KEMÉNY JÁNOS
KEMÉNY JÁNOS
Barcsai Ákos fejedelem hiába várta végig az ostromot Várad falai alatt a nagyvezír oldalán, Köprülü Mehmed ígérete ellenére nem a törökbarát fejedelem erdélyi vitézei, hanem janicsárok foglalták el Erdély legfőbb védőbástyáját. Lovas portyák a vártartomány egész területén és azon messze túl Bihar, Szabolcs-Szatmár vármegyékben, a Körösök és Szamos völgyén át Erdély belsejéig hatolva, falvakat pusztítva és rabokat szedve adták tudtul, hogy a szultán hatalma már határtalan.
A váradi védők maroknyi serege még jóformán át sem ért Kolozsvárra, amikor néhány főúr és a három nemzet vezetői megegyeztek, megpróbálják átmenteni Erdély államiságát úgy, hogy országos egységet teremtenek, és II. Rákóczi György fejedelemnek a Magyar Királyság rendi főméltóság-viselőivel kiépített kapcsolatait felhasználva külső segítséghez folyamodnak. E nagy és nehéz vállalkozás vezetésére egyetlen személyiséget övezett osztatlan bizalom: II. Rákóczi György egykori tanácsosát, Kemény Jánost.
Az ötvenhat esztendős főúr még Bethlen Gábor apródjaként kezdte volt tanulni a politikát. Beutazta egész Európát, diplomáciai küldetésben megjárta Berlint és Konstantinápolyt, tárgyalt a franciákkal, lengyelekkel, svédekkel és ugyancsak tolmács nélkül a havasalföldi vajdával. Mint az ország hadseregének főparancsnoka az 1640-es, 1650-es évek csaknem minden hadjáratában részt vett. Kortársai jó hadvezérnek ismerték. Idegeiben hordozta a lengyelországi kudarc és a tatár rabság emlékeit. 1652-ben gubernátori tisztséggel ruházták fel. II. Rákóczi György fia nagykorúságáig őrá hagyta a fejedelemséget. A lezajlott fejedelemválasztó országgyűléseken állandóan a jelöltek között forgott a neve. Barcsai megválasztása után a török fenyegetés miatt családjával a királyságba húzódott. A Várad ostromát tétlenül szemmel tartó de Souches császári generális rakamazi táborában keresték fel őt az erdélyi rendek követei.
787Kemény azonban csak alapos előkészületek után cselekedett. Megegyezett a Rákóczi-párt Erdélyből kiszorult tagjaival, megállapodott Wesselényi nádorral, segítséget kért a császártól, biztosítékot szerzett a szászok támogatásáról, és megnyerte a határ menti vármegyék nemeseit. Egyedül a Partium egyik tekintélyes főura, báró Károlyi Ádám Szatmár vármegyei főispán és a vár kapitánya figyelmeztette: neki már „nincs hatalmában, hogy Erdélyt ő ragadja ki a török torkából és állítsa vissza régi virágzásába”.*
Báró Károlyi Ádám levele Rottal Jánosnak, Szatmár 1660. november 20. OL, Vgy, 1899–35. sz.
Kemény János 1660. november 20-án indult néhány ezer főnyi kis hadsereg élén Erdélybe. Bizton bízva a külső támogatásban, foglalta el Kővár várát és adta a fejedelemség tudtára híres kiáltványában: „… a közjó érdekében egységet és rendet” akar teremteni.* 1661 első napján a szászrégeni országgyűlés egy akarattal fejedelemnek választotta. Kemény a fejedelmi méltóságot, a „boldog időben is súlyos terhet” nehezen, csakis elhivatottságból, felelősségből vállalta. „Embernek hazájáért – mondta – nem méltóságos állapotban, de barom pásztori alacsonyságában is kellene szolgálni.”* Átfogó célok vezették, és nem hiányzott a társadalmi bázisa sem. Tekintélyes politikusgárda állt mellette: Bethlen János, Krakkó egykori parancsnoka, Barcsai volt kancellárja; Bánffy Dénes; az ország egyik legtekintélyesebb főúri családját képviselő Haller Gábor és Haller János; Rhédey Ferenc; az alig huszonkét éves Bethlen Farkas, és az ugyancsak fiatal Teleki Mihály. A székelyek II. Rákóczi György egykori generálisát tisztelték benne. Barcsai lemondott, és mindenben segítséget ígért. Keményt ugyan reménnyel töltötte el, hogy létrejönni látszik a rég óhajtott egység, de tisztában volt a súlyos helyzettel.
Kemény János levele ismeretlennek, 1660. november. OL, Vgy, 1899–35. sz.
Kemény János levele feleségének, Lónyay Annának, Régen 1661. január 2. TÓTH E., Kemény János és Lónyay Anna levelezése (TT 1901. 200).
Mialatt az új fejedelem első rendeleteit adta ki, 1661. január 13-án Bécsben a Habsburg császár első miniszterének, Porcia hercegnek elnökletével a Magyar Királyság főméltóság-viselői emlékiratát tárgyalták meg. Az emlékirat kifejti, hogy az erdélyi helyzettel szorosan összefügg a királyi Magyarország és az egész keresztény világ biztonsága. Általános érdek tehát, hogy támadást indítsanak a török ellen, hiszen Erdély a Magyar Királyság része. A váradi pasa pedig rátette a kezét a királyság tekintélyes területére is: elfoglalta Rákóczi birtokait, az időközben Erdélyhez csatolt magyarországi vármegyéket, az egész Partiumot. Erdélyi politikusokra hivatkozva hangsúlyozza az emlékirat, hogy ha a felső-magyarországi hadsereg segítséget nyújt, Erdélyben törökellenes felkelés bontakozna ki, és a rendek egy akarattal kitartóan működnének együtt a Habsburg császárral a „természetes ellenség ellen”. Az egész 788keresztény világ biztonsága és az „elvesztett haza visszaszerzése”* egyaránt megköveteli tehát, hogy a császár, élve a külső országok segítségével, bontsa ki az általános török háború zászlaját. Az emlékirat számos gondolatán érződik, hogy Wesselényi nádor a tokaji táborban maga tárgyalt 1660 őszén több erdélyi főúrral. Porcia még 1660 nyarán a dinasztia nyugati érdekeit féltve vetette el Várad felmentésének tervét. Most azonban számolni kellett a nemzetközi diplomáciával, a közvéleménnyel, a velencei követ, a német fejedelemségek követeléseivel. A Porcia mögött álló udvari csoport, a spanyol párt érvei pedig eltörpültek a haditanács és a kamara érdekéire hivatkozó másik udvari párt voksai mellett: a megszavazott segélyek, a felajánlott pénzösszegek és csapatok többet érnek, mintsem hogy lemondhatna róla a Habsburg-kormányzat. Különben is újabb török támadás várható.
Opinio, 1661. január. OL, Elt, Pál nádor iratai. 91. köt., 9321. sz.
Ilyen előzmények után fogadták el a magyar emlékiratban felvázolt haditervet. A támadás súlypontja a nyugati országrész lesz: Zrínyi épülő vára, csapatainak beütése török területre, majd Kanizsa ostroma a császári főseregnek a Duna mentén kibontakozó támadásával együtt elvonja a szultán haderejét Erdélyről. A Partium és a felső-magyarországi vármegyék meglehetősen kimerültek, így Wesselényi nádor vezetésével csak kisebb hadsereg támogatja majd innen az erdélyi fejedelmet.
Erdély Kemény János körül tömörült politikusai tudták, hogy Horvátországban és a Dunántúlon a tél végén megindultak a hadműveletek, Montecuccoli császári generális vezetésével jelentős hadsereg jön Magyarországra azzal az utasítással, hogy támadja meg Esztergomot, majd kezdje meg Buda ostromát. A felső-magyarországi várak őrségei pedig megkapták Lipót császár parancsát: segítsék a fejedelmet.
Kemény János Önéletírásában még úgy vonta meg politikai tapasztalatai tanulságát, hogy Erdélynek nem szabad a szultánt maga ellen ingerelnie. Egy hosszú élet viszontagságaiban kikovácsolódott meggyőződését kellett tehát mérlegre tenni a nádor 1661. március 22-én Bécsből küldött levelét olvasva. Wesselényi nem kevesebbről tudósítja, mint hogy megalakulóban a nemzetközi törökellenes szövetség. Most már csak rajta, Erdély fejedelmén múlik, hogy kirobban-e ez a nemzedékek várta háború. Óriási felelősséget rak Kemény fejedelem vállára a nádor. „Hidgye bizony innét ez részrül resolutus realitást tanál, onnét is olyat kell cselekedni”, küldjön tehát országos követet a császárhoz, tudtul adván immáron hivatalosan is, hogy Erdély kéri és maga ügyének vallja a török elleni támadást. A részletekről különben Bánffy Dénes tájékoztatja majd – zárja Wesselényi a fejedelemnek küldött levelét.*
Wesselényi Ferenc nádor levele Kemény Jánosnak, Bécs 1661. március 22. OL, Wlt, Fasc. 8.
Kemény döntött. Tanácsosi kara ugyancsak abban a biztos tudatban cselekedett, hogy kirobbantói, katalizátorai a nemzetközi törökellenes 789koalíció évszázados jelentőségű vállalkozásának. 1661. április 23-án a besztercei országgyűlés kimondta, hogy Erdély elszakad a Portától, és a Habsburg császár és magyar király védelme alá helyezi magát. A nagy jelentőségű elhatározást a gyors segítség reményében Kemény követei, Teleki Mihály kővári kapitány és Kászoni Márton páter viszi Bécsbe. De a császárvárosba érve még nem tudják, hogy már elkéstek.
Köprülü Mehmed hódító terveiben Erdély egyelőre mellékes terület, de annál fontosabb, hogy biztosan hatalmában legyen az ország. Nem tűrhet meg tehát némethez hajló fejedelmet. Még el sem hangzott a besztercei nyilatkozat, máris tatár hadak zúdulnak a Székelyföldre, Ali temesvári pasa pedig a szászok hódoltatására indult. A nagyvezír azonban nem akart a Habsburg-birodalommal háborúba keveredni, erejét Kréta ostromára kell összpontosítania. Megjelenik tehát Bécsben a tatár kán követe a Porta üzenetével. Kínos és kemény feltételeket szab a Habsburg-udvarnak, de ajánlata sem kicsiny, és a háború miatt a dinasztia érdekét féltő Porcia vészjósló prognózisokkal nyugtalanítja a kormányzatot. Május végére már kész is tehát a bizalmas megállapodás Konstantinápoly és Bécs között. Lipót császár elismeri a török új hódításait, lemond Váradról, leromboltatja Zrínyi-Újvárat, és elejti Kemény János fejedelmet. A szultán viszont nem háborgatja a magyar király birodalmát, felhagy az erdélyi hadjárattal, sőt hozzájárul, hogy új fejedelmet válasszon az ország.
Mindkét fél tisztában van azonban vele, hogy a megállapodás sikere azon múlik, mennyire sikerül titokban tartani. A Habsburg-udvar különben sem engedheti meg magának, hogy a meginduló hadjárat nyílt visszavonásával a nemzetközi politikai röpiratok céltáblája legyen, diplomáciai hitelét, tekintélyét kockáztassa, és ellenzékbe fordítsa a német fejedelmeket. Konstantinápoly pedig ismeri Bécs változó időjárását s az erdélyi viszonyokat. Kemény és tanácsosai mintegy a besztercei döntés sikere érdekében a titkos törökpártiság gyanújába esett Barcsai Ákost elfogatják, majd az egykori fejedelem máig ki nem derített körülmények között gyilkosság áldozata lesz. Erdélyben nem könnyű törökbarát fejedelmet találni. Amíg tehát az erdélyi helyzet az új fejedelemválasztással el nem rendeződik, minden a legnagyobb titokban marad.
Montecuccoli maga sem tudja, miért kap új hadiparancsot, de engedelmes katona, így kedvetlenül és mérhetetlen ellátásbeli nehézségekkel küzdve vonul Erdély felé. Ali pasa pedig elfoglalja Székelyföldet, körülveszi a szász városokat, és lázasan keres új fejedelmet. Közben egész Európa a nagy összecsapás várakozásában tekint Erdélyre. Kemény János Erdély nyugati határszélén vár, katonasága ezalatt mintegy tízezer főnyire gyűlik, s amikor a meglehetősen fáradt, de népes serege élén megérkező Montecuccoli generálissal augusztus végén Goroszlónál találkozik, úgy véli, számottevő haderővel vonulhatnak azonnal Ali pasa ellen.
790Montecuccoli parancsa azonban úgy szól, hogy nem szabad harcba bocsátkoznia, bevonul tehát Kolozsvárra, s pihenés ürügyén várakozik. Nemhiába. Szeptember 17-én már megkapja a hírt: Ali pasa az erőhatalommal egybeterelt országgyűlésen, szeptember 14-én, fejedelemmé választatta Apafi Mihályt. Parancsa értelmében tehát Montecuccoli befejezte erdélyi küldetését, másnap már vonul is vissza, úgy, hogy Kolozsvárott másfél ezer, a többi várban – Kővár, Szamosújvár, Bethlen, Székelyhíd, Görgény, Déva, Fogaras várában – kisebb-nagyobb császári őrség maradt.
A Habsburg–török megegyezésről mit sem sejtő Kemény János mentené, ami menthető. Kiáltványaiban az ellátásbeli nehézségekre hivatkozva, csupán taktikai lépésnek tüntette fel a császári fősereg visszavonulását, s maga is hitte Montecuccoli közlését: hamarosan újabb és erősebb császári haderő érkezik. Serege azonban oszlani kezdett, s hogy maradék hadait egybetartsa, kihúzódott Szatmárra. Itt kapta meg a hírt, hogy Csík fegyverre kelt a török ellen.
1662. január elején indult vissza a fejedelemségbe Kemény János magyar, horvát és német ezredekkel megerősített erdélyi seregével végzetes hadjáratára. Célja, hogy a Székelyföldön vesse meg a lábát. Útközben érik Apafi követei, az új fejedelem visszavonulást, megegyezést ajánl. Kemény a Székelyföldre tart, és Apafi követeit, egyelőre válasz nélkül, maga mellett fogja. A csíkiek azonban a török és tatár szablyák erejének maguk nem tudván ellenállni, elvéreznek. Kemény erre Segesvár felé fordul. Apafi azonban gyorsabb, maga foglalja el a kulcsfontosságú helyet. Kücsük Mehmed jenői beglerbég pedig már útban van a szultán védelmét élvező fejedelem segítségére. Kemény most már maga kezdene egyezkedni Apafival, de az erdélyi és a török haderő egyesülését nem tudja megakadályozni. Tanácsosai visszavonulást javasolnak, Bethlen János pedig azt, hogy sürgősen kérjenek császári segélyt. 1662. január 23-án Nagyszőllős határában Kemény csapatai a völgyekben szétszóródva vártak, amikor a láthatáron feltűnt a török sereg. Kücsük Mehmed szpáhijai elsöpörték a fejedelem és Ebeni János kapitány vezetésével hadrendbe álló magyar lovasságot. Kemény János a zűrzavarban lováról leesett, s vagy török mért rá halálos csapást, vagy saját menekülő katonái taposták agyon. Holttestét azért nem találták meg soha, mert a hagyomány szerint Apafi titokban eltemettette.
Tragikus hős, vagy téves politika áldozata? Meggyőződéssel hitte, hogy nemzetközi háború láncolatához kapcsolódik, az Erdélyi Fejedelemség és a Magyar Királyság ügyét szolgálja. Erdély határain innen és túl jelentős politikusok osztották nézetét. Szűk anyagi bázis, kipróbálatlan, korszerűtlen hadsereg, a török és a Habsburg-hatalom fölényes diplomáciájával szemben mérhetetlenül tájékozatlan apparátus vonja meg lehetőségei mérlegét. Időnyerésre Keménynek ereje kevés, teherbíró képessége már semmi nem volt.
791A nagyszőllősi csatából szinte az egész erdélyi politikusgárda megmenekült, de a Kemény János fejedelem tragédiájában rejlő tapasztalatokat még ellentétesen értékelték. Útjaik egyelőre elválnak: Bethlen János, Haller Gábor és Haller János ott marad Apafi táborában, a többiek szétszóródva ugyan, de a készülődő nemzetközi törökellenes háborúban vagy a császár erejében bízva kihúzódnak Magyarországra.
