GEPIDA TEMETŐK
GEPIDA TEMETŐK
Az erdélyi gepidák lakta terület igazi kiterjedését és jelentőségét a temetők tükrözik. Az alföldi gepida „anyaországban” a telepek és temetők méreteiből, elhelyezkedésük sűrűségéből kétféle településmódra lehet következtetni: nagyobb falvakra, nagy temetőkkel és néhány házból álló tanyákra vagy majorságokra pár síros kis temetőkkel. Az utóbbiakból egy-egy mai alföldi falu határában 4-5 is előfordulhat.
A kelet-alföldi majorsági temetők jellegzetes képviselői az érkeserűi, csomaközi és székudvari sírcsoportok, míg egy udvarház urát temethették el fegyvereivel együtt Óbesenyőn a Mogila-halomban. Kiemelkedő gazdagságú nemesi udvarház elszórtan fekvő sírjait dúlták évtizedeken át Nagyváradon az egykori Guttmann-téglagyár területén. Különböző időben egy férfi, 5-6 gazdag női és 2-3 szegény szolgatemetkezésre akadtak. Az udvarház még az 5. század középső harmadában keletkezett. Legkorábbi három-négy sírjából ékkőberakásos hun kori tőrmarkolatdísz, kiszélesedő végű arany karperec, rekeszberakásos korongdíszes fülbevaló, tömör ezüst karperec és ékkövekkel díszített csat került elő. A század utolsó harmadából származik egy női temetkezés, sugaras hátú fémtükörrel, késő antik aranygyöngyökkel és a temetéskor rituálisan letört végű fibulával – ez a keleti-germán szokás a Meroving-kultúra idejére kihal. Egy aranyozott ezüstöntvény fibulapár vezet át az 5. századból a 6. század elejére, amelyet még mindig rekeszdíszes fibulás előkelő temetkezés képvisel. Vagy az eddig ismertetett, vagy további temetkezésből (más adat szerint: Biharudvari, ma Sárrétudvariból) származik egy ékkövekkel és granulákkal ékített félhold alakú aranycsüngő, ez a „gávai típusú” lunula a Felső-Tisza-vidék legkésőbbi nemesi sírjaival köti össze a váradi nemesi temetőt – az utóbbi az előzőknek jórészt folytatása. Ugyanebből a nemesi temetőből került elő két aranykeretezésű korongfibula. A keretbe 4. századi római ezüstpénzeket foglaltak, az egyik lekopott hátlapjára felemelt karú imádkozó (orans) figurát karcoltak. Ez a gepida kereszténység kisszámú tárgyi emlékeinek egyike. Legkésőbbiek a 6. század középső harmadából egy gazdag női temetkezés ékszerei: egy filigrándíszes (felforrasztott vékony aranysodronymintás) négylábú állatfigurát mintázó és egy 154filigránnal borított ékkődíszes aranyfibula, valamint ruhanyak aranybrokát szegélye. A nemesasszony ruhája, ékszerei galliai frank eredetűek, valószínűleg viselőjük is előkelő frank nő volt, aki a gepida–frank szövetség (539) alkalmából kerülhetett távoli, új hazájába.
A Maros völgyében majorsági temető került elő Marosvásárhely-Megyeházán, Maroscsapón, Mezőceked-Hosszúmezőn és Felvégen, a Kis-Szamos mentén pedig Nagyiklód-Malomhídnál (C. temető). Nehezebb megítélni Magyarkapus-Kenderáj temetőjét, mivel a sírsorok fel nem tárt nagyobb temetőre utalnak. Nagyobb temető részének tűnik a Mező(Szász-)erkeden újabban feltárt 20 sír, valószínűleg csupán egy temető széle a Marosveresmart-Bethlen-csűröskerti sírcsoport, valamint a Kis-Küküllő mentén Betlenszentmiklóson kiásott 43 síros temetőrészlet (korai kezdeteire tömör poliéder gombdíszes fülbevaló utal). Aminthogy a fentebb említett 11 csapószentgyörgyi ház közelében kiásott 10 sír sem képviselheti a falu lakosságát – a sírokban egyaránt előfordulnak korai (torzított koponya) és késői temetkezések (pontkördíszes fibulapár, vonókés, nyílhegyek).
Az erdélyi Meroving-kultúra reprezentánsa a legjobban ismert telep – nem teljesen feltárt – temetője, Malomfalva-Hula. Használata párhuzamos a közelében fekvő falu életével. Kezdete visszanyúlik az 5/6. század fordulójára (tömör poliédergombos fülbevalók), benépesülése az erdély gepida hatalom bukásával szűnik meg 567 körül. A temetőből megismerhető viselet, rítus, anyagi kultúra annyira azonos a Tisza mellékivel, hogy a temető akár Szentes határában is előkerülhetett volna. Mindössze az eltemetettek közösségének „vezetője”, egy kardos, pajzsos harcos volt „erdélyi módra” felszerelve. Pajzsdudorja helyi munka, talán a közeli faluban eltemetett mezőbándi ötvöskovács munkája. A gepidákhoz ritkán jut el igazi frank-meroving ékszer, így ritkaságszámba megy egy Rajna-vidéki műhelyben készült „madárfibula” – egyelőre nincs is több belőle Gepidiában.
A malomfalvi temetőben nyugvók társadalmi rétegeződését éppoly nehéz meghatározni, mint a legtöbb alföldi gepida temető „társadalmát”. 83 sírjából 23-at kiraboltak és feldúltak, 22-ben pedig kisgyermek nyugodott, akik mellé a gepidák ritkán helyeztek valamirevaló másvilági útravalót. Ilyenformán éppen a vezető réteg viseletébe és tagozódásába bajos bepillantani.
A malomfalvi temetőre nem jellemző a másvilágra indító étel és ital, mindössze 3 sírban volt edény. Hasonló temetőket az Alföldről is ismerünk, ezek nyilván zömében ariánus keresztény közösségektől maradtak ránk.
Néhány nemrég feltárt beszterce-naszódi temetőrészlet (Beszterce-Csiger, Galacfalva-Vermek) nagyobbrészt kirabolt, feldúlt sírokból áll. Az utóbbi 31 sírt egy torzított koponya, a besimított és bepecsételt díszítésű edények, egy pajzsos tövisű bronzcsat alapján 568 elé keltezi ásatója, nyilvánvalóan helyesen. A két temetőből származó szép és változatos keramikán, köztük körte alakú edényeken olyan sajátos beszurkált díszítésmód található, amilyen 155eddig csak a Tisza mentéről volt ismert. A sírokban megmaradtak a lándzsacsúcsok, a háromélű, a köpűs babérlevél pengéjű és a szakás nyílcsúcsok, a vas juhnyíró ollók. Más típusú a telephez csatlakozó Baráthely 3. számú temetője. A közel 300 sírból eddig ismertetett néhány ékszer (pl. pontkördíszes fibula, gepida és bizánci övcsatok), edény (pl. kiöntőcsöves korsó, besimított és bepecsételt díszítésű csuprok) és fegyver (kétélű kardok, lándzsák, nyílcsúcsok) zömmel gepida jellegű a még a gepida uralom idején nyitott temetőben (a 190. sírból I. Iustinianus bronzpénze került elő), a temető korban és jellegben mégis már a „bándi” típusú temetők családjába tartozik.
Mezőbánd-Felhágó-dűlő 178 síros temetője mind a mai napig a legnagyobb közzétett erdélyi gepida emlék. Sírjait egy szegény szolgatemetkezés kivételével kirabolták és feldúlták, ezért használatának kezdetét és végét nehéz meghatározni. Valószínűleg a gepida korszak vége felé, 550 táján keletkezett. Malomfalvával ellentétben jellemző rá a bőséges edénymelléklet – a sírok harmadánál is többen fordul elő –, ugyanakkor a húsételre utaló állatcsontmaradványok hiányoztak. Afféle félpogány-félkeresztény lakosságról lehet tehát szó. A késői, „bándi” típusú temetők családjába tartozik Marosnagylak 125 síros temetőjének nagyobb része is.
Több helyen egyelőre csak egy-két sír utal 6. századi gepida temetőre (Maroscsapó, Somkerék-Hágó, Mezőakna, Apanagyfalu-Csorbahíd – bebökdöséssel pecsételt szép edény, lándzsacsúcs –, Segesvár-Bajendorf, Oláhgorbó-Lányfalu). Szép füleskancsójával, besimított csészéjével és díszes csont sűrűfésűjével kiemelkedik a Baráthely és Ecel közt a Rozsos határrészben előbukkant néhány sír. Más helyeken sírmellékletként értékelhető ép edények (Vasasszentgotthárd, Mezőköbölkút, Gyulatelke, Nagyernye, Erdőszentgyörgy, Nagyenyed, Marosvásárhely, Dés-Szamos-híd – ritka ékhegy díszítéssel –, Dedrádszéplak, Maroskarna, Gyulafehérvár, Beszterce, különösen jellegzetesek Szamosújvár-Szamos-part bepecsételt és besimított díszítésű szép edényei) vagy ép kétsoros sűrűfésű (Tompaháza) jeleznek temetkezést. Szamosjenőn és Maroscsapón a „leggepidább” ékszer került elő, sasfejjel díszített nagyméretű díszcsatok, mindkettő erdélyi ötvösműhelyek alkotása, s csupán féltestvérei a Tisza-vidéki műhelyből származó „sasos csatoknak”. Nagyvárad-Szalkán, Szilágysomlyón, Tordán, Szászkeresztúron és Krasznán a 6. századi gepida viselet ovális bronzcsatjai utalnak sírleletre, Décsfalván egy hosszú kétélű kard, a Bábolna-hegyen egy lándzsacsúcs, Mezőaknáról egy tegezkészlethez tartozó nyílcsúcsok, Csáklyán, Vingárdon és Gyertyánoson a hasonló nyílhegyek egyaránt származhatnak sírból vagy telepről (az utóbbira Betlenszentmiklóson van jó példa).
