I.
I.
A Pesti Napló 1868. október 7-dikén megjelent esti kiadásában ezeket irta:
«Deák Ferencz f. hó 4-dikén legfelsőbb kéziratot kapott, melyben ő felsége szerencsekivánatait fejezi ki névnapjára.»
42«1868 október 4-dikén reggel 9 órakor – irják az Esti Lapok – a jobboldali képviselők szokatlanul számosan gyűltek össze a kör helyiségeiben; vezéröket valának üdvözlendők nevenapján. A szokottnál még ünnepélyesebb színt kölcsönzött az összejövetelnek azon körülmény, hogy a jelen országgyűlés folyama alatt utoljára történik e névnapi üdvözlés.
Nagy seregben, többen kétszáznál, indultunk Deák szállására, a ház és a kör elnöke, Szentiványi és Somssich vezetése alatt, kik, valamint a tagok közül is igen sokan, díszruhába voltak öltözve, s számunk útközben egész az «Angol királyné» lépcsőjéig folyvást szaporodott.
A nagy polgár szűk s egyszerű bérszobája csakis igen kis részét fogadhatta be a tisztelgőknek, a legtöbben a folyosón s a lépcsőn kényszerültek megállni, csak a nyitott ajtón át inthették üdvözletüket barátjuknak s vezérüknek. De baráti tisztelgésünket nem akarók megfosztani szívélyes jellemétől azzal, hogy színhelyét az öreg úr lareseitől egy idegen nagy terembe tegyük át.
Deákot mindig egyforma egyszerűségében találtuk egy pár reggeli látogatójával, köztük Bancrofttal, a világhírű amerikai történetiróval és berlini amerikai követtel, ki látható gyönyörrel és valódi amerikai érzékkel a polgári becsű kitüntetések iránt látszott szemlélni a kibontakozó megható jelenetet.
Deák egypár lépést tett előre, s kis szobája közepén állt, a körüle képezett szoros körből pedig Szentiványi Károly, a képviselőház köztiszteletben álló elnöke szólítá meg őt.
«Tisztelt hazafi, szeretett barátunk (mondá körülbelől), vannak napok az esztendő során, melyeket a szeretet, tisztelet, hála és kegyelet tesz nagy napokká. Ránk nézve, kik itt tiszteletedre összegyűltünk, ilyen ez a mai nap. Te évek hosszú során át vezére voltál s vagy a politikai téren hazánknak, nemzetünknek. A legnehezebb időkben, a legbonyolultabb viszonyok közepette úgy vezetted a nemzetet, hogy az ismét egy jobb idő s szerencsés kifejlődés révpartjába jutott. Oly ritka bölcsességgel oldottad meg a nehézségeket, hogy az általad ajánlt megoldás a nemzet megnyugvására szolgál, s még a kételyeket is, melyek ellene támadtak, az élet maga czáfolja meg. (Átalános helyeslés.) Ezért e nap, neved napja nemcsak a tisztelet, hanem az ima napja is nekünk, az imáé, melylyel kérjük a Mindenhatót, az egek urát, hogy a te becses életedet és munkaerődet még sok, igen sok éveken át tartsa meg a hazának.»
E szünni nem akaró éljenekkel kisért beszéd után Deák megindulástól rezgő hangon szólalt meg. Beszédét egy hallás után csak igen tökéletlenül jegyezhetjük fel:
43Kedves barátim! Mélyen meghatva köszönöm meg nektek szíves, barátságos megemlékezésteket. Közületek sokakkal egy hosszú életpályán, sokakkal a jelen országgyűlés folyama alatt, a barátság, a közös törekvések és ugyanazon meggyőződés kötelékei kapcsoltak össze. Azt tettük, a mi legjobb tehetségünk szerint tennünk kellett, a mit hazánkra nézve az adott viszonyok és körülmények között legüdvösebbnek véltünk. Higgadt és érett megfontolás vezette minden lépéseinket s ebben minket sem nehézségek, sem a küzdelem kimenetelének bizonytalan volta, sem félreértések és gyanusításoktól való félelem vissza nem riasztott, mert azon meggyőződésből merítettünk erőt, hogy a lehető legjobbat akarjuk. Nekünk is adott Isten élénk phantasiát, mi is láttunk lebegni magunk előtt oly állapotokat, melyeket a vágy legfénylőbb színeivel festett ki; de éppen az a különbség az óhajtás és az akarat között, hogy az óhajtás nem ismer határokat, az akarat pedig mindig a lehetőség határai között marad, mert azon akarat, mely a kivihetőt számba nem venné, nem volna többé akarat, hanem ábránd.
Az országgyűlésnek, mely hazánk azelőtti helyzetét oly lényegesen megváltoztatta, végperczeihez közeledünk. Mi azon megnyugtató öntudattal tekintünk vissza munkánkra, hogy kötelességünket tőlünk telhetőleg teljesítettük. A jövő országgyűlésre is még a teendők hosszú sora marad fenn; de a jövőről most még nem szólhatunk, közülünk senki meg nem mondhatja, minő szerepet fog játszani az országgyűlésen, mert egyátalában azt sem tudhatja, jut-e neki szerep azon? Arról én sem szólhatok; szólok csak mint egyszerű polgára hazámnak, s kimondom, hogy mint ilyen bármely körben jusson tér tevékenységemnek, alkotmányunk jelenleg biztosított alapjait fönn kivánom tartani. Lehet, hogy egy vagy más, nem lényeges, mellékes kérdésben helyesnek és lehetőnek találandjuk valami jobbal cserélni ki a létezőt; de meg vagyok győződve, hogy alkotmányunk jelen alapjait és rendszerét fönn kell tartanunk, mert eddiggelé nem ismerünk még oly kivihető módokat, melyek ezeknél jobbat nyujthatnának hazánk és alkotmányunk biztosítására; egyes főoszlopokat pedig az épületből kivenni, mig tudnók, pótolhatjuk-e czélszerűbbekkel, az egésznek romlása nélkül nem lehet.
Együtt működhetünk-e tovább is hazánk javára, nem tudhatjuk. De nekem a nehéz és fáradalmas munkában a legnagyobb örömet nyujtotta, s a legédesebb emlék marad a ti barátságtok; közös törekvés, ugyanazon elvek, egyenlő hazaszeretet, ezek képezik a férfi barátságának 44legméltóbb és legerősebb kapcsait, s minket ezek kötöttek össze. Tartsátok meg, kérlek, barátságtokat irántam ezután is. Ha munkánknak vége, az áldásért már csak az imádság a miénk, s mi együtt és egyaránt imádkozunk, hogy Isten áldja meg s boldogítsa e hazát, akár a mi munkánkkal és általunk, akár mások által, csakhogy Isten áldja meg e hazát.
Deák egyszerű, szívből fakadt beszédét több ízben éljenzés és helyeslés szakította félbe. Végén pedig, míg barátai közül a közelebb állókkal kezet szorított s szemébe az elérzékenyülés könyei gyülekeztek, megszünés nélkül hangzott az éljen.
Bancroft némán, mosolyogva szemlélte a jelenetet. Az amerikai egyszerűségű nagy polgár s a körüle nyilvánuló lelkesült tisztelet, úgy látszik, nagy benyomást tettek reá.»
