A PORTA HATALMA VISSZAÁLL
A PORTA HATALMA VISSZAÁLL
Báthori kényszerű hazatérése volt a jele: a két vajdaság felett megváltozott a világ. Şerban volt vajda hiába kért segítséget II. Mátyástól is, a lengyelektől is; hasztalanul küldte Konstantinápolyba gazdag ajándékait; Mihneát csak egy nyárra tudta 1611 júniusától szeptemberéig eltávolítani. A Porta embere szilárdan tartotta magát. Moldvából pedig elmenekült a lengyelek támogatta Movilă család, hogy a helyüket itt is török kreálta úr, István (Ştefan Tomşa) vajda foglalja el. A két román vajdaság felett a Porta hatalma rég nem látott módon megerősödött.
Erdély egyelőre kívül maradt ezen a változáson, bár a két nagyhatalom erőjátéka itt is megkezdődött; a román vajdaságokkal fennálló szerződések felbontásán felbőszült ellenzék és a hozzáértés nélkül politizáló, fejedelem összecsapásai utat nyitottak a külső beavatkozásnak. A hazatérő Báthori nyomán háború vonult a fejedelemségbe.
Előbb két magyarországi pasa, a budai és a temesvári rontott az országra, hogy hátba támadja a Havasalföldön hódító fejedelmet. Őket ugyan a Porta szinte rögtön visszarendelte, megjelenésüknek mégis igen komoly következménye lett. A hajdúk településeinek irányából jöttek ugyanis, így közeledtükre a hajdúk szinte egy emberként vonultak haza. Miután kipusztították, otthagyták a románok országát: elárasztották Erdélyt, el a királyi Magyarország szomszédos területeit. Letelepítésük kemény munkája akár elölről kezdődhetett. A kedvetlenül hazatérő fejedelem pedig, minthogy újabb hadjárattal zsákmányt ígérni nem tudott, és zsoldjukat sem volt miből fizetnie, a gazdag Barcaságba rendelte őket, hogy a szászok elleni újabb támadásnak, Brassó elfoglalásának legyenek eszközei.
E tettével beláthatatlan következményű eseményeket indított el: a város előtt nyilvánvalóvá vált, hogy Szeben sorsától kell rettegnie – jobb, ha védelemről gondoskodik. A hajdúk pedig a Barcaság és bihari, szatmári lakóhelyeik között vonulva rettegtették az erdélyieket.
Először Brassó küldte útra őket: miután Nagy András többször is kísérletet tett rá, hogy – úgy, mint Báthori Szebent – csellel vegye be a várost, a magisztrátus állítólag megvesztegette. Nem is nagy ajándékokról, kocsiról, lovakról tudnak a kortársak, a hajdúk főkapitánya mégis elvonul. Elindul hadaival a királyi Magyarországra. A városról azonban nem múlik el a vész: június 19-én maga a fejedelem jön a Barcaságba, és három nappal később megtörténik a nyílt szakítás. Amikor Imrefi kancellár a fejedelem bebocsátását kéri, Brassó lövetéssel fenyegetődzik, Báthori bemenetelét megtagadja.
Támogatást a brassóiak Radu Şerban vajdától remélnek, aki Weiss főbírónak régi személyes ismerőse, Brassó iparosainak pedig legnagyobb 634megrendelője – pontos fizető – már majd tíz esztendeje. Mióta csak elűzték őt Báthori katonái, a brassóiak kapcsolatban voltak vele, most pedig, hogy a fejedelem támadása nyilvánvalóan elkerülhetetlenné vált, követeket küldenek hozzá. Radu Şerban éppen rövid visszatérése idejét éli, június óta megint Tîrgoviştében fejedelem, de készséggel megindul zsoldosaival, hogy Báthorin bosszút vegyen. Jól ismeri az országából Erdélybe vezető átkelőket: a megszokott úton, Törcsvárnál lesik a fejedelem emberei, ő azonban a pásztorok ösvényein, a havasokon át lepi meg szövetségeseit és ellenségeit. Július 7-én már Erdélyben éjszakázik. Egynapos brassói pihenő után kerül szembe a fejedelem hadaival ugyanott, ahol Székely Mózes egyszer csatát vesztett: a papírmalomnál. Radu Şerban győzelme azonban nem teljes, mert megfutamítja ugyan a fejedelmet, a nagy bizalmast, Imrefit elpusztítják a katonái, Báthori háta mögött azonban ott van az erős Szeben, ahová be is menekül.
Ezzel azonban új székvárosára vonja a csapásokat. Radu Şerban Báthori után vonul, és jön a királyi Magyarországról Forgách Zsigmond, a kassai főkapitány is. Gyakorlatilag magánemberként hozza hadait, mert a nádor engedélye nélkül, egyenesen szándékai ellenére fogadta fel a nyáron Magyarországra érkezett hajdúkat. Kendi István és egyes felső-magyarországi urak azonban azt remélik, hogy most – Báthori szorongattatását kihasználva – elragadhatják tőle a fejedelemséget. Így jönnek: a Barcaság felől Radu Şerban sok nyelvű zsoldosai, a királyságból a megyék és a hajdúk csapatai Szeben ellen. Egyik sereg nem jobb, mint a másik. Ahogy a krónikás írja: „… az országot kétfelől dúlják, pusztítják, égetik, prédálják vala, és a hol mit kaphatnak, minden kímélés nélkül az oláhok Havasalföldibe takarítják vala … A magunk nemzetsége is, kikkel egy nyelvünk, egy hitünk, azon irgalmatlanul dúltak, prédáltak, az hova érkeztek, sőt talán szörnyebben mint az oláhok…”*
Hídvégi Mikó Ferenc históriája (MHH–S 7. 202).
Szebent is együtt ostromolják. Ők kívülről, a fejedelem bentről. Mert – megint csak pénzszűkében – megsarcolja a várost, a fizetni képtelen elöljárókat pedig börtönbe veti. Úgy látszik azonban, mégis akad valahol valami pénz, mert Nagy Andrást vissza tudja csalogatni magához. Zsoldravalót is ad neki, és elküldi a királyságba hajdúkat toborozni. Bethlen Gábor pedig, a mindenkori törökszakértő, segítséget kér a szomszédos török parancsnokoktól. 1611 kora őszére ezzel Erdélyben minden összezavarodott. Mindenki háborúja folyik mindenki ellen. Már-már a századforduló zűrzavarai látszanak visszatérni, amikor a helyzet – váratlanul – kristályosodni kezd.
A törökök megjelenése, ahelyett, hogy tovább fokozná a zűrzavart, megnyugvást hoz. Mintha csak a gazda érkezett volna vissza régen elhanyagolt 635birtokára, ahol jó ideje nélküle csináltak számítást, úgy futamodnak meg a kívülről jöttek Omer boszniai pasa hadai elől. A találkozást nem várja meg senki. Forgách is, Radu Şerban is csata nélkül menekül, pedig a vajda haza már nem is mehet, mert az Erdély felé tartó török hadakkal Mihnea visszament Tîrgoviştébe. Így Radu előbb Lengyelországba, onnan pedig Bécsbe menekül. Forgách is óriási kerülővel, Moldván keresztül igyekszik haza. Hadait éhség, hideg tizedeli. Mikor két hónappal az erdélyi indulás után Kassára szállingóznak, állítólag még a gyerekek is kiszaladtak megnézni a fegyvertelen, lerongyolódott csapatokat.
Az Omer pasa vezette csapatok megjelenésével és Forgáchék menekülésével kiderült: Erdély a nagyhatalmi erőviszonyok változásának ugyanazt az alakulását éli át, amit Havasalföld és Moldva tapasztalt néhány hónappal korábban. A Porta politikai jelenléte ebben a térségben ismét nyomasztó bizonyossággá vált. Nem lehetett kétség afelől, hogy nyugat felé vezető útjának ezeket az állomásait, a román vajdaságokat és Erdélyt a saját hatalmi övezetének tekinti. Az esetleges betolakodókat pedig most már képes is – nem úgy, mint még néhány évvel ezelőtt – innen eltávolítani.
Az események kényszerítő ereje alatt most Brassó és az oda menekült nemesi ellenzék is a Porta felé fordul. Ghiczy Andrással egyeznek meg, egy valamikor volt hajdúkapitánnyal, akinek vannak ugyan erdélyi kapcsolatai, ő maga azonban felső-magyarországi ügyekben működött: Homonnai Bálint fejedelemségéért jártak annak idején megbízottai a Portán. Állítólag kitüntető szívélyességgel fogadták őket. Báthori Gáborral költözött át a fejedelemségbe. Most, 1611 őszén is eredetileg a fejedelem küldte Ghiczyt Konstantinápolyba a Forgáchék elleni segítséget megköszönni. A fejedelmi követ azonban, Brassóba is betérvén, csatlakozott az ottaniak ellenállásához. Mint az ő megbízottuk érkezik Konstantinápolyba. Iratokat visz magával, amelyek az ország három nemzete nevében kérik a zsarnok fejedelem eltávolítását.
A brassói ellenállók ezzel megnyugodnak. „Hajdan hű szolgája” – írja alá a Báthorihoz írt levelét 1612 januárja végén Weiss Mihály, aki már sem hűnek, sem szolgának nem érzi magát.* Alattvalói kötelezettségét nyíltan felmondva, szinte államot szervez az államban a Barcaságon. Pénzt vernek, készülnek a Porta támogatta harcra.
WEISS M., i. m. 22.
A segítség azonban csak nagyon lassan érkezik, mert éppen 1611 őszén igen nehézkesen hoznak döntéseket a Portán. A rettenetes aggastyán ugyanis, Murád pasa nagyvezír augusztusban meghalt, utódja pedig, Naszuh pasa még nem tért vissza a perzsiai hadszíntérről Konstantinápolyba. Ghiczy azonban így is – valószínűleg az ő tudta nélkül – megszerezte a díván döntését: legyen Báthori helyett az ő személyében új fejedelem. Segítségül Magyar Oglu Ali 636pasát adják melléje, és a két román vajda kap parancsot fegyveres támogatására.
Ghiczy „in signum gratitudinis”, a hála jele gyanánt, ahogy hosszú évek óta mindenki, Jenőt és Lippát ígéri és a régi, 15 ezer arany adó befizetését. Túszul pedig fivérét, Pétert hagyja Gürdzsi Mehmed kajmakám kezén. Maga a fejedelemválasztást elrendelő szultáni parancs fenyegetéssel végződik: „… többször ellenünk pártot ne üssetek, hűségteket hozzánk megtartsátok, mert ha többször effélét követtek, nyugodjatok meg abban, hogy az Istent hívom bizonyságul, hogy magatokat kicsinytől fogva nagyig fegyverre hányatlak, országotokat porrá tétetem … és minden veszedelmeteknek okai magatok lesztek: akik utánatok megmaradnak, átkoznak benneteket a világ előtt.”*
KEMÉNY J.–NAGYAJTAI KOVÁCS I. (szerk.), Erdélyország Történetei Tára II. Kolozsvár 1845. 98.
A Portán kapott ígéretekről, illetve a fenyegetésről Ghiczy lóhalálában tudósítja az otthoniakat. Ő maga Havasalföldön keresztül még útban van, amikor Weiss Mihály már tárgyal Brassóban a tőle származó írások alapján. Maga az új fejedelemjelölt is többször ír „az országban minden nemzetekhez”. Az első méltóságokkal közli: Isten a Porta Báthori Gábor zsarnok tettei fölötti haragját „a sok megkeseredett siralmas szegényekért, árvákért, özvegyekért” általa megengesztelte, és „az országot régi szabadságában, törvényiben meg akarta tartani”. Haddal fenyegetődzik, mert ha melléje nem állnak, „bizony bizony elgyütt Erdélyországnak utolsó veszedelme, mint Trójának”.*
TMÁO 1. 108–109.
Báthori Gáborban a portai fenyegetés az erdélyi fejedelmek megszokott reflexét váltja ki: az 1612. június 26-i országgyűlésen a török elleni harc, azaz a Magyar Királysághoz való csatlakozás gondolatát veti fel. Kéri a rendeket, döntsék el, „kellessék-e a keresztény fejedelmeket megtalálnunk, és a magyarországi királyt … hogy a két szék között a földön nem maradhatván, legyen kihez bíznunk … minthogy nincs egyebet mit tennünk, a ki fegyverrel háborgat, mi is kénytelenek vagyunk fegyverrel magunkat ellenek oltalmazni …”*
EOE 6. 238.
A fejedelem szándéka nyilvánvaló: a török fenyegetésre hivatkozva megint meg akarja lendíteni az erdélyi hintapolitika eddig is mindig katasztrófát okozó mechanizmusát. A rendek azonban ellenállnak, nem hajlandók megszavazni a háborút. Báthori mindössze annyit ér el, hogy a Ghiczy által ellene előterjesztett vádakkal szemben védelmező iratot fogalmaznak a Porta számára.
