ÉSZREVÉTELEK AZ URBARIÁLIS TÁRGYRA NÉZVE (In re urbarii) | Deák Ferenc munkái

42ÉSZREVÉTELEK AZ URBARIÁLIS TÁRGYRA NÉZVE
(In re urbarii)

A földesurak és jobbágyok viszonyos kötelességeiknek meghatározása egyik legfőbb tárgya a polgári törvényhozásnak, mert egyenesen ettől függ a számos terheket viselő adózó nép sorsának boldogsága; annyival nagyobb figyelmet érdemel pedig hazánkban ezen tárgy, mert nincs elég világos törvényünk, mely azt elegendő bizonyossággal meghatározta volna. Az eddig zsinórmértékül szolgáló urbáriumot csak ideiglen fogadta el az 1790. esztendei országgyűlés,107 minden azolta támadott kérdéseket pe-dig felsőbb parancsolatok intéztek el gyakran oly móddal, hogy azok tartalma az ország sérelmei között fölterjesztett panaszokra is méltó okot adott. Szükséges tehát valóban, hogy már valahára e tárgyban nálunk is bizonyos, meghatározott, világos és kielégítő törvények hozattassanak.

Az 1790:35. tc. – további rendelkezésig – gyakorlatilag Mária Terézia úrbérrendeletét cikkelyezte be.

Kétféle szempontból lehetne az adózó nép nagyobb részének sorsát megállapító urbariális rendszabások vizsgálgatására kiindulni, mert vagy azt lehetne kérdezni, mi-lyen változtatások emelnék leginkább a jobbágyok boldogságát – habár ezen változtatások némely áldozatokkal volnának is összeszőve, habár általok polgári szerkesztetésünk némely részei más, de igazságosabb formába lennének is öntve; kérdezni lehetne továbbá, mennyi befolyással volnának ezen áldozatok nemzetünk közös ere-jének gyarapodására, és milyen következéseket szülnének azok hazánk általános bol-dogságára nézve – habár egy kisebb résznek mostani jussai csorbulást szenvednének is; végre kérdezni lehetne még azt is, kiktől kellene leginkább e részben áldozatot kívánni; és ez volna talán az egyik szempont, mely az országos kirendeltségnek polgári szerkesztetésünk alapos törvényeihez szabott munkáját nagy részben megdöntené, de sok ezerek óhajtásának megfelelne. A másik szempont szorosan követi pol-gári szerkesztetésünk törvényeinek zsinórmértékét, javító változtatásokat ez is kíván, de csak úgy, hogy a törvényben gyökerezett jussoknak, és a vagyonbéli közbátorságnak szentsége csorbulást ne szenvedjen általok, ez tehát csak határok között újít, nem sérti az egyik részt, hogy a másiknak bajait orvosolja, nem veszi el akaratok ellen a tehetősebbektől, hogy a szegényebbek ínségén segíthessen, egyszóval nem áldozatokról, hanem kötelességekről szól, mert a fennálló törvények által kötve vagyon.

A jelenlévő munkának megítélésében melyeket kelljen a választmánynak108 e két szempontok közül követni, maga az országos kirendeltség kifejezte a törvényes dolgokról írt munkájának első lapján, ahol világosan azt mondja, quod non de nova re-publica 43constituenda, sed illa, quae in nonum saeculum persistit amplius constabili-enda agatur.109 Erre tehát minden egyes pontnál szoros figyelemmel kell lenni, mert ezen választmány nem a törvények hiányainak feszegetésére, hanem az országos ki-rendeltség munkáinak megvizsgálására vagyon rendelve.110

Választmánynak – Deák Ferenc s. k. kiegészítése.

Hogy nem új közállapotot kell megteremteni, hanem a már kilenc évszázada fennálló [alkotmány] kiszélesítéséről kell tárgyalni.

Mert ezen választmány nem a törvények hiányainak feszegetésére, hanem az országos kirendeltség munkáinak megvizsgálására vagyon rendelve – Deák Ferenc s. k. kiegészítése.

Az országos kiküldöttség két fő részekre osztja munkáját, melyet az urbárium dol-gában készített. Egyikben a jobbágyok szabad költözködését, s annak következéseit egy törvénycikkely javallatba foglalja, a másikban 6 törvénycikkelyt javall, melyek a job-bágyok egyéb jussait és tartozásait, panaszaik elintézésének rendét, s az urbariális re-gulatio111 módját határozzák meg.

Úrbéri szabályozás (úrbérrendezés).

A jobbágyok szabad költözködése több századok viszontagságai után 1790. esztendőben a 35. cikkely112 által végre csakugyan tökéletesen és elhatározottan megállapíttatott, s ezen törvény következésében most már hazánk minden vidékein akadály nélkül gyakoroltatik; nincs pedig semmi ok, mely miatt ezen, a szelídebb emberiséggel oly igen megegyező törvényt visszavonni, vagy megszorítva változtatni szükséges volna, sőt megújítása sem lévén fölösleges, a javallat e részben teljesen helyben hagy-ható. Ami azon rendszabásokat illeti, melyek a jobbágyok költözésénél a béjelentés és elköltözés üdejére az adósságok és közterhek lefizetésére, a földesúri és alattvalói öszvefüggésnek a költözés által leendő megszüntetésére, a jobbágyoknak kiadandó eleresztő s utazó levelekre, a letartoztatás okaira, a jobbágyot ok nélkül letartoztató földesúr büntetésére, az el nem eresztett jobbágyot befogadókra, végre az egy helyből nagyobb számmal költözni akaró jobbágyokra nézve a javallott törvény 6 első §-ban rendeltetni tanácsoltatnak, minthogy azok rész szerént eddigi törvényeink értelmével tökéletesen megegyezők, rész szerént pedig azok lelkéből, és a dolog természetéből egyenesen folynak, nem lévén azokban semmi, ami a földesurak sérelmét, vagy a jobbágyok kárát vonhatná maga után, általjában elfogadhatók, s a javallott tör-vénycikkelynek 6 első §-a változtatás nélkül megmaradhat.

Az 1790:35. tc. a földesurak és alattvalóik viszonyáról, az alattvalók részére történő pontos igazságszolgáltatásról, valamint a jobbágyok szabad költözéséről rendelkezett.

De már ezen törvénycikkely javallatának 7. s következő §-ai egészen más tekénte-tet érdemelnek, ugyanis azt állítja ezekben az országos kiküldöttség, hogy a szabad adás-vevés szabad költözésnek természetes következése; törvény által kívánja tehát meghatároztatni azt, hogy a költözni akaró jobbágy nemcsak házát, épületeit és egyéb javításait, hanem jobbágyülésének113 használhatását is anélkül, hogy azt előbb földesurától 44megszerezte volna, urának fizetendő minden kárpótlás nélkül akárkinek szabadon és örökben eladhassa, a földesúr pedig az ilyen vevőt, ki azonban minden jobbágyi tartozásokat teljesíteni köteles, ha csak annak adózásbéli tehetetlensége, vagy közönségesen tudva lévő erkölcstelensége miatt törvényesen bebizonyított ki-fogásokat nem tehet ellene, jobbágyának befogadni tartozzék; maga a földesúr azonban, úgy szinte a helység közönsége is, ilyen jobbágytelkek használhatását soha meg ne vásárolhassák, úgy szinte, ha a földesúr valamely jobbágyát vagy tehetetlensége és erkölcstelen élete, vagy jobbágyi tartozásainak engedetlenül ismételt elmulasztása miatt, vagy pedig a Hármoskönyv első részének 40. cikkelyében114 említett osztály eseteinél törvényesen kiböcsültetni115 kívánná, kiböcsült jobbágyának az épületeken és javításokon fölül még a jobbágyülés használhatásának böcsű árát is tartozzék fi-zetni.

Értsd: jobbágytelkének.

A Hármaskönyv 1. részének 40. címe az öröklött atyai és ősi jószágok testvérek közti megosztásáról rendelkezett.

Valakit valamely ingatlan vagyonából törvényes becsű által, a becsárnak lefizetése mellett távozásra kényszeríteni.

Mindezeket a földesurak tulajdonosi jussaival, és hazánk törvényeinek lelkével megegyezőknek, az adózó népre nézve pedig megmérhetetlen hasznokat szülőknek vitatja az országos kirendeltség, de ha az állítást támogató okok a hazai törvények rendelése, s a javallott változtatásnak előrelátott következései vizsgálódó figyelemmel fontolóra vétetnek, oly észrevételek adják elő magokat, melyek a törvénycikkelynek ily értelemmel leendő elfogadását éppen nem javasolják.

A vagyonbéli közbátorság116 kétségén kívül egyik fő célja minden polgári egyesületnek; ezen vagyonbéli bátorsággal pedig oly szorosan egybe van szőve a tulajdonnak sérthetetlensége, hogy azt csak a köztársaság legveszedelmesebb helyheztetésé-ben, a kénszerítő szükség végső eseteiben, de máskor soha semmi szín alatt nem szabad csorbítani, – sőt maga a törvényhozó test is túllépne hatalmának határain, ha megszegvén a tulajdonnak sérthetetlenségét, a haza polgárainak valamely részétől azok törvényes sajátjának részét önkényes megegyezésök nélkül elvenné, mert ezáltal a vagyonnak közbátorsága szenvedne sérelmet, melyet minden lehető módon fenntartani, minden külső és belső veszedelmek ellen védelmezni egyenes célja a törvényeknek; a törvényhozó testnek pedig fő kötelessége.

Értsd: vagyonbiztonság.

Hazánk első kezdetétől fogva mindenkor kétségtelen tulajdonosi voltak a földesurak jobbágyüléseiknek; s fegyvert az ekénél inkább kedvelő magyar, vérrel szerzett birtokának egy részét nem örökben, csak munkálás vagy élhetés végett adta által job-bágyának. Több mint három századok lefolytáig magát a jobbágy személyét is mint-egy tulajdonának tekintette a földesúr, s a jobbágynak urát elhagyva más helyre ki-költözni 45szabad nem vala. De már III. András117 alatt győzött a szelíd emberiség gyöngédebb érzése a szabad magyar nemesnél, s már 1298. esz[tendőben] a 70. törvénycikkely118 által megengedtetett minden jobbágynak a szabad költözés, sőt tulajdon vagyonát is elvihette magával; ezen időszakaszban pedig Európának egyéb nemzetei a jobbágyok szabad költözéséről még csak nem is gondolkoztak; sok változásokon ment által ezen szabad költözés a mái időkig, sok törvényt hoztak és töröltek el ez érdemben eleink, de a földet bíró nemesnek tulajdonosi jussait soha meg nem sértették, és sem ezen törvények hosszú sorában, sem hazánk egyéb törvényei között nem lelhetni csak egy ágozatra, melynek szavaiból vagy lelkéből azt lehetne következtetni, hogy a jobbágyülések használhatása a jobbágynak szabad rendelés alá tartozzék.

III. András (1250-1301), 1290-től magyar király, az utolsó Árpád-házi uralkodó.

A mondott rendelkezést hagyományosan az 1298-as dekrétum 70. artikulusának tartották, mégpedig I. Ulászló 1440. évi átirata alapján, melyet Kovachich Márton György közölt először nyomtatásban a XVIII. század végén (Supplementum ad vestigia comitiorum apud Hungaros. Budae, 1798. I.). Rugonfalvi Kiss István szerint a dekrétum második fele – a 42. artikulustól – 1299-ből való, míg a legújabb álláspontok szerint az említett második rész később, a XIV. század első évtizedéből származik. Szilágyi Lóránd szerint ezeket a végzéseket a királyi tanács valamikor 1312 és 1315 között alkothatta (közülük az érintett a 13. artikulus). A rendelkezés szövege: “Továbbá egy nemes bármely parasztja vagy jobbágya, ha akarja, miután engedélyt kapott, és a szokásos földbért megfizette, ura birtokáról más nemes birtokára vagy máshová, ahová jónak látja, letelepedés végett minden javaival szabadon átköltözhet.”

Véleményét az országos kirendeltség leginkább a Hármoskönyv 3. részének 30. cikkelyében119 gyökerezi, mely törvény azt rendeli, „Per hujusmodi igitur legationem, aut veditionem colonus non nisi laboris sui mercedem, et praemium, condignam scilicet aestimationem terrae, prati, molendini, vel vineae cuipiam vendere, vel legare potest, perpetnitate domino terrestri salva semper remanente.”120 Igaz ugyan, hogy ezen törvénynek felhozott szavai homályosaknak látszanak első tekintettel, mert nem érthetni egyenesen, ha a condigna aestimatiot121 a földnek használására is ki lehessen e terjeszteni, vagy csak a reá fordított munkának, irtásnak, és javításnak bérére (labo-ris mercedem et praemium) kell azt szorítani; de ha figyelemmel olvastatnak a következő sorok, melyekben az mondatik: „qui (nempe dominus terrestris) dum volue-rit terras, prata, et molendina secundum aestimationem communem, vineas vero juxta 46condignum earum valorem ad se recipiendi habet facultatem”,122 kétséget nem szenved az, hogy ezen törvénynek előbb említett sorait a jobbágyülések használhatásának eladására semmiképpen alkalmaztatni nem lehet, mert ha a földesúr jobbágyának földjét, rétjét secundum aestimationem communem123 visszaválthatta, minthogy ezen communis aestimatio124 a Hármoskönyv első részének 133. cikkelye125 szerint felette csekély, a valóságos értéknél sokkal kisebb, és különösen egy népes jobbágyülésre nézve, egy 4 forintos márkából álló volt, a jobbágy földjeit, rétjeit ennél nagyobb som-mával nem terhelhette, mert akkor urának ezen cikkelyben kifejezett visszaválthatási jussát sértette volna meg, vagy pedig a vigyáztalan vevő károsodott volna. Ha tehát a felhozott törvénynek értelme úgy magyaráztatnék, mint az országos kirendeltség kívánja érteni azt, hogy tudniillik a jobbágynak szabad volt földjét, rétjét, nemcsak reá fordított munkájának, és javításainak értékéig, hanem a földnek, rétnek illendő becséig is elidegeníteni; Werbőczynek126 felhozott egynéhány soraiban világos volna az ellentmondás; ezt pedig egy oly törvényről, melynek még most is kötelező erőt tulajdonít nemzetünk, feltenni nem lehet.

A Hármaskönyv 3. részének 30. címe arról rendelkezett, miképpen háramlik a végrendelkezés nélkül meghalt jobbágy vagyona a földesúrra.

Efféle hagyományozás vagy eladás által tehát a jobbágy csupán munkája bérét és jutalmát, tudniillik a földnek, rétnek, malomnak vagy szőlőnek illendő becsárát hagyományozhatja vagy adhatja el valakinek, épségben maradván mindenkor az örökös jog a földesúr részére. (HK. III. 31. 8. §)

Illendő, méltó becsűt.

Aki (természetesen a földesúr ) a földeket, réteket és malmokat közbecsű szerint, a szőlőket pedig ezek illendő becsárán, ha akarja, magához válthatja. (HK. III. 31. 8. §)

Közbecsű szerint.

Közbecsű.

A Hármaskönyv 1. részének 133. címe az ingó és ingatlan javak becsűjét, és annak módját határozta meg.

Werbőczy István (1458-1541), előbb ítélőmester, később királyi személynök majd nádor, végül al-kancellár, a Hármaskönyv szerzője.

Még bővebb világosságot nyújt ez érdemben hazánknak egy későbbi törvénye, az 1556. eszt[endei] 29. cikkely,127 melynek szavai következendők: „Quodsi colonus quis-piam domum suam per eum fortassis pecunia emptam, aut suis sumptibus aedifica-tam alicui probo, et honesto viro vendere, et illum in ipsam domum suam domino suo tanquam colonum tempore praemissae transmigrationis suae collocare voluerit, libere id facere possit – si tamen usque suam transmigrationem non venderet, et in illam colonum idoneum, probum, et honestum locare non poterit, domus talis do-mino terrestri libere remaneat, et libere, cui voluerit illam dare, et conferre, aliumque colonum in illam collocare possit, et valeat.

Az 1556:29. tc. értelmében az elköltöző jobbágy háza a földesúrra maradt, hacsak azt tizenöt nap alatt el nem adta.

Quodsi colonus talis alio commigrans vineas, ac terras, seu prata propria non ad domum, seu sessionem, quam inhabitat, spectantia; sed haereditaria aut exstirpatitia habuerit, tales vineas, terras, et prata, idem colonus etiam sub illo domino, ad cujus bona migrare voluerit, libere possidere, et eis frui possit”128 – és valamivel alább:

Hogyha valamely jobbágy a házat, amit esetleg pénzen vásárolt vagy a saját költségén épített, valamely jámbor és becsületes férfiúnak el tudná adni, és ezt a mondott elköltözésének idején abban a házban földesura jobbágyaként el tudná helyezni, ezt szabadon megteheti. Ha azonban az elköltözésig el nem adja és abba alkalmas jámbor és becsületes jobbágyot elhelyezni nem tud, az olyan ház szabadon a földesúrra marad, aki azt szabadon annak adhatja, akinek akarja, és szabadságában áll abba más jobbágyot elhelyezni. Hogyha az olyan jobbágynak, ki máshová költözik, nem a lakóházhoz tartozó, hanem saját örökségi avagy irtvány szőlői, földjei vagy rétjei volnának, az a jobbágy az ilyen szőlőket, földeket és réteket az alatt a földesúr alatt is szabadon birtokolhatja és használhatja, akinek a fekvő jószágára költözik . (Bevezetés, 1. és 2. §)

47Si tamen dominus ipse terrestris tales vineas, terras, et prata coloni sui alio trans-migrantis secundum jura, et leges regni, aestimatione mediante ad se redimere volu-erit, id more consveto, et de lege regni liberam faciendi habeat facultatem.129 Ezen törvény szerint köteles volt a kötelező jobbágy házát alkalmatos vevőnek eladni, és ha ezt nem cselekedte, sem pedig maga helyett tehetős jobbágyot nem állított, mind a ház, mint egyéb épületek ingyen maradtak földesurára; szabad volt ezen törvény szerint a költöző jobbágynak szőlőjét és irtásföldjeit elköltözése után is megtartani, de csak azokat, melyek jobbágyüléséhez tartozandók nem valának, mert az ilyenekről intézeteket tenni hatalmában nem állott, sőt még az irtásföldeket és szőlőket is volt jussa becsű szerént általvenni a földesúrnak.

Ha pedig az a földesúr a máshová költöző jobbágyának az ilyen szőlőit, földjeit és rétjeit az ország jogai és törvényei szerint becsű útján magához kívánná váltani, ezt a szokott módon és az ország törvényeihez képest szabadon megteheti. (4. §).

Így vette fel törvényeink lelkét az 1790. eszt[endei] országgyűlés is, midőn a 35. cikkelyben szabad költözést engedvén minden jobbágynak, javításokat, épületek árát és a munka bérét nékiek kifizettetni rendelte; azt azonban egyenesen kikötötte, hogy a helyföldeknek és az uraságok által adott épületfáknak ára a jobbágyot semmiképpen ne illesse; de így magyarázta a törvények rendelését maga a törvényes szokás is, mely szerint minden földesúr elköltöző vagy kiböcsült jobbágyának csak javításait és épületeit, nem pedig a jobbágyülésnek használhatását fizette meg mindenkor.

Végre az országos kirendeltségnek ezen javallata tetemes sérelmet ejtene a földesuraknak azon jussán is, mely nékik a Hármoskönyv első részének 40. cikkelyében engedtetik, hogy tudniillik akkor, midőn több osztozó testvérek közül valamelyiknek atyai lakóépület nem jutott, tulajdon jobbágyaiknak akármelyikét kiböcsülhessék, s annak házát, épületeit és egyéb javításait kifizetvén, a jobbágyülést magoknak elfoglalhassák. Fönntartja ugyan a kirendeltség javallata is ezen rendelését a törvénynek, de oly világos hozzáadással, hogy az elböcsültető földesúr a jobbágyülés használhatásának böcsü árát is köteleztessék lefizetni jobbágyának, – azonban éppen ezen módosítás ölte el a törvény rendelésének jótéteményét, mert a kisebb birtokú szegényebb nemesnek osztozó gyermekei, gyakran egy magoknál is gazdagabb jobbágynak házán és épületein felül a jövedelmes jobbágyülés használhatásának boldogabb vidékeken talán egypár ezer forintokat megközelítő böcsüjét kifizetni nem képesek; kivált ha csekély javaikat ősi adósság terheli, lakóház és belső telek nélkül pedig gazdálkodni 48nem tudván, kéntelenek lesznek kevés ingatlan vagyonokat vagy pusztulásnak ereszteni, vagy a megvevőknek kénye szerént olcsó áron pazarolva eladni. Pedig éppen a szegényebb sorsú nemesek azok, kik ezen felhozott törvény jóltévő rendelésének gyakrabban hasznát veszik, mert a kiterjedt javakkal bíró főuraknak gazdag örökösi jobbágyaik elbecsült telekére csak ritkán szorulnak; a szegény nemesek szenvednek tehát legtöbbet az új javallat által, holott ezeket kellene leginkább oltalmazni a törvényhozó hatalomnak, mert ők magok egy ily módon kijátszott jussnak elvesztését más igaz úton pótolni tehetetlenek; s ezáltal több szegény, de szorgalmatos nemesei hazánknak, kik a fenyegető veszélyek idején segítik védeni honunk közbátorságát, sokszor végpusztulásra juthatnak, de legnagyobb igazságtalanság is volna az, hogy ha azon jobbágyülést, melyet a hozandó törvénynek egy szava elvett a földesuraktól, azok talán egy-két esztendő múlva osztály miatt jobbágyaiktól elböcsül-tetvén, előbbi valóságos sajátokat a jobbágynak készpénzül kifizetni tartoznának.

Sőt még a természetnek egyszerű, de szent és sérthetetlen törvényével is, melyen pedig alapulni kell minden jó polgári törvénynek, egyenesen ellenkezik ezen javallott újítás, mert a természetes igazság már megkívánja azt, hogy minden tulajdonos szabadon bánhasson sajátjával, és csakugyan legnagyobb igazságtalanság volna hazánk földbirtokos nemeseitől, kik a közjó fenntartásának tekéntetéből tulajdonosi jussaik határtalan gyakorlásának egy részéről többi polgártársaik javára önként lemondottak akkor, midőn magokat kötelezték, hogy a valóságos jobbágyüléseket jobbágyaiknak kezénél állandóul meghagyják; ismét új áldozatokat kívánni, vagy pedig kénszerítő törvény által valamit ismét elvenni abból, ami tulajdonosi jussból egyenesen fenntar-tatott, s így ezen egész jussnak belső valóságát puszta nevének meghagyásával lassanként eltörölni, vagy legalább kijátszani.

Határtalan ura volt hajdan a magyar földbirtokos fegyverrel szerzett sajátjának; felosztotta ugyan jobbágyaira birtokának egy részét, vagy azért, mert maga harcot vagy vadászatot kedvelvén, nem szerette, de nem is értette a földmívelést, vagy ami még hihetőbb, azért, hogy terjedtebb földjein szegény sorsú embertársainak lakást és élelmet adjon; ura maradott azonban birtokának, s azt a jobbágytól visszafoglalni hatalmában állott; idővel hazánk lakósainak naponként szaporodó száma, különösen pedig az ország védelmére meghatározott állandó hadi seregek, és a közadó, mely ezek zsoldjára rendeltetett, oly intézeteket tettek szükségessé, melyek mellett mind a közadónak fundusa, amennyire lehet, állandó maradjon, mind pedig a földmívelők-nek folyvást nevelkedő száma földet, munkát és élelmet bizonyosat és állandót találjon. Hogy tehát a földbirtokosok a földmívelésnek évenként nagyobbodó hasznai által kecsegtetve, jobbágyaikat üléseiktől meg ne fosszák, és ezáltal azok a hazának végveszedelmét maga után vonható ínségre ne jussanak, lemondott a földbirtokosok osztálya törvényes és természeti jussainak egy részéről; kötelezvén magát, hogy azon birtokot, mely mint valóságos jobbágyülés jobbágyainak kezénél vagyon, a meghatározott csekély szolgálatok teljesítésének kötelessége mellett azoknál örökre meghagyja; 49nemcsak tulajdonosi jussainak egy részét, hanem világos ön hasznokat is feláldozták tehát a földbirtokosok szegényebb embertársaiknak javára, kiknek békés maradása és élhetése már most nem a változó önkénytől függ, mint hajdan, hanem ezen lemondás által örökös, bizonyos és elhatározott lett. Fent maradtak azonban ezen lemondás után is a földbirtokosoknak egyéb tulajdonosi jussai, de az országos kirendeltségnek javallata megrontaná még ezeket is annyira, hogy a földesurak csak nevét tartanák meg a valóságos tulajdonnak, sőt használóknak lehetni inkább azokat nevezni, mint tulajdonosoknak, mert jobbágyüléseiknek egyedül csak bére, éspedig bizonyos meghatározott, soha nem nagyobbodható, felette csekély bére illetné őket. Megfosztaná ezen javallat a földesurat azon jussától, hogy érdemes, de minden iparkodás mellett is talán szerencsétlenségei miatt meg nem gazdagodhatott jobbágyának egyik szorgalmatos fiát, vagy sok évekig híven szolgáló, de elöregült, több gyermekű cselédjét egy üres jobbágyülésnek általengedésével megjutalmazza; sőt egyenesen ar-ra kénszerítené, hogy az üres jobbágyhelyet nem a legérdemesebbnek, hanem a legpénzesebbnek engedje, ki talán vétkes kiszökéseknek, alattomos csalfaságnak, jobbágytársait titkon engedetlenségre ingerlő fondorlásnak, és mind urát, mint másokat károsítani kész alacson haszonlesésnek tetemes gyanújával terheltetik; de mivel ezeket az eladott jobbágyülésnek megvételekor ellene tökéletes próbákkal megbizonyítani nem lehetett, a vételtől meg nem eshetik elmozdítása. Just ád ugyan a javallott törvény is minden földesúrnak arra, hogy az uradalmi adózásokat, a meghatározott szolgálatot ismételve elmulasztó engedetlen jobbágyot, és azt, kinek élete folyását vétkes kiszökések bélyegezik, a jobbágyülésből törvényesen kibecsültethesse; ha azon-ban a javallat elfogadtatik, a közcsendességnek fönntartására olyannyira szükséges ezen jussal gyakran nem élhet sok földesúr, mert a kiböcsült jobbágy távozni addig nem köteles, még jobbágyülése használhatásának árát is böcsü szerént néki készpénzzel ki nem fizetik; és ez sokszor oly sommára mehet, melyet sem a földesúr ma-ga, sem akármely más vevő nem képes egyszerre lefizetni. Ezen jusnak megcsorbítása pedig nemcsak a földesúrra nézve sérelmes, hanem a közbátorságra nézve is káros következésű lehet.

Ezek szerint tehát a jobbágyülések használhatásának szabad adása, úgy mint azt az országos kirendeltség javallja, mind hazánk világos törvényeinek értelmével és lel-kével, mind pedig magával a természetes igazsággal is egyenes ellenkezésben vagyon.

Valamint azonban eddig is mindenkor készek valának a legterhesebb áldozatokra nemzetünknek nemesei, midőn azokat hazájok közügye, polgártársaik boldogsága és békés megmaradása parancsolta, úgy most sem kételkednének a nemes földbirtokosok tulajdonosai jussaiknak fenntartott részéből is engedni; ha ezen engedést az amúgy is számos terheket viselő jobbágyok fenntartására szükségesnek, vagy azok boldogításának eszközlésére sikeresnek és célarányosnak látnák; de kérdések férnek még azon szép reményeknek teljesedéséhez, melyeket az országos kirendeltség a javallott újításnak elfogadásából jövendöl; vannak nehézségek és figyelmet érdemlő 50ellenvetések, melyek méltó kétséget támosztanak azeránt, ha vajon a javallat helybenhagyásának esetében az adózó népnek sorsa jobbra fordul e?

A jobbágy minden pénz és fáradság nélkül fog egyszerre jutni a birtokában lévő jobbágyülés használhatásának eladási jussához, eladósíthatja, sőt el is idegenítheti azt; hitele tehát minden kölcsönöző, minden uzsorás zsidó előtt nagyobbodik. De a mun-kás földmívelő, a gondos atya, kinek szívén fekszik boldogsága gyermekeinek, újonnan nyert hitelének hasznát nem veszi, jobbágyülését elidegeníteni, vagy adósságokkal terhelni nem fogja, mert úgy tekinti azt, mint bizonyos kincsét gyermekeinek, melyen legalább egyik állandó lakhelyet, és bizonyos élelmet találhat. Ez pedig így volt eddig is, mert minden földesúr kész örömmel szállította meghalt jobbágyának szolgálatra alkalmatos gyermekét a megüresült jobbágyülésbe, hacsak ellene fontos ki-fogásai nem valának. A pazarló, részeges, tunya jobbágy ellenben, kit nem a fáradhatatlan iparkodás lelkesített, hanem csak az élhetés szükségeinek terhes gondjai, csak az éhség és nyomorúság kénszerítettek jobbágyülésének nyögve és kelletlenül teljesített megmunkálására, megnagyobbodott hitele mellett már most dolgozni nem fog; tobzódásait, melyeket csak azért szakasztott félbe, mert pénze nem volt, hitelre pedig semmit nem kapott, kettőztetve fogja folytatni, és ha munkátlansága miatt meg-szorul, pénzt, bort, vagy gabonát kér kölcsön, hitele lesz ugyan, mert jobbágyülésének értékéig elegendő bátorságot lát nála minden kölcsönöző, de hitele által uzsorások kezébe esik, s a zsidók és köznép között már is annyira elhatalmazott sokszoros kamatokat, a kölcsönvett gabonának, bornak, pálinkának, vagy sónak vastagon fel-rovott árát kifizetni képes nem lévén; utoljára jobbágyülésétől is megfosztatva, végső ínségre kerül; ártatlan és talán szorgalmatos gyermekei pedig, kik atyjok miatt mindenből kipusztultak, nyomorúságra jutnak. Most az ilyen atyának bűntelen és iparkodó gyermekét atyjának jobbágyülésébe helyhezteti a földesúr, melynek jövedelmei-ből munkás szorgalom mellett az általvevő fiú magát, édesanyját és testvéreit illendően táplálja, az eladósított házat és épületeket lassanként kifizeti, vonós marhákat szerezget, elhagyott helyföldeit helyrehozza, és ha üdővel gondos fáradozásait megáldja az ég, földesurának jó birtokú jobbágya, számos házi népének tápláló atyja, és a köztársaságnak tehetős polgára lesz; az pedig, ki a javallat szerént most eladandó jobbágyülést készpénzen megvenné, minthogy ezt addig nem tehette, pénzét vagy szőlő szerzésre, vagy kereskedésre, vagy más hasznos célra fordítja, s így megmentetik a végső ínségtől egy egész háznép anélkül, hogy más akárki csak legkevesebbet is károsodott volna; pedig éppen ez a polgári társaságnak a természetes igazsággal is megegyező legszebb nyeresége. Ha azonban az országos kirendeltség javallata helybenhagyást nyerne, nem lesz többé semmi földesúrnak hatalmában a pazarló atyának bűntelen gyermekein ily módon segíteni, mert az eladósított jobbágyülés eladatik, uzsorás hitelezők foglalják el annak árát, s a veszni indult pazarlónak ártatlan gyermeke is veszve marad örökre.

51De ahol ez nem történik is, ahol az iparkodó gondos földmívelő pénzt ugyan nem, de jobbágyülését terhelő adósságot sem hagyott számos gyermekeinek, még ott is sok nehézségekkel vagyon öszvekapcsolva ezen javallott újításnak gyakorlása, mert az atyának elhunytával a jobbágyülés használhatásának ára minden gyermeket egyformán illet, mivel pedig gazda csak egy lehet, vagy el kell azt valamely pénzes idegennek adni, vagy pedig az osztozó gyermekeknek egyike többi testvéreitől is meg-vásárolván részeiket, bennmarad atyjának jobbágyülésében. Ez utolsó gyakrabban meg fog történni, mert születésének és első gyermekségének helyét, az atyafiakat és ismérőseket senki örömest el nem hagyja, atyjának értékét pedig, melyből őtet is egy rész illeti, ha lehet, idegennek kezére jutni nem engedi; mivel azonban boldogabb vidékeken, s ott, hol szőlőhegyek nem lévén, a jobbágynak szép jövedelmet adó helyföldjein kívül semmi más fekvő értéke nincs, az egész jobbágyülés rajta lévő házzal és egyéb alkalmatos épületekkel együtt talán egypár ezer forintokra is felbecsültetik, az általvevő fiú, kit az egészből talán csak egy heted rész illet, számos testvéreinek ennyi pénzt kifizetni, földeinek mívelésére marhákat és gazdaságbéli esz-közöket szerezni, magának és házi népének szükségeiről tüstént gondoskodni, sőt ezenfelül közterheket is viselni, földesurának pedig a jobbágyi tartozásokat pontosan leszolgálni képes nem lesz; szaporodnak a fizetni elmulasztott kamatok, elmarad a közadó, vonós marhák nem léte miatt a helyföldek illendő munkája meg nem történik annak üdejében, és így a reményeiben megcsalatkozott általvevő kéntelen lesz új kölcsönzésekkel pótolni szükségeit, még végre tehetetlen jobbágy, s fizetni nem tudó adózó lesz, s atyjának jobbágyülését tehetetlensége miatt odahagyni kénteleníttetvén, csekély öröksége is elpusztul. Ha pedig a jobbágyülés valamely pénzes idegennek ada-tik el, elhagyják a gyermekek édesatyjoknak lakhelyét, az élet szükségei gyakran távo-labb vidékekre vezetik őket, és ha hegybéli szőlőbirtokok is volt, azt a távolság miatt magok nem munkálhatván, sokszor csekély áron eladják. Ily környülállások között leg-inkább a neveletlen árváknak sorsa lesz szánakozásra méltó, mert azokat elszéledő és jobbára szolgálatba álló nőtelen testvéreik magokhoz nem vehetik; az árvák tehát és vagyonaik idegen kézre kerülnek, s ezáltal jobbára meg lesz vetve pusztulásaiknak talpköve; sőt gyakran az atyai vagyonból őket illető rész oly csekély, hogy azért sem-mi idegen élelmet nékik nem nyújthat, s akkor az utolsó ínség veszedelmének lesznek kitéve; most ellenben, midőn a megüresült jobbágyülésbe szabadon helyheztet akárkit a földesúr, az elhalt jobbágynak egyik szolgálatra alkalmatos iparkodó gyermeke földesurának kegyelméből ingyen kapja meg atyjának telekét, s annak jövedelméből mind magát, mind talán gyámoltalanul elöregült édesanyját, mind pedig árvaságra jutott gyenge testvéreit eltáplálja; a neveletleneket súlyos mezei munkákhoz szoktatva hasznos polgárokká neveli, csekély vagyonaikra földesurának felvigyázása alatt gondot visel, és munkás szorgalma által tehetségre vergődik, – sőt még akkor sem hagyja el árva testvéreit, ha az osztály alá tartozó közös érték felette csekély volt; mert ingyen nyert jobbágyülésének jövedelmeiből könnyen eltarthatja azokat. 52De ha találkoznék is oly elvetemedett, és csupán ön hasznát tekintő testvér, ki az emberiség és testvéri szeretet szavát megvetvén, ezt tenni elmulasztaná, csak ilyen feltétel mellett kapná meg földesurától a jobbágyülést, s akkor az, amit előbb vérség tekintetéből tenni nem akart, szerződésbéli szoros és elmulaszthatatlan kötelessége lenne; most ha valamely rossz esztendőnek sovány termése a munkás földmívelőnek minden iparkodását megcsalja, vagy az időjárás viszontagsága minden reményeit porba dönti, gazdálkodó kéméléssel eszi a gondos jobbágy szűkön termett kenyerét, megfogja magától mindazt, ami nélkül ellehet; vagyonának azon részét, mely gazdaságához nem elkerülhetetlenül szükséges, eladogatja inkább, de adósságot nem tesz, mert hitele nincs; s így kiállván az üdő sanyarúságát, boldogabb üdőt remél, s elhatározott bizodalommal igazítja ismét ekéjét, mert az őtet tápláló jobbágyülést adósságok nem terhelik. Akkor azonban, ha a fáradsága nélkül nyert szabad adás hitelét ne-velte, jobb jövendő fejében jobbágyülésére tesz inkább adósságot, mint sem hogy a termékeny éveken megszokott jobb életet elhagyva, költségeit megszorítsa; pénzt vagy gabonát minden uzsorás zsidónál könnyen kaphat, mert hitele van, de az esztendőnek végével bámulva fogja megérteni hitelezőjétől tartozásának egész sommáját, mert a kölcsönkért gabonának kétszeresen felszámlált ára, a csalfa mérték, és a kölcsönnek uzsorás kamatjai szerfelett megnevelték annak mennyiségét. Így lesz meg-csalva a jobbágynak bizonytalan reményeken épült számolása, adósságát kifizetni nem tudja, és végre azáltal, hogy fáradsága nélkül a törvénynek egy szava felemelte hitelét, uzsorás zsidók haszonlesésének háza népével együtt áldozatja lesz.

Továbbá meg van győződve az országos kirendeltség is azon állításnak megcáfol-hatatlan valóságáról, hogy a földesurak és jobbágyok között az atyai és fiúi öszvefüg-gést tovább is fenntartani felette szükséges; de éppen az országos kirendeltségnek ja-vallata az, mely ezen századok olta fennállott öszvefüggést egyszerre semmivé tenné, mert a földesúr, kitől eddigi jussainak egy része a törvénynek új rendelése által minden kárpótlás nélkül elvétetik, úgy tekéntené jobbágyát, mint az ő kárával, és igazságos jussainak sérelmével gazdagodott birtokos társát, kit mint vevőt tulajdonába befogadni kéntelen volt; noha talán a megüresült jobbágyülést inkább valamely szeretett emberének kezére juttatni óhajtotta volna. Most a jobbágy földesurának kegyelméből kapja telkeit, a földesúr tehát, hogy jótéteménye sikeretlen ne legyen, új job-bágya eránt, kivált elsőbb években, sokkal engedékenyebb, adózásaiban ha hátra maradott, elnézi, s addig még az új gazda marhát szerezhet, gyalog adózásaival megelégszik, ha pedig oly szűk a termés, hogy a jobbágy minden kémélő gazdálkodás mellett sem érheti be kenyerével, vagy ha szerencsétlen csapás döntötte nyomorúságra az iparkodót; segíti a földesúr tehetsége szerént, mert ki az, ki munkás jobbágyát az idők sanyarúságának, az éh elhalásnak áldozatává lenni engedje, sőt tulajdon hasznáért sem hagyja kipusztulni jobbágyát vonós marháiból a földesúr, mert ezáltal önnön gazdasága szinte tetemes károkat szenvedne. Akkor azonban, ha az országos kirendeltség javallata elfogadtatnék, úgy tekéntené minden földesúr jobbágyát, mint 53a terhes szerződéseknél egyik szerződő fél a másikat, a kölcsönös jussoknak és köte-lességeknek szoros korlátai között maradna mindenik, a földesúr segedelmért esdek-lő jobbágyát, az ő kárával ingyen nyert, vagy akarata ellen megvásárlott jobbágyülésé-nek böcsü árához utasítaná, s elpusztulásával nem sokat gondolna, mert a tehetetlen-nek jobbágyülését eladatván, helyette tehetősebb jobbágyot kapna. Most a jobbágyot nemcsak kötelesség, hanem hálaérzés is csatolja urához, mert bizonyos élelmének forrását, a jobbágyülést ingyen kapta tőle, számtalan szükségeiben segédet lelt nála, sőt jövendőre is erős bizodalma vagyon, hogy erkölcsös élete és iparkodása mellett nyomorúságban elveszni nem engedi; akkor azonban megkívánja minden földesúr a jobbágyülésnek új vevőjétől is jobbágyi tartozásainak egész mértékben leendő pontos teljesítését, semmi hátramaradást el nem néz, nem nyújt semmi segedelmet, a jobbágy sem tartozik tehát semmi köszönettel urának, mert semmi jótéteményt attól nem nyert, pénzen vásárlotta jobbágyülését, sőt annak kifizetésében is a szorosan megkívánt jobbágyi adózások néki sok akadályt szerzének, egyszóval földesurát, ki mindenkor csak úgy jelenik meg előtte, mint szolgálatot és engedelmességet parancsoló, vagy pedig mint ítélő, sőt gyakran büntető bíró, soha nem úgy, mint segedelmet nyújtó jóltévő atya, lehetetlen hogy fiúi bizodalommal szeresse, sőt némelykor talán az is lehetetlen, hogy ne gyűlölje. Fel lesznek tehát bomolva a kölcsönös szeretetnek és bizodalomnak, a kegyességnek és engedelmességnek minden szorosabb kapcsai, a földesúr csak azt teljesíti, amire törvény kötelezi, a jobbágyot csak a keményebb törvények súlya, s ezekből eredő büntetések félelme tartja meg az engedel-messég korláti között. Számtalan szomorú példa bizonyítja pedig már eddig is, hogy ott, ahol a földesurak megszűntek atyák lenni jobbágyaik eránt, a jobbágyok meg felkontatva sok nyughatatlan nyereségvadászok által, jussaikat emlegették; ott ahol a földesúr is, a jobbágy is a törvény szároz szavaival mentegette magát, s emiatt az atyai szeretet, és annak megfelelő fiúi bizodalom végképpen elfojtatott, hosszúra ter-jedő, sőt végét alig érő költséges pörök támadtak, az engedetlenséget utoljára lázadás váltotta fel, melyet egy odaküldött katonai hatalomkar csakhamar elnyomott ugyan, de a magok sorsán javítani kívánó, s előbb vagyonos jobbágyok gyakran koldusbotra jutottak; mert hamar szakadnak ott a polgári társaság kötelei, hol azokat nem kölcsö-nös szeretet és bizodalom, hanem egyedül kénszerítő erőszak tartja öszve.

Végre az 1741. esztendei 8. törvénycikkely130 világosan azt rendeli: „Ne onus publi-cum fundo quoque modo inhaereat”.131 Ezen törvény pedig oly szentnek és változhatatlannak határoztatott, hogy annak megmásításáról magának a törvényhozó testnek sem szabad tanácskozni. Az 1826. esztendei országgyűlésén egybegyűlt karok és rendek, akkor midőn a jobbágytelkeken lakó nemeseknek adó alá leendő öszveírása 54tanácskozás alá vétetett, több ideig ezen törvénynek értelmét a nemeseknek említett öszveírására is ki akarták terjeszteni; de minekutána a főméltóságú főrendek több rendbéli izeneteikben, különösen abban; mely 1826. esztendei június 16-án költ, és a 103. országos ülésben felvétetett, az említett törvénynek értelmét úgy magyarázták, hogy a földesúr kezességgel nem tartozik a jobbágynak közadózásiért, mint azt hajdan III. Károly132 kívánta; és az adózók kezén lévő jobbágyülések semminémű adóbéli hátramaradásért elégtételül nem szolgálhatnak; több ideig tartott hosszas vitatá-sok után a nemesek kezén lévő jobbágytelkeknek öszveírása csakugyan megrendelte-tett, s ezáltal a főrendeknek magyarázata egyenesen elfogadtatott; így tehát ezen magyarázat már most valóságos országgyűlési határozás. Ha pedig az országos kikül-döttségnek véleménye szerint a jobbágyülések használhatásának eladása minden job-bágynak megengedtetik, ezen használhatást kétségen kívül úgy kell tekénteni, mint annak valóságos sajátját, és mivel az adósnak minden sajátja, akár magános kötelezésekből, akár közterhekből eredő adósságaiért törvényes elégtételül szolgál, a jobbágyü-lések is ily adóbéli hátramaradásokért a használhatás böcsü árának erejéig bíróiképpen elfoglaltatnának, így tehát onus publicum fundo inhaereret,133 s a változhatatlan tör-vény, mely még tárgya sem lehetett volna a köztanácskozásnak, tetemesen megsértet-nék, és annak a földbirtokosokra nézve jótévő szent rendelése ki lenne játszva.

Az 1741:8. tc. arról rendelkezett, hogy a koronázási hitlevél bizonyos záradéka a karok és rendek sarkalatos jogaira és kiváltságaira ne legyen kiterjeszthető.

A telekkel semmiképpen ne járjon együtt közteher.

Károly, Habsburg (1685-1740), VI. Károly néven német-római császár, III. Károlyként magyar ki-rály.

A közteher a földhöz tapadna.

Ha azonban az országos kirendeltségnek javallata úgy módosíttatik, hogy a jobbágy szabadon eladhassa jobbágyülésének használhatását, de csak akkor, ha ezt földesurától már előbb megszerezte; valamint azonban egy részről semmi földesurat a jobbágyülés használhatásának előadására kénszeríteni, úgy más részről annak megvételére semmi jobbágyot erőltetni ne lehessen, sőt azon szegényebb jobbágyok, kik már a jobbágyülést bírják, csupán azért, hogy azt megvenni nem tudják vagy nem akarják, tőle meg ne fosztathassanak, mégpedig akkor sem, ha más valamely alkalmatos vevő találkoznék; továbbá, ha meghatároztatnék az is, hogy a valóságos tulajdonos földesurak által, éspedig magányos pecsét alatt134 a törvényes bizonyságnak alá-írása mellett történt ily nemű eladásokat, sem az eladó maga, sem annak örökösei, soha semmi szín alatt fel ne bonthassák, akkor el lesznek nagy részben kerülve a ja-vallat ellen már felhordott nehézségek, mert egyező volna ez törvényeink lelkével, egyező a földesurak tulajdonosi jussával, és magával a természetes igazsággal; az ela-dó minden erőltetés nélkül önként mondana le tulajdonosi jussának azon részéről, melyet az országos kirendeltség javallata a hozandó törvénynek szava által kénszerí-tőleg megcsorbítani készül; az önkényes eladó pedig jussainak sérelméről nem pana-szolkodhatnék. De hasznos lenne ez a jobbágyra nézve is, emelné a nemzeti szorgalmat, 55kitűzné azon célt, melyet a munkás szorgalmú gondos jobbágy nem fáradság nélkül, mint a kiküldöttség javallotta, hanem csak kettős iparkodással nyerhetne el; a rest és munkátlan pazarló pedig jobbágyülését el nem adósíthatná, s azzal legalább egyik gyermeke boldogulna. Továbbá mindazon nehézségeket, melyek az elhalt atyá-nak több gyermekei között miképpen leendő osztály eránt tétettek, a jobbágyülést föl-desurától megvásárló szerzőnek végrendelése könnyen eloszlatná. Nem szakadna ösz-ve ily módon az atyai szeretetnek és fiúi bizodalomnak oly igen szükséges lánca, mert a jobbágy nem földesurának kárával, nem annak akarata ellen, hanem egyenesen ön-kényes megegyezésével, urának alku szerént fizetett pénze után, a legigazságosabb úton jutott a jobbágyülésnek birtokához. És még ezen megvevőkön kívül felette szá-mosan maradnának olyanok is, kik jobbágyüléseiket nem vásárlás által, hanem egyedül földesuraiknak kegyelméből kapták, ezekre nézve pedig az eddigi öszvefüggés tel-jesen fennmaradna.

Nem valamely hatóság, hanem magánszemély pecsétjével hitelesítve.

De még azon jobbágyülésekre nézve is, melyek használhatásának eladhatását földesuraiktól megvásárlották a jobbágyok, az 1741. esztendei 8. cikkely fenntartásának tekéntetéből törvény által kellene meghatározni azt, hogy a közadóbéli hátramaradásokért soha semmiféle esetben a jobbágyülést elfoglalni ne lehessen; nehogy azonban a közadóbéli tartozások ezen megszorítás miatt fizetetlenek maradjanak, jobbágynak akármi néven nevezendő egyéb javaiból, minden más hitelezők előtt a közpénztárok-nak szereztessék elégtétel, sőt magának a földesúrnak követelését is megelőzze minden ilyen közadóbéli tartozás, mert a földesúr is, más hitelezők is megnyerhetik köve-teléseik pótolását a jobbágynak szabad adás alá tartozó jobbágyüléséből. Azokra nézve pedig, kik a jobbágyülést földesuraiktól még meg nem vették, az adóbéli tartozások kielégítésére nézve az eddigi törvényes szokás fennmaradjon.

A javallott törvénycikkelynek 8. és következő §-ai különbféle rendszabásokat tesz-nek a szabad eladás módjára, a megvásárolható jobbágyülések mennyiségnek mértéké-re, azok felosztására vagy elzálogosítására, a kiböcsültetés esetére és módjára, végre a jobbágyoknak költözni akaró gyermekeire nézve. Különös említést érdemel ezek kö-zött a 10. §, melyben az rendeltetik, hogy a helység nagyságához szabott, és törvény által állandóul meghatározott bizonyos mennyiségen felül jobbágyüléseket senki ne vá-sárolhasson. Annyival inkább figyelemre méltó pedig ezen javallott rendelés, mert an-nak érdemében maga is meghasonlott az országos kirendeltség, s annak egy nevezetes része a jobbágyülések megvásárlását minden tehetős jobbágynak, határtalan számmal kívánta megengedtetni. Fontosak ezen résznek is az ./. alatti vélekedésben135 felhordott okai, de ha ezek az országos kirendeltség javallatát gyámolító okokkal, és azon következésekkel, melyek a vásárolhatás határtalan szabadságából eredhetnek, egybevettetvén, méltó figyelemmel megbíráltatnak, a javallott megszorítás kétségén kívül 56helybe hagyható leend. Mert ha a szabad vétel minden megszorítás nélkül határtalanul megengedtetik, magához vonja egy-két pénzesebb gazda nagy részét a helység-béli jobbágyüléseknek, s ezáltal számos háznépek birtok és föld nélkül maradván, nyomorúságra, sőt szűkebb esztendőkön talán éhen halásra is jutnának, vagy pedig alattomos tolvajság és talán erőszakos rablások, dúlások, sőt lázadás által akarnának segíteni elhagyott sorsokon, s a közbátorságot vétkes kiszökéseik által megzavarnák. Példák ebben Európának olyan tartományai, melyekben a földnek kiterjedéséhez ké-pest felesleges lévén a népesedés, a lakósok nagy részének élelmet adó földbirtok nem jutott, ezek tehát kézi munkájok által lévén kéntelenek kenyeret keresni, ha valamely változások miatt, vagy akármi véletlen okból is munkát, s ezáltal élelmet nem kaphatnak, vagy éhen vesznek, vagy a gazdagabbak házait feldúlják; Magyarország hely-heztetése pedig e részben még szerencsétlenebb lenne, ha nagyon megszaporodnék azoknak száma, kik földbirtok nélkül szűkölködnek; mert a fábrikák s a kereskedés, melyek más tartományokban oly számos embert foglalatoskodtatnak és táplálnak, ná-lunk ezer akadályokkal küszködve sínlődnek. Igaz ugyan, hogy cseléd és napszámos mindenkor kellene az ilyen gazdagabb birtokosnak is, mert a számos jobbágyi adózásokat, a közmunkát, és nagy kiterjedésű földjeinek mívelését maga egyedül háza népével teljesíteni képes nem volna, de a mindennapi köztapasztalás, és némely földesurak terjedtebb pusztái bizonyságul szolgálnak, hogy akármely terjedt birtoknak tökéletes megmunkálására, jó gazdaság mellett még csak közelítve sem szükséges any-nyi ember, ahánynak ugyanazon birtok egész vagy fél jobbágyülésekre felosztva illen-dő és bizonyos táplálást nyújtana. Vesztenének ezáltal a földesurak, mert habár az uradalmi adózások száma nem kevesednék is, vagynak azonban oly időpontok a me-zei gazdaságban, melyekben a halasztást nem szenvedő mezei munkának sikere annál bizonyosabb, mennél több kéz vagyon készen teljesítésére, az pedig bizonyos, hogy a tíz jobbágyülésben lakó húsz félhelyes jobbágy marhát is, embert is többet állít egyszerre munkára, mint amennyit ugyanazon tíz jobbágyülésnek egyetlen egy, bármely gazdag birtokosától várni lehetne. Ugyanezen észrevétel azon közmunkákra is, melyek szinte sok embert kívánnak egyszerre, tökéletesen alkalmaztatható. De még ezen kívül is károsodnék a határt nem ismérő vásárlások által a közjó, mert a számosabb jobbágyülések egy birtokosának, sem cselédje annyi, sem marhája oly számmal, sem egyéb adó alá tartozó ingó vagyona oly sok nem volna, mint ugyanazon jobbágyülések több birtokosainak; a közadó fundusa136 tehát kevesednék, mert az előbbi birtokosok mint tehetlen zsellérek vagy talán cselédek, az adónak és közmunkák-nak terhét elviselni képesek nem volnának. Azt állítja ugyan az országos kirendeltségnek különös véleményt tartó része, hogy a mindennapi köztapasztalás szerint, sokkal több az elhagyott jobbágyülések száma, mint azon adózóké, kik jobbágyüléseket 57örömest vállalnának, de nem kaphatnak, ez azonban vagy a helynek és vidéknek felettébb terméketlen soványságából, vagy pedig a földesúrnak és tisztjeinek ir-galmat nem ismérő kegyetlenségéből veszi jobbára eredetét, és ha valóságos is ezen észrevétel hazánknak szerencsétlenebb helyheztetésű vidékein, azt bizonyosan az oly részekre, melyeken mind a földnek gazdag és termékeny volta, mind az elevenebb kereskedés, és a termesztményeknek kielégítőbb ára a munkás földmívelőnek szorgalmát bőven jutalmazzák, kiterjeszteni csakugyan nem lehet; pedig éppen ezen vidékek volnának azok, hol a pénzesebb adózó, sőt gyakran nemes ember is, a hasznos jobbágyüléseket nagy számmal öszveszedné, s ezáltal hazánk legjobb, leggazdagabb részeiben a fekvő birtok kevesebb kezekre kerülvén, sok iparkodni szerető ház-nép élelem nélkül maradna. Ami továbbá ezen véleményben a termesztők és emész-tők137 arányáról, a napszámosok munkájáról, és azok béréről bőven előadatik, az mind nem célarányos a javallott megszorítás hasznos voltának megcáfolására. Igaz ugyan, hogy hazánkban sok egymás után következő termékenyebb esztendőkön a termesztményeknek mennyisége sokkal nagyobb volt, mintsem hogy az itthon el-fogyhatott volna, de voltak már oly évek is, melyeken a termesztmények szűk volta miatt csak nem közönséges éhség terjed el hazánkban, sőt a külföldrül behozott ga-bona itthoni gabonánknál olcsóbb volt; pedig az ilyen sanyarú időket sem lehet kihagyni a politikai számolásokból, és a törvényhozó hatalomnak kötelessége figyelem-mel lenni ezekre is. De ha termesztményeink bősége minden időben bizonyos vol-na is, és itthoni szükségeinket felette meghaladná mindenkor a szabadabb kivitel, a terjedtebb kereskedés által kellene bőségünket hazánknak köz javára fordítanunk, nem pedig a termesztők számának kevesítésével a hazai földmívelést és a nemzeti szorgalmat tetemesen megcsorbítani. Mert még egy nemzetet sem vezetett romlásra a terjedtebb földmívelés, s egy ország sem pusztult el első szükségbéli termesztménye-inek felesleges bősége miatt. Hasznos volna igen is hazánkban az emésztők számát szaporítani, de ez csak a népesség nevelkedésével történhetik meg helyesen, nem pe-dig akkor, ha egy része a polgároknak eddigi foglalatosságait változtatja, és előbb gya-korlott életmódját elhagyni kénteleníttetvén, új életmódhoz nyúl, mert a termesztő egyszersmind emésztő is marad mindenkor. Megkevesíttetnék tehát a termesztésnek mennyisége, megkevesíttetnének külső kereskedésünknek jobbára csak termesztmé-nyekből álló tárgyai, az itthoni emésztés pedig és a belső kereskedés nagyobb nem lenne, holott a kivitel felette megcsökkennék, s ezáltal hazánk boldogsága csakugyan nem nyerne semmit. Ami a napszámosokat illeti, megszaporodnék azoknak száma mind azon jobbágyok által, kik eddig jobbágyüléseikből éltek, de a határtalan szabad vétel miatt, minthogy magok, vagy talán még édesatyjok eladta jobbágyülését napszámos munkáik bérére szorultak; ezen nevelkedés által pedig a napszámok bére 58bizonyosan nem nevelkednék, hanem inkább alább szállana, mert ha igaz az, hogy az egész vagy fél jobbágyülésekre felosztott nagyobb birtok sokkal több embert vagy háznépet táplál, mint amennyi annak megmunkálásához szükséges akkor, ha egészen egy embernek kezén vagyon, ezt pedig a köztapasztalás bizonyítja, igaznak kell lenni annak is, hogy a napszámos munkást kívánó mezei dolog nem szaporodnék azon arányban, melyben a napszámosok száma nevelkedett, és felette sok háznép, mely eddig a jobbágyülésekből vette táplálását, munkát és élelmet nem lelne, kivált az esz-tendőnek azon részeiben, melyekben a mezei foglalatosságok száma megkevesedett.

Az országos bizottság munkálatának így jelölt mellékletében.

Alapja, azaz adóalap.

Értsd: fogyasztók.

Végre azon észrevételekre, melyek ezen különös véleményben még az elszámláltakon felül előadatnak, az országos kirendeltségnek munkája rész szerint előre bo-csájtott jegyzéseiben, rész szerint magában a törvényjavallatban bőven és világosan megfelel, mindezeket tehát itten ismételni felesleges volna.

Ezek szerint tehát a módosított szabad eladást is csak oly megszorítás mellett lehet megengedni, hogy sem a földesuraktól, sem az olyan jobbágyoktól, kiknek földesuraik a jobbágyüléseket már eladták, az ezen 10. §-ba meghatározott számon felül jobbágyüléseket senki ne vásárolhasson, az említett §-ban tett kivételek mindazonáltal helyesek és igazságosak lévén, általjában elfogadhatók, az eladás és megvevés al-kalmával lefizetni javallott 60-od rész fizetése pedig nem el nem fogadtatik.

Továbbá a 14. §-ban előadott kiböcsültetés eránt csak azt kell még megjegyezni, hogy a feljebb mondottakhoz képest a jobbágyülésnek használhatása csak ott kerüljön böcsü vagy eladás alá, ahol azt a kiböcsült jobbágy maga, vagy annak elei az illető földesúrtól már előbb megvásárlották, mert az ilyen jobbágy pénze után bírja azt; minden egyéb jobbágyülések elböcsülésénél pedig a törvény és eddigi törvényes szo-kás szerint csak a ház, egyéb épületek és javítások legyenek kifizetendők.

Többnyire az országos kirendeltség által javallott első törvénycikkely ily módosítások mellett, és minden részeiben az említett szemponthoz alkalmaztatva, helyben hagyható, s átaljában minden egyéb §-ai elfogadhatók.

A javallott törvénynek második cikkelyében meghagyta az országos kirendeltség minden vármegyére nézve a jobbágyülésekhez tartozó földeknek, réteknek és belső teleknek azon mennyiségét, mely az urbáriumnak az eddigi szokás által is megerősített rendelésében határoztatott, meghagyta továbbá a helységeknek előbbi osztályozását, és meghatározta azt, hogy a földeknek osztályozása az osztályok különbségé-hez képest 1100, 1200, vagy 1300 quadrad öleket138 számlálván egy holdra, a réteké pedig szekér számra az eddigi mód szerint menjen véghez. Igaz ugyan, hogy az urbárium béhozása139 olta hazánknak majdnem minden részeiben, mind földmívelési, mind kereskedési tekintetben, oly számos és tetemes változások történtek, hogy azon rend-59szabások, melyek akkor a környülállásokhoz mérve helyesek valának, most már ezen környülállások változása miatt nem egészen igazságosak; de igaz ellenben az is, hogy ezen rendszabások azolta már számos osztályoknak és regulátioknak szolgáltak alapul, melyeket ismét felbontani, megzavarni és változtatni felette káros volna; valóban fontosak tehát, és figyelemre méltók az országos kirendeltségnek e tárgy érdemében felhordott okai, melyek kétségtelenné teszik azt, hogy a jobbágyüléseknek eddigi mér-tékét, s az osztályozásnak előbbi módját tovább is megtartani, és törvény által megállapítani felette hasznos, sőt a rosszabb következéseknek elkerülhetése végett talán szükséges is. Ezen törvénycikkely egyéb részeiben a földek vagy rétek hiányosságainak kölcsönös pótolásáról, a jobbágyülések elcseréléséről és felosztásáról, az uraság tudta nélkül történt cserékről és zálogokról, az egész, a fél, és fertály helyek140 arányairól, az uraság és jobbágyok között miképpen teljesítendő cserékről, és végre a zsellérek birtokának mennyiségéről helyes és törvényes rendszabások adatnak elő, ezeknek tehát, és így az egész törvénycikkelynek változtatás nélkül megtörténhetik elfogadása; megjegyezvén mindazonáltal az irtásokról szóló 3. §-ra nézve azt, hogy ezen §-nak helybenhagyása csak az irtásokról alább teendő észrevételekhez alkalmaz-tatva történhetik meg.

Négyszögöleket.

Mária Terézia úrbérrendezése 1767-ben történt.

Egész, fél és negyed jobbágytelkek.

A harmadik cikkelyben a jobbágyoknak minden egyéb haszonvételei számláltatnak elő, melyek között első helyen említettnek az irtások. Ezekre nézve azt javallja rendeltetni az országos kirendeltség, hogy mindazon irtásokat, melyek törvényes értelemben véve irtás természetöket még el nem vesztették, és a helyhez tartozandókká nem váltak, a jobbágyok bizonyos földbér mellett földesuraikkal teendő alku szerént szabadon használhassák mindaddig, még azokat a földesurak ki nem váltják; hatalmában álljon azonban minden földesúrnak az ilyen irtásokat, de csak az ilyeneket, törvényes rend szerint jobbágyaitól visszaváltani, és maga hasznára fordítani.

A földesuraknak tulajdonosi jussában gyökerezik azon világos jussok is, hogy job-bágyaiktól az irtásokat visszaválthassák, és azokkal szabadon bánhassanak; a tulajdon-nak tetemes sérelme nélkül tehát ezen jussnak megszorítása, és a szabad használás gátolása meg nem történhetik. Számosak azon panaszok, melyeket hazánknak több megyéi, sőt magok az országosan öszvegyűlt rendek is az irtások visszaválthatását vagy szabad használását gátoló, s önkényen épült főbb parancsolatok ellen, mint nemzeti jussainknak valóságos sérelmét felterjesztették; hogy tehát a panaszlott sérelmek is-méti megújításai jövendőben sikeresen meggátoltassanak, és a földesurak szabadon élhessenek azon sajátjokkal, melyet sem törvény, sem szerződés le nem kötött, az irtások visszaválthatásának és szabad használásának jussa eránt meghatározott és vi-lágos törvény szükséges, melyben egyenesen megrendeltessék, hogy a földesurak a jobbágyok kezeiben lévő mindennémű irtásokat, akármely úton kerültek is azok mos-tani 60használóiknak birtokába, szabadon és különbség nélkül visszaválthassák, a visz-szaváltottakat pedig minden további terhek és kötelezések nélkül szabadon használhassák. Ugyanazért köteles se légyen a földesúr ezen irtások idejének bébizonyításába ereszkedni, hanem elég legyen megmutatni azt, hogy azon földek vagy rétek, melyeknek visszaváltása munkába vétetett, a helységnek urbariális tabellájában141 kitett földek és rétek számához nem tartoznak. Ne tehessen pedig a visszaváltott irtások szabad használásában semmi akadályt az, hogy azoknak valamely része, mint közadónak tárgya már öszveíratott, mert az ilyen öszveírások az illető földesuraknak egyenes hozzájárulása nélkül történnek jobbára, és gyakran felette hiányosak, de amúgy is ellenkeznék a törvénnyel és igazsággal az, hogy az öszveírást teljesítő tisztviselőknek vigyáztalansága a tulajdonos földesúrnak törvénybe gyökerezett sajátsági jussát elölhesse, és egy oly munka, mely évenként a jobbágyok bémondásán, nem pedig szoros vizsgálaton épült, az uradalmak legnagyobb kárával ez érdemben zsinórmértékül szolgáljon. Ha mindazonáltal valamely földesúr jobbágyait regulázván, vagy az első regulatiót per útján megigazítván, jobbágyüléseinek számát a visszaváltott irtásokból megszaporította, s azokból új jobbágyüléseket csinált, akkor az ilyen irtások visszaválthatása már többé meg nem eshetik, mert azok törvényes értelemben is elvesztették előbbi természetöket, és valóságos helyföldekké válván, a közadónak kétségtelen tárgyaivá lettek. Csak ezen egy eset lehet az, mely a földesurak jussainak megsértése nélkül gátolja az irtások visszaválthatását, és a javallott törvény második cikkelyének 3. §-ban azon kifejezést, si exstirpatura quaepiam sessionale constitutivum ingressa fuisset adeo, ut indolem, et nomenclationem suam amittendo jam constitutivi ejusdem partem efficeret,142 úgy szinte a 3. cikkelynek első §-ban azon szót, exstirpaturas post fundualitatem ingressas,143 csak ezen egy esetre lehet al-kalmaztatni, mert minden egyéb esetekben a sajátsági jusnak történnék sérelme, pe-dig ily sérelmet, mint a sarkalatos törvények megszegését, és a természetes igazság csorbítását, semmi polgári tekéntet, még a közadó fundusának fenntartása sem törvényesíthet.

Az úrbéri szolgáltatások alapjául szolgáló javakat tartalmazó táblázatos összeírásban.

Ha bármi irtás a telki állományt olyannyira megváltoztatta volna, hogy minőségét és megnevezését figyelmen kívül hagyván, már ugyanennek az állománynak részét képezi.

A házhellyé tétel után megkezdett irtások.

Ami az irtások bérét, és a bér meghatározásának módját illeti, már ezek eránt az országos kirendeltségnek javallata általjában helybe hagyható, mert igazságos az, hogy a jobbágyok a földesúr megegyezésével tett irtásaik bérét, amennyire fáradságaik ju-talmát a kiirtott földek tiszta jövedelméből még bé nem vették, földesuraiktól megkapják, azon jövedelem pedig, melyet a jobbágy az irtásokból, netalán az irtásbéren felül bevett, mindenkor a jobbágynak kétségtelen sajátja maradjon, úgy szinte igazságos az is, hogy ahol akár vétel, akár zálogok által az irtásokon valamely terhek 61feküsznek, azokat a földesúr megtéríteni tartozzék, kivévén azonban minden olyan vételeket és zálogokat, melyek a földesúr által bíróiképpen letiltatott jobbágyok között, a letiltás után történtek, ha a földesúr ezen letiltást hitelesen bébizonyítani képes. Azon adósságok pedig, melyekben az adós valamely irtásföldet kötelezett, hite-lezőjének anélkül, hogy azt valóban által is adta volna, csak adósságok, nem pedig valóságos zálogok lévén, a földesúr által semmi esetre megtéríttetni nem fognak.

Továbbá az olyan irtásokra nézve, melyek a földesurak megegyezése, vagy későbbi helybenhagyása nélkül tétettek, törvényes a kirendeltségnek azon javallata, hogy azok a földesurak kezére minden bér és fizetés nélkül ingyen kerüljenek, mert ezt már az 1807. esztendei 21. cikkely144 is megrendelte; minthogy azonban már ezen említett törvény a földesurak engedelme nélkül teendő minden irtásokat megtiltott, nem volna talán felesleges még azt is meghatározni, hogy azon irtásokra nézve, melyek 1807. esztendő után tétettek, a földesúrnak egyenes engedelmét, vagy későbbi helybenhagyását a jobbágyok legyenek kötelesek bébizonyítani, mert általános, és ki-vételt nem esmérő lévén ezen törvénynek említett tilalma, az engedelem nélkül irtogató jobbágyok büntetést érdemlő vétkes megszegői voltak a törvény rendelésének, de már a korábban történt irtásoknál csakugyan a földesúr tartozzék megmutatni, hogy az irtásra sem engedelmet nem adott, sem azt későbben helyben nem hagyta; a világos engedelmen és megegyezésen kívül pedig helyben hagyásnak tekéntessék az is, ha valamely földesúr jobbágyaival a kiirtott földek haszonbére eránt szerződésre lépett, vagy azokból akár kilencedet, akár urodalmi tizedet szedett, sőt még a papi tized is, melyet a jobbágy földesurának, mint a püspöki tized haszonbérlőjének fizetett, ilyen helybenhagyás gyanánt szolgáljon, mert a főbb törvényszékek ítéleteinek értelme szerint az irtásföldekből papi tized járandó nem volna.

Az 1807:21. tc. részletesen szabályozta az erdők fenntartását.

Az ezután teendő irtások eránt javallott rendszabás is elfogadható azon megjegyzéssel, hogy az irtás engedelme, és a kiváltás esetében fizetendő munkabér szerződés által határoztatván meg, írásban foglaltassék, és a két példázatban készült irományt a vidékbéli szolgabíró, mint törvényes bizonyság aláírásával hitelesítse; de jegyzőkönyvekben, melyek úgyis akkor tartatnának csak, ha az országos kirendeltség által javallott szabad eladás minden módosítás nélkül elfogadtatnék, az ilyen engedelmet béik-tatni szükséges ne legyen; ha pedig valamely földesúr hiteles irományt nem készíttet engedelméről, a kiirtandó földek és rétek a törvényes kiváltásnak idejéig szabad adás-nak tárgyai legyenek.

A törvénycikkelynek 2. §-ában a jobbágyokat illető korcsmároltatás határoztatik meg, a szőlőkkel nem bíró helységekben pedig a törvény által is megrendelt egy fertály esztendei bormérés még olyan jobbágyoknak is megengedtetik, kik annak gyakorlásában ez ideig nem valának, úgy szinte szabadság adatik minden jobbágynak, 62hogy tulajdon birtokán termett gyümölcsét, törkölét, és borának söprejét az uraságnak fizetendő 2 forint kazánpénz mellett kiégethesse, iccénként145 azonban el ne árul-hassa, gabonából pedig soha semmi esetben pálinkát ne főzhessen. Ellenkező véleményt nyújtott be e tárgynak érdemében Árva vármegye követe, mint az országos kirendeltségnek egyik tagja,146 melyben hazánk felső vidékein a jobbágyoknak ezen korcsmáltatás és pálinkaégetés engedelméből eredő pusztulását jövendölvén, az otta-ni földesurak tetemes kárait emlegetve egyenesen azt kívánja, hogy az eddigi szokás megtarttassék, és ott, ahol a bormérés és pálinkaégetés a jobbágyoknak mostanig megengedve nem volt, ezután is szorosan tiltva legyen; de véleményét támogató szá-mos okai korántsem elegendők arra, hogy az országos kirendeltség javallatának törvényen épült igazságát felforgassák. Ezen §-nak tartama szerint tehát a jobbágyoknak mind a korcsmáltatás, mind a pálinkaégetés megengedtethetik. Ugyanezen §-ban még némely rendszabások foglaltatnak, melyek a jobbágyok bormérését, és az uraság korcsmáltatását tárgyozzák; a földesúr számára építendő korcsmának helyét, ha üres hely a faluban nem volna, meghatározzák, azon eddigi szokást, mely szerint ott, hol az uraságnak korcsmája nem volt, a jobbágyok valának kötelesek annak borát soronként árulni, végképpen és általjában eltörlik, végre a külső bornak abroncs alatt147 használás végett leendő bévételét megtiltja. Ezen rendszabások rész szerint az eddigi szokással és törvényekkel megegyezők, rész szerint a visszaélések eltávoztatására fe-lette szükségesek, csorbulást pedig senkinek jussaiban nem okoznak, nem lévén te-hát ezek ellen semmi kifogás, az egész § általjában helybenhagyható, – nem lesz mind-azonáltal felesleges világosan megjegyezni még azt, hogy a 2 forint kazánpénzt mind-azok tartozzanak lefizetni, kik terméseiket pálinkának kifőzték még akkor is, ha ma-goknak kazánjok nem lévén, azt mástól kölcsönözték, habár a kölcsönözött kazántól a tulajdonos maga, vagy akárki más a kazánpénzt már megfizette is. Ezen 2 forintokért azonban a jobbágy minden terméseit, de csak a magáét szabadon égetheti, és ha azt lefizette, tőle a földesura törkölnek, söprünek, szilvának, vagy más gyümölcsnek főzéséért mindenikért különösen bért ne követelhessen, és a jobbágy azon esztendőn semmit többet fizetni köteles ne légyen. Nem lesz továbbá semmi jussa a földesúrnak vagy haszonbérlőjének a jobbágyok gyümölcsét, törkölét és söprőjét mások előtt megvenni, vagy kiégetés végett tőle kizsarolni, hanem azt a jobbágy akárkinek bátran eladhassa, sőt a 2 forintnak lefizetése mellett, a határból maga is kivihesse, és szabadon kifőzhesse.

Egy pozsonyi icce kb. 8,4 dl-nyi űrmértéknek felelt meg.

Szmrecsányi Nepomuk János, Árva vármegye táblabírája és országgyűlési követe, az országos úrbéri albizottság tagja.

Azaz hordóban történő.

A 3. § a jobbágyülésekhez kimérendő legelőnek mennyiségét állapítja meg, egyenesen azt rendelvén, hogy ott, ahol a határnak kiterjedése megengedi, minden jobbágyüléshez 63az ezen törvényben meghatározott nagyságú legelő különösen kimet-szetvén, a földesúrnak legelőjétől elválasztassék, úgy hogy egy részről a földesúr sem ezen legelőre, sem a jobbágyoknak parlagon maradott földjeire, vagy tarlójára marháit ne hajthassa, más részről pedig a jobbágyoknak szabad ne legyen a földesúrnak különös legelőjét, parlagját vagy tarlóit használni, ott azonban, ahol a legelőnek szűk volta miatt meg nem történhetnék ezen elválasztás, fennmaradjon az eddigi szokás, és a jobbágyok földesuraikkal különös szerződésre lépjenek. Tágnak és elegendőnek állítja az országos kirendeltség minden olyan határokban a közlegelőt, ahol a gyepes, bokros vagy erdős helyek, a határ egész kiterjedésének egyharmad részét teszik, de ilyen meghatározás bizonyos és állandó zsinórmértékül nem mindenkor szolgálhat, mert köztapasztalás szerint vagynak olyan határok, melyeknek egyharmad része, sőt talán csaknem fele sűrű bükk vagy fenyves erdőkből áll, legelője azonban felette rossz, és szoros olyannyira, hogy mind a földesúr, mind jobbágyai bérlett legelőre szorulnak. Azt kellene tehát törvény által meghatározni, hogy midőn a jobbágyok különösen kijeleltetni kívánják az őket illető legelőt, a földesúr pedig ezt teljesíteni vonako-dik, a jobbágyoknak folyamodására a nemes vármegyének közönsége rendeljen egy kiküldöttséget, mely a tiszti ügyésznek hozzájárulásával szorosan megvizsgálja, ha ugyan az alkalmatos és használható nem kopár legelő az egész határ kiterjedésének egyharmad részét teszi e? Melyet ha úgy tapasztalna, barátságos úton iparkodjék reá-bírni az illető földesurat, hogy a jobbágyokat illető legelőt ezen törvény rendeléséhez képest különösen kijeleltesse, a barátságos egyesség meg nem történhetésének esetén pedig ezen tárgy a tiszti ügyésznek felperessége alatt úriszéken intéztessék el, és a törvényes fellebbvitel mindenkor megtörténjék; ha ellenben vagy kisebbnek vagy sokkal rosszabbnak találtatnék a közlegelő, mintsem hogy a törvényben rendelt meny-nyiségnek kimetszése és különválasztása megtörténhessék, akkor az előbbi szokás fennmaradjon, vagy ha még ezzel sem volnának a jobbágyok megelégedve, hanem vonós marháik legelőjének a földesúr számosabb marhái s juhai által lett megszorításáról panaszolkodnának, akkor a kiküldöttség földmívelők vagy pásztorok által, kiknek felét mindenkor a földesúr, másik felét pedig jobbágyai állíthassák, hit alatt az egész legelőt marha számra megböcsültesse, ha pedig a böcsüsök magok között meg nem egyezhetvén, egymástól felette különböznének, a böcsüt tulajdon bélátása szerint elintézze, s a panaszolkodó jobbágyok vonós marháinak, melyek a jobbágyülések mívelésére szükségesek, elegendő nagyságú bizonyos és alkalmatos tilost148 ren-deljen, meghatározván egyszersmind a földesúr vonós marháinak számát is, melyeket a jobbágyok tilosában legeltethet; ahol pedig gyepes vagy erdős közlegelő nem lévén, a marháknak legelője vagy egészen, vagy legalább nagyobb részben csak parlagokból és a tarlóból áll, ott a földnek minéműségére, és a szükséges vonós marháknak 64számára figyelmezve, szinte az említett böcsü szerint, hold vagy dűlőszámra ha-tározza meg azt, amit a parlagokból és tarlókból minden esztendőn a jobbágyok vo-nós marháinak eltiltani lehet és szükséges. Végre ahol semmi különös legeltető, sőt még ökörtilos sem adathatik, hanem a földesúrnak és jobbágynak ugyanazon egy szűk legelőre jár csak minden marhája, ott a kirendeltség az egész legelőt szinte megbö-csülvén, számát állapítsa meg azon marháknak, melyeket a földesúr jobbágyainak meg-szorítása nélkül legeltethet. Mindezen intézeteket a kiküldöttség tüstént teljesítésbe vegye, nehogy az elszorított legelőnek szűk volta miatt a jobbágyok tetemesen károsodjanak, szabad legyen ugyan a meg nem elégedő félnek ezen rövid úton elintézett kérdést az úriszék előtt kezdendő pörrel birtokon kívül orvosolni, de annak lefolyta előtt a földesúr önnön hatalmával tiszti pörnek fenyítéke alatt a tett intézeteket fel ne forgathassa.

Ökörtilost, azaz olyan területet, ahol az igavonó marhákon kívül más állatok legeltetése tilos.

Igaz ugyan, hogy ezen legeltetésbéli megszorítás a földesurakra nézve sérelmesnek látszik, de ha megfontoltatik az, hogy a közterhek legnagyobb súlyát oly nehezen viselő szegény adózó, ha vonós marháinak élelme nem lesz, sem földesurának eleget nem tehet, sem a közmunkákat nem teljesítheti, sem jobbágyülését, mely magának és háznépének táplálást nyújtana, rendesen meg nem munkálhatja, ha továbbá figyelemre vetetik az is, hogy már akkor, midőn az 1715. esztendei 8. törvénycikkely149 által az állandó katonaság megrendeltetett, de későbben is az urbárium behozásának alkalmával a jobbágyüléseknek, mint a közadó fundusának fenntartására kötelezték magokat a földbirtokosok, és így elvállalták egyszersmind azt a kötelességet, hogy a jobbágyülések megmunkálására szükséges marháknak elegendő legelőt adjanak; senki nem fogja tagadni szükséges voltát egy oly megszorításnak, melyet a törvény és sajátsági jus nem elleneznek, a nemzeti köziparkodás és a hazai földmívelésnek szüksége megkívánnak, a közjónak tekéntete pedig okvetetlenül parancsol.

Az 1715:8. tc. a nemesi felkelésről és a hadiadó kivetéséről rendelkezett.

Végre az ezen §-ban említett vajpénzre (úgy szinte a borjúpénzre)150 nézve még azon észrevétel tétetik, hogy mivel a meghatározott mennyiségű legelő csak a jobbágyok vonós marháinak rendeltetett, ott ahol a földesúr ezen kívül semmi más legelőt nem ád a jobbágyoknak, mind a vaj-, mind a borjúpénz megszűnjön, ahol ellenben oly terjedt a jobbágyoknak legelője, hogy az a csordabéli marháknak is elegendő, annak bére mindenkor egyesség mellett alku szerint határoztassék meg; addig is azonban, még a földesúr ilyen alkura fel nem151 szólítja jobbágyait, az eddig fizetett vaj- és borjúpénz ilyen legelőtül továbbá is fizettessék, mert lesznek földesurak, kik valamely határnak tág legelőjére nem szorulván, azt minden további alkudozás nélkül jobbágyainak kezénél meghagyják.

A jobbágyok által a legelőhasználat fejében fizetendő bérre.

Fel nem – Deák Ferenc s. k. beszúrása.

65A 4. §, mely a jobbágyok faézásáról152 szól, általjában elfogadható, mert azt feles-leges volna megjegyezni, hogy a szélvész által kidöntött és letört fáknak derekát vagy vastagabb ágait, melyből karók vagy talán gerendák is kerülnének, esett fának neve alatt a jobbágynak elhordani szabad ne legyen.

A jobbágyok faizásáról, azaz a földesúr erdejében történő tűzi- és épületfa gyűjtési ill. vágási jogáról.

Mivel azonban sok helyeken már eddig szokásban vala, hogy a jobbágyoknak a téli hónapokra szükséges tűzifa vagy ősszel, vagy télnek elején mind egyszerre mutattatott ki, és ezen szokás magában már helyes csak azért is, mert télen a zivatarok, a nagy hó és rossz utak gyakran akadályul vagynak, hogy a jobbágyok a szükséges tűzifát hetenként öszvekeresni és hazahordani nem képesek, mindezekről pedig a törvényjavallatban csak említés sem tétetik; nem volna talán szükségtelen világosan kifejezni ezen új törvényben azt is, hogy ahol eddig ilyen szokás gyakoroltatott, ott az továbbá is fennmaradjon, sőt szabad legyen mindenhol, akár a földesúrnak, akár jobbágyainak ezen új szokás béhozását megkívánni. Nem lehet ugyan bizonyos és állandó határozást szabni az adandó fának mennyiségére nézve, mert a törvény csak elegendő tűzifát rendel a jobbágynak, ez pedig a puha vagy kemény fának, sőt még a kemény fa többféle nemeinek is egymástól felette különböző minéműségéhez képest ölszámra éppen nem egyforma, de még azonkívül tekéntetet kíván az erdőnek miné-műsége, sőt figyelmet érdemel még az is, ha a jobbágy akár bozótokból és nádosok-ból, akár bővebben termett és marhájához nem szükséges szalmájából tüzeléket kap. Ha tehát valahol ezen téli tüzelőfának mennyisége eránt kérdés támadna, ott azt pör útján, az úriszéknek ítélete által, mindezen környülállásokat tekéntetbe véve, bíróiképpen kell elintézni, s a jobbágyoknak házanként téli hónapokra elegendő fát rendelni. A szerszámfákra is ki kellene terjeszteni ezen törvénynek rendelését, éspedig oly móddal, hogy mindazon mezei gazdaságbéli apróbb eszközökhöz és szerszámok-hoz, melyeket a nem mesterember földmívelő maga tud és szokott megkészíteni, minden jobbágy tulajdon szükségéhez elegendő szerszámfát, de csak az uraságnál tett béjelentés után, és annak kimutatása mellett szabadon vághasson, mesterembernek azonban a mesterség űzéséhez sem tüzelő-, sem szerszámfát nem köteles ingyen adni a földesúr.

Az épületfák ingyen adásának eddigi kötelességétől ezen törvénycikkely a jobbágyülések szabad adásának tekéntetéből egyenesen felmenti a földesurakat; mivel azonban a javallott szabad adás csak módosítva fogadtathatik el, az épületfákról szó-ló törvényt is úgy kellene változtatni, hogy amely jobbágyok a jobbágyülések használhatásának szabad eladását földesuraiktól meg nem vásárolták, azoknak az eddigi szokás, és az 1807. esztendei 21. törvénycikkely rendelése szerint épületfát a határbéli erdőkből ingyen adni tovább is köteleztessék a földesúr, azokra nézve pedig, kik a jobbágyülést megvették, az eladó levél tartalma szabjon zsinórmértéket, melyben ha 66az épületfáknak ingyen adására nyilván nem kötelezte magát a földesúr, azt tőle kívánni se lehessen.

Az 5. § a mészárszékekről, és a 6., melyben a jobbágyoknak vadászat, halászat, ma-darászat és boltnyitás, úgy szinte a vámnak, révnek és vásároknak jussa egyenesen eltiltatnak, minden észrevétel nélkül általjában helybenhagyható.

A negyedik cikkely a jobbágyoknak szolgálat és adózásbéli tartozásait foglalja magában, ugyanis az első §-ban minden belső telektől egy forint füstpénznek153 fizetése rendeltetik, melyre nézve csak azt szükséges megjegyezni, hogy mivel a folyamotban lévő papirospénznek könnyen ismét vagy alább szálló, vagy nevelkedő bizonytalan becse a törvény által oly örökre megállapított bérnek és adózásnak állandó alapul nem szolgálhat, világosan kellene azt ezen törvényben érinteni, hogy mind a füstpénz, mind a feljebb említett kazánpénz, mind pedig a jobbágyoknak készpénzen megváltott egyéb adózásai pengő pénzben fizettessenek, vagy ha ez a jobbágyok terhelt sorsára nézve felette súlyosnak ítéltetnék, azt kellene legalább meghatározni, hogy ha egykor az ezüst és papirospénz között tökéletesen helyreállíttatnék a súlya-rány,154 s egyiknek értéke a másiktól semmit nem különbözne, vagy ha ezen papirospénz egészen megszűnne, akkor a most meghatározott bér és fizetés pengő pénzben is, név szerént ugyanannyi mennyiséggel, nem pedig a papiros pénznek mostani cur-susához155 alkalmaztatva fizettessék. Megkívánja ezt a törvényes igazság, mert akkor, midőn ezen adózások legelsőben béhozattak, csak ezüstpénz lévén folyamotban, egye-dül az szolgált minden pénzbeli adózások meghatározásánál zsinórmértékül.

Más néven cenzusnak, azaz az úrbéres föld használata fejében a jobbágy vagy zsellér által a földesúrnak fizetendő pénzszolgáltatásnak.

Egy ún. konvenciós ezüstforint 2,5 váltóforintnak, azaz papír váltópénznek felelt meg.

Árfolyamához.

A 2. §-ban a jobbágyoknak minden földbéli terméseiből adandó kilenced határoztatik meg. Ezen kilenced eránt nem kötelező rendelésképpen, hanem csak tanácsolva kívánja törvény által javalltatni az országos kirendeltség, hogy a földesurak jobbágyaikkal a kilenced helyett fizetendő pénz vagy termesztménybéli, de megállapított és soha nem változó bérben alkudjanak meg. Fennhagyatott azonban a törvény által is minden földesúrnak, aki jobbágyaival megalkudni nem tudna vagy nem akarna, azon hatalom, hogy jobbágyának minden földjein, a belső teleket, réteket, és rét helyett adott földeket ide nem értvén, eddigi törvényeink értelme szerint a kilencedet természetben kivehesse, járandó lesz pedig ezen kilenced mindennémű termésekből, kivévén azokat, melyeket a jobbágy valamely földjén ugyanazon egy eszten-dőn másodszor termesztett, ha már az első termésből a kilencedet kiadta. Vannak ugyan számos nehézségek, melyek a javallott bizonyos alkuk hasznos volta eránt fenn-forognak, vagynak fontos észrevételek, melyek kétséget támaszthatnak, ha az alku ál-tal meghatározott, s az évek különböző termése szerint nem változó bizonyos kilenced 67bérnek béhozása az igazsággal egyező, a földesúrra pedig, és jobbágyára nézve hasznos volna e? De mivel ez nem parancsolva vagyon, hanem csak tanácsoltatik, a kölcsönös egyezést, és ebből eredő törvényes alkut pedig tanácsolni nemcsak nem igazságtalan, hanem inkább magának a törvényhozó hatalomnak legszebb kötelessége, ezen tanácslat ellen kifogásokat tenni felesleges volna; többnyire helyes és igazságos mindaz, amit a javallott törvénynek ezen §-a a kilenced helyett fizetett uradalmi tizednek, a heted és nyolcad résznek, a kender és len kilencednek, vagy a helyette gyakorlott fonásnak, a megmunkálni elmulasztott földekből járó kilencednek, és a kilenced hazahordásának érdemében az eddigi törvénynek, és törvényes szokás szerint meghagyott; az pedig, amit a kilencedelésnek ideje eránt megváltoztatott a jobbágyok javára felette hasznos, sőt szükséges is, mert csak ezáltal kerültetnek el azon károk és veszteség, melyet a későbbre haladott kilencedelés miatt rész szerint az idő-nek viszontagságai, rész szerint a vigyáztalanul őrzött, sőt gyakran szántszándékos gonoszsággal a kepék156 közé hajtogatott marhák okoztak, a szegény jobbágynak cse-kély gabonájában. Igaz ugyan, hogy ezen változtatás a földesuraknak némelykor talán alkalmatlan leend, de ők ezen alkalmatlanságot jobbágyaik tetemes kárainak eltávoztatása miatt könnyen elszenvedhetik mindenkor, sőt a természetes igazság szerint kötelesek is elszenvedni azt, mert nekik sem törvény, sem szerződés just nem adhat jobbágyaiknak károsítására. Ugyanazért tehát ezen egész 2. § minden változtatás nélkül általjában elfogadható.

Aratáskor a tarlóra fektetett, kereszt alakban összerakott gabonakévék.

A bor kilencedről és hegyvámról szóló 3. §-nak egész tartalma szinte helybenhagyható; ami azonban az itt is említett szőlők alját illeti, ezek eránt ott, ahol a szőlőhegyek regulatiojáról szó leend, némely észrevételek fognak tétetni, melyeket itt megelőzni szükségtelen.

A 4. § meghatározta a bárányokból, gödölékből157 és méhékből járó kilencedet, és a kilenced beszedésének idejét. A bárányok és gödölék eránt itt azon észrevétel adja elő magát, hogy mivel azon legelő, melyet minden földesura most javallott törvény 3. cikkelyének 3. §-a szerént jobbágyainak adni tartozik, csak a szükséges marhákra va-gyon szorítva, és azon felül sem birkának, sem kecskének legelőt adni nem köteles, a járandóságon felül engedett legeltetésnek bére eránt pedig csak egyesség által kötött al-ku szabhat zsinórmértéket; ezen törvényben világosan kellene érinteni, hogy a bárá-nyokból és gödölékből csak ott adassék kilenced a földesúrnak, ahol a legelő birkáknak és kecskéknek is elegendő, s annak bére eránt a földesúr jobbágyaival egyességre nem lépett. Megjegyeztessék még ezen felül a bárányoknak, gödöléknek és méheknek váltásbére eránt az is, ami ezen cikkely első §-ában a füstpénzre, és más pénzbéli adózásokra előadatott. Egyébaránt a kilencedelésnek meghatározott idejére nézve 68semmi ellenvetés nem lévén, ezen § minden egyéb változtatás nélkül helybenhagyható.

Kecskegidákból.

A jobbágyok által eddig adott kappan, csirke és tojás megadását az 5. § továbbá is megrendeli, de ezeknek váltásbéréről158 semmit nem szól. Nem volna tehát felesleges a törvényben azt is említeni, hogy ezen adózásokat a földesúr mindenkor természetben kívánhassa, ha pedig természetben venni nem akarná, vagy a jobbágyok úgy megadni nem tudnák, egyesség és alku által folyó ár szerint határoztassék meg a vált-ság bére. Mivel pedig könnyen megtörténhetnék az, hogy a földesúr különösen a to-jást olyan időben kívánná bé jobbágyaitól, midőn annak kétszeres ára miatt terhesebb volna megadása, hogy a földesúr e részben se üldözze vagy terhelje jobbágyait, a kap-pan, csirke és tojás beszedésének idejét is világos törvény által Szent Mihály napra le-hetne meghatározni.

Megváltási összegéről.

Ami pedig a 30 jobbágy által adandó borjút illeti, ezen adózásnak is csak ott lehessen helye; ahol a földesúr jobbágyainak elegendő csorda legelőt adott, s azeránt vélek meg nem egyezett, a borjúnak váltságbére is szinte mindenkor szabad egyezéstől függjön.

A robotbéli adózásnak mennyisége és leszolgálásának módja eránt, melyek a 6. §-ban az eddigi törvényes szokás szerint meghagyatnak, semmi különös észrevétel nin-csen. De minthogy hazánk némely vidékein számos kérdések, sőt pörök is támadtak azeránt, ha négy marhával dolgozó jobbágynak napszáma szinte két gyalog napszámba számláltassék-e, vagy azt a földesúr négy napszám helyett tartozzék bevenni; hogy jövendőre minden ilyen kétségek elmellőztessenek, törvény által kell meghatározni, hogy ott, ahol helynek és munkának minéműsége két marhánál többet nem kíván, a jobbágy csak két marhával tartozzék szolgálatot tenni, és ha négy vagy több marhával jelennék is meg, a földesúr néki két gyalog napnál többet felróni köteles ne legyen; ott ellenben, ahol a helynek minéműsége, vagy a munkának terhes volta négy marhát tenné szükségessé, az ilyen marhás szolgálat négy gyalog nap helyett vétessék bé. Ha pedig a hely és munka minéműsége eránt a jobbágy és földesura között barátságos úton ki nem egyeztethető kérdés támadna, ezen kérdést a nemes vármegyének egy kiküldöttsége a tiszti ügyésznek hozzájárulásával rövid úton elintézze, és ha ezen intézet valamely állandó terhet, példának okáért a határ egy részének felette nehéz szántását érdekelné, szabad legyen a meg nem elégedő félnek baját birtokon kívül159 pör útján is orvosolni.

Végrehajtás után.

Mivel pedig ezen robotbéli adózások napszámok szerint határoztattak meg, sok helyeken pedig köztapasztalás szerint eddig is oly visszaélések gyakoroltattak, hogy a napszám helyett bizonyos mennyiségű munka, példának okáért egy darab földnek 69megszántása a jobbágyra kiszabatván, annak teljesítése csak egy napszámba számláltatott; ez azonban a jobbágynak tetemes károsodása nélkül ritkán történhetik, az újonnan hozandó törvényben minden ilyen visszaéléseket, mint valóságos zsarolásokat szorosan eltiltani, és állandóul meghatározni szükséges, hogy ha csak magok a jobbágyok alku szerint abban meg nem egyeznének, a napszámokat akármely más mérték vagy arány szerint a földesúrnak szabad ne legyen követelni.

A 7. §-ban előadott hosszú fuvar volt eddig is azon forrás, melyből a jobbágyoknak legszámosabb panaszaik eredtek. Csak alig vagyon panaszos pör, melynek legalább egy cikkelye a hosszú fuvart ne érdekelné; de valóban felette nehéz is annak le-szolgáltatásánál minden bajt, minden károsodást és panaszt elkerülni, mert tavasszal, nyáron és ősszel a súlyos mezei munkák minden erejét és iparkodását annyira megkívánják a földmívelésből élő jobbágynak, hogy azt ilyenkor mezei munkájától elvonva, hosszú fuvarba hajtani valóban igazságtalan volna, télen pedig az utak közön-ségesen oly rosszak, sőt ha kis időre megjavulnak is, oly bizonytalan és hirtelen változásúak, hogy a földesúr is kevés terhet küldhet el jobbágya által, a jobbágynak marhája, szekere pedig a rossz útban mégis felettébb megromlik. De megesik gyakran az is, hogy a jó úttal elindított szekereket útközben oly változása éri az időnek, mely miatt minden út megromolván, vagy felrakott terhét kénytelen a szegény jobbágy lerakni, vagy marhájának kockáztatásával vontatja azt rendeltetésének helyére. Ebből panaszok erednek, és a földesúr amellett, hogy a hosszú fuvarnak csak igen kevés hasznát vette, még panaszolkodó jobbágyainak követeléseit kielégíteni, vagy költséges úriszéken számos kellemetlenségek mellett panaszaikat elintéztetni kénytelen. Legtanácsosabb volna tehát a hosszú fuvart mint oly gyakran ismételt panaszoknak szerző okát törvény által végképpen eltörölni, és helyette a javallott váltság-díjt, minden egész helyes jobbágytól két marhával szolgálandó két napszámot, állandóan és változhatatlanul megállapítani. Csak igen csekély volna a földesuraknak ezen változtatásból eredhető károsodások, mert négy egészhelyes jobbágy a hosszú fuvarban adandó egy szekér helyett nyolc napszámot szolgálna marháival, melyet a földesúr akármely mezei munkára fordíthatna, ha tehát egy nyári marhás napszámnak bérét csak 1 forintban vesszük is fel, a földesúr minden hosszú fuvaros szekér helyett 8 forintokat érő napszámokat kapna, ennyi pénzen pedig olyan terhet, amilyent egy hosszú fuvaros szekér, kivált télen rossz utakban, a törvény által meghatározott távolságra elszállít, ugyanazon messzeségre bérben fogadott fuvarossal is el lehetne küldeni.160 A jobbágyok ellenben megmenekednének földesuraiknak, és még jobban az urodalmi tiszteknek őket e részben gyakran igazságtalanul való önkényétől, és nem lennének kénytelenek keservesen szerzett marháikat, melyeket télen által nyugodalmat reménylve javítás és hizlalás végett talán már le is kötöttek, rossz üdőben, romlott 70utakon haszon nélkül megrontani, s ezáltal mindazt, amit azoknak javítására for-dítottak, minden fárodságot, költséget, sőt még a nyereségnek reménységét is egyszerre semmivé tenni. Az említett §-nak tartalmát tehát ily formán megváltoztatni szükséges leend.

Küldeni – Deák Ferenc s. k. javítása ebből: kerülni.

Az ölfa vágást meghatározó 8., a vadászatokról szóló 9. §, úgy szinte a mesterember zsellérek adózásainak váltságáról, és a helység közfundusairól javallott 10. és 11. §-ok minden nehézség nélkül elfogadhatók.

A 12. §-ban minden adózások és szolgálatok, melyek az elszámlált §-okban nem foglaltatnak, végképpen eltöröltetnek. A törvénynek ezen rendelése minden részben igazságos, mert azon elsőség, melyek a vételeknél és a napszámok kibérlésénél az ed-digi törvényes szokás minden földesúrnak megadott, csakugyan gátolta a szegény adózó jobbágyot valóságos sajátjának szabad használásában, minden idegen vevő csak kételkedő aggódással ereszkedett az eladó jobbággyal alkuba; mert nem vala bizonyos, ha kialkudott, s talán nyereséget ígérő partékáját az elsőségi jussal bíró földesúr nem akarja-e a maga számára lefoglalni; ki voltak tehát ily módon zárva a venni akaró idegenek, s ezáltal a nemzeti szorgalom, sőt a belső kereskedés is tetemesen csorbíttatott, melynek emelkedése a vételbéli elsőségnek eltörlése mellett felette sokat nyer.

Igazságos az is, hogy a jobbágy a meghatározott mennyiségű napszámokon felül földesurának robotolni semmit ne tartozzék, és ha valamely földesúr a járandó robottal bé nem éri, csak alkudott bér mellett jobbágyaival teendő egyesség szerint kí-vánhasson tőlök szolgálatot; mert ha valamely törvény vagy szerződés már egyszer meghatároz?a azt, amit a bérlő fizetni vagy adózni köteles, minden, ami tőle még ezen mennyiségen felül is kívántatik, a törvénynek vagy szerződésnek valóságos sé-relme. Ha pedig a bérnek felemelése még a meghatározott mennyiségen felül is megengedtetik a tulajdonosnak, már akkor a törvény felette hiányos, mert határozásának elrontása vagy kijátszása önkényétől függ az egyik szerződő félnek. Hogy tehát az önkényes zsarolások e részben is eltöröltessenek, és az új törvény hiányos ne légyen, az országos kirendeltségnek javallatát elfogadni szükséges. Mivel azonban könnyen megtörténhetik az, hogy a jobbágyok tartozásaikon felül is szolgálnak anélkül, hogy földesuraikkal előre megalkudtak volna, számvetéskor pedig a felül szolgált napszámok bére eránt megegyezni nem tudnak, ilyen esetre nézve még oly világosítást kellene a javallott törvénycikkelyhez toldani, hogy a kérdéses bérnek meghatározása a vidékbéli napszámbér szerint, mindennémű mezei munkát egybevéve közép szám-lálással, úriszéken ítélet által történjék, s az így meghatározott napszámbért a földesúr haladék nélkül kifizetni tartozzék.

Végre a pusztákba és uradalmi birtokra szállított zsellérekről szóló 13. § általában helyben hagyható.

Az ötödik törvénycikkely az urbariális szerződésekről szól, és az első §-ban azon régi szerződéseket, melyek az urbárium béhozásának idejét megelőzik, minden kérdésen 71kívül meghagyandóknak rendeli. Mely rendelés ellen semmi ellenvetést tenni nem lehet.

A 2. §-ban szabadság adatik minden helységnek, hogy földesurával örökös szerződésre léphessen, a földesurakat illető curialis regalis jussok161 és haszonvételek azonban ilyen örökös szerződéseknek tárgyai nem lehetnek, mert ha valamely földesúr által leköttetnének is, annak örökösi az egész szerződést per útján mindenkor eldönthessék. Jó volna talán ezen törvénynek rendelését oly világosítással hagyni helyben, hogy az örökös szerződések által a jobbágyok nem csak évenként fizetendő bér mellett válthassák meg adózásaikat, hanem a valóságos tulajdonos földesúrral úgy is egyezhessenek, hogy valamely bizonyos, és alku által meghatározandó summának lefizetése után minden további adózástól és szolgálattól örökre mentek legyenek; ezen alkut pedig, habár magános pecsét alatt történt is az, csak a törvényes bizonyságnak aláírásával legyen hitelesítve, az eladónak, ha azon valóságos szerző volt, soha semmi maradéka vagy örököse meg ne ronthassa, sőt meg kellene még azt is törvény által határozni, hogy nemcsak egy egész helység közönségnek, hanem akár-mely egyes jobbágynak is hatalmában álljon a maga jobbágyülésére nézve ezen említett mód szerint egyességet kötni, s általa magát és örökösit minden szolgálat alul örökre felszabadítani. Javasolja ezen határozást a nemzeti szorgalomnak és köziparkodásnak láthatós előmenetelt nyerhető nevelkedése, tanácsolja a szegény adózó nép sorsainak tekintete, a földesuraknak sérthetetlen sajátsági jussa pedig megkívánja, hogy a valóságos tulajdonos kétségtelen vagyonát szabadon és örök üdőkre is leköthesse. A földesúri hatalom azonban, és a bíróskodás minden eseteknél, minden szerződéseknél fenntartassék, mert ezt a közcsendesség és a belső polgári jó rendnek fenntartása parancsolják.

Királyi udvari jogok (királyi haszonvételi jogok).

A 3. §-ban elszámláltatnak mindazon környülállások, melyekben valamely földesúr az eddig kötött örökös szerződéseket is törvényes úton felbonthassa.

A 4. § engedelmet ád az ideig tartó szerződéseknek minden adózásokról, sőt még a curialis és regalis jussokról is szabadon leendő köthetésére.

Az 5. § módját határozza meg, mely szerint ezen szerződéseket kötni kellessék.

Végre a 6. § azt rendeli, hogy semminémű szerződések a helység határának rendbe szedését (regulatióját) ne gátolhassák. Ezen rendelések minden részben törvényesek és helyesek lévén, általjában helybenhagyhatók.

Továbbá mivel gyakran megtörténik az, hogy a privilegiált helyekben, és azokban is, melyek örökös szerződést kötöttek földesuraikkal, valamely új lakósnak a lakhatási just (incolatus) a földesúr minden helyes ok nélkül egyenesen megtagadja, ez pedig a nemzeti szorgalmat, a kézmívek és mesterségek gyarapodását, sőt némely jobb helyheztetésű mezővárosokban magát a kereskedést is szerfelett akadályoztatja, nem 72volna felesleges világos törvényt hozni azeránt, hogy midőn valamely idegen egyik vagy másik lakósnak házát megvenni kívánja, tartozzék ugyan szándékát a földesúrnak béjelenteni, de a földesúr tőle a lakhatási just hitvallásának, nemzetének, nemes vagy nemtelen sorsának tekéntetéből a vétkes kiszökések bébizonyított esetein kívül meg ne tagadhassa, mégpedig ott sem, hol a lakással bizonyos jövedelmes haszonvé-telek, példának okáért legeltetés, faézás, közös bormérés, vagy más effélék vagynak öszvekötve, mert ahol a földesúr ezen haszonvételeket szabadságos levél vagy szerződés mellett a lakósoknak általadta, ott tőle többé már nem függhet az, hogy az általadott haszonvételekben kik részesüljenek, csak a részesülők száma tulajdon kárával felette meg ne szaporodjék, ezen esetben pedig a vevő ez eladónak jussait vette által, és annak képviselője. Ahol azonban valamely idegen új házat akar építeni, s ezáltal a helység birtokos lakósainak számát szaporítani, ott a földesúrnak egyenes engedelme megkívántassék, mert nem lehet a földesurat is kénszeríteni arra, hogy a lakósokkal közös tulajdon haszonvételeiben azok számának szaporodása által ő maga mint tulajdonos megszoríttassék. Ezt mindazonáltal csak azon házak építéséről lehet érteni, melyek egészen újonnan, és olyan helyen, hol soha ház nem vala, készülnek, de a hajdan elpusztult házaknak isméti felépítése ezen megszorítás alá semmiképpen ne tartozzék. Úgy szinte ha valamely helységnek a szabadságos levél vagy szerződés szerint az egész határ általadatott anélkül, hogy a földesúr valamely haszonvételt jobbágyaival közösen magának fenntartott volna, már ott a szabadságos levélnek vagy szerződésnek tartalma szolgáljon arányul. Azt pedig megjegyezni sem szükséges, hogy a szabadságos leveleket eldönteni vagy változtatni csak szoros törvényes úton lehessen.

A hatodik törvénycikkelyben a helységek belső kormányozásának módja és rendje vagyon előadva, helyes és törvényes ez általában, azt azonban az 1790. esztendei országos kirendeltségnek véleményéből hasznos volna elfogadni, s ezen törvényjavallathoz toldani, hogy a falu bíráját, sőt a hegymestert162 is hivatalaik folytatásának ideje alatt úgy, mint bírót vagy hegymestert a vidékbéli szolgabírónak hozzájárulása nélkül semmi földesúr testi büntetéssel ne illethesse, mert köztapasztalás bizonyítja, hogy gyakran az egyik közbirtokos másik közbirtokostársának jobbágyát minden he-lyes ok nélkül némelykor mellékes tekintetekből, sőt némelykor egyedül földesurának bosszontásáért is a bírói kötelesség elmulasztásának vagy hibás teljesítésének szí-ne alatt ártatlanul bünteti, de számtalanszor megtörténik az is, hogy valamely földesúr tulajdon jobbágyát sokszor csak azért, mert a jobbágy is igazságos jussaihoz ragaszkodva szoros kötelességének megtartásán felül urának törvénytelen követeléseit teljesíteni vonakodik, üldözőbe vette, és mivel a pontosan szolgáló jobbágynak tetteiben 73semmit nem talál, ami bosszúállásának mentségül szolgálhatna. Bíróvá vagy hegymesterré teteti, s akkor hivatalos dolgaiban keres, és könnyen talál gáncsokat. Meghagyassék mindazonáltal a földesúri hatalom, mely szerint a jobbágyot, ha úgy, mint jobbágy, törvényes rendnek megtartása mellett büntetheti földesura mindenkor.

Más néven hegybírót, azt a szőlőhegyi elöljárót, aki felelős a gondjára bízott szőlőterület jogi és gazdasági rendjéért.

Még ezen cikkelyben említést kellene tenni a helység határában véletlenül vagy készakarva tett károkról és etetésekről is, melyek az iparkodó földmívelőnek annyi kárt és bosszúságot, s a lakósok között oly számos viszálkodásokat szereznek. Meg kellene tehát határozni, hogy minden véletlenül tett károk és etetések a helységnek elöljárói, vagy ha szükséges, a szomszéd helységekből meghívott lakósok által hit alatt megböcsültessenek, s az egész kárt a böcsüsök illető napibérével együtt köteles légyen a kárt tévő marháknak tulajdonosa megtéríteni. A gyakrabban ismételt, de gondatlanságból eredő, és a készakarva tett károkra nézve pedig rendeltessék az, hogy a ludakat és sertvéseket, melyeknek béhajtása lehetetlen, a kárban agyonlövetni szabad legyen, a marhák pedig behajtassanak, s azoknak tulajdonosi nemcsak a kárt és bö-csüsök bérét, hanem a hajtópénzt is, mely azonban egypár marhától egy forintnál több soha ne legyen, megfizetni tartozzék, sőt ezenfelül a marhákat ismételve gondatlanul őrző cseléd, vagy a szántszándékos kártételt parancsoló gazda testi büntetéssel is illettessék, mely a vétkesnek testalkotásához, korához, és egyébkori magavi-seletéhez legyen mérsékelve, de 24 pálcaütéseket vagy 3 napi tömlöcöt soha meg ne haladjon, a mondottakon kívül azonban semmi pénz, vagy napszámbéli büntetéseket, semmi önkényes zsarolásokat a földesúr a jobbágyon, vagy egyik jobbágy a másikon ne követelhessen. Ha ellenben a földesúrnak cselédjei készakarva, vagy gon-datlanul valamely jobbágynak kárt okoztak, a földesúr a cselédeknek bent lévő béréből vagy más értékéből tartozzék a megkárosodottnak elégtételt szerezni, melyet ha sokáig halogatna, vagy éppen elmulasztana, s ezalatt a vétkes cseléd helyét változtatva tőle eltávoznék, a kárpótlást a földesúr tulajdon értékéből fizesse meg. Gyakrabban gondatlan, vagy szántszándékkal kárt tévő cselédjét pedig köteles legyen testikép-pen is megbüntetni. Mindezen rendszabások a jobbágyok között egymásnak okozott károsításokra is kiterjesztessenek, és ha valamely jobbágy akár földesurának, akár más lakótársainak ily formán károkat okozni többszöri megintés, sőt testi büntetés után is meg nem szűnnék, azt mint jobbíthatatlant a földesúr törvényesen kiböcsültethes-se, és a helységből szabadon elűzhesse. A béhajtást erőszakkal akadályoztató hatalmaskodók pedig, mint a közcsendesség megzavarói, az illető törvényhatóságnak hatalmával példáson megfenyíttessenek.

Egyébaránt a javallott 6. törvénycikkelynek minden §-ai ezen módosítások és hozzáadások szerint elfogadhatók.

A 7. és utolsó törvénycikkelynek tartalma a földesúri törvényhatóságot, és az urbariá-lis regulationak módját határozza meg. Legszebb törvényes jussa és kötelessége minden földesúrnak az, hogy pörlekedő jobbágyainak első bírája legyen, s ugyanazért helyes, és törvényes az országos kirendeltségnek véleménye, mely az úriszékek 74bírói hatalmának további fenntartását javallja. Magát az úriszékek belső elrendelését meghatározni nem tárgya ezen munkának, mert az a törvényes dolgokban munkálódott kirendeltségnek köréhez tartozik, de szükséges leend az úriszékekre nézve már itten megjegyezni azt, hogy a földesúr akkor, midőn közte és jobbágyai között forog-nak fent némely kérdések, sem elölülője, sem tagja ne lehessen a bíróskodó úriszéknek, sőt a tollat vezető, de vokssal nem bíró uradalmi ügyészen kívül sem director163 vagy praefectus,164 sem ugyanazon földesúrnak más urodalombéli ügyésze, egyszóval semmi tisztje, mint ítélő bíró jelen ne legyen, mert a dolognak természetes rendével, és az ítélőszékeknek részrehajlást nem ösmerő igazságával csakugyan ellenkezik, hogy az egyik pörlekedő fél maga tulajdon ügyének akármi tekéntetben is törvényes bírája lehessen. Minden más pöröknél azonban, melyek a földesurat egyenesen nem érdeklik, mind maga, mind tisztjei szabadon bíróskodhassanak.

Jószágigazgató.

Elöljáró.

Továbbá amit ezen törvénycikkely a jobbágyi panaszok előterjesztésének és meg-ítélésének módjáról az úriszéket megtartani nem akaró földesurakról, a perek fellebbviteléről, a jobbágyok dolgait vezető ügyészekről, az urbariális kiszökésekről és az urbariális regulationak módjáról előád, az mind általjában törvényes és igazságos, amennyire pedig az eddig szokásban volt rendet változtatja, mind a földesurakra, mind a jobbágyokra nézve felette hasznos.

Ezek között leginkább említésre méltó a 9. §-nak azon rendelése, hogy midőn az urbariális regulatiokor véghezvitt felmérések szerint a határban kevesebb jobbágyhely találtatik, mint amennyi az első urbáriumban kitett jobbágyülésekhez szükséges volna, akkor a jobbágyülések száma megkevesíttessék, ellenben minden maradék föl-deket (remanentiales) új jobbágyülésekre fordítani tartozzék e földesúr. Ellenkezni látszik ugyan ezen rendelés a sajátsági jusnak sérthetetlenségével, és az ország rendei-nek 1802. s 1807. esztendőben az országgyűléséről felterjesztett kívánságával, de ha más részről fontolóra vetetik az, hogy az 1715. esztendőben 8. cikkely által megállapított állandó katonaságnak zsoldjára a közadó állandóul szükséges, az 1723. esztendőben 18. cikkely165 pedig mindazt, ami már a közadónak törvényes fundusává lett, tovább is változhatatlanul közadó alatt hagyatni rendeli, ha továbbá meggondoltatik, hogy ezen maradék földek csak abból eredhettek, hogy midőn az urbáriumnak behozásakor minden jobbágy a maga birtokát béíratta, némelyik annak nagyságát tudatlanságból vagy alattomos titkolódzásból hibásan adta elő, és ha akkor a jobbágy minden földjeit pontosan bémondotta volna, most semmi maradék földek nem volnának, hogy tehát azon egész birtokot, mely az urbáriumnak behozásakor a jobbágynak kezén vala, magok a földesurak is már akkor közadó alá szánták, ha végre figyelemre vetetik az is, hogy hazánknak naponként szaporodó népesedése a jobbágyülések 75számának szaporítását megkívánja, kétségen kívül elfogadható lesz az országos kirendeltségnek e részben is javallata. Módosításai pedig, melyek a későbben történt foglalások eránt előadatnak, tökéletesen helybenhagyhatók.

Az 1723:18. tc. a puszták benépesítéséről rendelkezett.

A szőlőknek regulatioja hazánknak bortermő vidékein oly jeles fontosságú tárgy, hogy annak érdemében terhes pörök, és nehéz megfejtésű számos kérdések támadnak gyakorta. Törvényeink és a bizonytalan szokás e részben nem elegendők arra, hogy mind a tulajdonos földesuraknak, mind a szőlőbirtokosoknak sajátsági jussaira nézve állandó és mindenkor elegendő oltalmat nyújtsanak; új törvény által kell tehát bővebben meghatározni, mindazt, ami a tárgyra nézve még eddig homályos és határozatlan volt.

Az országos kirendeltségnek ezen munkája 4. cikkelyének 3. §-ában az 1715. esz-tendei 97.,166 és az 1802. esztendei 7. cikkelyeknek167 megtartását rendelvén, a bé nem ültetett szőlők alja eránt tett némely észrevételein kívül semmit, ami ez érdemben kielégítő volna, bővebben elő nem ád, szükséges tehát azt, ami eddig heányos vala, országgyűlésén a törvényhozó hatalomnak kipótolni.

Az 1715:97. tc. a hegyvámokról, a tizedelők kihágásainak megszüntetéséről, valamint a világi és szerzetesrendi személyek közötti szerződések megtartásáról rendelkezett.

Az 1802:7. tc. értelmében a kilencedet vagy más földbért, valamint a hegyvámot és tizedet természetben szedették be a földesurak.

Az 1715. esztendei 97. törvénycikkely azt rendeli, hogy a borbéli adózásokat feljebb emelni szabad ne legyen, kivévén azon esetet, ha a mívelés alá vett földnek meny-nyisége megszaporodott. Nincs azonban országunk akármely vidékin régiebb szőlőhegy csak egy is olyan, melyben a tőkével béültetett földnek kiterjedése most is első feladáskori, vagy az 1715. esztendei állapotában volna meg. Nincs tehát szőlőhegy, melyet az említett törvénynek szoros megtartása mellett is regulázni ne lehetne. Számos uradalmak regulázták ezen törvény hozásának idejétől fogva szőlőhegyeiket, éspedig törvényes ítéletek mellett, melyeket az illető főbb ítélőszékek is megvizsgálván, helybenhagytak, az tehát a törvénynek szokás és bírói magyarázat által megállapított értelme, hogy a felhozott 97. cikkelynek rendelése a szőlőknek regulatioját ép-pen nem gátolhatja.

Minden szőlőhegy az első feladáskor bizonyos feltételek mellett engedtetett által a hegyvámosoknak. Törvényt kell tehát hozni az eránt, hogy ahol ezen feltételek kü-lönös feladó levelekbe foglaltattak, és azokban világosan meg vagyon határozva, hogy egy holdtól vagy egy kapástól168 mennyi hegyvám lesz járandó; már ott ezen határozás szolgáljon bizonyos arányul, mert az 1486. esztendei 17. cikkelynek169 értelme sze-rint is a szerződés szab törvényt a szerződőknek mindenkor. De mivel az első feladáskor semmi régiebb szőlőhegy felmérve nem volt, hanem csak szemmértékkel 76határoztatott meg hold vagy kapás számra minden szőlőnek nagysága, s ezen önkényes és bizonytalan meghatározáshoz volt a hegyvám is alkalmaztatva; hatalmában álljon minden földesúrnak a hegyvámos szőlőket különösen felméretni, a hegyvámnak mennyiségét ezen új felmérés szerint úriszék előtt mozdítandó pör által követelni, mely néki meg is ítéltessék, úgy mindazonáltal, hogy jövendőben is minden hold-tul csak annyi hegyvám adása rendeltessék, amennyit a feladó levélnek tartalma hold vagy kapás számra határoz. Mivel pedig a sok feladó levélben a hegyvámnak meny-nyisége csak kapás számra vagyon megállapítva, ahol ezeránt kérdés támadna, ott a vidékbéli szőlőmíves lakósok által hit alatt megböcsültessék az, hogy egy holdnak megmunkálására a kérdéses szőlőknél hány kapás kívántatik, és ezen arányhoz mérve ítélet által határoztassék meg a járandó hegyvám, de a kapások száma mindenkor hold számmal tétessék ki.

Egy kapás: egy ember által egy nap alatt megművelhető szőlőterület mértékegysége.

Az 1486:17. tc. eltörölte a három vásáron való kikiáltásokat.

Ahol azonban feladó levelek nincsenek, vagy azokban semmi bizonyos mennyiségű hegyvám meghatározva nem volt, úgy szinte ott is, ahol a feladó levelekben egyenesen kitétetett, hogy a meghatározott hegyvám csak ideiglen, s a további egyezésig rendeltetik, jussa légyen a földesúrnak magát az adandó hegyvámot is minden holdra nézve felemelni, de meg kell határozni törvény által azon legnagyobb mennyiséget, melynél többet a földesúr ekkor sem követelhet. Ilyen esetekben tehát vá-losztása legyen a földesúrnak, és vagy minden egyezer quadratöllel mérendő holdtól, a szőlőnek fölét és alját is odaszámlálva, esztendőnként egy pozsonyi akó170 bizonyos és állandó hegyvámot kívánhasson, melyet a hegyvámos, ha egyik esztendőn meg nem adhatna, másik esztendei terméséből is köteles legyen béfizetni; vagy pedig, minthogy már Nagy Lajosnak171 1351. 6. törvénye172 minden földtermésből, és a borbul is kilencedet rendelt a földesuraknak, a szőlőhegyek tőkével béültetett részeiből kilencedet szedhessen, a szőlők üres aljának béültetésére hegyvámosait kiböcsül-tetésnek fenyítéke alatt is kénszeríthesse, azon szőlőaljaktól pedig, melyeket béültetni vagy nem lehetne, vagy a hegyvámosok béültetni nem akarnának, szinte minden egye-zer quadratöltől egy pozsonyi akó hegyvám legyen járandó. Végre azon szőlőknél, melyekből régi szokás szerint mindenkor kilenced adatott, azt megváltoztatni szabad ne legyen, a szőlő tőkének nem alkalmatos szőlő aljaktól pedig, és azoktól is, melyeket a megintett hegyvámosok béültetni nem akarnak, szinte minden holdtul egy akót szedhessen a földesúr, de akkor sem kappan, sem pénz, sem más egyéb adózások, sem a szőlőhegyben lévő szántóföldekbül, kaszálókból vagy gyümölcsösökből előbbi szokás szerint kiadott kilenced, a szőlőhegynek említett módon teljesített regulatioja után járandó nem lesz. A kilenced alá tartozó bornak elrejtőjét ezután is elrejtett bo-ra elvesztésének büntetése érje; egyébaránt a kilencedelés és hegyvámolás módjának, 77a papi tizednek, és a hegyvám vagy kilenced hazahordásának érdemében az eddigi törvények fennmaradjanak.

Egy pozsonyi akó 53,7 liternyi űrmértéknek felelt meg.

I., Anjou Lajos (1326-1382), 1342-től haláláig magyar király.

Az 1351:6. tc. a kilenced fizetéséről és behajtásáról rendelkezett.

Nem lesznek ezen határozások és rendelések igazságtalanok, mert ahol a tulajdonos valamely szerződés által magát örökre le nem kötötte, ott csakugyan nem lehet tőle megtagadni azon just, hogy a régi szokást, mely tulajdonosi jussainak sérelmes és káros, törvényes úton megváltoztathassa; de nem is lesz a hegyvámosokra nézve terhes, mert az itt meghatározott hegyvámnak mennyisége köztapasztalás szerint még az igen középszerű termékenységű esztendőkön is sokkal kisebb a törvényes kilencednél, azt tehát a hegyvámosok könnyen megfizethetik, sőt a mindennapi példa bi-zonyítja, hogy az újonnan feladott hegyeket sokkal nagyobb, és némely helyeken több mint kétszeres mennyiségű hegyvám fizetésnek állandó kötelessége mellett is örömest felveszik és béültetik.

Végre még a hegyvámosok szőlőjének a földesúr által mi módon leendő elböcsül-tetését is meg kell az új törvény által határozni. A szőlőbirtokosok valóságos tulajdo-nosai mindannak, ami a puszta földön kívül szőlejekben találtatik, és mint tulajdonosok szabadon felosztják, elzálogosítják, sőt el is adják hegybéli birtokaikat; ha tehát a földesúr, ki a földet szerződés mellett használás végett adta által hegyvámosainak, azt ismét visszakívánná, jussa legyen arra, mert már a Hármoskönyv 3. részének 30. cikkelye hatalmat adott minden földesúrnak a hegyvámosok szőlejének elböcsülésé-re, de mind a törvény, mind a természetes igazság megkívánják azt, hogy az elbö-csültető földesúr a szőlő birtokosának minden sajátját haladék nélkül kifizesse. Bizonyos arányt e részben határozni, s az eddigi szokás szerint minden tőkének árát törvény által megállapítani nem lehet, mert a szőlőknek böcse hazánk különböző vidé-kein, sőt ugyanazon egy vidéken és hegyen is felette különböző; legigazságosabb volna tehát a szőlőknek böcsüjére nézve azt rendelni, hogy annak tiszta jövedelme több esztendőbéli közép számlálással felvetessék, s azon jövedelem mint törvényes kamat tekintetvén, annak tőkéje minden épületek értékének hozzá számlálásával együtt legyen a szőlőnek valóságos böcsü ára. Ezen böcsüt hegybéli, vagy közel vidéki szőlőmívesek hit alatt teljesítsék mindenkor, a törvényes bizonyság pedig minden igazságtalan önkénynek, és alattomos csalfaságnak eltávoztatása végett múlhatat-lanul minden böcsünél jelen légyen, még ott is, ahol az eddig szokásban nem volt, s e részben az 1625. esztendei 58. cikkelynek173 rendelése megváltozzék. Ha azonban valamely szőlőbirtokos az így teljesített böcsüvel meg nem elégednék, a törvényes bizonyság elejbe más böcsüsöket állíthat, és ha a két böcsü felette különböznék egymástól, a kettőt öszvevéve, annak középmennyisége szerint történjék a végső megállapítás. Ezen becsűben pedig nemcsak a tőkével beültetett részek, a gyümölcsfák 78és épületek, hanem az üres szántóföldek, kaszálók és sűrük is valóságos tiszta jövedelmeik szerint felvetessenek, mert ámbár a föld maga mindenkor az elböcsülte-tőnek tulajdona, nem kívánhatja még is azt, hogy a szőlőbirtokos, ki szőlejét pénzen vette vagy osztályban kapta, és akkor a szinte hasznot hajtó szántóföldnek vagy kaszálónak árát megfizette, pénzét elvesztve, azokat ingyen visszaeressze.

Az 1625:58. tc. a szőlők, szántóföldek és kaszálók földesurak által történő kibecsléséről rendelkezett.

Többnyire a szőlők elbecsültetésének ideje eránt az 1625. esztendei 58. cikkelynek rendelése fennmaradjon, a szőlőhegyek regulatióját tárgyozó perek pedig szinte mint az urbariális perek, törvényszéki megvizsgálás után a nagyméltóságú magyar királyi helytartótanácshoz vitessenek fel, leginkább azért, mert a királyi táblának felette számosak lévén dolgai, köztapasztalás szerint minden feljebbvitt pör több esztendőkig megvizsgálás nélkül ott elhever, a célba vett regulátio végrehajtásának ily hosszas haladása pedig mind a földesurakra, mind az adózókra felette terhes volna. Ha azonban valamely feladó levélnek kötelező erejéről, vagy valamely privilegium-nak megmaradhatásáról volna kérdés, annak eldöntése fellebbvitel útján egyenesen a királyi táblát illesse.

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem