AZ ORSZÁGOS DEÁK-PÁRT KÜLDÖTTSÉGÉHEZ.
AZ ORSZÁGOS DEÁK-PÁRT KÜLDÖTTSÉGÉHEZ.
1872. márczius 14-dikén az országos Deák-pártnak küldöttsége tisztelgett Deák Ferencznél. Rajner Pál beszédére Deák Ferencz így felelt:
343«Barátim! Meghatva szivességtektől, nem tudom kifejezni köszönetem mélységét azon megtisztelésért, melyben részesítetek. Öt éve, hogy ezen az ösvényen jártunk, elmondhatom, hogy csak öt éve, mert előbb csak óhajtás volt az, a mi most nagy részben való. Programmról szólni most felesleges; a program azon része, mely a közjogi kérdéseket illeti, ki van fejezve a kiegyezési törvényben; hiszen a párt ezen az alapon alakult, és csak az szakadhat el e párttól, a ki ezen alapot elveti. Ezen az alapon akarunk tovább is haladni.
A mi a reformkérdést illeti, itt sem lehet többet mondani, minthogy a szabadelvü demokratia alapján akarunk haladni és létrehozni, a mi létrehozható. Átalában az elmélet és a gyakorlat közt az életben különbség van, mert az elmélet a tudomány szabályait, a logika következtetéseit veszi tekintetbe, és ezekkel a nehezebb kérdéseket is meg lehet oldani papiron.
De az életben egy más factor is van, és ez az ember, és az ember akaratja. A gyakorlatnak nincs akaratja, ez a józan okosság szabályai szerint formuláztatik. Az embernek van akaratja, még pedig gyakran igen furcsa akaratja. Az képezi a nehézséget, hogy az elméletet miként lehet átültetni a gyakorlatba, s gyakran tapasztaltam annak igazságát, mit Bentham mondott, hogy «a jónak legnagyobb ellensége a jobb». A jó előmozdítására az igen keveset tesz, a ki a jót csak azért nem fogadja el, mert jobbat is tudna létrehozni.
Nagy hiba az, ha valaki akár valamely alkotmányt, akár valamely intézményt csak részleteiben akarna megítélni, mert nem lehet ma oly alkotmány, oly törvényhozás, oly kormány, melynek hibái ne lennének. Mindenekelőtt egészében kell a dolgot megítélni. Mint ahogy kereskedő abból itéli meg üzlete állását, hogy a bilance hogy áll: úgy a politikában is, mely a legnagyobb tudomány, éppen ezen szabályt kell követni. Ha valaki azt tüzi ki föladatul magának, hogy akár a kormánynak, akár a törvényhozásnak intézkedéseiben azt tekinti, mi hiányzik belőle, mi az, a mi hibás, mi az, a mi elmaradt, mint mindenütt, nálunk is azt fogja találni, hogy van hiány és hogy nem minden tökéletes.
De nekünk az a feladatunk: megitélni, vajjon egyik vagy másik eljárásban a jelen körülmények közt több-e a jobb, mint a hiányos. Hiányt lehet felfedezni többet, de azért, mert hiányos valami, azt elvetni a nélkül, hogy hiánytalant tennénk helyébe, helytelen eljárás lenne, mert akkor ismét hiányos lesz az új, minthogy tökéletest alkotni nem birunk, s ismét ott lennénk, hol előbb voltunk.
344De most nem az a kérdés, hogy ez vagy amaz hiányos volt-e, hanem az, hogy az alap föntartassék-e? Ha igen, akkor a cselekvés terére kell lépnünk, és a többségre támaszkodva, ha lehet, azt újra megnyerni. Itt a ti bölcsességteknek jutott a feladat, megtenni a teendőket. Ehhez pedig mindenek felett szoros összetartás szükséges. Bizonyosan lesznek köztetek olyanok, kik ezzel vagy amazzal nincsenek megelégedve; de fontolják meg, hiánytalant teremteni nem lehet s áldozzák fel egyéni nézeteiket a közös nagy czélnak, mely, ismétlem, szoros összetartást kiván.
Minket nem a hatalom csiklandoztat, sem azokat, kik a hatalom élén állanak, mert hiszen mindenki tudni fogja közületek, hogy ezek mindenike inkább ma menekülne tőle, mint holnap; csak a hazafiui érzet, nem pedig a hiuság csiklandósága tartja őket ama polczon, s vezeti, hogy úgy tegyenek, a mint tesznek. Annak, ki a negatio terén áll, igen könnyü, mert felelőssége nincs. Ha valaki azt mondja, hogy ez vagy amaz nem jó, ennek másképp kellene lennie, igen könnyen okoskodhatik, mert azon «másképpet» nem lehet bebizonyítani, mert az élet azt nem mutathatja meg, a mi meg nem történt. A mi pedig meg nem történt, az olyan, mint az ó testamentum mannája, melyet mindenki úgy magyaráz, a mint tetszik, mely alatt mindenki olyat gondol rejleni, a mit hisz.
Ha a másik pártot tekintjük, azt találjuk, hogy ott a «másképpre» nézve mindenkinek különféle felfogása van, mindenik a maga eszméje szerint érti azt, csak nálunk egy az eszme, csak mi nem ismerhetjük azt másképpen, s arra nézve mindnyájan egyetértünk.
Ismétlem: összetartás az, a mi most fő feladatunk.
