HERMANN EGYED: A VALLÁSOS EMBER A BAROKK KORBAN

Teljes szövegű keresés

HERMANN EGYED:
A VALLÁSOS EMBER A BAROKK KORBAN
Radanay Mátyás pécsi püspök írta 1700-ban: „Magamnak az én pécsi püspökségemben kivántatnának mostan 360 plebánosim, de hol vegyem és mivel tanittassam. Immár tizennégy egész esztendeig engem héában üldöző ellenségim miatt sokszor egy falat kenyerem nem lett volna, ha Isten eő szent Fölsége dicsőséges szent Péter apostollal s több mennyei pátrónusaimmal csodálatosképen sokszor nem tartottak volna.” Püspöksége első hét évében mindössze évi 200 forint jövedelme volt, az is a király kegyéből s hozzá még egy-két gyér lakosságú falu tizede.
A török kiűzésével kerek három évtized alatt feléledt három, 150 esztendeig csak címében élő katolikus egyházmegyének tekintélyes törökdúlta részei. Mindenütt olyanok voltak az állapotok, mint a pécsi püspökségben, mindent újra kellett kezdeni, akárcsak a honfoglalás idején. A nagyváradi egyházmegyében 1556-ban 339 plébánián még kb. 500 pap működött; 1711-ben mindössze három katolikus plébánia és három pap volt az egész egyházmegyében. Benkovich püspök Szt. László székesegyházának még a nyomait sem találta meg. Az erdélyi egyházmegyében a protestáns rendek ellenállása miatt 1715-ig nem volt püspök sem. Egyedül a nyitrai egyházmegyében nem szakadt meg a folytonosság a középkor óta. A felszabadított területeken se templomok, se plébániai épületek, se szemináriumok, se papság nem voltak. A püspökök szegénysége pedig egyelőre minden nagyobbszabású terv megvalósítását lehetetlenné tette.
Sok egyházmegye csak a század közepe táján jutott megfelelő szemináriumi épülethez és teológiai tanári karhoz. A nagy paphináy miatt a század elején a teológusok képzése csak egy-két évig tartott, tanár is csak egy-kettő volt, míg azután, főkép Mária Terézia reformjának (1753) hatásaként, minden szemináriumban négyéves lett a teológiai kurzus, s tárgyait négy tanár adta elő. A piaristák mellett legtöbb helyen a jezsuiták töltötték be a hittudományi tanszékeket, csak itt-ott, mint Pécsen és 1754 óta Egerben, tanítottak egyházmegyei papok. A katolikus papság műveltségének megítéléséhez azonban figyelembe kell vennünk, hogy sokan egyetemeken nevelkedtek: a Pazmaneum révén a bécsin, II. Józsefig a római magyar kollégiumban és főképpen a nagyszombati egyetemen, melynek a jezsuita rend eltörléséig kiváló szaktudású tanárai voltak ebben a korban is (Csapody Lajos, Molnár János). A század közepétől a papság továbbképzését szolgálták a püspöki könyvtárak, amelyeket egyes püspökök (Esterházy Károly egri, Klimó György pécsi és Batthyány Ignác erdélyi püspök) tervszerűen fejlesztettek és utóbb nyilvánosokká tettek.
A szemináriumokban a papjelöltek nevelése teljesen a trienti zsinat szellemében folyt. Az életbe kikerült papság erkölcsi magatartásáról és hivatásbeli buzgóságáról az egykorú források nagy elismeréssel emlékeznek meg. 1753 óta azonban az abszolutista államhatalom mindjobban ránehezedett a papnevelésre. Az állami reformoknak kétségtelenül jó oldala volt, hogy új hittudományi tárgyakat vezettek be (lelkipásztorkodástan, egyháztörténelem, rendszeres szentírástudomány és rendszeres erkölcstan), de a reformokkal együtt benyomult a szemináriumokba a janzenista, gallikanista és febronianus szellem is. Ez a szellem 1784-ben ülte teljes diadalát, amikor II. József az egyházmegyei szemináriumokat megszüntette és három (pozsonyi, egri, zágrábi), majd két (pozsonyi és pesti) generális szemináriumban összpontosította az összes világi és szerzetes papnövendékeket. Kaszárnyaszerű külsőségek közt részben jozefinista szellemű elöljárók és racionalista felfogású tanárok nevelték és tanították a teológusokat. II. József halála (1790) után a magyar püspöki kar egyöntetű követelésére II. Lipót visszaállította ugyan az egyházmegyei szemináriumokat, de a generális szemináriumok szelleme még fél évszázadig kísértett a magyar katolikus papságban.

A római német-magyar kollégium növendékeinek öltözetei. 1770.*
(Országos Széchenyi-Könyvtár.)
A következő munkából: Julius Cordara, Colleggii germanici et hungarici historia. Romae, 1770.
A katolikus papság másik nagy életformájából, a virágzó magyar szerzetességből a török világ után csak törmelékek maradtak meg. A régi monasztikus (bencés, ciszterci, premontrei) rendek közel 200 apátságából és prépostságából csak az ősi Pannonhalma maradt fenn. Leginkább kiállták az idők viharait a ferencesek, akik egyes helyeken még a török hódoltság alatt is kitartottak híveik mellett, és a királyi területen a jezsuiták. A régi rendek egyik-másik apátsága és prépostsága ugyan feléledt a XVIII. században (Zirc, Tihany, Zalavár, Jászó stb.), de csekély taglétszámuk miatt nagyobb jelentőségre nem tudtak felvergődni. Ezek a rendek régi súlyukat a magyar közéletben csak a XIX. században nyerték vissza, amikor tanítórendekké lettek. Mellettük a XVIII. században újabb alapítású rendek vették át a régiek szerepét: kapucinusok, szerviták, kamalduliak, rabkiváltó trinitáriusok, betegápoló irgalmasok, mindenekfelett azonban a piaristák, akik a jezsuitákkal szinte az egész katolikus kultúrterületen megosztozkodtak. Míg azonban a piaristák rendjük célja szerint inkább csak az oktatás terén fejtettek ki érdemes tevékenységet, a jezsuiták a nevelő munka mellett a lelkipásztori tevékenységben is utat mutattak és stílust jelentettek. A katolikus magyar barokk vallásos életforma jellegét elsősorban ők szabták meg. A teljesen kipusztult középkori női szerzetesrendek helyébe a nőneveléssel foglalkozó rendek telepedtek meg hazánkban (orsolyiták 1672, angolkisasszonyok 1770).

A pécsi Szent Ferenc-rendi templom sekrestyéje. A bútorzat Jani Lukács munkája. 1745–1746.*
Kitűnő asztalosmunka, de igen kezdetleges rajzú berakásokkal. Zsabokovszky J. mérnök-felvétele után.

Részlet a zirci apátsági templom belsejéből.*
A templom 1732–1745 között épült. Berendezése rokokó stílusú és rendkívül gazdag.
Szerzetesrendeink belső élete a XVIII. sz.első felében általában friss lendületet vett. A század második felében azonban a korszellem és nem utolsó sorban a felvilágosult államhatalom beavatkozása következtében lazulás állt be, kivéve a jezsuitákat, akik eltörlésükig (XIV. Kelemen pápa, 1773) fegyelmüket töretlenül megőrizték. Vagyonukból nálunk Mária Terézia a tanulmányi alapot létesítette. A többi szerzetesrend életébe is beavatkozott a királynő: a szentszék hozzájárulása nélkül megszabta, hogy a szerzetesek csak 24 éves korukban tehetnek fogadalmat, megszabta a kolduló-szerzetesek létszámát is. II. József megtiltotta a külföldi rendfőnökökkel való érintkezést, majd önhatalmúlag eltörölte a szemlélődő rendeket (karthauziakat, kamalduliakat, klarisszákat), de olyan rendeket is, amelyek részben már gimnázium tanítással foglalkoztak (pálosok 8 helyen, pannonhalmi bencések, pásztói ciszterciek, jászói premontreiek) és foglalkozásukra való tekintet nélkül erősen megtizedelte a többi rendeket is. Eltörölt 134 férfi és 6 női rendházat, hajléktalanná tett körülbelül 1500 férfi és 200 női szerzetest. Nem bántotta a piaristákat, angolkisasszonyokat és irgalmasrendieket. Kolostorpolitikájában nem volt tekintettel ősi magyar tradíciókra sem. Pannonhalmából, a magyar kereszténység bölcsőjéből fogházat csinált. Az eltörölt rendek ingóságait elárvereztette, miközben rengeteg érték ment veszendőbe, ingatlanaikból pedig új plébániák alapítására és gyenge javadalmak felsegélyezésére a vallásalapot létesítette.

Miseing, a hagyomány szerint báró Brigido Mihály szepesi püspöké volt.*
(Magyar Nemzeti Múzeum.)
A szokatlanul díszes miseing és felső öltöny a szepesi káptalan ajándékából jutott a Magyar Nemzeti Múzeumba. Br. Brigido Mihály laibachi hercegérsek 1807-től 1816-ban bekövetkezett haláláig viselte a szepesi püspökséget.
A katolikus egyház újjáépítése hazánkban a török világ után a barokk vallásosság jegyében folyt le. Az ország felszabadításán érzett ujjongó öröm és diadalérzet, a megoldandó feladatoknak szinte mérhetetlensége és az ebből eredő lázas alkotásvágy szerencsés kifejezési formát talált a [A KATOLIKUS BAROKK VALLÁSOSSÁG] barokk vallásosságban, amely a nagyszerűt kereste, az erkölcsi világrendben a hősiesség fokára iparkodott felemelkedni. De a barokk vallásosság kibontakozására nálunk csak akkor nyílt lehetőség, amikor nyugaton már elvirágzóban volt. Óriási a késés, ha meggondoljuk, hogy a barokk vallásosság művészeti, irodalmi, tudományos és gyakorlati megvalósítása Spanyolországban már a XVI. században teljesedett ki és innét már a XVII. században átvette az új katolikus nagyhatalom: Franciaország is. Kelet felé való terjedésének gátat vetett a harmincéves háború. Csak utána tudott elterjedni Németország katolikus részein is.

Jezsuita pap a XVIII. században.*
(Országos Széchenyi-Könyvtár.)
A következő munkából: Ordinum Religiosorum Catalogus. Romae 1714.
Hazánknak ekkor csak keskeny része tartozott formailag a Nyugathoz és ezen a sávon is csak lassan szorult háttérbe a protestáns többség. Már csak azért sem igen alakulhatott ki itt általános, a legalsó rétegekig leható barokk vallásos életforma. Barokk egyéniségek már vannak a XVII. században is: a század elején Pázmány, a század végén II. Rákóczi Ferenc; de földrajzi teret és pszichológiai alapot (diadalérzet) csak a török kiűzése adott a barokk szellemnek. Még ekkor is jó ideig gátat vet kiáradásának a különleges magyar akadály: az egyház vázolt szegénysége s a visszahódított területek népi üressége. A magántelepítések, köztük az egyházi javadalmasoké is, nagyjában a XVIII. század harmincas éveinek végére fejeződtek be. Az egyházi, katolikus világi, sőt Mária Terézia haláláig az állami birtokok is benépesülnek katolikus néppel. De a birtokok a betelepítések után is csak huzamosabb idő mulva váltak igazán jövedelmezőkké és a nagy anyagi erőforrásokat feltételező barokk vallásosság külső megnyilvánulásának pénzügyi bázisaivá. Innen van, hogy nálunk monumentális barokk egyházi épületek (dómok, püspöki paloták, könyvtárak, szerzetesi rendházak és templomok) csak a század közepétől emelkednek, amikor a külföldön ez a stílus már elvirágzott. A falvakba a barokk egyházművészet természetesen még későbben jutott el. A temesi bánságban pédául, amely pedig kincstári telepítés volt, a királynő által elrendelt vizsgálat még 1766-ban is elképesztő állapotokat talált: sárral tapasztott rőzsefalú, deszkából összerótt „templomokat”, hihetetlenül szegényes felszereléssel. Akadt templom, amelyben az Oltáriszentséget egy teknőben őrizték az oltár mögött. Az ország nyugati, töröktől nem dúlt felében természetesen jobb volt a helyzet. Sopron megyében pl. alig van közöség, amelyben ne volna téglából, kőből épült templom, sokszor fényes felszereléssel.

Szekrény ereklyetartókkal a Jézus-társaság egykori trencséni rendházából.*
(Magyar Nemzeti Múzeum.)
A trencséni jezsuita-rendház (alapíttatott 1649-ben) hazánkban a leggazdagabbak közé tartozott. A rendházban több mint ötven szent ereklyéit őrizték szebbnél szebb ostensoriumokban. Közöttük a magyar szent királyokén kívül Loyolai Ignác és Xavéri Sz. Ferencét is. Az ereklyetartók a XVIII. század elején készült díszes szekrényekben állottak s az illető szentek emléknapjain a hívők tiszteletére az oltáron voltak közszemlére téve. Az ereklyék teljes sorozata 1918-ban a Vallásalap örökletéte gyanánt a Magyar Nemzeti Múzeumban nyert elhelyezést.
Ezeken a részeken volt elegendő lelkipásztori állomás és pap is. A felszabadított területeken azonban plébániák alapítása is csak a század közepe táján vált lehetségessé, amikor már elég pénz és pap volt hozzá. Egyik-másik püspök ekkor valóságos csodákat művelt. Padányi Biró Márton veszprémi püspök (1745–1762) egymaga 84 plébániát alapított, ill. újított fel. Az egri egyházmegyében 1699–1799 között szinte a semmiből [AZ EGYHÁZI ÉLET BELSŐ KIÉPÍTÉSE] 353 plébánia, 66 helyi lelkészség és 125 kápláni állomás létesült. A vallási élet erőteljes fellendüléséhez azonban nemcsak az alsóbb lelkipásztori állomások kiépítése volt szükséges, hanem a felső hierarchiai szervezeté is. Ez pedig, amelyen legutoljára Kálmán király épített hazánkban, ebben a korban már nem felelt meg az idők követelményeinek. Az óriási esztergomi egyházmegye felosztása már Pázmány óta megbeszélés tárgya volt, de csak Mária Terézia energiája vitte keresztül. 1776-ban kihasította belőle a besztercebányai, a rozsnyói és a szepesi egyházmegyét. A következő évben megalkotta a veszprémi egyházmegye területéből a székesfehérvári, a győriéből pedig a szombathelyi püspökséget. A királynő ezt a széttagolást apostoli főkegyúri jogán, de a római szentszék teljes kikapcsolásával végezte el, ami mutatja, hogy az államhatalom igazolásul egyházpolitikai intézkedéseihez még ősi katolikus formát keres, valójában azonban már teljesen a felvilágosult abszolutizmus szellemében jár el.

Kanonokok téli öltözete a XVIII–XIX. század fordulóján.*
(Országos Széchenyi-Könyvtár.)
Bikkessy munkájából. Lásd hozzá a 159. laphoz tartozó jegyzetet. Alíárása: Magyar kánonok-urak Téli öltözetben.
Az egyházi szervezet kiépítésével és egyházi személyzet nevelésével az egyházi és vallásos élet belső kiépítése is megkezdődött, az újjászervezett területeken természetesen a vázolt nehézségek diktálta vontatottabb ütemben. De a formulát készen kapta a XVIII. századi papság a jezsuiták által fogalmazott „Regnum Marianum” eszméjében. Nagyobbrészt a jezsuiták mutatták be és terjesztették megvalósításának eszközeit is. A Regnum Marianum alapgondolata – ennek az eszmének ezen a helyen főképpen a vallási tartalmát tekintve – hogy Magyarország atyja az Isten, mennyei anyja Szűz Mária, Szent István, akinek tisztelete csodálatosan megmaradt jobbjának újra feltalálásával ekkor lendült fel igazán, neki mint Magyarország Nagyasszonyának ajánlotta fel országát. Ez népünknek a Patrona Hungariae különös pártfogását szerezte meg, mindaddig, míg hűségesek vagyunk hozzá. Ezért optimista a XVIII. század katolikus magyarjának történetszemlélete: a Regnum Marianum tükrében a magyar mult hőseit, eseményeit és eszményeit dicső színben látja és büszke rájuk.

Ezüst fogadalmi táblácska 1758-ból a tisztitótűzből megszabadult Podhorányi Borbála emlékére.*
(Magyar Nemzeti Múzeum.)
Az eredeti 18×14.5 cm. nagyságú, ezüstlemezből vert tábla latin felírása szerint annak emlékére készült, hogy egy 1758-ban 15 éves korában elhunyt leánykának lelke, édes anyja könyörgésére, huszonhat és nem egészen háromnegyedórai szenvedés után a tisztítótűzből megszabadulva az örök enyhülés helyére jutott. A felírás eredeti szövege így hangzik: Nobilis Virgo Barbara Podhorányi Annorum XV. in Januario Anno 1758 pie mortua, post 26 horarum et non plene trium quadrantum purgatorium precibus Dulcissimae Genitricis suae Dominae Clarae Iancso liberata transii[t] in refrigerium aeternum. Az érdekes emlék nyitramegyei templomból jutott a Magyar Nemzeti Múzeumba.
Optimista a jövőt illetően is: nem lesz baj, mert véd bennünket a Nagyasszony. Ezért kívánja azonban forró óhajtással azt is, hogy minden magyar térjen vissza az ősi katolikus hitre. Ezt az eszmét terjesztették a jezsuiták – és a piaristák – nagyszámú iskoláikban, kongregációikban, a barokk tömegnevelés jellegzetes nevelési eszközeivel: a fényes iskoladrámákkal, amelyek tárgya igen gyakran a magyar mult egy-egy lelkesítő jelenete. Mindezekben az intézményekben és produkciókban általában a latin nyelvet használták s így a nem magyar ajkú, de a latin nyelvet értő polgársághoz közel vitték a magyar lelki egység ideológiáját.

Ipolyi Gáspár kanonok († 1762) önsanyargatása. Egykorú rézmetszet.*
(Történelmi Képcsarnok.)
Ipolyi Gáspár a hontmegyei Szalkán született 1728. nov. 1-én; 1733-ban dömösi plébános, 1749-ben esztergomi kanonok, 1760-ban szentgyörgymezei prépost lett. Jótékonyságában és példás önmegtartóztatásban eltöltött élet után aránylag fiatalon 1762 dec. 30-án húnyt el. Csak halála után került napvilágra, hogyan sanyargatta testét. A láncok levehetetlenül tagjaira voltak kovácsolva. Itt bemutatott rézmetszetű képét Pozsonyban, Landerer Mihály adta ki. Hasonló képmása Stockmann augsburgi kiadónál is megjelent.
Az egyszerű néphez természetesen a barokk kor lelkipásztora is a maga nyelvén szólt. A magyar katolikus hitszónoklat formája ugyan már a XVII. században született meg (Pázmány), de még a XVIII. században is akadt sok püspök, aki a Tridentinum szellemében gyakran maga hirdette az igét. Messze mindegyik előtt járt ezen a téren is P. Biró Márton. Gondja volt a püspöknek arra is, hogy a falusi papság igehirdetésének nívója emelkedjék: nemcsak a beszédek tárgyát és formáját írták elő, hanem, mint Esterházy pécsi és Batthyány Ignác erdélyi püspök, cenzuráztatták is azokat. A prédikációk különleges fajtája volt a katechetikus beszéd. A trienti zsinat írta elő, hogy a pap a hit elemeit a templomban köteles magyarázni a felnőtt híveknek is. Hogy a híveket fokozottan bevonhassák a katechetikus munkába, a jezsuiták Mária Terézia megbízásából nálunk is meghonosították a keresztény oktatás társulatát. Nem egy egyházmegyében minden plébániában megalakult s hatása a nép erkölcsi és hiteléletére igen áldásosnak bizonyult. Maradandóvá tették a katechetikus oktatást a káték. Csak a győri egyházmegyékben két év alatt 62.000 Canisius-kátét osztottak ki a nép között (1750 körül). Ugyancsak a jezsuiták voltak a rendesen nyolc napig tartó népmissziók apostolai is. Ezek a missziók egész vidékek lakóinak ezreit gyüjtötték egybe s engesztelő körmenetüket, barokkos külsőségek közepette, kereszttel a vállán, töviskoszorúval a fején, gyakran a földesúr maga vezette. A misszióknak rendszerint igen mély erkölcsi hatásuk volt és nem egy helyen a protestánsokat is vonzották.

A mátraverebélyi búcsújáróhely a XVIII. században.*
(Országos Széchenyi-Könyvtár.)
A következő könyvecskéből: Sz. Mihályi Mihály, Folyó Vizzé nevelkedett kis kut, az az Mátra-Verebélyi vagyis Tóth-Verebi T. Neograd vármegyében lévő … SZ. kutnak eredetéről, ottan lött történetekről… irtt könyvecske… Pesten 1797, Füskuti Landerer Mihály bet.
Az állandó valláserkölcsi ráhatás és egyúttal a keresztény társadalmi rendek összefogásának eszközei voltak a különböző Mária-kongregációk, amelyek virágkora nálunk szintén a XVIII. századra esik, továbbá a legkülönbözőbb más testvérületek és társulatok, melyek közül a legrégebbiek és legkedveltebbek a Szentháromság és az Oltáriszentség társulata. Majdnem valamennyi eucharisztikus népénekünk ebből az időből való. A vallásos élet mélységének jele, hogy az Oltáriszentség vétele egyre gyakoribbá lett. A mátraverebély-szentkuti kegyhelyen például még 1784 augusztus 14-én is 15.000 ember járult az Oltáriszentséghez, 20–25 gyóntató is alig győzte a gyóntatás munkáját. A Regnum Marianum eszméjével függ össze középkori marianus kegyhelyeinek felújulása és számos új zarándokhely (Máriavölgy, Pócs, Besnyő, Andocs, Gyüd, Kiscell, Lorettom, Radna) kialakulása, amelyeken főkép a ferencesek fejlesztették ki a népies és népszerű magyar ájtatosságokat. De külföldre is szívesen elzarándokoltak a magyarok. Így a korai középkortól kezdve egészen a XVIII. század hetedik évtizedéig Aachenbe, főkép azonban a Nagy Lajos óta szinte magyarnak számító kegyhelyre, Mariazellbe, míg azután a felvilágosult államhatalom ezeket a színes népi ájtatosságokat be nem tiltotta azon a címen, hogy munkakerülésre csábítanak és velük a nép kiviszi a pénzt az országból.

A rabkiváltó trinitáriusok nagyszombati rendháza kongregációs albumának címképe 1712-ből.*
(Országos Széchenyi-Könyvtár.)
A trinitárius szerzeteseket Keresztély Ágost herceg bíbornok esztergomi érsek telepítette le Nagyszombatban 1710-ben. Nem sokkal később alakult meg a Szentháromság tiszteletére szentelt kongregációjuk és készült el annak vörösbársonyba kötött díszes albuma. Első lapján kétfejű sasos nagy címer alatt III. Károlynak 1712-ből keltezett sajátkezű aláírása foglal helyet. Az utána következő oldalakat előkelő urak és úrnők címei díszítik, a szerényebb tagok csak nevükkel szerepelnek. A pogány rabságra jutott szerencsétlenek kiváltásával foglalkozó szerzet rendkívül népszerű volt, s nemes céljaira jelentékeny adományokat kapott. 1784-ben József császár törölte el. Albumának címképén a rend alapítóinak, Mathai Szent Jánosnak (szül. 1160) és Valoisi Szent Félixnek (szül. 1127) térdelő alakja látható a rend ruházatába öltözve.
A magyar barokk vallásosságnak alig fél évszázad lehetősége volt a nyugodt kifejlődésre. A késői kezdetet csakhamar követte a megállás. Ezért sokkal szerényebbek – minden szépségük mellett is – a magyar barokk kor művészi emlékei a külföldienél, de jóval egyszerűbbek a hitélet formái is. Ez vizont azzal az előnnyel járt, hogy amikor beköszöntött a barokk formák kérlelhetetlen ellensége, a racionalista felvilágosodás szelleme, nem talált annyi lebontani valót, mint a külföldön. A barokk kor vallásos életformái nálunk ma is szinte változatlanul fennállnak. A külföldi barokk vallási megújhodást belülről sekélyesítette el a pompázatos külsőségek túlzott hangsúlyozása. Nálunk inkább kívülről ható tényezők iparkodtak azt elfojtani. Az államhatalom első kísérletei az egyházi terrénum laicizált birtokbavételére szinte egybeesnek a barokk kor kezdeteivel. 1682-ben Szelepcsényi György prímás még akadálytalanul visszautasíthatta a francia klérus gallikán artikulusait, de Kollonics Lipót már egy évtized mulva megformulázta a tételt, hogy Magyarország „apostoli” királyság, így a királynak joga van felügyelnie az egyházra és az egyházat érintő intékedéseiben a római szentszéktől függetlenül járhat el. Lipót császár az ő ösztönzésére 1703-ban valóban szabályozta a főpapok végrendelkezési jogát, az 1715-i országgyűlés pedig kimondotta, hogy a király felügyel az egyházi javadalmakra is. III. Károly ennek a felügyeleti jognak a gyakorlását már laikus szervre, a helytartótanács kegyesalapítványi bizottságára bízta (1724). Ugyancsak ő állította fel (1733) a plébánosok pénztárát, szegény javadalmasok felsegélyezésére és lefoglalt erre a célra kisebb javadalmakat és püspöki jövedelmeket.
[AZ EGYHÁZ ÉS AZ ÁLLAM] Mária Terézia már szellemi téren is érvényesítette apostoli királyi hatalmát. Bár atyjához hasonlóan ő is mélyen vallásos, hű leánya volt egyházának, családi tradíciói, amelyekből azt tanulta, hogy a Habsburgok olasz tartományaikban a hit és erkölcs (pure spirituala) kivételével szinte korlátlanul intézkedtek az egyház ügyeiben is, fogékonnyá tették bizalmas emberei tanácsai iránt, hogy a monarchia területén is ugyanazokat a jogokat gyakorolhatja. Ezért vette fel 1756-ban hivatalosan is a „rex apostiolicus” címet. Tanácsadói és bizalmasai (Kaunitz kancellár, Van Swieten, magyar ügyekben Kollár Ádám, teológiai kérdésekben Rautenstrauch apát, továbbá az 1760-ban felállított államtanács tagjai) janzenisták, gallikanisták, sőt részben már hitetlen szabadgondolkodók voltak. Ők már Febronius (Hontheim trieri segédpüspök) híres könyvének megjelenése előtt (1763) kialakították az állami mindenhatóság elméletét és gyakorlatát az egyház felett. Febronius könyve mégis kapóra jött nekik, mert benne elméleteik magasrangú egyházi személy részéről nyertek jóváhagyást. Ezek a tanácsadók vitték bele a királynőt az egyházmegyék önhatalmú felosztásába, a teológiai tanterv szabályozásába, a szerzetesi fogadalom idejének megszabásába. Pedig a királynő vallásos lelke irtózott a hitetlen szabadgondolkozástól és XIII. Kelemen pápa kívánságára 1767-ben készséggel elrendelte a libertinus könyvek elkobzását.
Vallási meggyőződésében és erkölcsi életében II. József nem volt libertinus, sőt VI. Pius pápa mondotta róla, hogy a császár a legjobb katolikus. De egyházpolitikai felfogása már teljesen racionalisztikus volt. Az egyházat érintő intézkedéseiben már nem az apostoli felség jogforrására hivatkozott, hanem minden jogát az abszolút fejedelmi hatalomból vezette le. Ezt a hatalmat több mint hatezer vallásügyi rendeletével az egyházi élet minden vonatkozásában – valóban szigorúan csak a „pure spiritualia” kivételével – gyakorolta is, a szemináriumok és szerzetesrendek eltörlésétől egészen az istentisztelet külsőségeinek szabályozásáig. Egyházi házassági akadályokat törölt el és újakat állított fel, pápai bulla (Unigenitus) kihirdetését tiltotta el és a placetum kíméletlen alkalmazásával szinte hermetikusan zárta el a monarchia egyházát Rómától. Ezzel a katolicizmus egyik lényeges alkotóelemét: az egyház fejével való gyakorlati úniót tette lehetetlenné és így minden jószándéka ellenére végzetes sorvadásra ítélte a katolikus vallásosságot. Egészben véve az ő uralkodása szabadította fel az addig többé-kevésbbé még lappangó egyházellenes áramlatokat nemcsak a politikában, hanem a társadalomban is.
Az újabb szellemi áramlatok egyik közvetítője hazánkban a piarista rend volt (Cörver Elek és János, Bajtay Antal stb.). A rend tagjai – olasz forrásokból – az akkoriban modern természettudományos műveltséget és filozófiát (Newton, Leibniz, Wolff) terjesztették, melyet a barokk korszak iskolája sajnosan elhanyagolt, de amely még éppenséggel nem volt vallásellenes. A magyar arisztokrácia Bécsben élő tagjai azonban már az ötvenes évek elején megismerkedtek – legtöbben mint szabadkőmívesek – a hitetlen, vallás- és egyházgyűlölő francia felvilágosodással. A hatvanas évektől már ezerszámra találhatók arisztokratáink könyvtáraiban ilyen szellemű francia könyvek, amelyeket a bécsi cenzura akadálytalanul átengedett. Főkép II. József alatt árasztotta el az országot a legdurvább materialista pamfletirodalom, amelynek talán legjellemzőbb magyar visszhangja, hogy például Batthyány Alajos gróf a klastromokat bordélyházakká akarta átalakítani, mert utóbbiakra higienikus szempontból szükség van.

Imakönyv ezüst kötése a XVIII. századból.*
(Magyar Nemzeti Múzeum.)
Aranyozott ezüst, filigrándíszes könyvtábla, három festett zománclapocskával. A Dessewffy család kincstárából származik.
A katolikus főpapság teljes erejéből küzdött a hitetlenség és erkölcsi libertinizmus mindent eldöntéssel fenyegető áramlata ellen. A szentkorona országainak 19 püspöke közül II. József trónralépésekor 11 volt a római Germanico-Hungaricum neveltje. Lelküket még a jozefinizmus egyházpolitikai eszméi sem érintették, sőt akadtak köztük, akik férfiasan ellentmondtak a császárnak is (Batthyány József prímás, Esterházy Károly egri, Andrássy Antal rozsnyói püspök). A katolikus apologéták is sorompóba állottak (Csapody Lajos, Kenyeres József, Molnár János jezsuiták, magyar nyelven Alexovics Vazul pálos és Szaitz Leó szervita stb.). De most bosszulta meg magát a századeleji túlságos ráhagyatkozás az államhatalomra, amely most már nem védője volt az egyháznak, hanem ellentmondást nem tűrő irányítója. A legnagyobb veszedelem éppen abban rejlett, hogy az államilag oktrojált szemináriumi nevelés, főkép II. József generális szemináriumaiban, a jövendő felső és alsó papságból is szisztematikusan kiölte az egyházias felfogást. A tanárok (egyházjogászok és egyháztörténészek) között nemcsak febroniánusok voltak, akik az egyházi mult kíméletlen kritizálásával rontották hallgatóik egyházias érzését, hanem teológiai racionalisták is. Az eredmény egyes neveltjeikben valóban elriasztó volt (Martinovics, Fessler, a fiatal Verseghy). Az új áramlatok a legmélyebben a jövő papságát nevelő rétegbe, a teológiai tanárokba ették bele magukat. A tiszteletreméltó felkészültségel és buzgalommal harcoló apologéták hatása a jövőt illetően ezért nem lehetett átütő és tartós a világi társadalomban sem.

A Biró Márton által a veszprémi püspökség sümegi vára alatt épített kastély.*
Biró Márton veszprémi püspök (1744–1762) a XVIII. század közepén építette a szép és terjedelmes kastélyt közvetlenül a püspökség hajdani vára alatt, amelynek terjedelmes romjai pompás háttérül szolgálnak az újabb idők kényelmes urilakának. Termeit és szobáit stukkó mennyezetek, faburkolatok, freskók díszítik. Könyvtárszobájának berendezését utóda, br. Hornig Károly püspök az Iparművészeti Múzeumnak ajándékozta. Képét lásd a 486. oldalon.

Színarany áldozókehely. Mária Terézia ajándéka gyóntatója, Kampmiller Ignác jezsuita atya, a trencséni rendház főnöke számára.*
(Magyar Nemzeti Múzeum.)
Igen pompás bécsi ötvösmunka, királynéhoz méltó ajándék.
A katolikus felfogásból egyre jobban veszítő államhatalom magatartása a protestánsokkal szemben a XVIII. században egyre türelmesebb lesz. A század elején ugyan még mást jósoltak az események. A vallásügy a XVII. században még az országgyűlés dolga volt, tehát közügy; ekkor azonban a rendek, nem tudván egymással megegyezni, a király kezébe tették le a vallási kérdések rendezését. A vallás ügye tehát egyszerű közigazgatási kérdéssé vált, amelyet a király saját belátása szerint intézhetett, döntése ellen pedig a protestánsoknak nem volt [A PROTESTÁNSOK HELYZETE] módjukban az országgyűléshez fordulni orvoslásért.
Már az 1681-i országgyűlés határozatai is királyi propozíciók voltak. Lényegük az, hogy a protestánsok azokban a királyi megyékben, ahol többségben voltak, megtartották szabad vallásgyakorlatukat, 12 nyugati megyében azonban csak a törvénycikkben megszabott helyeken, amelyeket ezért artikuláris helyeknek neveztek, gyakorolhatták szabadon és nyilvánosan vallásukat. Szabad vallásgyakorlatot kaptak később a végvárakban szolgáló protestáns katonák is. Az 1687-es országgyűlésen a király már nyiltan kimondotta, hogy a felekezetek vallásügye pusztán az ő jóindulatától függ és nem az országgyűlés dolga. Ennek megfelelően 1691-ben már csakugyan teljesen önállóan, Kollonics fogalmazásában adta ki az 1681-es törvények magyarázatát (explanatio Leopoldina), amely szerint az artikuláris helyek protestáns lelkészei ezeken kívül nem végezhetnek lelkészi teendőket, de a hívek – ha lefizették az illetékes katolikus plébánosokat a stólát és papi tizedet – bemehetnek az artikuláris helyekre lelkészeikhez.
A protestánsok kénytelenek voltak megülni a katolikus ünnepeket, a protestáns mesterek pedig résztvenni a céhekkel a katolikus körmeneteken, aminek persze a katolikusokra kedvezőtlen, pontos fordítottját ebben az időben a protestáns államokban Európa-szerte szintén megtalálhatjuk. A győztes fél ekkor – az államhatalom teljes támogatását élvezve – még kímélet nélkül érvényesítette hatalmát. Az 1701-i újabb explanatio, amelyet ugyancsak Kollonics készített, megszüntette a végvári jellegüket elvesztett helyeken a katonák szabad vallásgyakorlatát és kijelentette, hogy ez a jog a protestánsokat a felszabadított területeken egyáltalán nem illeti meg. Ez volt az elv. De a gyakorlatban a felszabadított területek protestáns lakosai majdnem mindenütt nyilvánosan gyakorolták vallásukat, sőt például a győri egyházmegyében az artikuláris helyeken kívül is tucatszámra voltak protestáns lelkészek és templomok.

Fitter Ádám a szentség hírében elhúnyt jezsuita erdélyi püspök, a göröghitűek térítője (1679–1741).*
Az eredeti rézmetszet mérete 8.3×12.7 cm. Jelzése: F. L. Schmitmer sc. Viennae. A kiváló főpap 1679-ben a nyitramegyei Hrussón született, evangélikus szülőktől. A XVIII. század második negyedében az erdélyi gör. keletieket térítette s állítólag 400 papjukat nyerte meg az uniónak. Egy évig viselte az erdélyi püspök tisztjét, azután méltóságáról lemondva a nagyszombati rendházba vonult vissza. 1741 nov. 11-én húnyt el.
II. Rákóczi Ferenc szabadságharca átmenetileg megint az országgyűlés elé vitte a vallásügyet. A szécsényi országgyűlés (1705) kimondotta, hogy a régi, a protestánsokra kedvező törvények újra életbelépnek. Kimondotta továbbá, hogy földesúri jogon nem lehet senkit sem kényszeríteni vallásában. Vegyes bizottságokat is küldött ki az országgyűlés, amelyek feladata lett volna a templomokat a többség kezére adni, de egyúttal a kisebbség számára is biztosítani a vallás gyakorlatának lehetőségét. A protestánsok követelésein kívül bizonyára a fejedelem meggyőződése is hozzájárult e határozatok megszületéséhez, hiszen mély katolikus meggyőződése mellett ott éltek lelkében protestáns őseinek hagyományai is. Ő az egyedüli ember ebben az időben, aki korát messze megelőzve vallja a modern tolerancia gondolatát. De vezette a politikai eszélyesség is: főképpen ez vitte rá arra, hogy a protestánsok egyik főkövetelését, a jezsuiták részleges számüzetését elrendelje.

Rákóczi Ferenc emlékérme a vallásszabadságra. 1705-ből.*
Előlapján a fejedelem képmása és a következő körirat: FRANCISCUS II D[ei]: G[ratia]: TRANSYL[vaniae]: PRIN[ceps]: RAKOCZI. DUX. CONFOE[deratorum[: R[egni]: H[ungariae]: STAT[uum]: Hátlapján a három keresztény felekezet jelképes alakja a közös oltár tüzénél. Körirat: CONCURRUNT. UT. ALANT. Alul: D[aniel] W[arrou] és CONCORDIA RELIGIOUM. ANIMATA. LIBERTATE, A[nno] M.D.CC. In CONI[ventu]: SZECH[enyiensi.]:
A Rákóczi-felkelés bukása után III. Károly eleinte szintén belement a vallásügyek országgyűlési tárgyalásába, de a rendek nem tudtak egymással [A CAROLINA RESOLUTIO] megegyezni. A protestáns kisebbség olyan erős volt, hogy vele szemben a többség nyugodt országgyűlési tárgyaláson nem vihette keresztül akaratát. Az ellentétek az 1728-i országgyűlésen a törvényelőkészítő bizottságok esküje körül végkép kiéleződtek. A katolikus rendek azt kívánták, hogy a protestáns tagok is a Werbőczy-féle úgynevezett dekretális esküt tegyék le, amelyben Szűz Máriáról és a szentekről is szó volt. A döntést végül is a király kezébe tették le, aki így megint a rendek beleegyezésével és most már véglegesen kapta meg a hatalmat a protestáns ügyek eldöntésére s 1790-ig csakugyan rendeleti úton szabályozta azokat.

Pálos szerzetes a XVIII. században.*
(Országos Széchenyi-Könyvtár.)
A 427. lapnál idézett munkából. 130. tábla. Aláírása: Monachus S. Pauli in Hu[n]garia.
1731-ben adta ki III. Károly király a Carolina Resolutiot. Ez a mellett, hogy fenntartotta az 1681-i és 1687-i törvényeket, egyelőre még súlyosbította a protestánsok helyzetét, amennyiben a közhivatalok protestáns viselőinek előírta a dekretális esküt. Az 1734-es Resolutio viszont megszabta a protestáns egyházak szervezeti kereteit: a reformátusoknak és evangélikusoknak egyaránt négy-négy superintendentia felállítását engedélyezte. Már ekkor is történt azonban egy esemény, amely megbizonyította, hogy a protestánsoknak viszonylag inkább előnyére fog válni a vallásügyek királyi elintézése. Althan Fr. Mihály váci bíboros-püspök ugyanis tiltakozott a Carolina Resolutio egyes rendelkezései miatt. A király a tiltakozást Pest vármegye közgyűlésén széttépte, Althan javadalmát egy időre zár alá vétette és a püspököt Bécsbe citálva megdorgálta. Ezzel jelét adta annak, hogy rendeleteinek a katolikusokkal szemben is érvényt fog szerezni.
Mária Terézia uralkodásának első fele protestáns viszonylatban egyenes folytatása volt atyja politikájának. Az államtanács felállításával változott ismét a helyzet. A királynő ugyanis inkább a mérsékeltebb felfogású tanácsosokra, így br. Borié, majd a konvertita br. Gebler politikai toleranciát javalló előterjesztéseire hallgatott. Elvi döntéseket ugyan ekkor még nem hozott és ezért a rendeletekben még nagy az ingadozás, de a szigorú felfogás lassankint mégis enyhül a protestánsokkal szemben. Az államtanácsosok a templomfoglalásokat mindíg ellenzik, az azelőtt oly nehezen elérhető templomjavításokat és bővítéseket egyre könnyebben engedélyezik. A protestáns tömegek ugyan még keveset éreztek a megenyhült légkörből, mert a helytartótanács és a katolikus többségű megyék a királyi rendeleteket iparkodtak hatálytalanítani. De hogy a királynő is komolyan vette a protestánsoknak tett engedményeket, az ismét bebizonyosodott abból, hogy – külföldi protestáns hatalmak közbelépésére is – elkoboztatta P. Biró Márton veszprémi püspök, majd Damjani János váci főesperes egy-egy munkáját, amelyekben a XVII. század szelleme szerinti eljárást követeltek a protestánsokkal szemben. Csak a házasság kérdéseiben maradt a királynő hajthatatlan. Elrendelte, hogy vegyesházasságok csak katolikus pap előtt köthetők érvényesen, 1768-ban pedig az összes gyermekek katolikus neveléséről kötelező reverzálist írt elő.

Bíró Márton veszprémi püspök. Haidt rézmetszete a főpap halála idejéből.*
(Történelmi Képcsarnok.)
Mérete 9.4×14.9 cm. Jelezve J. G. Haid sc. Az életrajzi adatokat az aláírás tartalmazza.
II. Józseffel azután beköszöntött az elvi tolerancia ideje. A vallási toleranciáról vallott felfogásának gyökerei Pufendorf természetjogi elméletéhez nyúlnak vissza, amely szerint az uralkodó kötelessége a polgárok jólétét emelni, de nem feladata a vallást erőszakkal rájuk kényszeríteni. Egyenjogú polgárokként kell tehát kezelnie a másvallásúakat, ha nem hirdetnek [II. JÓZSEF INTÉZKEDÉSEI] szektárius, államellenes tanokat. A türelem főkép akkor illeti meg őket, ha szabadságukat szerződések és törvények biztosítják. Innen a rendi hagyományokra különben semmit sem adó császár megértése a magyar protestánsok iránt. A császár legelső intézkedései között valóban ott találják a türelmi rendeletet (Edictum Tolerantiale, 1781), amely 100, később 50 családnak engedélyez bárhol oratoriumot, lelkészt, iskolát és tanítót. Az oratoriumoknak eleinte ugyan nem lehetett tornya, harangja és utcáról nyíló bejárata, de a császár később ezeket a megszorításokat is mellőzte. A vegyesházasságok kérdésében is enyhített a protestánsok helyzetén. Eltörölte a kötelező állami reverzálisokat. Ha az apa katolikus volt, akkor ezután is minden gyermek az ő vallását követte, de ha protestáns volt, akkor fiúgyermekei protestánsokká lehettek. Elvonta a tiszta protestáns házasságokat a katolikus konzisztóriumoktól, amelyek eddig – a protestáns házassági elvek szerint – ítélkeztek felettük. Felmentette a protestánsokat a katolikus papnak fizetendő stóla alól, a protestáns mestereket pedig a körmeneteken való részvétel alól. A császár intézkedéseit nagy fellendülés követte a protestáns egyházakban. Néhány év alatt 1015 anya- és leányegyház kelt életre.
A magyarországi protestantizmus belső fejlődése a XVIII. században az egyházpolitikai helyzet szerint ingadozott. Mindenekelőtt jellemzi a világi elemek már az előző században megkezdődött benyomulása az egyházak irányításába. A fejlődésre külföldi példák (németországi kálvini presbyterium, angol puritanizmus) is hatottak, de a politikai szükségesség is ilyen irányba terelte a fejlődést. 1714–1715 óta a protestáns érdekeket a bécsi udvarnál ugyanis szinte kizáróan csak a befolyásos protestáns főurak képviselhették, akik ennélfogva joggal kérhettek részt az egyház irányításában is. A második Carolina Resolutióban a világi elem részvétele (evangelikus felügyelők és egyetemes főfelügyelő, református gondnokok és egyetemes főgondnok) államilag is elismert formát nyert. A protestáns lelkészek részéről a világi elem térfoglalását ellenállását követte, főképpen a tiszántúli vidékeken, ahol protestáns nagybirtokos réteg nem volt és az [A PIETIZMUS ÉS A FELVILÁGOSODÁS KEZDETEI] egyházak ennek pártfogását nem érezték. A világi elem azonban végül is 1791-ig a lelkészi karral egyenrangú helyet harcolt ki magának az egyházban.

A Tisza-család nagyváradi háza, amelyben II. József türelmi rendelete után 1784 január 1-én az első református istentiszteletet megtartották.*
A nevezetes épületbe, amelyben Tisza Kálmán is született, az oláh megszállás alatt előbb a rendőrséget telepítették bele, azután lebontották.
A nehéz időkben, Lipót és III. Károly alatt a protestáns vallásosság befelé fordult, megszilárdult és elmélyült. A megmaradt gyülekezetek megerősödtek és összeforrtak. Az evangélikusok közt a merev skolasztikus orthodoxiával szemben már a XVII. század végén elterjedt a bensőségesebb, bibliás vallásosságot terjesztő coccejanizmus, ami természetesen nem ment heves viták nélkül. A vallási közszellem emelésére különben a protestáns papság, mivel az államhatalomtól támogatást nem remélhetett, az addig elhanyagolt egyéni pasztoráció és lelki ráhatás eszközeit is igénybe vette. Ezt a feladatot a Halleben, Franckenál tanult nagyszámú hallgató a pietizmus mozgalmával meg is oldotta. Jelentősen megkönnyítette munkájukat, hogy a pietizmus jellegzetes eszköze, a házi áhítatgyakorlat nálunk a nem-artikuláris helyeken már megszokott dolog volt. A pietista papok főképpen a városokban gyökereztek meg, de a Dunántúl színmagyar, de egyházilag szervezetlen evangelikusságát kivéve, mindenütt ellentétbe kerültek a hivatalos egyházzal. Az izgalmak lecsillapodtával azonban a pietizmus még a legortodoxabb és legszilárdabb hivatalos szervezettel bíró erdélyi szászság között is hódított, sőt itt a reformátusokra is hatott.

Keczeli Sára Úr-asztalára való terítője 1740-ből.*
(Magyar Nemzeti Múzeum.)
Hímzett felírása így hangzik:
KETZELI SARA TSINALTATTA
ISTEN DITSÖSÉGÉRE
EZER HETSZ NEGYVENEDIK
ESZTENDÖBEN.
Az állami cenzura a protestáns irodalomban főképpen a dogmatikus és polemikus munkákat tartotta szemmel. Így érthető, hogy a XVIII. század protestáns irodalom súlypontja a gyakorlati vallásos és történelmi munkákra terelődött át. A vallásos írók közül kitűntek Szikszai György debreceni lelkipásztor és a világi Ráday Pál. Mint történetírók örökítették meg nevüket a református Bod Péter és evangélikus részről az államismereti iskola nagy megalapítója, Bél Mátyás (Notitia Hungariae).

A késmárki ág. ev. fatemplom. 1717.*
Az érdekes, a maga nemében páratlan templom keletkezéséről Buchholz Jakab Historischer Geschlechtsbericht c. naplókönyvében ezt jegyezte fel. Anno 1717 den Sommer ist die Keszmarker Evangelische vorsädter Kirchen heilige 3 faltigkeit genannt, aufgebaut worden… Der Bau – oder Zimmer Meister war Georgius Mittermann von Deutschendorf (Poprád). A teljesen vörösfenyő gerendákból keresztalakban épült templom napjainkig eredeti állapotában maradt fenn.
A pietizmussal egyidőben, sőt részben belőle kisarjadva a protestánsok közt is hatni kezdtek a – német eredetű – felvilágosodási eszmék. A pietizmusbna is voltak racionalista elemek, mint: az észszerű gyermeknevelés, az átadandó tudásanyag racionalista kiválasztása, az anyanyelven való oktatás. Maga Bél is, aki a pietizmusból nőtt ki, nagy művében már felhagy a teológiával és az antropocentrikus boldogságkeresés útjait egyengeti. A felvilágosodás egyik vezéreszméje a vallási türelem volt. A protestánsság ennélfogva örömmel és megelégedéssel üdvözölte terjedését, sőt elősegítette azt. Lefordították Voltaire Henriászát, mint a vallási tolerancia époszát. Azonban a radikális francia felvilágosodás egyformán ellensége volt minden kinyilatkoztatott pozitív vallásnak. Ezért a hívő protestantizmus köreiben is tollat fognak az apologéták a kinyilatkoztatott hit védelmére. Nemcsak magyarul, hanem francia nyelven is szembeszállnak a vallás támadóival, így Teleki József gr., a kálvinisták világi vezető embere és Hajnalkövi János sárospataki paptanár, a hivatalos orthodox egyház is megszervezte a védelmet a hitetlenség terjedése ellen: egységesítette a szertartáskönyveket, behozta a házasulandók vizsgáját, külföldre menőktől reverzálist kért, alkalmazta az egyházi cenzurát. Azonban a hivatalos apparátus és az írók buzgósága a tömegek elpártolását a tevékeny vallási életről, ami ugyan teljességében csak a következő korszakban vált szembeszökővé, éppen úgy nem tudta megakadályozni, mint a katolikusoknál.
A katolicizmus és a protestantizmus harca mellett azonban a XVIII. században egy új ellenfél üti fel a fejét, amely utóbb nemzetiségi téren érezteti hatását. A magyarországi görög szertartásúak közül a XVII. században a máramarosi oroszok kivételével az összes rutének únióra tértek a katolicizmussal, azonban a XVIII. századra sak a Homonnaiak birtokainak népe maradt meg az egyesülésben. A felszabadítás után Rákóczi Ferenc gyámja, Kollonics Lipót vette kezébe – magyar jezsuiták hatása alatt – az északkeleti szakadárok egyesítésének ügyét. A jezsuiták – elsősorban Ravasz Ferenc, Hevenesi Gábor és Szentiványi Márton – a régi magyar királyok szakadártérítő hagyományaira hivatkoztak és józan mérséklettel hangsúlyozták, hogy meg kell elégedni a dogmatikus únióval, a szertartásokat azonban, amelyek a görögöknek annyira szívükhöz nőttek, nem kell bántani. Kollonics 1689-ben apostoli helytartóul De Camelis József bazilitát helyeztette a ruténség élére. Az ortodox papok százszámra tértek át az [A GÖRÖGKATOLIKUS ÚNIÓ] únióra, amiben persze szerepet játszott az is, hogy Kollonics ösztönzésére Lipót 1692-ben az únióra tért papokat gyermekeikkel, házaikkal és földjeikkel kivette a jobbágysorsból. Ezzel politikailag és társadalmilag is egyenlőkké lettek a latin papsággal. Kollonics figyelmét nem kerülte el, hogy az únió megszilárdításához nem elég a latin szertartású térítők tevékenysége. Előbb a jezsuita rendből igyekezett keleti rítusú térítőket nyerni, majd a nagyszombati Adalbertinumban létesített 12 ifjú számára alapítványt az oláh, illír, rác és rutén szakadárok megtérítésére (1704). Tervét azonban, amelyből a hazai görög térítések bázisa fejlődhetett volna ki Nagyszombatban, halála után elgáncsolták. Rákóczi felkelése alatt és után megtorpant a rutének térítése, sőt a huszas években a rutén papok százszámra estek vsisza az orthodoxiába és nem egyszer két-három feleséget is tartottak. Csak a harmincas években sikerült az úniót újra létrehozni közöttük. Ekkor a máramarosi rutének is elfogadták az egyesülést, s az a ruténség között a mai napig megmaradt.

A szervita-rend Szent Annáról nevezett temploma és zárdája Pesten a XVIII. század közepén.*
(Történelmi Képcsarnok.)
A rézmetszet jelzése: Sebastian Rosenstingl Architect. delin. – Joh. Daniel Hertz Sculps Aug. Vind. A rendházat 1718-ban, a templomot 1725-ben kezdték építeni; felszentelték 1732-ben. A templom kevés változtatással ma is eredeti alakjában áll, a zárda helyére újabb épületek jutottak. A jobbfelől látható utca a mai Petőfi Sándor-utca. A XVIII. század elején a szerviták épületei a város szélén állottak, kevéssel utóbb épült a balról elterülő kopár térségen a szomszédos invalidus-ház, a mai központi városháza.
Az oláhok között nem volt ilyen általános eredményű az únió. A térítést itt is Kollonics kezdte meg; legtevékenyebb segítőtársa Baranyi Pál S. J. volt, hosszú ideig az Adalbertinum kormányzója. Az oláh papok is megkapták a politikai és társadalmi előnyöket jelentő kiváltságokat. Erre Anghel Athanáz püspök vezetésével 1698-ban egyszerre 2000 pópa tette le a katolikus hitvallást. Az egyesült püspök székhelye Gyulafehérvár, majd Fogaras és 1738-tól Balázsfalva lett, ahol a király bazilita vezetés alatt szemináriumot is nyittatott nekik. A XVII. században alakult protestáns oláh gyülekezetek a XVIII. század első harmadában eltűntek. Az oláhokkal egyidőben (1690), ugyancsak a jezsuiták térítő munkájának eredményeképen, az erdélyi örmények is elfogadták az úniót. Az oláhok egy része azonban már Rákóczi felkelése idejében visszaesett a szakadárságba.

Felsőcsernátoni Bod Péter. Egykorú olajfestmény.*
(Erdélyi Múzeum, Kolozsvár.)
A kiváló pap és tudós az egyetlen hiteles arcképéről gróf Mikó Imre emlékezik meg Bod Péter élete és munkái című értekezésében (Budapesti Szemle, 1862. I. és LI. füzet): „Testi alkatáról egyebet nem tudok, mint amit Benkő után, – ki őt személyesen ismerte – fennebb elmondottam. Összhangzásban van az olajba festett arcképével, amelyet … egyik utóda ajándékából az Erdélyi Museum bír. Hogy ez hol készült, ki által s melyik évben? nincs tudva. Az bizonyos, hogy életében.” Benkő József hivatkozott megjegyzése így hangzik: „Emelkedett, egyenes lelkű férfi volt, s magas termetű, hasas, tiszteletet parancsoló tekintetű.”
A délvidéken 1687 után a XVII. században megkezdődött úniós mozgalom tovább haladt. Ekkor Tolna, Baranya és Fehér megye rácai is únióra tértek. A szerémi és zágrábi püspököknek görög szertartású helynökeik voltak. Csernojevics Arzén rác tömegeinek vonzása azonban ezt a biztató kezdetet 1705-ig teljesen eltűntette.
A Rákóczi-felkelés után beköszöntött nyugalmasabb időkben a nagyváradi püspökök is több gondot fordíthattak az egyházmegyéjük területén élő görögkeletiek megtérítésére. Csáky Imre bíboros 1725-ben már 77 egyesült községről tehetett jelentést. Öccse és utóda, Csáky Miklós az úniált papokat magyar szabású reverendával látta el és erre a célra Fenesen posztógyárat is alapított. Patachich Ádám püspök elvállalta az összes görög szertartású plébániák kegyúri terheit. A bihari úniót azonban két oldalról is nagy veszedelmek fenyegették. Erdélyben ugyanis 1715-ben Pataky János, eredetileg latin szertartású papot tették meg püspöknek. Erre a bizalmatlan [GÖRÖG SZERTARTÁSÚ PÜSPÖKSÉGEK] oláhok közül sokan, szertartásaikat féltve, elpártoltak az úniótól. A szakadár papok elözönlötték Bihart is és az úniált papokat véresre verték. Magában Erdélyben még nagyobb bajt okozott Micu (Klein) János egyesült püspök erőszakoskodása. Nem elégedett meg a papoknak adott kiváltságokkal, hanem az oláhokat negyedik nemzetté akarta tenni. Ezzel elidegenítette magától az erdélyi rendeket, sőt Bécset is. El is kellett távoznia Erdélyből. A másik nagy veszedelem délről fenyegetett. Az aradi szerb orthodox püspöknek ugyanis, bár a megye ellenezte, 1728-ban joghatóságot adtak Bihar orthodoxai felett is, amit ő erélyes térítésre használt fel az úniáltak között. Forgách Pál nagyváradi püspök visszahozta az egyesülésre az elpártolt papokat, de őt megbuktatta Bécs kedvenceinek, a rácoknak befolyása.

Kollonics Lipót tábornok, kalocsai érsek. 1703.*
(Országos Széchenyi-Könyvtár.)
Abraham a S. Clara-nak a 132. lapnál idézett könyvéből. Rajzolta és rézbe metszette C. Luiken. Aláírása: Leopoldus ŕ Colonitz Cardin. Archiep. Colocensis. Az aláírás mutatja, hogy a kép 1696 előtt készült, mert Kolonics (szül. 1631. megh. 1707) ebben az évben elnyerte az esztergomi érsekséget.
Előrelátható volt, hogy az úniót csak úgy lehet megszilárdítani, ha a görög szertartásúak önálló püspökségeket kapnak. Mert a latin szertartású püspökök görög helynökei (ilyen helynöke volt az egri püspöknek Munkácson és 1748 óta a nagyváradi püspöknek is) nem tudták a nagy feladatot megoldani. Növelte a keletiek bizalmatlanságát, hogy az egyetlen önálló egyesült püspöknek, az erdélyinek is latin (jezsuita) tanácsadót kellett tartania. A rutének között a század közepétől egyre hangosabb is lett a kívánság az önálló püspökség után. Ez volt a pápai szék intencziója is. Mária Terézia befolyásos államtanácsosa, Borié, azonban ellenezte a keleti rítusú püspökségek felállítását, mert szerinte az egyszerű nép abban a hitben fog élni, hogy vallása nem is különbözik a szakadárokétól. Oroszország vonzásától is féltette a hazai keletieket. A királynő azonban nem fogadta el Borié tanácsát. 1771-ben felállította az önálló munkácsi püspökséget, melynek székhelye 1776 óta Ungvár, 1777-ben pedig a nagyváradi görög szertartású püspökséget, rendkívül gazdag dotációval. A két püspökség felállítása óta ezeken a területeken az únió terén nincs nagyobb hullámzás, bár a nagyváradi korántsem tudta kielégítően megoldani az összes szakadárok egyesítését.

Bacsinszky András munkácsi görögkatolikus püspök (1732–1809).*
Született 1732-ben, meghalt 1809-ben. Arcképe a következő munkában jelent meg: Basilovits Ioannicius, Brevis notitia fundationis Theodori Koriathovits. Cassoviae. 1804.
Még kevésbbé tudott megfelelni ennek a feladatnak a királynő által ugyancsak 1777-ben alapított horvátországi (körösi) görög szertartású püspökség. Ennek nemcsak kicsinysége (4 plébániából állt, 8–10 ezer lélekkel), hanem főkép épp a vaksággal megvert bécsi politika volt az oka. Amikor ugyanis a császáriak 1690-ben feladták a balkáni hódításokat, a török bosszújától tartva velük jött Csernojevics Arzén pátriárka vezetésével 200.000 ortodox rác is, akiket a határőrövben telepítettek le, de elszórtan jutott belőlük az ország belsejébe is. A rácokat – nem utolsó sorban a magyarság elleni éllel – politikai és népi egységben tartotta a bécsi kormány, egyházi téren pedig szinte teljes autonómiát adott nekik. Pátriárkájukat, a rác „nemzet” politikai vezérét és püspökeiket szabadon választották, ugyancsak mindenütt szabadon építhettek templomokat és kolostorokat is azzal a kis megszorítással, hogy vegyes vallású helyeken be kellett jelenteniök szándékukat, de engedélyt akkor sem kellett kérniök. El is szaporodtak tanulatlan kalugyerekkel telt kolostoraik és 1695-ben már 11 „püspökük” volt, többek között Budán, Székesfehérváron, sőt Egerben is, akikre a Karlócán székelő pátriárka joghatósága szintén kiterjedt. Előttük hiába csillogtatták volna meg a rutén és oláh papoknak adott immunitást. Ők olyan kiváltságos helyzetben voltak, hogy ez az előny rájuk nem hatott. Csernojevicsék fel is szívták a horvátországi és dunántúli úniált keletieket, úgyhogy a körösi püspökség már politikailag és vallásilag egybekovácsolt népet talált, mely vasfalként állt ellen az úniós törekvéseknek.

Részlet a XVIII. század második felében berendezett miskolci görögkeleti templomból.*
A díszítés túlzásbavitelének példája. A többnyire görög származású hívek gazdagságának fitogtatására szolgált a stukkódísz, faragás, festés, aranyozás, fémművesség pazar alkalmazása. A templom ma, hívek hiányában, a pusztulásnak van szánva.
Pedig már a horvát-szlavon-dalmát rendek is megborzongtak, ha a rácság nagy tömegeit szemlélve a jövőre gondoltak. Aggodalmukat, amelynek 1764-ben az országgyűlésen adtak hangot, hogy az orosz határtól az Adriáig terjedő, ortodoxiában egyesített nép idővel az ő vallásukat és államukat is el fogja söpörni, a jövő gyászosan igazolta. A rácok valóban már 1734-ben megtalálták Moszkvával az érintkezést! Még a görögkeleti románságra is ki akarták terjeszteni hatalmukat s ez a bécsi kormány támogatásával, messze benyomulva a népi határmesgyétől, sikerült is nekik. 1761-ben alapították meg a brassói görögkeleti püspökséget, amelyet II. József 1784-ben Nagyszebenbe helyezett át. A püspök itt még mindíg rác volt, a románoknak csak a XIX. században sikerült a szerb főséget lerázniok. 1791-ben azután Magyarországon a görögkeleti vallás is religio recepta lett, csak Erdélyben tartozott 1848-ig a tolerált vallások közé.

Görög nemegyesült püspök egyházi díszben.*
(Országos Széchenyi-Könyvtár.)
Bikkesynek a 139. lapnál idézett munkájából. Aláírása: Nem Egyesült Göröghitű Püspök templomi ruhában. A háttérben fából épített templom látható, mellette haranglábbal.
A bécsi politika, amelynek kezében éppen a vallási kedvezmények voltak a leghatékonyabb eszközök, a Délvidéken már ekkor kezdte ásni a monarchia sírját.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages