GHYCZY ÉS TÁRSAI LEMONDANAK DELEGATIÓBELI TAGSÁGUKRÓL.
GHYCZY ÉS TÁRSAI LEMONDANAK DELEGATIÓBELI TAGSÁGUKRÓL.
A képviselőház 1868. november 10-dikén tartott ülésében Ghyczy Kálmán, Bónis Sámuel, Perczel Mór, Tisza Kálmán, Simonyi Lajos b., Manojlovics Emil, Várady Gábor, Pap Lajos, Somossy Ignácz, Ivánka Imre és Szontágh Pál a következő irásbeli nyilatkozatot terjesztették elő:
«Bár, miként azt a t. ház tudni méltóztatik, az 1867: XII. t.-cz. nem hozzájárulásunkkal, de sőt ellenzésünk daczára alkottatott, a mult évben elvállaltuk a bizottsági tagságot, mert azt hivők, hogy a törvény mindenki által és minden irányban meg fog tartatni, egy ily törvény kötelező erejét pedig magunkra nézve is elismertük. E törvény azonban megsértetett, és a tisztelt ház tegnapi ülésében e sérelem orvoslására intézett indítványunkat elvetette, minek folytán meggyőződésünkből folyó kötelességünknek ismerjük a bizottságból kilépni, s a bizottsági tagságról lemondásunkat teljes tisztelettel beadjuk.»
A képviselőház november 11-dikén tárgyalta e nyilatkozatot.
Deák Ferencz: T. ház! A lemondó levélben fölhozott azon indokot, hogy az 1867: XII. t.-cz. megsértetett, részemről sem valónak, sem alapos indoknak el nem ismerhetem. (Helyeslés a jobboldalon.) 80A ház, a házszabályok 67-dik szakasza szerint is, határozatai ellen semminemű ellenmondást el nem fogadhat. De mivel azt hiszem, nem lehet szándékunk a háznak bármely tagját arra kényszeríteni, hogy akaratja ellen vegyen részt a delegatio működésében: én a lemondást elfogadandónak hiszem, és óhajtom, hogy a t. ház határozza el, hogy a lemondott t. tagok helyét új választás által pótoljuk. Erre nézve a következő egyszerű határozatot vagyok bátor indítványozni. (Olvassa): «A lemondásban fölhozott azon indokot, hogy az 1867: XII. t.-cz. megsértetett, valónak, alapos indoknak el nem ismeri a képviselőház, s határozatai ellen a házszabályok 67-dik szakasza szerint semmiféle ellenmondást el nem fogad. Mivel azonban a képviselőház egyik tagját sem akarja kényszeríteni arra, hogy a delegatio törvényszabta működésében akarata ellen is részt vegyen, elfogadja a beadott lemondást, s a lemondott tagok helyett új tagok választását rendeli el, a szavazatok beadására a folyó hó 12-dikén délelőtt tartandó ülést tűzvén ki.»
Bónis Sámuel kötelességének tartotta kijelenteni, hogy ő a ház határozatát mindenkor tiszteletben tartja; valamint azonban egyrészről tiszteli a ház határozatát, úgy másrészről képviselői állását, az ebbeli jogot és az ezzel járó kötelességet is ismeri. Ellenmondást a ház határozatával nem vettek föl nyilatkozatukba, mivel a ház indokolt határozatában csak az volt kiemelve, micsoda káros következése lenne, ha a delegatio munkálkodása elmaradna. Kijelentette továbbá, hogy a törvény megsértésére vonatkozó kifejezés sem a házat nem illette, nem illethette, mert a ház a czím dolgában úgy a porosz egyezkedési kérdésnél, mint az angol egyezkedési kérdésnél szintén fölszólalt; sem a magyar kormányt nem illethette, mert hiszen a magyar kormány a legközelebbi alkalommal is kijelentette, hogy a czím kérdésében most is működik. De nem is illethette a magyar kormányt, mert ha azt illette volna a vád, akkor nem ezt az utat választották volna. Sajnálta, hogy ezen kérdés a ház tagjai közt annyi ingerültségre adott alkalmat; a hol azonban egyéni meggyőződése szerint a haza érdeke valamit kiván, ezt elhallgatni kötelességmulasztásnak tartaná.
Tisza Kálmán eltagadhatatlan ingerültség jelének tartotta azt, midőn a ház egyik része nem elégszik meg azzal, hogy a másiknak fölfogását tévesnek állítja, hanem azt valótlannak bélyegzi. A mi Deák határozati javaslatának azon szavait illeti, hogy a ház határozatai ellen semminemű óvást el nem fogad, ő a háznak hozott határozatát a legnagyobb figyelemmel és 81a ház szabályainak ismeretével olvasta végig; de ő legalább azt, hogy a ház kimondotta volna, hogy a «birodalmi miniszter» elnevezés törvényes, sehol nem látta. A ház kimondotta igen is azt, hogy nem lát benne oly nagy veszélyt, hogy azért a delegatio tárgyalását elhalaszsza; és ez elég indok lehet azokra nézve, a kik a veszélyt nem látják oly nagynak, hogy a delegatio működését folytatni akarják; de viszont rá nézve, ki a veszélyt oly nagynak látja, elég indok arra, hogy részt ne vegyen a delegatio működésében.
Deák Ferencz: Csak akkor szólhatok, ha senki sem akar többé a tárgyhoz szólani; mert én, mint indítványozó, utolsó fölszólalási jogommal kivánok élni. (Halljuk!)
Egyszerűen azt jegyzem meg, hogy a lemondásban foglalt egyik indok, mely szerint a ház indítványukat – ámbár ők a törvénysértést előadták – nem fogadta el, csakugyan a ház határozata ellen szól, mert a háznak mintegy szemére veti, hogy nem fogadta el indítványukat.
Én azt állítottam beadott határozati javaslatomban – egyébiránt ez egyéni véleményem, és a ház fog iránta határozni – azt állítottam, hogy nem tartom valónak azon állítást, hogy az 1867-diki törvény megsértetett. Vannak, kik ezt valónak tartják. Majd a ház többsége fogja kimondani a határozat elfogadása vagy el nem fogadása által nézetét.
Továbbá azt állítottam, hogy a lemondás alapos indokának sem tekintem én ezt. Nem gondoltam szükségesnek indokaimat kifejteni; de most pár szóval megmondom. Ime, most az mondatott, hogy ezen szavak és ezen kifejezés nem a ház, nem az országgyűlés, nem a miniszterium ellen intéztettek, és hogy nem ezek vádoltattak a törvény meg nem tartásával. A lemondás elején az van kifejezve, hogy a kiegyenlítési törvény, az 1867: XII. törvényczikk, azon képviselő urak beleegyezése nélkül, sőt egyéni nézetök daczára alkottatott. Ez tény. Minden törvény, melyre nézve nincs közmegegyezés, így alkottatik. De azt mondják ők, hogy mégis kötelességöknek ismerték belépni a delegatióba azon bizalomnál fogva, hogy a törvény meg fog tartatni. Most azonban ez nem tartatott meg. Ki által? Bónis képviselő úr szavai szerint nem a kormány és nem az országgyűlés vádoltatik, hanem, szerinte, mások nem tartották azt meg. Nem helyeslem azon nézetet, hogy én, ha valamely törvényt törvényes erővel és kötelezettséggel birónak elismerek, azért, mert az valaki által 82meg nem tartatik: én se tartsam meg azon törvényt. (Helyeslés jobbról.) Erre nézve én más nézetben vagyok, és ezen nézetet terjesztettem a ház elé.
Az elnök fölszólította azokat, a kik a határozati javaslatot elfogadják, a fölállásra, s ennek megtörténte után kimondotta, hogy a ház elfogadta Deák Ferencz határozati javaslatát.
Bónis Sámuel megkérte az elnököt, hogy ezentúl szavazás előtt kérdezze meg a házat, akar-e valaki a kérdés mikénti föltevéséhez szólani?
Deák Ferencz: Nem első eset, hogy a szavazás megtörténte után akar egyik vagy másik képviselő a kérdésre észrevételt tenni. Miért történt ez? Egyszerűen azért, mert a föltett kérdés után rögtön következett a szavazás. Én igen helyeslem azon módot, melyet Bónis Sámuel képviselőtársam indítványozott: hogy midőn az elnök a kérdést fölteszi, mielőtt a szavazás megtörténnék, legyen szives megkérdezni a házat, van-e valakinek a kérdésre észrevétele. Hozzuk ezt ezentúl gyakorlatba, és kérjük meg az elnököt, hogy e szerint járjon el. (Helyeslés.)
