X. ERDÉLY A FORRADALOMBAN ÉS A SZABADSÁGHARCBAN (1848–1849)
1346X. ERDÉLY A FORRADALOMBAN ÉS A SZABADSÁGHARCBAN (1848–1849)
Erdély 1848 tavaszán kerülhetett be újra igazán az európai történelem sodrába. Alighogy 1848-ban Párizs népe felkelt, elűzték a királyt, és kikiáltották a francia köztársaságot, egymás után törtek ki a forradalmak. Szinte az egész kontinenst elborította ez a hullámszerűen terjedő forradalmi áradat. Soha nem élt ilyen erősen a francia forradalom – most már általánosan uralkodóvá vált – eszméinek megváltó erejéhez fűződő hit és remény. A radikálisok többsége sokban a francia forradalmat tartotta követendő példának, de a liberálisok is az általa elindított folyamatok részeseinek tartották magukat, amikor vállalták, sőt irányították a forradalmi átalakulást.
De ha a 18. századi nyugat-európai nagy változásokat „kettős forradalomként” lehet jellemezni – az angol ipari és a francia társadalmi-politikai forradalmat értve ezen –, akkor, némi leegyszerűsítéssel, az 1848-i polgári forradalmakat – éppen egyik lényeges sajátosságuk megragadása érdekében – „nemzeti” forradalmakként is jellemezhetjük. A felzárkózó vagy felzárkózni akaró – német, olasz és Habsburg-birodalmi – peremvidékeken ugyanis a feudális rendszer megdöntése, a kapitalizmusba való átmenet során felvetődő társadalmi és hatalompolitikai kérdések szorosan összefonódtak a nemzeti önrendelkezés érvényesítésének igényével. Úgy látszott, hogy a társadalmi átalakulással felszabaduló energiák általában olyan mozgalmakat táplálnak és erősítenek, amelyek a nemzeti egységet és a polgári alkotmányosságot biztosító nemzeti államot vagy – kedvezőtlenebb feltételek esetén – nemzeti önkormányzatot és kollektív, nemzetiségi jogokat próbáltak kiharcolni.
Az általános optimizmus légkörében minden, ami korszerű követelményként jelentkezett, egyben megvalósíthatónak is tűnt. A Szent Szövetség rendszere annyira megrendült, hogy csak a cári Oroszország fenyegetőzhetett az intervenció hagyományos politikájával. Anglia hallgatása ugyan nem sok jót ígért, de a nyilvánosság előtt még a francia köztársaság vezetői is erkölcsi 1347támogatást helyeztek kilátásba az elnyomott népek és nemzetek – írók és költők által már oly régen meghirdetett – emancipációjához.
A „Népek Tavasza” látszólag a fiatal nemzeti mozgalmak szolidaritási ünnepeként kezdődött. És ez egyelőre, ha rövid időre is, feledtette azt, hogy a forradalom sodrába került tájak bonyolult hatalmi, társadalmi és nemzetiségi viszonyaiból következően a nemzeti és társadalmi törekvések milyen könnyen egymás ellen fordíthatók és kijátszhatók. Ebből a szempontból Erdély Kelet-Közép-Európa egyik legsebezhetőbb régiója volt. Ahhoz túl gyengék és túl megosztottak voltak a polgári átalakulás belső helyi erői, hogy a forradalom szilárd bázisává tegyék hazájukat. Annál nagyobb lett viszont annak a veszélye, hogy európai megrázkódtatások nyomán és a Habsburg-birodalmon belüli konfliktusok és ellenforradalmi támadás esetén Erdély súlyos belső társadalmi és nemzeti meghasonlások és összeütközések, sőt, polgárháború színterévé válik.
A MAGYAR ÉS ROMÁN MOZGALMAK ÚTKERESÉSE A MÁRCIUSI FORRADALOM ERDÉLYÉBEN
AZ ELLENFORRADALMI TÖREKVÉSEK ÁRNYÉKÁBAN. A SZÁSZFÖLD A FORRADALOMBAN ÉS A BALÁZSFALVI ROMÁN NEMZETGYŰLÉS
A POLGÁRI ÁTALAKULÁS MEGALAPOZÁSA AZ UTOLSÓ ERDÉLYI RENDI ORSZÁGGYŰLÉSEN
ERDÉLY 1848 NYARÁN
AZ ELLENFORRADALOM TÁMADÁSA ÉS A POLGÁRHÁBORÚ KIROBBANÁSA
BEM ERDÉLYI HADJÁRATA. A FORRADALMI KONSZOLIDÁCIÓ ÉS ELLENTMONDÁSAI
AZ ÉRCHEGYSÉGI ROMÁN ELLENÁLLÁS ÉS A „ROMÁN AUSZTRIA” IGÉNYE
ROMÁN ÉS MAGYAR MEGBÉKÉLÉSI TÖREKVÉSEK A MAGYAR FÜGGETLENSÉGI HARC VÉGNAPJAIBAN
Képek
