A száz levél elé (bevezető helyett)

Teljes szövegű keresés

3A száz levél elé
(bevezető helyett)
Amint a cím is elárulja, Deák Ferenc száz levele olvasható e kis kötetben. Olyan, a „haza bölcse” által jegyzett, eddig többségükben kiadatlan levelek, amelyeket Deák az 1848–49. évi forradalom és szabadságharc leverését követő időszakban írt. Az elsőt 1850-ben, az utolsót 1875-ben, tehát egy évvel halála előtt datálta, vagyis mintegy negyed évszázadon ívet át a levelek keltének évköre.1
1 A korszakra nézve általánosságban csupán néhány alapművet említek: Berzeviczy Albert: Az absolutizmus kora Magyarországon 1849–1865. 1–6. köt. Bp., 1922–1937.; Szabad György: Forradalom és kiegyezés válaszútján (1860–61) Bp, 1967.; Szabad György: Magyarország története 6/1. köt. Bp., 1979.; Somogyi Éva: A birodalmi centralizációtól a dualizmusig (Az osztrák–német liberálisok útja a kiegyezésig). Bp., 1976.; Somogyi Éva: Abszolutizmus és kiegyezés. Bp., 1981. (Magyar História); Sashegyi Oszkár: A neoabszolutizmus rendszere 1849–1867. A magyarországi polgári államrendszerek. Szerk.: Pölöskei Ferenc–Ránki György. Bp., 1981.; Kosáry Domokos: Újjáépítés és polgárosodás 1711–1867.; Bp., 1990.; Polgárosodás és szabadságharc (Magyarország a XIX. században). Szerk.: Veliky János. Bp., 1999. Csorba László: A 19. század története. Bp., 2000.
A cél természetesen nem az volt, hogy a fent megjelölt időszakban írt valamennyi Deák-levelet közzé tegyem: hogy nem törekedtem teljességre, arról a kötet terjedelme látványosan árulkodik. Ennek elsősorban az az oka, hogy Deák már-már elképzelhetetlenül kiterjedt levelezését egy kötetbe 4rendezni — még ha csak a jelzett időszakot vonja is a kutató vizsgálat alá — eleve kudarcra ítélt törekvés volna. Ő maga ekképp jellemezte mindennapi — pontosabban: nem mindennapi — levelezését 1868-ban Kertbeny (Benkert) Károlyhoz írt levelében: „Ezen évnek kezdetétöl fogva én többet kaptam két ezer levélnél. Ne tekintse Ön ezt nagyitásnak, komolyan és hatarozottan mondom: hogy a hozzám érkezett levelek száma két ezeret joval meg halad, e mai napon is 14 levelet hoztak hozzám s azok között három nagyon terjedelmes. Ha én […] mindenikre válaszolni akarnék, képviselői állásom mellett, mely minden idömet igénybe veszi; mikép győztem volna meg azt. Fejedelmeknek nagy uraknak, gazdagoknak, sokkal könyebb e részben is helyzetük, mert ök iratnak titkáraik által. De én szegény vagyok, nincs módom titkárt vagy csak írnokot is tartani, minden betűt magamnak kell irnom …” (77. — Az e kötetben megtalálható levelekre a bevezető további részében, kerülendő a fölösleges lábjegyzetelést, csupán zárójelben, sorszámmal hivatkozom. — K. Cs.).
A másik ok az, hogy — szerencsére — számos Deák-levél, köztük természetesen 1850 után írottak is — már napvilágot látott kritikai kiadásban. Ezek közül kettőt emelnék ki e helyt mint különösen fontos forráskötetet: mindenekelőtt Váczi Jánosnak az 1822–1875 közötti évekre kiterjedő válogatását,2 továbbá azt, a Sándor Pál által jegyzett karcsú kötetet, amely 1825–1868 között kelt, addig — többségében — kiadatlan Deák-leveleket adott közzé.3 Ezeken kívül számos más, fontos, de korántsem ilyen terjedelmes közlés látott napvilágot Deák leveleiből. Ezek ismertetésére 5nem térek ki; rövid, tartalmas összefoglalásukat adja 1992-ben kelt előszavában Sándor Pál.4
2 Deák Ferencz emlékezete. II. Levelek 1822–1875. Szerk.: Váczy János. Bp., 1890.
3 Deák Ferenc kiadatlan leveleiből. Vál., jegyz. ellát. és az előszót írta: Sándor Pál. Bp., 1992.
4 Deák Ferenc kiadatlan, i. m. 3–7. Az ezt követő időszakból fontos kiemelni még: Sándor Pál: Újabb kiadatlan Deák források. Századok, 133. (1999) 6. sz. 1279–1296. Az itt vizsgált időszakra nézve Deák levelek találhatóak még az alábbi munkában: „A tekintetes megye …” — „A tekintetes megye közönségének alázatos szolgája …” Dokumentumok Deák Ferenc életéből. Szerk.: Kiss Gábor–Molnár András. Zalaegerszeg, 1988.
A két kötet megjelenése között bő száz esztendő telt el. Ez az év, Deák Ferenc születésének kétszázadik évfordulója adott alkalmat arra, hogy egy újabb, hasonló válogatás megjelenésére ne kelljen ismét egy évszázadot várni.
Bár az alapvető cél a még kiadatlan levelek egy részének kiadása volt, az itt olvashatóak között akad néhány olyan, amely már napvilágot látott nyomtatásban. Ám mivel tartalmuknál fogva — meglátásom szerint — szervesen illeszkednek e kötet egészébe, teljesebbé teszik azt, a válogatás egészébe ágyazódva hozzájárulnak Deák személyiségének, gondolkodásának, cselekedeteinek megismeréséhez, indokoltnak tartottam újbóli közlésüket.
A most kézben tartott kötetbe foglalt Deák-levelekre is igaz az, amit Sándor Pál 1992-ben írt saját válogatása elé: „Tartalmukat tekintve különféle tárgyúak. Vannak közöttük politikai témájúak, de a legtöbb magántermészetű kérdésekről szól. Ez a körülmény az adott forrásfeltételekből következik. A történeti és az irodalomtörténeti kutatások ugyanis több mint egy évszázad során elsősorban a politikai tárgyú leveleket tették közkinccsé és kevésbé azokat, amelyek magántermészetű, illetve családi vonatkozású közléseket tartalmaznak.”5
5 Deák Ferenc kiadatlan, i. m. 7–8.
Ez a válogatás tehát elsősorban Deák személyiségéhez, magánszférájához viheti közelebb az érdeklődőt. Kiegészíti, teljesebbé teszi, árnyalja a korábban megjelent két kötet levelei, valamint a számos, régebbi és újabb történeti feldolgozás segítségével mint határozottabban kibontakozó Deák-6portrét: ennek kontúrjai persze korántsem voltak elmosódottak, köszönhetően az eddigi kutatásoknak, de talán nem hiábavaló tovább finomítani, élesíteni azt.
Deák Ferenc levelei meglehetősen jól körülhatárolhatóak témájuk, címzetteik szerint. Kiemelkedő Deák magánszférája szempontjából a családtagjaihoz fűződő, döntően a család közös pénzügyi, gazdasági ügyeit tárgyazó levelezése: nővérének, a Paksra, Nemeskéri Kiss Józsefhez feleségül ment Deák Jozefának a gyermekei számos esetben okoztak komoly főfájást a „haza bölcsének”. A Tolna megyei Paksnak Deák lényegében már sógora elhunytát követően (1829) rendszeres vendége volt, hogy az ottani birtok gazdálkodását kézben tudja tartani megözvegyült nővére helyett. Ahogy Zádor Györgynek írta: „Nemcsak a kötelesség, de az igaz tiszta szeretet […] megkívánták azt, hogy az özvegy testvérem dolgait […] rendbe szedjem, s ezen okból Paksra, sógorom lakhelyére kellett utaznom. Ezen utamból négy heti ott mulatásom után, csak tegnap tértem haza.”6
6 Deák Ferenc kiadatlan, i. m. 19.
Fenti idézet utalása a négyheti paksi tartózkodásra jól példázza, hogy már az e kötet által tárgyalt időszakot megelőzően is milyen mértékben terhelte Deákot a rokonság viselt dolgainak rendbetétele. Az országos ügyek mellett a birtokokon folyó gazdálkodásra, a családi pénzügyek mindennapos apró-cseprő gondjaira is kénytelen volt részletekbe menően ügyelni. Erre természetesen nem csak a testvére elhunyt férje után maradt paksi birtok, hanem a testvéreivel (illetve Jozefa halála után annak fentebb említett gyermekeivel) közösen kezelt zalai birtokok is sarkallták Deákot, aki nem egy esetben arra kényszerült, hogy anyagilag is támogassa a pénzügyekhez, birtokkezeléshez nem túl szerencsés kézzel nyúló rokonságot. Így pl. nővére Edvárd (Eduárd, Ede) nevű fiát,7 aki már 1850–52-ben „bebizonyította”, hogy 7nincs érzéke a gazdálkodáshoz, amikor sikertelenül próbálta kézben tartani néhány éven át a Deák szülőfalujában, a Zala megyei Söjtörön található birtokon folyó gazdálkodást.8 Ő később adósságokba keveredett és még saját testvére, Molnár Ferencné Nemeskéri Kiss Anna Mária (Nina) — akinek szintén tartozott —, de maga Deák sem tudta pontosan még elérhetőségét sem: csupán arról volt információja, hogy vélhetően Gyöngyösre érdemes címezni a neki szánt leveleket, mivel a gróf Almásy családtól a Heves megyei Zsadányban (Tarnazsadány) bérel birtokot (24). A jobbágyfelszabadítást követő úrbéri kárpótlás ügyében pedig a fent említett Nemeskéri Kiss Anna Mária (Nina) meglehetősen érthetetlen magatartása okozott megoldandó — eredendően pedig fölösleges és elkerülhető — gondot Deáknak (12., 19., 20., 21., 24.).
7 Még 1868-ban is arról értesíti egy másik „pártfogoltját”, özvegy Vachott Sándorné Csapó Máriát
8 Molnár András: Deák Ferenc birtokai. Egy zalai középbirtokos család gazdálkodása a 19. század első felében. Gazdaságtörténeti tanulmányok. Szerk.: Kapiller Imre. Zalaegerszeg, 1993. (Zalai Gyűjtemény, 34.) 68.
Ezek a levelek önmagukban a paksi, illetve onnan elszármazott rokonságról meglehetősen egyoldalú képet festenének: Deákot azonban több paksi, illetve onnan elszármazott rokonához is meleg, kapcsolat fűzte, így pl. Szeniczey Ferenc családját — leszámítva utolsó, súlyos betegen töltött éveit — rendszeresen látogatta. Amikor pl. Deák hírét vette, hogy Szeniczey lovaglás közben lábát törte (61.), következő leveléből (62.) már az derül ki, hogy röviddel ezt követően ellátogatott Paksra a sebesült betegágyához. A Nedeczky család tagjaival pedig különösen szoros kapcsolatot ápolt, főleg Nedeczky Istvánnal, Jenővel és Idával, illetve Nedeczky István leányával, Ferikével, aki keresztlánya volt Deáknak. Utolsó, súlyos betegségben töltött évei során — gyámleánya, Vörösmarty Ilona és annak férje, Széll Kálmán mellett — elsősorban ők jelentették számára a társaságot.9 Deáknak a 8Nedeczky család tagjaioz fűződő intenzív kapcsolatát e kötet több levele is tanúsítja, amelyeket Istvánhoz (22., 55.) és Jenőhöz (61., 64., 99) írt.
9 Deák
Ambivalenciával nem terhelt, kiegyensúlyozott, meleg barátság fűzte Deákot sógorához, Oszterhueber (Tarányi) Józsefhez, másik nővére, Klára férjéhez. A szülőföldjén, Zalában, közelebbről Pusztaszentlászlón élő gyermektelen Oszterhueber-házaspárnak rendszeres vendége volt Deák, majd miután saját zalai birtokait eladta (1854), nyarait sógora kúriájában töltötte. A sógorok közötti bizalmas kapcsolat Deák Klára halála (1859) után sem szakadt meg. Deáknak Oszterhueber Józsefhez írott levelei minőségileg más kapcsolatot sejtetnek, mint amely a rokonság tékozló, felelőtlen tagjaihoz fűzte őt. A közvetlen, őszinte, kedélyes hangvétel hosszű évtizedek óta érlelődő, bizalmas férfibarátságot takar (57.).
Kétségtelen, hogy a magánember Deák egyik legjellemzőbb tulajdonsága mély empátiás készsége volt, a mások iránti segítségnyújtás tiszta szándéka. Az e kötetben közölt levelek sorából még két „levélfüzért” emelnék ki: a Vörösmarty Mihály árváinak ügyében írt leveleit és a Vachott Sándorné Csapó Máriához címzetteket.
Köztudottnak mondható, hogy az 1855-ben elhunyt Vörösmarty Mihály régi barátját, Deákot jelölte ki gyermekei gyámjául. Az árvák részére a hivatalos segélyezést nem engedélyezték, azt csak magánúton lehetett folytatni. E tevékenységnek Deák volt a mozgatórugója. Számos levele ismert, amit ez ügyben írt vagy íratott (a legtöbb „körlevélen” csupán aláírása autográf, a levél többi része más kéz vonását mutatja). Több ezzel kapcsolatos levele olvasható e helyt is. Ezek egy része, illetve más személyekhez írt szövegváltozata már olvasható nyomtatásban. A gróf Zichy Ödönhöz (Edmundhoz) címzett (14) ugyanazokkal a szavakkal kezdődik, mint a Sándor Pál által közzé tett, Kandó Kálmánhoz írt 9levél,10 a — Váczi János által már közölt — gróf Mikó Imréhez (15) küldött levél „pandanja” a Karácsonyi Guidóhoz írt,11 míg a csornai praemontrei préposthoz, Gyöngyösy Pálhoz (16.) címzett levél szinte szóról szóra megegyezik a Haynald Lajos kalocsai érseket megszólító sorokkal.12 Közlésük mégsem hiábavaló: részben azért, mert a megszólítottak köre hűen tükrözi Deák tág, minden szempontból heterogén kapcsolatrendszerét, másfelől pedig a levelek szövege csak majdnem egészében egyezik.
10 Deák Ferenc kiadatlan, i. m. 93.
11 Deák Ferenc kiadatlan, i. m. 90–92.
12 Deák Ferenc kiadatlan, i. m. 87–89.
A Zichy Ödönhöz írt különösen eltérő — és ezért személyes hangvételű írásként értékelhető — a Kandó Kálmán-féle levélhez képest, de a Mikó Imréhez és Gyöngyösy Pálhoz küldöttek is tartalmaznak a csak a címzettnek szóló sorokat, szavakat. Deák finom figyelmessége az ilyen apróságok révén is kitapintható. Hogy eredményes volt törekvése, azt azok a levelek mutatják, amelyekben a váci püspök 40 forintos adományáról (18.), illetve a tiszáninneni református egyház által küldött 33 forint 45 krajcárról számol be (23).
Az, hogy Deáknak a Vörösmarty-árvák iránti figyelme később sem lankadt, azt egy 1864-ben kelt levele is igazolja (55)., amelyben az özvegy és leányai, Ilona és Erzsébet számára — kapcsolatai révén — jegyet szerez egy színházi előadásra. Akik kérésére közbenjárnak: a herceg Odeschalchi és a báró Orczy család egy-egy tagja …
Vachott Sándornéhoz írt levelei közül számos olyan van, amely már megjelent nyomtatásban, így ez a kötet értelemszerűen — jórészt — a „maradékból” válogat: Deák Vachottnéhoz fűződő viszonyát a korábban megjelent és a most közzé tett levelek igazán együttesen tükrözik hitelesen. A férje 1852. évi letartóztatása, majd elméjének elborulása, végül 1861. évi halála után folyamatos anyagi gondok között élő asszony legfőbb támasza Deák volt — ez nem egy esetben pénzbeli közvetlen támogatást is jelentett. Kiválóan példázza 10ezt Deáknak az a két levele, amelyet Sándor Pál tett közzé. Az egyik, keltezetlen levélben Deák 110 forint elküldéséről értesíti Vachottnét,13 a másikban viszont, ezzel ellentétben, egyfajta férfias szeméremmel, ám tényszerűen értesíti a már megözvegyült asszonyt, hogy saját szűkös anyagi viszonyai folytán ezúttal nem tud közvetlenül segédkezet nyújtani: „Bocsánat, hogy nem segíthetek.”14
13 Deák Ferenc kiadatlan, i. m. 118.
14 Deák Ferenc kiadatlan, i. m. 119.
Az asszony iránti jó szándékát mi sem érzékelteti szebben, mint az a levele, amelyet báró Kemény Zsigmondhoz mint a Pesti Napló szerkesztőjéhez intézett (47.). Ebben arra kéri Keményt, hogy a Vachottné által szerkesztett Anyák c. hetilapot dicsérő sorait közölje saját lapjában, hogy ezáltal — ha közvetve is — segítséget nyújthasson, hozzátéve, hogy honoráriumra nem tart igényt írása közléséért (nem mellesleg: Kemény a kérésnek eleget tett). Vachottné és Deák viszonyának jellemzésére talán nem érdektelen néhány sor erejéig magát Vachott Sándorné Csapó Máriát is segítségül hívni. Vachottné a dunántúli Deákra hivatkozik, mikor férje szülővárosa, a Mátra és az Alföld találkozásánál lévő Gyöngyös fekvését dicséri: „Deák Ferenc állítása szerint szebb fekvésű várost Gyöngyösnél, képzelni is alig lehet; azért hivatkozom Deákra e részben, hogy férjem születése helyéről emlékezve, elfogultnak ne lássék ítéletem.”15
15 Idézi: Fülöp Lajos: Gyöngyös irodalmi hagyományaiból. Írói pályák és törekvések a 19. század első felében. Mátrai tanulmányok, 1997. Szerk.: Horváth László. Gyöngyös, 1997. 208.
Deák visszafogottságában is közvetlen személyiségét érzékeltetik azok a levelei, amelyeket számos komájához írt. Deák nem adott elutasító választ akkor sem, ha ismeretlenek fordultak hozzá azzal a kéréssel, hogy legyen gyermekük keresztapja, erre példa az a levele, amelyben ő maga is leírja, hogy ismeretlenül köszönti új komaasszonyát. Ez országos népszerűségét is mutatja — de természetesen akadnak olyan levelek is, amelyeket olyan emberekhez írt, akikkel a 11komaságot régi ismeretség, barátság előzte meg: Tóth Lőrinc (8.), Hertelendy Kálmán (36.), Koppány Ferenc (pl. 37.) vagy Csengery Antal (pl. 48.). — Deák legismertebb keresztfia mindazonáltal Kossuth Lajos később miniszteri bársonyszékig jutó gyermeke, Kossuth Ferenc volt.
Deák széleskörű, rendkívül kiterjedt kapcsolatait leghűbben azonban azok a levelei tükrözik, amelyeket valamely ismerőse érdekében írt, hogy közbejárjon egy-egy kérésük teljesítését illetően. E kötetben is számos ilyen levél olvasható: a címzettek köre egészében meglehetős pontossággal érzékelteti Deák szövevényes kapcsolatrendszerét, néha meglepően tágnak ható mozgásterét, egyszersmind azonban annak korántsem a végtelenségig nyúló határait is. Ez utóbbit sikertelen közbenjárásai sora jelzi (pl. 52.). Ahogy ő maga fogalmazott egyik ilyen „kudarca” hírét véve Illésy Györgyné Ember Karolinának írt levelében: „Szivemből sajnálom: hogy ismét sikertelen volt közbe járásom.”16
16 Sándor P.: Újabb kiadatlan, i. m. 1296.
Összességében imponálóan széles a Deák által megszólítottak köre, így pl.: Simor János (84.), Haynald Lajos (76., 82.), Pauler Tivadar (90.) vagy Trefort Ágoston: ez utóbbihoz írt levelei különösen érdekesek. Míg egy ízben (95.) a pesti egyetem általános bonctani tanszékének élére ajánl valakit (Gebhardt Lajost, a fővárosi bakteriológiai és fertőtlenítő intézetek későbbi megteremtőjét), másszor (96.) a szombathelyi káptalan egyik megürült kanonoki stallumának betöltésére tesz konkrét javaslatot (Königmayer Károly) — finom, a részletekre is ügyelő diplomáciai érzékét jelzi, hogy ez utóbbi esetben ajánlólevelét úgy írta meg, hogy már utánajárt: a szombathelyi püspök, Szabó Imre kifejezetten pártolja Königmayert. Az általa megszólítottak (és az általa pártfogoltak) széles skáláját világítja meg az a levél is (74.), amelyet a Bács megyei Ada község plébánosi tisztjének betöltése ügyében rótt papírra.
12Tévedés lenne azonban azt gondolni, hogy Deák bármikor bárkit készséggel támogatott ajánlásával: ilyet csupán kellő megfontolás után tett, világosan felmérve, hogy ha arra méltatlan személy mellé áll, akkor saját, már-már osztatlan tekintélye szenvedne csorbát. Elismertsége és tárgyilagossága egyaránt kitapintható annak az esetnek révén, amikor egyik keresztlánya, Dőry Franciska (Fanni) tőle, a köztudottan nőtlen férfitől kért tanácsot, hogy igent mondjon-e az ugyancsak Deák-rokon, több gyermekével özvegyen maradt Oszterhueber László leánykérésére. Deák válaszának lényege: „Én Laczit tökéletesen nem ismerem, mert annyi időt nem voltam véle, hogy teljesen ismerhetném, de amit tudok róla, az néki becsületére válik. Ismétlem tehát, ha szeretheted, ne utasítsd vissza.”17
17 Deák Ferencz emlékezete, i. m. 287–288.
Minden más mellett az alábbi, egyszerű mondat önmagában is érzékelteti Deák személyiségének súlyát: „Szollottam miniszter urakkal.”18 Szemléletesen villantják fel Deák elismertségét Eötvös Károly sorai, különösen Estók János Eötvös majd egy évszázada papírra vetett szavait finomabbá csiszoló gondolatával kiegészülve: „Deák kivételes helyzetben volt a parlamenttel s a párttal szemközt. Ilyen helyzete alkotmányos államokban soha senkinek nem volt még a világon. [...] Minden törvényjavaslat sorsa felett ő döntött. Minden miniszter neki nyújtá be először a törvényjavaslatot, azután a királynak s végül a parlamentnek.” — írta a valóságot kissé eltúlozva, de Deák rendkívüli szerepét jól érzékeltetve Eötvös Károly.”19 „Isten mentse meg az országot oly ministertöl ki nem saját be látása szerint jár el, hanem egy embernek ajánlatát kőveti míndenben.” — ezek viszont már Deák szavai (91.)…
18 Sándor P.: Újabb kiadatlan, i. m. 1296.
19 Estók János: A szürke eminenciás. Rubicon, 14. (2003) 9–10. 96.
Érdemes még néhány gondolat erejéig elidőzni Deák „actio radius”-ának feltérképezésénél, pontosabban annak feltárásánál, hogy befolyásáról — nem feltétlenül a valóság 13szilárd talaján állva — miként vélekedtek kortársai. A nagyság elismerésének számos formája van. A Deákkal és politikai gondolkodásával — finoman szólva — nem rokonszenvező Kászonyi Dániel szavai az 1867-ben gróf Andrássy Gyula vezetésével megalakult magyar kormánnyal kapcsolatosan kiválóan példázzák ennek igazságát. Kászonyi, ez a megkeseredett igazságkereső akaratlanul tárta szélesre az elismerés kapuit Deák előtt: „Kossuth után Deák, 1848 emberei után 1867 minisztériuma következett. Aki ezt is, azt is ismerte, annak nyilván eszébe juthat Hamlet jelenete: a királyfi apja arcképét összehasonlítja a nagybátyjáéval és megmutatja anyjának. Ez volt a csere, melyet Magyarország csinált. Nyolc embert kapott, mindegyik bábu volt Deák kezében.”20
20 Kászonyi Dániel: Magyarhon négy korszaka. Ford.: Kosáry Domokos. A bev. tanulmányt írta: Márkus László. Bp., 1977 (Magyar századok). 489.
Ahogy már esett szó róla, ez a válogatás jobbára nem politikai tárgyú leveleket foglal magába. Néhány kivétel azonban akad és ezek — összevetve a fent példa gyanánt citált levelekkel, amelyek, ha nem is politikai tárgyakban, de kétségtelenül a politika táplálta kapcsolatok mentén mozogva íródtak — minden másnál világosabban és egyértelműbben jelölik ki Deák helyét kora politikai és társadalmi közéletében. Ilyen pl. a Szentiványi Mártonhoz írott levele (41.), amelyből az derül ki, hogy a — saját tekintéllyel egyébiránt korántsem szűkölködő — címzett Deáktól kért tanácsot, hogy az adott viszonyok között (1861-ben) elvállalja-e Liptó megye főispánságát? Hasonló iránytűként szolgál Deák erőterének felméréséhez Csengery Antalhoz 1866-ban írt levele (65.), amelyben az uralkodóhoz, Ferenc Józsefhez írt felirat kiegészítéséről értekezik Deák. De leginkább a Lónyay Menyhérthez 1867-ben írt levelére hívnám fel a figyelmet: ebben a későbbi pénzügyminiszter és miniszterelnök számára a Magyarországot terhelő kvóta tervezett 28,5%-ról 30%-ra történő emeléséről ad véleményt megszokott, 14visszafogott szerénységével (71.): „Tudom, hogy a ki egyenlités áldozatokat vesz igénybe, mik talán fölött terhesek is lesznek. Meddig lehet e részben menni, azt Te barátom, mint kiválólag szak értő, ki az adatokat birá, s az országot ismered, leg biztosabban megitélheted. Én nem vagyok szak ember, s választ sok meg fontolás után tudnék talán mondani, most rögtön csak általános kifejezésben szólhatok, hogy méltánosság tekintetén fellül az is figyelembe veendő, hogy mit bírunk el.”
Azonban dacára a politikai közélet határmezsgyéjét is érintő, esetenként azon át is lépő leveleknek, összességében annak reményében készült ez a válogatás, hogy általa elsősorban Deák Ferenc jelleme, személyisége rajzolódik ki érzékletesen. Milyen is ez a karakter, mik azok a sajátos személyiségjegyek, amelyek leginkább megmutatkoznak? Deák mélyen gyökerező empátiás készségéről, segítő szándékáról már esett szó. Emellett kétségtelenül jelen van Deák leveleiben egyfajta kedélyes, csendes derű. Ez mutatkozik meg akkor, amikor Vachott Sándornénak arról ír, miért szólítja írásban (is) ekként: „Mariskám!” (27.), de ezt lehet „tetten érni” Pulszky Ferenchez írt levelében (31), illetve az Oszterhueber Józsefhez intézett intelmében, amelyben a disznótoros kolbásztól és kocsonyától való tartózkodásra szólítja el sógorát (25.), vagy abban a két, rövid levélkében is, amelyek egyikében bizonyos — később báró Kemény Zsigmond és gróf Mikes János társaságában jó étvággyal elfogyasztott — halak küldését köszöni meg (30.), a másikban pedig a Zalából érkezett friss gyümölcsöket osztja meg számos komaasszonya egyikével (73.).
Legfőbb jellemvonása azonban kétségkívül a higgadt, kiegyensúlyozott, méltósággal teljes magabiztosság. Sorai szinte minden esetben szigorúan a tények mentén íródtak, gondolatai nem rugaszkodnak el az általa érzékelt vagy tudott valóságtól, érzelmei nem viszik tévútra, nem esik túlzásokba, a legkevésbé sem ragadtatja el magát. Higgadtan, tényszerűen ír pl. akkor is, amikor testvére leányát, Molnár 15Ferencné Nemeskéri Kiss Ann Máriát (Ninát) figyelmezteti, hogy szükség esetén perrel lép fel ellene a többi családtag érdekében (20): „Ha azonban más uton czélt nem érhetek, kénytelen leszek ezzel is, nem magamét s Klariét s testvéreidét a Te és Eduard közötti viszályok miatt ennyi ideig csak nem hagyhatjuk. Sőt mivel én vittem az ügyet testvérem és testvéreid részérül is, — becsületemben fekszik, minden uton eszközleni: hogy mindenki a magáéhoz juthasson, kinek nevében folyamodtam, s ki a magáét másra nem ruházta.” A levelet a számára is érezhetően kellemetlen tartalma mellett mindazonáltal az alábbi megszólítással indította: „Kedves hugom!” Nem vádol, nem fenyegetőzik, nem gerjed haragra: tényeket sorol.
Ugyanilyen tényszerűen sorolja el báró Kemény Zsigmondhoz írt levelében az őt és sógorát Pusztaszentlászlón érő rablótámadás szomorú történetének részleteit is (51). A levél ezekkel az egyszerű szavakkal veszi kezdetét rögtön a megszólítás után: „Tegnap este kilencz óra tájban sogorom távol létében, ki egyik tavolabbi majorjaba ment, s még nem tért haza, négy rabló jött sógorom házára.”
Ugyanezt lehet érzékelni annak a két levélnek az esetében is, amelyek egyikét egy ismeretlen komájához (91), másikát pedig komaasszonyához írta (75.): ez utóbbinak azon kérését utasította vissza, hogy járjon közben személyesen a hétszemélyes táblánál valamilyen peres ügyében: „Peres ügyekben a Hétszemélyes tábla tagjainak valamely perlekedő részéről értesitéseket osztani vagy a félnek magának vagy ügyvédének van egyedül joga, más ezt nem teheti, s nem is volna jó, ha tehetné, mert ez által a leg nagyobb viszszaéléseknek nyitnánk tág kaput.”
A koma azzal vádolta meg Deákot, hogy nem járt közben kellő eréllyel álláskeresése ügyében. Deák — aki ezúttal sem tekint el attól, hogy „Kedves komám!”-ként szólítsa meg levele címzettjét, így ír: „Nem vagyok ehez szokva: hogy a mit mint tényt saját tudomásom után állitok, azt kétsegbe vonják.” Érdemes részletesebb figyelmet szentelni annak a kifinomult 16pontosságnak, ahogy Deák fogalmaz: nem burkolózik a tévedhetetlenség köpönyegébe, hanem: „… a mit tényt saját tudomásom után állitok …”
Valamennyi fenti idézetből kiviláglik Deák tiszteletet adó, de tiszteletet kérő, méltóságteljes magatartása. Eötvös Károly szavaival élve: „Vitáikon mindig biztosította ellenfeleinek presztízsveszteség nélkül való visszavonulását.”21 Ugyanez a tényeket tisztelő nyugalom árad abból a leveléből is, amelyet Pompéry Jánoshoz írt 1862-ben saját politikai szerepéről (49.): „Politikai szerény működésem mindég nyilvános volt, s annak tere a törvényesség tere. Nincs tehát szükségem a titkolózásra, vagy agensekre, […] Ha ön e sorokat közli levelezőjével semmi ki fogásom, de ha nem közli, sem bánom: mert kik ismernek, tudják hogy a fondorkodás nem szokásom. — s a kik ismerve is ily szerepet tesznek fel rólam, azok véleménye nem bír fontossággal elöttem.”
21 Idézi: Emléklapok Deák Ferenc születésének 200. évfordulójára. Szerk.: Elek Miklós. Balatonfüred, 2003. 2.
Az 1859-ben, a Balatonfüreden felállítandó Kisfaludy-szobor költségeinek elszámolása kapcsán kialakult vitában is megőrizte nyugalmát, pedig ekkor súlyosan megbántották önérzetét. Régi barátjához, egyben komájához, Koppány Ferenchez írt sorai mérnöki pontossággal jelzik: az általa követett és helyesnek vélt viselkedési normákat másoktól ugyanúgy elvárja (39.): „Kérlek tehát Kedves Komám világositsd fel e dolgot, melyet nagyon restellek, s meg várom sőt követelem tőletek, hogy ha ellenem követeléstek van, azt nékem irjatok meg, s vélem számoljanak, nem pedig oly képen, hogy az mi írást én kötelezőleg ki adtam Züllichnek, azt érvénytelennek tekintsétek. — Ily képen szépen köszönök minden bizodalmat s meg bízást.”
Végezetül még egy, Nedeczky Jenőhöz címzett levél érdemel feltétlenül kiemelt figyelmet. Az, amelyet a már súlyos beteg Deák mintegy fél évvel halála előtt írt, pontosabban mondott tollba gyámfiának, Vörösmarty Bélának (99.). A levél 17az egészségében már megtört, idős Deák mindennapjainak megrendítő dokumentuma.
Bízom abban, hogy az itt közölt levelek valóban hozzájárulnak ahhoz, hogy a Deák figyelemreméltó személyiségéről kialakult képet tovább finomítsák és ez által jelen kiadvány — amely szerencsére csupán egy a bicentenárium alkalmával megjelent számos kitűnő, a „nemzet prókátorával” foglalkozó kötetek közül — is hozzájárul ahhoz, hogy méltóképpen emlékezzünk meg a 19. század egyik legkiemelkedőbb magyar államférfiáról. Arról az államférfiról, akit Kászonyi Dániel ekképp jellemzett: „… aki lidércnyomásként nehezedik az országra, elhiteti vele, hogy ő a legbölcsebb, a leglogikusabb, a legigazságosabb és a legmegvesztegethetetlenebb ember Magyarországon.”22
22 Kászonyi D.: i. m. 486.
Bár nem tartom szerencsésnek a mostanság oly divatos „leg”-es jelzők osztogatását, talán nem túlzás megkockáztatni: Kászonyi Dániel tévedett Deák megítélésében. Emléke azóta nemzedékek sorával „hitette el” azt, amit a dohogó, megkeseredett Kászonyi oly megrovóan vetett a szemére. Ezt pedig aligha írhatjuk a véletlen számlájára: dőre méltatlanság lenne azt feltételezni majd másfél század magyar gondolkodóiról, hogy nem nem voltak képesek szilárd és biztos, ámbár kétségkívül mindig újra és újra árnyalható értékítéletet formálni Deákról és politikájáról.
Az alábbi gondolatokkal már nehezebb lenne érdemben vitázni: „Deák Ferenc politikai életműve a 21. század elején is megkerülhetetlen. Szellemi hagyatéka nem egyszerűen vállalható, hanem ismernie és vállalnia kell mindenkinek, aki szabad, független, demokratikus, az értékeket tisztelő, Európa szerves részét alkotó országban akar élni. Nem is lehet másképp, hiszen gondolkodó, előretekintő, ízig-vérig modern politikus volt.”23 Tisztázásra tehát a részletek várnak, e kötet levelei ezt kívánják segíteni.
23 Hiller István: Előszó. Deák Ferenc élete és kora, i. m. 7.
* * *
18A kötetben olvasható levelek eredeti példányai több közgyűjtemény anyagában lelhetőek fel. A legtöbb közülük az Országos Széchényi Könyvtár (Budapest) Kézirattárának Levelestárában található, de több, itt közölt levelet őriz a Zala Megyei Levéltár (Zalaegerszeg) és a Magyar Országos Levéltár (Budapest). Ezeken kívül pedig a Tolna Megyei Önkormányzat Levéltára (Szekszárd), Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára (Sopron), a Prímási Levéltár (Esztergom), a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár (Miskolc), a Balaton Múzeum (Keszthely) valamint a Csornai Pramentrei Prépostság Magánlevéltára (Csorna) anyagából válogattam.
A munkámhoz nyújtott segítségért köszönettel tartozom — betű szerinti sorrendben — Dominkovits Péternek, a Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára főlevéltárosának, Prof. Dr. Érszegi Gézának, a Magyar Országos Levéltár főlevéltárosának, főtanácsosának, a Nemzeti Kulturális Alapprogram Levéltári Kollégiuma elnökének, Dr. Fazekas Csabának, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara dékánhelyettesének, Dr. Gecsényi Lajosnak, a Magyar Országos Levéltár főigazgatójának, Dr. Karsay Orsolyának, az Országos Széchényi Könyvtár osztályvezetőjének, Molnár Andrásnak, a Zala Megyei Levéltár igazgatójának, Söptei Imrének, a Vas Megyei Levéltár Kőszegi Fióklevéltára főlevéltárosának, továbbá közvetlen kollégáimnak: Dr. Ólmosi Zoltán levéltárosnak, Szabó Dóra, Tóth Anita Eszter és Varga Katalin segédlevéltárosoknak (mindhárman Magyar Országos Levéltár). Közülük is kiemelt köszönettel tartozom Molnár Andrásnak, amiért az általa feltárt és a kötet által tárgyalt korszakra vonatkozó forrásokat rendelkezésemre bocsátotta.
Itt köszönöm meg a Nemzeti Kulturális Alapprogramnak és a Magyar Országos Levéltárnak, valamint fenntartójának, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának, hogy támogatásukkal lehetővé tették a kötet megjelentetését.
* * *
19A leveleket sorszámozva, kronológiai sorrendben, betűhív átiratban közlöm. Bár a betűhívséghez való ragaszkodás kétségtelenül megnehezíti az olvasást a ma embere számára, megítélésem szerint ez a levelek írójáról és magáról a korszakról is információt hordoz, így az írásmód maga is egyfajta forrásértékkel bír. Adott esetben Deák sajátos központozása, gyakori — egyébiránt tőle szokatlan módon teljességgel következetlenül alkalmazott — hosszú–rövid ékezet-használata akár egy levélben belül is stb.
A levelek eredetijének fellelhetőségét az egyes levelek után közölt jelzet segíti. A levelek címzettjeire, illetve az abban említett más személyekre, fontosabb eseményekre a levelek közlésekor — első említésnél — lábjegyzetben hivatkozom. Azokat a személyeket, akiknek azonosítására sikertelenül törekedtem, külön nem jelöltem meg. Azok életére, pályafutására vonatkozóan, akiknek Deák több olyan levelet is írt, amelyet e kötet is tartalmaz, lábjegyzetben hivatkozom szakirodalomra (korántsem a teljességre törekedve, csupán eligazításul). Hasonlóképp jártam el a fontosabbnak ítélt események kapcsán.
A Deákra vonatkozó legfontosabb általános szakirodalomra külön nem hivatkozom, csupán itt említek meg néhány alapmunkát, amelyek tanulmányozása Deák életének és cselekvéseinek megértéséhez elkerülhetetlen, és amelyek az e levelekben említett eseményekhez is kellő háttéranyaggal szolgálnak, így Áldor Imre,24 Kónyi Manó,25 Ferenczi Zoltán,26 Eötvös Károly27 munkáit. Az újabb feldolgozások közül — ugyancsak a teljesség igénye nélkül — Sándor Pál,28 20Körmöczi Katalin29 és Molnár András30 köteteit, valamint Deák Ágnes és Molnár András közös munkáit.31 Az itt olvasható levelek által legnagyobbrészt átfogott időszakra nézve különösen fontos Takács Péter írása.32
24 Áldor Imre: Deák Ferencz élete. Bp., 1978.
25 Deák Ferenc beszédei. 1–6. köt. S. a. r.: Kónyi Manó. Bp., 1903.
26 Ferenczi Zoltán: Deák élete. 1–3. köt. Bp., 1904.
27 Eötvös Károly: Deák Ferencz és családja. 1–2. köt. Bp., 1905.
28 Sándor Pál: Deák és a kiegyezés. Bp., 1987.
29 Körmöczi Katalin: Deák Ferenc életútja. „… a mi megmaradt fordítsa jó czélokra”. Deák Ferenc hagyatéka. Szerk.: Haider Edit. Bp., 1992.
30 Molnár András: Deák Ferenc. Bp., 1998 (Magyar Szabadelvűek)
31 Deák Ferenc: Válogatott politikai írások és beszédek. 1–2. köt. S. a. r.: Deák Ágnes–Molnár András. Bp., 2001.; Deák Ágnes–Molnár András: Deák Ferenc. Bp., 2003. (Tudomány — Egyetem. Történeti életrajzok)
32 Takács Péter: Deák Ferenc
Végül néhány kiegészítés a jelzetekkel kapcsolatosan. Az Országos Széchényi Könyvtár nyilvántartása szerint a Kézirattár Levelestárában két, 1856-ban kelt levelet őriznek, amelyeket Deák Ferenc a „húgához” írt (19., 20.). Deáknak nem volt húga, csupán két nővére: Jozefa és Klára. A levelek (amelyek egyébiránt csakugyan „Kedves hugom!” megszólítással íródtak) címzettje valójában Deák nővére, Jozefa és Nemeskéri Kiss József leánya, a korábban már többször említett Nemeskéri Kiss Anna Mária (Nina), amint erre már Sándor Pál is felhívta a figyelmet.33 Vagyis azonos az 1927/17. sz. alatt nyilvántartott 1854-ben kelt Deák-levél (12.) címzettjével, „Molnárné Kiss Anna Máriával ”.
33 Sándor Pál: Újabb kiadatlan, i. m. 1288.
Egy 1857-ben írt levél (25.) címzettje a nyilvántartás szerint „Tarányi József.” Ő Oszterhueber Józseffel, Deák sógorával azonos (a család egyik ága 1868. augusztus 10-én királyi engedéllyel vette fel a Tarányi nevet).
A nyilvántartás szerint Lunkányi Jánoshoz, gróf Széchenyi István jószágigazgatójához írt levél címzettje valójában — nagy valószínűséggel — Hajnik János, a Széchenyiek nagycenki34 jószágigazgatója (11.).
34 Cenk
Végül két olyan levelet kell megemlíteni, amelyek a levél tetején található feljegyzés szerint Vachott Sándorné Csapó Máriához íródtak (34., 43.). Ezek megszólítása („Tisztelt 21barátom!”) kizárttá teszi, hogy valóban Vachottné a címzett.
A kötet használat személy- és helynévmutató segíti. A mutatók nem jelölik a levelek címzettjeit, illetve a levelek keltezésének helyét, amely adatok a fejregeszták, illetve a tartalomjegyzék alapján egyébként is adottak, valamint Deák Ferencet mint a levelek aláíróját. A nőket a mutatóba leánykori nevükön vettem fel, azok esetében, akiknek e kötet témája szempontjából — megítélésem szerint — fontos, hogy ki volt a férje, megadtam az asszonynevet is. A mutató nem tartalmazza a lábjegyzetekben hivatkozott irodalom szerzőit, illetve a hivatkozott munkák címében szereplő személy- és helyneveket, a források jelzetében előforduló tulajdonneveket, továbbá intézények, újságok stb. nevét, címét. A bevezető tanulmány, a források és a lábjegyzetek folyamatos szövegében megtalálható személy- és helyneveket azonban hiánytalanul felvettem a mutatóba: utóbbiakat akkor is, ha azok jelzőként melléknévi formában szerepelnek (Zala megyei, paksi stb.), mivel így is tájékoztatásul szolgálnak az olvasó számára. Ám ezek a mutatóban ugyanúgy főnévi alakban (Zala megye, Paks stb.) szerepelnek. A ma már nem Magyarország területén található települések esetében feltüntettem jelenlegi hivatalos nevüket, a kisebb (kevésbé közismert) helyiségek esetében azt az országot is, amelyhez ma közigazgatásilag tartoznak. Hasonlóképp jártam el a kisebb magyarországi helyiségek esetében is annyiban, hogy feltüntettem azt a megyét, amelyiknek a területéhez tartoztak a kötet által tárgyalt időszakban (így pl. Balatonfüredet Zala megyei és nem Veszprém megyei településként jelöltem). Az olyan városok, mint pl. Győr, Veszprém, Miskolc, Csorna stb. esetében ezt mellőztem ismertségük okán. A helységneveket a mutatóban a 19. században leginkább használt nevükön tüntettem fel, zárójelben adva meg a mai névalakot, pl. Ederics (Balatonederics).
Budapest–Jászárokszállás, 2003 decemberében
Katona Csaba

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages