A FRANCIA–LENGYEL–ERDÉLYI SZÖVETSÉG
A FRANCIA–LENGYEL–ERDÉLYI SZÖVETSÉG
Teleki Mihály 1675. március 19-én jelentette a fejedelemnek, hogy megérkezett a lengyel király követe, de nemcsak az Erdéllyel „való barátságot akarja meg újétani”, hanem titokban vele jött XIV. Lajos követe, egy „rettenetes vén s beteges”* francia, Roger Akakia, a rendkívüli lengyelországi követ, De Forbin marseille-i püspök megbízottja. Miután Akakia szerencsésen befutott Fogarasba, megállapodást kötött Erdély fejedelmével.
Teleki Mihály Apafi Mihály fejedelemnek, 1675. március 19. Teleki levelezése VII. 35–36.
Az 1675. április 28-án kelt fogarasi trakta értelmében a francia király kész lesz meghatározott összeggel és lengyel dragonyosokkal támogatni a bujdosókat, ha Apafi kiengedi közéjük Teleki Mihályt generálisként, és megnyeri a Porta engedélyét, „hogy választassék magyar király az ország ősi szokása és szabadsága szerint”.*
EOE 16. 123–124.
Erdély a fogarasi megállapodással sikeres diplomáciai lépést tett, hogy nemzetközi támaszt nyerjen önálló politikára. Helyrehozta Lengyelországgal 1657-ben elromlott viszonyát, s ha a Habsburgokkal harcban álló Franciaországgal szövetséget köthet, Európa legjelentősebb érdekkörében nyer pozíciót. A kor diplomáciai játékszabályai szerint azonban a fogarasi trakta 859nem több, mint a két fél előlegezett bizalma érdemlegesebb tárgyalásokra. A tényleges szövetség megkötése előtt még a gyakorlati együttműködés kitapogatásának szigorú formákkal szabályozott útja áll. Veszélyesen hosszú Erdély szűk lehetőségeihez képest és nagy a kockázata.
A Habsburg-kormányzat vagyonokat költött a gyors tájékozódásra. Paskó Kristóf erdélyi követ jelentése szerint a fogarasi megállapodást a konstantinápolyi bécsi rezidens „vette meg” a francia követ drinápolyi megbízottjától. A homályos szöveg okkal ébresztett ideges gyanakvást a bécsi Burgban. Érthető, ha a dinasztia érdekeit féltő Titkos Tanács minden eszközt megragad, hogy elébevágjon a francia–erdélyi szövetségnek. Tárgyalásokat kezdeményez Pálffy Tamás magyar kancellár, vagyis a rendi fórum útján Apafival, átszervezi magyarországi hadseregét, és a Portán célratörő munkába fog. Apafi és köre elég tapasztalattal rendelkezik már, hogy ne utasítsa el a tárgyalási lehetőséget, sorra küldi válaszait arról, hogy milyen feltételeket kér, hogy miként rendezze a császár Magyarország helyzetét. Közben az új felső-magyarországi főkapitány, gróf Strassoldo lerohanja és megsarcolja Debrecent. Bizonyítja, ami különben is közismert, hogy a Habsburg császár Apafival szemben kimondhatatlan erőfölényben van. A „hadi rátiót” mérlegelve, Bethlen János kancellár azonban reálisan ítél: „A mostani német had kárt tenni elég, nagyobb dolgokra kevés.”*
EOE 16. 241. (1676. január 6.)
Komolyabb veszély fenyegette a tervbe vett francia–erdélyi szövetséget a Porta felől. A Habsburg-kormányzat jól tudta, hogy Erdély kétszeresen áthágta a szultáni főség alatt engedélyezett hatáskörét: a bujdosókat nem másért támogatja, mint hogy hadserege legyen egy elkövetkezendő támadásra, és nemcsak hogy tárgyal, hanem szövetséget is sző külső hatalmakkal. A vasvári béke többszörös megszegését hangoztató érvek azonban zátonyra futottak. 1676 őszén (november 2-án) meghal a nagyvezír, a Habsburg–török béke töretlen híve, Köprülü Ahmed. Az új nagyvezír, a „vérengző” Kara Musztafa pedig a hatalomváltással általában vele járó változásnál nagyobb fordulatot hozott Konstantinápoly politikájában. A fogarasi trakta záradéka ugyan aggodalmakat váltott ki a Portán, mert Kara Musztafa sem találta kívánatosnak a királyság és Erdély esetleges egyesítését, de egyelőre minden erejét az orosz–török háború kötötte le.
A bujdosók már külön hatalmi csoportosulásként kerültek bele a fogarasi traktába. Vezetőik élén a 17 éves Thököly Imre neve azt jelentette, hogy mint a magyar politika folytonosságát átmenteni képes személyiséggel számolt vele a francia diplomácia. Apafi és köre tudták, hogy beláthatatlan veszélyekkel jár, ha a támadást türelmetlenül sürgető bujdosók Erdélytől független hatalmi alakulattá fejlődnek. De az egység megőrzésének egyetlen hathatós módjával Apafi egyelőre nem élhetett, 1676 őszén ugyan Erdély magyarországi 860hadjáratra készül, Teleki mint generális megkapja a teljhatalmú fejedelmi megbízatást, de a francia politika késlekedése, főleg pedig a konstantinápolyi vezírváltás miatt Erdély nem bocsátkozhat nagyobb hadi vállalkozásba. Annyi történik csupán, hogy a bujdosók csapatai végigportyázzák Felső-Magyarországot. I. Rákóczi Ferenc menekülés közben meghal, miután újszülött fiát, választott erdélyi fejedelmi címe örökösét Lipót császár gyámságába ajánlja.
Erdélyben a kényszerű várakozás szinte pattanásig feszítette az ellentéteket. Teleki a fegyveres támadást sürgette, Bethlen Miklós nem bízott a francia politikában, Béldi a töröktől tartott és szervezkedett. Bethlen János kancellár véleményét Haller János tolmácsolta: „hazánkra és nemzetünkre valóban rosszat jövendölt, kiváltképpen magunk fejére csakhamar … melynek egészen minden okát csak a magunk között való egyenetlenségnek mondja és hogy semmi tanácsunk nem lehet nekünk, melyen mindnyájan megegyezzünk, akármely jót találna is fel nagyobb rész közülünk”.*
Haller János Teleki Mihálynak: Teleki levelezése VII. 35–36.
Apafi a korabeli uralkodók bevált módszereivel vészelte át a várakozás idegtépő idejét: az ügyeket társuralkodói hatáskörrel felruházott feleségére, Bornemissza Anna fejedelemasszonyra hagyta, törvények sokaságával csendesítgette a rendeket, vagy végeérhetetlen vadászatokba menekülve múlatta az időt. Családi reményei ugyancsak a kivárás óvatos politikájára intik: 1676 őszén sok elhalt gyermeke után megszületik az örökös. Fejedelem és kormányzó köre egyaránt türelmetlenül néznek a lehetőségek elé, s a nagy kockázat nyomasztó tudata kezdi felbillenteni a közügy és a magánérdek között amúgy is ingatag egyensúlyt. Féktelen hatalmaskodások és pénzhamisítások ügyeit teregetik elé az országgyűlések. Béldiről Tofeus püspök mondja: „nem üres a tömlöcze soha deáktól, mestertől, emberséges nemes embertől”,* kényszerrel növeli jobbágyai számát. Bethlen Miklós pedig nem az egyetlen, aki pénzbeváltáson nyerészkedik. Európa udvari arisztokratáit és főurait általában a nagyravágyás, öncélúság, a vagyon, a családi tekintély gyarapításának markáns vonásai jellemzik. Szeretik a fényt és a pompát, már átgyúrta őket az udvar, műveltek, intrikusok, alkalmazkodók és nagyot kockáztatók egyszerre. Mégis nagy a különbség a fejedelemség és a más országok politikusai között.
Tofeus Mihály, Szent zsoltárok resolutiója és azoknak az Erdélyi Fejedelmi Evangelica Reformata, udvari szent ecclesiara… való szabása. Kolozsvár 1683. 623.
Erdélyben félnek. Félnek, mert ha győz a „francuz és a svéd ellen … a római császár”, több hadat küld Magyarországra. Félnek, mert a „Porta vádaskodik”, letette a moldvai és havasalföldi vajdákat. Félnek, mert az ausztriai erő ellen „igen megerőtlenedett a magyar nemzet”, mert „eb a török, kutya a német, ezek ketten megemésztenek bennünket”, mert késik a francia király, 861mert „nem kell ennek a mi nemzetségünknek a törvény, az igazmondás, a szabadság”, mert „szörnyű hazug a világ”, mert „rezgelődnek” a trónkövetelők, „mert – írja Bethlen Miklós – egy lépésem, vagy szóm, egy írásom nem lehet, amely után ne leselkedjenek”.*
Bethlen Miklós levelei Teleki Mihálynak és Béldi Pálnak, 1675. december 23., 1677. szeptember 28., december 4. (Bethlen Miklós levelei. 281., 302., 317.)
Bánffy Dénes lefejezett véres árnya kísértett Erdély politikusai között. Kiépülnek a félelem sündisznóállásai. Bornemissza Anna és a fejedelem szűkebb köre – Székely László, Naláczi István, Nemes János – ellenőrzi a tanácsi rend főurait. Teleki igyekszik rajta tartani kezét a francia kapcsolatokon, kiépíteni egyeduralmát a bujdosók táborában, és energiáit, tekintélyét szinte aprópénzre váltva toboroz híveket. Béldi Pál viszont megpróbálja kihasználni az öreg kancellár és világlátott fia óvatosságát s a székelyek és szászok rendi sérelmeit. A fejedelem szűkebb köre azonban gyorsabb. Székely László és Naláczy István kezdeményezésére a fogarasi tanácsülésen, 1676 tavaszán Apafi letartóztatta a három főurat. Az agg és beteg kancellárt keresdi udvarházában vették őrizetbe, fiát Béldivel együtt vasra verve a vártömlöcbe vitték. Amikor egy esztendő múltán hitlevél és kezesség fejében szabadulnak, megváltozott politikai légkör fogadja őket.
Miután Forval és Révérend abbék megjárták Erdélyt, Varsóban, 1677. május 27-én Béthune márki, Lengyelország új francia követe és Absolon Dávid, a fejedelem megbízottja aláírták Franciaország és Erdély szövetségét. XIV. Lajos francia király pedig július 17-én valószínűleg országa egyik legkörmönfontabb szerződését ratifikálta. Franciaország évi 100 ezer tallért ad jó pénzben a fegyveres támadásra, Erdély csak annyiban kapcsolódik be a Habsburg-ellenes háborúba, hogy tábornokot és vezérkart állít a bujdosók élére, és tekintélyével, védelmével támogatja őket. Érdekeit mégis sokoldalúan biztosítja. XIV. Lajos nem köt a császárral békét anélkül, hogy Erdélyt és a bujdosók ügyét be ne venné a békeszerződésbe, ha pedig nem tudja elérni, továbbra is segíti a fejedelemséget. Biztosítékot kap a fejedelemség Franciaországtól a törökkel szemben is. Ha a Porta nem hagyja jóvá a szerződést, vagy büntető hadjáratot indítana, a király kezességet vállal. Védelmi szövetségre esik tehát a fő hangsúly a francia–erdélyi szövetségben a törökkel szemben is. Bármennyire is kifejezi ez a sokszoros biztosíték a fejedelemség „tűz víz között megütközött” helyzetét, kötelezettségeket is ró rá. Most már nemcsak a magyarországi helyzet, nemcsak a bujdosók türelmetlen követelései, hanem a szövetség is a mielőbbi fegyveres támadás megindítására kötelezi Erdélyt.
Apafi fejedelem tisztában volt a kockázatokkal. Feltehetően a fejedelmi politikát most már minden tehetségével segítő Bethlen Miklós fogalmazta a vállalkozás első kiáltványait és parancsait. Híven kifejezik ezek a török főség alatt önálló utat vágó erdélyi politika nehézségeit.
862Erdély fejedelme, amint hírét vette a francia–erdélyi szövetség ratifikálásának, kiáltványban tudatja a bujdosókkal: „…a lelki, testi szabadságától megfosztott odakivaló Magyar nemzetnek és Hazának segítségére és felszabadítására … bizonyos számú hadakat akarván megindítani.”* Mindenekelőtt azonban követeket küld a Portára. Időt mégsem akar veszíteni, s előkészíti a francia–erdélyi szerződésben lefektetett mindkét lehetőséget. Thököly fejedelmi paranccsal kimegy a bujdosók közé, s uralkodói kinevezéssel a leváltott Wesselényi helyébe lép, a bujdosók generálisa lesz. Ha a Porta Erdélyt ismét mozdulatlanságra parancsolja, Thököly a vállalkozás látható feje. Teleki mint a támadás felhatalmazott hadvezére ugyancsak kettős értelmű utasítást kap: ha a fejedelem a Porta követelése miatt visszahívná, ne engedelmeskedjék, parancsmegtagadásért nem vonják felelősségre. A nagyvezír mégis ravaszabbnak bizonyult, mint Erdély fejedelme: a Porta nem ellenzi a francia szövetséget, de a támadást 1678 tavaszán ajánlja megkezdeni, amikor befejezi az orosz háborút. Csakhogy 1677 őszén már útban vannak a francia és lengyel segédcsapatok, megérkeztek a bujdosók közé az első francia tisztek, s Boham ezredes vezetésével októberben Nyalábvárnál megverik Schmidt császári generálist, Thököly lovas- és gyalogosezredekbe szervezi a végvárakból elbocsátott hadinépet, s az időhúzás veszteség. Közben a Habsburg-kormányzat felkészül a támadásra, 1678 elején három nagyobb csapatot küld Magyarországra. Erdély nem várhat tovább, Apafi vállalja a török ellenzésének kockázatát is.
DEÁK F., A bujdosók levéltára. A gróf Teleki-család marosvásárhelyi levéltárából. Bp. 1883. 161.
1678. április 5-én Erdély fejedelme kiáltványban adja tudtára Magyarország minden rendű lakosának, hogy szövetségben a francia és a lengyel királlyal, „a szabadságtalanság terhes és súlyos igája alól való felszabadulások végett fogott fegyvert”. A kiáltvány utal a török császár oltalmára, és ajánlja, „nyílt szemmel és józan értelemmel gondolják meg elsőben is a hatalmas török császár oltalma alatt behódolásokkal lehetséges megmaradásokat”.* Az óvatosság érthető: a portai engedély még mindig késik. Köztudomású, hogy Apafinak „mindenekfelett a magyar dolgokért vagyon nagy tekinteti a Fényes Porta előtt s akarják … kimenetelét” Telekinek.* Teleki Mihályt, Erdély első politikusát már a somkúti gyűlésen, 1678. április 5-én, a francia király képviselőjének jelenlétében a bujdosók „fő elöljárójukul” választották, de a fejedelmi udvarban még hetek múltán sem tudják, mi a Porta véleménye. Még letilthatják az egész vállalkozást, útjukat állhatja a váradi pasa, a nagyobb kockázat azonban az, hogy esetleg fegyveres csapatokkal támogatja meg a 863nagyvezír Erdély fejedelmét. S ez valóban nem mást, mint Magyarország behódoltatását vonná maga után.
Apafi kiáltványa, 1678. április 5. DEÁK F., i. m. 172–173.
Uo.
Apafi viszont nem Magyarország behódoltatásának szándékával indítja meg a háborút, nem is teheti, hiszen szövetségesei, a lengyel és a francia király sem a török területek növelése érdekében küldtek pénzt, tiszteket és valamennyi katonaságot. Világosan kifejezik Apafi kiáltványai a vállalkozás óvatos célját is: a töröktől akar elhatárolódni. Magyarország megsegítésére indít háborút. Jelszava: „Pro Deo et pro Patria.” Leszögezi, hogy a szomszédos magyar nemzet romlásából Erdélyre is sok gonosz következik, ezért fog fegyvert Magyarország testi lelki szabadságáért, egyedül a megnyomorodott két szegény haza örökös és állandó békességét akarja megszerezni. Teleki azt is leszögezi, „támadása nem szolgálja a katolikusok elnyomását”.*
TRÓCSÁNYI ZS., Teleki 227.
Az utasítások nemcsak a katonaság szigorú fegyelmét követelik meg, nemcsak halálbüntetés terhe alatt tiltják a katolikusok háborgatását, és hogy valláskülönbség miatt bárkit bármilyen rövidség érjen, hanem kikötik: vigyázzanak, nehogy az elfoglalt várak „idegen” – vagyis török – kézbe kerüljenek.
A török hatalom árnyékában politizáló Apafit azonban az erdélyi főúri társadalom egy része nem érti meg. Béldi arra számít, hogy az engedély nélküli hadjárat miatt Apafi máris II. Rákóczi György sorsára jut. Úgy gondolja, elérkezett az ő ideje, rendi ellenállást szervez, felkorbácsolja a szász és a székely natiót sérelmeiket hangsúlyozva, miközben felajánlkozik a Portának. Béldit személyes bosszú és féktelen ambíció vezette. A mozgalom leleplezése alkalmával kompromittált főurak között azonban nyilván nem egy, mint például Haller János, feltehetőleg azzal is számolt, hogy az esetleg bekövetkező hatalomváltozásnál legyen kész garnitúra, és ne kívülről hozzon a Porta új fejedelmet. Hiszen a Konstantinápolyban várományos fejedelemként tartott Zólyomi Dávidot senki nem kívánta országfőnek. Béldi nem ért célba, hiába keresett a Portán menedéket.
Apafi, amint Béldi futásáról értesült, új kancellárját, Bethlen Farkast küldte a három náció képviselőivel együtt 80 ezer tallér ajándékkal a nagyvezírhez. Kara Musztafa már célba vette a Stefansdom tornyát, és a maga tervei szempontjából ítélte meg az erdélyi belharcokat. Tudta, hogy Apafinak hadserege van, és védi őt a francia király. Béldit tehát bűnösnek ítélte, és a Jedikulába záratta. Bethlen Farkas követsége április 22-én Apafit fejedelmi hatalmában megerősítő szultáni fermánnal indulhatott vissza.
1678. június 4-én a bujdosók, végváriak, a francia és lengyel csapatok Erdély tekintélye alatt Teleki Mihály fővezérségével megindultak Magyarországra. A Tisza vonalánál megtorpantak, és északra fordultak. Ungvár alatt a hadsereg 864kettévált. A zöm Telekivel Érsekújvárt vette ostrom alá, a Dünewald és Würmb császári ezredek egyesülését azonban nem tudván megakadályozni, félve a pestistől, és elkedvetlenedve a város zárt kapui miatt, augusztus 15-én visszavonult Kővárba. Thököly közben a francia és a lengyel csapatokkal megerősített végvári lovasezredekkel villámgyors hadi bravúrral elfoglalta a bányavárosokat.
