BALOGH JOLÁN: A KÉSŐ-GÓTIKUS ÉS A RENAISSANCE-KOR MŰVÉSZETE

Teljes szövegű keresés

BALOGH JOLÁN:
A KÉSŐ-GÓTIKUS ÉS A RENAISSANCE-KOR MŰVÉSZETE
Mária királynő, az utolsó leányági Árpád-sarj halálától a mohácsi vészig terjedő korszak a nagy változások, a nagy átalakulások ideje. Politikailag ez az alig ötnegyed század történetünk legszínesebb, legváltozatosabb eseményeit nyujtja, a nemzet mozgalmas, egymással ellentétes időszakokat él át és közben a tiszta középkorból elérkezik az újkor küszöbére. Ezzel párhuzamosan a szellemi és művészeti élet Európa-szerte gyökeresen átalakul. A középkori gótikus kultúra eléri ragyagó másodvirágzását és egyúttal hanyatlását, ugyanekkor az új felfogás és az új szemlélet, a renaissance egyre biztosabban, egyre erősebben kezdi meg hódításait. Ezek a különféle, folyton váltakozó, sokszor egymással ellentétes tényezők át meg áthatják hazánk művészetét, mely ebben a korban bonyolultabb, összetettebb és színesebb, mint valaha előtte vagy utána volt.
A gótikus stílus, mely Magyarországon már körülbelül egyszázados virágzásra tekinthetett vissza, nem lankadó erővel hatja át művészetünket az egész korszakon át. Országszerte hatalmas templomok és szárnyasoltárok bizonyítják elterjedését, meggyökeresedését. Egyeduralkodó azonban mégsem volt. Már a század elején Firenzéből, a renaissance legtermékenyebb irányító központjából, jöttek művészek Magyarországra. A század második felében pedig az új stílus Mátyás céltudatos irányításával hihetetlen gyorsan gyökeret ver, majd erős ütemben terjed el országszerte. Mire a mohácsi vész bekövetkezik, már számos hazai műhely dolgozik renaissance stílusban. A két irány szinte párhuzamosan él és virágzik egymás mellett, sőt, a XV. század második felétől kezdve igen gyakran együtt, testvéri harmóniában. Gótikus templomban renaissance márványoltár, mint például a pesti plébániatemplomban, gótikus templomban renaissance kapu, mint Menyőn, gótikus szárnyasoltáron renaissance dísz, mint a csíkmenaságin, renaissance és gótikus elemek vegyülése egyugyanazon épületen, mint a gyulafehérvári Lászai-kápolnán, egyáltalán nem tartoznak a ritka jelenségek közé. Művészetünk lelki világára igen jellemző mozzanatok ezek. A stílusváltozás az északi népeknél, – a franciáknál és a németeknél – az emlékeken is azonnal látható küzdelemmel ment végbe: se szeri, se száma a kiegyenlítetlenségeknek, az éles diszharmóniáknak. Nálunk époly szervesen, fínom, zökkenésnélküli átmenetekkel alakult ki az új stílus, mint hazájában, Itáliában. Ezt a jelenséget csak a sajátos helyi viszonyok és a helyi felfogás magyarázhatják. A realizmusra hajló magyar szellem a gótikus stílus sok túlzását lecsiszolta, átalakította és ezzel mintegy előkészítette a további fejlődésre. Természetes, hogy éppen ezek a hajlamok igen alkalmasak voltak az új felfogás, új formák befogadására és beolvasztására. Csak német nemzetiségeink művészetében találhatunk a stílusátalakulásban kisebb-nagyobb zökkenőket.
A két stílus egyben két különböző világ – germán és olasz – hatását továbbította hazánkba. Tévedés lenne azonban a hazai gótikát a német és a hazai renaissance-t az olasz művészettel azonosítani. Nemcsak azért, mert elvétve olasz gótikus és német renaissance befolyások is kimutathatók, hanem, mert művészetünket nem lehet pusztán e két kultúra importtermékének tekinteni. A helyi erők, a helyi viszonyok mindenkor elsőrendű tényezők voltak művészetünk kialakításában, még akkor is, ha esetleg külföldi munkák, vagy mesterek behozatalával, illetőleg behívásával frissítik fel a fejlődését. A külföldi hatás mellett elsősorban mindíg a helyi, ekkor már többszázados hagyományokat, a helyi mestereket és a helyi mecénásokat kell tekintetbe venni.

A budapesti belvárosi plébániatemplom szentélye belülről.*
* A templom első alapjait a XII–XIII. század fordulóján rakták le. A XV. században átalakították és megbővítették. Mai alakját a XVIII. században nyerte. Újabban Lux Kálmán műépítész vezetése alatt a külsején még feltalálható középkori részleteket gondosan kibontották a burkoló vakolatrétegek alól. Az itt bemutatott szentély Steindl Imre helyreállításában egységes középkori képet mutatna, ha a XIX. századi hamis gótikájú majolika főoltár nem rontaná le az egésznek a hatását.
A mecénások között a legfontosabb szerepet királyaink játszották, különösen a XV. században, mikor oly színes, nagytehetségű egyéniségek kormányozták az országot, mint Zsigmond és Mátyás. Uralkodásuk, mecénási tevékenységük döntő és irányító tényező volt művészetünk fejlődésében. Zsigmondot öröklött hajlamai, pompaszeretete, majd később császári méltósága sarkallták a művészetpártolásra. Budán és Tatán az újjá- meg átépített királyi paloták fejedelmi hatalmának voltak hivatva méltó és fényes kereteit adni. Művészi szépségek iránt fogékony szelleme, szinte egész Európát behálózó utazásai alkalmával, élénken figyelte különféle országok különféle művészi megnyilatkozásait. Az udvarában összegyűlő külföldi követek, tudósok, előkelőségek is folyvást ébrentartották figyelmét. Benyomásait sietve értékesítette művészetpártoló tevékenységében is. Egyízben a sienai kórház épülete iránt érdeklődik (1414), máskor a padovai Salone-hoz hasonló nagy termet akar építtetni Budán, a pompás, új királyi palotában, mely „oly hatalmas tömegű, hogy az egész világon sem lehet nála nagyobbat találni“, mint Ambrosius Camaldulensis írja. Művészeit a világ egymástól igen távoleső sarkaiból gyüjti össze: Pozsonyból és Kassáról, Budáról és Erdélyből, Augsburgból és Stuttgartból, Párizsból, Arrasból, Brai sur Somme-ból és végül Firenzéből. E szeszélyes sokoldalúsággal azonban nyugtalanság, állhatatlanság párosult. Német császári méltósága még fokozta törekvéseinek szétszórtságát, tevékenységének befejezetlenségét. Maradandó, a kortársaktól és az utódoktól egyaránt nagyra értékelt alkotása volt a budai várpalota, de még ez is csonkán maradt. Építkezett ezenkívül még Tatán és kisebb mértékben Visegrádon, ahol a házak kijavítására vonatkozó szigorú rendeletével igyekezett magát a várost is szépíteni. Kisebb körre szorítkoztak egyházi építkezései. Eddig csak a budai Szent Zsigmond-templom alapításáról tudunk, bár bizonyára más templomok építését is támogatta. Annál tevékenyebbnek mutatkozott a várépítés terén. Főleg a délvidéki, szörényi várakat erősítette meg, illetve építtette újjá. A városok ekkor kezdődő, nagymérvű megerősítése is az ő ösztönzésére vezethető vissza. Kolozsvárnak, Eperjesnek, Késmárknak, Szegednek, Debrecennek egymásután ad engedélyt kőfalak emelésére. A városi polgárságnak adományozott kiváltságok, kereskedelmi kedvezések közvetve szintén hozzájárultak az építkezések fellendüléséhez. A nagy kereskedelmi központok, Kassa, Kolozsvár, Brassó hatalmas templomai jórészben az ő uralkodása alatt épültek.

A budavári koronázó főtemplom a helyreállítás előtt.*
* A Nagy Boldogasszonyról nevezett koronázó-főtemplom a tatárjárás után épült IV. Béla király áldozatkészségéből s nagyjából 1270-re készen állott. Fénykora Mátyás király idejében következett el. Budának a török által történt végleges elfoglalása után (1541) mecsetté (dzsámi) alakították át s egész belső berendezését, szobrait, festményeit elpusztították. A város visszafoglalásával (1686) ismét keresztény templommá lett s a jezsuiták vették gondozásba. Ők emelték mellette a hatalmas épületeket, amelyek a templomból a Szent Háromság-tér felé csak a homlokzatot hagyták szabadon. 1723-ban tetőzete leégett; s utána a torony barokk hagymatetőt kapott. Ez idővel elkorhadt, amiért 1841-ben a képünkön látható lapos tetőt illesztették rá. Az itt feltüntetett, 1874 előtti állapotot ebben az évben megindított végleges újjáépítés változtatta meg.
Zsigmond udvarának császári fénye, nagyméretű kezdeményezései az ország nagyjaira is hatottak: kisebb mértékben bár, de utánozni igyekeztek [Mecénások] az előttük lebegő uralkodói példát. Környezetéből leginkább a firenzei Filippo Scolari válik ki, aki már hazájából magával hozta a művészet megbecsülését, szeretetét. Temesvári és gyertyánosi várépítkezései, ozorai palotája, számos templomalapítása, kivált pedig székesfehérvári sírkápolnája széleskörű építőtevékenységének kiemelkedő állomásai. A templomépítkezések terén rokona, Andrea Scolari váradi püspök is érdemeket szerzett. Kívülük Maróthy János, Garai Miklós és a Kanizsayak tűntek ki vár- és templomépítkezéseikkel, művészetpártolásukkal. Kanizsay László érsek még külföldön is tevékenykedett: a bázeli karthausi templomot üvegablakokkal díszíttette, melyek az érseket, védőszentjét, Szent Lászlót és a Kanizsay-címert ábrázolják (1428).

A győri székesegyház Hédervári-kápolnája.*
* Építtetője, Hédervári János 1384–1414 között viselte a győri püspökséget.
A Zsigmond halálát követő időkben nemcsak az országkormányzásban, hanem a művészetpártolásban is Hunyadi János a legjelentősebb egyéniség. Tevékenysége ugyan Erdélyre korlátozódott, de itt számos alapításával szinte új lendületet adott az építészetnek. A tövisi és csíksomlyói ferences templom és kolostor, a bojtori kolostor meg a kolozsvári domonkos kolostor, melyeket részben ő maga építtetett, részben építkezésüket tovább folytatta, illetőleg támogatta, – mind bőkezűségét hirdetik. A legnagyobb gondot a gyulafehérvári székesegyházra fordította, ahová temetkezni kívánt. Szentélyét gótikus stílusban újjáépíttette és gazdagon megajándékozta ötvösmunkákkal, miseruhákkal. A nagy templom- és kolostoralapításokhoz méltán kapcsolódott a vajdahunyadi várnak, családi fészkének nagyszabású újjáépítése.
Zsigmond és Hunyadi János nyomdokaiba Mátyás lépett, aki mindkettőjük mecénási jellemvonásait fokozottan egyesítette magában. Zsigmond pompaszeretete, művészi fényűzése épúgy megvolt benne, mint apjának patriarkális, vallásos, templomépítő szelleme. Ezekhez járultak magas igényei, melyek jelentékenyen emelték az ország művészi színvonalát, és bámulatos szervezőképessége, mellyel – mondhatni – irányt mutatott és szabott a magyar művészet fejlődésének. A művészet pártolását nem tekintette pusztán esztétikai öncélnak, hanem a nemzet dicsőségét öregbítő tényezőnek. Midőn egyik kedvelt szobrászának, Johannes Duknovich de Tragurio-nak szolgálatait nemességgel és várbirtokkal jutalmazta, adománylevelében hangsúlyozza: azért tünteti ki, mert művészetével „a magunk és egész országunk dicsőségét“ növelte. Nemzeti célokat tart szem előtt akkor is, midőn a romladozó budai házak újjáépítésére ad ki rendeleteket, melyekben hangsúlyozza, hogy „a mi Buda városunkat, mely mintegy a királyi méltóság székhelye és trónja, fel akarjuk emelni elhagyatott állapotából, ami egyúttal országunk haszna is lesz“. Mátyás legnagyszerűbb alkotásáról, a Corvináról is azt vallják az országnagyok (1490), hogy az elhúnyt király „az ország dicsőségére alapította“.

A Szent Ferenc-rend szeged-alsóvárosi temploma.*
* A hagyomány (régi feljegyzések nyomán) Mátyás királyt tartja a templom építtetőjének. A szentély befejezésének éve 1503.

A kassai dóm nyugati kapuja.*
* A dóm nyugati kapuja a XV. század elején készült. Domborművei közül a kettős bejárat fölötti csúcsíves mezőn levő az utolsó ítéletet, ettől jobbra és balra Sz. Erzsébet életének két jelenetét, feljebb egyfelől a szent nőket, másfelől Sz. Jánost és a katonákat a kereszt alatt, legfelül pedig a Krisztust és a latrokat a kereszten ábrázolja. Az alul látható szobrok újak s a helyreállítás idejében készültek.
De nem hiányzott belőle a személyes érdeklődés sem. Udvarában élő [Mátyás művészetpártolása] olasz követekkel építészeti kérdésekről tárgyal, Filarete nagy építészeti munkáját az ő rendeletére fordítja le Bonfini olaszból latinra. Szenvedélyes gyüjtő volt. Egy-egy műtárgy vagy gyüjtemény megszerzéséért képes volt évekig beható diplomáciai levelezést folytatni, mint a mantovai bíboros cameogyüjteményéért, vagy egy antik Bacchus-szoborért. Művészetszeretetét jól ismerték az olasz fejedelmek, akik, hogy barátságát megnyerjék, műkincseket küldtek neki ajándékba. Lorenzo Medici Verrocchio bronzdomborműveivel kedveskedik neki. Lodovico Moro, Milano ura, a politikai kapcsolatokat pedig azzal indítja el, hogy udvara legjelesebb festőjével, valószínűleg Leonardoval Madonna-képet festet számára, mivel hallotta, hogy „a király igen gyönyörködik a szép képekben“.

Az egykori püspöki palota gótikus folyosója az egri várban.*
* Valószínű építtetője Hédervári László, aki 1446-tól 1467-ig viselte az egri püspökséget.
Mecénási tevékenységében páratlan és nagyszabású szervezőnek mutatkozott. Áll ez nemcsak a könyvtár kódexeinek összegyüjtésére, hanem építkezéseire és műgyüjtésére is. Hazai művészetünkre nézve pedig igen jelentős, hogy Mátyás nem elégedett meg külföldi műkincsek vásárlásával, behozatalával, hanem lehetőleg külföldi és hazai mesterek segítségével hazai műhelyeket szervezett. Budán könyvmásoló, miniátor és könyvkötő műhely dolgozott a király meg a bibliofil főpapok részére. Ugyanitt hatalmas kőfaragó, sőt valószínűleg bronzöntő műhely is működött. Ezek a műhelyek a hazai mesterek kitűnő iskolái voltak, ahonnan az új művészet formáit szétvitték az egész országba.
Mátyás művészetpártolásának két főtengelye volt, az egyik a könyvtár, a másik az építkezés. Mindkét irányban hatalmas képzelete vitte állandóan előre. Kódexet kódexre, épületet épületre halmozott. A budai palotát kiépíttette és új szárnyakkal bővíttette, a tatai, székesfehérvári és sárosi várat megújíttatta, a budai várkertben, Nyéken és még fényesebb keretekben Visegrádon nyári palotákat építtetett, Székesfehérvárt az ősi székesegyházat kibővíttette és családi sírkápolnát emeltetett, sőt még a meghódított Bécs szépítésére is gondolt.

A bártfai Szent Egyed templom a helyreállítás előtt.*
* A templomot az egész várossal együtt többízben sujtotta tűzveszedelem. 1725-ben a fedelét megsemmisítő tűz a tornyot annyira megrongálta, hogy három felső emeletét le kellett bontatni. Képünk a Szent Egyed-egyházat az 1878-i tűz után, de még az 1902-i és az ezt követő helyreállítás előtt ábrázolja.

A bártfai Szent Egyed templom belseje.*
* Alapjait a XIV. században rakták le; mai alakját a XV. században kapta. Átépítésére a város 1448-ban kötötte meg az első szerződést Miklós ottani mesterrel; a befejezést Kassai Istvánra bízták, aki a kő-szentségházat (képünk jobb-felén) is faragta 1465-ben. A templom belső középkori képét csupán a XIX. század végén asztalosgótikával készült, nem ide illő főoltár zavarja.
A saját építkezésein túl sokszor támogatta a városi, főként az egyházi építkezéseket. A kassai, kisszebeni, nagybányai, nagyszebeni templom-, a lövöldi és visegrádi kolostorépítkezéseket hathatósan pártfogolta. Az óbudai Fehéregyházat átalakíttatta, a kolozsvári minorita templomot ő emeltette. Híveit is állandóan serkentette: a pálosoknak például 1482-ben azzal a feltétellel adta a cisztercita-rend ercsi Szent Miklós-monostorát, hogy kötelesek az elpusztult épületeket újra felépíteni, IV. Sixtustól pedig 1477-ben azért kérte Proszniczi Filipecz Jánosnak váradi püspökké való kinevezését és egyben régi méltóságában, a budafelhévizi prépostságban való meghagyását, hogy az folytathassa építkezéseit. A budai polgárokat adókedvezményekkel, olykor fenyegetéssel igyekezett rávenni házaik újjáépítésére, mivel – mint írja – „a pusztuló házak a várost formátlanná teszik“.

A csütörtökhelyi Zápolyai-kápolna. (Helyreállítása után.)*
* A kápolnát, a régebben fennállott templomhoz csatlakozva, Zápolyai István nádor felesége, Hedvig tesseni hercegnő építette a XVI. század elején. Alsó, alacsony hajója temetkezési célokra volt szánva. Helyreállítása 1899–1901-ben történt. Ekkor kapta a templom tornya a régi barokk hagymatető helyett mai sisakját is.
A Zsigmond korabeli szerteágazó hatásokkal szemben, Mátyás udvarában csaknem kizárólag az új olasz renaissance művészet érvényesült, amely békében megfért a helyi gótikus hagyományokkal. Az olasz renaissance átvételére és meggyökeresítésére Mátyás céltudatosan törekedett. Ennek köszönhető, hogy a renaissance gyors ütemben terjedt el az egész országban.
Az állandó fényes példa, a folytonos serkentés, ösztönzés, kitartó támogatás országszerte buzdítólag hatott a főpapokra, főurakra, sőt, még az egyszerű falusi nemesekre is. Ismeretes, hogy Mátyás példáján felbuzdulva, hány könyvgyüjtő volt hazánkban, az esztergomi érsekektől kezdve a nemesasszonyokig. Még nagyobb mértékben lendült fel a vár- és templomépítkezés. Országnagyjaink egyre-másra örökítették meg nevüket nagyszabású alapításaikkal. A kevésbbé tehetősek pedig oltárt emelnek, tabernakulumot faragtatnak, freskókat festetnek. Az egyházi kincstárak pompás ötvösmunkákkal, aranyszövésű miseruhákkal telnek meg. Az adományozók között pedig megtaláljuk az ország nagyjait épúgy, mint a kolozsvári magyar kőfaragó özvegyét. Igen jellemző és mindennél jobban bizonyítja Mátyás mélyreható tevékenységének eredményeit, hogy az építtetők, adományozók mind az ő udvarával állnak kapcsolatban. Széchy Dénes, Vitéz János, Vethési Albert, Nagylucsei Dóczy Orbán, Csáktornyai Ernuszt Zsigmond, Kálmáncsehi Domokos főpapok, Laki Thuz János, Báthory István, Kinizsi Pál, Tarczay Tamás, Buzlay László és Mózes országnagyok meg hadvezérek [Mátyás hatása] mind az ő udvarához tartoztak. Példamutatása, mecénási tevékenységének szelleme lankadatlanul hatott halála után is. Maga II. Ulászló is követői közé tartozott. Kódexgyüjtésében, palotaépítkezéseiben, olaszországi vásárlásaiban – legalább uralkodásának első felében – Mátyást igyekezett utánozni. A korszak kimagasló és irányító mecénásai, Bakócz Tamás, Szathmáry György, a Báthoryak, Perényiek, Zápolyaiak mind Mátyás udvarának neveltjei. Ezeken keresztül hatása mind szélesebb ívben gyűrűzött tova és a kisebbrangúakat is magával ragadta. A renaissance-szellem terjedésével a mecénás névjelzések is mind gyakoribbak lesznek és így kisebb, szerényebb műpártolókról is értesülünk. Makray Márton és Gergely diák, vízaknai számtartók 1522-ben falfestményekkel díszíttették a vízaknai templomot, Novai Tamás és Veres Antal pedig a keszüi templomnak faragtattak díszes renaissance ajtót 1521-ben. A főrangú és egyszerűbb mecénások egyaránt pártfogolták a hazai gótikát és a már meggyökeresedett, olaszos irányú renaissance művészetet, amivel ösztönösen, híven követték Mátyás útmutatásait, hagyományait. Ebben változást csak a Habsburg-házzal való kapcsolat hozott. Habsburg Máriával, II. Lajos feleségével – legalább részlegesen – a német renaissance is behatolt az udvar művészetébe.
*

A csütörtökhelyi kettőskápolna alsó hajója.
A XV. század a gótikus építészet késői, másodlagos korszaka – hazai viszonylatban is. Mind szerkezeti, mind formai szempontból a meglévő, kialakult alapokon fejlődik tovább. Ezt nem egyszer szószerint értendő. Az igények növekedésével, a műpártolási kedv erős fellángolásával a régebbi építészeti kereteket igen sok helyen kisméretűeknek vagy túl egyszerűeknek találták és nagyszabású tervek alapján új alkotásokra törekedtek, amelyekhez azonban a régi falakat, sőt, egész épületrészeket többé-kevésbbé felhasználták. Az épületek és ezzel együtt a részletformák szebbé, gazdagabbá, nagyobbszabásúvá tétele volt az építkezések egyik főcélja. Másrészt ez a korszak a gótika legszélesebb elterjedésének ideje. A gótikus stílus most már nem szorítkozik egyes nagyobb, tehetősebb, a nyugati stílusáramlatokkal erősebb kapcsolatban álló központokra, hanem az ország egész területét behálózza és mindenütt mély gyökereket ereszt. Ezzel kapcsolatban természetesen egyre világosabban és egyre határozottabban alakulnak ki a helyi típusok, helyi változatok.

A minoriták temploma Nyírbátorban.*
* Képünk a következő műből van átvéve: A nyirbátori minorita-templom. Budapest, Stephaneum, 1925.
Ha a fejlődést formai szempontból tekintjük, látjuk: a megerősödött, kialakult gótikus szellem egyre jobban igyekszik kibontakozni azokból a formákból, melyeket örökségképpen a román stílustól vett át. A XV. század elejére ez az átalakulás befejezettnek tekinthető. A bazilikális templomszerkezetet elhagyják, helyette háromhajós csarnoktemplomokat vagy egyhajós, egységes terű templomokat építenek. A részletformákban ugyanez az átalakulás figyelhető meg. A féloszlopokkal tagolt kapubélletek, melyeket a gótika a román stílusból átvéve, csúcsívesre formált, eltűnnek, helyette [A gótika meggyökeresedése] ívekből, tornyocskákból, kúszó lombdíszből összeszőtt igen változatos, szinte egyéni kapuformák kerülnek. Később, a század második felében a növényi dísz elmarad, helyét a későgótikus úgynevezett pálcaművű ajtók bonyolult, bár kissé merev formarendszere foglalja el. Egyes részletformákban, különösen az ablakok faragott díszében a „flamboyant“ gótika szeszélyesen ívelődő vonalai is jelentkeznek. Az egyszerűbb keresztboltozatokat szintén bonyolultabb hálóboltozatok váltják fel.

A Báthoryak nyírbátori családi templomának belseje.*
* A templom építése 1484 körül indult meg a belső berendezés 1511-re készült el, Báthory András fiai, György főlovászmester, István nádor és András erdélyi vajda költségén. A régi felszerelésből megmaradt díszes sorospadokat újabban a Magyar Nemzeti Múzeumban helyezték el.
Megváltoztak az építtető mecénások is. Míg a korábbi századokban az uralkodóház mellett elsősorban a püspökségek és a különböző szerzetesrendek játszották a legnagyobb szerepet, addig a XV. században a gazdagodó városok csaknem egyenlő versenytársként jelentkeztek. A szerzetesrendek sorában is új építtetők tűnnek fel, a domonkosok, a ferencesek és a pálosok. A vidéki, falusi templomépítkezések alapítói, főtámogatói pedig a nemesség vallásos lelkű tagjai.

A kolozsvári Szent Mihály-templom belseje.*
* Mai alakját a XIV–XV. század fordulóján nyerte, felépítéséhez Zsigmond király tetemes segítséggel járult. 1551 körül oltárait az evangelikusok megsemmisítették. Több ízben tűz pusztította. A katolikusok 1716-ban kapták vissza; belső berendezése nagy részben XVIII. századi.

A kolozsvári egykor domonkos (most ferencrendi) kolostor folyosója a XV. századból.*
* A zárdaépület helyreállítása, középkori részeinek kibontása a burkoló vakolatréteg alól 1900–1908 között a Műemlékek Országos Bizottsága irányításával ment végbe. A kép dr. Balogh Jolán felvétele után készült.

Kolozsvári Tamás 1426-ban festett garamszentbenedeki szárnyasoltárának középső képe.*
(Hercegprímási Múzeum, Esztergom.)
* A keresztrefeszítést ábrázoló festmény, egy a garamszentbenedeki templomban állott szárnyasoltár középső képe, amelyből nyolc tábla ismeretes (egy elveszett). Gerevich Tibor megállapítása szerint e képek ahhoz a szintén garamszentbenedeki származású, 1905-ben elégett s csak rajz után ismeretes oltártalapzathoz tartoztak, amelynek felírása elbeszéli, hogy a rajta állott képtáblát Péter fia Miklós győri kanonok megbízásából Kolozsvári Tamás (Thomas pictor de Coloswar) festette 1427-ben. Az eredeti kép mérete keret nélkül 162×223˙5 cm.
A gótikus építkezések az ország különböző területei szerint eltérő csoportokat alkotnak. A Dunántúlon egyik legjelentősebb központ Esztergom lehetett. A régi románkori székesegyházhoz a század derekán Széchy Dénes érsek új gótikus szentélyt építtetett (1453), melyből néhány gyönyörű, fínom faragású zárókő maradt fenn. Ezt követte a Szent István első vértanúnak szentelt, egyhajós templom átépítése és a Kanizsay Jánostól alapított Mária-kápolna újraboltozása. Az esztergomi székesegyház átalakításához hasonló, bár jóval nagyobbarányú építkezés folyt Székesfehérvárt, ahol Mátyás a székesegyházat kibővíttette és sírkápolnát építtetett maga és családja részére. A kápolna zárókövének csodálatosan faragott gyűrűs hollóját a XIX. század elején is megbámulták. Ugyanitt Mátyás egyik híve, Kálmáncsehi Domokos is építtetett egy kisebb kápolnát. Az esztergomi és a székesfehérvári székesegyház átépítését a század végén a győri átalakítása követte. De ebből is csak néhány részlet, meg a XIV–XV. század fordulóján épült Hédervári-kápolna maradt meg. A püspöki építkezésekhez csatlakoztak a főúri alapítások, a kőszegi Szent Jakab-templom, melyet Garai Miklós adományából emeltek (1403–1407), meg a nagyvázsonyi pálos kolostor, melyet Mátyás hadvezérei, Kinizsi Pál és Magyar Balázs építtettek (1482). Ugyanitt Nagyvázsonyban a kolostorral csaknem egyidejűleg (1481) még egy másik gótikus templom épült, a mai plébánia. A század végén még a soproni koragótikus templomokon végeztek jelentős átépítéseket. Több dunántúli gótikus templom csak akkor átalakításban maradt meg, mint a pécsi Mindenszentek-kápolnája, vagy csak alapformái, gótikus körvonalai őrződtek meg, mint a neszmélyinek. Régi rajzok tájékoztatnak a nagyjenői pálos és a zalaszentgróti ferences templom romjairól. Az utóbbit rekonstruálhatjuk a ma is épségben meglévő kőröshegyi templom (Somogy megye) alapján, mely egykor szintén a ferenceseké volt. Szerkezetének fő alkotóelemei, egyúttal sajátos jellegének meghatározói a magasra felnyúló, [Építőtevékenység Budán] díszítetlen homlokzat, mely csupán nyugodt felületével, tiszta arányaival, komoly egyszerűségével hat, a keskeny ablakokkal és egyszerű támasztópillérekkel tagolt déli fal, a teljesen zárt északi fal és a hajónál valamivel keskenyebb, sokszögű záródású szentély, sűrű egymásutánban erőteljesen felszökő, támasztópillérektől övezve. Tömegszerűség, erős függőleges tagolások, alig áttört, nagy felületek jellemzik. Ezeket a szerkezeti és stílustényezőket szerte az ország magyarlakta területein több-kevesebb változtatással mindenütt megtalálhatjuk. Viszont a ferencrendi templomoknak a liturgiától megszabott sajátsága a megnyúlt szentély és a melléje épített torony.

Református, egykor minorita templom a kolozsvári Farkas-utcában.*
* A templom építését Mátyás király kívánságára 1487-ben kezdték meg. 1581-ben a jezsuiták kezére került; 1603-ban belső berendezését elpusztították. Bethlen Gábor 1622-ben a reformátusoknak adta, akik ma is bírják. Képünk a Fotofilm felvétele.
Serény építőtevékenység folyt Budán, az ország új fővárosában, melyet az uralkodók pártfogása, állandó udvartartása erősen fellendített. A Boldogasszonyról nevezett plébániatemplom (Mátyás-templom) csarnoktemplommá való átalakítása a századfordulón ment végbe, de az építkezések még Mátyás uralkodása alatt is folytak. Sajnos, a XIX. században, a túlzó restaurálások alkalmával igen erősen átalakították, eredeti stílusáról, részletformáinak gazdagságáról csak a székesfővárosi kőtárban őrzött töredékek adhatnak fogalmat. A század folyamán még a domonkosok egyházán, meg az egykori Mária Magdolna (ma helyőrségi) templom későgótikus tornyán építkeztek. A szomszédos Pest város legjelentősebb építkezése a belvárosi plébániatemplom átalakítása volt, a XV. század első felében épült gyönyörű körüljárós szentélye, több faragott részlete pedig már a század végén készült. A XVI. század elejére is átnyúlt a budaszentlőrinci pálos templom építése, melyből az alapfalak és néhány fínom faragvány maradt fenn. A főváros élénk építőtevékenysége buzdításul és útmutatásul szolgálhatott a közelebbi és távolabbi környéknek. Valószínűleg a főváros kőfaragói, kőművesei építették a ráckevei görögkeleti templomot, mely a jellegzetes magyar falusi gótikus templomtípust mutatja, csak a megszokottnál gazdagabb alakban, amennyiben déli oldalához még két gótikus kápolna kapcsolódik.

A dési református templom a helyreállítás előtt.
A fővárostól délre és keletre a magyar Alföldön is igen jelentős építkezések folytak. A jászberényi ferences templom felépítése, a szegedi Szent Dömötör-egyház, meg a szegedi ferences templom (1497–1503) gótikus átalakítása erre a korra esik. Az utóbbi támasztópillérekkel tagolt hatalmas falaival, szép hálóboltozatával az Alföld legjelentősebb gótikus emléke. Hajóboltozatának terrakotta bordái az alföldi építkezések jellemző sajátsága. A szegedi templom valamikor nem volt oly elszigetelt, mint ma, amit nemcsak az írott adatok, hanem egyes maradványok is tanúsítanak, mint a Kecskemét környékén előkerült gótikus terrakotta bordamaradványok, a csanádmegyei [Vidéki gótikus építkezések] csúcsíves romok, az átépített kecskeméti és nagykőrösi templomok. Sőt a magyar gótika dél felé lenyúlt egészen a Szerémségbe Ujlakig (Ilok), ahol Ujlaky Miklós, a bosnyák király a ferences templomot, Capistranoi Szent János nyugvóhelyét, jelentékenyen megnagyobbította és szép faragott kapukkal, ablakokkal (1468) ékesítette.

A „fekete templom“ Brassóban.*
* Az eredetileg a Boldogságos Szűz tiszteletére szentelt hatalmas templom 1383–1423 között épült. 1530-ban az evangélikus egyházé lett, gazdag belső berendezését azonban nem ekkor, hanem az 1689-ben dühöngött nagy tűzvész alkalmával vesztette el.
A fővárostól északra az egri építkezések emelkednek ki nemcsak helyi, hanem országos, sőt európai viszonylatban is. Nagylucsei Dóczy Orbán és Bakócz Tamás egri püspökök a XV. század végén monumentális méretekben újjáépítették a székesegyházat. A nagyszabású tervről, a hatalmas, 30 méter széles, kápolnakoszorúval díszített körüljárós szentély kiásott maradványai tanúskodnak. Az egri gótikának ma is épségben levő, gyönyörű emléke a várbeli folyosó magasra ívelő csúcsíves boltozatával. A szomszédos Borsodban igen jelentős gótikus emlék a miskolc-avasi csarnoktemplom, melynek belseje a későbbi átalakítások ellenére is mély benyomást kelt hatalmas arányaival, külseje pedig a különlegesen szép környezetben, a renaissance torony mellett meg éppen kedves képet nyujt. Gótikus csarnoktemplom volt egykor a gyöngyösi Szent Bertalan egyház is. Ugyanitt a ferencesek temploma szintén XV. századi gótikus épület, bár a barokk korban átalakították. Hevesben még Gyöngyöspata, a szomszédos Nógrád megyében pedig ismét egy ferences templom, a szécsényi (1466) őrzi a gótikus stílus igen jelentős maradványait. Északnyugatra, Bars megyében a garamszentbenedeki bencés apátság emelkedik ki; a XV. század folyamán (1483) csarnoktemplommá alakították át és gazdagon tagolt, faragott kapuval díszítették.
A Felvidék nyugati részének építkezései Pozsony körül csoportosulnak, hol Mátyás uralkodása idején a Szent Márton templomhoz új szentélyt csatolnak és több más templomon építkeznek. A közelebbi és távolabbi vidéken számos kisebb-nagyobb templomot emeltek, illetőleg alakítottak át a XV. században, mint például a pozsonyszentgyörgyit, illésházait, szakolcait.

A marosvásárhelyi egykor ferences, most református vártemplom.*
* Eredetileg szerzetesi templom volt, amire hatalmas szentélye is mutat. 1410 körül a Szent Ferenc-rendiek kezdték építeni. Kevéssel utóbb leégett; újraépítése 1446 körül történt. A XVI. század derekán a reformátusok kezébe jutott. Benne mondták ki 1571-ben az erdélyi rendek a protestáns felekezetek szabad vallásgyakorlatát.
A Felvidék keleti felében Kassa az uralkodó központ. Hatalmas dómépítkezése végighúzódik az egész XV. századon. A háromhajós bazilika felépítése valóban nemzedékekre szóló vállalkozás volt, amelyet mind Zsigmond, mind Mátyás hosszabb időn át adóelengedéssel hathatósan támogatott. Már szerkezete, a csillagboltozatos széles hajókkal, melyeket sugarasan [Felvidéki gótikus templomok] elhelyezett kápolnák kapcsolnak a szentélyhez, az általánosnál jóval bonyolultabb, merészebb volt, külső felépítésének gazdag dísze, kapuzatainak változatos formája, szobrainak sokasága meg éppen párját ritkítja. Ezzel a gazdagsággal szemben Szepes, Sáros, Liptó emlékei jóval egyszerűbbek, bár mint a művészi munka központjai korántsem jelentéktelenek. A lőcsei (még XIV. század) meg a bártfai egyház, az eperjesi és kisszebeni csarnoktemplom a városi polgárság fontosabb alkotásai, hozzájuk csatlakozott a szepeshelyi prépostsági templom gótikus átépítése (1478) meg a különböző főúri alapítások. Az utóbbiak közül kiemelkedtek az okolicsnói csarnoktemplom, mely Corvin János adományából épült, a Tarczayak héthársi, a Soósok sóvári temploma (1413), továbbá a Zápolyaiak gyönyörű csütörtökhelyi (1473) meg szepeshelyi (1488) kápolnái, melyeket magasba emelkedő fiáles támasztópillérek és pompás faragott kőrácsokkal ékesített hatalmas ablakok tagolnak. Külön csoportot alkotnak a sajátságos szerkezetű, szepességi kéthajós templomok, melyek talán a profán termek hatása alatt épültek. Délebbre a bányavárosok, Körmöcbánya, Selmecbánya, továbbá Csetnek építkeztek, bár tevékenységük jobbára a már meglévő épületek korszerű átalakítására szorítkozott.

Erődített templom Csikkarcfalván.*
* A templom a XV. században több közelfekvő község számára, de azokon kívül, szabadonállóan épült. A közös egyházközséget (székelyesen: megyét) Nagyboldogasszony falvának nevezték. Ma a hozzá legközelebb eső Karcfalva tartozéka. Alakja mutatja, hogy Szent Ferenc-rendiek építették. A torony a körülvevő, ostromfolyosóval ellátott várfalba van beillesztve. A fénykép Vákár László felvétele.
Délkelet felé haladva a sárospataki csarnoktemplom (1492) jelzi a gótika terjedését, majd Szabolcs megyében Kisvárda (1501), Nagyvarsány (1523) és a két hatalmas nyirbátori templom. Az utóbbiak csaknem egyidejűleg épültek. Az egyik a minoriták temploma, mely a szokott ferences templomtípust mutatja, a hosszú szentéllyel és a melléje épített hatalmas toronnyal, de déli oldalának csaknem földigérő, csodálatos ablaksorával messze kiemelkedik az átlagos emlékek közül. Hatását egykor még az eredeti, jellegzetes, magasra felnyúló tetőzet is fokozta, mely a régi magyar egyházakon csaknem a hajófal magasságával volt egyenlő. Nem kevésbbé nagyszabású a másik nyírbátori templom, a Báthory-nemzetség családi kápolnája és temetkező helye, melyet Báthory István vajda 1488-ban építtetett. Várszerű külseje, a meredeken felemelkedő hatalmas mohos falakkal és egyetlen egységes teret alkotó, derűs fényben úszó, hálóboltozatos, gönyörű hajója egyaránt elragadóan éreztetik a XV. századi magyar gótika szellemét. A két nyirbátori templomra, főleg a Báthory-templomra, valószínűleg a debreceni Szent András-templom hathatott, mely a XIX. század elején leégett, de szerencsére két egykorú rajz fogalmat ad mind egyhajós, szentélynélküli alaprajzáról, mind gótikus ablakoktól áttört hatalmas falairól. Debrecen és Nyirbátor köré számos más kisebb, gótikus építkezés csoportosult. Ennek élénkségét és magas színvonalát bizonyítja a turai (Szabolcs megye) református templom szép későgótikus ajtaja (1488).

A csíkdelnei Szent János-kápolna belseje.*
* A szerény templomocskának a XVI. század közepéről való s 1675-ben megújított szárnyasoltára van. Képünk a szerző felvétele után készült.

Pillértöredék Zsigmond budai „Friss palotájából“.
(Székesfővárosi Múzeum.)
Kelet felé Szatmár, Bereg, Máramaros megye is tele van kisebb-nagyobb gótikus templomokkal, melyek közül megemlítjük a sárközit, a vetésit, mely valószínűleg Vethési Albert veszprémi püspök [Bihar és Szilágyság] alapítása, a beregszászit 1522-ből való szép déli kapujával, a dédait, a nagyszőllősit, a lebontott máramarosszigetit és a megerősített egyházak sorában igen jelentős helyet elfoglaló huszti református templomot.

Hálóboltozat a siklósi várkápolnában.*
* A kápolnát mai alakjában Perényi Imre nádor († 1519) építtette. Díszítésében a késői gótikával renaissance elemek keverednek.
Dél felé Bihar megye művészi központja Várad volt, a püspöki székhely. Itt már a XIV. században – úgylátszik az egész országban elsőnek – építtette át Futaki Demeter püspök (1345–1372) a székesegyházat kápolnakoszorús, körüljárós szentélyű csarnoktemplommá. A XV. században Vitéz János folytatta a székesegyház díszítését (1456). De még számos egyéb építkezés is folyt Váradon, melyeknek hatása a környékre is kiterjedt. A vidéki egyházak sorából kiemeljük a szép micskei templomot, az albisi Zólyomi-család alapította székelyhidi és a Telegdi Istvántól építtetett mezőtelegdi templomot (1510), melyek családi temetkezőhelyül szolgáltak.
A szomszédos Szilágyság meg éppen egyik virágzó központja volt a gótikus építkezésnek a helybeli birtokosság vallásos áldozatkészségéből. A Drágfiaktól alapított szamosardói és szilágycsehi, a losonczi Bánffy-családtól építtetett nagyfalusi, a Désházyak menyői, a Jakch-ok kusalyi, a Báthoryak szilágysomlyói (1532) templomai, továbbá a tasnádi (1476) meg magyarkeceli templomok ennek a kiterjedt építőtevékenységnek beszédes emlékei. Valamennyi a már többször említett magyar falusi gótikus típusban épült. Alaprajzuk egyszerű hajóra és valamivel keskenyebb szentélyre oszlik, az északi falak zártak, délen gótikus ablakok törik át a falat és az egész épületet a támasztópillérek, a kőlábak, kemény rendje tagolja. Egyike a legkisebbeknek, de egyúttal a legbájosabbaknak a magyarkeceli templom, meghitt, alacsony arányaival, fínom faragásokkal díszített kicsiny szentélyével.

Gótikus csigalépcső a selmecbányai Óvárban.*
* Tudvalevő, hogy az Óvár eredetileg templomnak épült s csak a XVI. század derekán, a török veszedelem hatása alatt alakították át erősséggé. Az érdekes gótikus csigalépcső még az első építkezés idejéből való s a XV–XVI. század fordulóján készült.
A Szilágyságon túl Erdély következik, az a terület, ahol a gótika talán a legmélyebben eresztette le gyökereit, ahol a városok jórészének képét még ma is a gótikus épületek határozzák meg, ahol a falvakban lépten-nyomon gótikus templomokkal találkozunk. Erdély északi felének uralkodó központja Kolozsvár, ahol a XV. század folyamán három templom is épült. A legnagyobbszabású a Szent Mihály plébániatemplom, melynek építését még a XIV. század folyamán kezdték meg és 1444-ben fejezték be. Különösen belső tere emelkedik jóval a csarnoktemplomok átlagos színvonala fölé. Egységes térhatása, a sokszorosan tagolt pillércsomóknak a boltozatig emelkedő nagyszerű sora a legszebb erdélyi gótikus templommá avatják. Utána következett az óvári templom gótikus átalakítása és ezzel kapcsolatban a domonkosok kolostorának felépítése, főként Hunyadi János bőkezűségéből. A kolostorból néhány gyönyörű részlet maradt meg, a pompás refektórium középső pillére lefutó hálóboltozatával és az udvari folyosó, vagy egykorú kifejezéssel élve a „kerengő“, kertre nyíló széles árkádjaival. Időben utolsó, de nem kevésbbé jelentős alkotás a Farkas-utcai egykori minorita, most református templom, melyet Mátyás király saját költségén építtetett fráter Joannes-szel. Támasztópillérekkel [Az erdélyi gótika] tagolt, várszerűen hatalmas falainak egyszerűsége, belső terének derűs harmóniája a magyar templomtípus legsajátosabb jellemvonásai. Ugyanez az alapszerkezet, ugyanez a nemes egyszerűség jellemzi az erdélyi magyar gótikus templomok hosszú sorát Szilágyságtól Háromszékig, Csíktől Hunyadig.

Gyula vára.*
* Építését Maróthy János macsói bán 1430 körül kezdte meg s fia, László fejezte be 1445 körül, amely évben a vár kápolnáját felszentelték.
Kolozsvártól nyugatra, a Kalotaszegen a bánffyhunyadi, magyarvalkói, egeresi, farnosi templomok képviselik a magyar templomtípust. Észak felé az egyhajós dési és somkereki, meg a háromhajós széki templom következik. Északkeleten a szászok besztercei temploma tűnik fel, melyet a XVI. században erősen átalakítottak.
Kolozsvártól dél felé az első jelentősebb központ Torda, ahol ma is három gótikus templom áll. A nagyméretű római katolikus templom, mely 1465–1478–1504 között épült, lehetett egykor a legnagyszerűbb. Ma már csak külseje mutatja a gótikus formákat, belsejét átalakították. Nagy hajószélességéből csarnoktemplomra következtetnek. Egykori fényéről gazdagon tagolt, pálcaműves kapujának maradványai tanúskodnak. Még délebbre Nagyenyed fallal, bástyákkal kerített csarnoktemploma következik, majd Gyulafehérvár, ahol a XV. század derekán Hunyadi János új gótikus szentélyt építtetett a székesegyházhoz, a XVI. században pedig a Báthoryak emeltek gótikus templomot a várban. Sajnos, az előbbit a XVIII., az utóbbit a XIX. században lebontották. Hunyadi János nevéhez fűződik a marosszentimrei templom átalakítása és a tövisi templom építése (1449) is. Kelet felé Kövesd, Küküllővár, Ádámos, nyugat felé a szászvárosi és a Hunyadi címeres, lebontott dévai református templom jelzi a gótika terjedését.

Vajdahunyad várának északkeleti oldala az 1854-iki tűzvész után.
Tovább, dél és délkelet felé a királyföldi meg barcasági szász építkezések következnek, Medgyes, Segesvár, Nagyszeben és Brassó központokkal. A nagyszebeni bazilikális templom és a brassói Fekete templom a legkiválóbbak. Az utóbbi csarnoktemplom, melynek belsejét azonban a XVIII. század folyamán, a leégés után, erősen átalakították. Ma már elsősorban hatalmas tömegének külső tagolásával és rendkívül gazdag, faragott díszével, ötletes felépítésű kapuzataival meg gyönyörű szobraival köti le a szemlélőt. A szász falusi építkezés az erődtemplomok egyik jellegzetes típusát alakította ki. Fallal, bástyákkal várszerűen megerősítették a templomokat, melyeket a tető alatt támadásra és védelemre alkalmas zárt, csupán a lőrésektől áttört védőfolyosókkal láttak el. Az ilyen módon megerősített, bástyáktól övezett templomok igen mozgalmas, festői látványt nyujtanak.
Erdély legkeletibb vidékén, a Székelyföldön több építkezési központ [Gótikus építkezések Székelyföldön] alakult ki, melyek közül a legjelentősebb Marosvásárhely, középkori nevén Székelyvásárhely volt. Még a XIV. században kezdték el építeni a ferencesek hatalmas gótikus templomát. Ebből az időből való gyönyörű nyugati kapuja, szőlőindákkal övezett oszlopfőkkel. A XV. században újjáépítették a szentélyt és ezzel együtt jelentékenyen kibővítették az egész templomot, úgyhogy méretei közeljárnak a brassói Fekete temploméihoz. Sajnos, belsejéből csak a későgótikus szentély maradt meg épségben, hajója, melynek nagy szélességéből szintén csarnoktemplomra következtetnek, teljesen át van alakítva. Külseje ellenben még ma is a magyar gótikus templomok jólismert egyszerű és kifejező körvonalait mutatja, melyekhez ferences apátságként kapcsolódik a feltűnően hosszú szentély és mellette, az északi oldalon épült torony. Vásárhelyet a hatalmas templomépítkezés kőfaragó központtá fejleszthette, mely a környék falvaiba is szállított faragványokat. A mikházai ferences templom keresztelőmedencéje nyilván vásárhelyi kőfaragó műhelyből származik. A vásárhelyi nagytemplom köré csoportosulnak a Marosszék kisebb-nagyobb falusi gótikus egyházai is, mint a gernyeszegi, nyárádszentimrei, magyarnagyfülpösi és távolabb nyugatra a radnóti (1486).

Vajdahunyad vára kelet felől a helyreállítás után.
Csíkszékben ismét egy hatalmas ferences építkezés, a csíksomlyói kolostor a művészi tevékenység központja. Templomát Hunyadi János, a ferencesek nagy barátja és jótevője építtette 1448-ban. Sajnos, az eredeti épület nyomtalanul eltűnt, helyét barokk templom foglalta el. Nagy hatását azonban eléggé bizonyítják Csík szép falusi gótikus templomai, mint a delnei, karcfalvi, menasági, szentgyörgyi, melyek részletfaragványaikban is nem egyszer meglepő fínomságokat mutatnak.

Boltozatzárókő a vajdahunyadi vár kápolnájában, a Hunyadiak sisakcímerével.
Háromszék szintén tele van szórva gótikus templomokkal, közülük Sepsiszentgyörgy, Nagyajta és különösen Kézdiszentlélek emelkedik ki. Az utóbbi kitűnik nagy méreteivel és szép régi faragványaival, ablakai, kapui, szentségfülkéje mind gyönyörű gótikus emlékek. Külsejét pedig egykori erődítésének régi falai, kerek bástyái teszik vonzóvá, festőivé.
A Háromszékhez csatlakozó Udvarhelyszékben a székelyderzsi unitárius templom a legjelentősebb, mely gyönyörű freskósorozatával, hatalmas erődítéseivel ma is érintetlenül őrzi a középkor formáit, levegőjét. Ezenkívül Székelykeresztúr (1458), Énlaka, Székelydállya és Karácsonfalva (1495) templomai a legnevezetesebbek.

A vajdahunyadi vár nyugat felől.*
* A Fotofilm felvétele.
A csíki, háromszéki, udvarhelyi székely egyházak jórésze még ma is erődített templom. Erődítésük rendszere azonban alapvetően eltér a szász erődtemplomok rendszerétől. Míg a szászok a templomot magát erősítették meg és alakították át várnak a zárt védőfolyosókkal, addig a székelyek a templomot érintetlenül hagyták. Az erődítéseket a templom köré emelt hatalmas falak és bástyák alkotják, melyeknek sorából magasan kiemelkedik a harangtoronyként is szolgáló hatalmas kapubástya. A székely rendszer formai megjelenésében sokkal egységesebb, nyugodtabb, zártabb és a kaputorony hatalmas középhangsúlyával sokkal erőteljesebb is. Ma ennek a típusnak legjellemzőbb és legszebb példái a csíkkarcfalvi, sepsiszentgyörgyi, illyefalvi, nagyajtai templomkastélyok. A székelyderzsi viszont egyesíti a székely és szász rendszert, amennyiben várfalait hatalmas kaputorony őrzi, de egyúttal temploma is erődített. A székely erődített templomtípus valaha a Székelyföldön túl is elterjedhetett. A debreceni leégett és lebontott Szent András-templom erődítései ugyanilyen rendszer szerint épültek.

Gyámkő a neszmélyi templomból.*
(Tatai Múzeum.)
* Dr. Révhelyi Elemér felvétele után.
Az erdélyi nagy gótikus építőtevékenység nem maradt hatás nélkül a szomszédos területekre sem. Havasalföldön, de főként Moldvában igen sok gótikus templom épült az erdélyiek mintájára a XV. század végén és a XVI. század első felében. Moldvában az ott élő katolikus magyarok, katolikus szerzetesek meg a bevándorló székely és szász telepesek, nemkülönben a magyar származású mecénások, mint a moldvai vajdák magyar feleségei, terjesztették el a gótikus építőkultúrát.

Szent László ezüst fejereklyetartója a győri székesegyházban. XV. század eleje.*
* Zsigmond király 1406-ban kiadott okirata mondja el, hogy Sz. László fejereklyetartója a váradi székesegyház sekrestyéjében néhány évvel az előtt támadt tűzvész alkalmával elpusztult. Ennek helyére készült a máig meglevő díszes herma, amelyet a reformációig a székesegyházban tiszteltek. A templom feldúlása után (1565) Náprágyi Dömötör erdélyi püspökhöz jutott, aki püspöksége megszüntetése után Győrbe vitte s 1600-ban Prágában renováltatta. Ekkor készült az ereklyetartón látható, álékkövekkel díszített korona. A XVII. század folyamán a püspökség egyéb értékeivel többször elmenekítették Győrből s csak a török kiűzése óta maradt állandóan a székesegyházban.
Az egész országot behálózó egyházi gótikus építészet számtalan változatából néhány szerkezeti alaptípus emelkedik ki. Az egyik a csarnoktemplom, mely főként a nagyobb városokban volt otthonos és pedig nemcsak német nemzetiségi vidékeken, hanem a magyar területeken is. Előfordul bonyolultabb formában is, körüljárós szentéllyel vagy kápolnakoszorúval, esetleg mindkettővel egybekapcsolva. Valamennyi szerkezeti forma német hatásra terjedt el nálunk. Főként a szomszédos Ausztria, Csehország és Dél-Németország építkezései hatottak. A külföldi, német kapcsolatok azonban még korántsem világítják meg kellőképpen keletkezésüket, kialakulásukat. Még a szász, német vidékek építészetét sem lehet pusztán német analógiákkal megmagyarázni, mert az összevetések nemcsak a kapcsolatokat, hanem az eltéréseket is azonnal feltüntetik. Még inkább áll ez a magyar emlékekre, a magyar központok építkezéseire. A külföldi befolyások mellett mint azokkal egyenrangú tényező áll a helyi viszonyok, helyi hagyományok állandó hatása. Külföldi összefüggések mellett fel kell kutatni a belsőket is, mert csak a kettő együttesen adhat választ gótikus építészetünk megoldatlan kérdéseire. Keresnünk kell, mint függnek össze egyes művészi területek, mint kapcsolódnak a XV. századi építkezések a XIV. századi emlékeinkhez. A szerkezeti szempontok mellett nem hagyható figyelmen kívül a díszítőfaragványok, kapuk, ablakok, bordák stíluskritikai vizsgálata, mert csak e munka elvégzése után kaphatunk tiszta fogalmat az egyes kőfaragó iskolák működési területéről és egymásközötti kapcsolatáról.

Alsáni Bálint bíbornok, pécsi püspök († 1408) síremléke.*
(Dóm-múzeum, Pécs.)
* A síremlék körül futó felirat így olvasandó: Hic iacet rev[er]endis[si]mv[s] † p[ate]rd[omi]n[u]svale[n]tinu[s] † titvlis[an]c[t]efabiani p[res]b[ite]r † (cardinalisg)ub[er]natoreccl[esi]equinq[ue]ecl[esiensis] † filius q[uon]d[am] † ioh[ann]isbanifili[i] † logrethjpalatinidealsandeg[e]n[er]esc[e]nthemaguchobi[i]tavtemin festobe[a]t[e] † elizabethregineAn[n]od[omi]ni ˙ m ˙ cccc ˙ viii. Fényképünkön a földre állított kőlap alsó széle nem látható.
[Gótikus világi építészet] A csarnoktemplom mellett leginkább az egyhajós típus terjedt el és a magyar vidékek tipikus és kedvelt formájává vált. Ennek változatai mind a hosszú szentélyű ferences templomok, mind az egyszerűbb falusi egyházak. Tiszta, világos szerkezet, derűs, fényes belső tér jellemzi valamennyit. Ennek megfelelőleg külsejük is egyszerű. Nagy, nyugodt felületeiket csak a hatalmas támasztó pillérek rendje és a csúcsíves ablakok sora tagolja, a díszítés az ablakok, a kapuk faragványaira korlátozódik. Mindezek olyan tulajdonságok, melyek a nyugati és ezzel együtt a német gótikával lényegileg ellentétesek, de éppen ezért annál tisztábban nyilvánul meg bennük a magyarság formaakarata.

Sirokai László püspök († 1487) síremléke Sirokán.*
* A síremlék körirata: (Hic˙) iacet ˙ Reuere[n]dus ˙ in xp[ist]o ˙ pater ˙ ladislavs ˙ de ˙ Syroka ˙ Ep[iscopu](s ˙ Nap)olien[sis] ˙ suffragane[us] ˙ (episcopi ˙ Agriensis ˙ obii)t ˙xxiiii ˙ die ˙ mensis ˙ ianvari[i] ˙ an[n]o ˙ d[omi]ni 14(87).
A gótikus profán építészet emlékei jóval gyérebbek. A várak, mivel vagy romokban hevernek, vagy később átépítették őket, már csak helyenként őriznek gótikus részleteket, mint Lánzsérban, Pozsonyban, Trencsénben, Beckón, Szepesvárban, Zayugrócon, Selmecbányán, Marosvécsen és Déván. Zsigmond budai építkezéseiből, a Friss-palotából mindössze néhány töredék maradt, Tatán az átalakított épületszárny egy-két régi faragványa, Kinizsi nagyvázsonyi várából az öreg torony, a győri Püspökvárból a Dóczy-kápolna, Siklóson meg a Garaiak szép hálóboltozatos kápolnája. A sok pusztulással és átalakítással szemben aránylagos épségben őrződött meg a gyulai vár, melyet Maróthy János bán, a Viscontiak barátja olasz stílusban építtetett. A délvidéki várak, melyek jobbára Filippo Scolari felügyelete alatt épültek, szintén erős olasz hatást mutatnak (Galambóc, Szendrő stb.). Erdélyben, egykori fényének, nagyságának csaknem érintetlen pompájában áll a vajdahunyadi vár, Hunyadi János alkotása (1452). A modern és nem szerencsés tetőket, meg egyes túlzó restaurálásokat nem számítva, mind felépítésében, mind részleteiben tisztán tükrözi korának stílusát, építtetőjének felfogását. Az építtető mecénás magas rangjából és a vár szokatlanul díszes voltából külföldi mesterekre, főként francia művészekre következtettek. Az épület maga azonban nem igen ad alapot erre a feltevésre. A francia várakra jellemző hatalmas, kerek bástyák, melyek mindíg szabályos távolságokban, következetes rendszerben vannak elhelyezve, Vajdahunyadon hiányoznak. Helyettük a magyarországi várakra általában jellemző kötetlenebb elrendezést, kerek és négyszögletes bástyák szabálytalan váltakozását látjuk. Úgy tűnik, mintha építtetője a helyi formákat külföldi hatásokkal frissítette volna fel. E mellett valószínűleg Zsigmond budai Friss-palotája is irányította képzeletét. A nyugati franciás és némi olasz (pártázatos, szögletes bástyák) elemek a helyi, magyarországi alapformákba forrasztva teljesen egyéni jelleget adnak a hatalmas épülettömbnek. Valószínűleg az építtetőknek, előbb Hunyadi Jánosnak, utóbb Szilágyi Erzsébetnek kívánságai, irányításai is erősen hozzájárulhattak változatos, festői külső képének kialakulásához. A mecénások gondossága élénken megnyilvánul belsejében, a lovagtermek, a kápolna, meg a kapuzatok díszes [Várak, kúriák] faragásaiban. Ezek stílusa viszont szintén mind helyi erdélyi, főként magyar mesterekre vall. Talán Hunyadi gyulafehérvári kőfaragói dolgozhattak itt is.

Ifj. Hunyadi János, a kormányzó testvérének († 1440) síremléke a gyulafehérvári székesegyházban.*
* Az erősen megcsonkított síremlék fedőlapja körül bevésett, kissé értelmetlen, önmagát ismétlő felirat így hangzik: : hic est ˙ tumulatus ˙ miles ˙ iohannes ˙ uocatus ˙ frater ˙ gubernatoris ˙ sit iunctus ˙ celicis ˙ choris ˙ anno ˙ d[omi]ni ˙ m ˙ cccc xxxvv (cccc xxxx helyett!) de ˙ huniad ˙ [et]c[etera] ˙ hic ˙ est ˙ tvmvlatus ˙ ioh[ann]es ˙ miles ˙ iunior ˙ de ˙ huniad ˙ vocat[u]s ˙ frater ˙ eiusdem ˙ domini ˙ gubernato[r]is ˙ sit iunctvs ˙ celicis ˙ choris. Az évszám valószínűleg a halálozás idejét jelöli; a felírás nem készülhetett 1446 előtt, amikor az idősebb Hunyadi Jánost kormányzóvá választották.
A várak mellett számtalan kisebb-nagyobb nemesi kúria épült az országban, melyekről ma már csak régi okleveleink tájékoztatnak. Szerencsésebbek voltak a városi polgárság házai. Ezekből, bár többszörösen átalakítva, megtoldva, néhány fennmaradt Budán, Pozsonyban, a szepességi városokban, Kolozsvárt (Mátyás szülőháza), Szebenben és Brassóban. Csúcsíves kapuzat, egyszerű faragott kőablakok, esetleg a boltíves kapubejáróban díszesebb ülőfülkék, keresztboltozatos szobák a polgári házak jellemző részei.

Oltalmazó Mária. Falfestmény az ungmegyei Gerény templomában.*
* A gerényi, szentélyében még románkori templom falfestményeit a Műemlékek Országos Bizottsága 1912-ben konzerváltatta.

 

Részletek a székelyderzsi templom Szent László legendáját ábrázoló falfestményeiből. 1419.

A székelydályai templom boltozatának festett dísze. XVI. század eleje.

A mateóci főoltár.*
* Magyarország legrégibb teljes egészében fennmaradt szárnyasoltára. Különös értéket ad neki, hogy nemzeti szentek, Sz. István és Imre tiszteletének szánták. Szárnyain balról az apa, jobbról a fiú legendájának egy-egy jelenete látható; a hátlapon a fájdalmas anya, a szenvedő Krisztus, Sz. Kristóf és szienai Sz. Bernardin (vagy Ferrerius Sz. Vince?) alakját festette meg a művész. Miután a két utóbbi szentet 1450–1455-ben kanonizálták, az oltár korát Csánky Miklós 1450 és 1460 közé helyezi.

Atyaisten a kiszenvedett Krisztussal. Fafaragvány a bártfai Szent Egyed templomban.*
* A kis szobor (magassága 61˙5 cm) eredetileg valamely nagyobb szárnyasoltár predellájában lehetett elhelyezve.
Az egyházi és világi építkezéseknek e vázlatos ismertetésében felsorolt fontosabb emlékeit még számtalan kisebb-nagyobb épülettel, töredékkel és főleg rengeteg írott adattal lehetne kiegészíteni. Csak ezek együtt, valamennyien adhatnának teljes fogalmat Magyarország e korbeli gótikus építőtevékenységéről, mely az egész országot behálózta. A nagy központokban, a királyi és püspöki székhelyeken époly serényen folyt a munka, mint a távoleső falvakban, a magyarlakta területeken csakúgy, mint a német nemzetiségi vidékeken. Gótikus építkezéseinknek széles elterjedése, meggyökeresedése a legjobb cáfolata annak a felfogásnak, mely benne csak importot, külföldi hatást lát. A helyi tényezők ereje az átvételekből mindenütt helyi formákat, típusokat alakított ki. Az emlékekről leolvasható tényeket a mesterekről szóló írott adataink is megerősítik. Dolgoztak itt külföldiek, hazai németek, de nem utolsó sorban magyarok is. A külföldiek főként Zsigmond és néhány magasrangú főúr szolgálatában állottak. Vannak [Külföldi mesterek Magyarországon] közöttük németek Stuttgartból (Stephan Holl, 1418) és Augsburgból (Georg von Tübingen, 1418), francia kőművesek Brai sur Somme-ból (1433), akik Budán az új királyi palota építésén dolgoztak. Velük egyidejűleg működött Magyarországon Manetto Ammanatini, a firenzei renaissance nagy úttörőjének, Brunelleschinek barátja, ki előbb Filippo Scolari-t, majd Zsigmondot szolgálta. A hazai németek köréből számos kőműves, kőfaragó nevét ismerjük a szepességi, vagy a szász építkezésekkel kapcsolatban. A kiválóbbakkal királyaink is szívesen dolgoztattak. A pozsonyi Chunrád Lichtenfelser (1436), a kassai Miklós (1411) Zsigmond építészei voltak. Hunyadi János Konrád brassói kőművessel építtette a bojtori és a tövisi kolostort [Magyar mesterek] (1454), Mátyás király István kassai mesterrel Diósgyőr várában (1477) dolgoztatott. De tudnak forrásaink magyar mesterekről is. Zsigmond király a szörényi várakat két magyar építésszel, Némai Kolozs Jeromossal és Bősi Erdey Istvánnal építteti újjá (1424). Nagy számmal ismeretesek magyar kőművesnevek, mint például: 1436. Paulus dictus Kemyes, 1467. Johannes Kewmies, 1470. Michael Kemyes, 1481. Johannes Kewmyes, 1490. Johannes Kemyues, 1492. Stephanus Kemyes, 1497. Nicolaus Kewmyes, stb. stb. Ez az elnevezés abban az időben sokkal többet jelentett, mint ma, ezzel a szóval általában a követ mívelőket, tehát az építéssel és kőfaragással foglalkozókat jelölték. Az ácsok között is több építész volt, mivel a régi magyar nyelvben az architectus „fő áts mestert“ jelentett. Magyar ácsneveket pedig már 1364-től kezdődőleg ismerünk. Nagyobb városainkban, a főbb művészi központokban is ki tudunk mutatni magyar mesterneveket. Esztergomban, Ippolito d’Este udvarában több magyar dolgozott, mint „Dionisio de Gyarmath carpentarius“, „Michele lapicida de Marótte“. Ugyanitt „circumspectus vir magister Farkasius lapicida de Strigonio“ felépíti a Szent István-egyház Mária-kápolnájának boltozatos chorusát (1495), Gosztonyi András prépost megbízásából. Részletes szerződésük azt is feljegyzi, hogy Gosztonyi és Farkas mester a helyszínen, a kápolnába bevonulva, apróra megtárgyalták az építendőket. Székesfehérvárról Magister Gregorius carpentariust (1482) ismerjük, Budafelhévízről Laurentius Thoth-ot, Pest városából Georgius Kemijest (1492) és Stephanus lapicidát, aki 1489-ben a városbíró tisztségét töltötte be. Pesti mesterekkel Ulászló is szívesen dolgoztatott. Körmöcbányán egy [Magyar mesterek] „Balass“ nevű kőműves működött (1442–43), Eperjesen Urbanus Koemyesch (1512), Thomas Kwmuesch (1527, 1529), Jacobus Koemwesch (1529). Szegeden 1522-ben nem kevesebb mint kilenc magyar kőfaragó mester fizetett egyházi adót. Kisvárdáról ismerjük Ambrosius Kewmywest, Benedictus Kewmywest (1521), Désről Kőműves Benedeket (1509) és Kőműves Istvánt (1513). Kolozsvárt már a XV. század derekán a magyar adófizető polgárok sorában találjuk Blasius és Nicolaus lapicidákat (1453), később Thomas lapicidát (1466), akik résztvehettek talán a Szent Mihály-egyház építésében is. A századfordulón pedig György kőfaragó dolgozott a Farkas-utcai templomon. A székely összeírások is több székely kőfaragó nevét őrizték meg. Egy krónikás feljegyzés szerint a Feketetemplom építésekor sok magyar telepedett meg Brassóban. Székely, főként csíki ácsok szintén dolgoztak Brassóban. A polgári mesterek mellett igen jelentős szerepet vittek a szerzetes építészek. Írott feljegyzés tanúskodik arról, hogy a kolozsvári óvári kolostort maguk a domonkosok építették. Egyebütt is számos nyoma van tevékenységüknek. Többek között 1487-ben pécsi rendházukban „frater Martinus sculptor lapidum“ működött. A pálos építészek közül frater Georgius, a nagyjenői kolostor építője (1425), meg frater Vincentius lapicida (1510 körül) emelkedik ki. Vince fráter építette a budaszentlőrinci pálos templom szentélyét, az óbudai Fehéregyházat és a bajczi sírkápolnát. A karthausi Johannes de Ungaria külföldön, Baselben szerzett hírnevet magának az ottani karthausi templom felépítésével (1408). Valószínűleg ferences szerzetes volt Frater Joannes, Mátyás király építésze, aki a király megbízásából a gyönyörű Farkas-utcai templomot építette Kolozsvárt. A ferenceseket már káptalani szabályzatuk (1533) is az építkezésben való tevékeny részvételre serkentette. Ennek értelmében ugyanis minden rendi építkezésnél legalább négy szerzetesnek meg kellett jelennie a helyszínen és az építési tervet, valamint a költségvetést írásba foglalnia. Az épületek tervezése tehát, úgylátszik, teljesen az ő kezükben volt. E mellett szól templomaik egységes típusa is, mely tulajdonképpen nem más, mint a magyar falusi templomtípus monumentális méretekre való emelése és a rendi követelményekhez való idomítása, amelyet megkönnyített a magyar felfogásnak a szigorú, ferences építési szabályokkal megegyező sajátsága: az egyszerűségre törekvés. A ferencesek e nagy művészi és nemzeti tette a magyarnyelvű kódexirodalom terén kifejtett működésükkel legalább is egyenrangú.

A kassai dóm Szent Erzsébetnek szentelt főoltára. XV. század vége.*
* Az oltár szekrénye és predellája eredeti, oromzata új. A szekrény 4 m széles, 6˙5 m magas. Benne középen a Madonna, balról anyja, Sz. Erzsébet, jobbról Árpád-házi Sz. Erzsébet életnagyságot meghaladó szobra áll. A szárnyakon két képsorozat van. Nyitott állapotban Szent Erzsébet legendája 12 képben látható; ezek hátán és a nem mozgó szárnyakon az Üdvözítő életének s kínszenvedésének 24 jelenete. Az írott adatok szerint az oltár 1474–1477 között készült.

 

Hunyadi János kormányzó egykori kőkoporsójának oldalrészei Gyulafehérváron.*
* Hunyadi János szétrombolt tumbájának oldalrészei a XVIII. század óta idegen fedőlappal vannak egyesítve; az összetartozást azonban stílusbeli egyezés épúgy, mint a viselet hasonlósága bizonyítja. Lásd még a 39. laphoz tartozó jegyzetet.

Madonna-szobor fából, Diósgyőrből. (A koronák és a pálmaág XVIII. századi pótlások.)

Madonna a kis Jézussal. Fafaragvány a csíkszenttamási templomban.*
* Dr. Balogh Jolán fényképfelvétele.
Az építészethez szorosan kapcsolódott a művészetek másik két ága, a szobrászat és a festészet. Ebben a korban is első feladatuk volt Istenházának méltó feldíszítése. A templomok kapuzatai a szobrászatnak, a belső falak a freskófestészetnek, a nagy gótikus ablakok az üvegfestészetnek, a hatalmas szárnyasoltárok a faszobrászatnak és táblafestészetnek egyaránt nagy lehetőséget adtak.
[Gótikus épületszobrászat] Az épületszobrászat emlékei aránylag igen szórványosan maradtak fenn. A budai Nagyboldogasszony-templom egykori kapujából néhány töredéket őriz a Székesfővárosi Múzeum kőtára, valamennyi az 1400 körül úgynevezett lágy stílus képviselője. A századfordulón készülhetett a kassai dóm északi és nyugati kapuinak érdekes domborműsorozata, melyből főleg Szent Erzsébet legendájának friss közvetlenséggel, önálló képzelettel mintázott jelenetei válnak ki. A többi reliefek is tele vannak külföldi példáktól független, friss ötletekkel, nyilván valamennyi helyi mester alkotása. Közvetett külföldi, főként a Parlerek hatása alatt készült helyi munkának kell tartanunk a brassói Feketetemplom támasztó pilléreit díszítő monumentális szoborsorozatot, melynek kifaragása a XIV. század végétől a XV. század derekáig húzódhatott.

Madonna-szobor a Szent Ferenc-rendiek csíksomlyói templomában.*
* A sugárkoszorú és a koronák késői hozzátételek. Képünk Aladics Zoltán felvétele után készült.
E nagyobb sorozatoktól eltekintve, a monumentális épületszobrászat emlékei többé-kevésbbé megsemmisültek. Csupán néhány, imitt-amott hírmondóként fennmaradt faragott gyámkő, vagy boltozatzárókő jelzi egykori létezését, elterjedését és magas színvonalát, mint például a pannonhalmi kolostor gyámkövei (1486) erőteljes realizmussal mintázott alakjaikkal, vagy a nemrég előkerült neszmélyi gyámkőfej (XV. század második fele), mely talán a templom építészét ábrázolja, hihetetlen egyszerű formákkal, lapidáris stílusban, de páratlan kifejező erővel. Színmagyar vidékről való származása csak növeli jelentőségét. Sajátos formanyelve magyar felfogását tükrözteti.

Szent Mihály-szobor Csíkszentmihályról, (részlet).*
* Dr. Balogh Jolán felvételei.
A monumentális szobrászat sorába tartoznak az ereklyetartó mellképek, melyek Magyarországon igen elterjedtek. A fennmaradt legrégibb mellkép Szent László nagyszerű győri hermája, mely 1402 körül készült Nagyváradon, Márton és György kolozsvári szobrászok pompás bronz lovasszobra után. Egyike a legkimagaslóbb középkori jellemképeknek, az Árpád véréből való szent király, a legendás magyar hős fenséges ideálképmása. A győri herma kötött, elvont, kemény formanyelvével szemben a későbbi trencséni Szent László herma mintázása lágyabb, részleteiben naturalisztikusabb. A XV. sz. első negyedében készült és mintegy a prágai Szt. Vitus-dóm kitűnő triforium mellszobrainak realisztikus továbbfejlesztése. Vele körülbelül egykorú és stílusban is hozzá közel áll Szent Dorottya sodronyzománcos boroszlói hermája.

Angyali üdvözlet. Szárnykép a csíkszentimrei oltárról.*
* Dr. Balogh Jolán felvételei.
A templombelsők elmaradhatatlan szobrászi díszei voltak a sírkövek, melyek félig vallásos, félig világi célokat szolgáltak, mintegy az egyház és hivek, főként a pártfogó mecénás hivek kapcsolatát jelképezték. A XV. századból jobbára főpapi és főúri síremlékek maradtak fenn. Az előbbiek mind az elhúnyt főpap alakjával vannak díszítve, már a XV. század dereka óta. Alsáni Bálint (1408) pécsi Széchy Dénes (1465), Vitéz János (1472) esztergomi, Gergellaki Bertalan (1469) budafelhévízi és Sirokai László (1487) sirokai sírkövei a legjellemzőbbek. Nagyjából valamennyi egy típust képvisel, de ezen belül folytonos stílusfejlődés vehető észre a ruházat egyre gazdagodó mintázásában és a fejek fokozódó realizmusában. Sirokai László sírszobra már erősen arcképszerűen hat. A főúri-nemesi sírkövek részben címeresek, részben alakosak. Az előbbiek sorába tartoznak Laczkfi István (1397) keszthelyi, Bebek László (1401) pelsőczi, Berzeviczy Péter (1432–33) berzeviczei, Perényi István (1437) rudabányai, [Gótikus sírkövek] Perényi János (1438) terebesi, Dengelegi Pongrácz János (1477) tövisi, a szamosfalvi Mikolák (1471) kolozsvári sírköve. Egyetlen díszük a címer, a nemzetségi öntudat büszke jelképe, melyet a kőfaragók a címerképek, sisaktartók ügyes mintázásával olykor megkapó erővel tudtak kifejezni. Perényi János terebesi sírköve valóságos heraldikai remek. A XV. század elején tűnnek fel az alakos vitézi sírkövek, bár igen valószínű, hogy már a XIV. században is előfordultak. A század első feléből való Stibor János főkamarásmester budai sírköve, továbbá egy meglehetősen kopott sírkőlap az ungmegyei Szürte gótikus templomában, és néhány székesfehérvári töredék, meg az ifjú Hunyadi János gyulafehérvári tumbája; a század második feléből Hunyadi János (?) sírköve Gyulafehérvárt (1460-as évek), és Szentgyörgyi György gróf sírköve Pozsonyszentgyörgyön (1467). Lényegileg ezek is mind egy típust képviselnek, bár a realizmus felé haladó fejlődés jegyei itt is világosan kifejeződnek, mind az alak tartásában, gesztusaiban, fegyverzetén, mind az esetleges mellékalakokon. Ez a folyamat továbbfolytatódott a renaissance hatása alatt. A legkiválóbb emlékek éppen ebben a korban, a század végén, a XVI. század elején készültek. Az egységes típus, bárha nem is egyetlen műhelyre, de mégis igen erős közös hagyományokra mutat, melyet mind a kőfaragó iskolák, mind a megrendelő nemesség szigorúan és féltékenyen őrzött mintegy két századon át. Így alakulhatott ki a magyar sírkőtípus, így válhatott a talpig páncélba öltözött, zászlótartó és zászlóőrző vitéz a nemesség erkölcsi jellemképévé és egyben hősi eszményévé. Mind a főpapi mind a nemesi sírkövek csak általános vonásaikban függnek össze a hasonló külföldi emlékekkel. Nem utánzatok, hanem az Európa-szerte elterjedt típusoknak igen erősen helyi jellegű, magyar változatai, melyeknek a sűrűn használt vörösmárvány anyag is valami sajátos egyéni színezetet ad.

Jézus születése. Szárnykép a csíkszentimrei oltárról.*
* Dr. Balogh Jolán felvételei.
A sírkőszobrok mintegy átmenetet alkotnak a profán szobrászathoz, melynek emléke ugyan nem maradt, de Tubero feljegyzéséből tudjuk, hogy a budai Friss-palota homlokzatát Zsigmond ércszobra díszítette. A bronz arcképszobrászatnak e feltűnően korai emléke hazai hagyományokhoz, a nagyváradi bronz királyszobrokhoz kapcsolódhatott. A fejlődés további láncszemét pedig a Mátyás palotáját díszítő Hunyadi-szobrok alkották.
A szobrászatnál jóval nagyobb szerep jutott templomaink díszítésében a falfestészetnek. A magyar egyházak viszonylagosan nagy falfelületei, kivált pedig a teljesen zárt északi fal összefüggő nagy felülete a legjobb ösztönző lehetőségek gyanánt szolgáltak. Valóban Magyarországon a többi északi államokkal (Németország, Franciaország) ellentétben a XV. században is virágzott falfestészet. Még a falusi templomok is belülről tetőtől talpig, sőt igen sokszor még kívülről is tele voltak festve bibliai jelenetekkel, szent történetekkel. A nagy falfestési kedv a monumentális freskófestészet hazájára, Itáliára emlékeztet. Az elvi rokonság igen sokszor olasz művészeti kapcsolatokhoz vezetett. A XV. század elején a firenzei festészet egyik legkiválóbb mestere, Masolino dolgozott hazánkban Filippo Scolari megbízásából. Művei sajnos, nyomtalanul elpusztultak. Az olasz hatás azonban többé vagy kevésbbé közvetve, erősebben vagy [Falfestészet] kevésbbé átalakítva több falfestményen jelentkezik, mint a pesti belvárosi plébánia töredékén, az almakereki Szent György-freskón, a mezőtelegedi és gerényi freskóciklusok néhány kompozíciójában, főként a gerényi monumentális Oltalmazó Máriában. Viszont a garamszentbenedeki, lovagregényszerűen bájos Szent György-freskó angol-francia kompozíciótípus nyomán készült. Az átvételek azonban mindíg csak a kompozíciókra vagy ikonográfiai sémákra szorítkoztak, a stílus és az arctípusok erősen helyi jellegűek. A német befolyás főként a Szepességen és az erdélyi szászság körében jelentkezett. A nagyszebeni Keresztrefeszítés, Johannes von Rosenau (1445) műve és a kolozsvári Szent Mihály-templom passiósorozata ennek az iránynak legjellemzőbb képviselői. Külön csoportot alkottak a székelyföldi falfestmények, melyek közül a székelyderzsi sorozat (1419), az erdélyi magyar művészet legnagyszerűbb alkotása emelkedik ki. A ciklus jelentősebbik része Szent László legendáját ábrázolja olyan ikonográfiai képtípusok alapján, melyeknek kialakulását a Székelyföldön a XIII. századig visszamenőleg kísérhetjük figyelemmel. A derzsi festmények a szó igaz értelmében monumentális freskók, nem nagy méretre megnagyított kisebb kompozíciók. A kun üldözés elragadó lendületű lovasmenete, a hófehér lovon mesebeli hősként megjelenő Szent László a legendát élettel telítő, meseszövő képzeletnek, a kifejező nagyvonalú stílusnak ritka harmónikus alkotása. Székelyderzstől nem messze, Székelydályán csodálhatjuk az ornamentális freskófestészet remekét, a szentélyt díszítő ragyogó, zöldszínű lombszövevényt. Bár későgótikus növényornamentikája német eredetű, felhasználási módja és a lombok közé helyezett alakok, fejtípusok a szász művészettel ellentétesek. Viszont ugyanilyen pompás későgótikus növényornamentikát találunk több székelyföldi emléken, mint a gogánváraljai mennyezeten meg a csíkszentléleki oltáron. A profán falfestészet egyetlen emlékét is Erdély őrzi, a vajdahunyadi Mátyás-loggiát díszítő szerelmi, meg vadászjeleneteket ábrázoló sorozatban, melyek – egyesek feltevése szerint – Hunyadi János származására vonatkoznak.
A számtalan falfestménysorozattal és töredékkel szemben üvegfestészetünk teljesen elpusztult. Pedig több adat tanúskodik létezéséről, sőt, az egyik feljegyzés egy kiváló mester munkásságáról, iskolájáról is tájékoztat. Jakab pálos barátról olvashatjuk, hogy „kitűnt az ablakok művészetében... Fehéregyházában (az óbudai Fehéregyházban) és a rend egyéb székhelyein csodálatos szépségű és díszű üvegablakokat készített, sőt, e művészetben jártas számos tanítványt hagyott hátra“.
Gótikus miniatúrafestészetünk emlékei is felette gyérek, bár egyes kiválóbb munkák alapján nagyjából rekonstruálhatjuk a hazai műhelyek gyakorlatát és megfigyelhetjük, hogyan dolgozzák át a külföldi német, cseh, osztrák hatásokat, illetőleg ornamentális motívumokat. Miskolczi Lászlónak a Keresztrefeszítést ábrázoló gyengéd miniatúrája (1394), a váci ötvöscéh szerkönyve, melyet János, a váci püspök miniátora díszített (1423), Pálóczy György esztergomi érsek (1423–39) kódexei, melyeket ötletes, egyéni miniatúrák élénkítenek, továbbá Vitéz János virág- és levéldíszes Victorinus-kódexe a fejlődés útjelzői. A gótikus levél- és virágdísz hosszú ideig kedvelt motívuma maradt a hazai miniatúrafestészetnek.
Szobrászat és festészet egymást kiegészítve és ellentétes világukkal egymás hatását kölcsönösen fokozva nagyszerű egységben forrt össze a templom szívében a szárnyasoltárokon. Teljes szárnyasoltárok, vagy kisebb-nagyobb töredékek bámulatos nagy számban, bár sajnos igen egyenlőtlen elosztásban maradtak fenn Magyarországon. Az emlékek javarészben a Felvidékre, Szepes-Sáros megyékre, Kassára és a bányavárosokra, részben a szászföldre, Szeben, Brassó környékére esnek, tehát vagy túlnyomóan német vagy vegyes lakosságú területekre. Eredetileg azonban az egész országra kiterjedtek, a tiszta magyar vidékeken is otthonosok voltak, amiről a székelyföldi, csíki szárnyasoltárok, a diósgyőri és a dunántúli Madonna-szobrok tanúskodnak.
A Felvidéken fennmaradt anyag a legösszefüggőbb, a leghiánytalanabbul mutatja a fejlődést a XV. századeleji lágy stílustól kezdve a század második felében virágzó úgynevezett tört stíluson át a Veit Stoss meg a dunai iskola hatása alatt kifejlődő későgótikáig. Egyes iskolák, sőt művészegyéniségek is itt rekonstruálhatók a legjobban. A szepeshelyi és lőcsei festőiskola, a kassai szobrásziskola, meg a Lőcsei Pál mester köré csoportosuló fafaragó műhely tevékenységére a legújabb kutatások derítettek fényt. A legmagasabb színvonalat is a felvidéki emlékek mutatják. A XV. század első felében a mateóczi festett oltár emelkedik ki, Szent István és Szent Imre legendájának kedves jeleneteivel, meg a mosolygós, bájosarcú, lágyan omló köpenyredőkbe burkolt szobrok egész sora (a toporci és a kislomnici Madonnák, a podolini Szent Katalin). A század második felében a kassai főoltár Szent Erzsébet-képsorozata és fejedelmien szép szobrai, a bártfai Atyaisten és Krisztus-csoport, meg a galgóci Betlehem a legjelentősebb alkotások. A XVI. század eleji dús virágzás csúcspontjait Lőcsei Pál munkái, meg a selmecbányai Szent Borbála és Katalin szobrok jelzik, továbbá a gyengéd költői képzelettel megalkotott Mária látogatása kép (Szépművészeti Múzeum), meseszerű tájba helyezett, csodálatosan kifejező alakjaival és a drámai erejű honszentantali passiósorozat (Esztergom.) A nagy mesterek művei mellett csaknem áttekinthetetlen a műhelymunkák tömege, oltárok, szobrok és festmények, melyekhez mintakép gyanánt szívesen használtak fel német metszeteket.

A lőcsei Szent Jakab-templom főoltárának szekrénye. Készítette Lőcsei Pál, 1508 körül.*
* Az oltárszekrény életnagyságot meghaladó szobrai az 1508-at megelőző években készültek el. Mesterük Lőcsei Pál.
[A csíki műhely] Az erdélyi szász emlékek fejlődése kevésbbé összefüggő. Színvonala is a Felvidék művészete alatt marad, igazi virágzása tulajdonképpen már a XVI. századra esik. Legkimagaslóbb alkotása a monumentális szászsebesi oltár, középszekrényében Jesse fájának festményszerűen kifaragott mozgalmas szoborcsoportjával (1523 után).

Kánon-kép Miskolczi László misekönyvében. 1394.*
(Érseki könyvtár, Eger.)
* A kódex kis ívrétben, pergamentre van írva; a kép mérete 235×128 mm. Zárószavai így hangzanak: Explicit liber Missalis per manus Ladizlai de Miskolch. Anno domini Millesimo CCC Nonagesimo iiii°. Nem lehet eldönteni, hogy a kép festője azonos volt-e a másolóval. A kéziratban a kanonképen kívül semmiféle festett dísz nem található.
A szász emlékektől erősen különválnak a csíki székely képíró és képfaragóműhely alkotásai, melyeknek számát a helyi kutatók, éppen a legutóbbi években lényegesen gyarapították. Ma már több mint 50 év termését tekinthetjük át. A fejlődés következetes folytonossága, az emlékek egymásközötti szoros kapcsolata, valamint a szász művészettől eltérő sajátságok egyaránt egy virágzó helyi iskola működéséről tanúskodnak. A legrégibb emlék a csíkszenttamási Madonnaszobor, mely köpenyének puhán leomló, dús redőivel még a lágy stílushoz kapcsolódik, 1450–75 táján készülhetett. Ezt követi a kissé falusias, de rendkívül erőteljes csíkszentkirályi Mária a XV. század végéről. A fejlődést betetőzi a csíksomlyói csodatévő Mária és a csíkszentmihályi Szent Mihály(?)-szobor, mindkettő az 1510–15 közötti időből. Bár nem egy mester munkái, mégis a felfogás közössége kapcsolja egybe a két kiváló emléket. Síkszerű felépítés, karcsú arányok, magas termet és kis fej, a tördelt redőkben meglehetős szűkszavúság, a kifejezésben valami elfogult, tartózkodó komolyság jellemzik mindkettőt. Ugyanezek a sajátságok választják el őket a szász emlékektől. A bájosan elfogult, szelíd somlyói Mária, a rajzos felfogású, szinte síkszerűen mintázott, nemes vonású Szent Mihály-fej, – összevetve szász emlékekkel, mint a duzzadt plasztikájú nagyszebeni Máriával és a rádosi Szent Jánossal – ellentétükkel szinte kézzelfoghatóan érzékeltetik a szásztól különálló sajátos magyar szellemet. E szobrok analógiáit csak az egykorú csíki festészetben találhatjuk meg, a somlyói Mária rokontípusait a csíkszentléleki oltáron, a Szent Mihályét pedig a nagyobbik csíksomlyói oltár predellaképén.

Töredék vörös márványból a budai királyi várból
(Székesfővárosi Múzeum.)
A csíki festészet fejlődése a szentimrei régebbi oltárképektől kezdve, melyek a XV. század végéről valók, a szentléleki oltáron (1510) és a valamivel későbbi csíksomlyói oltárokon (1510–20) át haladt a későbbi csatószegi, menasági, zsögödi, meg a Szentimre melletti Szent Margit-kápolnabeli oltárokig. Az időbeli távolságokat, a stílusfejlődés különbségeit a kompozíciókban, a típusokban, a redővezetésben, színezésben folytonosan megújuló hasonlóságok hidalják át, melyek a műhely megszakítatlan munkásságáról, a hagyományok folytonosságáról tanúskodnak. Ez az erős és sajátos formaakarat dolgozza át az időnként megújuló német hatásokat, főként a fejlődés második szakaszában, a düreri motívumokat. Példaképpen említjük a kisebbik csíksomlyói oltár Madonnáját, mely bár Dürer egyik metszete után készült, fejtípusában korábbi helyi munkához, a csíkszentimrei oltárhoz kapcsolódik. Közös műhely erős hagyományai fogják össze és kötik a csíki földhöz az összes emlékeket. Ennek a csíki műhelynek a központja pedig valószínűleg a somlyói ferences klastrom volt. Innen kerülhettek ki a csíki falvak oltárai, melyek közül egyesek, mint a költőien szép szentimrei festmények Mária életéből vett jelenetekkel, az ezekkel szorosan összefüggő szentdomonkosi Angyali üdvözlet, [Magyar festők] valamint a Czakófiak szentléleki oltárának friss, önálló képzelettel és vallásos melegséggel megfestett képei túlemelkednek az átlagos provinciális színvonalon.

Márványtöredék Mátyás és Beatrix egyesített címerével a budai királyi palotából.
(Magyar Nemzeti Múzeum.)
A Dunántúl egykori művészetét ma már csak néhány szobor, főként Madonna-szobrok jelzik, melyeknek számát éppen az újabb kutatások gyarapították. A nagyjenői pálos kolostorból előkerült Mária-szobrok (Sümeg, Darnay Múzeum), a jáki és a zalaszentgróti szép Madonna meg az ugyanonnan származó érdekes remete dombormű (Szépművészeti Múzeum) magas színvonalú faszobrászatról tanúskodnak. A dunántúli gyér emlékekhez kapcsolhatjuk még az andocsi templom (Somogy m.) Máriáját és két női szentjét.
A XV. századi magyarországi művészetben az oltárfaragás és festés állott legerősebben a szomszédos német művészet hatása alatt. Ezt az egyoldalú igazodást, – melyet csak a közvetett németalföldi befolyás módosított – a felvidéki német és az erdélyi szász városok németeredetű lakossága magyarázza meg, mely állandó kereskedelmi kapcsolatban élve Németországgal, a művészi áramlatokat is a legközvetlenebbül vehette át. Művészetük azonban mégsem volt puszta import. A helyi mesterek szakadatlan tevékenysége a külföldi stíluselemekből erősen helyi jellegű művészetet alakított ki. A magyar nyelvterületről (Csíkszék, Dunántúl) való emlékek pedig még tisztábban, még élesebben válnak el a német munkáktól.
Az egyenlőtlen területi felosztásban fennmaradt anyag csak töredékesen és hiányosan mutatja be a magyarság tevékenységét, melyet írott adatokkal kell kiegészítenünk. Az oklevelek számos magyar képíró emlékét őrizték meg. Például: 1418. Paulus dictus Kepiro, 1464. Mathews Keepyro, 1483. Franciscus Kepyro, 1485. Valentinus Kepyro, 1497. Matheus Kepyro, stb. stb. Szegeden István nevű festő működött (1514–1522), ki tanult, jómódú mester lehetett, fiát a krakkói és bécsi egyetemen neveltette. A felvidéki német városokban is megfordultak magyar mesterek. Eperjesen a „Quartale Hungarorum“-ban egy János nevű festő lakott (1463), a kassai képíró céhnek is több tagja származott magyar vidékről. (Demetrius de Zenthyvan 1473–89, Jacobus de Waradin 1473–76, Johannes de Babocza 1515, János Marosillyéről 1520 stb.) Valószínűleg magyar volt Thomas de Koloswar is, aki 1427-ben a garamszentbenedeki főoltárt festette. Igen jelentős a magyar szerzetesrendek erős részvétele a festészetben. Jakab bencés szerzetes a pécsi székesegyházat díszítette freskókkal (1500), Szentkirályi Ferenc franciskánus barát mint festő Nagyszőllősön működött (1535–1544). A pálos Szegedi Gergely, aki miniatúrák festésében tűnt ki, a pécsi székesegyház részére szertartáskönyveket festett (1502). Ugyancsak a pálos-rend festői voltak Lőrincz és András szerzetesek. A pálosok valósággal festő iskolát alakíthattak, hosszú ideig szerzeteseket, világiakat egyaránt tanítottak. 1523-ban azonban a rendfőnök megtiltotta, hogy világiakat is oktassanak írásra, zenére és festészetre (pingendi artem). Hogy mily veszedelmes versenyt jelentettek az egyháziak a városi céheknek, bizonyítja a szebeni festők 1520-iki céhszabályzata, mely a papokat és barátokat a kontárok közé sorozza. Ezek a kontárok voltak azonban a magyar művészet névtelen művelői. A bencés, domonkos, ferences, pálos kolostorok voltak nemcsak a magyarnyelvű kódexirodalomnak, hanem a magyar művészetnek is éltető tűzhelyei.
*
A gótika virágzásával párhuzamosan lassan felbukkannak a renaissance stílus jelei. Az első írott adatok még Zsigmond idejéből valók. Ekkor dolgozott itt Manetto Ammanatini építész és fafaragó, meg Masolino, a [Renaissance stílus Mátyás udvarában] festő. Mindketten firenzeiek, akik az új stílus formáit, szellemét a legközvetlenebb forrásból hozták a magyar földre. Ha magyarországi működésük nem is jelenthetett nagy stílusátalakító mozgalmat, hatásuk bizonyára mégsem mult el nyom nélkül a hazai művészet fejlődésében.

Kandalló oldalpillére vörösmárványból a budai királyi várból.*
(Székesfővárosi Múzeum.)
* Valószínű, hogy a 251. lapon bemutatott részekhez tartozik.
Míg Zsigmond udvarában a meglehetősen bonyolult összetételű művészi életben az olasz irány csak egy volt a sok közül, addig Mátyás udvarában vezető szerephez jutott. Már uralkodása elején hat lombard építőmester jött az országba Laki Thuz János főajtónálló mester kezdeményezésére (1466), kevéssel utóbb pedig maga a király hívta udvarába Aristotile Fioravante bolognai építészt (1467). Uralkodása második felében az olasz mesterek egyre sűrűbben jönnek Budára, főként firenzeiek és dalmaták. Főépítésze a firenzei Chimenti Camicia volt, aki 12 évet töltött Budán, kedvelt szobrásza pedig Johannes Duknovich de Tragurio, aki valószínűleg Giovanni Dalmatával azonos. Rajtuk kívül még számos, névszerint ismert firenzei meg dalmát kőfaragó dolgozott a budai udvarban. Firenzében pedig nem kisebb szobrász, mint Verrocchio faragott fehér márvány kutat a magyar királynak.
Mátyás budai palotáját a török kor, majd az új barokk építkezések megsemmisítették. Csak gyarló metszetekből és a kortársak magasztaló, de laikus leírásaiból alkothatunk magunknak róla fogalmat. Főként Bonfini tájékoztat, aki színesen írja le az ódon gótikus várhoz Mátyástól hozzáépített új szárnyakat, a derűs portikusokat, loggiákat, és főként a belső berendezés pazar művészi pompáját. De a magasztaló jelzőkben bővelkedő leírásoknál jóval többet mondanak Mátyás palotájának töredékei, melyek bármennyire csonkák, szétzúzottak is, tele vannak derűs, meleg szépséggel. Stílusuk, néhány darabot leszámítva, a firenzei renaissance-hoz kapcsolódik. Firenzei mestereknek, Brunelleschinek, Albertinak, Michelozzonak, Desiderio da Settignanonak, Benedetto da Majanonak, Verrocchionak motívumai ismétlődnek meg rajtuk. Más darabok viszont Giovanni Dalmata hatása alatt készültek. Néhány töredéken a helyi mesterek felfogása is mutatkozik. A hazai anyagok, főleg a melegtónusú esztergomi vörösmárvány használata is hozzájárult a helyi jelleg kialakulásához.

Vörösmárvány ajtóorom Mátyás király egykori visegrádi kápolnájából.
(Prímási Múzeum, Esztergom.)
A palota derűs színekben ragyogó árkádos udvarait, a vár előtti hatalmas nagy teret mitologiai alakokat ábrázoló bronzszobrok díszítették, a palota homlokzatát pedig a három Hunyadi ércszobra. Abban az időben nem volt sem nyugati, sem olasz udvar, mely ennyi monumentális bronzszoborral büszkélkedhetett volna. Rendkívüli nagy méreteik és főként nagy számuk valószínűvé teszik, hogy ezeket a szobrokat Budán, firenzei művészek vezetése alatt álló műhelyben öntötték. Ebből a műhelyből kerülhetett ki Nagylucsei Orbán egri püspök bronzsíremléke, a marosszentannai harang, valamint az esztergomi érseki palotát díszítő bronzszobrok, melyekből Rudolf császár csapatai 1595-ben nem kevesebb, mint 12 darabot zsákmányoltak.
Mátyás korábbi építkezésektől függetlenül, teljesen a saját és kora renaissance ízlése szerint építtette fel nyéki nyaralópalotáját, melynek nemrégen előkerült gyönyörű töredékei szorosan kapcsolódnak a budai faragványokhoz, de rajtuk, főleg a Mátyás-kori darabokon a helyi kezek munkája még fokozottabban érvényesül. Visegrádi palotája pedig, melynek hatalmasan kiemelkedő romjai még a XVIII. században is láthatók voltak, [A renaissance térhódítása] alaprajzi elrendezésében is teljesen olaszos, renaissance jellegű volt. Egykori felépítéséről, beosztásáról, pompás kertjeiről, Cupido alakjával díszített szökőkútjáról Oláh Miklós leírása tájékoztat. A mesebeli palotaként magasztalt gyönyörű épület egykori fényét ma már csak néhány töredék és az úgynevezett visegrádi Madonna tükrözteti, Giovanni Ricci friss, üde munkája, melyet Desiderio da Settignano hatása alatt vésett a derűs tónusú magyar vörösmárványba. Mátyás többi építkezéséből csak gyér töredékek maradtak hírmondónak, a tatai várból szép oszlopfejek, a diósgyőri várból pedig egy tojásfűzéres párkány és néhány renaissance kályhacsempe.

Csáktornyai Ernusth Zsigmond püspök kőcímere. 1488.*
(Horvát Nemzeti Múzeum, Zágráb.)
* Felirata: ARMA ˙ SIGISMVNDI ˙ EP[ISCOP]I ˙ QVI[N]QVEECCLESIENSIS ˙ ANNO ˙ 1488.
A hollós királytól kezdeményezett és pártfogolt új stílusirány az ország nagyjaira már uralkodása idejében mély hatást tett. Főpapi székhelyeken és várakban előkerült töredékek bizonyítják a stílus gyors elterjedését. Nagyobb építkezések elsősorban Esztergomban lehettek, ahol három érsek, Vitéz János, Aragoniai János és Estei Hippolyt egymásután igyekeznek új alkotásokkal díszíteni nagyhagyományú székhelyüket. Vitéz idejében azonban a renaissance hatása még igen gyenge lehetett. Sírkövét 1472-ben még gótikus stílusban faragták. Az első keltezett renaissance emlék Aragoniai János érsek címere 1482-ből, hazai kőfaragó egyszerű munkája. Kevéssel utóbb készülhetett Aragoniai Jánosnak szirénpártól tartott pompás címere, melyből ma már csak egy olasz vésőre valló, fínoman faragott töredék van meg. Valószínűleg az írott forrásoktól emlegetett Szent Mihály-kápolnához tartozott, melyet Aragoniai János a székesegyház előtti téren építtetett 1485-ben. Ippolito d’Este mind az esztergomi székesegyházban és palotában, mind pilismaróthi villájában építkezett. Magyar és olasz mesterek dolgoztak udvarában, az utóbbiakhoz tartozott Ciemente fiorentino műhelyével együtt, Alberto fiorentino és Stagio fiorentino, mind kő- és fafaragók. A legutóbbi ásatások alkalmával előkerült töredékek közül a korai stílusúak Ippolito építkezéseihez tartozhattak.

Báthory András Madonnája. Dombormű kehlheimi kőből. 1520.*
(Szépművészeti Múzeum.)
* A kelheimi kőből készült dombormű felirata elárulja, hogy eredetileg valamely épület vagy terem ajtaja fölé volt befalazva: ORA ˙ PRO ˙ NOBIS ˙ SANCTA ˙ DEI ˙ GENITRIX ˙ VIRGO ˙ MARIA ˙ PAX ˙ INGREDIENTIB[VS] ˙ EGRERIV[M] ˙ HOC ˙ OPVS ˙ FECIT ˙ FIERI ˙ ANDREAS ˙ FILI[VS] ˙ ANDREE ˙ DE ˙ BATHOR ˙ 1 ˙ 5 ˙ 2 ˙ 6. Megrendelője Báthori András tárnokmester – úgy látszik – a művészetek kedvelője volt; ő készíttette két testvérével, Istvánnal és Györggyel a nyírbátori családi templom remekművű stallumait, kő ülőpadját és szentségfülkéjét is. Az utóbbiak hihetőleg a Madonna mesterének munkái. A faragványt Kamánházy László váci püspök 1812-ben magántulajdonban fedezte fel és a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. A Madonna váci eredetét valószínűvé teszi az a körülmény, hogy a tudós és műszerető Miklós, 1474-től 1506-ig Vác püspöke, Andrásnak nagybátyja volt. Feltehető tehát, hogy utóbbinak a Miklós által épített nagyméretű palota közelében háza állott, bejárata fölött a nevét megörökítő domborművel.
Az új stílus hatalmas pártfogóra talált a váci püspökben, a humanista Báthory Miklósban. Palotája helyén előkerült töredékek, sárkánydíszes címerei (1485), meg a balustrademaradványok a magyarországi korarenaissance legfínomabb emlékei közé tartoznak. Valamennyi firenzei stílusú, Desiderio da Settignano és Benedetto da Majano közvetett hatását tükröztetik, kifaragásukban azonban, mint a Báthory-címer évszámjelzése bizonyítja, helyi mesterek is részt vehettek. XVI. századi feljegyzések szerint Báthory Miklós Nógrád várát Giovanni Dalmatával építtette újjá. Ez az alkotása is rombadőlt, de a meglévő falmaradványokból, – négyszögletes tömb, melyből magasan kiemelkedik a középső, szintén négyszögletes torony, – olaszos jellegű vár körvonalai bontakoznak ki.
A királyi székhelytől távolabb, Bácson, Váradi Péter építkezett az új stílusban. Várából néhány töredék került napfényre, közöttük egy címerével ékesített baluster, mely törpe pillértörzsből és két hozzáragasztott félbalusterből áll. Ez is firenzei eredetű forma, mely korán meghonosodott a budai udvarban és mint kedvelt, lassanként helyivé alakult motívum elterjedt az ország jórészében (Nyék, Esztergom, Vác, Bács, Héthárs, Nyirbátor, Gyulafehérvár, Beszterce, Szászsebes). A bácsi töredékek azonban nemcsak a budai udvar nagy hatásáról tanúskodnak. Egynéhányon már új művészi tényező, a helyi hagyományok irányító, módosító befolyása tükröződik. Ilyenek az égetett agyagból készült nagy rozetták, melyek a mennyezetek kazettáit díszíthették. Az Alföldön a gótikus stílus idején ezzel a technikával készítették a hálóboltozatok bordáit. Most ezt a régi technikát és régi szokást a helyi mesterek ügyesen alakítják az új stílus motívumaihoz.

Csáktornyai Ernusth Zsigmond püspök kőcímere. 1498.*
(Dóm-múzeum, Pécs.)
* Felirata: SIGISMV[N]DVS ˙ ERNESTVS ˙ EP[ISCOP]VS ˙ QVINQVEECLESIE[N]SIS ˙ AE[DES] ˙ FIERI ˙ FECIT ˙ 1498.
E három központon kívül még számos helyen folytak kisebb-nagyobb átalakító munkálatok a renaissance szellemének megfelelőleg. Sajnos, nagyobb maradványok nem igen maradtak fenn belőlük, csak az építtetők renaissance címerei jelzik az új stílus elterjedését. Egy ismeretlen lelőhelyű címertöredék, mely talán Szilágyi Erzsébet óbudai várát díszíthette, a tatai vár címere, Báthory Istváné (1488) a nyírbátori templomon, Szathmáry Györgyé Kassán (1492), Csáktornyai Ernuszt Zsigmond címerei Zágrábban (1488) és Pécsett (1498), Geréb László erdélyi püspöknek (1475–1501) a gyalui várból való címere (Kolozsvár, Múzeum) a renaissance hódításának mérföldkövei. A két utóbbi egyúttal magas színvonaláról is tanúskodik. A gyalui címer erőtől és kifejezéstől duzzadó, plasztikusan megmintázott oroszlánja a budai vár töredékeit is felülmúlja és a legjobb olasz emlékekkel vetekedik. A pécsi címer ruhátlan, szárnyas és bajuszos géniuszai pedig, amelyek lendületes mozdulattal tartják az olasz vágású, magas címerpajzsot, a helyi magyar mesterek olasz formákat felszívó, átalakító szellemének beszédes emléke.

Geréb László erdélyi püspök címere.*
(Kolozsvár, Múzeum.)
* Dr. Balogh Jolán felvétele.
A gyalui és pécsi címerek a kitűnően mintázott címerképpel, illetőleg pajzstartó alakokkal már a renaissance szobrászat gyérszámú emlékei közé tartoznak. Ide sorolható még a csonka diósgyőri Madonna, melyet Mátyás szobrásza, Giovanni Dalmata valószínűleg Nagylucsei Dóczy Orbán megbízásából faragott, és két budai töredék, egy vörösmárvány Madonna és egy angyalszobor mészkőből. Az előbbi helyi mesternek donatelloi mintakép után készült alkotása, az utóbbit olasz mester faraghatta Benedetto da Majano hatása alatt. Egykor mindkettő a budai Nagyboldogasszony-templomot díszíthette.
Az olasz renaissance meghonosodásának folyamata azonban kettős volt. Nemcsak az olasz motívumokat alakítják át a helyi felfogásnak megfelelőleg, mint azt a fentebbi példákon megfigyelhetjük, hanem a régi, immár hagyományossá vált gótikus formákat is módosítják az új stílus szellemében. Gótikus pillérre renaissance címert és renaissance-betűs feliratot [Renaissance szobrászat] faragnak, mint a Vethési Albert címerével díszített veszprémi pillérfőre, mely a legelső keltezett (1467) magyar renaissance emlékünk, s a budai vár eddig ismert töredékeit is megelőzi. Renaissance antiquabetűs feliratok, egyes renaissance díszítő elemek, tagolások mind gyakrabban tűnnek fel a sírköveken (Zápolyai Imre szepeshelyi sírköve 1487, Mikola Ferenc 1471, és Gyerő Tamás kolozsvári sírkövei, Csehi Vajda János szilágycsehi címerköve 1500). Az építészetben a csúcsíves gótikus formák lassan félkörívessé formálódnak, mint a visegrádi fellegvár keleti kapubástyájának hangulatos ülőfülkéi, a vajdahunyadi vár Mátyás-loggiájának árkádjai, ugyanitt a felső lovagterem félig gótikus ajtói és erkélyének kedves, meghitt ülőpadjai. Másutt ismét a gótikus kapuformák kapnak renaissance tagolást, mint Csombordon, Komlódon, vagy később, már a XVI. század elején, Tötörben, Felőrben. A magyar gótikának fentebb vázolt sajátságai már eleve alkalmasak voltak az új eszmék, új formák könnyű és gyors befogadására. Az építészetben lényegileg alig történt egyéb, minthogy a gótikus tagolásokat renaissance stílusúvá változtatták.

Fehérmárvány oltártöredék, Diósgyőrről.*
(Szépművészeti Múzeum.)
* A domborművön a trónoló Madonna mellett Szent Lucia és Alexandriai Sz. Katalin alakja, középen két angyaltól tartott püspöki címer töredéke látható. A diósgyőri pálosok egykor igen pompás templomának romjaiból jutott 1898-ban a M. N. Múzeumba. Szélessége 120, legn. magassága 83 cm.
A szobrászatban a reális felfogás, a felbontott formák kerülése készítette elő az utat az új eszméknek. Vannak olyan szobrászati alkotásaink, melyek renaissance felfogásúak, a nélkül, hogy az olasz renaissance megérintette volna őket. Ilyen protorenaissance munka a Hunyadi János egykori tumbáját díszítő két dombormű, az erdélyi magyar szobrászat mesterműve. A foglyok kísérését és a lovascsatát ábrázoló jeleneteket a világos szerkezet, a valószerűen megmintázott alakok, melyeknek kitűnően megfigyelt mozdulataiban annyi eleven élet lüktet, a klasszikus reliefstílus, a nyugodt redővezetés kapcsolják a renaissance stílushoz. Mindamellett külföldi mintaképre nem lehet visszavezetni. Stílusuk helyi jellegű, sem az olasz, sem a német művészethez nem kapcsolódik. Előzményeit Erdély kitűnő csataképfreskói, a Szent László-legendát ábrázoló képsorozatok megfelelő jelenetei alkotják.

Verebélyi Simon († 1491) síremléke Egerben.*
* A beszélő-címerű emlékkő körirata csak részben olvasható: CONDITVS ˙ HAC ˙ EGO ˙ SV[M] ˙ SIMO[N] ˙ VEREBILIVS ˙ VRNA ˙ MILES ERA[M] ˙ MARTIS MV(ner)A ˙ MVLTA ˙ (accepi) ˙ INVIDIT ˙ TANTIS ˙ MORS ˙ INIMICA ˙ BONIS. Alól: A[NNO] ˙ D[OMINI] ˙ MCCCCL ˙ XXXX ˙ I. A kiváló katona Heves vármegye alispánja volt.
Később az igazi olasz renaissance reális felfogása, derűs szelleme hatolt be a gótikus szobrászatba. A Dénes pálos szerzetestől faragott dombormű angyalai, – melyek egykor Remete Szent Pál kőkoporsóját díszítették a Buda melletti Szent Lőrinc pálos templomban – gótikus részleteik ellenére is már igen közel állanak a renaissance világához.
A régi, hagyományos gótikus sírkőformák is átalakulnak. A címeres kövek renaissance keretet kapnak, a címerképek realisztikusabbak lesznek (Verebélyi Simon egri sírköve, 1491), gótikus indadíszük renaissance ritmusnak engedelmeskedik (a szentléleki Ade-család budai sírköve, Bernardino Monelli sírköve, 1496). A fejlődés újabb állomásán karikán függő, lobogó szalagokkal övezett renaissance címerpajzsot vésnek a sírkövekre, mint Gosztonyi András prépost (1499) esztergomi és Perneszi Pálné Zápolyai Orsolya (1500) porvai sírkövein. Még jobban átformálódnak az alakos, vitézi sírkövek. Bár a hagyományos formákhoz szigorúan ragaszkodnak, mégis az alak mintázásában egyre több realizmus és plaszticitás, a mellékalakokban egyre több mozgalmasság, [Magyar korarenaissance] a díszítésben egyre több renaissance motívum mutatkozik, mint Tarczay Tamás (1492) héthársi, Kinizsi Pál (1494) nagyvázsonyi és főként Zápolyai István nádor (1499) pompás szepeshelyi sírkövén. Igen valószínű, hogy ezek a sírkövek, melyeknek anyaga jobbára az esztergomi vörösmárvány, valamely központi műhelyben készültek.

Zápolyai István nádor († 1499) síremléke Szepeshelyen.*
* A nagyméretű (255×140 cm) vörösmárvány sírkőlap eredetileg kőkoporsó fedele volt. A felírások ennek oldalain lehettek. A tumbát a XVII. században szedték szét s fedőlapját barokkízlésű kőkeretbe foglalva a falba illesztették. A megsemmisített oldallapok klasszikus versmértékű felírásait két pajzsalakú bádoglapra másolták le s ezeket a keretre erősítették. A másolatok pontosságára mutat, hogy még a betűk gót típusát is utánozni igyekeztek s a szóelválasztó pontokról sem feledkeztek meg. Szövegük a következő: Contegitur ˙ Stephanus ˙ comes ˙ hac ˙ Scepusius ˙ urna ˙ qui ˙ decus ˙ ob ˙ patriam ˙ mille ˙ trophaea ˙ tulit ˙ qui ˙ de ˙ stirpe ˙ fuit ˙ regali ˙ coniuge ˙ dignus ˙ dignus ˙ regnicolis ˙ et ˙ palatinus ˙ erat ˙ una ˙ salus ˙ regni ˙ fuerat ˙ tutela ˙ decusque ˙ virtutis ˙ cuius ˙ fama ˙ perennis ˙ erit ˙ Qui ˙ duxit ˙ sine ˙ honore ˙ suos ˙ inglorius ˙ annos ˙ ille ˙ sibi ˙ mortem ˙ sential ˙ esse ˙ gravem ˙ ast ˙ ego ˙ qui ˙ fastos ˙ implev ˙ (így, a verslábak kedvéért!) ingentibus ˙ actis ˙ quive ˙ palatineo ˙ culmine ˙ clarus ˙ eram ˙ laetus ˙ eo ˙ quo ˙ fas ˙ animas ˙ virtute ˙ sup[er]b[as] ˙ scandere ˙ magnanimos ˙ quo ˙ decet ˙ ire ˙ viros ˙ nam ˙ licet ˙ hic ˙ Stephani ˙ iaceat ˙ sub ˙ marmore ˙ virtus ˙ at[t]amen ˙ hungarico ˙ clara ˙ sub ˙ axe ˙ viget ˙ VIII ˙ kal ˙ jan ˙ m ˙ c ˙ c ˙ c ˙ c ˙ XC ˙ IX.
Az eddig ismertetett emlékek a magyarországi korarenaissance-nak az első, körülbelül 1500-ig terjedő szakaszába tartoznak. Ez az új stílus hőskora, melynek gyér kőemlékei az incunabulumok jelentőségével és értékével bírnak. Ha távolállanak is attól, hogy teljes képet adjanak az új mozgalomról, mégis tájékoztatnak az emlékek színvonaláról, stílusirányairól, meg az új stílus elterjedésének arányairól és meghonosodásának mértékéről. Az új formák először főleg a Duna vonalán, a királyi székhelyhez közel terjednek el (Tata, Esztergom, Visegrád, Vác, Buda, Bács), de itt-ott elszigetelve felbukkannak távolabb is (délnyugaton Zágráb, Dunántúlon Pécs, Porva, Nagyvázsony, Veszprém, a Felvidéken Diósgyőr, Kassa, Szepeshely, Héthárs, távolabb keletre Nyírbátor), sőt áthatolnak a Királyhágón túlra, Erdélybe is (Kolozsvár, Gyalu, Vajdahunyad stb.)

Bakócz Tamás érsek esztergomi kápolnája (1507) az 1519-ben készült oltárral.

Szatmári György szentségháza a pécsi székesegyházban.
A korarenaissance második felében, mely körülbelül 1530-ig terjed, az új stílusáramlat hullámai lassan tovább gyűrűznek és mind szélesebb területeket vonnak be hatókörükbe. Budától távoleső helyek öltenek renaissance [A renaissance elterjedése] köntöst. Egyházi és most már világi mecénások építkeznek az új stílusban vagy legalább a meglévő épületeket csinosítják dekoratív részletekkel (ajtók, ablakkeretek, kandallók világi épületeken, – tabernákulumok, szószékek, keresztelőkutak templomokban). Az új stílus kiterjedt a főváros, Buda környékére (Pest, Tököl, Ráckeve, Pomáz, Solymár), a Dunántúlnak a Duna vonalához közeleső helyeire, Tolnára (Simontornya, Bölcske), Baranyára (Pécs, Siklós, Márévár), Somogyra (Somogyvár, Balatonszemes), Zalára (Nagykapornak, Zalaszentgrót), Vas (Egervár), Veszprém (Pápa, Szentkirályszabadja), Komárom (Vitánvár) és Esztergom (Bajna) megyékre. Nyugat felé Pannonhalmára, Pozsonyra, Pozsonyszentgyörgyre, Felsőelefántra, északon Hont (Bakabánya, Hébec), Nógrád (Kisgerge, Tereske, Kishartyán), Heves (Eger), Borsod (Miskolc, Szendrő) megyékre, feljebb Rozsnyóra, Kassára, a Szepességre, Sárosmegyére (Bártfa, Eperjes, Kisszeben, Berzevicze, Héthárs, Nyársardó), kelet felé Zemplén (Terebes, Sárospatak), Szabolcs (Nagyvarsány, Nyírbátor, Nyírbatka) és Bihar megyékre (Nagyvárad, Mezőtelegd) és végül délen a Szerémségre (Újlak). Erdélyben a Szilágyságban (Menyő, Szilágycseh, Krasznahorváti, Szilágysomlyó), Kalotaszegen (Egeres, Farnos, Magyarvalkó, Magyargyerőmonostor), Mezőségen (Keszü, Komlód, Tancs), Szolnok-Doboka (Magyarborzás, Felőr, Tötör), Alsó-Fehér (Gyulafehérvár, Koncza, Marosújvár, Csombord), Kisküküllő (Héderfája, Ádámos), Nagyküküllő (Kövesd, Segesvár, Berethalom, Nagykapus), Szeben (Nagyszeben, Szászsebes) megyékben, továbbá északon Besztercén és keleten a Székelyföldön (Nyárádszentlászló, Hídvég, Sepsiszentgyörgy, Zabola és Csíkszék) bukkannak fel renaissance emlékek.

Részlet Pest város szentségházáról a budapesti belvárosi plébániatemplomban. 1507.
A vonal szaggatott, csak helyenként összefüggő. Ezek a zökkenők azonban valószínűleg műemlékeink pusztulása folytán keletkeztek, az eredeti fejlődés szervesebb, összefüggőbb volt, amint azt az egyes, pusztulásnak kevésbbé kitett vidékeken megfigyelhetjük. Ha a lelőhelyeket tekintjük, azt látjuk, hogy az országos vagy egyházi jelentőségű központok mellett [Új művészeti központok] kis, jelentéktelen falvak nyomulnak előtérbe. Utalhatunk a szentségtartó fülkékre, melyeknek száma közeljár a húszhoz, a legnyugatibbat a Balatonnál találjuk, a legkeletibbet a Mezőségen (Tancs). Jórészük a főútvonalaktól távoleső falusi templomokat díszíti. Ha kezdetleges munkák is, mégis a stílus elterjedésének fontos és értékes emlékei, melyek mindennél jobban bizonyítják, hogy az új formák milyen mélyre hatoltak le, a mecénások milyen széles körét igézték meg a királyi és püspöki udvaroktól a falusi nemességig.

Intarziás betét a Báthory-címerrel a nyírbátori stallumról. 1511.
(Magyar Nemzeti Múzeum.)
Megváltozott ebben a korban a művészi életet irányító központ is. Mátyás életében Buda vezetőszerepe vitathatatlan volt. Most ez megszűnt, bár II. Ulászló, uralkodása elején, folytatta Mátyás építkezéseit mind Budán, mind a nyéki nyaralópalotában. A királyi hatalom gyengülésével azonban a vezetést művészi téren is Bakócz Tamás veszi át, Mátyás udvarának neveltje, a tevékeny szellemű és kitűnő ízlésű főpap. Már egri püspök korában renaissance kápolnát építtetett az egri székesegyházban, majd később a rozsnyói templomban (1516). Érseki székhelye, Esztergom pedig az ország művészi központja lett, ahol a mohácsi vészig, sőt Buda elfoglalásáig folytak az építkezések. Bakócz újjáépíttette az érseki palotát, melynek kapuját angyaloktól tartott címere és „Dominus adiutor et protector meus“ felirat díszített. Ugyanazt a jelmondatot vésette szentgyörgymezei villájára. Az érseki palotát, melynek alaprajzáról Széless György vázlata tájékoztat, továbbfolytatta Szathmáry György. A sárkányrendes címerével díszített balusterekből néhány töredék a legutóbbi ásatások alkalmával került napfényre. Régi leírások megemlékeznek a címeres ajtókra vésett jelmondatáról (Dominus det nobis et regno pacem) és a palota szép márványoszlopos folyosójáról.

Ablakkeret Szatmári György püspök pécsi házából.
(Dóm-múzeum, Pécs.)

Buda város kőcímerének töredéke.
(Magyar Nemzeti Múzeum.)

Lászai János főesperes kápolnája a gyulafehérvári székesegyház mellett. 1512.*
* A kápolna temetési célokra épült s mivel a székesegyház egyik oldalbejárata elé helyezték, előcsarnokul is szolgált. Építtetője Lászai János gyulafehérvári kanonok, apostoli poenitentiarius, aki 1523-ban Rómában húnyt el. Képünk dr. Balogh Jolán felvétele után készült.
Bakócz Tamás építkezéseiből aránylag legépebben maradt meg a régi székesegyházhoz 1507-ben épített Szűz Mária azaz Bakócz-kápolna, bár 1824-ben, új helyére való átvitelekor megfosztották homlokzatától és rézkupolájától, az oldalfalak felcserélésével pedig megzavarták belsejének egyensúlyát. De még így is Magyarország legszebb renaissance emléke és a toszkán építészet egyik legtökéletesebb alkotása. A korai cinquecento tiszta harmóniája érvényesül nemes formáiban, fínom felépítésében, mely betetőzése mindazoknak a törekvéseknek, melyeket a firenzei építészek a görög kereszt alakú templom tökéletes szerkezeti megoldása érdekében kifejtettek. Alaprajza a firenzei Santo Spirito sekrestyéjének kápolnájához, felépítése, részletei pedig a Santa Maria Maddalena dei Pazzi oldalkápolnáihoz kapcsolódnak. Mindkettő Giuliano da Sangallo műve. Az ő köréből kerülhetett ki a Bakócz-kápolna építésze is. A tiszta firenzei formákat azonban a hazai anyag mind kidolgozásukban, mind hatásukban erősen befolyásolta. A toszkán pietra serena tartózkodó szürkeségét, egyszerűségét a magyar vörösmárvány meleg, színes, de egyben komoly, ünnepélyes pompája váltotta fel. A színek hatását fokozza a fehér márványoltár (1519), melyet Andrea Ferrucci Firenzében faragott Bakócznak. Ugyanő II. Lajosnak egy márványkutat készített (1517).

Szent királyt ábrázoló dombormű a Lászai-kápolnáról, Gyulafehérvárt.
A Bakócz-kápolna igen erősen hatott hazai építészetünkre, egyes formáinak provinciálisabb változatai még évtizedek mulva is feltűnnek. Az egykorú mesterek közül Johannes Fiorentinus állott a legközvetlenebb kapcsolatban a Bakócz-műhellyel, sőt igen valószínű, hogy a kápolna egyes részleteit (orgonatartó gyámkő, sekrestyefülke) ő faragta. Művészetén a Bakócz-kápolna stílusa mély nyomot hagyott, tulajdonképpen mindíg annak formáit variálta, így főművén, a menyői templom nemesvonalú kapuján, melyet Désházy István megbízásából faragott (1514). Esztergomi műhelyében nagykiterjedésű exportmunkásságot folytatott, művei oly távoleső helyeken fordulnak elő, mint Ráckeve, Felsőelefánt, Menyő és Gnesen.
Nem ilyen közeli a kapcsolat a Bakócz-kápolna és Szathmáry György pécsi tabernakuluma között, de mégis a kettőt közös szellemi és formai rokonság fűzi össze. Közös bennük a koracinquecento arányok és a firenzei szerkezet és közös mindkettőn a felsőolasz-velencei ornamentikának hatása, melyet azonban valószínűleg már szintén firenzei mesterek (Benedetto da Rovezzano) közvetítettek. A pécsi tabernakulum frizein, a Bakócz-kápolna homlokzatából való márványlapon és egy fínomfaragású nyéki töredéken érvényesül legjobban ez a sajátságos, költői dekoráció, [Olasz hatások] vékony indáival, kecsesen hajladozó gyengéd virágaival, lehelletszerűen fínom, lágy mintázásával.

Judit és Holofernes. Dombormű a Lászai-kápolnáról Gyulafehérvárt.
Külön csoportot alkotnak a pesti plébániatemplom emlékei (1505–1508), a két nagyméretű tabernákulum és a főoltár töredékei. Mesterük, ki Ippolito d’Este művészei közé tartozott, még a quattrocento formáit, főként Benedetto da Majano motivumait követte.
A firenzei hatás alatt dolgozó harmadik hazai renaissance műhely Nyirbátorban működött, a Báthoryak szolgálatában. A kőemlékeket, a szép papiszéket és a tabernakulumot Mino da Fiesole egyik ismeretlen követője faraghatta, míg a pompás faragásokkal és intarziákkal díszített stallumokat (1511) Francione egyik tanítványa, akire mesterén kívül Baccio d’Agnolo és Giuliano da Majano hatott. A nyirbátori műhely segédei készíthették a gyulafehérvári Lászai-kápolna faajtaját (1513) és valószínűleg az egyszerűbb miskolc-avasi stallumot is. A későbbi zágrábi stallumok (1521) mesterei (Petrus pictor et sculptor, Nicolaus Carpentarius) ellenben inkább felsőolasz mintaképekhez igazodtak.
Pécsett Szathmáry püspök egykori kápolnájának (domus Sakmariana), valamint tettyei nyaralópalotájának töredékei lényegileg szintén a firenzei quattrocento derűs világához kapcsolódnak, bár az olasz formákat a helyi mesterek erősen átalakították.
Ezzel szemben a siklósi Perényi-vár renaissance részletei, főleg a Perényi-címeres kandalló síma, egyszerű dísztelen tagolásával a renaissance stílusfolyamat már egy újabb áramlatának, a cinquecento puritán irányának előhírnöke. A solymári töredékek, a szendrői templom kapuja, meg Thurzó Zsigmond püspök nagyváradi sírköve (1512) ugyanebbe a stílusirányba tartoznak.
A hazai mesterek kezén a renaissance motivumok helyenként gótikus maradványokkal vegyülnek, mint a pannonhalmi főapátsági templom Szűz Mária oltárának fülkéjén, a bártfai városháza rokon felfogású faragványain, vagy a bajnai szentségtartó-fülkén. Még érdekesebb a renaissance és gótikus elemek keveredése az építészetben: a héthársi templom kórusán gótikus pilléreken félkörívek nyugszanak, a siklósi kápolna kórusán pedig renaissance oszlopokon csúcsívek.
A helyi típusok uralma változatlanul megmaradt a sírkőszobrászatban. A címeres köveken azonban mind ritkábbá válik a gótikus levéldísz (Telegdi István sírköve Mezőtelegden 15 . .) és mind gyakoribbá a szalagon függő (Forgách Gergely sírköve Felsőelefánton, 1515), vagy gyümölcskoszorútól övezett címerpajzs (ráckevei sírkő, 1525). Egerben a vésett sírkövek egyszerű, fínom típusa alakult ki (Chaholi Gáspár egri kanonok sírköve 1514). Az alakos sírkövek renaissance átalakítása lassú, következetes fejlődéssel továbbfolytatódik. A papi sírkövek, főleg a nyugati határszélen levők, őrzik legtovább a gótikus elemeket (Illésházi Illés Mátyás sírköve Illésházán 1510, Rómer Gáspár síremléke Pozsonyban, 1515). A tiszta renaissance típust a pannonhalmi töredék és Egervári Bereczk sírköve képviselik (Egervár, 1523). A vitézi sírkövek fokozatos, de egyre erősődő átalakulását a terebesi Perényi sírkő, Corvin János (1504) lepoglavai, Myslenovith Márk (1512) nagyvázsonyi, Máriássy István (1519) márkusfalvi, a Pálóczyak (1519) sárospataki, Újlaki Miklós (1524) illoki sírkövei és a Telegdiek mezőtelegdi emlékköve jelzi. Az utóbbi, – mely már a mohácsi vész utáni korszakból való, – tér el leginkább a hagyományos típustól. A buzogányát magasra emelő álló vitéz, akinek mozdulata felszabadult a megkötöttségből, nem is sirkőalak többé, hanem vitézi arckép.
A szobrászat olyan emlékeken, melyeken kevésbbé kötötték meg a mult hagyományai, bámulatos frisseséggel sajátította el és alakította át az olasz formákat, motívumokat. A siklósi Perényi címer (1515–1519) széles mozdulattal tovalebbenő, bájos angyala, a Nemzeti Múzeum ismeretlen származású címertöredékének jókedvű humorral mintázott szatírfeje fogékony képzeletről és friss, önálló szemléletről tanúskodik. Ide tartoznak a gyulafehérvári Lászai-kápolna bibliai és mitológiai alakokat ábrázoló domborművei, melyek közvetlen előadásmódjukkal, pompás kompozíciójukkal tűnnek ki (1512). A fejlődés csúcspontját Báthory Andrásnak, a nyírbátori stallumok donátorának szép Madonnája jelzi (1526), mely firenzei típusnak magyar vésőtől származó üde, ötletes változata. Felirata kiváló műnek, egregium opus-nak nevezi és valóban ez a kedves alkotás tükrözteti a legtisztábban a magyar renaissance szellemét.
Az ország központi részének firenzei irányával szemben új igazodást, [Erdélyi emlékek] új felfogást képviselnek az erdélyi emlékek, melyek jobbára felsőolasz, lombard elemekkel kevert, erősen helyi jellegű stílust mutatnak. A legjelentősebb emlék a Lászai János erdélyi főesperes által építtetett Szent Mihály-kápolna (1512) a gyulafehérvári székesegyház északi oldalán. Felsőolasz, közelebbről lombard-bolognai jellegű épület, amely azonban, mint az ornamentális és figurális részeknek az olasz formáktól eltérő alakítása és a hellyel-közel kiütköző gótikus maradványok bizonyítják, feltétlenül helyi magyar munka. Homlokzatának gazdag díszében, melyet egykor a koronázó főpárkányt ékesítő címerek tettek teljessé, a szobrász ötletes fantáziája érvényesül. Valamikor ez a kápolna is messzeható tevékenység központja lehetett. Mitológiai alakokkal kevert díszítményeihez hasonlóak a váradi püspöki palota töredékein tűnnek fel, melyek felsőolasszal vegyes toszkán stílust mutatnak.
A Lászai-kápolnán kívül több, kisebb-nagyobb emlék bizonyítja a renaissance erdélyi meghonosodását, mint Bachkay Miklós püspök (1503–1504) címertáblája Konczáról (Déva, Múzeum), mely a gyalui Szent Mihály motivumát és a Hunyadi-síremlék domborműveinek stílusát fejleszti tovább, meg Várday Ferenc püspök (1512–24) címeres kórusfeljárója a gyulafehérvári székesegyházban. Az erőteljesen fejlődő helyi művészet emlékei most már kicsiny, távoleső falvakban is felbukkannak. 1508-ból való a héderfáji ajtópárkány Barlabási Lénárt alvajda címerével, 1514-ből a kolozsvári renaissance párkány, 1522-ből a szilágycsehi papifülke, ugyancsak körülbelül ebből a korból valók a krasznahorváti templom kőlábainak rozettadíszei és egyszerű tagolású ajtói. 1521-ben készült Novai Tamás és Veres Antal megbízásából a keszüi (Mezőség) templom déli kapuja, a korai erdélyi renaissance, ornamentális faragásnak egyik legszebb emléke.
A XVI. század második tizedében a renaissance formák az ország határáig eljutva, már a csíki oltárokon is felbukkannak (csíksomlyói oltárok). A renaissance felfogás átalakítja a festett kazettás mennyezeteket is. Az 1526-ból való ádámosi mennyezet olasz koszorúkba foglalt nagy rozettáival a legszebb példája annak, hogyan lehet az idegen formából magyar szellemmel helyi művészetet alakítani.
A szász vidékeken inkább csak a dekoratív fafaragásban terjedtek el a renaissance formák (Segesvár környéki és a szászsebesi oltárok, besztercei és segesvári stallumok). Az építészetben a germán gótikus felfogás még sokáig ellenáll az új stílusnak. Korai emlék csak elvétve akad (Berethalom, Nagykapus, Nagyszeben). A buda–esztergomi renaissance-nak a Királyföldig nyúló hatásáról tanúskodik Lulay János szász királybírónak, Anna királyné egykori udvari emberének szép, vörösmárvány címeres sírköve (1521) a nagyszebeni templomban. Bár a renaissance elterjedése nálunk olasz formák meghonosodásával egyértelmű, a XVI. század első évtizedeiben a német renaissance hatása is jelentkezik, de csak szórványosan és csak németek lakta területeken. Németes jellegűek a pozsonyszentgyörgyi oltár, a pozsonyi dóm kapuja, a selmecbányai fülke, a szepességi és az erdélyi szász szárnyasoltárok meg stallumok díszítményei, további német importmunka a kolozsvári főtemplom sekrestyeajtaja, mely a Daucher-műhelyben készült (1528).

Falfestményrészlet az esztergomi érseki palotából. XV. század vége.
E korból csak kevés művésznevet őriztek meg forrásaink, azokhoz is csak elvétve tudunk műemléket kapcsolni. Az olaszok közül ismerjük Johannes Fiorentinust Esztergomban (körülbelül 1506–1525), Vincenzo da Ragusa-t Héthárson (1513), Petrus Italust Eperjesen (1517), Laurencius Italus de Florencia-t Budán (1522). A hazai magyar mesterekre már korábban utaltunk. Az ott felsoroltak közül többen, főként a XV. század végén és a XVI. század elején működő kőfaragók, renaissance stílusban dolgozhattak. A helyi mesterek felkutatására azonban a legbiztosabb alapot maguk a műemlékek nyujtják. Egy-egy gótikus számjegy vagy betű, tört redő vagy gótikus inda félreérthetetlenül elárulja a hazai magyar mestert.

Keresztrefeszítés. M. S. névbetűs magyar mestertől. 1506 körül.*
(Hercegprímási Múzeum, Esztergom.)
* E kép – Genthon István megállapítása szerint – a selmecbányai Szent Katalin-templom egykori főoltárához tartozott. Festőjének névbetűi s az 1506. évszám a képsorozatnak Krisztus keresztrefeszítését ábrázoló tábláján maradtak meg. Sajnos, az egykor tekintélyes méretű oltárból a szekrény három, életnagyságot meghaladó szobrán kívül mindössze hat szárnykép ismeretes, amelyek közül egyet a hontszentantali plébánián, egyet a Szépm. Múzeumban és négyet az esztergomi Hercegprímási Múzeumban őriznek. A képek részben meg vannak csonkítva. A keresztrefeszítést ábrázoló tábla mai mérete 142×89 cm.
A renaissance építészet és szobrászat aránylag elég nagyszámú, bár az egykori valósághoz mérten töredékes és csonka emlékeivel szemben a festészetből alig egy-két freskó maradt meg hírmondónak. Renaissance képeink, Mátyás és az országnagyok olasz festményei (Leonardo, Filippino Lippi, Berto Linaiuolo, Sogliani művei), hazánkban működő olasz festőknek (Visino, Raffaello di Galieno, Giulio Clovio) és tanítványaiknak művei [Renaissance festészet] nyomtalanul elpusztultak. Csupán három töredékes falfestmény adhat fogalmat festészetünkről, ezek azonban szerencsés módon a fejlődésnek három különböző fokát elevenítik meg. Az erényeket ábrázoló esztergomi freskók, melyeket Filippino Lippi valamelyik tanítványa Bakócz Tamás számára festhetett, még a quattrocento derűs világát, rajzszerű formafelfogását, ötletes, dekoratív gazdagságát tárják elénk. Nagyjából Mátyás palotái is ilyen stílusban voltak kifestve, a budai vár egyik termét hasonlóképpen az erények díszítették. Ezzel szemben a gyulafehérvári freskók monumentális szentjei széles, festői stílusukkal már a cinquecento nagyvonalú stílusát képviselik. A vízaknai falfestmények pedig, melyeket Makray Márton és Gergely diák vízaknai számtartók 1522-ben Vincencius mesterrel festtettek, a fejlődés végső állomását, az olasz formák helyi átalakítását jelzi. Vincencius, aki néhány oltárt is festett, nyilván a gyulafehérvári olasz festőnél tanult, annak stílusát, formáit sajátította el.

Falfestményrészlet az esztergomi érseki palotából. XV. század vége.
Renaissance festészetünk pusztulásáért némileg kárpótolnak miniatúrákkal díszített kódexeink. A humanizmussal fellendülő könyvgyüjtés a miniatúrafestészetet hazánkban is új virágzáshoz segítette. Az alapokat itt is Mátyás rakta le, aki pompás könyvtára részére nemcsak Itáliában, Firenzében rendelt kódexeket, a legjobb miniátoroknál (Attavante, Gherardo, Francesco del Cherico), hanem Budán könyvfestő és másoló műhelyt is szervezett, melynek vezetői, illetőleg tagjai voltak az olasz Blandius, a firenzei Francesco Rosselli, a lombard Franciscus de Castello Ithalico de Mediolano, a milanoi Fra Zoan Antonio Cattaneo madocsai apát, a „királyi könyvek miniátora“, meg a dalmát Felix Ragusanus, továbbá bizonyára a király kedvelt szerzetesei, a festéshez értő pálosok. A budai műhely főpapok számára is dolgozott, sőt működése II. Ulászló idejében is továbbfolytatódott. Lombard alapjellegű, sajátos keverékstílusa újabb áramlatokkal vegyülve szinte a mohácsi vészig élt (Perényi Ferenc missaleja). A XVI. század második évtizedében új irányt jelentett Bakócz névtelen, csak monogrammjáról ismert miniátorának működése, aki Bakócz pompás kódexein kívül a gyönyörű címereslevelek sorozatát festette a királyi kancellária részére. (Kanizsay László címereslevele 1519, stb.) Északi elemekkel kevert felsőolasz-velencei stílusa helyi, magyar mesterre vall. A királyi udvarból kiáramló renaissance stílust a vidéki magyar miniátorok is hamar elsajátították, mint Nagylaki István bácsi és fehérvári kanonok kódexe (1489) és több más kézirat tanúsítja. Az új formák még a XV. század vége előtt a kolostorokig hatoltak el. A nagyvázsonyi pálosok 1493–94 táján Kinizsiné Magyar Benigna magyarnyelvű imakönyvébe firenzei eredetű virágdíszt és félig olaszos, félig északi jellegű, kedves Madonnaképet festettek. Hazai magyar miniátorainktól festett kódexeink a renaissance elemek felszívásában, átalakításában a kőemlékekkel mindenben párhuzamos fejlődést mutatnak.

Renaissance freskódísz a gyulafehérvári székesegyház északi mellékapszisában. XVI. század eleje.

Kinizsiné Magyar Benigna imakönyvének címlapja.*
(Hg. Festetich-könyvtár, Keszthely.)
* Magyar Benignának két imakönyve maradt korunkra, mindkettő magyar nyelvű. Az első, amelynek második díszes lapját mutatjuk be, kis 8-adrétben, 208 hártyalevélre van írva. Korát a 177. lapon levő könyörgés címe árulja el: Paal wram betegseegerewl zerzet Imaadsaag. Mivel ismeretes, hogy Kinizsi Pál 1494 május 3-án húnyt el, a kéziratnak valamivel ez előtt kellett íródni. Hihetőleg a nagyvázsonyi pálos-zárdában készült. Írója ügyes miniátor is volt, két díszes kezdőlappal és számos aranyos kezdőbetűvel ékesítette a kötetet. Az első lapon csupán a Kinizsi, a másodikon ezenfelül a Magyar család címere látható.
A renaissance stílus alig ötven esztendő alatt az egész országot behálózta és mély gyökereket eresztve sajátos helyi renaissance kialakítását eredményezte. Ennek egymással összefüggő két változata, a tiszta olasz jellegű és az átalakított helyi stílusirány úgy viszonylik egymáshoz, mint humanista irodalmunk latin és magyarnyelvű emlékei. De még a latin változat is a helyi dialektust beszéli, át meg át van szőve helyi vonatkozásokkal. Emlékeinknek nagyobbik fele meg éppen helyi magyar mesterektől származik. A magyar szellem önmagával rokonnak érezte az olasz renaissance felfogást. Ezért terjedhetett nálunk olyan gyorsan és könnyen, ezért verhetett olyan mély gyökereket a honi földbe és ezért lehetett alapja a további művészi fejlődésnek. A Mátyás udvarából kiinduló magyar renaissance – épúgy, mint a magyar humanizmus – nem semmisült meg a mohácsi vésszel, hanem a fejlődés éltető forrása maradt még másfél századon át.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages