a vallásfelekezetek szakférfiai minden esetre hallgattassanak meg. Nem érdemel-e a jelen kérdés ugyanannyi figyelmet? Hiszen ez ellen is vallási nézetek hozatnak fel, melyeket egyszerűen mellőznünk alig lehet. Nem tudom tehát helyeselni, hogy a jogügyi bizottság javaslata szerint most itt, e helyen, a törvénykezési szabályok között rögtön mondassék ki, hogy minden házassági ügyek, még az érvényesség kérdésére nézve is, a világi biróságok elé tartozzanak; hanem ha a magyar törvényhozás az ország érdekében czélszerűbbnek tartja, az egyházi biráskodást minden házassági ügyekre nézve eltörülni, s minden ily ügyet világi biráskodás alá rendelni: csak akkor teheti ezt alaposan és következetesen, ha előbb a polgári házasság elvét állapítja meg és ebből kiindulva törvény által elhatározza, hogy az államhatalom minden házasságot az állammal szemben tisztán polgári szerződésnek tekint, s ennélfogva megkivánja, hogy minden házasság, bármely vallásúak között is jőjön létre, a polgári hatóságok előtt köttessék, s a vallási szertartások a felek vallási és lelkiismereti dolga levén, ezt mindenki saját egyházával rendezze. Ha ez meg lesz egyszer állapítva, a házassági összeköttetésnek, mint polgári szerződésnek kérdései természetöknél fogva a világi biróságok elé tartoznak.
Ezen eszméket, úgy a mint azokat előadtam, pártolom és pártolni fogom mindenkor. (Helyeslés.)
Azt mondták némelyek: állapítsuk meg azonnal a polgári házasságot az említett módon. Nekem elvileg semmi kifogásom sem volna ez ellen, de a kivitelt sok nehézséggel járónak tartom, s e nehézségek miatt a törvény rögtöni megalkotását és életbeléptetését nem hiszem lehetőnek.
Eddig a házasság kötésének formái felett, különösen pedig azon elvek fölött, melyektől a házasság érvénye függ, minők az elválasztó akadályok, impedimenta dirimentia, nagyrészt nem világos hazai törvények, hanem kanonok és némely felsőbb rendeletek intézkedtek, még pedig minden vallásfelekezetekre nézve. Ezt, ha a polgári házasság behozatik, rendes polgári törvényekkel kell szabályozni; ki kell dolgozni a formát, az érvényesség kellékeit, megállapítani az elválasztás alapelveit, s világosan meghatározni az elválasztó akadályokat.
S nem is volna czélszerű e részben az eddigi kanonok és egyházi vagy világi kormányrendeletek átvétele. Vannak azok között 55olyanok, melyekre nézve új rendelkezés szükséges, minő pl. az impedimenta dirimentia sorában a cultus disparitas. Keresztyén és nem keresztyén között semmi egyház nem engedett eddig házasságot; de nem hiszem, hogy e szabályt a polgári házasságra nézve is föntartaná jövendőre a törvényhozás: mert hiszen a zsidó és keresztyén között minden házassági kapcsolat lehetetlenné tétetnék.
Vannak a fönálló szabályoknak más pontjai is, melyeket, ha polgári házasságot akarunk, át kell dolgozni és polgári törvények alakjában megállapítani.
Gondoskodni kell arról is, hogy a polgári házasságokban az elválás könnyű ne legyen, mert ez a házasságon alapuló családi élet és az erkölcsiség kárával történnék. Hiszen, ha tekintjük azon országokat, melyekben a polgári házasság megállapíttatott, tapasztalni fogjuk, hogy ott a polgári házasságok elválasztása annyi nehézséggel jár, s az elválasztásról szóló törvények oly szigorúak, hogy ennélfogva az elválás esetei is nagyon, igen nagyon ritkák.
A másik, mire figyelnünk kell, az, hogy miután a polgári házasság nem az egyházi hatóság előtt lesz kötendő, gondoskodni kell polgári hatóságról, mely előtt a házasságok köttessenek. E polgári hatóságnak teljesen biztosnak és hitelesnek kell lennie, különben a rendetlenségből a legszomorúbb következések származhatnának a felekre és ártatlan gyermekeikre.
Szükséges továbbá, hogy ily hatóságok számosabb helyeken létezzenek: mert ha kevés helyre volnának szorítva, a házasulóknak nagyobb távolságokból, költséges, fáradságos utazással kellene azokhoz járulni.
Nem is szabad a polgári házasság költségeinek tetemesbeknek lenniök, mint az eddigi házasságokéi voltak, mert ez csak a népet terhelné és a házasulók számát kevesbítené.
Mi legyen tehát azon hatóság? A megyei törvényszékek a megye több részétől igen távol esnek. A szolgabirói hivatalok sem birnának ebbeli kötelezettségöknek megfelelni, részint az egyes helységek távolsága miatt, részint azért, mert a szolgabiró nem mindig ül otthon, s így gyakran a felek által sikertelenül kerestetnék. A mi pedig a községeket illeti: ha egész hazánk oly községekből állana, mint például Békésmegye, nem kételkedném a polgári házasságok megkötését a községi hatósághoz utasítani; de miután országunkban annyifélék a községek számra, vagyonra és művelődésre nézve: nem tudnék megnyugvást találni abban, hogy oly nagyfontosságú dolgot 56a község birája és jegyzőjére bízzak és a házassági jegyzőkönyvek vezetését az ő kezükbe tegyem le.
Gondoskodni kell tehát előbb valamely módról, valamely hatóság felállításáról e részben. A notariusokhoz, minők Francziaországban léteznek, lesz-e hasonló ezen intézet, vagy a békebirákéhoz? azt nem tudom; de nagy megfontolást igényel minden esetre, s rögtönözni azt, vagy kivihetetlen törvényt alkotni, nem volna czélszerű.
Voltak, kik a szomszéd ausztriai törvényhozás példáját hozták fel ellenünk, s azt mondták, hogy mi hátra maradunk liberalismusban azok mögött, miután ők, noha buzgó katholikusok, a világi biróságokat állapíták meg a házasságok érvényére nézve és a polgári házasságot törvény által behozták. Versenyzés a liberalismusban nem egyedüli feladata a törvényhozásnak.
Minden törvényhozás saját hazája körülményei szerint intézkedik. (Helyeslés.) A helyzet köztünk és köztök sokban különböző; de leginkább különböző abban, hogy nálok előbb is polgári biróság itélt a házasságok érvénye felett; csak a római concordatum akart e részben változtatást tenni. Hogy ők ezen változtatást el nem fogadták, mert el nem ismerték azt, hogy a concordatum alkotmányos országban törvényes szabályt állapítson meg, azt igen természetesnek tartom, valamint azt is, hogy az el nem ismert concordatum ellenében az addig létezett törvényes állapotot sürgették föntartani. Mi ellenkezőleg, nem vagyunk ezen helyzetben; nálunk az egyházi itélőszékek biráskodása nem a concordatumon, hanem alkotmányos törvényeink egyikén alapul. Jogunk van e törvényt megváltoztatni; de miután okunk van nem rögtönözni a változtatást, várhatunk az egyházi itélő székek eltörlésével azért, mert részletesebb és alaposabb kimunkálást tartunk szükségesnek, s az eddigi törvények alapján állunk; míg szomszédaink, ha nem követelték volna a törvényes állapot visszaállítását, a concordatum alapján állottak volna, a mit pedig ők el nem fogadhattak. Egyébiránt ők is szükségesnek tartották a polgári házasság eszméjét létrehozni, valamint más országokban is a polgári biróságok itélő hatalma házassági ügyekben a polgári házasságok fogalmával van párosítva.
A mi már a szomszéd Ausztriában létrehozott polgári házasságok módját, vagyis, a mint ők nevezik: «Noth-Civilehe»-t illeti, abban én nem szeretnék követőjök lenni; mert sokkal természetesebbnek tartom, hogy az állam azt mondja ki: «Minden házasságot az állammal szemben polgári szerződésnek tekintek, s mint ilyent a 57polgári hatóság előtt kötendőnek rendelem, vallási szertartások és elvek az egyes felekhez s azon egyházhoz tartozván, melynek ők hivei»; ezt, mondom, sokkal egyszerűbbnek s következetesebbnek tartom, mint azt mondani, hogy: «A házasságokat az egyház, pap előtt kell kötni; de ha ez a feleket összeadni nem akarja, akkor én, állam, fogom a házasulók összeadását polgári hatóságom által teljesíttetni, a házassági kérdések fölött pedig egyik esetben úgy, mint a másikban, nem az egyházi, hanem a világi biróság itéljen». Én, még liberalismus szempontjából is, ha már arról kell szólni, az első módot ezen másodiknál jobbnak tartom. (Helyeslés.)
A központi bizottság azon indokolása ellen, hogy valamint több első birósági itélő széket, minők a megyei és városi törvényszékek, nem rendezett ezen perrendtartási javaslat, úgy nem kell e részben kivételt tenni az egyházi itélő székekre nézve sem, hanem ezek úgy, mint amazok fölött utóbb külön törvényben kell rendelkezni, fölhozták némelyek, hogy hiszen, mind a miniszteri javaslat, mind a központi bizottság némileg már beleereszkedett a szent székek rendezésébe, miután azoktól több, a házasság polgári következéseit illető tárgyakat, s más eddig azokhoz tartozó kérdéseket elvesz s a világi itélő székekhez utasít. Igaz, hogy legegyszerűbb volna ezuttal az egyházi itélő székek teljes függetlensége közt. Az említett kérdések tisztán világiak, semmi legkisebb kapcsolatban nem állnak a vallási szertartásokkal, nem is követeltetnek természetöknél fogva egyházi biróság elé tartozóknak, és ha azok a világi biróságokhoz tétetnek is át, legkisebb zavar vagy nyugtalanság, vagy egyházi féltékenység nem idéztetik elő; de kétségtelenül másként áll a házasságok érvényének kérdése.
Ismétlem tehát, hogy az alapelv, a melyből én e tárgyra nézve kiindulok, a szabad állam s szabad egyház eszméje, s a vallásfelekezetek jogegyenlősége, melynél fogva szükséges, hogy ki-ki saját vallásának szabályai szerint élhessen, a mennyiben azok az állam czéljával s mások hasonló jogaival nem ellenkeznek.
Ugyanazért eddigi törvényeink azon részét, mely a vegyes házasságokat is a róm. kath. szent székek által rendeli elitéltetni, úgyszintén azon elvet, hogy mivel a kath. fél saját hitelvei szerint újabb házasságra nem léphet, az a protest. félnek se engedtessék meg, még akkor se, ha azt az ő valláselvei is megengednék s a törvénynek 58azon rendeletét, mely szerint vegyes házasságoknál római kathol. atyának minden gyermeke a róm. kath. vallásban nevelendő, de ha az atya nem róm. kath., e részben viszonosság nincs: mindezeket a szabad egyház fogalmával s a vallások jogegyenlőségével ellenkezőknek tartom, s e rendelkezéseket mielőbb eltöröltetni óhajtom. (Élénk hélyeslés.)
Továbbá azon eszmét, hogy minden házassági ügy, bármely vallásúak közt forog is fönn, egyedül s teljesen a polgári biróságok által itéltessék el s erre nézve az egyházi itélő székek eltöröltessenek, csak úgy s akkor tartom czélszerűnek, ha ezen rendelkezéssel a polgári házasság egyszerre s együtt létesíttetik, (Helyeslés) s a törvényhozás kimondja, hogy minden házasságot az állammal szemben polgári szerződésnek tekint, s annak megkötését a polgári hatóság elé tartozónak rendeli, megállapítván egyszersmind világos törvény által a megkötés módját, az érvényesség kellékeit s az elválaszthatás szigorú föltételeit. (Helyeslés.) Míg ez meg nem történik, amazt egyoldalú s idő előtti káros intézkedésnek tartom, melyben sem liberalismust, sem jogegyenlőséget nem látok, sőt éppen a szabadelvűséggel, a szabad egyháznak fogalmával s ennélfogva a vallások valódi jogegyenlőségével ellenkezőnek találom azt.
Én tehát inkább a központi bizottság véleményét fogadom el, mint a jogügyi bizottságnak erre vonatkozó javaslatát. (Élénk helyeslés).
Csanády Sándor a jogügyi bizottság véleményét pártolta.
Szász Károly úgy nyilatkozott, «hogy a házasság a jelen pillanatban még nem tisztán polgári, sőt nem is túlnyomóan polgári, hanem túlnyomólag egyházi intézkedés, a mennyiben az egyházi hatóságok előtt köttetik, és azért, ha a szent székek, a kath. egyházi törvényszékek a válóperekben föntartatnak, akkor az 1848: XX. törvényczikkben kimondott jogegyenlőség elve a többi felekezetre nézve is csak az által juthat érvényre, ha ugyanazon jog a protestánsoknak is megadatik.» Ennélfogva Geduly módosítványához, mint ideiglenes rendszabályhoz járult.
Bobory Károly Tisza indítványát támogatta.
Dobrzánszky Adolf a jogegyenlőségnek és viszonosságnak szent elvét az egyházak szabadságát nem sértő, sőt szilárdító amaz úton kivánta érvényre juttatni, a melyet Geduly ajánlott.
59Papp Zsigmond a miniszteri szerkezetet pártolta.
Nyáry Pál csodálkozott, hogyan vetemedhetik valaki azon kivánatra, hogy az állam, a mely 1848-ban visszavette önmagának a kívüle már senkit nem illető biráskodás jogát, most ismét adja vissza e jogot azoknak, a kiket meg nem illet. A protestantismusnak semmi értelme nincs, ha vezéreszméje nem a szabadság. Nem akarta, hogy a magyar protestantismust igazságtalanságokban osztozkodó félnek tekinthessék. Tisza indítványát támogatta.
Vuchetich István a jogügyi bizottság ellenében a központi bizottság véleményét pártolta.
Tisza Kálmán a vita befejezése után mint indítványt tevő élt a zárszó jogával, s a lefolyt «discussiónak mindenesetre legszebb, legérdekesebb, legalaposabb részére, Deák Ferencz beszédére» kivánt néhány megjegyzést tenni. Annak, hogy Deák a polgári házasság behozatala mellett, s pedig nem mint szükségben segítő, hanem mint kötelező intézmény mellett oly határozottan nyilatkozott, ő teljes szivéből örült, és a jövő számára, a jövő nevében teljes lélekkel constatálta ezen tényt. De midőn azokban, a miket mint elveket elmondott, vele tökéletesen egyetért, tartott attól, hogy a mint Deák beszédébe ezen eszmét beleszőtte, ebből még valamikor, talán a közel jövőben, igen sok baj, igen sok nehézség támadhat. Deák ugyanis azt mondta, hogy a törvényhozás rendelkezései nemcsak a dogmát nem illethetik – a miben vele mindenki egyetért – de azt is mondta, hogy szabályaik vannak az egyházaknak, melyekkel kell, hogy az állam ellenkezőt ne határozzon. Ennek ellenében Tisza azt mondotta, hogy «ha azt fölállítanók, hogy ha csak valamely szabály nem éppen ellenkezik az állam fönállásával, érdekeivel, már akkor gátolhatja törvényhozást abban, hogy az előhaladás, s egyátalában a civilisatio kérdéseit megoldhassa, önmagunk építenénk akadályt magunk elé, mert ha egyik egyház hozott, hozhat a másik is oly szabályt, mely gátul lehetne az államra nézve». Különben a törvényhozás minden intézkedése okvetlen kellékének tartotta, hogy szabadelvű irányban haladjon; de azt, hogy ezen egyetlen egy szempont miatt a gyakorlatiasság és lehetőség szemügyön kívül hagyassék, és e miatt az egész czéltalan s a megsemmisítésnek kitéve legyen, nem akarta. Meg volt azonban győződve, hogy a jogügyi bizottság javaslata, midőn egyfelől szabadelvű, megfelel másfelől az általa főleg kiemelt kelléknek is, és éppen azért a jogügyi bizottság nézetét óhajtotta 60elfogadtatni, és kivánta kimondatni azt is, hogy a polgári házasság behozatala által látván a ház ezen kérdéseket teljesen megoldhatóknak, a miniszteriumot utasítja, hogy azon részleteket, a melyeket hirtelen elintézni nem lehet, összeszedve, javaslatát mentül előbb a ház asztalára letegye.
Deák Ferencz: Mindenekelőtt azt a kérdést vagyok bátor a t. ház elé terjeszteni magam ahhoz tartása végett, hogy ha valakinek valamely állítása éppen ellenkezőleg, vagy teljesen hibásan fogatik föl a czáfolatban, ha ezt tekinti-e a t. ház, és ad-e jogot erre felelni? (Adunk!) Tisza Kálmán képviselő úr előadásában egy szó sem volt, a mit én bármi tekintetben személyességnek vehetnék. Csak kijelentett véleményemnek fölfogását akarom helyrehozni: mert azt hiszem, hogy engem rosszul értett. (Halljuk!)
Egy szóval sem mondtam azt, hogy az államnak nincs joga intézkedni, mihelyt valamely vallásnak szabályai azzal ellenkeznek. Én ezt soha nem állítottam....
Tisza Kálmán: Akkor rosszul értettem.
Deák Ferencz: .... hanem azt mondtam, hogy nem tartom a liberalismus kivánalmának azt, hogy midőn az ország egy nem csekély részénél vallási szabálynak tekintetik a házasságok fölötti biráskodás, mindaddig, míg az egyház előtt köttetnek, az eltöröltessék. Ezt nem tartom liberalis eszmének. Mert én liberalis eszmének azt tartom, hogy ki-ki a maga vallása szabályai szerint élhessen, a mennyiben ezek az állam czéljával és mások hasonló jogával nem ellenkeznek. (Helyeslés.)
Ennyit állítottam; és ehhez csak azt teszem, hogy Magyarország 15 millió lakosából körülbelül 10–11 millió van ezen esetben, mert a római katholikusok – és úgy tudom, hallom, hogy a keleti egyház is – (Többen: Igen!) ezek körülbelül 11 milliót képeznek legalább ezen 15 milliós országban, ha Horvátországot is ide számítjuk. Ezek pedig, és a mint a mai discussióból és magán értekezésekből is tudom, az erdélyi protestánsok is, szintén óhajtják az eddigi gyakorlatot megtartani, és úgy látom, hogy az evangelikusok egy része, az ágostaiak szintén azt kivánják. (Felkiáltások: Csak Geduly kivánja!) Én legalább úgy vettem ki; s egy része bizonyosan kivánja. Bocsánat, ha másképp mondottam, mint a hogy tényleg van; hanem egy egyházférfiu úgy nyilatkozott; és az az érdemes képviselő úr, a ki azt 61mondja, hogy «nem kivánják», nem nyilatkozott, én meg az ő lelkébe nem látok, fönn akarja-e tartani vagy nem? Elég az hozzá, hogy a római katholikus és a görög egyház ezt a vallás szabályai közé számítja.
Azt mondottam tehát, hogy éppen nem volna szabadelvűség, hogy addig, míg a polgári házasság behozatala által alaposan és gyökeresen nem segítünk a dolgon, mintegy mellékesen, minden körülmény bővebb megfontolása mellőzésével, kimondanók a szent székek eltörlését. Csak ez a véleményem, a mit mondottam, (Helyeslés) és ezt akartam helyreigazítani.
Az elnök következőleg tette föl a kérdést: Elfogadja-e a ház a jogügyi bizottság jelentésének g.) pontját, hogy az egyházi biróság végképp megszüntettessék s a házassági perek kivétel nélkül a világi biróságokhoz utasíttassanak? Igennel szavazott 81, nemmel 153 képviselő. A ház ezután egész terjedelmében elfogadta a központi bizottságnak e tárgyra vonatkozó véleményét.
