MOLNÁR ANDRÁS: DEÁK FERENC ÉS A RENDSZERES MUNKÁLATOKRA TETT ZALAI ÉSZREVÉTELEK619

Teljes szövegű keresés

255MOLNÁR ANDRÁS:
DEÁK FERENC ÉS A RENDSZERES MUNKÁLATOKRA TETT ZALAI ÉSZREVÉTELEK619
A Századok 1995. 2. számában, a 381-406. oldalon megjelent tanulmány javított változata.
Ismeretes, hogy a magyar reformellenzék kialakulásában és az egész liberális reform-mozgalom kibontakozásában kulcsszerepet játszottak az ún. „rendszeres bizottsági mun-kálatok” 1831/1832-ben zajló megyei vitái. A kilenc országos bizottságban kidolgo-zott, és a reformerek által a fennálló rendszer foltozgatásának minősített törvényja-vaslatok országos vitára bocsátása felrázta és véleményalkotásra késztette a vármegyék korábban országos közügyekkel alig (legalábbis nem rendszeresen és átgondoltan) foglalkozó politikai elitjét. Kossuth szavaival élve: „ezen közérdekű tárgyak nemcsak a közönséges gyülekezetekben, hanem a házi társalgás magános köreiben is sok elmesúrlódásra nyújtottak idvességes alkalmat, kiemelték a nemzetet” a tespedésből. Az operátumok széleskörű tárgyalása ifjú tehetségek egész sorának jelentett „kiugrási” lehetőséget: a többé-ke-vésbé haladó szellemű véleményeket kidolgozó vármegyékben mindenütt akadt egy-két művelt, kiváló elméleti (jogi) felkészültségű, szociálisan érzékeny és szabadelvű nézeteket valló fiatal nemes. Ilyen körülmények között, ezekben az években kezdődött – miként Barta István munkáiból tudjuk – Kölcsey Ferenc vagy Kossuth Lajos közéleti tevékenysége,620 és kifejezetten a rendszeres bizottsági munkálatok zalai meg-vitatásához köthetők – amint ezt az alábbiakban látni fogjuk – Deák Ferenc első ér-demi politikai megnyilatkozásai, így végső soron ehhez köthető az ő politikai pályakezdete is.
Barta István: Kölcsey politikai pályakezdete. In: Századok, 1959. 282-299. p.; uő.: Széchenyi és a magyar polgári reformmozgalom kibontakozása. In: Történelmi Szemle, 1960. 2-3. sz. 224-239. p.; uő.: A magyar polgári reformmozgalom kezdeti szakaszának problémái. In: Történelmi Szemle, 1963. 3-4. sz. 340-341. p.(innen a Kossuth-idézet); uő.: A fiatal Kossuth. Bp., 1966. 107-173. p.; Gergely András: A “rendszeres bizottsági munkálatok” szerepe a magyar reformmozgalom kibontakozásában. In: Tiszatáj, 1974. 6. sz. 37-41. p.
Arra, hogy „Zala vármegyének az országos kiküldöttségnek rendszeres munkáira tett észrevételei”-hez Deáknak is köze volt, csak az utóbbi évtizedekben utaltak néhányan. Deák korábbi életrajzaiból (valamint munkáinak kiadásaiból) teljességgel hiányzik az erre történő hivatkozás, így nem foglalkozott ezzel a kérdéssel a Zala vármegye levéltárában egyébként viszonylag alapos kutatásokat végző Kónyi Manó vagy Ferenczi Zoltán sem.621 1939 februárjában, az Ernst Múzeum gyűjteményének árverésén felbukkant 256ugyan a zalai észrevételek olyan nyomtatott példánya, amelyen ez a feljegyzés állt: „Deák Antal és leginkább Deák Ferenc munkája”,622 erre a – valóságnak, mint látni fogjuk, valóban megfelelő – megjegyzésre azonban nem figyeltek fel a szakemberek. Munkáiban a zalai észrevételeket is idéző Barta István – majd nyomában Gergely András – megemlítette ugyan Deák nevét, de csupán általánosságban, feltételezve inkább, semmint bizonyítva, hogy Zalában Deák Ferenc körül tömörült az a haladó szellemű ifjúság, amely síkra szállt az országos operátumok szabadelvű megváltoztatásáért. A Barta által idézett zalai véleményekről Csizmadia Andor később úgy nyilat-kozott, hogy azokban „kétségkívül Deák haladó nézetei is érvényesültek”. Ily módon Barta idézeteit Deáknak tulajdonította, és állítását azzal támasztotta alá, hogy e „javaslatokban néhány merész újítással találkozunk, amelyek később Deák országgyűlési harcaiban ismét előtűnnek”. Ugyanezt a szövegrészt elemezte és hasonlította össze Deák országgyűlési be-szédeivel Sándor Pál, aki arra a következtetésre jutott, hogy a szóban forgó (a jobbágyságnak széleskörű jogokat követelő) részlet stílusa, szóhasználata és érvei feltűnő hasonlóságot mutatnak Deák ismert országgyűlési beszédeivel, így annak szerzője Deák Ferenc lehet. Sándor Pál – Takács Péterrel párhuzamosan – kiderítette azt is, hogy Deák valóban tagja volt az operátumokat felülvizsgáló zalai bizottságnak, ké-sőbb pedig idézett egy levelet, amely közvetlenül is bizonyította Deák részvételét a munkálatok zalai vitájában.
Kónyi Manó: Deák Ferencz beszédei. 1. köt. 1829-1847. Bp., 1882.; Ferenczi Zoltán: Deák élete. 1. köt. Bp., 1904.; Hernádi László Mihály Deák Ferencről készített bibliográfiájának javított, bővített kiadása: Körmöczi Katalin: “… a mi megmarad, fordítsa jó czélokra”. Deák Ferenc hagyatéka. Bp., 1992. 359-441. p.
Az Ernst Múzeum nyomtatott árverési jegyzékére Urbán Aladár hívta fel a figyelmemet, a jegyzék másolatát pedig Hermann Róbert bocsátotta rendelkezésemre. Szívességüket ezúton is megköszönöm!
Mindeddig tehát bizonyossá vált, hogy Deák valóban részt vett az operátumokat felülvizsgáló zalai bizottság munkájában, sőt abban is egyetértettek a kutatók (kisebb részben bizonyítva, nagyrészt azonban csupán feltételezve), hogy Zala megye észrevételeinek sorában Deák Ferenc állásfoglalásai is felfedezhetők.623
Barta: Széchenyi 237. p. és uő.: A fiatal Kossuth 106. p.; Csizmadia Andor: A polgári államépítés Deák Ferenc politikai nézeteiben. In: uő.: Jogi emlékek és hagyományok. Esszék és tanulmányok. Bp., 1981. 307-312. p., Sándor Pál: A pályakezdő Deák portréjához. In: Századok, 1981. 3. sz. 541-546. p.; uő.: Deák Ferenc politikai pályakezdete Zala megyében (1824-1832). In: Nótárius, 1988. 2-3. sz. 18-19. p.; Takács Péter: Deák és Kölcsey liberalizmusa. In: Tanulmányok Deák Ferencről. (Zalai Gyűjtemény 5.) Zalaegerszeg, 1976. 191. p.
A zalai észrevételek teljes szövegének (és eredeti kéziratának) vizsgálatával, valamint néhány újabb, korábban ismeretlen (de kétségkívül hiteles) forrás624 bevonásával azonban ennél sokkal több is bizonyítható, nevezetesen: az észrevételek teljes tervezetét – bátyjával közösen – maga Deák Ferenc készítette, a nyomdába kerülő kézirat egészét ő véglegesítette. Közreműködése nem merült ki a vélemények puszta megszövegezésében, mert számos ponton kimutatható az is, hogy a legjelentősebb javaslatokban 257éppen az ő mérsékelt reformelképzelései öltöttek testet. Tanulmányunk az alábbiakban azt igyekszik bizonyítani, hogy „Zala vármegyének … észrevételei” mind meg-fogalmazásukat, mind lényegüket tekintve jelentős részben Deák Ferencnek tulajdo-níthatók.
E források feltárására a “Deák Ferenc Összes Művei” c., OTKA által támogatott kutatási program keretében, 1992 és 1994 között került sor.
Mint ismeretes, Zala megyének az 1790-es évek helyi, jakobinus és szabadkőműves hagyományaiban gyökerező ellenzékisége az 1821-1823-as évek rendi ellenállásá-ban jutott először kifejezésre. Az abszolutizmus és a rendi alkotmány híveinek ösz-szecsapása Zalában csak látszólag zárult a kormány győzelmével. Igaz ugyan, hogy beszedték a törvénytelenül kivetett adót és végrehajtották az ugyancsak törvénytelen újoncozást, de a zalai ellenzék szabályosan elüldözte a megyéből a kormányt kiszolgáló grófot, Amade Antal főispáni helyettest. Helyére az alkotmányos nemzeti törek-vésekkel rokonszenvező Batthyány Imre gróf került. A kormánypárt helyi hívei, a feltétlenül lojális tisztviselők védelem nélkül maradtak, és sorra leváltották őket az 1825-ös és 1828-as tisztújítások során. Az 1830-as évek elejére Zala megye önkormányzata gyakorlatilag teljes egészében az ellenzék kezébe került, már csak az volt a kérdés, hogy a korábbi sérelmi politika lesz-e a domináns, vagy az azon messze túlmutató liberális reformtörekvés. A zalai ellenzék vezéregyénisége, Deák Antal volt a megye egyik követe mind az 1825-27-es, mind az 1830-as diétán. Deák Antalt ugyan az országgyűlések egyik legmarkánsabb és legjellemesebb egyéniségének tekintették, de mégsem tartozott a meghatározó, kiemelkedő jelentőségű követek közé. Az általa 1825 és 1830 között képviselt rendi-sérelmi politika az úgynevezett „merkantil” ellen-zékiségben tetőzött. Zala megye politikai közgondolkodásában – az országos tendenciához hasonlóan – a rendszeres munkálatok vitája során, 1831-1832-ben következett be alapvető fordulat.
Az operátumokat felülvizsgáló zalai választmány kinevezésére a megye 1831. január 17-i közgyűlésén, közvetlenül az országgyűlési követek beszámolója után, és az újonnan elfogadott törvények kihirdetése kapcsán került sor.625
Zala Megyei Levéltár (ZML) Zala vármegye nemesi közgyűlésének jegyzőkönyvei (kgy. jkv.) 1831:4.
A 38 tagból álló népes választmány elnökletével Deák Antalt, a megye országgyű-lési követét és első alispánját bízták meg. Szerepét és alispáni hivatalát 1831 júniu-sától Zalabéri Horváth János cs. kir. kamarás vette át. A megye főispáni helyettese, Batthyány Imre gróf (a hétszemélyes tábla ülnöke) nem vett részt a választmány mun-kájában, talán azért sem, mert közreműködője volt az országos bizottságnak. (Az országos bizottság másik zalai tagja, Szegedy Ferenc korábbi első alispán és országgyűlési követ ugyancsak távol maradt megyéje közéletétől.) Zala megye választmánya gyakorlatilag a hivatalban lévő, vagy korábbi években hivatalt viselő megyei főtisztviselőkből, valamint tekintélyes táblabírákból állt, akik túlnyomórészt a viszonylag va-gyonos középbirtokosok közé tartoztak. Mágnás egy sem akadt közöttük, sőt még 258magasabb rangú egyházi méltóság sem, az egyháziakat csupán Ruszek József keszthelyi apát és Nova tudós esperese, Plánder Ferenc képviselte. Az ismertebb táblabírák közül Deák Ferenc mellett említést érdemel Kisfaludy Sándor költő, a balatonfü-redi színház építtetője, és Skublics Károly zalaszentbalázsi birtokos, aki 1831-ben a megyének ajándékozta könyvtárát. Többen a választmány tagjai közül kifejezetten a Deák-testvérek rokonságához, vagy szűkebb baráti köréhez tartoztak. Így minde-nekelőtt Oszterhueber József, Deák sógora, és annak unokatestvére, Oszterhueber György, valamint Nedeczky Lajos főszolgabíró, Deák unokahúgának férje. Ott volt a választmányban a család egykori gyámja, Hertelendy György, korábbi első alispán, valamint Csesznák József, a megye volt főügyésze, aki annak idején Deák Ferenc ügyé-szi pályafutását egyengette. Közéjük tartozott még Csány László, a kehidai, és Séllyey Elek másodalispán, a söjtöri birtokszomszéd és jóbarát. Deák tehát, függetlenül az esetleges politikai szimpátiától és nézetazonosságtól, már eleve számíthatott valame-lyes baráti (vagy rokoni) támogatásra.626
A választmány tagjainak politikai szerepvállalásairól: Ferenczi 1-2. köt.; Degré Alajos: Zala megye reformkori követutasításai. In: Levéltári Közlemények 44-45. évf. 1974. 143-160. p.; uő.: Zala megye 1839. évi követutasítása. In: Tanulmányok Deák Ferencről. 217-242. p.; uő.: Plánder Ferenc élete, egyénisége, politikai nézetei. In: Plánder Ferenc: Göcsejről. (A Göcseji Múzeum Közleményei 29.) Zalaegerszeg, 1970. 41-55. p.; uő.: Kisfaludy Sándor szerepe Zala megye politikai életében. In: Irodalomtörténeti Közlemények, 1974. 3. sz. 342-348. p.; Fülöp Géza: Skublics Károly és Zala megye közkönyvtára. In: Magyar Könyvszemle, 1975. 3-4. sz. 312-320. p.; Molnár András: Csány László a zalai reformellenzék élén. In: Kossuth kormánybiztosa Csány László 1790-1849. (Zalai Gyűjtemény 30.) Zalaegerszeg, 1990. 5-60. p.; uő.: “Vágtatók” és “fontolva haladók”. Politikai érdekcsoportok hatalmi konfliktusai a reformkori Zalában. In: Társadalmi konfliktusok. (Rendi társadalom-polgári társadalom 3.) Salgótarján, 1989. 189-195. p.; uő.: Zala megye tisztviselőinek névtára 1810-1849. (Kézirat, megjelenés előtt a Zalai Gyűjtemény c. sorozat 50. kötetében.)
A választmány tagjainak sorában a 28. életévében járó Deák Ferenc lehetett a legfiatalabb. Az 1823 decemberében kitűnő eredménnyel diplomázott fiatal ügyvédet 1824. augusztus 9-én nevezte ki a megye adminisztrátora becsületbeli tiszti alügyész-szé. (Ebben a hivatalában erősítették meg az 1825. június 6-i tisztújítás alkalmával is.) 1824. december 13-án Deák újabb megbízatást kapott; sógora, Oszterhueber József helyébe kinevezték a megye árvaválasztmányának jegyzőjévé. Feladatait lelkiismeretesen és eredményesen teljesíthette, mert 1829. április 27-én táblabírói kinevezéssel tisztelték meg. Közéleti tekintélye a közgyűlési jegyzőkönyvekben rögzített jelenléti névsorok szerint lassan, fokozatosan emelkedett, és 1831-ben már a legtekintélyesebb, általában rangos hivatalokat viselő táblabírák között tartották számon. Hivatali elfog-laltságai kevésbé jövedelmet, sokkal inkább gyakorlati tapasztalatszerzést jelentettek Deák számára. Mind árvaválasztmányi munkája során, mind ügyészi tevékenysége közben megoldatlan társadalmi problémák tömegével kellett szembesülnie. Ezek a tragikus emberi sorsokból kibontakozó keserű tapasztalatok érlelhették embertársai iránt 259rangkülönbség nélkül felelősséget érző, és rajtuk segíteni szándékozó politikussá a szülők nélkül felnevelkedő, és már diákkorában is megértőnek, segítőkésznek mu-tatkozó, művelt és kivételes tehetségű fiatalembert.627
ZML kgy. jkv. 1824:353. (Deák ügyvédi diplomájának kihirdetése, 1824. február 16-án), 1824:1703. (aug. 9.), 1824:2484-39. (dec. 13.); Deák pályakezdetéről Ferenczi munkáján túl alapvetők Sándor Pálnak a 3. jegyzetben említett munkái. Deák Ferenc 1824 és 1831 közötti ügyészi tevékenységéről részletesebben: Deák Ferenc ügyészi iratai 1824-1831. (Sajtó alá rend. Molnár András) Zalaegerszeg, 1995.
A bizottság tagjai tehát már 1831 januárjában munkához láthattak, miután a megye levéltárából kikölcsönözték, majd egymásnak adták tovább az országos bizottság kilenc vaskos, latin nyelvű kötetét. Az olvasást a közgazdasági operátummal kezdték, mert Zala megye közgyűlése is ezzel kívánt elsőként foglalkozni. A munkálatok előrehaladását jelzi Oszterhueber Józsefnek Séllyey Elekhez írott, Pusztaszentlászlón, 1831. április 14-én kelt levele: „A múltkor nálam léteddel az országos kiküldöttség munkáját a kereskedés tárgyában kérted tőlem – írta Oszterhueber – azért mind in commerciali, mind in Publico Politiis az olvasás végett nálam lévő munkákat általküldöm.” 628
ZML Séllyey család levéltára. Séllyey Elek levelezése. Oszterhueber József levelei.
Az előkészületeket azonban 1831 nyarán Zala megyében is félbeszakította az észak-kelet felől terjedő kolerajárvány félelmetes híre. A járvány már elérte a Duna vonalát, amikor a zalai megyevezetés kézhez kapta a helytartótanács koleraellenes intézkedéseit. A vezető tisztviselőket Balatonfüreden, a helyi kőszínház július 3-i megnyitása utáni eufórikus hangulatban érte a közelgő veszély híre. Július 11-én ott helyben rend-kívüli kisgyűlést tartottak. A tanácskozás jegyzőkönyvét, mint surrogatus jegyző, Deák Ferenc vezette, akit kineveztek az első alispán elnökletével megalakuló megyei állandó kolera-kirendeltség tagjává is. A kirendeltség ugyan azonnal elrendelte a megyébe vezető utak lezárását, ám miután a kolera augusztus közepén Zalába is betört, vissza-vonták a haszontalan és költséges rendszabályokat.
Deák, aki ezekben a napokban a kirendeltség tagjaként maga is átérezhette az intézkedésre feljogosított megyei tisztviselők felelősségét és tehetetlenségét, így írt erről 1831. október 31-én Vörösmarty Mihálynak: „ A veszteglő házakat, a végvonali őrállásokat mind megsemmisétettük, mert célra nem vezettek, pedig számos költségbe kerültek volna hosszabb ideig, melyet nyomorult adózó népünk megfizetni nem győzne”. Deák szerint a kolera Zalában „még eddig oly dühös nem volt, mint más vidékeken, mert nálunk vagyon példa, hogy egy faluban 23 beteg közül csak kettő halt meg, s a többi felgyógyult. Nem örülünk ugyan e nyavala terjedésének, mely itt még most felette lassú, de nem is rettegünk annyira, mint sok más helyeken”.
Valóban, a kolera Zalában viszonylag kevés áldozatot követelt. Az első megbetegedéseket augusztus 15-én jelentették, és december közepe táján már megszűnt a be-tegség. A járvány „csupán” a Veszprém megyével közvetlenül érintkező Balaton-fel-vidéket (a tapolcai járást) érte el, így a megye területének nagyobbik, nyugati része 260mentes maradt a kolerától. A betegség a Veszprém megyéből átnyúló völgyek és ke-reskedelmi utak mentén terjedt, egészen a Tapolca-Sümeg vonalig, és mintegy 17 za-lai település lakosságát „tizedelte” meg. 14 településről rendelkezünk hivatalos statisz-tikával, amely szerint 247 lakos betegedett meg, és közülük 102 ember elhalálozott. A járvánnyal fertőzött zalai települések összlakosságának végül is nem egészen 1 %-a eshetett áldozatul a kolerának.
A megye vezetőit talán még a betegségnél is jobban aggasztotta, nehogy „a politikai kolera szikrája itt is kirobbanjon”. Szeptember elején fenyegető hírek érkeztek mind a Balaton-felvidékről, mind a Muraközből. Az egészségügyi zárlattal félbeszakított betakarítási munkák miatt üresen álltak a magtárak, éhínség veszélye fenyegetett, ráa-dásul híre érkezett az északkeleti vármegyék parasztfelkeléseinek is. Ilyen körülmények késztették a zalai megyevezetést a zárlat említett korai feloldására, és ez indokolhatta azt is, hogy a megye 1831. szeptember 26-i közgyűlésén a nemesi adómentessé-gen rést ütő határozatot fogadtak el a jelenlévők. A „szenvedő emberiség és a szegényebb sorsúak sanyarúsága eránt viseltető szelíd érzésnél, s azon belső meggyőződésnél fogva – szólt a me-gye határozata – hogy a földesurak jobb sorsa adózóik jólétével” szorosan összefügg, a megye nemessége a kolerával kapcsolatos összes költséget magára vállalta, egyben pedig kimondták „az adózó népnek ennek fizetésétől tökéletes felmentését”.
Erről a – kétségkívül nem kis részben éppen őneki köszönhető – határozatról szá-molt be Deák idézett levelében az alábbiak szerint: „Itt Zalában mi is segíteni óhajtottunk a nyomorult adózó népnek elhagyatott sorsán, de meg akaránk sértetlenül tartani törvényeink szent-ségét is; azt határoztuk tehát, hogy a múlt koronázási jutalom aránya szerint felosztatván a nemesség között mindazon költségek, melyeket a kolera már eddig okozott, és még ezutáni terjedésével hihetőleg okozni fog, minden földesúr, kivévén a szegényeket, különösen felszólíttassék a reáesendő résznek, sőt ha teheti, még többnek is lefizetésére, a jegyzőkönyvben pedig, és a felszólításoknál is világosan említve legyen, hogy ezen fizetés nem az írott törvényeken alapul, hanem azon szent és vál-tozhatatlan igazságban gyökerezik, melyet a természet minden jobb embernek szívébe oltott, és mely szerint a szenvedő emberiségnek tekintete, s a felebaráti szeretet az írott törvények kötelezésén kívül is áldozatot kíván tőlünk.”
Zala megye 1831. szeptember 26-i közgyűlésén hirdették ki az uralkodó szeptember 16-án kelt, az országgyűlés elhalasztásáról szóló leiratát is. A közgyűlés minden tiltakozás nélkül tudomásul vette a határozatot, csupán annyit jegyeztek meg, hogy remélik, nincs messze az időpont, amikor az országgyűlés által „a systematicus munkák törvényes tanácskozásba vétetvén, abból a hazára nézve hasznos intézetek” készíttetnek. Erre, és a rendszeres bizottsági munkálatok megyei tárgyalására, valamint a koleralázadás helyi visszhangjára utalt Deák Ferenc idézett levelének befejező része. „Lesz-e országgyű-lés? Mikor? És mi jót vagy rosszat szül hazánkra? Ezen kérdések nálunk minden gondolkodni tudó és merő elmét foglalatoskodtatnak” – írta Deák, említést téve a szélsőségesekről, azokról, akik „makacsok az arisztokráciának megrögzött jussai mellett, s inkább akarnak 9 millió embert nyomorúságban látni, mint (vélt) constitutiójok csorbulását engedni”, valamint azokról, 261akik „a zempléni eseteken úgy megrémültek, hogy most mindent elvállalnának, és többet is, mint erejök elbír”. Deák szerint ez utóbbi magatartás ugyanolyan káros, mint a minden újí-tástól való elzárkózás. Deák magát azon kevesek közé sorolta, „kik okosan, de méltósággal engedve járnak a középúton”, – mondván: „Én itt jobbágyaim közepében nevetem az ijesztgető híreket, mert keblemre téve kezemet, tiszta lélekkel merem mondani: sohasem felejtettem el, hogy ők is embertársaim.” 629
ZML kgy. jkv. 1831:1864-1867. (júl. 11.), 1831:2299., 2332. (szept. 26.); Czigány László: Az 1831. évi kolerajárvány Zalában. In: Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból 1984-1985. (Zalai Gyűjtemény 21.) Zalaegerszeg, 1985. 79-90. p.; Deák idézett levelének kiadása: Vörösmarty Mihály levelezése. (Vörösmarty Mihály Összes Művei 18.) (Sajtó alá rend. Brisits Frigyes) Bp., 1965. 22-25. p.; vö. Takács Péter 194., 197-198. p.; Sándor Pál: A pályakezdő Deák 542. p.
Az országos operátumok véleményezésével megbízott választmány a koleraveszély elmúltával, 1831. december 12-én ült össze Zalaegerszegen, és hosszabb-rövi-debb megszakításokkal egészen 1832 nyaráig ülésezett. Mind a választmány munkamódszerére, mind Deák Ferenc szerepének tisztázására nézve nagy fontosságú az a levél, amelyet a választmány egyik tagja, Hertelendy Károly másodalispán (Deák ké-sőbbi követtársa) írt 1832. április 3-án Séllyey Elekhez. „Mi még most is itt ülünk a Reg-ni[colaris] Operatumok recensiójában. Szerencsénkre még, hogy Deák Antal és Ferkó szép észrevételeket előre már kimunkáltak. Mondhatom, a pesti nyomtatványok elbújnának, ha ezeket a miénket látnák!” – büszkélkedett Hertelendy.630
ZML Séllyey cs. lt. Séllyey Elek levelezése. Hertelendy Károly levelei.
Zala megye választmánya tehát a Deák-testvérek által előre kidolgozott tervezeteket vette pontról pontra tárgyalás alá, így az alapszöveg egyik szülőatyjának minden kétséget kizáróan Deák Ferenc tekinthető. E tervezeten dolgozhatott Deák otthon, Kehidán, röviddel a választmányi ülések megkezdése után, 1831. december 21-én is, amikor az alábbiakat írta pesti barátjának, Stettner Györgynek: „fülig ülök az országos kirendeltség munkái között, sietnem kell, hogy valamire mehessek.” 631
Deák levele megjelent: Taxner-Tóth Ernő: A fiatal Vörösmarty barátainak levelezéséből. Bp., 1987. 107. p. Újabb kiadása: Sándor Pál: Deák Ferenc kiadatlan leveleiből. Bp., 1992. 31. p.
Közben a zalai választmány már a közgazdasági munkálatokra tett észrevételeket tárgyalhatta, sőt hamarosan végzett is velük, mert 1832. január 9-én a megye közgyű-lése többek között arra hivatkozva sürgette az országgyűlés összehívását, hogy a „systematicus munkáknak megvizsgálásában ezen megye annyira foglalatoskodván, hogy ezek rész szerint már megvizsgálva, rész szerint vizsgálás alatt vagynak”.632
ZML kgy. jkv. 1832:93.
Megfelelő források hiányában a választmányi ülések további menetét nem tudjuk rekonstruálni. Nem ismerjük pontosan a választmányon belüli erőviszonyokat, vala-mint azt sem, hogy az üléseken kik, és milyen javaslatokkal álltak elő, majd ezek nyo-mán mennyiben módosult a Deák-testvérek tervezete. Jóllehet a választmányi üléseken talán nem folytak késhegyig menő viták, a háttérben nagyon is eltérő érdekek és 262szándékok húzódhattak meg. Ezekre célzott a választmány egyik tagja, Csány László, amikor 1832. február 11-én – „az országos kiküldöttség munkái revisiója” közepette – a következőket írta Séllyey Eleknek: „Nálunk a követválasztás, ha ez idén az országgyűlése megtartatik, aligha zavaros nem lészen. Mikor lészen megyénkben tökéletes nyugalom, s mikor a jobbak között is őszinte barátság? A mi éltünkben nehezen, s talán későbben sem.” 633
ZML Séllyey cs. lt. Séllyey Elek levelezése. Csány László levelei.
Ilyen körülmények között, a választmányi ülések tapasztalatain töprengve írta Deák Ferenc Vörösmarty Mihályhoz 1832. február 24-én kelt, ismeretes levelét. Ebben fej-tette ki Deák első ízben a politikai hitvallását, és itt vázolta fel taktikáját, meggyőzési módszerének lényegét is. Deák politikai törekvéseinek bevallott célja, hogy „egykor a valóságos magyar nemzet négyszázezerből tizenkét millióra emeltessék”. Magát olyan reformernek tartja, aki „az emberiséget, a természet törvényét emlegetve könnyebbséget, sőt talán jussokat is kíván, és kívánsága nem igazságtalan”, de tiszteletben tartja a „tulajdonnak sérthetetlen szent-ségét” is egyszersmind, mert az a „polgári társaság fő céljával öszveszőve szintén magán a ter-mészet törvényén alapul”. Amint azt a későbbiekben látni fogjuk, Deák e sorokban tulaj-donképpen az úrbéri munkálat kapcsán kidolgozott észrevételeinek lényegét összegezte Vörösmarty számára.
Deák ugyanekkor politikai híreket is kért Vörösmartytól. Úgy ítélte meg – nyilván a zalai gyakorlatra célozva –, hogy más megyék, pl. Pest hasztalan küldik át hivatalosan a javaslataikat, mert van megye, amelyik „a hasznos javallatot gyakran csak azért veti vissza, mert mást utánozni nem akar”. Ha azonban nem hivatalos úton, hanem baráti le-velezés során, magánszemélyek cserélnek véleményt, „azon magányos személy”, aki „ön-nön megyéjében a hatalmasabb rendek büszke hiúságát okosan kíméleni tudja, ki barátságos kör-ben enyelegve, nem oktatva, kérdező, nem pedig elbízott hangon teszi jegyzéseit, ki őket ily módokkal szoktatja lassanként az egykor annyi rettegett új gondolathoz; sokat eszközölhet, ami előbb lehetetlennek látszott”. A reformok ellenzői pedig azt hihetik, hogy „ami javalltatik, az nem valóságos újítás, hanem okos és szükséges igazítás”. Deák pontosan fel tudta mérni saját szellemi horizontjának határait és tájékozódási lehetőségeinek korlátjait. Erre célozva írta Vörösmartynak: „Mi, kiket a sors élelmet adó mezei munkákhoz kötve szűkebb körbe szorított, távol a tudományok bővebb forrásitól, a tapasztalások tág mezejétől elszakasztva, keres-kedésünk, bányáink, törvénykezésünk, művelődésünk, egyszóval egész hazánk mostani helyhezteté-sének minden hiányait felfogni, s azok orvoslásának legjobb módját eltalálni képesek nem vagyunk.” Kérte tehát barátját, tudósítsa őt a pesti közélet eseményeiről, és a Pestre érkező valamennyi érdemi hírről, hogy a tudósításokat „mint útmutatást, vagy legalább mint fi-gyelmeztetést használva, tulajdon tapasztalásim és fontolgatásom szüleményeit a köz-löttekkel öszvevethessem, és a jót, a hasznost kis körömben terjesztvén, a közügynek kis körömben én is használhassak”.634
Deák levele megjelent: Vörösmarty Mihály levelezése. (VMÖM 18.) 30-36. p.; vö. Takács Péter 195. p.; Sándor Pál: A pályakezdő Deák 543-544. p.
263Nem tudjuk, hogy megkapta és felhasználta-e Deák a zalai észrevételek kidolgozása során a Vörösmartytól kért információkat. Ideje éppenséggel lett volna rá, mert a választmány még 1832 májusában is ülésezett, és csupán az augusztus 6-i közgyűlé-sen jelentette be Zalabéri Horváth János első alispán, hogy a megye választmánya a „systematicus munkák megvizsgálásával tökéletesen elkészült légyen”.635
ZML kgy. jkv. 1832:1602.
Az augusztusi közgyűlés a választmány által beterjesztett szövegen semmit sem változtatott, a zömében kisebb jelentőségű módosító javaslatokat csak mintegy záradékként csatolta hozzájuk. Az ilyen módon teljessé tett észrevételeket utasításul ad-ták a megye leendő országgyűlési követeinek, és elrendelték a munka kinyomtatását. Ez, a Szammer Alajos által 300 példányban kinyomtatott, 143 fólió oldalú könyv te-hát Deák Ferenc javaslatait olyan formában őrizte meg számunkra, ahogy azokat a választmányi üléseken jóváhagyták. Fennmaradt ráadásul a választmányi észrevételeknek a közgyűlés elé terjesztett kézirata, méghozzá – amire korábban senki sem fi-gyelt fel – Deák Ferenc sajátkezű javításaival. Ez újabb bizonyítéka Deák szerzőségé-nek, mert arról tanúskodik, hogy Deák az egész, közgyűlés elé kerülő kéziratot átfé-sülte. Valamennyi munkálat szövegezésében találkozunk az ő egy-két szavas, esetleg félmondatos, általában csak stiláris, néhány esetben azonban a lényegi mondandót is érintő javításaival, betoldásaival. Mindezekből eléggé nyilvánvaló, hogy a szövegnek ilyen csiszolására csak az vállalkozhatott, aki a nem csekély horderejű és terjedelmű munka egészét nagyon jól ismerte. Ez pedig véleményünk szerint nem lehetett más, mint aki a választmányi üléseken közösen elfogadott észrevételeket megfogalmazta.636
ZML kgy. jkv. 1832:1647. (a közgyűlés kiegészítései) Az “észrevételek” eredetileg 1832:1602. számon benyújtott kéziratának lelőhelye: ZML Zala vármegye levéltára. Országgyűlési iratok gyűjteménye, 1832. A nyomdászról: Gyimesi Endre: A Zala megyei nyomdászat kezdetei. 2. rész. In: Művelődéstörténeti tanulmányok 1990. (Zalai Gyűjtemény 31.) Zalaegerszeg, 1990. 239-246. p.
Deák Ferenc szerzőségét egyébként – mindezektől függetlenül – még egy, a választmány összetételéből fakadó körülmény is alátámasztja, ugyanis ismereteink szerint a választmánynak nem volt más, Deákhoz fogható, kvalitásos tagja, aki képes lett volna egy ilyen átfogó, elmélyült ismereteket kívánó elméleti munka kidolgozására. Deák Ferenc eme kivételes szellemi fölényét respektálta később Deák Antal is, amikor kijelentette, hogy öccsének „kisujjában több tudomány és képesség van” mint őbenne.637
Idézte többek között: Ferenczi 1. köt. 78. p.
Ami az egyes munkálatokra tett zalai észrevételeket illeti, nehéz eldönteni, hogy a tervezetek kidolgozásában mely operátumoknál és milyen mértékben vett részt Deák Antal. Talán neki tulajdonítható a közgazdasági és adóügyi javaslatok szövegezése, már pusztán formai szempontból is, mert ezeknek fő és fejezetcímei (az észrevételek más 264részeitől eltérően) latin nyelvűek.638 Nyelvi és stiláris szempontból is elkülöníthetőnek tűnnek a Deák Ferenc által fogalmazott szövegrészek, mivel Ferenc nem, vagy csak ritkán használta, és a kéziratban számos helyen saját kezűleg javította magyarra a báty-ja által előszeretettel alkalmazott latin szavakat, szakkifejezéseket. Ez persze nem je-lent kizárólagosságot, nem jelenti azt, hogy Ferenc nézetei – legalább részben – ne lehetnének jelen az Antal által fogalmazott javaslatokban.
Zala vármegyének az országos kiküldöttségnek rendszeres munkáira tett észrevételei. [Zalaegerszeg], 1832. 1-18., 41-49. p. (a továbbiakban: Zala észrevételei)
Alaposabb szövegelemzés nélkül is megállapítható, hogy a minden reformszellemet és Deák Ferencre jellemző érvelést nélkülöző banderiális munkálat szintén Deák Antal munkája lehet, annál is inkább, mert Ferenccel ellentétben Antal nem csupán hírből ismerte a katonáskodást; ő is részt vett (főhadnagyként) az 1809-es nemesi felkelésben. A választmány tagjai közül egyébként többen büszkélkedhettek Napóleon elleni katonai tapasztalatokkal, így pl. Kisfaludy Sándor vagy Csány László; a ban-deriális munkálatokra tett zalai észrevételek ennek ellenére csekély jelentőségűek.639 Zala megye véleménye a bandériumok szükségtelenségének kérdésében megegyezett az országos bizottságéval, ám a nemesség fegyverben való gyakorlásával kapcsolatban eltérő álláspontra helyezkedett. Nevezetesen: minden fegyverforgatásra alkalmas ne-mest össze kell írni, az összeírásokat évente felül kell vizsgálni, a 18 és 30 év közötti nemes ifjakat pedig évente (tavaszonként) 4-4 heti „lustrára” és fegyvergyakorlatra kell kötelezni. A tehetősebbek maguk viseljék mind a gyakorlatozás, mind a fegyverbeszerzés költségeit, míg a szegényebbek számára a megye fegyvertára kölcsönözzön felszerelést, ellátásukról pedig egy országos pénztár gondoskodjon. Zalának ez, a ne-mesi felkelés korábbi rendszerén alig változtató, alapvetően konzervatív javaslata összhangban állt a megyék többségének ez irányú elképzelésével.640
Deák Antal inszurgensi múltjáról: Hertelendy Károly: Nemes felkelő ezredek az 1809-ik évi győri csatában. In: Bátorfi Lajos: Adatok Zala megye történetéhez. 5. köt. Nagykanizsa, 1878. 143. és 161. p.; Vörös István: Az 1809. évi nemesi felkelés (insurrectio) története Zalavármegyében. (kézirat) ZML Kézirattára; Kisfaludy Sándor az 1809-es nemesi felkelésről: Gálos Rezső: Kisfaludy Sándor hátrahagyott munkái. Győr, 1931. 67-326. p.; Csány László katonáskodásáról: Molnár András: Csány 6-7. p.
Zala észrevételei 133-139. p.; Barta: A fiatal Kossuth 171-172. p.
Ugyancsak megegyezett az országos tendenciával, hogy az adóügyi és bányászati munkálatok esetében alig-alig merült fel egy-egy jelentősebb elvi javaslat. Ez részben érthető is, mert a bányászat kérdése speciális szakértelmet feltételezett volna, az adó-ügyi munkálat pedig jórészt a megyei adminisztráció gyakorlati kérdéseivel, technikai részleteivel foglalkozott. Az adóügyi munkálat esetében kizárható Deák közreműködése, míg a bányászati operátumnál feltételezhető, hogy ő is részt vett az egyetlen je-lentősebb javaslat megfogalmazásában. Az adóügyi munkálatra – néhány kisebb jelen-tőségű módosításon túl – mindössze egy érdemi észrevétele volt a zalai választmánynak, 265mégpedig az, hogy ellenezte a országos bizottság javaslatát, amely szerint a dicalis összeírást ezentúl csak négyévente kellene végrehajtani. Zala szerint ez „sem a jó rend-del, sem a közigazsággal meg nem fér”, mert az adózók jövedelme és vagyona évről évre is változhat. Mivel az adóterhet „a polgárok vagyonához legigazságosabban arányzott mértékkel kell kivettetni”, Zala az évenkénti összeírás fennmaradását javasolta.641
Zala észrevételei 41-49. p.; Barta: A fiatal Kossuth 172. p.
A bányászati munkálatokban érintett kérdésekkel kapcsolatban is csupán egy, ám annál nagyobb horderejű, és a közgazdasági munkálatra nézve kifejtett elvekkel össz-hangban lévő érdemi javaslata volt Zala megyének. Az országos bizottság indítványát, amely szerint tilos lenne a pénzzé nem vert nemesfémek kivitele az országból, Zala azzal kívánta kiegészíteni, hogy a vert arany- és ezüstpénzt se vigyék ki (legfeljebb kereskedelmi úton, amelyen vissza is jöhet), hanem az országban hozzák forgalomba, azzal fizessék az államapparátus és a katonaság költségeit. Javaslatának alátámasztására olyan régebbi törvényeket sorolt el a megye – Deák Ferenc jellegzetes módszere –, amelyek korábban már (közvetve vagy közvetlenül) tilalmazták a pénzzé vert nemesfémek kivitelét is. A javaslat ki akarta terjeszteni a kiviteli tilalmat Ausztriára és az örökös tartományokra is, mondván: „az 1790-i 10. törvényágazat szerint Magyarország a hozzá kapcsolt részekkel együtt az ausztriai örökös tartományoktól minden tekéntetben függet-len lévén, azoktól egészen különböző törvényekkel kormányoztatik, és így azoktól mindenkor ide-gen országnak is tartathatik e részben”.642
Zala észrevételei 109-111. p.; Barta: A fiatal Kossuth 172. p.
Alapvetően Magyarországnak a Habsburg-birodalmon belüli gazdasági függetlenségét hangsúlyozták, és azt számos konkrét javaslattal igyekeztek biztosítani a közgazdasági munkálatra tett zalai észrevételek is. Talán nem tévedünk, ha az alábbi, je-lentősebb közgazdasági javaslatokat legalább részben Deák Ferencnek tulajdonítjuk. Így azt a javaslatot is, amely szerint „Magyarország a hozzá kapcsolt részekkel együtt […] a többi örökös tartományoktól egészen különböző kormányzási formát bír, s azoktól egyáltaljában független lévén, a kölcsönös védelmezési kötelességén kívül semmi más öszvecsatolódási egyformaságot nem ismér”, ezért a két, egymástól független országban (Ausztriában és Magyarországon) a vámoknak kölcsönösnek, és „minden tekéntetben egyformáknak kellene lennie”, – ez volna „a valóságos reciprocitás”. Zala álláspontja szerint az ország kereskedése „nem legkedvezőbb helyheztetésben van”, Ausztria és az örökös tartományok „elnyomják a magyar kereskedést”, így „a magyar nemzeti szorgalomnak napról napra csüggedezni, s ezzel együtt az egész nemzeti gazdaságnak is egészen el kell enyészni”. Az indoklás szerint „a magyar termeszt-ményeknek némely része oly hallhatatlan nagy vámokkal terhelve akadályoztatik az ausztriai örö-kös tartományokba való béviteltől, hogy azok az ausztriai termesztményekkel a konkurenciát ki nem állhatván, maholnap kereskedés tárgyak lenni végképpen megszűnnek”. Ráadásul Ausztria a maga drága, ám sokszor más országokénál durvább termékeit az ország „nyakára tolja”, 266ezért Zala – a vámkölcsönösségre vonatkozó országos javaslattal való egyetértésen túl – azt is törvénybe kívánta foglaltatni, hogy „az olyas idegen portékák, melyeket Magyarország könnyebben megszerezhet az idegenektől, mintsem az örökös tartományoktól, se meg ne tiltassanak, se a tilalomhoz hasonló, felette terhes vámokkal behozattatni ne akadályoztattassa-nak, mert Magyarország Ausztriának coloniája nem lévén, a kereskedésnek az ilyes coloniale sys-temát, mely mellett csak egyedül Ausztriától kellene néki azt szerezni drágábban, amit idegenektől olcsóbban vehet, soha el nem ismérheti”. A vámok kivetésének és mindenkori meghatározásának, megváltoztatásának jogát Zala megye nem a helytartótanácsra – ahogy az országos bizottság javasolta –, hanem egyenesen az országgyűlésre kívánta ruházni, és általánosságban is kimondta, hogy az „országgyűlésének elmellőzésével a kereskedés tárgyában akadályozó intézetek ne tétethessenek”. Ilyen akadálynak tekintette Zala azt is, hogy a magyarországi kereskedelmet leginkább előmozdító zsidóknak sem Ausztriában, sem sok hazai városban nincs joguk „tulajdon neveik alatt kereskedést űzni”, ezért indítványoz-ta, hogy ennek tilalmát el kell törölni.
Részben a kereskedelem, részben pedig az iparűzés szabadságát kívánta megvalósítani Zala megye másik javaslata, amely szerint „a közjóra legcélarányosabbnak lenni látszatik, ha az egész országban mindenféle mesteremberi céhek egyszerre, és általjában eltöröltetnek”. A céhek eltörlését indokolta a számtalan visszaélés, amelyet azok – dacára a rendsza-básoknak – elkövettek, de „a mesterségeknek szabadon lehető gyakorlása és előmenetele is meg-kívánja, hogy az minden megszorítások nélkül, minden ember által szabadon eszközöltessék; meg-nevelkedik még emellett így a mesterembereknek száma is, nagyobb lesz egymás között a vetélkedés, mindenik iparkodni fog a maga jobb élelmének megszerezhetése végett, mind jobb kézimíveket készíteni, mind azt a lehetőségig olcsóbb áron adni”, ezáltal pedig fellendülhet a kereskedelem.
Az országos bizottság javaslatára a nemzeti közpénztár (Fundus Publicus) felállí-tásához a nemességre egyfajta adót kellett volna kivetni. Zala megye – feltehetően Deák által fogalmazott – álláspontja szerint viszont a nemesi rend nagy része „a kereskedésnek mostani megszoríttatása, a nemzeti gazdaság elcsüggedése, s a folyamatban lévő pénznek mind lassúsága, mind csekélysége miatt” nincs abban a helyzetben, hogy „pénztárokra milliomokkal adakozni” képes legyen.
„Századok elfolyta alatt nemzeti csinosodásunk csak a természet lassú folyamatjára bízva, nem csak ápolgató segédet nem kapott, hanem inkább gyakran tetemes gátokkal kellett küszködnie, azt, amit századok elmulasztottak, azt, amit Európa más nemzeteinél századok eszközlöttek, több százezer polgárok tiszta hazafiúsága, több fejedelmeik bőkezűsége segített eszközlésbe venni, szegény nemzetünknek csekély számú birtokosi egy pillantat alatt véghezvinni nem képesek, bár-mi tetemes áldozatokat tegyenek is.” Elfogadja ugyan Zala is a javasolt adókivetést, emellett 267„nem véli azonban igazságtalannak azt”, hogy a „koronát és kamarát illető javak” jövedelmeinek egy része is a „nemzet közpénztárának javára” szolgáljon.643
Zala észrevételei 1-18. p.
Amíg az eddig említett munkálatoknak legfeljebb egyes rövidebb részleteit tekint-hetjük Deák Ferenctől származónak, az egyházügyi, köznevelési és tudományos, va-lamint a közjogi operátumokra tett észrevételek túlnyomó többségét az ő munkájának tarthatjuk. Így Deák későbbi egyházpolitikájának első elemeit fedezhetjük fel az egyházügyi munkálatra tett zalai észrevételekben: a klérus befolyását igyekezett csökkenteni a világi ellenőrzés növelésével. A kegyurak kinevezési jogával kapcsolatban Deák megjegyezte, hogy törvény kötelezze a megyéspüspököt a kegyúr által kinevezett plébános elfogadására és beiktatására, még akkor is, ha a kinevezés esetleg nem a püspök elképzelései szerint történt. Deák kemény szavakkal ítélte el a reverenda vé-delme alatt következmények nélkül, büntetlenül vétkező papokat, és azoknak bünte-tését legalább részben ki akarta venni az egyházi hatóságok kezéből. A „gyakrabbi szomorú tapasztalás” szerint „sok elfajult, gonoszlelkű papok, elfelejtkezvén mind papi, mind emberi kötelességeikről, oly undok vétkeknek lesznek részesei, melyek a szilajabb világi emberekhez is dísztelenek volnának”, anélkül azonban, hogy azokat „érdemeik” szerint megbüntetnék, vagy ha megbüntetik is, arról a világi hatóságokat nem tudósítják. A köznép erkölcsét le fogja rombolni, ha az emberek azt látják, hogy „az erkölcsöt gyakorolni köte-les papok is büntetlenül vétkezhetnek”, mintha privilégiuma lenne a „papi rendnek az ilyes vétkek” elkövetésére. Deák szerint tehát törvényben kell meghatározni, hogy már a kevésbé súlyos „politicus” vétket elkövető papok elleni vizsgálat során is befolyása le-gyen a polgári törvényhatóságoknak, és ha a papnak „a criminalitásnak legkisebb polcán állapodik is meg elkövetett vétke, azonnal megítéltetése végett a polgári törvényhatóságnak adattas-sék által”.
Világi törvényhatóságok hozzájárulásával akarta Deák meghatároztatni az egyes egyházi szolgáltatásokért (pl. temetés) járó, ún. stoláris jövedelem mértékét, és törvény által kívánta eltöröltetni a korábban önkényesen szedett „szabad stola”-t, „minek-utána minden botránkozásokat, és minden igazságtalan és dísztelen visszaéléseket, habár azok már régolta divatban volnának is, elrontani és megsemmisíteni maga a józan ész és természetes igazság javallaná”. Ez, a természetjogra való hivatkozás – amint arra már Sándor Pál is felhívta a figyelmet – különösen jellemző volt a fiatal Deák Ferencre.
A növendék papság oktatásáról és neveléséről való gondoskodás jogát – amelyet az országos bizottság a királyra és a püspökre bízná – Deák az országgyűlésre kíván-ta ruházni, mondván: „minekutána egy szabad alkotmányú országban minden köztárgyat il-lető dolgokat elintézni, az egyes polgároknak szintúgy mint az egész hazának boldogságát eszköz-leni, s így az ifjúságnak célarányos, és a közjónak előmozdítására hasznos neveltetését is elrendelni az ország törvényhozó testéhez méltán tartoznék, a nevendék papságnak neveltetése pedig, kik jö-vendőben 268a népet erkölcsre tanítani, s hasznos tanításaik által jó hazafiakká fogják nevelni a pol-gárokat, különösen illetné; azért igenis törvény által határoztassék meg, hogy valamint a világi, úgy az egyházi ifjúság neveltetésének és oktatásának módja, s az ezt tárgyozó rendszabások időről időre az országgyűlése elejbe terjesztessenek.”644
Zala észrevételei 112-116. p.; Deák későbbi egyházpolitikájáról: Csizmadia Andor: Deák Ferenc egyházpolitikája. In: Tanulmányok Deák Ferencről. 11-58. p.; Deák természetjogra hivatkozó érveléséről: Sándor Pál: A pályakezdő Deák 543. p.; uő.: Deák és a jobbágykérdés az 1832-36. évi országgyűlésen. In: Tanulmányok Deák Ferencről. 161. p. Sándor Pál tanulmánya hasznos támponto-kat adott az észrevételek szövegének elemzéséhez, és a Deák Ferencnek tulajdonítható részletek azonosításához. (Deák pl. első jelentős országgyűlési beszédében, 1833. június 15-én is kifejezetten a természetjoggal érvelt. Vö. Kónyi 1. köt. 14-16. p.)
Zala megyének a köznevelési és tudományos munkálatról Deák Ferenc előterjesz-tése nyomán készített észrevételei (összhangban az országos tendenciával) elsősorban a nemzeti nyelv terjesztésére, és az országgyűlés jogkörének szélesítésére helyezték a hangsúlyt. Zala nem követelte ugyan az egységes állami oktatás bevezetését, de a szer-zetesrendi tanítók kinevezését pl. világi hatóság felügyelete alá akarta helyezni, az amúgy is tekintélyes birtokkal rendelkező tanító-szerzetesrendektől pedig megvonta volna a tanításhoz világi közpénzekből kapott támogatást. A nemzeti nyelv használatát kötelezővé és kizárólagossá kívánta tenni az elemi iskoláktól az egyetemig. Ehhez kapcsolódva utasította el, hogy német nyelven is folyhasson a tudományok okta-tása, valamint azt is, hogy az igehirdetés és hittan latin nyelvű legyen az iskolákban.
Hasonló meggondolásból, a nemzeti öntudat védelmében utasította el Deák azt a javaslatot, amely a magyar történelem tanítását száműzte volna az alsóbb iskolákból, így azok, akik nem tanulnak tovább, nem kaptak volna megfelelő hazafias nevelést. Így érvelt Deák a történelemtanítás fontossága mellett: „minden hazafit, még a míveletle-nebbet is önnön szülőföldje leginkább érdekelvén, annak történeteit bármely silány töredékek szerint is tudni, mind önnön magára, mind a közjóra is legnagyobb sikert hozhat, mert akármely sorsbéli életre menjen is által valaki, az hazai polgár lenni soha nem szűnik meg; és így mind a ha-zaszeretetet, mind annak védelmére köteles tartozását a hazai történetek között elölforduló jelesebb hazafiak tettei gyújthatják fel leghathatósabban szívében”.
Az országos bizottság „az egész tudományosodás dolgát” a helytartótanácsra kívánta bízni, Zala ezzel szemben azt a különvéleményt támogatta, amely szerint a nevelés és a tudomány kérdéseit időről időre az országgyűlés vegye tárgyalás alá, és a helytartó-tanácsnak csak arra legyen felhatalmazása, amit az országgyűlés hozzáutal. Deák sze-rint az ifjúság nevelésének és oktatásának az országgyűlés felügyelete alóli kivonását „a hazának jövendő haszna és boldogsága tiltaná, mert az ifjúság az, mely […] azon polgárokká leend, kikre a haza a maga állandó fennmaradását bízni, s a nemzet és constitutio hív őreit bennek szemlélni fogja, ezeknek vállain fog nyugodni jövendőben a közügynek kormánya, ezektől fog függ-ni a nemzeti characternek és lételnek utóbbi fennmaradása”.
269Deákra ismerhetünk a köznevelési észrevételek további két részletében is. Deák visszautasította az országos bizottság javaslatát, amely szerint a felsőbb iskolákban tandíjat kellene bevezetni, mégpedig azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az „alacsonyabb születésű, s csekélyebb elmebeli tehetséggel bíró ifjak” más pályát válasszanak maguknak, ne legyenek „a hazának is veszedelmére”. Deák szerint „őbennük a haza derék, s a közjóra jövendőben hasznos tagokat vesztene el”, mert „bizonyos, s köztapasztalásból tudnivaló az, hogy gyakrabban az alacsonyabb születésű, s kevés tehetséggel [vagyonnal] bíró, vagy éppen szegénységgel küszködő ifjokból jelesebb polgárok s buzgóbb hazafiak erednek, mint a fényes nemből származottakból”. A tandíj csak viszályt szítana, és visszaéléseket, korrupciót szülne, ráa-dásul az iskolák fenntartóinak olyan jövedelmei vannak, amelyek a tandíjat felesleges-sé is teszik.
Deáknak még ügyészi tevékenysége kapcsán ismertté vált elvei köszöntek vissza, amikor a köznép oktatásáról szólva azt kívánta az országgyűlés elé terjeszteni, hogy a papok a templomoktól távol, eldugott hegyi településeken vagy pusztákon lakó embereket időnként az otthonaikban keressék fel, és lássák el erkölcsi oktatással, „nehogy az oly messze lakó, és soha az Isten igéjének hirdetését, vagy más vallásbéli tanításokat nem halló emberek durva felnevelkedések által minden tiszta erkölcsből s emberi érzékenységből kivetkőzve, a közjónak és felebarátjainak károkra, és veszedelmekre éljenek; hanem inkább a szelídebb erkölcsi tanítások és oktatások által természetük és belső szívbéli érzeményeik is szelídülvén, becsületes, jám-bor magok viseletű emberekké váljanak”.645
Zala észrevételei 116-120. p.; vö.: Barta: A fiatal Kossuth 167-170. p. Az erkölcsi oktatás szükségességéről szóló rész Deáknak a Babits-féle perben benyújtott védőiratával rokonítható. Vö. Kónyi 1. köt. 1-6. p.
A közjogi operátumra tett észrevételeiben Zala megye is számos érdemi javaslatot fogalmazott meg. Ezek közül – a teljesség igénye nélkül – most csak azokat említ-jük meg, amelyeknél véleményünk szerint Deák Ferencnek is kezdeményező szerepe lehetett. Zala e tárgyú észrevételei általában jóval mérsékeltebbek voltak, és kevesebbet követeltek, mint a leghaladóbb megyék reformjavaslatai. Ez alól gyakorlatilag csak az országgyűlési költségek, a sajtószabadság és a zsidóknak adandó jogok ügyében született határozatok kivételek.
Zala megye nem kívánta megváltoztatni az országgyűlés felsőtáblájának összetételét, csupán a név szerint meghívandó mágnások számának korlátozása, és az ellen lépett fel, hogy a megjelenésre jogosult családokból csak az elsőszülöttet hívják meg. Deák véleménye szerint az országgyűlés tagjainak „a legérettebb megfontolással és elégséges tudománybéli ismeretekkel felruházottnak kell lenni, ezen tökéletesség pedig nincs a természet által az elsőszülöttséghez kapcsolva, és nem egyszer a születési sorban következő magzatok több országgyűlésre szükséges tulajdonokkal bírnak, mint az őket a születésben megelőző öregebb testvérek, s így azok, kik sokszor a hazának célarányos tanácsadásaikkal nagyobb hasznára válhatnának, egészen ki lennének zárva az országgyűlési tanácskozásokból”.
270Visszautasította Zala azt a javaslatot is, hogy az alsótáblán fejenkénti szavazati jogot kapjanak a királyi tábla tagjai, valamint a szabad királyi városok és a káptalanok követei. A vármegyék eddigi túlsúlyának (végeredményben döntési jogának) védelmében azt indítványozta, hogy csak a megyék szavazhassanak, a többieknek csupán tanácskozási joguk legyen, ha pedig ez nem kivitelezhető, a megyék követeinek – ne-mesi népességük számarányához mérten – több, (a két követnek együtt) 4-10 szavazata legyen.
Az országgyűlési költségekkel kapcsolatos – kétségkívül Deák Ferenctől származó – legfontosabb zalai javaslat szerint már az 1647:134. törvénycikkben is „elég világos nyomdoka vagyon annak, hogy hajdan is a nemesség maga fizette követeit, de egyébként is az igaz-sággal egészen megegyező volna, ha ezen diurnumok fizetésével az adózó nép legkevesebbet se ter-heltessék, ugyanazért határoztassék meg, hogy ennek utána a követeknek diurnumait s minden ezekkel járó országgyűlési költségeket az illető vármegyékbéli nemesség fizesse, mely költségekhez ne csak a birtokos nemesek, hanem magok a mágnások, sőt a küldendő követek is javaikra arány szerint kivetendő készpénzbéli fizetésekkel járulni köteleztessenek”.
A közjogi észrevételek sorában kifejezetten Deák Ferencnek tulajdoníthatjuk a sajtószabadságot és a cenzúra eltörlését követelő alábbi megfogalmazást: „A világ ed-digi történeteinek folyamotja, s Európa lelkesebb nemzeteinek legújabb példái világos bizonyságul szolgálnak, hogy a közjónak előmozdítására oly igen szükséges nemzeti lelkesedést, a polgárok lel-kierejének gyorsabban haladó kifejlődését, és az egyes tagok különböző véleményeinek a nemzeti közügyben egy szent célra lehető egyesítését semmi oly sikeresen nem eszközli, mint a sajtónak sza-badsága. […] Mivel tehát a magyar is e korban nemzetiségének emelésére törekedik, a nemzetiség és szabadság pedig elválhatatlan testvérek, szükséges egy olyan törvény, mely a mívelődésnek ter-jedését terhesen gátoló, és semmi világos honi törvényen nem alapult könyvvizsgálat megszüntetésével a sajtó szabadságát nálunk is erős alapra építse”.
Ráismerhetünk Deák nézeteire a zsidók bérleti jogának korlátozása ellen fellépő zalai javaslatban is. Deák szerint a zsidók bérleteit tiltó törvény „a hazai kereskedést és a nemzeti vagyonosodást is nagyon akadályozná”, ahelyett „nem ártana” azt meghatározni, hogy a zsidóknak „mind javakat árendába kivenni, mind korcsmákat is árendában bírniok sza-bad legyen”, azzal a feltétellel, ha nem csorbítják a bérbeadó tulajdonos (nemes) jogait. Ha ez nem történik meg – írta Deák – „ha mindég nagyobb és nagyobb megszorítások alá vettetni, s a kereset módjaitól megfosztatni fognak, kénytelenek lesznek a magok táplálását, melyre a természet törvénye már jusst ád minden embernek, holmi alattomos, s az általok eddig is gyakorolni szokott csalaságoknál még nagyobbakkal is élvén, s az eddig okozott kártételeiknél nagyobb károkat okozva keresni”. Indítványozta Deák a zsidókat sújtó türelmi adó eltörlését is. Javaslata csaknem szó szerint megegyezett azzal a határozattal, amelyet – nyilván az ő kezdeményezésére – még 1831. január 17-én fogadott el Zala megye közgyűlése. E szerint „az emberiséggel, s a mai felvilágosodott század lelkével egyáltaljában öszve nem fér az, hogy valaki azért, mivel az Istent a többi honi lakósoktól különbözve, és más szertartásokkal imád-ja, készpénz fizetésekkel terheltessék, azért igen illendő, sőt szükséges a zsidókat sorsoknak e részben 271való könnyebbítése tekéntetéből minden türedelmi (tolerantialis) adózástól ennek utána egészen felmenteni”.646
Zala észrevételei 121-133. p.; Barta: A fiatal Kossuth 157-161. p.; Zala megye állásfoglalása a türelmi adóról: ZML kgy. jkv. 1831:37.
Zala vármegye észrevételeinek mintegy felét a jogügyi operátumhoz fűzött javaslatok teszik ki. Nem véletlen, hogy Deák később éppen e munkálat kapcsán nyilatkozta, hogy az országos küldöttség „rendszert nem alkothatott, mert csak hiányok kiegyenlí-tésére és foltozásra volt kiküldve”. Deák szerint „polgári törvényeink a nemzeti törvényhozás hosszú során keresztül minden rendszer nélkül, egyes panaszok következtében, egyes esetek kö-rülményihez alkalmazva hozattak”. Ezen pedig az országos küldöttség jogügyi operátu-ma sem segít, mert az „nem egyéb a curialis decisiókból [ítéletekből] merítgetett, ekkorig világos törvény által el nem intézett egyes esetek eligazításánál”. Deák álláspontja: „nemzeti csinosko-dásunk haladásával változván az idő szelleme, sok régit el kell törleni, sok újat alkotni, sokat javítva változtatni, hogy törvénykezésünk folyamatját az ítélő bíráknak bizonytalan önkényétől felmentsük”. Ez a magyarázata tehát annak, hogy az országos bizottság munkájával elégedet-len Deák roppant alapos és részletes észrevételeket dolgozott ki mind a törvényszékek elrendezésével, mind a törvényszéki eljárásokkal, mind pedig a polgári és büntetőtör-vénykönyv-tervezetekkel kapcsolatosan. Azt, hogy e javaslatoknak Deák a „szülőatyja” és szövegezője, bizonyítja a Deákra jellemző és számos ponton kimutatható természetjogi érvelés, esetenként a szintén Deáknak tulajdonítható úrbéri észrevételekkel való egyezés, végül az a körülmény, hogy saját ügyészi tapasztalatait is leginkább e munkálat kapcsán, kiváltképp a büntető törvénykönyvre tett megjegyzéseiben kama-toztathatta.
Deák – eltérően a radikálisabb megoldásokat követelő megyéktől – nem szorgalmazta az úriszék teljes eltörlését, csak megszorította volna annak működését, azáltal, hogy a földesúr és jobbágya közötti, vagy a földesurat bármilyen szempontból mint felperest érintő perekben sem a földesúr, sem annak rokonsága, sem pedig lekötelezett alkalmazottjai nem lehetnének bírák. „Igazságos, sőt felette szükséges ezen határozás, mert az ítélőszékeknek részrehajlást ismerni nem szabad” – írta az úrbéri észrevételek megfogalmazásakor is hasonló módon érvelő Deák.
A természetjogra való hivatkozás mint vörös fonál húzódik végig az egész jogügyi munkálaton, és jelzi Deák keze nyomát. Így Deák szerint a perek alkalmával az utolsó felelet a perrel megtámadott alperest illeti, mégpedig „a természetnek egyszerű, de leg-igazságosabb alapon épült törvénye szerint”. „Nem egészen egyező a természetes igazsággal” – ér-velt Deák – az a javaslat, hogy a nem nemes ne vonhassa kétségbe a tőle nemesi bir-tokot visszaperelni szándékozó kétségtelen nemességét, ezért az Deák álláspontja, hogy a „legigazságosabb volna a nemeseknek ezen kizáró jussát végképpen eltörölni”. „Meg nem egyez a természetes igazsággal” az sem, írta Deák, hogy 60 évnél idősebb ember ne tanúskodhasson, 272mert a tapasztalat azt bizonyítja, hogy néha a 80 esztendős frissebben, pontosabban emlékezik ifjúkorára, mint a fiatalabbak a közelmúltra.
Deák szerint az adósságbeli perek esetében meg kell tiltani a pereskedést késleltető, vagy a pert felfüggesztő – végső soron a hitelezőket károsító – parancsolatok kiadását, „minthogy ezek a törvénnyel, természetes igazsággal és a nemzeti hitelnek emelkedésével egyenesen ellenkeznek”. A közbirtokossági haszonvételek elosztásáért indított perek kap-csán arról írt Deák, hogy a vér szerinti rokonok közös jussaiban a törvények nem ad-nak helyet az elidősítés (praescriptio) jogának, mert a vérségi kötelekből eredő kölcsö-nös bizalmat és szeretetet az elődök sem akarták egy olyan törvénnyel szétbomlasztani, „melyet a természetes igazsággal is ellenkezőleg csak a polgári társaság közboldogság[a] tett vala szükségessé.” „ A természetes igazság megkívánja, hogy egyik a másiknak kárával ne gyarapodjék” – érvelt Deák akkor is, amikor arról esett szó, hogy az első végrehajtáskor kárt szenvedő, de utóbb jogaiba visszahelyezett peres fél a kárával egyenértékű elégtételt követelhet.
Szép példa Deák módosító javaslatainak emberségére, hogy a szerényebb vagyonú nemes magtalan halála után „minden javait” az özvegynek kívánta ítélni, mert – mint írta – az „az asszony, ki életkorának virágában bizodalmát, egész boldogságát és ifjúságának legszebb reményeit férjének sorsához kötötte, ki jót és rosszat, szerencsét és nyomorúságot, ínséget és örömet mindenkor megosztott férjével, és életének legszebb éveit a közös kenyér keresésében, a közös szükségek legyőzésében töltötte, […] a természetes igazság szerént is több jussal kívánhat […] fér-jének javaiból illendő élelmet”, mint az a rokon, akinek minden érdeme csak abból áll, hogy a férj nemzetségéből származik.
Deák szerint az „elidősítés jussának polgári törvények által lett meghatározása éppen nem alapul a természetnek egyszerű törvényén, mely semmi bizonyos időhez nem kötve változhatatlanul örökösnek rendeli a valóságos tulajdon sérthetetlenségét. De mivel a polgári társaságok közboldogsága a birtokosok értékbeli bátorságának állandóságával legszorosabb öszvefüggésbe vagyon, ezen állandóságot pedig egyedül az elidősítés jussának behozása által” lehetett megállapítani, ezért mind régebben, mind „az új századokban Európa minden polgári szerkesztetéseinél szorosan kötelező törvénnyé vált az elidősítésnek jusst adó hatalma”. Hazánk törvényei kiterjesztették e jogot az egyházi javakra is, „és valóban nem helytelenül, mert igazságtalanság volna egy oly tör-vény által, mely a természetes igazsággal ellenkezve egyedül a polgári társaság közboldogságának tekéntetéből lett szükségessé, a haza polgárainak csak egy részét terhelni, s a másik részt attól fel-menteni”.
Deák érvelésében a „természetes igazság” és a „tulajdonnak sérthetetlen jussai” – mint Vörösmartyhoz 1832. február 26-án írott leveléből is láthatjuk – szorosan összetar-tozó alapfogalmak. Az Deák véleménye, hogy minden erőszakos lépés, amely a haza polgárait tulajdonuk „békés használatában bosszulatlanul háborgatja, […] sérelmet ejt az ér-tékbeli közbátorságon, és ellene vagyon a polgári köztársaság egyik fő céljának”. Ilyen meggondolásból kívánta Deák törvény által meghatároztatni, hogy a kamara csak a tulajdonos önkéntes beleegyezésével kutathat magánszemélyek birtokain só után, és csak 273így nyithat újabb sóbányákat. Eltörlendők tehát a korábbi, ezzel ellentétes törvények, melyeket a „nemzet közügyének tekintete szükségesekké nem tesz, a nemesi jussoknak és a va-gyonbéli közbátorságnak sérthetetlen fenntartása pedig eltöröltetni parancsol”.
Itt, a jogügyi munkálat kapcsán vetette fel Deák, igaz, óvatos megfogalmazásban, az ősiség és a hitbizomány eltörlésének lehetőségét. „Hazánkban a nemzeti szorgalomnak gyorsabb terjedését, s országunk közhitelének emelkedését semmi hathatósabban nem eszköz-lené, mint egy oly törvény, mely szerint az ingatlan ősi nemes birtoknak örökös eladása mindenkor változhatatlan maradna” – érvelt Deák, de mérlegre téve azt, hogy ezáltal az amúgy is kisebb vagyonú nemesség teljesen elveszítheti birtokait, mégis az ősiség fennmaradása mellett nyilatkozott. Hasonló következtetésre jutott a hitbizomány esetében is, mert – ugyan taktikai megfontolásból, de – kénytelen volt megállapítani, hogy a hitbizomány általános eltörléséről „itten szó nem lehet”, legfeljebb az országgyűlés gondoskodhat arról, hogy kiküszöböljék a hitbizománynak a nemzet felemelkedésére nézve káros befolyását. Deák alábbi megfogalmazása azonban elárulja, miként foglalna állást, ha nem kellene tekintettel lenni a konzervatívok „érzékenységére”. „Ha az országos kirendeltség által javallott törvények megítélésénél csak azon tekéntetet kellene fontolgatnunk, hogy a haza közjavára, s nemzeti boldogságunk felemelésére mi volna hasznos, mi volna célarányos, ha polgári szerkesztetésünk némely részeit változtatni akarnánk, ha szabad volna belévágnunk egy oly törvénynek feszegetésébe, melyen nemzeti létünk egyenesen ugyan nem alapul, de mely az alapos tör-vények által is meghatározott tulajdonosi jussal szorosan öszveszőve szinte sérthetetlen, sok, és való-ban igen fontos okok tanácsolnák a nemzetségek örökös hagyományainak általános eltörlését. Mivel azonban a célba vett újításoknál mindezen tekéntetekre figyelmezni, s alapos törvényeink korláti kö-zött mindenkor megmaradni szoros kötelességünk, mivel továbbá az értékbeli közbátorság megkívánja, hogy hazánk polgárai szerzeményeiknek kétségtelen urai lévén, azokról maradékaikra néz-ve is szabadon tehessenek rendelést, valóban kívül van hatalmunknak körén a nemzetségek örök hagyományait ezúttal megsemmisíteni.” Deák szerint a tulajdonnal való szabad rendelkezés kérdése ellentmondásos, mert „néha ezen egész intézet hazánk közügyére káros befolyású, sőt mivel a mulandóságnak mindent eldöntő szeghetetlen törvényével is küszködni akar, még a természetes igazság rendével is ellenkezni látszatik”.
Miután Deák Ferenc zalai közéleti pályafutásának első éveiben elsősorban bünte-tőjogászként tevékenykedett, különös figyelmet érdemelnek a büntető törvénykönyv tervezetére tett észrevételei. Jellegzetes érvelése leginkább javaslatainak – az ártatlanság vélelmének elvét is megfogalmazó – bevezetésében érhető tetten. „Minden vétek sérelmet ejt a polgári társaság közbátorságán, – írta Deák – minden vétek tehát büntetést érdemel; ne-hogy azonban a környülállások szerencsétlen öszveütközése miatt az ítélőszékek hirtelenkedő buzgó-sága valamely fontos gyanúval terhelt, de mégis ártatlan polgárnak tévedésből igazságtalanul bünte-tést szabjon, mivel az ilyen tévedésnek orvoslása végrehajtás után mindenkor lehetetlen; nem volna felesleges büntető törvénykönyvünknek bévezetésében legalább örök figyelmeztetésül világosan kifejezni azon szent és kétségtelen alapigazságot, mely a szelídebb emberiségnek és a természet örök sért-hetetlen törvényeinek hódoló más, míveltebb nemzeteknél is általában megtartatik, hogy tudniillik 274ott, ahol a bíróság tökéletes meggyőződésének törvényes alapjához csak legkevesebb kétségek férnek is, a vétek maradjon inkább büntetlenül, mintsem hogy valamely, talán ártatlan polgárnak igaz-ságtalan sérelem okoztassék, mert valóban el volna polgári köztársaságunk fő célja tévesztve, ha magok azon törvények, melyek az ártatlanság oltalmára vagynak alkotva, bármely esetben is az igazságtalan elnyomásnak hatalmas eszközévé fajulhatnának el.”
Ugyancsak jellemző, és saját tapasztalatai nyomán felmerülő gondolatokat fejtett ki Deák, miközben ellenezte azt a javaslatot, hogy minden vétkest az a törvényhatóság ítéljen el, ahol az a vétket elkövette. A lakóhelyétől távol perbefogott gyanúsított még ártatlanságának bebizonyosodása esetén is tetemes kárt szenvedne a per költségei miatt, ezáltal igazságtalanul lenne büntetve, márpedig „törvény és természetes igazság szerint […] a gyanú még nem bizonyosság, és senkit a gyanúnak terhe miatt valóságos bírói megmarasztás előtt büntetni nem szabad”. Deák itt is kinyilvánította a Babits József rablógyilkos védőiratából ismert nézetét, amely szerint „minden vétkesnek megítélésében méltó figyel-met kíván annak sorsa, nevelése s élete folyása” – ezekről pedig Deák szerint annak a törvényhatóságnak lehetnek hiteles értesülései, ahol a gyanúsított lakik.
Más, reformpárti megyék állásfoglalásával szemben Deák Ferenc nem javasolta a halálbüntetés eltörlését, sőt – részben saját tapasztalatára támaszkodva – a csecsemő-gyilkos anyák esetében éppen ő indítványozta a halálbüntetést. Véleménye szerint „minden véteknek nagyságát a cselekvőnek gonoszsága, és a megszegett kötelességek szentsége határozza meg”. Miután a gyilkos anya a legszentebb érzéseket, a „természet legszorosabb kötelét” hideg fejjel, megfontoltan zúzza szét, és gyermekének szeretet, ápolás és oltalom helyett elveszi az életét, a legsúlyosabb ítéletet érdemli: halált vagy 3 hónaptól 8 évig terjedő tömlöcöt. Deák a halálos ítéletek végrehajtásáról szólva sem a büntetés súlyosságát helytelenítette, csupán azt, hogy az ítéletet nyilvánosan hajtsák végre. Szerinte a nyilvános kivégzés ahelyett, hogy elrettentene a súlyos bűncselekményektől, inkább szánalmat, részvétet ébreszt a legelvetemültebb gonosztevő iránt is, akit az emberek haldokolni látnak. Mint írta, az „alkotó természet” olyan érzést kelt „a legvadabb embernek is szívében, hogy halállal küszködő embertársát […] részvéttel nézi még akkor is, midőn az undok vétkeinek díjában az ártatlant oltalmazó törvények szava által szenvedi halálát”. Ugyanis „köztapasztalás bizonyítja, hogy a halálos ítélet végrehajtását szemlélő népcsoportnak nagy része sajnálkodva és könnyezve tér vissza, de nem a vétkes által meggyilkolt ártatlanokért, hanem a kivégzett vétkesekért folynak könnyei”. Ráadásul, ha a kivégzett elpalástolja halálfélelmét, és bátorságot mutat a hóhér előtt, akkor „bámulást fog gerjeszteni a durva sokaságnak, hőse lesz a köznép regéinek, és tárgya a pásztorok dalainak, mert fájdalom, […] nagy részben a hajdan híres rablóknak véres tetteit, szerelmét és elszánt halálát énekli nálunk a durva csoport”, így a bűnöző nem hogy erkölcsi megvetésben részesülne, hanem még meg is dicsőül.
Deáknak e véleményét a zalai választmány többsége magáévá tette, csupán négyen: Skublics Károly, Nagy Antal, Farkas János táblabírák, valamint Csillagh Lajos főszol-gabíró hangoztatták és jelentették be az észrevételeket tárgyaló megyei közgyűlésen 275különvéleményüket, amely szerint ők továbbra is a nyilvános kivégzéseket támogatják. Figyelemreméltó tény egyébként, hogy ezenkívül mindössze egyetlen jelentékte-lenebb tárgyban fogalmaztak meg különvéleményt a zalai választmány kisebbségben maradt tagjai (Zalabéri Horváth János első alispán, valamint Skublics Károly és Forintos József táblabírák); ez pedig két szempontból is eltér az országos munkálatokhoz csatolt különvéleményektől. Amíg az országos operátumok „votum separatum”-ai számos, kifejezetten reformszellemű javaslatot rögzítettek, a mindössze két zalai különvélemény a helyi konzervatívok álláspontját tartalmazta. Az a körülmény tehát, hogy a legjelentősebb zalai reformjavaslatok nem különvélemények formájában ke-rültek megfogalmazásra, bizonyíthatja azt, miszerint a mérsékelt követelésekkel fellépő liberálisok – köztük a meghatározó egyéniség, Deák Ferenc – nem kerültek ki-sebbségbe a választmányi üléseken, legalábbis nem az általuk legfontosabbnak tartott kérdések esetében.647
Zala észrevételei 49-109. p.; Barta: A fiatal Kossuth 164-167. p.; Deák későbbi nyilatkozata a jogügyi operátumról: Kónyi 1. köt. 66-67. p. (Deák felszólalása az 1834. május 24-i kerületi ülésen.) A különvéleményeket beterjesztők neve az eredeti kéziratban olvasható csupán, a végleges szövegből éppen a javítást végző Deák húzta ki.
Zala megyének az úrbéri munkálatokra tett észrevételeit – Deák Ferenc későbbi országgyűlési szereplésének és beszédeinek ismeretében – teljes egészében Deák mun-kájának tekinthetjük.648 Az úrbéri észrevételekben lépten-nyomon felismerhető Deák jellegzetes érvelése, sőt szembetűnő, hogy annak bevezetésében, és az úrbéri haszon-vételek szabad adásvételéről szóló fejezetében ugyanazokat az elveket fejtette ki, ame-lyeket 1832. február 24-i levelében Vörösmarty számára is összefoglalt. „Kétféle szem-pontból lehetne az adózó nép nagyobb részének sorsát megállapító urbarialis rendszabások vizsgálgatására kiindulni – írta Deák a bevezetőben –, mert vagy azt lehetne kérdezni, milyen változtatások emelnék leginkább a jobbágyok boldogságát, habár ezen változtatások némely áldoza-tokkal volnának is összeszőve, habár általok polgári szerkesztetésünk némely részei más, de igaz-ságosabb formába lennének is öntve; kérdezni lehetne továbbá, mennyi befolyással volnának ezen áldozatok nemzetünk közös erejének gyarapodására, és milyen következéseket szülnének azok hazánk általános boldogságára nézve, habár egy kisebb résznek mostani jussai csorbulást szenvednének is, – végre kérdezni lehetne még azt is, kiktől kellene leginkább e részben áldozatot kívánni? És ez volna talán az egyik szempont, mely az országos kirendeltségnek polgári szerkeszteté-sünk alapos törvényeihez szabott munkáját nagy részben megdöntené, de sok ezrek óhajtásának megfelelne.
Zala megye úrbéri észrevételeit is elemezte, Deák Ferenc szerepét azonban nem említette: Fónagy Zoltán: Az úrbéri operátum megyei tárgyalása (1831-32). In: Agrártörténeti Szemle 1988. 1-2. sz. 20-46. p.
A másik szempont szorosan követi polgári szerkesztetésünk törvényeinek zsinórmértékét, javító változtatásokat ez is kíván, de csak úgy, hogy a törvényben gyökerezett jussoknak és a vagyonbéli 276közbátorságnak szentsége csorbulást ne szenvedjen általok, ez tehát csak határok között újít, nem sérti az egyik részt, hogy a másiknak bajait orvosolja, nem veszi el akaratjok ellen a tehetősebbektől, hogy a szegényebbek ínségén segíthessen, egyszóval nem áldozatokról, hanem kötelességekről szól, mert a fentálló törvények által kötve vagyon.” Azt pedig, hogy e szempontok közül melyiket kell figyelembe venni a megye választmányának – érvelt Deák – maga az országos kiküldöttség határozta meg, amikor kijelentette, hogy a munkálatok nem egy új „köztársaság” felállítását, csupán az ősi alkotmány kiszélesítését célozzák. Ezért tehát „ezen választmány nem a törvények hiányainak feszegetésére, hanem az országos kirendeltség munkáinak megvizsgálására vagyon rendelve”.
Deák a Vörösmartyhoz írott levelében kifejtett taktikának megfelelően ellenezte az úrbéri haszonvételek szabad adásvételét a földesurak kényszerítésével bevezetni szándékozó javaslatot, és azt módosíttatni kívánta. A vagyonbéli közbátorság kétségen kívül egyik fő célja minden polgári egyesületnek, ezen vagyonbeli bátorsággal pedig oly szorosan egy-be van szőve a tulajdonnak sérthetetlensége”, hogy azt csak a legvégső esetben szabad csor-bítani. „Még a természetnek egyszerű, de szent és sérthetetlen törvényével is, melyen pedig alapul-ni kell minden jó polgári törvénynek, egyenesen ellenkezik ezen javallott újítás, mert a természetes igazság már megkívánja azt, hogy minden tulajdonos szabadon bánhasson sajátjával”, ilyen módon a földesúr tulajdonosi szabadságát sértené, ha úrbéri telkének haszonvételét a beleegyezése nélkül lehetne adni-venni. Ezért – állapítja meg Deák – „a jobbágyülések használhatásának szabad adása, úgy, mint azt az országos kirendeltség javallja, mind hazánk világos törvényeinek értelmével és lelkével, mind pedig magával a természetes igazsággal is egyenes ellenkezésben vagyon.”
Deák szerint a földesúr és jobbágy viszonyának a kölcsönös szereteten és bizalmon kellene épülnie, mert „hamar szakadnak ott a polgári társaság kötelei, hol azokat nem kölcsönös szeretet és bizodalom, hanem egyedül kényszerítő erőszak tartja össze”. Úgy kellene módosítani ezért a javaslatot, hogy a jobbágy szabadon eladhassa jobbágy ülésének „használhatását,” de csak akkor, „ha ezt földesurától már előbb megszerezte”. „Egyező volna ez törvényeink lelkével, egyező a földesurak tulajdonosi jussával, és magával a természetes igazsággal is”, és hasznos lenne a jobbágyra nézve is, mert „emelné a nemzeti szorgalmat”.
Az úrbéri észrevételek számos további javaslatában is tetten érhető Deák jellegzetes érvelése. Így pl. a korcsmáltatásra vonatkozó törvényjavaslat elfogadását Deák azért támogatta, mert annak rendszabásai „rész szerint a visszaélések eltávoztatására felette szükségesek, csorbulást pedig senkinek jussaiban nem okoznak”. Az is jellemző Deákra, ahogy a legelőelkülönözések szükségességét indokolta. „Igaz ugyan, hogy ezen legeltetésbéli megszorítás a földesurakra nézve sérelmesnek látszik – írta, de – „senki sem fogja tagadni szükséges voltát egy oly megszorításnak, melyet a törvény és sajátsági juss nem elleneznek, a nemzeti közi-parkodás és a hazai földmívelésnek szükségei megkívánnak, a közjónak tekéntete pedig okvetlenül parancsol.” Hasonló logikával támogatta Deák, hogy a jobbágyok a terménykilencedet készpénzfizetéssel is megválthassák. Véleménye szerint „a kölcsönös egyezést, és ebből eredő törvényes alkut pedig tanácsolni nem csak nem igazságtalan, hanem inkább magának a 277törvényhozó hatalomnak legszentebb kötelessége. […] Igaz ugyan, hogy ezen változtatás a földesuraknak némelykor talán alkalmatlan leend, de ők ezen alkalmatlanságot jobbágyaik tetemes ká-rainak eltávoztatása miatt könnyen elszenvedhetik mindenkor, sőt a természetes igazság szerint kötelesek is elszenvedni azt, mert nekik sem törvény, sem szerződés jusst nem adhat jobbágyaiknak károsítására.”
A Deák által fogalmazott úrbéri javaslatok közül végül a legjelentősebbet emeljük ki, azt, amelyikben Zala megye is – összhangban a reformpárti megyék egész sorával – nyíltan a megegyezésen alapuló, önkéntes örökváltság mellett foglalt állást. Deák szerint „jó volna talán” az országos bizottság által e tárgyban tett törvényjavaslatot „oly világosítással hagyni helyben, hogy az örökös szerződések által a jobbágyok ne csak évenként fize-tendő bér mellett válthassák meg adózásaikat, hanem a valóságos tulajdonos földesúrral úgy is egyez-hessenek, hogy valamely bizonyos, és alku által meghatározandó summának lefizetése után minden további adózástól és szolgálattól örökre mentek legyenek. […] Javasolja ezen határozást a nemzeti szorgalomnak és köziparkodásnak láthatós előmenetelt nyerhető nevelkedése, tanácsolja a sze-gény adózó nép sorsainak tekintete, a földesuraknak sérthetetlen sajátsági jussa pedig megkívánja, hogy a valóságos tulajdonos kétségtelen vagyonát szabadon és örök üdőkre is leköthesse”.649
Zala észrevételei 19-41. p.; Barta: A fiatal Kossuth 161-164. p. Az úrbéri észrevételekben megfogalmazottakhoz hasonló módon érvelt Deák országgyűlési beszédeiben 1834. július 12-én (a hitbizományról szólva), majd 1834. november 10-én (az örökváltság mellett). Vö. Kónyi 1. köt. 76-79., 94-99. p.
A zalai reformjavaslatok rövid összegzése után talán nem járunk messze az igaz-ságtól, ha a fentiek alapján Zala megye észrevételeinek mintegy kétharmad részét ki-fejezetten Deák Ferencnek tulajdonítjuk.
Zala megye 1832. augusztus 6-i közgyűlése a választmány által beterjesztett javas-latok túlnyomó többségét minden megjegyzés nélkül elfogadta, csupán néhány, a lé-nyegét alig érintő kisebb módosítással vagy kiegészítéssel látta el. A Deák Ferenctől származó javaslatok közül mindössze egyet utasítottak vissza, amikor a választmány néhány konzervatív tagjának különvéleményére hallgatva, a halálos ítéletek nyilvános végrehajtása mellett foglaltak állást. Ez a döntés azonban csak aprócska szeplő lehetett Deák addigi, mérsékelt reformpolitikájának sikerén. Deák Ferenc joggal érezhette ekkor, hogy kíméletes taktikája célhoz vezet, és le tudja szerelni a konzervatívok el-lenállását. Ezért hihette azt – nyilván más megyék, főként Pest megye példájára –, hogy a zalai közvélemény is eléggé érett és felkészült már a gyökeresebb reformok befogadására.
Deák Ferenc tehát, bízva a korábban tapasztalt támogatásban, Zala megye 1832. augusztus 6-i közgyűlésén történelmi jelentőségű lépésre szánta el magát. Mielőtt az úrbéri észrevételeket a közgyűlés tárgyalás alá vette volna, kiegészítő indítvánnyal állt elő, amelyben azt javasolta, hogy biztosítsák a nem nemesek számára is a nemességet illető polgári és politikai jogokat. A megye közgyűlési jegyzőkönyve szerint „némelyek 278adózó népünk boldogításának tekéntetéből azt terjesztették elő, hogy mivel alapos törvényeink azon része, mely nemzetünk egyes osztályainak viszonyos helyheztetését tárgyazza, magával a természetes igazsággal nem minden részben egyezvén, nem valamely kölcsönös szerződésnek szoros kötele-zésin, hanem az erőnek hatalmán, és százados szokásokon épült, most mi önhasznunknak ke-resésén felülemelkedve, javítsuk az alapos törvények ezen hibáit, áldozzunk fel hazánk fiainak boldogságáért legalább egy részt azon jussainkból, melyeket egykor a fegyvernek hatalma szerzett, s az időmúlás csak törvényesített, de igazságosakká nem tehetett, mert senkinek természeti igazát nem sértjük ezáltal, áldozatunk pedig a hazának és emberiségnek oltárára lészen téve.
Három fő pontra kívánták ezen előterjesztők öszvevonni az engedményeket, melyek vélekedése-ik szerént az adózó népnek felemelésére leginkább szükségesek, és egyszersmind igazságosak, mert minden polgárt egyformán érdekelvén, senkit sajátjától meg nem fosztanak.
Először: Töröltessenek el mindazon törvények, melyek eddig tilalmazták, hogy nemtelen sorsú hazánkfiai valamely nemesi fekvő javakat tulajdonosi jussal megvehessenek, és határoztassék meg új törvény által, hogy minden magyar, habár sorsára nézve nemtelen volna is, a nemesi birtoknak vétel által is valóságos és örökös tulajdonosa lehessen, magyarnak pedig tekéntessék minden hazafi, ki Magyarországban született, neveltetett, és a nemzeti nyelvben is jártos. Azért sürgették pedig ezen törvénynek alkotását, mert országunk lakosinak legnagyobb része egy ilyen törvény által felmentetnék azon szomorú, s valóban nem igazságos helyheztetés alól, hogy születése miatt minden szorgal-mának ellenére is fekvő tulajdont ne bírhatván, csak lakósa legyen inkább a hazának, mint polgárja; nyerne tehát a nemzeti köziparkodás, de nyerne a nemesi birtoknak valóságos becse is, mert nevezetesen nevelkednék azoknak száma, kiknek venni szabad és venni akarnak.
Azt kívánták másodszor, hogy nemzetünknek minden adótól ment osztályai vállaljanak el leg-alább egy részt az adózó népen fekvő közterhektől, mert igazságos az, hogy akik a törvények leg-szebb javaival élnek, a polgári társaság súlyát is segítsék viselni […]. [A]z itt említett áldozat, melyre alapos törvényeink szerént nemzetünk egyébként köteles nem volna, csak egyedül azért javalltatik, hogy az adózó népnek naponként súlyosodó terhes ínségén az igazsággal, és idő szellemével egyezőleg legalább csak valamennyire is segítve legyen.[…]
Végre harmadszor azt is kérték törvény által meghatároztatni, hogy adassanak az adózó népnek is polgári jussok, nyittassék meg előttök a hivatalok minden lépcsője, hogy sok jeles elme, mely most parlagon hever, mert kimívelődésre ösztöne nincs, a közboldogságnak hatalmas eszköze lehes-sen; légyen minden nemtelen hazafinak is jussa valóságos szerzeményéről megszorítás nélkül szabadon rendelhetni, részesüljenek továbbá ők is a törvényhozó és végrehajtó hatalomnak a nemzet egy részét illető felében, egyszóval emeltessenek fel ők is a szabad magyar polgárok sorába, hogy okok légyen szeretni a hazát, melyet ők védelmeznek leginkább”.
Zala megye közgyűlése az első javaslatot teljes egészében magáévá tette, a másodikat azonban csak részben fogadta el. A közterhekből csupán annyi adót kívánt magára vállalni a zalai nemesség, amennyi a megyei tisztviselők és országgyűlési követek fizetéséhez feltétlenül szükséges. A harmadik javaslatból mindössze annyit fogadtak el a jelenlévők, hogy a nem nemesek is szabadon végrendelkezhessenek, a leglényegesebb 279politikai jogokat érintő követelések teljesítéséről viszont hallani sem akartak.650
ZML kgy. jkv. 1832:1647.; Zala észrevételei 139-143. p.; Barta: A fiatal Kossuth 165-166. p.; vö.: Sándor Pál: A pályakezdő Deák 543. p. Deák egyébként az országgyűlés 1833. szeptember 4-i országos ülésén tartott beszédében szó szerint megismételte az augusztus 6-i indítvány néhány részletét. Vö. Kónyi 1. köt. 28-32. p.
Deák Ferenc csalódottan, korábbi politikájának kudarcaként élte meg a megye döntését, azt, hogy a reformelképzeléseit mindaddig támogatni látszó Zala éppen a leglényegesebb kérdésben fordult vele szembe. Bizonyítja ezt Deák Ferencnek Séllyey Elekhez Kehidán, 1832. szeptember 25-én írott – korábban ismeretlen, és függelékünkben közreadott – levele.651 Minden kétséget kizáróan a megye augusztus 6-i köz-gyűlésén történtekre utalt Deák, amikor azt írta, hogy „mi, édes Elekem, csatát vesztve, célunkat tévesztve, átoknak, gúnynak lettünk tárgyai”. Deák szerint nem a konzervatív meggyőződését nyíltan vállaló, és véleményét őszintén kimondó Deák Antal vagy Zalabéri Horváth János buktatták meg a legfontosabb reformjavaslatokat, hanem az az „ezer színű, ezer fejű, megátolkodott és mégis álhatatlan” csoport, amelyik hallgat a közgyűléseken, csupán a kulisszák mögött, alattomban szervezkedik, gyűlöl és gyaláz. Ők kiáltották ki Deákot és társait árulóknak, valamint az ősi alkotmány „feldúlását siettető veszedelmes újítóknak”.
ZML Séllyey cs. lt. Séllyey Elek levelezése. A korábban azonosítatlan, vegyes levelek között található ez az erősen fertőzött, pontos dátum és aláírás nélküli levél. A kézírás minden kétséget kizáróan Deák Ferencé, a tartalmából pedig megállapítható, hogy a keletkezési éve 1832. Deák függelé-künkben olvasható levelében a zárójeles kihagyások a penészedés okozta lyukakat jelzik, a zárójelben közölt kiegészítések pedig a feltételezett szöveg egyféle elképzelhető rekonstrukciói.
Deáknak e levele utal életrajzának korábban ismeretlen epizódjára is, arra tudniillik, hogy az ominózus zalai közgyűlés után, augusztus végén, szeptember elején Pes-ten járt. Pesti útjával elsősorban barátjának, Vörösmarty Mihálynak tett korábbi ígé-reteit váltotta be, találkozott azonban a liberális ellenzék olyan jeles képviselőivel is, mint a szatmári Kölcsey Ferenc, a pesti Fáy András, a zempléni Balásházy János és a nógrádi Kubinyi Ferenc. Miután saját megyéjükben mindnyájan részt vettek a rendszeres bizottsági munkálatok tárgyalásán, és megyéjük véleményalkotására többé-kevésbé döntő befolyást gyakoroltak, kézenfekvő dolog, hogy főként az ebből fakadó tapasztalataikat oszthatták meg egymással az országgyűlés küszöbén.652
Deák két, Vörösmartyhoz írott levelében is utalt közelgő pesti látogatására, így 1832. február 24-én (tavasszal, ha lehet Pestre látogat), és 1832. július 12-én (sokat szeretne barátjával beszélni, “de mindezt – írja – ha lehet, Pesten csak szóval végezem”). E leveleket közreadta: Vörösmarty Mihály levelezése (VMÖM 18.) 30-36., 39. p. Kölcsey pesti tartózkodását augusztus végére, szeptember elejére teszi (így ha találkozott vele, ekkor lehetett Deák is Pesten): Taxner-Tóth Ernő: Kölcsey és a magyar világ. Bp., 1992. 329. p.; Kölcsey szatmári szerepéről: Barta: Kölcsey 282-299. p.; Balásházy zempléni tevékenységéről: Tilkovszky Lóránt: Balásházy János élete és munkássága. In: Századok, 1962. 417-418. p.; Kubinyi Ferencről: Praznovszky Mihály: Kubinyi Ferenc. In: Reformgondolkodás Magyarországon a XIX. században. Salgótarján, 1989. 84-146. p.
280Deák bármennyire is lesújtva érezte magát, 1832 augusztusában „csupán” csatát vesztett, nem pedig háborút. 1832. november 5-én újabb, részleges „csatavesztés” érte; nem őt, hanem szerényebb képességű, ám nagyobb befolyású és tekintélyű báty-ját, Deák Antalt választották meg (Zalabéri Horváth János mellett) Zala megye országgyűlési követének. Deák Ferenc megyei pozíciója mégis megerősödött, mert a követté választott első alispán helyettesítésével bízták meg. A zalai követek alapvetően konzervatív utasításokkal érkeztek az 1832 decemberében megnyíló országgyűlésre, azonban az alaputasításokhoz hozzácsatolták, és ugyanúgy mértékadónak szánták „Zala vármegyének … észrevételei”-t is. Az abban kifejtett, túlnyomórészt Deák Ferenc-nek tulajdonítható reformelképzelések érdemi képviseletére az országgyűlés első idő-szakában a „Werbőczyánus” Deák Antal és konzervatív követtársa még nem vállal-koztak, de fordult a kocka, amikor Deák Antal belátta, hogy nem sok keresnivalója van a megváltozott szellemű diétán. Már 1833 februárjában jelezte lemondási szándékát, és kérte befolyásos barátait, hogy öccsét, Ferencet válasszák helyette a megye követévé. Így történt azután, hogy Zala megye 1833. április 15-i közgyűlése minden vita nélkül, „közmegegyezéssel és felkiáltással” választotta követté Deák Ferencet.653 Megítélésünk szerint azonban Deák Antal támogatása mit sem ért volna, ha öccse az elmúlt évek során nem szerzett volna magának elegendő elismerést. A követté vá-lasztáshoz nélkülözhetetlen tekintélyt pusztán a korábbi hivatali (ügyészi és árvagyámi) tevékenysége még nem indokolhatta. Tekintélyét – véleményünk szerint – sokkal in-kább a rendszeres bizottsági munkálatokra tett zalai észrevételek kidolgozása és meg-vitatása során szerezhette. Tehetségének a korábbi évek hétköznapi ügyei kevesebb kibontakozást engedtek, ahhoz egy ilyen, óriási kihívást jelentő feladatra volt szüksége. Ilyen módon a „hideg megfontolású, józan ítéletű, s az előforduló tárgyakhoz egész mérsék-lettséggel szóló” zalai fiatalember politikusi pályakezdetét is kifejezetten a rendszeres bi-zottsági munkálatok vitára bocsátása tette lehetővé. Deák e viták során jutott kulcsszerephez, és tűzte ki mind maga, mind megyéje számára az elérendő politikai célokat, majd 1833 májusában éppen a „Zala vármegyének … észrevételei”-ben megfogalmazott reformelképzelések szellemében kezdte meg – immár az országos közélet színpadán – közismert politikai szereplését.
ZML kgy. jkv. 1832:2165. (nov. 5-7.), 1833:1022. (ápr. 15.); Az 1832-es követutasításról: Degré: Zala megye reformkori követutasításai 156. p.; Deák Antal lemondásáról (az öccséről szóló idézettel): Ferenczi 1. köt. 74-79. p. Vö. Sándor Pál: A pályakezdő Deák 546-548. p.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages