A ROMÁN NEMZETI MOZGALOM POLITIKAI KEZDETEI: INOCHENTIE MICU-KLEIN

Teljes szövegű keresés

A ROMÁN NEMZETI MOZGALOM POLITIKAI KEZDETEI: INOCHENTIE MICU-KLEIN
A korszak politikai történetének kormányzati és rendi kezdeményezéseken kívüli mozzanata a román nemzeti mozgalom politikai jelentkezése. Inochentie Micu-Klein szerepére gondolunk.
1015Elődjével, az elsődlegesen a vallási unió erősítésén fáradozó Ioan Pataki unitus püspökkel szemben Inochentie Micu-Klein elsősorban az erdélyi román nemzeti kérdést látótere központjába helyező politikus. Javakorabeli, 36 éves, tetterős férfi, amikor, kolozsvári jezsuita kollégiumi diákévei után, még a nagyszombati egyetemen végzett tanulmányai közben (1728) éri a püspöki kinevezés. 1729-ben lép tisztébe, s mindjárt nagyarányú tevékenységbe kezd elsősorban papsága, de egyáltalán egész egyháza érdekében, ami, minthogy az ortodoxnak maradt görög hitűekre is ki akarja terjeszteni fennhatóságát, az erdélyi románság egészét jelenti. Érvrendszerének közjogi alapja a vitatott érvényű 1701. március 19-i, úgynevezett „második unióügyi Diploma Leopoldinum”-nak az a két pontja, amely az unitus papokat felmenti a jobbágyszolgálatok alól, s nemcsak az egyháziakat, hanem a világiakat, sőt a közrendűeket („plebeae conditionis homines”) is a katolikus rendekhez számítja, s a haza fiainak tekinti, ha unióra lépnek. Szívós harcával eléri, hogy a király 1732 decemberében bizottságot nevez ki panaszai kivizsgálására Wallis főhadiparancsnok, a Gubernium ideiglenes elnöke vezetésével. 1733-ban az országgyűlésen is felolvassák Micu-Klein kérvényeit s III. Károly rendeletét. A rendek azonban kételkednek (valójában alappal) az unió szilárdságában. A püspökkel bemutattatják egyháza kátéját és hitvallását. Rendben lévőknek találják őket, de szükségesnek látják a román papság és hívei összeírását is. (Erre az igényre válaszul születik a már említett 1733-i összeírás.)
A püspök eddigi harcának célja elsősorban egyháza jogvédelme. Akciója a kérvényei ügyében folyó bizottsági tárgyalások során kap erőteljesen más színezetet. A Wallis-féle vizsgáló bizottság működése lassú, ezért Micu-Klein újra Bécsbe siet panaszra, s eléri, hogy az uralkodó 1734 novemberében most már az új, harcos katolikus gubernátor, Haller János elnöklete alatt küld ki újabb bizottságot. Ez azután az országgyűlésre hárítja az unitus papoknak járó tized kérdésében a döntést, a görög egyesült világiak jogállása tekintetében pedig a rendi álláspont következetes érvényesítésével úgy dönt, hogy a román jobbágyok személyükben s vagyonukban földesuraik alá tartoznak, a román nemesség pedig a földesúri rendbe, s mint nemesek a megye vagy szék universitasába. S itt, 1735-ben jelenik meg Inochentie Micu-Klein megnyilvánulásaiban az erdélyi románság mint politikum. A püspök (az 1733-i összeírás eredményeire hivatkozva) azzal érvel, hogy a románság nagyobb bármely erdélyi nemzetnél, a „második unióügyi Diploma Leopoldinum” feljogosítja tagjait bármely közhivatal viselésére, s mégis háttérbe szorul a reformátusokkal és evangélikusokkal szemben. (Arról érthető taktikával hallgat a püspök, hogy a közhivatalokban a katolikusok vannak többségben.) Nem igaz – írja, alappal –, hogy a románok közt nincsenek tanult, nemes rendű, tisztségviselésre alkalmas férfiak. Azt kéri tehát, hogy a király őt nevezze ki a Gubernium egyik üresedésben lévő tanácsosi állására. Követelése nem teljesül, 1016a Ministerialkonferenz ellene foglal állást. Fellépésének azonban közvetve szerepe lehet abban, hogy 1736-ban Petru Dobra, az 1711 utáni korszak első jelentős román világi politikusa lesz Erdély fiscalis directora.
Az erdélyi románság mint politikai entitás guberniumi képviseletének követelése mellett 1735 másik nagy eseménye Inochentie Micu-Klein működésében: megjelenik megnyilatkozásaiban a dákoromán kontinuitás történeti koncepciója. „Mi Erdélynek legrégebbi, Traianus császár kora óta lakói vagyunk” – írja egy 1735-i felségfolyamodványában; ugyanez évben másutt is találkozunk nála a Traianus óta tartó folytonosság elméletével. Honnan ez a szemlélet nála? Egy feltételezés szerint Oláh Miklós Hungariájából, amelyet Bél Mátyás épp 1735-ben ad ki Pozsonyban. Egy másik feltételezés úgy szól, hogy Micu-Klein ismerte Dimitrie Cantemir Hroniculját, amelyben a jeles moldvai fejedelem (saját korábbi nézeteitől is némileg eltérve) a románság tiszta római eredete mellett tör lándzsát. Cantemir nézetei viszont Miron Costinra mennek vissza, a nagy moldvai krónikaíró pedig e tekintetben elsősorban a medgyesi szász történetíró, Toppeltinus Origines et occasus Transsylvanorumára (Lyon 1667). Bármelyik forrásból merített is azonban Micu-Klein, a pillanat sorsdöntő. Az erdélyi románság mint politikai entitás megszületéséhez együtt van három döntő tényező: az unitus egyház mint szervezeti keret (amelybe püspöke akár kényszerrel is behajtaná az egész erdélyi románságot), a nemzettudat alapjául szolgáló történeti ideológia és végül a közhivatalokban való képviseletnek legalábbis az igénye.
Mindennek azonban csak a püspök dinamikus egyénisége a reális biztosítéka, s a központi kormányzatnak az a meggondolása, hogy az uniót erősíteni kell, különösen mivel a protestáns rendek az 1730-as évek közepén ellentámadásra indulnak a katolikus előretöréssel szemben. Még a Gubernium is élesen szemben áll a püspökkel, őt s papságát álunitusnak tartja, s képtelenségnek ítéli azt, hogy az erdélyi románokat natiónak tekintsék (ennek érdekében jócskán elfogult képet festve róluk). Micu-Klein 1736 tavaszától 1738-ig országgyűlések egész során hiába harcol papsága tizedszedési jogáért. Amikor pedig 1737 őszén a maga „és az egész Erdélyben lakó oláh nemzet nevében” nyilatkoznék, a rendek tiltakoznak a kifejezés ellen.
A püspök, a magányos előőrs azonban bírja energiával a harcot, s még mindig van ereje újítani. 1742 augusztusában újra Bécsben kérvényez. Most már kifejezetten az erdélyi románoknak a három natio rendszerébe negyedikként való beletagolását sürgeti. Minthogy a negyedik natio területi elkülönítése jórészt lehetetlen, úgy képzelné el ezt, hogy a román natio a magyar megyékben a magyar, a székely és a szász törvényhatóságokban a székely és szász natióhoz csatlakoznék. Lényegesebb újdonság, s Micu-Klein politikai zsenialitásának tán legeklatánsabb bizonyítéka az 1742-i bécsi kérvényeknek az a követelése, hogy az adózó népre ne rójanak mértéktelen terheket, robotjukat két napra szállítsák le. Nemzeti és paraszti követelések 1017egyesítése a nemzeti mozgalomban, az erdélyi román nemzeti mozgalomnak ez a majd két évszázadra alapvető sajátossága itt jelenik meg először programjukban; ez a gondolat fejlődik tovább a „magyar földesúr–román jobbágy” téziséig. Jegyezzük meg: Erdély jobbágynépességének valóban nagyobb százaléka román, mint a románság képviselete az össznépességben – ha azonban a román parasztság egészének arányát vesszük (ideértve tehát a királyföldi román szabad parasztokat is) az ország egész parasztnépességében (értve itt jobbágyokat és a különböző jogállású szabad parasztokat egyaránt), ez az arány a románságnak Erdély össznépességében elfoglalt arányával nagyjából egyezik.
A román nemzeti mozgalom azonban rövidesen jó időre eltűnik a politikai küzdőtérről. 1744-ben hosszú harc után végre sor kerül a katolikusok által sérelmesnek tartott törvények eltörlésére, s ezzel együtt a fogarasi püspökség létének és javadalmainak törvénybe iktatására is – de csak ennyire, s erre is csak a főhadiparancsnok-helyettes királyi biztos drasztikus nyomásával. Számolni kellett vele, hogy ezzel a unitus egyház és vele együtt az erdélyi románság mint politikai tényező ügye lekerül a napirendről. Micu-Klein kétségkívül a kor egyik igen tiszteletreméltó alakja. 1744-i bukásának körülményei azonban amellett szólnak, hogy pályája ilyen ívét nemcsak valóban nagyszerű képességeinek köszönhette, hanem annak a manipulációnak is, amelyet a birodalom központi kormányszervei folytattak vele az erdélyi protestáns rendek sakkban tartására.
Micu-Klein az utolsó pillanatban ismételten jelét adja politikai képességeinek. 1744 tavaszán egy Visarion Sarai nevű, románul nem is tudó szerb ortodox szerzetes érkezik Erdélybe a Bánság felől – nem az első és nem az egyetlen az onnan Erdélybe jövő ortodox papok sorában, csak hatásában más amazoknál. A szent életű, tolmács segítségével is szuggesztívan prédikáló szerzetes Szeben felé vezető útja során Dél-Erdélyben szinte egy csapásra roppan össze az unió: az unitus románok elkergetik papjaikat, helyükben egyszerre ortodox papok teremnek. Visariont ugyan szinte Szeben kapujában elfogják, Bécsbe viszik, s ott nyoma vész – de mindazoknak kitűnő ütőkártyát juttatott a kezébe, akik az unió látszat voltával érveltek. Micu-Klein még ebből a súlyos helyzetből is hasznot próbál húzni; vállalkoznék a mozgalom szelíd eszközökkel való leszerelésére annak fejében, hogy teljesítik immár évtizedes követeléseit. Ezzel azonban nemcsak a rendek, hanem a főhadiparancsnokság, sőt a birodalom központi kormányzata előtt is gyanússá válik – s egyben már szükségtelen is az utóbbiak számára. Mária Terézia 1744 júniusában Bécsbe rendeli. A püspök egy utolsó merész politikai sakkhúzással válaszol. Zsinatot hív össze Balázsfalvára, amelyen a kléruson kívül román világiak (nemesek és jobbágyok) is részt vesznek, még ortodoxok is. Ez már valóban nemzeti gyűlés, s az egyetlen ilyen román gyűlés 1848 (Balázsfalva) előtt. Maga a gyűlés összetétele is messze előre mutat, még inkább a püspöknek az a kérdése: 1018minthogy a megerősített I. Lipót kori kiváltságlevelek (amelyek közjogi alapul szolgálnak programjához) a népre is vonatkoznak, meg kell-e kérdezni a népet arról, hogy várhatnak-e tőle a harcban segítséget s miképpen? Ez már egyenesen plebiscitum volna, megint csak a távoli jövő előképe; ide azonban már senki nem meri követni a század legnagyobb erdélyi románját. A zsinat elvben helyesli ugyan a nép közreműködését, de az adott helyzetben nem kívánja közvetlenül bevonni a tárgyalásokba.
Az előőrs messzebbre ment, mint ahová a derékhad legbátrabbjai is követni mernék – nincs tehát más hátra, mint a menekülés. 1744 őszén Bécsben vizsgálat várja, az eredmény mindenképpen a politikai halál volna; jobbnak látja ezért Rómába menekülni. Nem tér vissza onnan. Magányos aggastyánként hal majd meg római számkivetésben.
Ahhoz azonban még elég energikus, hogy megpróbálja Rómából is irányítani egyházát. Kiátkozza a püspök mellé rendelt katolikus teológust, s mikor vikáriusa, Aron nem meri ezt kihirdetni, az is erre a sorsra jut, leteszi, s mást nevez ki helyébe. Az eredmény: a klérus megoszlik. A Gubernium és a katolikus rendek jónak látnak unitus zsinatot összehívni Szebenbe. Ott azonban Micu-Klein két volt római alumnusa, Sylvester Kalyáni és Grigore Maior a hangadók, a gyűlés állásfoglalásában a nagy püspök gondolatai visszhangzanak. Sérelmezik Micu-Klein távol tartását, kérik vallásuk tiszteletben tartását (a latinizálás ellen tiltakozva), a papság megélhetésének, templom- és iskolaépítéseknek biztosítását. Világi követeléseik is a Micu-Klein programjából már ismeretesek: a románság legyen negyedik natio Erdélyben, az unitus püspök nyerjen helyet a Gubernium tanácsában, unitus nemeseket nevezzenek ki királyi táblai, kincstári, törvényhatósági tisztségekre, alkalmazzák őket a hadseregben, a nem nemeseket vegyék fel a céhekbe, s engedjék működni őket szabad pályákon. Micu-Klein eszmevilága ez – de hiányzik belőle az 1742-i momentum: a paraszti követelések felemlítése, s a gyűlés az adott feltételek közt nem lehet az 1741-i „nemzeti gyűlés”-szerű zsinat, még kevésbé lehet szó a plebiscitum igényéről. Hátrálás ez, amelyet hosszú politikai inaktivitás követ – lényegében a Supplex Libellus Valachorumig.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages