PEST VÁROSA POLGÁRAINAK TISZTELGÉSE DEÁK FERENCZNÉL.

Teljes szövegű keresés

150PEST VÁROSA POLGÁRAINAK TISZTELGÉSE DEÁK FERENCZNÉL.
Pest város polgársága 1868. deczember 17-dikén nagy számmal jelent meg Deák Ferencz lakásán, hogy kijelentse iránta való változatlan bizalmát, tiszteletét és szeretetét. A polgárság vezetője, Schwendtner Mihály prépost, ez alkalommal a következőket mondotta:
«Mi azért jövünk mélyen tisztelt polgártársunk színe elé, hogy ne csak elismerésünket, hanem szívünk mélyéből forrásozó hálánkat is kifejezzük, sajnálva, hogy ezt csak gyenge szavakkal tehetjük. Érdemeit tettel meghálálni az utókor feladata; de nemcsak feladata, hanem legszentebb kötelessége is. S ha egykor a szülék gyermekeiket e városba hozandják, megmutatják majd nekik a nagy tért, mely a Ferencz József nevét viseli, s ekképp fognak hozzájuk szólani: E tér azon királytól nyerte nevét, kinek fiatal korával a bérenczek visszaéltek, úgy, hogy e hazában sok vér, sok ártatlan vér folyt. De később e dicső király belátta, hogy e nemzet ártatlanul szenved, s feléje nyujtá jobbját s kibékült vele, visszaadva a nemzetnek a hazát és vele a szabadságot, függetlenséget. S tudjátok-e, ki volt akkor a nemzet vezetője? Látjátok ott azt az óriás emlékszobrot? Azt a nemzeti kegyelet, a nemzeti hála emelte azon férfiunak, kinél dicsőbbet, nagyobbat e haza még nem látott, kinek neve kell, hogy arany betükkel bevésve maradjon ez országnak minden gyermeke, minden férfia szívében. E férfiu Deák Ferencz. Nem ismert ő czímet, nem rangot, nem kitüntetést; szive csak egyet ismert: szeretni hazáját. Úgy szerette hazáját, mint Krisztus a világot. Lépjetek nyomdokiba. Az ugyan nem lehettek, a mi ő volt, mert az Isten ritkán, igen ritkán küld Deák Ferenczet a világra; de legalább utánozzátok erényeit, jellemét, hazafiuságát. Így fogja az utókor ön iránt leróni a tiszteletet és hálát. Mi pedig jelenleg csak gyenge szavakkal mondhatjuk köszönetünket azon fáradságáért, buzgalmáért és kitartásáért, melyet a lefolyt országgyűlésen oly férfiasan tanusított, s legyen meggyőződve, hogy legmelegebb szívből jő a hang, melylyel fölkiáltunk: Éljen a király, éljen a status-iskolában a legkitünőbb deák, az első eminens: Deák Ferencz. Adja Isten, hogy még sokáig legyen a nemzet nemtője, vezére.
Deák Ferencz: Tisztelve szeretett polgártársaim! Igénytelen egyszerűségem érzetében pirulnék a reám halmozott dicséreten, ha 151nem tudnám, hogy az a hazafiuságnak, a szeretetnek szózata, mely még akkor is, ha túlzott, forrásáért a legnagyobb tiszteletet érdemli. A mi történt, az isteni gondviselés műve. Sokszor a nehéz időkben aggódva, sőt remegve a jövendő miatt, állottunk a teendők nagy halmaza előtt. És az isteni gondviselés segített ott, hol nem reménylettük, úgy, a mint ezt előre kiszámítani lehetetlen volt. Az övé tehát a dicsőség, a mienk a jóakarat volt, gyenge tehetséggel párosulva, mely csak azért lőn sikeres, mert Isten segített.
Ha visszatekintünk azon időre, mely ezen országgyűlést megelőzte, be kell vallanunk, hogy súlyos és nehéz körülmények közt voltunk. Ezen nehéz körülmények enyhültek, és a mit én nagy nyereségnek tartok, az történt meg, hogy előttünk a tér, melyen működhetünk, akadálytalan. A leigázott szellem, a hátratolt anyagi érdekek, a megingatott hitel és bizalom, a külföldnek irántunk való nem kedvező véleménye, ezek mind eltűntek, ezektől megszabadultunk. De még csak a tér szabad, melyre építenünk kell; a jóakarat van meg, és talán az idők viszontagságai között megedzett, vagy az újra megszerzett szakképessége az egyes polgároknak, párosulva határozott akarattal. Tehát ismét az Isten segítségére lesz szükségünk, hogy e fölszabadult téren tovább emelhessük alkotmányunk, valamint anyagi és szellemi jólétünk épületét. Isten mentsen meg attól, hogy akár megütközzünk, akár búsuljunk azért, mert mindenki nincs kielégítve. Hiszen ez természetes. Az emberi kebel akkor szünnék meg emberi kebel lenni, ha minden vágyai teljesen ki volnának elégítve; hiszen a vágyak azok az ösztönök, melyek az embert tevékenységre indítják; nélkülök henye puhaságba sülyednek egyes emberek úgy, mint egész nemzetek, és akkor volna csak igazi ok a meg nem elégedésre.
A meg nem elégedés szülte vágyak és óhajok az ész mérséklése mellett leginkább előmozdítják egy ország kifejlődését, s én erősen hiszem, hogy ez így lesz nálunk is. Mérsékletre nagy szükségünk van, s különösen szükséges, hogy meg tanuljuk különböztetni az óhajokat az akarattól. Az óhaj nem ismer határt, még a lehetőség határát sem, s azért igen hamar a phantasia szárnyain repül s a végtelenig viszi az embert; az akarat, a józan akarat, ismer határokat, ismeri a lehetőség határát. Elábrándoztat valaki az óhajok merengéseibe; de ha tehetségünket és erőnket megfeszítve arra pazaroljuk, a mit elérni nem lehet, akkor, úgy hiszem, igen hibásan cselekszünk. (Élénk helyeslés.)
152A jelen országgyűlésnek az volt szerintem egyik legfőbb érdeme, hogy meg tudta különböztetni az óhajtást az akarattól, s erejét csak annak kivitelére igyekezett fordítani, a mi kivihető volt; tudva, hogy sok nehézséget kell leküzdeni, nem ment messzebb, mint a lehetőség határáig; sőt, valljuk meg az igazat, talán egyik legfőbb érdeme a nemzetnek s az országgyűlésnek az, hogy még a pillanatnyi lehetőség határáig sem ment, hanem ment addig, a meddig menve biztosan hiheté, hogy állandó alapot vetend meg. (Élénk tetszés.) A jelen országgyűlés kezdetén hogyan állottunk? Válaszunkban a trónbeszédre kifejeztük óhajainkat, a fejedelem e szellemben igéreteket tőn, s a nemzet elég tapintattal bírt, ez igéreteket működése alapjául elfogadni. Megkezdvén működésünket, megkezdvén a kiegyenlítés munkáját, már az első pillanatokban, mindjárt az első időben nehézségekkel találkoztunk.
Tekintse bárki az 1865–66-dik évi kir. válaszokat és látni fogja, hogy még azok is, miket annyi joggal követeltünk, részint megtagadtattak, részint elhalasztattak. A nemzet erélyesen megmaradt nézeteinél, követelte azt, mit joggal követelhetett, s ragaszkodott ahhoz, minek alapja a törvényekben megvolt, minden ellenzés daczára. Események jöttek közbe, melyek a birodalmat a veszély örvényének szélére sodorták. A győzelmes ellen még országunkba is behatolt. Mit tett akkor a magyar nemzet? Fölhasználta talán az alkalmat, hogy a bomladozó monarchia uralkodója és annak az ellenség kezében levő részei irányában több meg több követeléssel álljon elő és minél többet kicsikarjon? Nem. Volt a nemzetnek egész erélye mellett annyi tapintata is, hogy nem csigázta föl követeléseit, hanem továbbá is csak azt követelte, a mit előbb követelt és mit akkor követelt volna, ha a birodalmat e szerencsétlenség nem éri. Tette pedig ezt azért, mert tudta, hogy arra joga van, hogy azt méltán kivánhatja a birodalom veszélyeztetése nélkül; igen jól tudva, hogy ha sikerül is többet kicsikarni, ezen kicsikart engedményekben meg lett volna az isméti fölbomlás magva, a mint benne volt egykor, mint ezt szomorúan tapasztaltuk. (Úgy van!)
Az országgyűlésnek legfőbb érdeme az, hogy erélyesen meg tudta védeni, a mit jogának vélt, és tudott mértéket tartani akkor, midőn az okosság mérsékletet parancsolt. Adja Isten, hogy a magyar nemzet és a magyar országgyűlés folytonosan ezen ösvényen járjon, s hogy a magyar politikusok tanulják meg a kereskedelmi világ azon egyszerű szabályát: hogy minden vállalatnál, a mit létesítésünk, nem 153csak azt kell számba venni, mit nyerhetünk, hanem azt is, mit veszthetünk. Ebben áll a józan politika épp úgy, mint a józanság a kereskedésben s más vállalatokban.
A tér, mondom, nyitva áll előttünk; adja Isten, hogy az ország és annak képviselői azt mindig mérséklettel bár, de erélylyel is föl tudják használni; mert úgy áll helyzetünk, hogy ha valaha, most elmondhatjuk, hogy sorsunk saját kezünkbe van letéve.
Ha ügyesen tudjuk az alkalmat fölhasználni, akkor kétségkívül a kivánt eredmény be fog következni; ha ügyetlenül használjuk föl, az eredmény kevésbbé lesz kedvező; ha pedig kellő mérséklet nélkül járunk el, akkor a nyertet is koczkáztathatjuk jelen viszonyaink között.
Az én meggyőződésem e részben az, hogy nekünk Ausztria fönállása épp úgy szükséges, mint a mi fönállásunk szükséges Ausztriának. E közös érdek szorosabban köt egymáshoz bennünket, mint minden egyéb más viszonyok; és szerencsésen sikerült is mindkét részről ezen viszonyokat most a legtisztább alkotmányos alapra fektetni; mert elmondhatjuk, hogy az alkotmányos szabadság, mely jelenleg Magyarországban úgy, mint Ausztriában létezik, s a jogi viszonyok, melyeken az alapszik, olyanok, minőknél szabadabbak alig vannak Európában. (Helyeslő éljenzés.) Hogy ennek erőt adjon a nemzet akarata, a nemzet erélye, az magától a nemzettől függ.
Sokan még többet is óhajtanának. Igen, én is kivánnám a többet, de azt nem úgy lehet elérni, hogy ha azt, a mi van is, koczkáztatjuk, hanem csak úgy, ha a meglevőnek alapján építve, tovább haladunk.
Egyszer egy hírneves orvoshoz ment egy úr, tőle tanácsot s orvoslást kérve betegségében; az orvos hajlott kérelmére s fölszólítá, mondaná el baját. A beteg elmondá, hogy neki sem valami súlyos, sem folytonos fájdalmai nincsenek; elmondá, hogy étvágya különösen jó, hogy minden organumai betöltik hivatásukat, hogy álma nagyon jó s háborgatás nélkül alszik reggelig; hogy erőteljesen mozoghat, hogy vadászni, lovagolni képes fáradság nélkül; hogy neki kedélybaja nincs, sőt inkább kedélye derült. Erre az orvos belevág: «Hisz’ ha mindettől meg akar menekülni, erre az orvosság igen könnyű. Igen könnyen el lehet azt érni, hogy sem étvágya, sem nyugodt álma ne legyen, s kedélye is le legyen hangolva.» Ezt felelem én részemről is azoknak, kik a meglevő állapotot ócsárolják. El lehet nekik mondani, hogy közjogi tekintetben tettleg soha sem voltunk oly helyzetben, 154mint most. El lehet mondani, hogy a mohácsi vész óta Szt. István koronájának országai így együtt soha nem voltak, mint most. El lehet mondani, hogy ily bizalmas viszonyban fejedelem és nemzet, mióta az osztrák dynastia uralkodik, soha sem volt. El lehet mondani, hogy ily kevés surlódás és keserűség köztünk s Ausztria közt sohasem volt, mint most. El lehet mondani, hogy az a külföldi tőke, mely még a határszélig is óvakodott eljönni, most mégis nagyobb mértékben és könnyebben foly be az országba, és a mi népünk elég ügyes, elég eszes ezt a haza javára fölhasználni. A kereskedelmi eszközök, a vasutak olyan mérvben terveztetnek és vannak munkában, a mint ezelőtt lehetségesnek is alig hittük Nézzünk végig különösen Pest utczáin, látni fogjuk azon élénk forgalmat, azon iparkodást, mely magva egy szebb jövő kifejlődésének; menjünk el a kereskedőkhöz: nem fognak panaszkodni, legalább nem azon mértékben, mint ezelőtt. El lehet mondani, hogy Isten irgalmából és segélyével a valósággal szegény emberek száma is nagyon megfogyott, s a munkaképes ember kereshet annyit, hogy becsületesen élhessen belőle.
Ha mindezeket meg akarjuk dönteni, akkor támadjuk meg az alapot: a kiegyezkedést, és valószinüleg meg lesz döntve. (Éljenzés.)
Nem szükséges, hogy mindezek bővebb fejtegetésébe bocsátkozzam, hisz mindnyájan érezzük ezt. A közelebbi választásokra én nem tudok jobb programmot az 1867–68-ban alkotott törvényeknél. A kit azok meg nem győznek, annak úgy is hiába beszélne az ember.
Nincs tehát egyéb hátra, mint hogy tiszteletteljes mély köszönetemet s hálámat fejezzem ki önök előtt, tisztelt polgártársak, azon szivességért, bizalomért és szeretetért, melylyel irántam viseltetnek, a mely bizalom legerősebb támaszom volt minden működéseimben. Én egyszerű harczosa vagyok az ügynek, az igazságnak és az maradok, míg erőm engedi. Ezen működésemben pedig erősebb, sőt mondhatom, biztosabb támaszom nincs, polgártársaim bizalmánál, hajlandóságánál és szereteténél, melyre kérem, hogy ezután is méltassanak és abban tartsanak meg. (Lelkesült éljenzés.)

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages