II. DACIÁTÓL ERDŐELVÉIG. A NÉPVÁNDORLÁS KORA ERDÉLYBEN (271–896)
II. DACIÁTÓL ERDŐELVÉIG. A NÉPVÁNDORLÁS KORA ERDÉLYBEN (271–896)
Erdély népvándorlás kori–korai középkori történelmének összefoglalásában nem követhettem azt a módszert, amit a tízkötetes Magyarország története I. kötete V. fejezetében: „A népvándorlás kor és a korai középkor története Magyarországon” c. összefoglalásomban (Bp. 1984) többé-kevésbé sikerült követnem. Ott Magyarország régészeti kutatási eredményeivel dolgozhattam, mégpedig Kárpát-medencei, ha kellett, általános közép- és kelet-európai kitekintésben. Megtehettem hát, hogy az írott forrásokból felépített történelmi vázat töltöttem meg a régészetből kiolvasható és levonható történeti, gazdasági és társadalomtörténeti adatokkal. Pontosabban: nem is az adatokkal, hanem a fontos adatok összességéből leszűrt vagy leszűrhető eredményekkel és tendenciákkal.
Erdély esetében a régészeti irodalomból alig volt mit leszűrnöm, mivel nincsenek modern összefoglalások (az egyetlen, e kézirat elkészülte után, 1982-es dátummal jelent meg, lásd alább), csak leletközlések és lelőhelykataszterek vannak. Értékelésükben, minősítésükben, kormeghatározásukban sokszor olyan bizonytalanság, ha nem éppen szabadosság uralkodik, amely az összefoglaló szemléletű áttekintésnek és elvonatkoztatásnak inkább akadálya, mint segítsége. Először tehát az alapokat kellett tisztáznom, a fellelhető régészeti adatokat összegyűjtenem, csoportosítanom, újrakelteznem. Vagyis tisztába kellett jönnöm azzal, egyáltalán mi az az anyag, amelyre az egyes korszakokban támaszkodhatom.
Az így nyert régészeti anyaggal – ha nem is sikerült kitöltenem az írott forrásokból felépíthető vázat, mivel ilyen váz Erdélyben a csekély számú forrásból nem építhető fel – megkísérelhettem forrásként dolgozni. Az írásos adatokkal párhuzamosan dolgoztam. Az egyetemes és Kárpát-medencei 3–9. századi történelmi események felvázolásában a Magyarország története 1. kötetébe írott munkámat követtem, ahol lehetett, igyekeztem vele párhuzamba állítani Erdély történetét. Az alábbi irodalmi jegyzékben hivatkozás nélkül maradt események irodalmát ott találhatja meg az érdeklődő.
A módszert: történelmet építeni egy terület teljes régészeti anyagának kritikai értékelésére, legutóbb Szabolcs-Szatmár megye őskori, római kori barbár és népvándorlás kori történetéről írott összefoglalásomban (Szabolcs-Szatmár megye műemlékei I. Bp. 1986) alkalmaztam. A Felső-Tisza–Szamos–Kraszna-vidéken olyan jól kutatott, sok lelőhellyel rendelkező terület 566régészeti anyagába sikerült betekintenem, amely összefonódik az egész Szamosköz történetével. E munkából merítem a viktoválokra, korai és hun kori gepidákra vonatkozó anyagot, de avar és szláv viszonylatban is sokat tanultam Szabolcs-Szatmárban.
Az erdélyi és a vele közvetlenül összefüggő kelet-alföldi területek régészeti lelőhelyeinek száma munkámban meghaladja az 1000-et. Fő forrása az 1980-as évek elejéig napvilágot látott szakirodalom teljesség igényére törekvő feldolgozása. A nyolcvanas évektől a hazai és külföldi szakkönyvtárakban egyaránt hiányossá-foghíjassá váló romániai szakirodalmat csak nagy nehézségek árán tudtam követni, s legalább a legfontosabb adatokat és eredményeket 1985. végéig figyelembe venni. A tényleges lelőhelyek száma nyilván nagyobb. Elvem volt azonban, hogy lehetőleg csak olyan közleményeket vagy előzetes közléseket használjak fel, amelyek ellenőrizhető régészeti anyagot tartalmaznak. Híradásokat – keveset – csak akkor vettem figyelembe, ha egyértelműek és megbízhatóak voltak. Igyekeztem az 1920 előtt magyar múzeumokba (Magyar Nemzeti Múzeum Régiségtára, Éremtára, Fegyvertára, Népvándorláskori Gyűjteménye, valamint a debreceni Déri Múzeum, a szegedi és a gyulai múzeum) jutott erdélyi és kelet-alföldi leleteket is beépíteni, ezeket korábban sokszor utalásként sem használták. A kolozsvári Erdélyi Nemzeti (ma: Régészeti) Múzeum 1948 előtti adatait LÁSZLÓ GYULA szívességéből ismerem, aki kolozsvári régészprofesszorként (1941–1949) Erdély népvándorlás kori és honfoglalás kori kataszteréhez állította össze őket. KOVALOVSZKI JÚLIA szívességéből módom volt betekinteni MÉRI ISTVÁN erdélyi Árpád-kori ásatásainak dokumentációjába és kataszteri feljegyzéseibe is. Tőlük származnak a Kolozsvár-Zápolya utcai honfoglalás kori és a Kolozsvár-Főtéri középkori ásatások közöletlen adatai és dokumentumai. A kiemelkedő nagy leleteket (szilágysomlyói I–II. kincs, apahidai I–II. fejedelmi lelet, szamosfalvi kincslelet, nagyszentmiklósi kincs) és a fontosabb anyagok nagy részét több ízben módom volt eredetiben tanulmányozni Bécs, Budapest, Bukarest múzeumaiban, valamint Erdély mintegy 25 múzeumában.
Végül, de nem utoljára, számos elpusztult, elkallódott vagy közöletlen régi erdélyi lelet fényképét őrzi a MNM és az ELTE Régészeti Tanszéke fotónegatív-tára (Arad, Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy múzeumaiból), amelyek nagy segítségemre voltak.
Munkám régészeti részének igazi, mondhatnám egyetlen alapja a lelőhelyek irodalommal ellátott, magyar és román néven összeállított adattára, amelynek közlésétől terjedelmi okokból el kell tekintenem. Magukra a lelőhelyekre és leletekre azonban (kevés kivétellel) hivatkozom munkámban, hiszen nélkülük nincs sem településtörténet, sem időrend, sem pedig történelem. A válogatás – Erdély esetében – a régészeti forrásanyagról való lemondást jelentené.
Az írott forrásokat (a fontosabbak: Auxentius, Ammianus Marcellinus, Jordanes, Corippus, Paulus Diaconus, az Annales Regni Francorum, az Annales Fuldenses, a Gesta Ungarorum, P. Magister, Vita S. Gerhardi ep., a garamszentbenedeki alapítólevél s más oklevelek) eredetiben használtam, s – ha szükséges – eredetiben idézem. Kísérlet Jordanes forrásainak szétválasztására: R. HACHMANN, Die Goten und Skandinavien (Berlin 1970). Kónsztantinosz Porfürogennétoszt MORAVCSIK GYULA klasszikus kiadásában és fordításában idézem: Bíborbanszületett Konstantin, A birodalom kormányzása (Bp. 1950). Prokópioszt OTTO VEH német fordítással kísért kiadásában használtam (Prokop, Gotenkriege. München 1966). A korai avar történelem bizánci forrásaihoz (Menander Prótektor, Euagrius, Theophülaktosz Szimokatta, Theofanész) nagy segítséget nyújtanak SZÁDECZKY-KARDOSS SAMU forrásgyűjteményei és fordításai: Hitvalló Theophanes az avarokról (AT 17, 1970); Az avar történelem forrásai I–VIII. (Arch. Ért. 105, 1978; 111, 1984). A Gellért-legendából SZABÓ FLÓRIS fordításában is idézek (Árpád-kori legendák és intelmek. Bp. 1983).
Az alábbi válogatott régészeti irodalom néhány kisebb általánosabb összefoglalást, egy-egy kultúra, „horizont” vagy terület összefoglalásait, a fontos dokumentumok közléseit és a fontosabb véleményeket tartalmazza.
567A magyar nyelvű összefoglalások közül ROSKA MÁRTON: Erdély és a népvándorlások kora (A történeti Erdély. Szerk. ASZTALOS MIKLÓS. Bp. 1936) c. néhány lapos munkája a század eleji ásatások eredményeinek felsorolása (a marosgombási gazdag avar női temetkezés első s máig legjobb közlésével). Részletesebb, anyagleíró-anyagközlő jellegű A honfoglalás és Erdély c. folytatása (uo.). Az erdélyi honfoglalás kori leletek újabb összefoglalása: LÁSZLÓ GYULA, A honfoglaló magyarok művészete Erdélyben (Kolozsvár 1943) – fontos leletek közlésére épített művészeti és néprajzi tanulmányok.
KURT HOREDT régészeti összefoglalásai tulajdonképpen leletcsoportok („lelethorizontok”) kritikai összeállításai, s ezért forrásértékűek. Előfutáruk a Völkerwanderungszeitliche Funde aus Siebenbürgen (Germania 25, 1941) c. dolgozata. Kitűnő kis könyve: Untersuchungen zur Frühgeschichte Siebenbürgens (Bukarest 1958) fontos összeállításokat tartalmaz Erdély római provinciális temetkezéseiről, Gyulafehérvár/Karlsburg késő római és 10–12. századi temetőiről, Erdély gepida leleteiről, amelyeknek első leletkataszterét adja, elsőnek tárgyalja Maroskarna óbolgár leleteit és a bolgár uralom problémáit, és összeállítja Erdély 10–12. századi honfoglaló magyar és kora Árpád-kori temetőinek, sírleleteinek jegyzékét (nála: „fémleletek a 10–11. századból”). Egyidejűleg megjelent könyve: Contribuţii la istoria Transilvaniei, Sec. IV–XIII. (Bucureşti 1958) többek között az erdélyi avar lelőhelyek jó katalógusa, számos közölt és közöletlen lelet publikációja. Ugyanott a 270 utáni „római pénzforgalom” jelentőségének – módszerében alaposan elhibázott – értékelését éppúgy nehéz követni, mint a magyar feudalizmus erdélyi „etapjairól” írott, a leletekkel és az írott forrásokkal nem összeegyeztethető dolgozatát.
Jelentős szolgálatot tett még a kutatásnak a 7–12. századi kerámia, elsősorban sírokból származó ép edények és a cserépüstök első összefoglaló közlésével: Ceramica slavă din Transilvania (SCIV 2/2, 1951).
Általában kevés haszonnal forgattam a Relations between the Autochthonous Population and the Migratory Populations (Bucureşti 1975) című gyűjteményes kötetet, amelyben a szerzők többsége a cím igazolását vélte feladatának. Bőven merítettem viszont a kiadvány konkrét adataiból, elsősorban MIRCEA RUSU, Avars, Slavs, Romanic population in the 6th–8th centuries és The Autochthonous Population and the Hungarians on the Territory of Transylvania in the 9th–11th centuries c. dolgozatainak elterjedési térképekkel és jegyzékekkel kísért adattárából. A 4–5. századra vonatkozóan lelőhelyjegyzékeit a legutóbbi időkig kiegészíti, in: Cercetări arheologice MNI 7, 1984. – A fentebb említett összefoglaláshoz kapcsolódva számos, egymással rokon témájú dolgozatban foglalkozott Erdély későbbi népi és történeti viszonyaival is, legutóbb: Frühformen der Staatsentstehung in Rumänien címmel (Zeitschrift für Archäologie 18, 1984). Nagy alapossággal megírt dolgozatainak értékéből sokat levon, hogy az elmúlt évszázad forráskritikai tanulmányait és eredményeit figyelmen kívül hagyva, a 9–10. század vonatkozásában abszolút hitelűnek tekinti Anonymus 13. század eleji regényes gesztáját és Kézai Simon 13. század végi krónikáját – olyannyira, hogy a valóban 9–10. századi adatokat is ehhez a sziklaszilárdnak vélt alaphoz igazítja. Ugyanez az egyetlen forrás és következetes „filius ante patrem” keltezés jellemzi R. HEITEL, Unele consideraţii privind civilizaţia din Bazinul Carpatic în cursul celei de-a doua jumătăţi a secolului al IX-lea în lumina izvoarelor arheologice c. építészettörténeti dolgozatát (SCIVA 38, 1983).
Temes és Krassó–Szörény megyék kora középkori településéről összefoglaló igénnyel: L. MĂRGHITAN, Banatul în lumina arheologiei 3. Secolele VII–XII. e. n. (Timişoara 1985). A kellőképpen megválogatott lelőhelyek túlnyomó részét közöletlen anyagú, „8–10, 9–11, 10–12. századinak” mondott putriházak – a helyi lakosság emlékei – alkotnák. Tekintve, hogy egy földputrit nem 300, de 30 évig sem lehetett lakni, az adatokkal nincs mit kezdeni.
HAMPEL JÓZSEF klasszikus összefoglalásait állandóan használtam: A honfoglalásí kor hazai emlékei (A magyar honfoglalás kútfői. Bp. 1900), Alterthümer des frühen Mittelalters in 568Ungarn I–III (Braunschweig 1905), Újabb tanulmányok a honfoglalási kor emlékeiről (Bp. 1907), de adatait minden esetben összevetettem a (végül is egyedül alapul vett) eredeti közleményekkel.
1. AZ „ERDEI EMBEREK”. A GÓTOK ERDÉLYBEN
2–3. A HUNOK. A GEPIDÁK KIRÁLYSÁGA
4. AZ AVAR URALOM SZÁZADAI
5. A SZLÁVOK
6. ERDÉLY A MAGYAR HONFOGLALÁS ÉS ÁLLAMALAPÍTÁS KORÁBAN
