A GEPIDÁK A HUN KORBAN ÉS A KÖVETKEZŐ ÉVEKBEN
A GEPIDÁK A HUN KORBAN ÉS A KÖVETKEZŐ ÉVEKBEN
A Körösöktől északra visszaszorult Gepidiában Kárpát-medencei, sőt európai viszonylatban is páratlan régészeti leletsorozat bizonyítja, hogy a gepidák már a hun uralom idején elindultak a hatalom és gazdagság felé vezető úton. Ardarik uralma idején udvarházakat létesítő új katonai arisztokrácia alakul ki, amely vérével adózott ugyan hun urainak, de szemmel láthatóan nem minden haszon nélkül. Az új arisztokrácia képviselőit udvarházaik környékén titokban, magányosan temették el. Férfitemetkezés kevés van, a katonai vezetők közül sokan pusztulhattak el Európa harcterein s a hunok elleni felkelésben. Egyik kiemelkedő képviselőjük nyugodott az érmihályfalvi sírban, a temetkezés korát a halott szájába helyezett másvilági obulus, II. Theodosius 443-ban Thesszalonikében vert aranysolidusának hun kori utánzata (450. körülről) jól meghatározza. Maga az elhunyt a „karddal dühöngő” hun kori gepida jelképe lehetne. Két kardja is volt, egy ezüstveretes tokban hordott hosszú kétélű, s egy fa-bőr hüvelyben viselt 52 centiméteres rövid hun tőrkard. A nagy kard szíját a század babonás amulettje, egy nagyméretű borostyánkorong díszítette, pajzsán a kezét kúpos vas pajzsdudor 141védte. Hun eredetű tőrkardos kortársa Gencs-Akasztódomb 1. sírjából került elő, melléklete drága üvegpohár volt. Nagyjából erre az időre tehetők, s a sírokkal mintegy egymást keltezik és értelmezik II. Theodosius 429/30-ban vert solidusai (Nyírbátor, Bikács, Szilágysomlyó, Lonkafalva), míg 450 táján Attila parancsára verték ugyanezek hun utánzatait (Végardó, Érmihályfalva, Nagydoba-Liget, Kápolnokmonostor), az utóbbiakkal egykorúak III. Valentinianus (425–455) késői kibocsátású solidusai (Csög, Kendilóna).
Bővebben ismerjük a hun kori gepida nemesasszonyok magányos sírjait, mondhatnók meglepően bőven, ami a hunok miatt összezsugorodott településterület következménye lehet. Egységes, jellegzetesen „újgazdag” divatban pompáztak. Két vállukon idomtalanul nagy méretű nehéz ezüstöntvény-fibulákat viseltek, nyakukban különböző gyöngy nyakláncok egész gyűjteménye ékeskedett, karjaikon ezüst karperecek sorakoztak. Fülükben az elmaradhatatlan, nagyméretű arany fülbevalók, ruhájukon-övükön akár két nagy ezüstcsat – valósággal elborították őket az ékszerek. Sírmellékleteik közül szinte elmaradhatatlan az „új hun divatcikk”, a sugaras hátú fémtükör, míg másvilági útravalójukat „hun kori” füles korsókban, nemegyszer díszes drága üvegpohárral együtt helyezték melléjük (Mád, Tiszalök, Balsa, Székely, Vencsellő, Barabás – korábban: Mezőkaszony –, Szamostatárfalva, Érdengeleg). Szegényebb birtokos női temetkezés alig akad a hun korban. Ilyen Gencs-Akasztódomb 2. sírja, ékkődíszes bronz fülbevalóval, kisméretű ezüstfibulával, de nagy szemű üveg- és borostyángyöngyökkel. A hun uralom utáni időből jól ismertek majorságszerű kis telepeikhez – ilyeneket pl. Rétközberencsről, Beréről, Körösgyéresről és Piskoltról ismerünk kétoldalas fésűleletekkel – kapcsolódó, kis sírszámú szabad köznépi temetőik is. Ilyen lehetett Bere-Szőlőhegyen és Érendréd-Malomdombon (tömör poliéder alakú gombban végződő fülbevalók, besimított díszítésű edény) és ilyen volt Érmihályfalván, ahol a közösség férfi vezetője hun eredetű rövid tőrkardot viselt, éppúgy, mint az imént megismert katonai vezetők, az asszonyoknál pedig általánosan elterjedt a „hun kori” divat: a tömör poliéder (sokszögű) gombban végződő fülbevalók viselete – az előkelő nők arany- és rekeszdíszes fülbevalóinak utánzata! – és a kétoldalas „sűrűfésű”. Ekkoriban térnek át általánosan a halottak korábbi észak-déli irányú fektetéséről a keletelésre, ami közvetve az ariánus keresztény hithirdetés sikerét bizonyítja. A kor eddig ismert legnagyobb s legtovább használt temetkezőhelye az ártándi II. temető, szép számmal ismerünk azonban hasonló sírokat, illetve sír- és telepleleteket máshonnan is, így Szalacsról és Bihardiószegről sűrűfésűket. Biharról két cölöpön nyugvó tetejű, félig földbe mélyített házakból (az egyikben fésűsmester csontfaragó műhelyének maradványaival) és sokcölöpös igazi germán házakból álló településhez sírok csatlakoznak tömör poliéder gombban végződő bronz fülbevalópárral. Meglehet, hogy ez a tényleges kora Érkörtvélyes-Égető-hegy és Szilágysomlyó már korábban 142említett fegyveres temetkezéseinek, és ide tartozik Érkörtvélyes-Ligethegy és Nagyvárad-Szalka-terasz temetője (amely korábbi, karddal, rövid tőrkarddal és nyilakkal felfegyverzett hun temetkezéshez csatlakozik), remek besimított díszítésű korsóival és fazekaival, árkolt díszű kancsójával és csupraival, valamint Biharpüspöki és Nagyvárad-Micskepuszta sírjai, az utóbbi helyen 5. századi üvegpohárral.
E hun kori gepida régészeti települési tömb alapos ismerete nélkül nehéz megérteni az Ardarik győzelme utáni gepida széttelepülést, hiszen a gepidák ezt a Felső-Tisza-vidéki kultúrát viszik mindenüvé magukkal. Mégpedig legalább két hullámban. Közvetlenül a győzelem után tűnnek fel a nagyméretű ezüstlemez-fibulákat és ékkőberakásos arany fülbevalókat viselő arisztokrata nők temetkezései a Sebes- és Fehér-Körös (Gyulavári, Nagyvárad), a Maros–Aranka (Perjámos, Arad-Mikelaka) vidékén, sőt a Temesközben is (Őszény, arany poliéderdíszes fülbevalók). Ami mégis megkülönbözteti őket az előzményektől: a bizánci szövetség nyomán újra meginduló kereskedelemből birtokukba jutott késő antik aranygyöngyök (Perjámos). A hun kori arisztokrácia erdélyi birtokfoglalására néhány hasonló sírleletről valló, rekeszekkel díszített arany díszgombos fülbevaló utal (Bánffyhunyad, Medgyes, Kisselyk, Hunyad megyei ismeretlen lelőhely – valószínűleg két temetkezés), a gepida betelepülés idejét pedig II. Theodosius késői aranypénzei (443 utáni–450 előtti veretek, amelyeket ugyan a hunok kaptak adóban, s ímmel-ámmal juttattak belőlük gepida szövetségeseiknek, ám míg a hunok csak kivételesen mellékeltek pénzt sírjaikba, addig a gepidákra egyenesen jellemző a halotti obulusadás): Nagybánya-Asszonypataka, Válaszút, Kolozsvár-Szamoshíd, Hidalmás, Ajtony, Felsőidecs, Kerelőszentpál, Radnót (443. évi thesszalonikéi veret 450 körüli utánzata), Mese, Gyulafehérvár, le egészen a Maros völgyében az 1811-ben Hunyad-Dobrán, sőt az Al-Dunánál, Orsován talált példányig – még pontosabban I. Leó (457–474) nyilván nagyobbrészt szintén sírból származó aranysolidusai jelzik: Kelnek, Uzdiszentgyörgy, Torda – az utóbbi helyen 3 db bronz vagy arany. E korból való egy nyugatrómai császár, Libius Severus (461–465) ritka aranypénze is, amely minden valószínűség szerint a Római Birodalomban zsoldos szolgálatot vállalt gepida harcossal jutott haza (Biharszentandrás).
A gepida nemesség más része azonban a Szerémség, Pannonia Sirmiensis meghódításáig (473) nem hagyja el a biztonságosabb „óhazát”. Itt alakul ki az az új, hun kor utáni színes kultúra, amely azután az egész korai gepida földre egyaránt jellemző lesz. A győztesek kultúrája, azoké, akik az évi 100 font (közel 32 kg) bizánci aranysegélyből részesültek. A második hullámot a Temesközben a Nagyszentmiklós-Keresztúr-pusztai téglagyár gazdag sírlelete (ezüstfibulák, rekeszes fejű, művészi aranygyűrű) képviseli.
