II. A TÖRVÉNYKEZÉS RENDÉRŐL | Deák Ferenc munkái

109II.
A TÖRVÉNYKEZÉS RENDÉRŐL

A törvénykezés folyamotának elrendelésénél mindenekelőtt arra kell figyelemmel lenni, hogy a perlekedő feleknek elegendő idő engedtessék ugyan próbáik279 és védel-mök előadására, de emiatt a pernek elintézése hosszas halasztásokkal ne hátráltassék, hanem az igazság kiszolgáltatása, melynek lassú folyamota ellen számosak és valóban méltók valának ez ideig panaszaink, amennyire lehet, hamaríttassék. Minden perbéli keresetre nézve általános határozást tenni nem lehet, mert a pereknek természete a követelésnek minéműségéhez, s azon jusnak, melyen a követelés alapul, különbféleségéhez képest felette különböző. A pernek érdeme némely eseteknél felette zavart, s az igazság mibenlétének kifejtése mindenhol egyforma korlátok közé nem szorít-tathatik. Vagynak perek, melyeknek érdemében a védelemre szolgáló béírások számát és idejét általános törvény által meghatározni annyi volna, mint elölni az igazságot, de vagynak ellenben olyan perek is, melyeknél ezen számnak és időnek megha-tározása éppen nem lészen igazságtalan, mert a védelem megszerzése sem a múlt századok irományai végett levelestárokat felfürkészni, sem a gyökeres jussoknak hosz-szú időt kívánni, kényes feszegetésébe bocsátkozni nem szükséges, hanem az egész védelem jobbára csak az eset mibenlétének kifejtését tárgyozza. Az ilyen perekre te-hát az országos kirendeltség munkájának első szakaszában javallott első §-t kiterjesz-teni nem lehet, hanem az egy alább bőven kifejtendő módosítás mellett lesz csak el-fogadható.

Bizonyítékaik.

Az első szakaszra. A 2. és 3. §-ok, melyekben az rendeltetik, hogy aki az ellenfélnek beírására semmit nem felelt, vagy legalább új okokat és próbákat elő nem adott, annak a fennforgó kérdésben felelni többé jussa ne légyen, hanem a másik fél a kérdést tüstént bírói ítélet által eldönthesse, az igazsággal tökéletesen egyezők lévén, helybenhagyathatnak.

A 2. szakaszra. A 4., 5., 6., 7. és 8. §-okban elszámlálja az országos kirendeltség azon pereket, melyeknek folytatására, tárgyaik és természetök tekéntetéből kevesebb idő kívántatik, és ezen meghatározás általában helyes, úgy szinte helyes az is, hogy a jussok feszegetésével foglalatoskodó, és más hasonló természetű perekben, egyszóval azokban, melyeket a mondott §-ok nem említenek, a védelem kimerítésére hosz-szabb időhaladék engedtessék.

Ezen felosztásbéli különbségre tehát szorosan figyelmezve, a perek bévégzésének hamarítását e következendő határozások eszközölhetnék legcélarányosabban.

1101-ször. Minden, az említett §-okban elszámlált rövidebb folyamotú pereknél a követelés alapjának béiktatása után, melyet a felperes szükséges próbákkal gyámolítva tüstént a pernek felvétele után köteles előadni, a kifogásoknak, akár perhalasztók, akár pert döntők legyenek is azok, még a felperesi hathatóság ellen formálható min-dennémű nehézségeket is odaértve, a perben leendő előadására csupán csak két beí-rás280 határoztassék meg törvény által oly móddal, hogy az elsőben minden kifogásait bizonyító próbákkal erősítve előadni, a másodikban pedig a felperesnek az első beírásbéli kifogások ellen felhordott okait cáfolni köteleztessék az alperes. Mivel azonban a felperesi hathatóság kérdése gyakran igen fontos, és a pernek érdemével a leg-szorosabb öszvefüggésben vagyon, ha az alperes annak megdöntésében reményli leginkább gyökerezhetni védelmét, szabad legyen ezen kérdést, de csak ezen kérdést egy harmadik beírásban próbákkal gyámolítva előadni, úgy mindazonáltal, hogy akkor, midőn a felperesi hathatóság feszegetése a harmadik beírásra halasztatik, ezen beírás a per érdemének kimerítésére határozott beírások számához számláltassék, és így az alperes ilyen eseteknél a per érdemében egy beírással kevesebbet tehessen.

Értsd: tiltakozás, kifogás, ellenvetés bejegyzése.

Szükséges 2-szor ezen beírások előadására a feleknek bizonyos időhaladékot határozni, melynek elmúltával béírási jussok megszűnjön. Ugyanazért minden béírás el-készítésére az alperesnek mindenkor az országos törvénykezés egész idejének fele, és törvényszünet szolgáljon időhaladékul. A felperesnek, kinek hazai törvényeink szerint keresete bébizonyítására mindenkor készen kell lenni, bizonyító vagy ellen okok-kal cáfoló feleletének előadására fél terminus elegendő leend. Midőn tehát az alperes az országos törvénykezés idejének első felére, azaz annak közepe előtt akármely napra vagyon idézve, a megjelenés után minden kifogásait (exceptiones) magában foglaló első beírását a következő országos törvénykezések idejének első napjára tar-tozik a perben előadni; ezen naptól a terminus közepéig a felperes leend köteles el-lenírását beiktatni, a terminus közepétül pedig az ismét következő országos törvénykezések első napjáig az alperes a második beírást adja elő, és így a két beírás már elkészülvén, jussa leend a felperesnek a kifogások kérdését ítélet által elvégeztetni, s a pernek elfogadását (contestationem litis) bíróiképpen meghatároztatni, kivévén azon feljebb is említett esetet, ha tudniillik az alperes 2. beírásában előre kinyilatkoztatja, hogy ő a per érdemére határozott egyik beírás helyett a felperesi hathatósság kérdését kívánja feszegetni, mert ekkor csak a harmadik beírás után lehet a per elfogadását meghatározni. Midőn ellenben az alperes fél az országos törvénykezések idejének má-sodik felére, az annak közepén túl akármely napra lett idézve, első beírását a következő terminusoknak281 nem első, hanem középső napjára tartozik beiktatni, s ehhez légyen alkalmaztatva a felperes fél feleletének, s az alperesi második beírásnak ideje is; 111figyelmezve mindenkor azon általános rendszabásra, hogy az alperesnek fél terminus és egy törvény szünet, a felperesnek pedig csak fél terminus szolgáljon béírásaik el-készítésére. Továbbá a beírásoknak ezen megállapított száma, és a meghatározott idő-haladék oly változhatatlanok legyenek, hogy attól a bíró senkit önnön hatalmával fel ne menthessen, ha csak a két ellenfél egymással azeránt a bíróság előtt meg nem egyeznek, mert akkor „volentibus non fit injuria”.282 Ha a felperes a pernek felvétele után követelésének bébizonyított alapját tüstént elő nem adja, vagy a neki engedett fél terminusi időhaladék alatt a maga feleletét beírni elmulasztja, mind ezen fél terminust követő másik fél terminus, mind a netalán következő törvényszünet az alperesnek szolgáljon javára. Ritka eset ugyan, de megtörténhetik az is, hogy a keresetnek bébizonyítására el nem készült, sőt gyakran csak a bosszontásból perlekedő felperes maga halasztgatja perének bevégzését, midőn az alperes felhozott mentségeibe bizakodva siettetni óhajtaná a pernek véget vető bírói ítélet hozását, hogy tehát ilyen esetekben az alperes ellenfelének bosszontó önkényétől ne függjön, hatalmában fog állani, ha a felperes az időhaladékul neki engedett fél terminus alatt semmit a perbe nem iktatott, a 2. és 3. §-nak rendelése szerint ítéletet sürgetni. Mivel azonban megtörténhetik az is, hogy a felperes az alperesnek valamely különös mentségére vagy próbájára előre elkészülve nem is lehetett, a megcáfolásra szükséges ellenpróbákat pedig távolabb vidékekről sok idő alatt lehet csak megszerezni, s ugyanazért a felperesnek időhaladékul rendelt fél terminus éppen nem elegendő, nehogy ekkor az ítéle-tet sürgető alperes meg nem cáfolt mentő okainál fogva feloldozást nyervén, a felperes tetemesen károsíttassék, a feljebbi rendszabásnak oly megszorítással kell minden lehető ártalmát megelőzni, hogy ezen egyetlenegy esetben jussa legyen a felperesnek a néki szolgáló időhaladék kiterjesztését kérni, s ezen kérés következésében a bíró azt önnön bélátása szerint kiterjeszteni köteleztessék is; mivel pedig az alperesnek engedett időhaladék úgy is elég hosszú, az alperesek ezen kiterjesztést, mellyel gyakran vissza is élnének, soha ne kérhessék, és semmi szín alatt meg ne nyerjék.

Határidőknek.

Megegyezésből nem keletkezik méltánytalanság.

3-szor. Ami a pereknek érdemét illeti, ezeknek tekéntetéből az elszámlált rövidebb folyamatú pereket is két részre lehet osztani: az első osztálba tudniillik tartozzanak azok, melyek a perlekedők között történt, vagy legalább nem régi esetek, alkuk, szerződések eránt mozdíttattak, a második osztálbéliek pedig azon ügyek le-gyenek, melyeknek tárgyai nem a perlekedő felek által kötött, hanem régiebb, és 32 esztendőt meghaladott szerződésekből szármoztak, vagy általában másoknak hasonló régiségű tetteit érdeklik. Az említett első osztálbéli perek egész érdemének kimerítésére négy, a második osztálbélieknél pedig öt béírást lehetne törvény által határozni oly világos megjegyzéssel, hogy mind ezeknél mind amazoknál kötelesek legyenek a perlekedő felek már az utolsó béírásban minden okleveleiket és próbairományaikat 112előadni, úgy hogy az utolsó béírásban sem egyik, sem másik részről új próbákat felhozni szabad ne légyen, mert egyébként könnyen megtörténhetnék az, hogy az alperes a védelmére szolgáló legpontosabb próbákat utolsó béírásához mellékelné, s ak-kor a felperes azokat vagy meg nem cáfolhatná, mert az utolsó felelet a természetnek egyszerű, de legigazságosabb alapon épült törvénye szerint mindenkor a perrel meg-támadott alperest illeti; vagy ha felelne még is a felperes, just adna ezáltal ellenfelének egy újabb béírásra, s így a béírások számát meghatározó törvénynek pört hama-rító jótéteménye ki volna játszva.

4-szer. Megtörténik gyakran az is, hogy a felperes, minekelőtte bíró elejbe vitte perét, törvényes megintés által kívánta célját érni követelésének, és csak a sikeretlen bírói megintés után fakadott költséges permozdításra; mivel pedig az ilyen megintések után kezdett pereknél az alperes azon idő alatt is, mely a megintés, és a perkezdés között lefolyt, ügyének védelmére már előre készülhetett, éppen nem volna he-lyes és igazságos néki a per folytatására szinte annyi időt rendelni, mint azon alperesnek engedtetik, ki ellenfelének kezdendő törvényes lépését nem is gyanítva, csak az idéző levél által költetett fel nyugodalmából, törvény által kell tehát meghatározni, hogy ahol az felperes a pernek elkezdése előtt legalább egy fertály esztendővel ellenfelét minden, a követelésnek alapul szolgáló próbák hiteles közlése mellett bíróiképpen megintette, az ügy érdemének kimerítésére az alperes egy béírással kevesebbet iktathasson perébe, mint egyébként jussa volna, mert az előre bocsátott bírói megintés által figyelmeztetve, minden ellenpróbáinak megszerzéséről jókor gondoskodhatott. A per érdemének kimerítését tárgyozó béírások előadására a per elfogadását megállapító bírói ítélet napjától kezdve szinte azon időhaladékok rendeltessenek, me-lyek a kifogásbéli béírások elkészítésére határoztattak; a felperesnek tudniillik mindenkor fél terminus, az alperesnek pedig fél terminus és egy törvényszünet, és ezen időhaladékokra is kiterjesztessék mindaz, ami a kifogások béiktatásához kívántató időhaladékok kezdetéről, végéről, elmulasztásáról és kiterjesztéséről itt feljebb mondva volt.

5-ör. Nehogy ezen új törvénynek az igazság gyorsabb kiszolgáltatására célozó ren-delését némely pert vezető ügyészek alattomos mesterséggel, különösen a pertárból kivett pereknek magoknál tartóztatásával kijátszhassák, törvény által meg kell határozni, hogy minden ügyész a kezére vett pert azon napon, melyen a béírásnak elkészítésére rendelt törvényes időhaladék elmúlik, a pertárba visszatenni köteleztessék, melyet elmulasztván, a határidőn túl tartóztatásnak minden napjára három nehéz mér-tékű márkát, azaz 12 forintokat folyópénzben tartozzék büntetésül fizetni, s ezen pénz egészen az illető bíróságnak, a vármegyéknél és királyi városoknál pedig a törvényhatóság házi pénztárának javára szolgáljon; és nem különös per által, hanem a másik félnek kérésére a letartóztatott pernek bírája által haladék nélkül megítéltetvén, a végrehajtás is tüstént, éspedig nem a perlekedő félnek, ki gyakran az egész mesterkedésben ártatlan, hanem a letartóztató vétkes ügyésznek értékéből teljesíttessék; a pert 113visszaadni éppen nem akarók ellen pedig a tiszti ügyésznek felperessége alatt minden károk megtérítésén kívül hallgatásbéli büntetés is kérettessék.

6-or. A nehezebb kifejtésű gyökeres jussokat tárgyozó ügyeknél, s általában mind-azoknál, melyek az országos kirendeltség ezen munkájának első szakaszában a 4., 5., 6., 7. és 8. §-okban elő nem számláltatnak, vagy az ott előszámláltakhoz nem hason-lók, a kifogások előadására szolgáló béírásoknak számát meg lehetne törvény által határozni oly móddal, hogy mind a szám, mind a béiktatásra szolgáló időhaladék két-annyira tétessék, mint amennyi az említett rövidebb folyamatú perekre nézve határoztatott. De már ezen pereknek felette fontos, és gyakran bő tartalmú érdemét sem bizonyos számú béírásokra, sem általános törvény által szorosan kiszabott időre ha-tározni nem lehet, mert az öszveszőtt jussoknak nehezebb védelme gyakran igen számos, éspedig régiebb okleveleket kíván, melyeknek megszerzése néha felette nagy időbe kerül. Nehogy azonban az ilyen perek is sok perlekedőknek nyomorúságára majdnem örökösek legyenek, az első szakasznak 2. és 3. §-ait ezekre is ki lehetne terjeszteni, s egyenesen azt határozni, hogy ha valamelyik fél az ellenfélnek béírására két terminus, és két törvényszünet alatt éppen semmi újat nem felel, a másik fél a be-mondottak szerint hozandó ítélet által vethessen véget ügyének; ezen rendelés által az fog legalább meggátoltatni, ami ez ideig igen számos példák szerint gyakran meg-történt, hogy tudniillik sok, gyökeres jussokat tárgyazó perekben, de másokban is, tíz-tizenöt esztendőkig sem adnak elő az alperesek egyebet puszta megjelenéseik ismételésénél. Továbbá nem csekély hamarítására szolgálna ezen pereknek az is, ha a ki-fogásbeli kérdéseknek a határozott időhaladék lefolytával következő elítélése után a perben járó bíróság tekéntetbe vévén a felperesi követelésnek a per felvétele után tüstént előadott alapját és minden próbáit, a per útját és annak tulajdon nehézségeit, az ellenpróbák gyors megszerzésének akadályait, egyszóval az ügynek minden környülállásait, egy bizonyos, habár egypár esztendőre terjedő határidőt szabna, mely alatt az alperes minden védelmére szolgáló próbairományait, mentségeit és okait elő-adni köteleztetnék, s ezen meghatározott időn kívül, egy másik beírásban csak akkor volna jussa az alperes félnek újabb okleveleket felhozni, amidőn a felperes maga vá-laszában olyan új oklevelet mutatna elő, mely az előbbi beírásnak alkalmával a perhez csatolva nem volt; ezen határidőt pedig a felperesnek megegyezésén kívül a bíróság maga is csak igen fontos okoknál fogva terjeszthetné későbbre, s ezen kiterjesztés is minden pernél csupán csak egyszer történhetnék meg. Elháríttatnék ezen most emlí-tett mód által azon ellenvetés, mely igen alapos volna akkor, ha minden ilyes hosszabb folyamatú perekre bizonyos általános, és állandó zsinórmérték, a béírásoknak egyforma száma, s egyforma időhaladék volna határozva, mert itt a beírások számát, s az idő hosszabb vagy rövidebb voltát mindenkor a bíróság a pernek környülállásaihoz szabva határozná meg, nem lehetne tehát az igazságot elölő hirtelenkedéstől tartani, a perek folyamatának hamarítása azonban mégis eszközöltetnék, mert habár 3 esztendőre telnék is a bíró által kiszabott, és egyszer elhalasztott időhatár, még ez 114is felette kevés volna csak azon húsz-harminc esztendőkhöz mérve, melyek most egy ilyen pernek tökéletes bévégzéséhez legalább megkívántatnék.

Ezek azok, melyek szerint az országos kirendeltség munkájának első és második szakaszát változtatva módosítani szükséges; ami pedig az első szakasznak 16. és 17. §-aiban az ügyészek rendelésének módjáról, úgy szinte a 2. szakasznak 27., 28 és 29. §-aiban a több alpereseknek öszves, vagy különös védelméről mondatnak, helyesek és igazságosak, ezek tehát általában, valamint szinte a többi §-ok is, amennyire a feljebbírt módosítások által változtatást nem szenvednek, elfogadhatók.

A 3. szakaszra. Az országos kirendeltség munkájának 3. szakasza, melynek első címe a perbe avatkozás kérdéséről, második címe pedig a szavatosság vagy perbéli kezesség kérdéséről szól, minden változtatás nélkül helybenhagyható.

A 4. szakaszra. A 4. szakasznak első címe a folytató és emlékeztető idézésekről, 2. címe az irományok hit alatti felfedezésének, és az eredeti levelek közlésének módjáról, 3. címe a per folyamata alatt történni szokott törvényes lépésekről hasznos és igazságos intézetet foglalnak magokban, ezen egész szakasz tehát elfogadható.

Az 5. szakaszra. Az 5. szakasznak első címe a perbéli költségeknek és időközbéli haszonvételeknek megtérítéséről helyes és törvényes lévén, helybenhagyható.

A 2. cím a közmegbízatásról, vagyis közbírák választásáról sok célarányos és elfogadható rendszabásokat javall, azt azonban szükséges leend ezen szakaszhoz a ho-zandó törvényben toldalékul megjegyezni, hogy a közbírónak választása a pernek el-fogadását (contestationem litis) egész kiterjedésében még magában nem foglalja, s a perdöntő kifogásokat, különösen a személy- és vagyonbéli felperesi hathatóság ellen támasztandó nehézségeket, melyek gyakran a keresetnek érdemébe is oly igen belévágnak, a perlekedő felek mindenkor akadály nélkül a közmegbízási perekben is elő-adhassák, ha csak ezen jusról különösen és világosan le nem mondottak, hogy ha pe-dig ezen nehézségek fontosaknak találtatnak, s a másik fél által megcáfolva nem lesz-nek, köteleztessék a választott bíróság a felperesi hathatóságot leszállítani, és semmi ítélőszéknek soha hatalmában ne álljon az ilyen leszállító ítéletet azon okból, hogy a közmegbízás minden, a perlekedők között fennforgó kérdésekre kiterjesztetett, meg-változtatni.

Továbbá ezen szakaszban a 111. §-ban azt is javallja az országos kirendeltség, hogy midőn a választott bíróság egyik tagja meghal, vagy törvényes okoknál fogva bíróságáról lemond, ha ezen tagot előbb is nem egyik vagy másik fél a maga részére, hanem ketten közmegegyezéssel választották, de az új tagnak választásában az illető felek magok között megegyezni nem tudnának; az életben lévő, s a bíróságról le nem mondó többi közbíráknak légyen jussok magoknak az előbbi helyében egy új társat választani. Ezen javallatra nézve nem lesz felesleges megjegyezni azt, hogy a választott bíráknak említett jussa csak egy új tagnak választására terjedjen ki, és ezen jussal is egy közbízásnál csak egyedül egyszer élhessenek; mert a választott bíráknak ítélhetési jussok a feleknek bizodalmán alapul, és ha a törvénykezés hamarításának te-kéntetéből 115megengedtetik is, hogy a bíróság egyik tagját akkor, midőn a felek magok között eránta megegyezni nem tudnak, a bíróság többi tagjai válosszák, ezen engedelmet szűk korlátok közé kell szorítani, mert egyébként megtörténhetnék az is, hogy a több ideig folyamatban lévő megbízási pereknél egyik és másik közbírónak egymásra következő halála vagy eltávozása után az ilyen válosztások által a bíróság magát egészen újra alkotná, s végre mind olyanoknak kezére kerülne az ítélő hatalom, kikhez egyik vagy másik félnek semmi bizodalma nem volna, s akkor ezen nem szorosan törvényből eredő, hanem a felek bizodalmában gyökerezett hatalom valóságos alap nélkül szűkölködnék. Mivel továbbá mind ezen javallat, mind a közmegbízás helyes rendje megkívánják, hogy a választott bírák páratlan számmal legyenek, köny-nyen megtörténhetik, hogy egyiknek halálával vagy lemondásával a fentmaradott pá-ros számú bírák egy új tagnak válosztásában meghasonlanak, nem lévén ekkor senki közöttök, kinek elhatározó szava a voksok egyformasága miatt függőben lévő kérdést eldönthetné, csak egypár szóval is meg kell a hozandó törvényben jegyezni, hogy ily esetben az egész közbíróság megszűnvén, a felek egymást új közmegbízásra ne erőltethessék, hanem félbeszakadt ügyöket a rendes ítélőszékek előtt folytassák.

A 3. cím a királyi táblán megítélendő perek soráról változtatás nélkül elfogadható.

A 6. szakaszra. A bírói megintésről szóló 6. szakasz ellen semmi észrevétel nincs.

A 7. szakaszra. A 7. szakasznak 143. §-a eránt megjegyeztetik az, hogy mivel a 141. § a perlekedésnek helyes rendével egyezőleg mind azon vádleveleket, melyek természetre, per útjára, s az illető bíróságra nézve egymástól különböző többféle követeléseket foglalnak magokban, mint halmozottakat leszállítatni rendeli; osztált és új osztált keresni ugyanazon egy perrel nem lehet, mert az osztálbéli pereknek a törvényszékek elrendeléséről adott véleményünk szerint ezután is szolgabírák, alis-pányok, vagy a kerületi tábla leend ítélő bírájok, az új osztálbéli per pedig a királyi táblának első bírósága alól elvétetvén, általunk is az illető vármegyének törvényszékén javalltatik folyamatba tétetni; e két pernek két különböző bíróság lévén ezután is törvényes megítélője, ugyanazon egy per alá nem tartozhatnak. Többnyire ezen szakasznak a vádlevelekről szóló egész tartalma helybenhagyható.

A 8. szakaszra. Az idézésekről készült 8. szakaszban a 156. §-ban az javalltatik, hogy aki az osztálosaival még osztatlan adóst nem közös adóssága miatt idézteti, hogy keresetéért az ilyen adóst is illető osztatlan javakból végrehajtás útján is elégséget kaphasson, az osztatlan és nem adós testvéreket is idéztesse. Igaz ugyan, hogy ezen mód által mentve lesz a hitelező mindazon kellemetlenségektől, melyek eddig az osztatlan javakra terjesztett bírói foglalásoknál magokat gyakran előadták, nyer hát egy ilyen értelmű törvény által a pereknek hamarítása, és nyer a nemzeti hitel is; de másrészről igaz az is, hogy a nem adós osztatlan testvéreknek a megjelenéssel, és más egyéb törvényes lépésekkel költségek okoztatnak, s így azok önnön hibájok nélkül igazságtalanul károsíttatnak, ha tehát ezen javallat elfogadtatik is, világosan meg kell a hozandó törvényben jegyezni azt, hogy az ilyen eseteknél a pörét vesztő fél bírói 116ítélet által köteleztessék megtéríteni mindazon költségeket, melyek a nem adós osztatlan testvéreknek okoztattak. Ezen szakasznak egyéb §-ai ellen nem támosztathatik semmi nehézség.

A 9. és a 10. szakaszokra. A felvételről szóló 9., és a megjelenésről készült 10. szakaszban minden pernek felvételére, s az alperesnek megjelenésére három napi határidő rendeltetik, sőt ezen felül a meg nem jelenőnek tizenöt napok engedtetnek, melyek alatt meg nem jelenhetésének elegendő okát adván, a makacssági ítélettől fel-mentetik. Ezen rendszabás az országos kirendeltségnek azon javallatán alapul, mely szerint a szolgabírák és alispányok különös bíróskodásának eltörlése után minden pe-rek folyvást együttülő rendes ítélőszékek előtt folynának, ahol az alperes érkezésének bévárása a bírákra nézve semmi különbséget nem tenne. Mivel azonban a törvényszékek elrendelésénél felhozott okok fontossága a szolgabírák és alispányok ítélő ha-talmának tovább is leendő megtartását javasolják, ezekről pedig, kiket számos hivatalbéli foglalatosságaik a perek felvételének helyén hosszabb ideig késni gyakran nem engednek, kívánni sem lehet azt, hogy a meg nem jelenőnek mentségeire más dolgai-kat mulasztva egyhelyben 15 napokig várakozzanak; az országos kirendeltségnek ezen javallatát csak a királyi és kerületi táblákra kell szorítani, mert a nagyobb távolság, és az idézettre nézve egészen idegen vidékeken keresztül vezető út miatt könnyebben történhetnek olyan akadályok, melyek a legjobb szándékú nem makacs alperest is út-közben gátolják.

Ellenben minden egyéb ítélőszékeknél az eddigi szokás szerint mind a pernek fel-vétele, mind a megjelenés a kiszabott határnapon okvetetlenül megtörténjék, és ha ezen napon a felperes ügyét felvenni, vagy az alperes megjelenni elmulasztanák, a másik félnek kérésére tüstént makacsságbéli ítélet hozattassék. Nehogy azonban a törvénynek ezen szoros rendelése által sok ártatlan, de szerencsétlenül utazó, vagy véletlen nyavalába esett alperes tetemesen károsíttassék, vagy másrészről az eddig törvénytelenül szokásban volt parancsolatok a perek folyamatát továbbá is zavargassák, meg kell határozni azt, hogy a meg nem jelenő alperesnek harmadnapig tartó idő engedtessék, mely alatt megjelenése elmulasztásának helyes és alapos okát, olyant tudniillik, mely megjelenését lehetetlenné tette, próbákkal bébizonyítván, a makacsságbéli ítélet megsemmisíttessék, ellenkező esetben az ítélet is teljes erejében maradván, haladék nélkül végrehajtassék. Ezen engedelem azonban a felperesre ki nem ter-jed, mert annak volt elég ideje már előre a szükséges ügyészről gondoskodni, ez tehát első napon tartozzék a pert felvenni, melynek elmulasztásával néki soha semminémű okok mentségül ne szolgáljanak, hanem az alperes a követelő levélnek párja mellett feloldoztatást kérhessen. Elegendő leend az alpereseknek engedett harmadnapos idő haladék minden vármegyei bíróság előtt csak azért is, mert az első szakasznak 16. és 17. §-aiban az ügyészek rendelhetésének módja felette meg vagyon könnyítve, és már emiatt is kevesebb nehézségekkel vagyon az alperesek törvényes megjelenése öszve-kötve, kevesebb kedvező engedelemmel kell tehát a makacsok ellen hozott szoros 117törvények súlyát enyhíteni, mert az ilyen engedelmek mindenkor valóságos sérelmei a törvénynek. Ha pedig már a makacssági ítélet kimondatott, s a mentségek felhozására határozott idő elmúlt, a hozott ítéletet semminémű parancsolat meg nem változ-tathassa többé, mert a bírói hatalom sérthetetlensége ítélőszékeinknek minden más hatalom egyenes béfolyásától ment függetlenségét megkívánja. Végre felesleges volna még azt is említeni, hogy a makacssági ítélet után is hatalmában álljon akármelyik félnek az elvesztett per birtokon kívüli megújítása, mert ha ez is tiltva volna, némely ügyésznek feledékeny gondatlansága, sőt talán megvesztegetett részrehajlása pótolhatatlan kárt okozhatna sok perlekedőnek. Többnyire az említett 9. és 10. szakaszok-nak minden egyéb javallatai ezen megjegyzések szerint módosítva, általában elfogadhatók.

A 11. szakaszra. A kifogásokról szóló 11. szakasznak hat első §-ai általában elfogadhatók, melyekhez még azt lehetne talán toldani, hogy nemcsak a követelő levélnek, hanem az idézésnek és felvételnek is olyan hibái, melyek azok világos értelmét el nem ölik, és csak mellékeseknek tekéntethetnek, a pernek leszállítását magok után ne vonják, hanem a felperes fél kérésére bírói tollal megigazíttassanak. Megtörténhetik továbbá némelykor az is, hogy az idéző esküdtek bizonyság levelei véletlen hibából homályosak, és egyik vagy másik szükséges fő rész kimarad azokból, s általában hibás voltok miatt a pernek leszállítását okozzák; nehogy tehát a szegény perlekedők egy harmadiknak vigyáztalanságából eredő hibák miatt haszontalan költségekbe ke-vertessenek, szabad légyen ezentúl a bizonyság leveleknek, de nem magának az idézésnek alapos hibáit is pótolni, s a kifogást tévő alperes tartozzék a kezére adott idé-ző levelet támasztott nehézségének bébizonyítására elő is mutatni.

De már ezen szakasznak utolsó §-a, mely a haszonbérlőt a bérbeadónak bírói ha-talma alól mind személyére, mind értékére nézve felmenti, ha csak egyébként is annak törvényhatósága alá nem tartozik, némely megjegyzéseket érdemel. Ugyanis köz-tapasztalás szerint a kisebb királyi haszonvételek kibérlői számtalanszor sem házzal, sem fekvő értékkel nem bíró nemtelen emberek, sőt gyakran zsidók, kiknek lakások vagy tartózkodások helye a haszonbérlésnek kiteltével minduntalan változik. Gyakran vesznek az ilyen haszonbérlők lakásaik körében bort, gabonát vagy marhát is hitelben a szegény köznéptől, gyakran az adás-vevésbéli szerződések pörös kérdések-nek tárgyaivá válnak, de nemegyszer kérnek fel készpénzt is a tehetősebb lakosoktól; ha már az ilyen haszonbérlőket minden efféle adósságért szolgabíró előtt kellene per-rel megkeresni, némely szegény tehetetlen adózó kéntelen volna inkább igazságos ke-resetét feláldozni, mert a költséges pernek számas kiadásait előkeríteni nem tudná; megtörténhetnék az is, hogy a távozni akaró haszonbérlőt, ki talán távulabb vidéken kívánna sorsán javítani, vagy a haszonbért követelő bérbeadó, vagy más hitelezői tar-tóztatnák le a pernek kimeneteléig, mely sokszor csak azért is eltartana egy, vagy más-fél esztendeig, letartóztatott haszonbérlőnek ellenkövetelései lehetnek, s ekkor annak minden szerencséje, minden reménylhető nyeresége, sőt gyakran élhetése is kockáztatva 118lenne. Ha pedig az efféle letartóztatás tiltva volna, gyakran a követelést formálók kénytelenek volnának a bizonytalan tartózkodású adóst messze vidékeken keresni, sőt gyakran meg sem találnák azt, s ekkor világos követeléseik veszve volnának. Mi-vel pedig az eddigi törvénykezésnek célba vett javítása egyenesen, és méltán oda va-gyon intézve, hogy az igazság minden panaszolkodónak minél pontosabban, hamarább, és olcsóbban kiszolgáltassék, mivel továbbá kétséget sem szenved az, hogy az úriszékek előtt minden pernek gyorsabban, és kevesebb költséggel vége szakad, mint az ország akármely ítélőszéke előtt, mind a bérbe adó tulajdonosoknak bátorságára, mind a zsidók, korcsmárosok, mészárosok csalásainak úgy is annyira kitett adózó nép könnyebbségére, mind pedig a haszonbérlőkön is könnyen történhető erőszakos károsítások eltávoztatására szükséges leend a javallott törvényt oly módosítással vi-lágosítani, hogy a nemes ember haszonbérlő mind személyére, mind vagyonára nézve (az urasági törvényhatóság alatt lévő ingatlan értéket kivéve) az illető nemesi bíróság alá tartozzék; azon nemtelen haszonbérlőknek, kik egész részjószágokat bírnak árendában, minthogy ezek a bérben bírt javakon a tulajdonosnak képviselői lévén magok is gyakorolják az uradalmi törvényhatóságot, szinte nemesi, vagy illetőleg kirá-lyi városi bíróságok ítéljék meg pörös ügyeiket, – azon nemtelen haszonbérlők pedig, kik malmokat, korcsmákat, mészárszékeket, réveket, egyes házakat, általában valamely kisebb királyi haszonvételt bírnak árendában, s a bérben bírt házban vagy javakon lak-nak, habár ezekhez földek és rétek volnának is tartozandók, mihelyest a bérbevett ér-tékre terjedő törvényhatóság nékiek különösen általadva nincs, minden a haszonbér-lői szerződésből eredett, vagy akármi más világos adósságbéli keresetekre, úgy szinte a kereskedési vételek, eladások, cserék, és egyéb ezekkel öszvekötött kérdésekre, de csak ezekre nézve, azon földesúrnak tartozzanak ítélő hatalma alá, kinek fundusán vagyon lakások vagy tartózkodások helye, habár egyébként jobbágyok, zsellérek vagy cselédek nem lévén, az uradalmi törvényhatóság alá szorosan nem tartoznának is. Mivel pedig ezen rendszabás egyedül az igazság kiszolgáltatásának hamarításáért java-soltatik, olyan esetekben, midőn a bérben adó, vagy felette szegény, vagy több személyekből álló közbirtokosok, kik magok között az úriszék tartása végett megegyezni nem tudnak, egyszóval, midőn a bérbeadó nem tud, vagy nem akar úriszéket tar-tani, nehogy a célba vett hamarítás helyett több akadálokra leljenek a hitelezők, követeléseik megnyerésénél szabad legyen az adós haszonbérlőt nemesi bíróság elejbe idézni, habár egyébként a mondottak szerint is oda nem tartoznék.

A 12. szakaszra. A fölpörösi hathatóságról készült 12. szakaszban, különösen a 188. §-ban azt javallja az országos kirendeltség, hogy a nemtelen alperes, ki ellen vala-mely nemes ember a nemesi jószágnak tulajdonosi jussal nem bírhatása miatt pört mozdított, felperesnek személyes felperesi hathatóságát kérdésbe ne vehesse. Ezen javallat azonban nem egészen egyező a természetes igazsággal. Ugyanis hazánk törvényei csak azért adtak just és hatalmat minden valóságos nemesnek arra, hogy az ingatlan nemesi birtokot a nemtelennek kezéről per útján is elvehesse, mert nem akar-ták 119engedni őseink, hogy a fekvő jószágok nagy részét holmi mesterséges utakon meggazdagodott nemtelen kereskedők, kik a hazának semmit nem szolgáltak, kezeikre vonják, – az ilyen pereknek tehát valóságos alapja, és egész érdeme az, hogy a felperes országunk valóságos nemese, az alperes pedig nemtelen, és így nemesi birtoknak tulajdonosa nem lehet. Legigazságosabb volna a nemeseknek ezen kizáró jus-sát végképpen eltörölni, de ha az fenntartatik tovább is, a perbe idézett szegény alperesnek megtiltani azt, hogy a felperesi kereset jussának valóságos alapját, a felperes nemességét, melyből áll törvényeink szerint a személyes felperesi hathatóság, kérdés-be vehesse, és annak bébizonyítását kívánhassa, valóban annyi volna, mint az alperes egész védelmének minden útját elvágni. De még a törvényeknek azon célja is, hogy nemtelenek a nemesi birtoknak tulajdonosi ne legyenek, könnyen el volna tévesztve, ha a felperes nemességét bébizonyítani köteles nem volna, mert gyakran megtörténhetnék, hogy a kétségbe sem vett nemeseknek örve alatt nemtelen ember fosztaná meg javaitól a másik nemtelent, márpedig csakugyan igazságosabb az, hogy a fekvő javak inkább azon nemteleneknek maradjanak birtokában, kikre vétel vagy örökösödés útján jutottak, mintsem hogy idegen, de szinte nemtelen embernek kezére kerül-jenek. Törvény által kell tehát meghatározni, hogy az ilyen némű perekben az alperes mindenkor egyenes kérdést tehessen a felperesnek valóságos nemessége eránt, éspedig minden törvényes büntetés nélkül, mert a nemesség a pernek alapja, s ezt a felperes megbizonyítani mindenkor köteles. Annyival is inkább igazságos ezen határozás, minthogy az alperes némelykor drágán szerzett javaitól nem a beléölt pénznek, hanem a bíróiképpen felszámlált tiszta jövedelmek 6 procentumos283 tőkéjének lefizetése mellett megválni kénytelen lévén, sorsa felette terhes; midőn ellenben a felpere-sek az ilyen perekből minden különös fáradság, minden különös érdem, sőt minden különös jus nélkül gyakran nem kevés hasznokat nyernek. Végre tekintetet érdemel az is, hogy az országos kirendeltség ezen munkájának egyik szakaszában a nemesség-be bizonyítására a vármegyéknek bizonyság levelei is elegendőnek javalltatik, ezáltal pedig a bébizonyítás módja felette megkönnyíttetett, és kevesebb költségbe is fog kerülni. Egyébaránt ezen szakasznak minden §-ai elfogadhatók.

Hat százalékos kamatú.

A 13. szakaszra. A perbe avatkozásról szóló 13. szakasznak 197. §-ára megjegyez-tetik itt az, hogy a királyi fiscus284 midőn magát efféle perekbe avatja, nem csupán ex incapacitate,285 hanem a gyökeres jussok világos megmutatása után nyerhessen csak kedvező ítéletet, és hogyha hasonló eseteknél azon nemzetség, melyet a kérdéses ja-vak valóban illetnek, szinte magát azon perben avatnia, jussainak a királyi fiscus ellen leendő bémutatása végett új perre ne utasíttassék, hanem azt mint béavató szinte tel-jesíthesse.

Kincstár.

Birtoklásképtelenségből.

120Tovább ezen szakasznak utolsó §-ában azon igen helyes javallat foglaltatik, hogy habár a felperes az elkezdett pert letenné, egyesség által végezné, vagy akármi módon elhagyná is, a perbe avatkozónak hatalmában legyen azon pert önnön neve alatt folytatni, mivel pedig megeshetik az, hogy a perbe avatkozó csak béavatkozási jussát képes megbizonyítani, de a célba vett keresetnek megnyerhetésére semmi oklevelek kezénél nincsenek, hanem reménységét a véle egy just tartó felperesnél lévő próbákban gyökerezi; a felperes azonban minden okleveleit csak párokban csatolta peréhez, és anélkül, hogy az eredetieket előadta, vagy a legfontosabbakról, melyek az alperesi ellenvetéseket leginkább megcáfolnák, még csak említést tett volna is, a perbe avatkozónak kijátszásával az alperessel megegyezett, hogy a felperesnek ezen tette a per-be avatkozónak jussát el ne ölje, azt kellene még ezen cikkelyhez toldani, hogy ilyenkor a perbe avatkozó magát a felperest a kereset tárgyát támogató, és véle is közös minden irományoknak közlésére, s hit alatti előadására új per nélkül ugyanazon pörbe idézhesse, s az irományok tartóztatói ellen rendelt büntetés alatt törvényesen kén-szeríthesse. Ezen szakasznak egyéb §-aira semmi észrevétel nincs.

A 14. szakaszra. A 14. szakasznak első §-a a kölcsönös szavatosságot (evictio) minden terhes szerződésekre kiterjeszti, mely javallat elfogadtathatik oly megjegyzéssel, hogy az evictio ki ne terjedjen az eladott ingó javak minéműségeire, melyeket a vevő még alku előtt megvizsgálhatott, mert egyébként minden adás-vevés, kivált a kereskedési tárgyaknál számtalan peres kérdéseket szülhetne. Azért azonban mindenkor felelni tartozik az eladó, hogy az eladott vagyon néki valóságos, és még senkinek le nem kötelezett tulajdona volt. Többnyire az egész szakasznak minden javal-latai helybenhagyhatók.

A 15. szakaszra. Az irományok felfedezéséről, és a hit letételéről készült 15. szakasz észrevétel nélkül elfogadható.

A 16. szakaszra. A 16. szakasz a tanúknak kihallgatásáról és meghitelesítéséről sok hasznos, és valóban célarányos javallatokat foglal magában; az első §-ra nézve mindazonáltal megjegyeztetik, hogy mivel sokszor a 60 esztendőt meghaladott esetnek bébizonyítására egynéhány még életben lévő koros emberek tanúságán kívül sem-mi más próbák nincsenek, e tapasztalás bizonyítja pedig azt, hogy némely 80 esztendőt is meghaladott embereknek emlékezőtehetsége még nem egészen gyengült el, s azok a magok körében történt dolgokról serdülő ifjúságok korából is világosan, sőt gyakran az írások bizonyításával egyezőleg emlékeznek, midőn ellenben más ifjabbak-nak elméjében a visszaemlékezésnek csak némely homályosan zavart álomképei le-begnek, mert az alkotó természet a tanúkban megkívántató elme- és emlékezetbéli épséget is, valamint általában minden más lelkü286 tulajdonokat az életkornak nem éppen egy bizonyosan meghatározott esztendejéhez kötötte, az említett §-nak rende-lése, 121mely a Hármaskönyv első részének 39. cikkelyén287 alapulva, az emberi bizonyságtételnek határidejét 60 esztendőkre kívánja szorítani, meg nem egyez a természe-tes igazsággal. Ugyanazért a perlekedők károsodásának eltávoztatása, és az igazság kinyomozhatásának tekéntete az említett régiebb törvény eltörlését, és egy oly értelmű határozást kíván, mely szerint a tanúknak vallásai, ha azok egyébként világosan, kör-nyülállásosan és habozás nélkül bizonyítanak, ha különösen az elbeszélt eset tulajdon körökben történt, ha sorsokat neveltetésök és életök módját tekintetbe véve fel lehet rólok tenni, hogy az esetnek környülállásait érthették, megítélhették, s arról emlékez-hetnek, és ha végre azon időpontban, melyről tanúságot tesznek, életkoroknak 16. évét már elérték, tökéletes hitelűeknek tekintessenek, habár vallásaik tárgya a 60 esz-tendőt meghaladta is. Végre felesleges volna megjegyezni azt, hogy a tébolodottak, a hamisan esküvők, és a törvényi becstelenítéssel bélyegzettek tanúságot ne tehessenek.

Értsd: lelki.

A 60 éves határidőre a Hármaskönyv első része 39. címének 4. §-a hivatkozik a testvérek közötti kötelékek bizonyítása kapcsán.

A 17. szakaszra. A 17. szakasz a törvényes időmúlásról, vagyis elidősítés jussáról288 (praescriptio) szól. Ezen szakaszban különös figyelmet érdemel a 257. §, melyben azt javallja az országos kirendeltség, hogy az egyházi rend a világi javakban, a vilá-giak pedig az egyháziakban időmúlás által semmi just ne nyerjenek. Az elidősítés jus-sának polgári törvények által lett meghatározása éppen nem alapul a természetnek egyszerű törvényén, mely semmi bizonyos időhez nem kötve, változhatatlanul örökösnek rendeli a valóságos tulajdon sérthetetlenséget. De mivel a polgári társaságok közboldogsága a birtokosok értékbéli bátorságának állandóságával legszorosabb ösz-vefüggésben vagyon, ezen állandóságot pedig egyedül az elidősítés jussának béhozása által lehetett minden habozó bizonytalanságoktól felmentve örökösen megállapítani, mind a régi, mind az újabb századokban Európa minden polgári szerkesztetéseinél szorosan kötelező törvénnyé vált az elidősítésnek just adó hatalma. Kiterjesztették ezen elidősítést hazánk régi törvényei, különösen a Hármaskönyv első részének 78. cikkelye289 az egyházi javakra is, és valóban nem helytelenül, mert igazságtalanság vol-na egy oly törvény által, mely a természetes igazsággal ellenkezve, egyedül a polgári tár-saság közboldogságának tekéntetéből lett szükségessé, a haza polgárainak csak egy ré-szét terhelni, s a másik részt attól felmenteni. Világosan szól az említett 78. cikkely az egyházi javak ellen szolgáló időmúlásról, de ha volna is fent még valami nehézség és kételkedés, eloszlatja azt a királyi curiának 1747. esztendőben a tihanyi apátúrság ügyé-ben hozott végső ítélete, mely által a felperes az alperesi elidősítésnek tekéntetéből keresetétől elvettetett. Ezen törvénynek és törvényes szokásnak további fennmaradását pedig ugyanazon közboldogság és birtokbéli bizonyosság, mely minden időmúlásnak alapja, szorosan megkívánják. Ugyanis bizonyítják hazánk első hat százada-inak 122történetei, hogy királyaink határt nem ismérő ájtatos bőkezűsége az ország szép és nagy részét az egyházi rendnek birtokába adta. Olvassuk meg bár a püspökségeket, káptalanokat, apátságokat és szerzeteket alapító királyi adománylevelek tartalmát, te-kéntsünk a levelestárokba, vizsgáljuk meg a magános személyek nevében készült ela-dó vagy ajándékozó irományokat, bámulva fogjuk tapasztalni, hogy a most is valóban igen gazdag magyar egyházi rend sokkal, éspedig igen sokkal kevesebb javaknak ura, mint ami ezen levelek szerint néki adatott, vagy hajdan birtokában volt. Hazánk távolabb vidékeit nem is említve, csak körünkben is a zalavári, szentgotthárdi, tihanyi, szentmártonyi apátságoknak, a veszprémi és zágrábi püspökségeknek s káptalanoknak a hajdan koronát őrző fehérvári custosnak290 adományleveleikben sok olyan faluk, puszták, vámok, halászatok és tizedek számláltatnak elő, melyek most világi nemzetségek kezein vagynak, kik bírt jussaik tiszta forrását bébizonyítani talán képesek nem volnának, hanem ezen vagyonaik bátorságát az időmúlási törvényben gyöke-rezik, mert már századok múltak el, miolta ők és őseik a kérdéses javaknak kétségte-len tulajdonosai. A hazát pusztító vad ellenség dúlásai, a nemzet kebelét marcangoló belső háborúk zavarodásai sok birtokost kifosztottak ősi vagyonából; ezen nemzeti létünket végveszéllyel fenyegető szomorú idő szakaszban sok igaztalanság történt, sok hatalmas csak játszva sértette törvényeinket, mert erőszakoskodása a pártokra szakadott hazában büntetlenül maradott; sok egyházi javak kerültek ekkor erőszakos elfoglalás által világi nemzetségek kezére, de másrészről bizonyosan voltak olyan egy-házi személyek is, kik személyes ellenségeiket ősi javaikból kiverték, vagy harcba köl-tözött ártatlan, de más vallást követő szomszédjaiknak védetlenül hagyott vagyonát elfoglalván, az egyházi javakhoz csatolták. Voltak esetek, melyekben az egyházi javakat, vagy a főpap személyét vitéz fegyverével oltalmazó nemest magok a főpapok ajándékozták meg egyházi javaikból, és vagynak nemzetségek, melyek ilyen javakból gyarapodván, már most ők is serény előmozdítói a nemzeti közboldogságnak; pedig minthogy az egyházi személy egyházi javakat el nem ajándékozhatott, ezen nemzetségek is nem igazságtalanul ugyan, de törvénytelenül nyerték javaikat, noha talán vérrel érdemlették meg azokat. Mindezen bizonytalan jussoknak habozó alapját csak az időmúlási törvény erősítette meg, fátyolt vont ez az elmúlt idők zavaros történeteire, melyeket ismét felelevenítve feszegetni valóban annyi volna, mint a legzavartabb tartalmú perek véghetetlen sorának bő forrását kinyitani, elpusztítani a sok vi-rágzó nemzetséget, őseinek erőszakos tetteiért büntetni sok ártatlant, egyszóval kockára vetni nemzeti boldogságunkat, mely az egyházi és világi rend javai között fent lévő igaz arány megtartását, s ezen két rend között szükséges egyetértő békességnek meg nem zavarását, kivált századunkban szorosan parancsolja. Úgy kell tehát a javal-lott 123törvényt módosítani, hogy az időmúlásnak just adó hatalma mind a világiaknak az egyházi javakra, mind pedig viszont fennmaradjon.

Értsd: elévülés, elbirtoklás.

A Hármaskönyv első részének 78. címe az elévülés meghatározásáról ill. időhatáráról rendelkezett.

Őrkanonoknak, kincstartónak.

Ami az elidősítés jussához kívántató esztendők számát illeti, a Hármoskönyv első részének 78. cikkelye azt a kisebb királyi haszonvételekre és a királyi fiscusra nézve száz, az egyháziaknál negyven, a nemesi javaknál pedig harminckét esztendőkre ha-tározza. Ami az elsőt illeti, a meghatározott száz esztendő tovább is megmaradhat, de azon kérdést, ha ugyan a királyi fiscusnak legyen-e hatalma az ország lakósainak ja-vait elidősítés jussa mellett birtokában tartani, világos törvény által szükséges eldönte-ni. Tekéntetbe véve hazánk eddigi törvényeit, látható azokból, hogy a királyi fiscusnak örökösödési jussa csak a magvaszakadás és a felségbántás vagy hazaárulás eseteire vagyon szorítva, és ezen két eseten kívül (a királyi curia által a statutiorul291 hozott ítéletnek is hasonlatosságára) az ország lakósainak javait soha semmi szín alatt kezére nem veheti; de azonkívül is a királyi fiscusnak ebbéli jussáról semmi törvény nem emlékezik, holott az időmúlásnak esztendei minden más birtokosokra nézve világos cikkelyekben meg vagynak határozva, és valóban nincsen semmi ok, mely miatt a számos elsőségekkel bíró királyi fiscusnak hatalmát terjeszteni kellene, – az ez érdem-ben hozandó törvény által tehát az időmúlási jusnak jótéteménye a királyi fiscustól egyenesen megtagadtassék. A nemesi javak elidősítésére rendelt harminckét esztendő eránt nincsen semmi észrevétel, de már az csakugyan nem egyez meg a természetes igazsággal, hogy az egyházi rend a törvényeknek e részben is nagyobb jótéteményével éljen, s ellene a törvényes időmúlás csak 40 esztendő múlva teljék el. A keresztény hitnek hazánkban lett első elterjedésétől fogva csaknem az újabb időkig az egyházi rend úgyszólván egyedül maga volt a tudományoknak birtokában; ők voltak királyaink tanácsosai, ők voltak cancellariusok, a levelestárokban lévő országos oklevelek kezeiken voltak, sőt még a magánosok jussait tárgyozó irományok gondviselését is káptalanokra vagy szerzetesekre, egyszóval az egyházi rendre bízták törvényeink. Ők tudták hazai törvényeink tartalmát, mert nagy része azoknak az ő tollaikból folyt ki, leginkább hatalmokban állott tehát javaikra gondosan vigyázni, s a netalán elfoglalt egyházi vagyont az elidősítéstől ellenmondás vagy per mozdítás által megmenteni. Midőn a hazát fenyegető fegyveres ellenség veszélyt hozó közelítése minden magyar nemest fegyverre szólított, midőn a világi birtokos jószágát védelem nélkül, gyermekeit árván hagyva vérzett a harcban honja szabadságáért, akkor a káptalanok, szerzetesek és apátok, sőt püspökeinknek is nagy része klastromaiknak vagy váraiknak bé-kés kebelében ültek, s az egyházi javakra gondosan vigyázhattak. A harcról hazatérő nemes, a gyakran írást nem tudó zászlósúr egyházi ?zemélyektől kértek tanácsot tör-vényes dolgokban is, tudhatták tehát ezek, de tudták is jussaik védelmének törvényes módjait, tudják ezen módokat most is, midőn századunk legvéresebb háborúi között 124sem nehéz a törvény oltalmát megtalálni, s ugyanazért helytelen és igazságtalan az em-lített törvénynek az egyházi rendet különösen kímélő engedelme. Az újonnan hozan-dó törvényben tehát az egyházi javak elidősítéséhez szükséges esztendők száma, szin-te mint a nemeseké, harminckettőre határoztassék.

Iktatásról.

Az időmúlás alvásáról ezen szakaszban semmi szó nem lévén, szükséges leend az új törvényben azon zavaros régiebb időket, melyekben az időmúlás alvónak mondatik, különösen és pontosan meghatározni, mert az eddigi törvények e részben egész pontosságú határozást nem tettek, különösen a Thököly zendülésének, és az octava-lis292 törvényszékek tartása elmulasztásának idejéről az 1681. esztendei 29. cikkely293 tészen rendelést, pedig a zendülésnek vége is, az octavalis törvényszékek tartásának elmulasztása is, az említett törvény esztendejének idejét jóval meghaladta, és most tör-vényt tudóink bizonyos alapon nem építhetik azon véleményöket, hogy az időmúlás ezen két nevezett okok miatt 1681. esztendő után is alvónak tartassék.

Nyolcados.

Az 1681:29. tc. az 1670-től kezdődő mozgalmak éveit (a mozgalmak végéig) kivette a törvényes elé-vülés alól.

Az időmúlás félbeszakasztására nézve megjegyeztetik az, hogy mivel az ellenmondás némely esetekben az elidősítés jussát megsemmisíti, törvény által meghatá-roztassék, hogy az ilyen ellenmondás nem titkon, magánosan, valamely káptalanban vagy hitelességgel bíró klastromban, hanem nyilván, a vármegyének, éspedig azon vár-megyének, melyben a kérdéses javak feküsznek, közgyűlésén történjék, úgy, hogy ha a javak több vármegyékbe terjedjenek, minden illető megyének közgyűlésében felol-vastassék az ellenmondás, midőn pedig nem fekvő, hanem ingó érték tárgya az ellen-mondásnak, akkor ez azon megyében történjék, melyben a kérdéses értéknek használó birtokosa lakik. Igazságos leend ezen rendelés, mert az ellenmondás azt érdekli leginkább, kinek elidősítési jussát kívánja félbeszakasztani az ellenmondó; a dolog természetéből folyik tehát, hogy az ellenmondás ne titkon történjék, hanem nyilvános legyen, és az illetőknek tudtokra lehessen; szükséges továbbá ezen rendelés azért is, mert egyébként az időmúlási törvény által célba vett birtokbéli bizonyosság tökéletesen elérve soha nem lesz, minthogy az elidősítési jusban bizakodó birtokos soha nem tudhatja, ha ugyan nincsen-e az ország legtávolabb részében valamely káptalannak vagy hiteles klastromnak setét falai között egy olyan ellenmondás letéve, mely az ő vélt jussait egészen semmivé teszi. Többnyire ezen módosítások szerint az említett 17. szakasznak minden egyéb javallati elfogadhatók.

A 18. szakaszra. A patvarkodás294 büntetéséről szóló 18. cikkelyre megjegyeztetik, hogy ezen büntetésnek eddig a bírót illető része, szinte mint a törvényes ítélőszékek elrendelésénél más birsagiumokról mondottuk, a vármegyei bíróságok előtt folyó pe-reknél 125a vármegyének, a királyi városokban pedig a városnak házi pénztárába tétessék. Többnyire az egész szakasz elfogadható.

Értsd: a perrel való törvény ellenes zaklatás.

A 19. szakaszra. A 19. szakasz az ügyész tetteinek visszavonásáról, és

A 20. szakaszra. A 20. szakasz az ítélet tiltásról, minden észrevétel nélkül helybenhagyhatók.

A 21. szakaszról. A 21. szakasz a pernek letételéről, s az ügyről való lemondásról szól. Nem lesz talán szükségtelen ezen szakasznál megjegyezni azt, hogy az olyan pe-reket, melyekben az alperes is ellenköveteléseket formál, és amelyekben vagy patvarkodásnak, vagy a helytelenül követelt hatalmaskodásnak büntetése kérettetik a felperes ellen, minekutána már az alperesnek ezek eránt formált követelései a perbe vagy-nak iktatva, a felperes ellenfelének megegyezése nélkül se le nem teheti, sem azokról le nem mondhat. Továbbá ezen szakasznak első §-ában azt javallja az országos kirendeltség, hogy a perről egészen lemondani akaró felperes semmi költséget megfizetni ne köteleztessék; mivel azonban a haszontalan perlekedések megkevesítése mi-att kötelessége a törvényhozó hatalomnak oda is kiterjeszteni figyelmét, hogy senki alaptalan perekkel polgártársait büntetlenül ne bosszonthassa, s ugyanazért maga or-szágos kirendeltség is jónak vélte, hogy némely perekben az ügyét vesztett felperes minden alperesi költségeket tartozzék megtéríteni, ezen cél pedig eltévesztetnék, ha a bosszontásért mozdított pernek bizonyos, vesztét előre látó felperes arról minden költségpótlás nélkül lemondhatna; nehogy tehát ilyen eseteknél az alperesek igazság-talan kárasodást szenvedjenek, a javallott §-t úgy kell módosítani, hogy a felperes azon perekről, melyekben az elvesztésnek esetére az alperesi költségek megtérítésében íté-let által is megmarasztatnék, csak ezen költségek lefizetése után mondhasson le végképpen. Többnyire az egész cikkely helybenhagyható.

A 22. szakaszról. A pörös javakon fekvő summáknak, a javításoknak vagy rontásoknak felszámításáról készült 22. szakasz helyes és törvényes lévén, általában elfogadható. A 309. §-hoz azonban, mely szerint a zálogos javaknál a visszaváltó tulajdo-nos minden egyedül gyönyörűségre, nem haszonra szolgáló épületekért, melyek a zálogos szerződés engedelme nélkül tétettek, csak az épületszereknek árát tartozik, amennyire hasznokat veheti, megfizetni, nem ártana még azon világosítást toldani, hogy az ilyen épületszereknek megtartására és kifizetésére se lehessen a visszaváltót kénszeríteni, hanem a zálogos birtokosnak hatalmában álljon az egész épületet elbontani s az épületszereket eladni vagy elhordatni, mert gyakran az ilyen épületszereknek ára is nagyobb sommára mehet, és mivel az alperes csak akkor köteles a zálo-got kibocsátani, midőn a fizetendők egész sommája néki készpénzül leszámláltatik, az említett épületszerek ára is nehezíthetné a zálogos javak kiváltását, s ezáltal hátrálná az igazság serényebb kiszolgáltatását.

A 23. szakaszról. A bírói ítéletről szóló 23. szakasz helyes és törvényes, – nem ép-pen felesleges azonban a félremagyarázhatás elkerülése végett még azt is toldani ezen szakaszhoz, hogy minden ítélő bíró, az ország legfőbb ítélőszéket sem kivéve, mindenkor 126egyenesen és egyedül a törvények világos rendelése szerint tartozzék ítélni, mely rendelésektől eltérni, vagy a természetes igazságra utalva, vélök éppen ellenkez-ni, soha semmi szín alatt szabad ne legyen. Mivel pedig az országos kirendeltség a királyi curiának minden eddigi ítéleteit vizsgálóra vette, s ami azokból szükséges vagy hasznos volt, javallatába foglalta, s így a hozandó törvények által pótolva lesz minden eddigi hiánosság; a királyi curiának azon ítéleteire, melyek ezen törvényekbe iktat-va nem lesznek, sem védelemül utalni, sem azokban bírói ítéletet gyökerezni ne lehes-sen, mert a királyi curiának csak ítélő, nem törvényhozó hatalmat adtak törvényeink, a törvények rendelésén kívül terjesztett ítéletei tehát jövendőre is kötelező zsinórmértéket nem adhatnak, melyeknek a perlekedőket eddig is gyakran kétséges habozásban tartó bizontalansága, számos és világos ellenkezései valóban sok igazságos pa-naszokat okoztak.

A 24. szakaszra. A 24. szakasz a bírói ítéletek fellebbvitelének idejét és módját ad-ja elő. Azt javallja ezen szakaszban, különösen a 331. §-ban az országos kirendeltség, hogy minden perek az ország legfőbb székeire is birtokon belül vitessenek fel, ha csak a két első bíróság tökéletesen egyező ítéletet nem hozott azokban, mert akkor a 347. § szerint csak végrehajtás után fognak a főbb ítélőszéken megvizsgáltatni. Ezen javallat szerint tehát a törvényszéktől minden pereknek, az úriszékektől pedig azoknak, melyekben az első ítéletet megmásította a törvényszék, birtokon belül kellene vizsgálás alá jutni a királyi táblánál, – azonban a javallat helyes és célarányos volta el-len számos, és valóban nem csekély fontosságú tekintetek harcolnak.

Ugyanis a törvénykezés módjának helyes elrendelésénél, különösen a fellebbvitel kérdésére nézve, két igen fontos szempontra kell főképpen figyelemmel lenni; egyik az, hogy az igazság kiszolgáltatása hirtelenkedés nélkül ugyan, de a lehetőségig hama-ríttassék, a másik az, hogy a perlekedők ne csak egy bírónak függjenek határozásától, hanem önnön megnyugtatásokra ügyeiket főbb ítélőszéken is megvizsgáltathassák. A perek folyamatának nem a bírói ítélet, hanem azon ítéletnek végrehajtása vet csak egé-szen véget, mert a kereső fél csak akkor jut követelése tárgyának birtokába, fáradozásainak célját tehát csak akkor érte el. Ugyanazért sok időre halasztani a végrehajtást annyit tesz, mint a per folyamatának hosszabbítása által az igazság kiszolgáltatását késletni, márpedig az országos kirendeltségnek itteni javallata csakugyan sok időre nyújtaná az ítéletek végrehajtásának teljesíthetését, mert az ítélőszékeknek új elrendelése után is bizonyosan sokkal számosabb leend a királyi táblát elfoglaló pereknek sora, mintsem hogy a feljebbvitt ügyeknek megvizsgálása rend és sor szerint legalább egy-két évekig ne késsék, és ez a perét nyerő felperesnek költséget is okoz, mert a birtokban maradott alperes feljebbvitt ügyének eldöntését nem fogja siettetni, a felpe-resnek kell tehát ügyére számos költségekkel felvigyázni, s avégett drága bérért ügyészt is tartani; de káros is lesz, mert sok időre terjedő várakozás után juthat csak keresetének óhajtott céljához. Továbbá ha figyelemmel tekintetbe vétetnek a vármegyék bí-róságai előtt folyni szokott pereknek tárgya és érdeme, ha meggondoltatik, hogy ezen pereknek 127igen nagy része a királyi táblának főbb megvizsgálása alá ez ideig soha nem került, mert a pert vesztett alperesek végrehajtás után nem látták érdemesnek a fellebbvitel költségeit is kockáztatva, főbb ítélet alá bocsátani ügyeiket, melyeknek igaz-ságtalanságáról önnön magok is meg valának győződve; ha azonban a pöröknek birto-kon belül leendő fellebbvitele megállapíttatik, minden vesztő alperes hasznos birtokba maradván, perét csak azért is feljebb viszi, hogy időt nyerhessen, és más birtokának hasznát vehesse; ha mindezek megfontoltatnak, kétségbe hozhatatlanná válik, hogy a törvénykezésnek folyamata a célba vett siettetés helyett újabb késlető gátokkal lesz halmozva, a királyi tábla pedig könnyebbülés helyett számosabb perekkel fog terhelve lenni.

Végre számtalanok valának eddig az ország lakosainak panaszai törvénykezésünk rendének lassúsága ellen, és valóban ezen panaszok nem egészen alaptalanok. Adósságbéli pereinknek gyorsabb folyását a nemzeti hitelnek emelkedése, és országunk ke-reskedésének előmenetele, két igen fontos ösztönök parancsolva kívánnák; az egyenes, és világos örökösödésbéli ügyek serényebb haladásának szükségét pedig annyira érezték nemzetünknek az 1825-i országgyűlésen egybegyűlt képviselői, hogy annak hamarítására törvénycikkelyt is javallottak, mely az országos kirendeltség munkáinak rendes felvételére halasztatott. Ha már ezen említett két rendbéli pereknek lassú fo-lyamata méltán okot adott eddig is a panaszra, holott a fellebbvitel mindeniknél (a tizenkétezer forintot meghaladó adósságokat kivéve) csak birtokon kívül volt megengedve, s az ítéletét tüstént végrehajtás követte, mi lesz reménylendő, ha az országos kirendeltség javallata elfogadásának esetére ezen perek a végre hajtás előtt még egypár évekig a királyi táblán hevernek, és minő megelégedést fog szülni hazánk la-kosainak szívében, ha majd látni fogják, hogy az igazság kiszolgáltatásának reménylett hamarítása helyett ellenkező eszközöltetett, éppen azon két rendbéli perek, melyeknek gyorsabb elintézése oly számos, oly forró óhajtásoknak tárgya volt, ezentúl egypár esztendővel még későbben fog véget érni. Nem vezetne tehát haszonra az em-lített javallatnak elfogadása.

De ellenben az első bírósági ítéleteknek tüsténti végrehajtása sem egészen volna cél-arányos azért, mert nem szerezne megnyugtatást a perlekedőknek, és gyakran egyetlen-egy ítélőszék bírói hatalmától függesztené fel a legkényesebb kérdéseknek eldöntését is, mivel sok ügyét vesztett fél a talán költséges és bizonytalan kimenetelű fellebbvitelről végrehajtás után le is mondana. Olyan rendszabás szükséges tehát a fellebbvitel érdemében, mely a feljebb megállapított két szempontot egyesítve, a perlekedőket terhelő számos költségek nélkül könnyen eszközölhető légyen, ezen célnak pedig leginkább megfelelne egy oly törvény, mely szerint minden perlekedőnek ügyét az első bíróság ítéletének végrehajtása előtt még egy több személyekből álló rendes íté-lőszék vizsgálná meg, s ennek határozása tüstént végrehajtásba menne, habár az első bíróság ítéletével egyező nem volna is; szabad lévén mindenesetre a meg nem elégedőnek ügyét birtokon kívül feljebb is vinni. Ha tehát ezen rendszabás az ítélőszékek 128elrendeléséről adott véleményünkhez, melyben a szolgabírák és alispányok egyenes bíróskodásának fenntartását kívántuk, alkalmaztatjuk, minden per az úriszékektől, a szolgabíráktól és alispányoktól a törvényszékre birtokon belül, onnan pedig a főbb íté-lőszékekhez birtokon kívül vitetnék; azon egynehány perek, melyek a kerületi táblák és a vármegyék törvényszékei előtt fognak folyamotba tétetni, a királyi táblán birtokon belül a hétszemélyű táblán birtokon kívül fognak megvizsgáltatni, a királyi városok perei pedig a tárnokszékre birtokon belül, onnan feljebb birtokon kívül kerülnének; végre a királyi tábla elejbe tartozó ügyek végrehajtás előtt a hétszemélyes táblán is vizsgálat alá vétetnének.

Teljesítve lesz ezek szerint mindaz, ami feljebb szükségesnek állíttatott, lesz minden pernek egy több tagokból álló rendes felsőbb bírósága is, mely azt végrehajtás előtt megvizsgálja, – nem fog ezen vizsgálás hosszas időhaladékba kerülni, mert min-den vármegyének törvényszéke csak egy kis szorgalom mellett is minden hátramaradás nélkül könnyen elgyőzheti az elébe vitt pereknek megvizsgálását, a perlekedők nagy költségekkel nem terheltetnek, mert minden per a törvényszékhez eredetben küldetik fel; végre megmentetik a királyi tábla is sok haszontalan és időt vesztegető pereknek megvizsgálásától, mert birtokon kívül csak igen kevés alperes, csak az elvesz-tett ügyének alapos igazságában felette bizakodó fogja perét feljebb vinni, s a fellebbvitel bizonytalan sikeréért a per leíratásának számos költségeit, és más egyéb nem csekély kiadásokat kockáztatni. Igaz ugyan, hogy azon egynehány perek, melyek a törvényszékek és a kerületi tábláknak első bírósága elejbe lesznek tartozandók, végrehajtás előtt fognak a királyi táblához kerülni, de ezen perek valóban csekély számú-ak, és amúgy is olyanok, melyeknek egy részében eddig is meg volt engedve a végrehajtás előtti fellebbvitel, rész szerint pedig előbb a királyi táblához lévén tartozandók, ott még hosszabb ideig folytak.

A mondottak szerint lehet és kell a fellebbvitelről javallott 331. és 347. §-ait módosítani; a többi §-ok pedig, a hit letétellel végzett pereknek, és a pert leszállító ítéleteknek fellebbviteléről, a tanúságot tenni nem akarókról és a makacsokról, a fellebbvitel idejéről és módjáról, az újító perek főbb megvizsgálásáról, s több e tárgyat érdeklő kérdésekről javallott törvények helyesek és igazságosak lévén, általában elfogadhatók. Nem felesleges azonban itt is megjegyezni azt, hogy a fellebbvitelnek ezen megállapított rendét semmiféle parancsolat soha semmi szín alatt meg ne háboríthassa, s az ilyen értelemmel netalán kiadandó parancsolatok se a felet ne kötelezzék, se a bírót ítéletének végrehajtásában soha ne gátolhassák.

A 25. szakaszra. A 25. szakasz a bírói végrehajtás visszaveréséről, és

A 26. szakaszra. A 26. az ellentállásról valóban igen helyes, és célarányos javallatokat foglalnak magokban, melyek általában helybenhagyhatók, egyedül a 393. § eránt, mely a bírói végrehajtás után erőszakosan visszafoglalt javakra is kiterjesztvén a rövid visszahelyheztetésnek útját, az erőszakos foglaló ellen különös perrel keresendő hatalmasságbéli büntetést rendel, tétetnek némely megjegyzések.

129Ugyanis nincsen az igazság gyors kiszolgáltatásának tetemesebb akadálya, mint a bírói ítélet végrehajtása által elfoglalt javaknak erőszakos visszafoglalása. A hatalmas-kodót gyakran rosszul vizsgált jussainak hibás ismérete téveszti el, gyakran kétségtelen sajátjának hiszi azt, amit erőszakosan elfoglal, és mivel törvényeinek a valóságos tulajdonnak védelmére még az erőszakot sem tiltják, vélt sajátjában hatalmaskodni talán nem is akart. A bírói foglalást visszaveréssel vagy ellentállással gátoló csak törvényes eszközzel él, mert az egyszeri ellentállást csaknem minden perben megengedik törvényeink, ha tehát a hatalmaskodó, vagy ellenálló vélt igazságát bébizonyítani nem tudja, ha törvénytelenül használta a törvények által egyébként nem tiltott eszközöket, azon büntetés, mely e részben ellene határozva vagyon, méltó és elegendő fe-nyítéke tettének. De az erőszakos visszafoglaló törvényes eszközzel nem élt, mert a visszafoglalást mindenkor és minden esetben tiltják törvényeink; ismérhette is jussainak mibenlétét, mert azt a végrehajtással is megerősített bírói ítélet néki bőven és világosan megmagyarázta, nincs tehát semmi mentsége vétkes tettének, mellyel a bírói tekéntetet vakmerően gúnyolva polgári törvényeink sérthetetlen szentségét meg-tapodta. Midőn a világos igazságot követelő felperes az alperes minden mesterkedő mentségeinek ellenére is hosszas és költséges perét végre csakugyan megnyerte, midőn az ítélet teljesítését gátoló ellentállásnak színlett okait megcáfoltatván, a végrehajtás csakugyan megtörtént, s a pernek megítélt tárgya a perlekedőnek birtokába adatott, bé van már fejezve a pernek egész folyamata, melynek isméti erőszakos felzavarása nemcsak a birtokosnak jussait csorbítja, hanem sérti a törvényhozó hatalomnak tekintetét is, mely az igazság kiszolgáltatásának jussát és kötelességét a rendes törvényes bíralmak kezeibe adta. Felette szükséges tehát az ily vakmerő tetteket súlyos és könnyen eszközölhető fenyíték által gátolni. Ugyanazért nem lesz talán helytelen a javallott 393. §-t úgy módosítani, hogy a visszafoglalás által megsértett fél rövid visszahelyheztetés útján nyerhessen orvoslást, s a visszahelyheztető ítélet szokott hatalomkar által is eszközöltessék; efelett pedig az erőszakos foglaló minden kárnak és költségnek megtérítésén kívül az értékbéli közbátorságot megzavaró vétkes tettéért 500 forint conventios295 pénz büntetést szenvedjenek, melynek fele a felperest, fele a törvényhatóság házi pénztárát illesse, és ezen büntetés eránt különös pert mozdítani szükséges ne légyen, hanem azt a visszahelyheztető bíróság haladék nélkül megítélhesse, s a megfizetést az alperesnek minden értékére kiterjesztett, s egyenesen a felperest illető szabad választás szerint tüstént eszközölje, a meg nem elégedő nem fellebbvitel által, mely egyáltalában tiltva legyen, hanem csak a törvényes bíróság előtt, újítás formában kezdendő rendes per által kereshessen sérelmének orvoslást.

Ezüstforint, azaz pengőforint.

130A 27. szakaszra. A 27. szakasz a bírói ítéletek végrehajtásáról szól. Ezen szakaszban a 397. § azt kívánja, hogy minden végrehajtások különös kiküldésnek következésében történjenek, mely rendszabás csak a több személyű elrendelt ítélőszékekre alkalmaztatható; megjegyeztetik azonban, hogy a szolgabírák és alispányok mindenkor magok törvényes segédjeikkel együtt teljesítsék a végrehajtást, és az egész bíróság helyett annak egyik tagját kiküldeni, minthogy a végrehajtó bíróságnak elintézésé-től is sok fontos kérdések függenek, soha szabad ne legyen, hacsak a költségek keve-sítésének tekéntetéből ez eránt a perlekedők magok meg nem egyeznek.

A 410. §-ra megjegyeztetik, hogy a bírói foglalásoknál ne csak helybéli, hanem szomszéd helységbéli böcsüsök is használtathassanak, hacsak ellenek törvényes kifogás nincs.

A 430. §-nak azon rendelését, hogy az ítélet végrehajtására szolgáló értéket kijelelni mindenkor a vesztő félnek legyen hatalmában, hacsak a választási jus szerződés mellett által nem adatott, oly változtatással lehet csak elfogadni, hogy a nemzeti hitel megállapításának tekéntetéből minden világos adósságbéli kereseteknél a választási jus egyenesen a hitelezőt illesse, még akkor is, ha az különösen kötelezve nem volt.

A 433., 440. és 441. §-ok hatalmat adnak az adósságot követelő felperesnek, hogy esztendő alatt a bíróiképpen elfoglalt ingó javakat nyilvánságos árverés útján örökbe, az ingatlanokat szinte kótyavetye által haszonbérbe, vagy bírói zálogba eladhassa, és némely a következő §-okban elszámlált figyelmezések megtartása mellet azon kárt, mely ezen javak olcsóbb eladásából következik, a bírói foglalásnak folytatása által az alperesnek értékéből pótolhassa. Helyes ezen rendszabás, és a hitelezők bátorságára nézve valóban hasznos, valamint azonban egyrészről a hitelezők kijátszásának eltávoztatása tárgyoztatik, úgy másrészről felette szükséges a fizetni nem képes adósokat gyakran igazságtalanul zsaroló hitelezők lehető csalfaságainak is gátot vetni. Nehogy tehát némely hitelezők akkor, midőn a bírói foglalás által kezeikre került javakat nyil-vánságos árverés által eladják, alattomos mesterséggel másokat az árverésről lebeszélvén, az eladandó vagyont magok ismét különös megbízottaik által, mint legtöbbet ígérők, a végrehajtáskori böcsünél olcsóbban magokhoz vonják, s az árbéli különbséget ismét az adósnak értékéből pótolva kétszeresen nyerekedjenek, törvény által kell meghatározni, hogy az eladó maga soha semmi szín alatt az ilyen jószágot, melyet a bírói foglalás summájában megtartani nem akarván eladott, kezére többé ne vehesse, vagy ha azt ismét kezére veszi, mindent, amit az alperestől kárpótlás fejében másodízben elfoglaltatott, tüstént visszafizetni tartozzék, melyet ha cselekedni vonakodnék, hatalma légyen az alperesnek helytelenül tett fizetési per által elégtételt szerezni.

A 454. § az erejét vesztett ítéletnek felelevenítésére nemcsak a szokott törvényes utat, hanem a vármegyének végzését, s az eddig is szokásban volt főbb parancsolato-kat elegendő eszközöknek javallja. Igaz ugyan, hogy ezen módok a perlekedő feleknek nagy könnyebbségére szolgálnának, mivel azonban az ítélet erejének elenyészése több-nyire 131a felperes gondatlanságából következik, éppen nem igazságtalan az, hogy ezen gondatlanságért az ítélet erejét újító pernek költségeivel terheltessék. Továbbá a vár-megyék közgyűléseinek hatásköréhez valóságos perbéli kérdésnek elintézése szorosan véve nem is tartozhatik, a főbb parancsolatok pedig jobbára mindenkor a törvénykezés rendes folyamotát zavarják meg, s az egészre nézve inkább káros, mint hasznos béfolyással vagynak; de amúgy is a dolog természetével egyezőbb az, hogy amit ítélőszék határozott, azt, ha elavult, ismét ítélőszék újítsa meg, mert könnyen megeshetik, hogy az ítélet ereje nem véletlen gondatlanságból enyészett el, hanem azért, mert a felek magok között megegyezvén, a végrehajtás szükséges nem volt, ha tehát a felperes egyezését megbánván, az ítélet megújításáért vagy felsőbb helyre, vagy a vármegyének gyűlésére folyamodnék, el kellene még előbb azon kérdést is dönteni, hogy az ítélet megújítását valami törvényes akadály nem gátolja e? A főbb parancsolatot kiadók és a vármegyéknek közgyűlései pedig az ilyen kérdések vizsgálásába nem ereszkednek, de nem is ereszkedhetnek, mert ahhoz sem idejök, sem jus-sok nincsen. A javallott módok tehát elfogadhatók nem lévén, szükséges leend az eddig szokásban volt parancsolatok eltörlését világos törvény által kifejezni, s az íté-letek elenyészett erejének megújítását egyedül a szokott per útjára szorítani, mely pert azon esetekben, midőn a felperes a megítélt vagyonhoz lévő jussát eladta vagy másnak által engedte, a vevő vagy engedményes, mint a felperes jussainak képviselője, vagyis inkább folytatója, önnön maga neve alatt is elkezdhessen. Többnyire az ítélet erejét újító pereknek mi módon leendő folytatásáról javallott rendszabásokat, s általában ezen szakasznak minden egyéb intézeteit is észrevétel nélkül el lehet fogadni.

Végre a már végrehajtott bírói ítéletnek főbb törvényszéken lett megváltoztatását követő, vagy az újított perekből szármozó bírói visszafoglalásról az országos kirendeltségnek ezen munkájában semmi különös javallat elő nem adatik, pedig eddigi tör-vényeink e részben sem egészen tökéletesek. Az ilyen visszafoglalásoknál mindenkor méltó a figyelemre azon tekéntet, hogy az elsőben nyertes fél helytelenül ugyan, de nem önkényesen, nem rossz lélekkel, hanem törvényes ítélet következésében lépett a bíróképpen elfoglalt javaknak birtokában, ezen tekéntetre tehát különösen ügyelve, nem volna felesleges világos törvény által megállapítani e következendőket.

1-ször. Minthogy az első ítéletet megváltoztató felsőbb ítélet az első végrehajtást is megsemmisíti, mindennek az első végrehajtás előtti állapotra kell visszalépni; ha tehát a bíróiképpen elfoglalt érték természetben még megvagyon az elsőben nyertes félnek kezén, azt természetben, éspedig a végrehajtáskori állapotban kell előbbi birtokosának általadni, következve minden valóságos hasznot hajtó javításokat, úgy ellen-ben minden szántszándékos vagy vétkes gondatlanságból eredett pusztításokat a visszafoglaló bírónak meghatározása szerint kötelesek a felek egymásnak megtéríteni.

1322-szor. Mivel minden érték törvényeink rendelése és a dolog természete szerint csak valóságos urának hajthat igazságos hasznot, az első végrehajtáskor elfoglalt ja-vaknak valóságos ura pedig bizonyosan az volt, kinek azokat az első ítéletet megváltoztató bíró visszarendeli, minden időközbeli haszonvétel is egyenesen őtet illeti. Ugyanezen igazságon alapul ellenben az is, hogy midőn az elsőben nyertes felperes vétel vagy zálogos summának, javításoknak, vagy épületek árának fejében az első végrehajtáskor valamit fizetet, a javaknak visszafoglalásakor nemcsak ezen pénzét, hanem annak törvényes kamatait is visszakapja.

3-szor. A visszafoglalandó értéknek előre nem látható véletlen esetből eredett részes vagy egész elpusztulását a tulajdon szenvedjen, mert „casus nocet domino”,296 az ilyen pusztulást tehát az elsőben nyertes fél ellenfelének megtéríteni nem köteles, rész szerint azért, mert nem ő, hanem a másodszor nyerő volt a valóságos tulajdonos, de azért is, mert jólelkű használó lévén, a véletlen esetbéli károkért kezességgel nem tartozik.

A dolog megsemmisülésének kárát a tulajdonos viseli.

4-szer. Ha az első végrehajtáskor elfoglalt érték készpénz, vagy más olyan ingó vagyon volt, mely készpénzen eladatván, természetben többé vissza nem kerülhet, a visszafoglaláskor nyertes fél szinte készpénzbéli kielégítést követelhet; ha pedig a megmarasztott fél készpénzt adni nem tudna vagy nem akarna, minden ingó és ingatlan értékéből szabadon választhasson a nyertes fél, mert a természetes igazság meg-kívánja, hogy egyik a másiknak kárával ne gyarapodjék, gyarapodnék pedig az, ki a kapott készpénz helett holmi haszontalan javakat adna vissza a másik félnek kielégítésére.

5-ször. Mivel az ingatlan javak végrehajtás után idegen kezekre is kerülhetnek, s az elsőben nyertes fél azokért készpénzül elégítetik ki az általvevő által, ilyen esetekben a bírói visszafoglalás mind a valóságos birtokosnak, mind az elsőben nyertes eladónak bíróiképpen tudtokra adassék, s a fekvő javak a másodszor nyertes félnek mindenesetre természetben adassanak vissza; a pusztításoknak és javításoknak pedig minden lehető kérdését, úgy szinte a valóságos használónak azon követelését, melyet lefizetett pénzéért az általvett bírói zálog kieresztése után az általadó ellen formálhat, rövid úton a visszafoglaló bíróság intézze el, és ha az általadó fél a felvett summát a valóságos használónak visszafizetni képes nem volna, vagy azt tenni vonakodnék, ellene választás szerint folytattassék a bírói foglalás, mert a bírói zálogot mindenesetre ingyen ki kell ereszteni, a jólelkű általvevő pedig nem károsodhatik; de amúgy is ezen kétféle követelés egymással legszorosabb egybeköttetésben van, és sokkal világosabb, mintsem hogy az új pernek haszontalan költségei feleslegesek ne volnának.

6-szor. Nehogy azon eseteknél, midőn az elsőben nyertes félnek semmi, vagy leg-alább elegendő értéke nincsen, mely a bíróiképpen elfoglalt javakon eshető károsodá-sok 133erejéig az ítélet fellebbviteléből vagy perújításból visszafoglalást reménylő félnek bátorságul szolgálna, a másodszor nyertes fél pótolhatatlan károsodást kénytelenít-tessék szenvedni, ha az elsőben nyertes elegendő bátorságot mutatni nem képes, a bí-róiképpen elfoglalt érték bírói zár alatt legyen mindaddig, még a feljebbvitt pernek vége nem szakad, e részben tehát az 1715. esztendei 28. cikkelynek297 rendelése, mely szerint ilyen esetben a kérdéses érték az elegendő bátorságot mutatni tudó félnek bir-tokában hagyatni parancsoltatik, egészen eltöröltessék, mert ezen rendelés mellett bir-tokon belül vinné fel perét a vesztő alperes, annak főbb megvizsgálását nem sürgetné, s a fellebbvitelről javallott törvénynek kijátszása mellett a felperes fél igazságos követelésének csak igen sok időre érné végét, – sőt még a bírói zárnak is oly korlátok közé kell szoríttatni, hogyha a zárt kérő fél perét három holnapok alatt valósággal feljebb vinni vagy újítani elmulasztotta, minden bírói zár azonnal megszűnjön.

Az 1715:28. tc. az ítélőmesterek bíráskodása alá ill. illetőségéhez tartozó ügyeket határozta meg.

Végre 7-szer. A bírói foglalásnak költségeit mindenkor az fizesse, ki ellen a végrehajtás intéztetett.

A 28. szakaszra. A perújításról szóló 28. szakasz általában helyes és elfogadható. Nem lesz azonban felesleges még ezen szakaszhoz toldani azon rendelést, hogy mi-dőn az alperes szavatosait (evictores) is idéztette az első perbe, de azok minden kezesség terhétől felmentetvén, az alperes ügyét egyedül maga védelmezte, és meg is nyerte, későbben azonban a felperes ugyanezen ügyet ellene ismét megújítja, néki is hatalmában álljon előbb feloldozott szavatosait ismét újra idéztetni, mert valamint a felperes elvesztett keresetének bébizonyítására szolgáló új próbákat talált, úgy ő is lelhetett olyan okleveleket, melyek mellet előbb feloldozott szavatosainak kezességbéli kötelességét bé tudja bizonyítani, mely eránt új perre utasítani az alperest valóban igazságtalan volna. Többnyire az újított pert követhető bírói visszafoglalásnak módja már feljebb bőven kifejtetett. Végre nem szükségtelen talán megemlíteni még azt, hogy birtokon belöl pert újítani soha semmi szín alatt, még főbb parancsolat mellett se légyen megengedve.

A 29. szakaszra. A számadási perekről szóló 29. szakasz egészen elfogadható. Mi-vel azonban megtörténhetik az is, hogy a számadások el nem készítéséért letartóztatott tisztet valamely földesúr távolabb vidékeken más vármegyében, sőt talán más országban lévő jószágára hurcoltatja, csak hogy ismérőseinek, jó barátinak résztvevő köréből egészen kiszakasztva, gyakran alacson bosszúból, kénye szerint zaklathassa, meg kell a hozandó törvényben világosan említeni, hogy a letartóztatott számadót azon vármegyéből, melyben szolgálatának helye kebeleztetik, kivinni szabad ne legyen, kivévén azon egy esetet, ha a tisztnek kezére bízott jószág csak egy csekély része egy, a szomszéd megyében elterült nagyobb urodalomnak, mert akkor hatalma légyen a földesúrnak letartóztatott tisztjét uradalmának fő helyére, hol minden uradalmi 134ügyei végeztetni szoktak, általkésértetni, de ez a hatalom is csak a szomszéd vármegyékig terjedjen, s az ilyen általvitelt mindenik megyebéli tisztviselőnek tüstént béjelenteni szoros kötelessége leend a földesúrnak. Amely földesúr pedig a törvénynek ezen rendelését megszegi, a meghurcolt tiszten lehető minden keresetét elvesztvén, azon felül mint kegyetlenkedő a tiszti ügyésznek felperessége alatt azon bünte-tést szenvedje, mely a büntető törvénykönyvben a kegyetlenkedők ellen határoztatik.

A 30. szakaszra. A hitelezőket öszvehívó pernek elrendeléséről készült 30. szakasz sok helyes, törvényes és igazságos rendszabásokat foglal magában. Megjegyzést érdemel azonban az 515. §, mely eddigi törvényeink értelmét továbbra is szorosan megtartván, adósságokért az örök hagyományos javakat, ha csak királyi megerősítés nélkül nem szűkölködnek, elfoglalni nem engedi.

Ha az országos kirendeltség által javallott törvények megítélésénél csak azon te-kéntetet kellene fontolgatnunk, hogy a haza közjavára, s nemzeti boldogságunk felemelésére mi volna hasznos, mi volna célarányos, ha polgári szerkeztetésünk némely részeit változtatni akarnánk, ha szabad volna belévágnunk egy oly törvénynek feszegetésébe, melyen nemzeti létünk egyenesen ugyan nem alapul, de mely az alapos tör-vények által is meghatározott tulajdonosi jussal szorosan öszveszőve szinte sérthetetlen, sok, és valóban igen fontos okok tanácsolnák a nemzetségek örökös hagyományainak általános eltörlését, mivel azonban a célba vett újításoknál mindezen te-kéntetekre figyelmezni, s alapos törvényeink korláti között mindenkor megmaradni szoros kötelességünk, mivel továbbá az értékbéli közbátorság megkívánja, hogy ha-zánk polgárai szerzeményeiknek kétségtelen urai lévén, azokról maradékaikra nézve is szabadon tehessenek rendelést, valóban kívül van hatalmunknak körén a nemzetségek örök hagyományait ezúttal megsemmisíteni, noha jól tudjuk, hogy az a nemzetiség tiszta bélyegét híven megtartó régiebb őseinknél egészen isméretlen lévén, csak 1687. esztendő óta jött nálunk divatban, noha látjuk azt is, hogy az első alapítóknak sok érdemes maradékira nézve nem egészen igazságos; azt pedig érezzük, hogy mivel az alapítóknak akarata magát az örök természet mindenható hatalmát is nem kö-telezhette arra, hogy a test és lélek jelesebb tulajdonit is az elsőszülöttséghez kapcsol-ja mindenkor, néha ezen egész intézet hazánk közügyére káros befolyású, sőt mivel a mulandóságnak mindent eldöntő szeghetetlen törvényével is küszködni akar, még a természetes igazság rendével is ellenkezni látszatik.

Ámbár azonban az általános eltörlésről itten szó nem lehet, kötelessége mindazon-által a törvényhozó hatalomnak oly eszközöknek törvényesítéséről gondoskodni, me-lyek az efféle intézetünknek nemzetek felemelkedésére lehető káros béfolyását gátol-ják. A nemzetségek örök hagyományinak pedig hazánk közjavára nézve legkárosabb következése volt az, hogy az adósságokért bíróiképpen el nem foglaltathatván, a hite-lezők követeléseinek kielégítésére soha nem szolgáltak.

135Ugyanis köztapasztalás bizonyítja hazánkban, hogy a közhagyományi javakat bíró néhány nagyjainknak költséges fényűzése sok szegény, de iparkodó polgárt megvakí-tott már, sok jólelkű hitelezőnek pedig rútul megcsalta nyílt bizodalmát, ki szinte ke-gyelemnek tartá, ha keservesen szerzett vagyonát maradékainak vélt bátorságára ilyen főúrnak kölcsönözhette, minthogy attól a kamatokat pontosan megkapja, sőt némely felmondott tőkék is haladék nélkül letétettek, mert a fizetendő sommákat számos új kölcsönözések pótolták. Így tartott ez egy ideig anélkül, hogy a kölcsönözők nagy ré-sze tudhatta volna, miből áll az adósnak kétségtelen tulajdona, és mi az, ami nemzetségének egy talán több századok előtt kihirdetett királyi helybenhagyás által megerősítve lévő örök hagyománybéli javaihoz nem tartozván, a követelések valóságos bá-torságára szolgál. Az ilyen külső színen és erőltetett pontosságon épült, de valóságos alap nélkül szűkölködő csalóka hitel azonban halandó embernél örökös nem lehet, mert a jövedelmeket bőven meghaladó költségek, a kamatok és felmondott tőkék ki-elégítésére tett újabb kölcsönzések végre csakugyan fizetésbéli tehetetlenséget vonnak magok után, és mivel az adósnak valóságos sajátja számos adósságainak csak igen cse-kély részét pótolja ki, az örök hagyományos javaknak elfoglalása pedig tiltva vagyon, gyakran megtörténik, hogy az adósnak halálával sok szegény hitelezőnek minden va-gyona, sok szegény árvának egyetlen reménye, sőt nemegyszer a csalódott külföldiek előtt országunk egész nemzeti hitele sírba száll, arra pedig csakugyan nem terjedhet ki az örök hagyományokat alapítók szabad rendelésének hatalma, hogy intézeteik ál-tal századok múlva is ily káros következések szerzői legyenek.

Törvény által kell tehát a nemzeti hitel felemelésének tekéntetéből is meghatározni azt, hogy midőn az adósnak minden saját vagyona nem elég hitelezőinek kielégítésére, a fizetetlenül maradott adósságok pótolása az örök hagyományos javakból is eszközöl-tessék; az ilyen javak azonban mindenkor csak bírói zálogok maradván, a nemzetségnek tulajdonától el soha nem szakasztathatnak, még akkor sem, midőn azokhoz valamely királyi városokban lévő házak, vagy valamely más urodalom törvényhatóság alatt fekvő szőlő, vagy más efféle vagyon tartozik. Annyival igazságosabb leend pedig ezen új rendszabás, minthogy minden nemzetségnek felette könnyű törvényes módjai vagynak az adósságokat halmozó pazarlót egy annak idejében eszközlött zár által nemzetségének megkárosításában akadályoztatni, s így az örök hagyományt ala-pító végrendelésének sérthetetlenségét eszközölni anélkül, hogy más jólelkű hitelezők értéke szenvedjen csorbulást.

Ugyanezen szakasznak 526. §-a azt rendeli, hogy midőn az adósnak értéke minden adósságainak pótolására nem elegendő, a perbéli költségek egy hitelezőnek sem fognak megítéltetni, hanem azokat mindenik maga leend köteles viselni. Mivel azonban törvényeink szava és lelke szerint az elsőséggel bíró hitelező bébizonyított követeléséből mindaddig semmit el nem veszthet, míg az adósnak valamely értéke vagyon, ha-bár 136a sorban őtet követők semmit sem kapnának is, mivel továbbá az 1659. esztendei 31. cikkelynek298 rendelése szerint a perbéli költségek is egy részét teszik a hitelezők törvényes követelésének, valóban igazságtalan volna a jólelkű gondos hitelezőt, ki pénzének bátorságba helyheztetésére semmit el nem mulasztott, azért, mert őutána mások is számosan kölcsönöztek a pazarlónak, perbéli költségeitől megfosztva károsítani. Ezen törvényeink lelkével meg nem egyező § tehát, mely a hitelezők öszvehí-vására mozdított pereket a külföldi cridalis299 pereknek formájához hazánkban is egy lépéssel közelebb vinné, el nem fogadható.

Az 1659:31. tc. arról rendelkezett, hogy az adóssági keresetekben a költségek is megítélendők.

Hitelbukási.

Az 529. §-ra megjegyeztetik, hogy mivel a főbb parancsolatoknak a törvénykezés rendes folyamotára gyakran káros következéseik vagynak, ugyanazért általános eltör-lések javalltatott. Az ezen §-ban említett esetnél is követelését a hitelező nem parancsolat, hanem ítéletet újító per által kereshesse. Többnyire ezen szakasznak egyéb §-ai ellen semmi észrevétel nincs.

A 31. szakaszra. A törvényes zárokrul készült 31. szakaszhoz nem volna talán felesleges még azt is hozzáadni, hogy midőn a másnak tőkepénzét letiltó, vagy ingó va-gyonát zár alá vetető felperes törvényesen folyamotba tette követelését, perét azonban vagy gondatlanul, vagy készakarva késleti, tartozzék az ítélő bíróság a per kezdetétől két terminus alatt a zárnak vagy letiltásnak helyes, vagy helytelen voltáról ítélet által határozást tenni, mert egyébként az alperesnek sajátja minden oltalom nél-kül az ellenfél bosszontó önkényének volna kitéve. Továbbá nehogy a letiltás által va-lakit életének fenntartására szükséges jövedelmeitől csak ideiglen is megfosztani, s a letiltás törvényes voltának elintézéséig gyakran ínség és nyomorúság örvényébe taszítani lehessen, szükséges leend a hozandó törvénynek rendelését úgy módosítani, hogy a tőkepénzek és haszonbérbe adott javak letiltását az esztendőként fizetendő kamatokra és jövedelemre kiterjeszteni ne lehessen, hanem ezek mindenkor egyenesen a hitelezőnek vagy engedményesének szabad rendelése alá tartozzanak, hacsak a törvényes bíróság rendes ítélet által ezekre nézve is különös megszorítást nem tesz. Végre még ezen cikkelyhez megjegyeztetik az is, hogy a fizetést késlető a folyamatba tett pereket felfüggesztő, vagy a hitelezők pereinek elkezdhetését gátoló parancsolatok kiadásai, hacsak a hitelezők öszvehívása nem tárgyoztatik általok, minthogy ezek a törvénnyel, természetes igazsággal, és a nemzeti hitelnek emelkedésével egyenesen ellenkeznek, általában tiltva legyenek, s azokat soha semmi szín alatt semmi törvényes ítélőszék el ne fogadhassa.

A 32. szakaszra. A szóbéli perlekedésekről készült 32. szakasz észrevétel nélkül helybenhagyható.

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem