ERDÉLY GEPIDA BENÉPESÜLÉSE
143ERDÉLY GEPIDA BENÉPESÜLÉSE
Az előzmények és alapok ismeretében Erdély gepida benépesülése, amelynek végső időpontját Zeno (474–491) Hátszegen talált solidusa jelzi, jól követhető. Az új arisztokrácia (logimoi az egykorú görög nyelvű forrásokban) ugyanúgy a birtokai központjában fekvő udvarházakban élt (s nyilván környékükön temetkezett), mint a Tisza-vidéken. Asszonyaik pompás ékszerei a „gáva-beregvidéki” ötvösműhely alkotásai, legszebbek azok a dúsan aranyozott és díszített ékköves fibulák-fibulapárok, amelyek, sajnos, csupán „Erdély” vagy „Magyarország” lelőhellyel kerültek a múlt század közepén a Nemzeti Múzeumba. Hasonló díszfibulapár jutott már korábban a bécsi Antikenkabinet (ma: Kunsthistorisches Museum) gyűjteményébe egy régi erdélyi adat szerint Magyarvalkóról (tévesen „Mariersdorf”) díszes ezüstcsattal együtt. Az 1856-ban Kisselyk-Steinwegen (nyilván meg nem figyelt sírban) talált aranyozott díszfibula és ékkőbetétes arany poliéderdíszes fülbevaló a Kárpát-medence legrégibb ismert lelőhelyű gepida lelete. Hasonló ékköves aranyozott ezüstfibula rituálisan letört lába került elő Nagyekemezőn – „im Kessel”. Segesvár-Bajendorfon poliéder alakú gombban végződő arany fülbevalópár és egy állatfejjel, ékkövekkel díszített tüskéjű ezüst díszcsat, Medgyesen sodrott karikájú, ékkődíszes poliéder gombos fülbevaló utal nemesi temetkezésre. – A további aranyleletekből – Kelnek (karperec), Brassó? vagy inkább Kolozsvár (bikafejes gyűrű) – úgy tűnik, hogy az arisztokrata udvarházak az 5. század második felében inkább Dél-Erdélyre jellemzők – aligha véletlenül. Az igazi hatalom ugyanis kíséretével együtt a Kis-Szamos mentén székelt, s nyilván maga uralta a Mezőséget.
Az 5. század második felében a gepida település központja az antik Napoca romjai körül a Kis-Szamos völgyében alakult ki. Az itt talált néhány síros kis temetők különleges gazdagságukkal tűnnek ki. Minden bizonnyal a Napoca falai közt székhelyét felütő fejedelmi hatalom katonai kíséretének voltak a tagjai. Apahidán a Rettegi-kertben az 1880-as években, Kolozsvárott pedig 1912-ben találtak sírban poliéder gombban végződő arany fülbevalópárt – ez az ékszer tekinthető a korszak „vezérleletének”. Egyéb mellékleteikre nézve a Kolozsvár környéki s más egykorú erdélyi sírok olyan mértékben megegyeznek az Ér–Berettyó menti gazdag köznépi temetők leleteivel, hogy származásuk aligha lehet vitás.
Kolozsvár-Kardosfalván lándzsát, rövid hun tőrkardot és tegezben nyilakat temettek el a fegyveres szolgálatot teljesítő férfival, a kis közösség asszonyainak tömör poliéder gombban végződő bronz fülbevalói, csontfésűje, egy rangosabb asszonynak pedig a nemesi fibulák stílusában készült egyszerűbb, de nagyméretű díszfibulája volt. Kolozsvár egy harmadik kis temetőjében olyan edény, fésű és csatok voltak, mint az érmihályfalvi sírokban, a család érmelléki eredete alig vitatható. Kolozsvár-Szamosfalván ismét poliéder 144gombban végződő ezüst fülbevalókat, borostyán- és üveggyöngyöket viselt két asszony, egy harmadik pedig olyan fibulát, amely az 5. század hatvanas-hetvenes éveiben a Tisza-vidéken készült (Bakodpusztai típus), és újabban Magyarkapuson is előkerült. A Kis-Szamos mentén kissé továbbhaladva, Apahidán ezüst poliédergombos fülbevalópár és bronzcsat utal egy szegényebb harcos feleségére. Egykorú vele az a szép besimított díszítésű apahidai fazék, amely (vagy amelynek mestere) a Tisza-vidékről került ide. Egy hasonló, széles szájú, besimított díszítésű korai gepida fazék a szomszédos Gyulatelkén utal temetkezésre, nem messze ide Cegén gazdagabb női sír került elő, gyöngyökkel, kétoldalas fésűvel, fülbevalóval. A cegei fibula a szamosfalvival rokon nagyobb méretű ékszer, az 5. század második felében a Krímtől a Cseh-medencéig elterjedt típus, amelynek egyik készülési helye a gepidák országában sejthető. A Kis-Szamos mentén ellenkező irányban, Kolozsvártól nyugatra a magyarkapusi sírok (korai fibulák), délre pedig az ajtonyi telep, besimított díszítésű cserépen bekarcolt rúna-jelekkel (!) keltezik és övezik a fejedelmi központot.
Ha távolabb fekszik is, de még mindig a napocai központ birtokos kísérő rétegével hozható kapcsolatba az a kis csoport, amely a 270 táján felhagyott mezőszopori dák-római temető fűvel benőtt, elsimult területén települt meg s temetkezett. Mezőszopor keletelt sírjait később feldúlták és kirabolták. Rangos szabadok voltak, amire a kifosztott sírokban megmaradt gyöngyök, valamint a közelben talált (elvesztett), olcsóbb 5. századi bronzfibula utal. Az utóbbi testvérpéldányát a kiszombori és a malomfalvi gepida temetők korai sírjaiból ismerjük. Rokon típusú és hasonló korú egy állítólag Verespatakról származó fibula.
E korai, 455–500 közötti „horizont” sírjai, leletei sokfelé előkerülnek az Erdélyi-medencében és a völgyekben. Maroslekencén hun tőrkard és háromélű nyílcsúcsok, poliéder gombban végződő bronz fülbevaló és az egyik halott torzított koponyája, Malomfalva-Podejen torzított koponyájú halott sírjából származó korai edénytípus és fésű keltezi a sírokat. A 6. századi majorsági temetők egy része ebben az időben keletkezett, pl. Betlenszentmiklóson és Maroscsapón (mindkét helyen ezüst és bronz poliéder gombban végződő fülbevalók mutatnak korai temetkezésekre), az utóbbi helyen keltező jelentősége van a torzított koponyának is.
A gepidáknál a közvetlen hun uralom hatása és öröksége a keleti szépségideál: a magasított fej, vagyis a csecsemőkorban mesterségesen torzított koponya „divatjának” átvétele és sűrű alkalmazása.. A szokással a hun uralom leáldozása után a gepidák is felhagytak, a legidősebb torzított koponyájú emberek a 6. század első évtizedeiben haltak ki. A szokás tehát gepida viszonylatban abszolút etnikumjelzőnek s egyben korszakjelzőnek (kb. 440–520) számít. Az erdélyi és kelet-alföldi gepida torzított koponyák (Székelyudvarhely-Marhapiac 1874, Szászbonyha, Segesvár-Herzes, Baráthely 1457., Galacfalva-Vermek, Maroslekence, Malomfalva-Hula és -Podej, Marosveresmart (torzított koponyájú férfi magányos temetkezése háromélű nyílcsúcsokkal – esetleg hun kori), Maroscsapó, Magyarkapus-Kenderáj, illetve Elek-Kispél, Magyarád és Arad-Gáj) tehát önmagukban véve is történelmi jelentőségűek.
Az előzőekben tárgyalt kis temetők majd mindenütt földbe vájt házakhoz kapcsolódnak. Nyugatabbra, szintén a Maros mentéről Inakfalváról ismert poliéder gombban végződő ezüst fülbevaló. Északkeletre a beszterce-naszódi Újős-Papdombon temetőben talált poliéder gombban végződő bronz fülbevalók, a Beresztelkéről származó bronzcsatok, délnyugatra pedig a Marosportuson talált karperec korai gepida népi és korjelző leletek.
A felsorolt lelőhelyek határolják azt a sávot, amelynek mentében a korai gepida néphullám megtelepült a Marosnál. Délebbre, a Nagy-küküllő mentéről csak két-három korai lelőhelyet ismerünk. Székelyudvarhely-Marhapiacról a torzított koponyás temetkezés mellől ezüst poliéder gombban végződő fülbevalót és kifli alakú hajfonatkarikát, Medgyes-Thebáról majorsági temetőt poliéder gombban végződő ezüst fülbevalóval, borostyán és üveg nyakláncokkal, Segesvár-Herzesről torzított koponyájú temetkezés mellől gepida sűrűfésűt, Baráthely 7. lelőhelyről egy eddig csupán leírt, torzított koponyájú, gazdag temetkezést arany és ezüst fülbevalókkal, fibulákkal, csatokkal és áttört poliéder fejű arany dísztűkkel. Még délebbre már csak egyetlen sírlelet képviseli a korai gepida betelepülést. Szelindek-Stempenben nyugat-keleti fektetésű női sírban a poliédergombos ezüst fülbevalók jelzik a kort és a korai gepida kultúra és viselet bámulatos egységét. Madárfejekkel díszített ezüst fibulapárja Tisza-vidéki eredetű, párját Szentes közeléből ismerjük (Bökénymindszent), de még ennél is fontosabb a Szabadkán talált másik párja, amely olyan területről származik, amelyet a gepidák 504 után, amikor Nagy Theoderik csapatai elfoglalják Pannonia Sirmiensist (vagyis a Bácskával délről szomszédos Szerémséget), kiürítenek és határzónává tesznek. Ennél az időnél tehát korábban készült, s talán földbe is került. Az Olt mentéről, Fogaras közeléből az egyetlen lelet a pompás felméri palack, az 5. századi gepida fazekasság remeke, besimított halszálkamintákkal díszítve. Párhuzamait-előképeit a Tisza-vidékről ismerjük.
Erdély gepida betelepülése már az eddigi leletek alapján is jól nyomon követhető. A beköltözés a Meszesi-kapun át történt. Maga a Szamos-völgy a Meszes-hegység vonaláig, nagyjából a zsibói kanyarig (tehát az egykori Dacia határáig) már a 4. században a gepidák országához tartozott. A gót hatalom összeomlása utáni első gepida kísérlet Dacia birtokbavételére – átmeneti siker után – a hun hatalomba ütközött, ki kellett üríteniük az Erdélyi-medencét. Désnél azonban aligha vonultak hátrább, a Nagy-Szamos völgyében a hun uralom idején is jelen vannak (Csépán), erre utalnak Kápolnokmonostor és Nagydoba pénzleletei, Újős-Papdomb, Budatelke és Dombhát-Fürdő sírleletei 146is. A hun birodalom összeomlasztása után a Meszesi-kapun át ismét benyomulnak Erdély belsejébe, elsősorban a Kis-Szamos völgyébe. A foglalók Ér–Szamos menti gepidák voltak, akik korábbi anyagi kultúrájukat hozták magukkal. A nemesek, családtagjaik, szolgáik elsősorban Dél-Erdélyben, a Marostól délre, a Küküllők völgyében foglaltak maguknak birtokot – e terület népi betelepítésére sem az 5., sem a 6. század folyamán nem került sor. Úgy tűnik, belső politikai vagy külső védelmi okokból a dél-erdélyi udvarházak a 6. században meg is szűnnek.
Az 5. századi gepida településterület a Kis-Szamos irányából ékként terjed délkeleti irányban, a Maros középső völgyén át, hegyével körülbelül Nagyszeben tájáig. Nem mozgatott meg nagy tömegeket, 5. századi falvakat alig ismerünk (ilyen lehetett talán Nagygalambfalva-Várfelén és Péterlakán?), a kis csoportok az alföldi gepidák jelentékeny részére is mindvégig jellemző tanyákat létesítenek, közelükben pár síros temetőkkel. Ez a települési mód a 6. század elejétől kezdve megváltozik. Ennek azonban politikai és gazdasági előfeltétele a Napoca romjai között létesült fejedelmi központ megszűnése – felszámolása vagy áthelyezése – volt.
