ÚJÉVI TISZTELGÉS.

Teljes szövegű keresés

ÚJÉVI TISZTELGÉS.
1869. január 1-sején az országos Deák-párt központi bizottsága testületileg tisztelgett Deák Ferencznél. Szapáry Antal gr. üdvözlő beszédére Deák Ferencz így felelt:
159Tisztelt barátaim!
Fogadjátok mindenekelőtt szives köszönetemet barátságtokért és minden jó kivánataitokért. Tartson meg az Isten titeket is egészségben, boldogságban és békében, hogy a haza közjaváért tovább is együtt működhessünk. Sértenélek benneteket, ha a lefolyt dolgokról szólanék; hisz velem együtt és én veletek együtt tettük azt, a mit lehetett, egymásnak bókolni pedig a politikai téren nem fogunk. Mind annak, mi a jövőt illeti, gyökere a multban van, s mivel meggyőződtünk arról, hogy csak ez úton lehet az ország javát előmozdítani, s talán a hazát megmenteni, a míg e meggyőződésünk tart, ugyanazon ösvényt is fogjuk követni. E meggyőződés fönáll nálatok és nálam, s így a dolog politikai oldalára nézve mást nem felelhetek, mint hogy maradjunk a régiek, munkálkodjunk együtt, összetartólag a haza javára. Az Isten áldjon meg benneteket.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages