A „BIZONYOS PUNCTUMOK”
A „BIZONYOS PUNCTUMOK”
Utolsónak hagyjuk a kormányzat politikai kezdeményezéseiből azt az akciót, amelynek elméletben is eléggé szerény és a gyakorlatba egyébként is alig átment eredménye a korszak végén, 1769-ben született meg: az első úrbérrendezési kísérletet.
A központi kormányzat 1750 előtt Erdélyben érdemben nem érinti a földesúr–jobbágy viszonyt. Az 1750–70-i időszakban is primérebb feladatnak látja az adóreformot (s annak mellékhajtásaként a szász rendezést), majd az ország védelmének a határőrség megszervezésével való erősítését. Az úrbéri 1033viszonyokhoz itt csak akkor nyúl hozzá, amikor Magyarországon már határozott eszközökkel folyik az úrbérrendezés. Az 1763-ban felállított állandó megyei törvényszékeknek egyik fő feladata ugyan a jobbágypanaszok kivizsgálása és orvoslása, s fellebbezésre is van lehetőség tőlük, de az érdemi mozgás csak 1767–68 táján indul meg. A Gubernium 1767-ben a királynő rendeletére tájékoztatókat kér a törvényhatóságoktól a jobbágyszolgálatokról, ezek tárgyalását azonban halogatja, míg Bruckenthal (aki, tartományi kancellári rangja révén, a Guberniumnak is tagja) 1768 elején ki nem erőszakolja az érdemi tárgyalást, majd a naplóíró, guberniumi tisztviselő Halmágyi Istvánnal dolgoztat ki tervezetet az úrbérről. Ez a tervezet (amely mellett Bruckenthal azzal is érvel, hogy amennyiben a Gubernium nem akarja maga felterjeszteni, a központi kormányzat ugyanúgy kidolgoztatja a rendezés módját, mint Magyarországra vonatkozóan) a jobbágyok által élvezett beneficiumokhoz képest jelöltetné ki, hogy mennyi föld, rét, legelő, erdő stb. tesz ki egész, fél, negyed telket. Az úrbéri visszaélések (egész heti robot, sertés, bor, taxa stb. kicsikarása) közül a tervezet csak a törvényteleneket szüntetné meg. A rendezésre azonban még várni kell, bár Hadik András, a Gubernium főhadiparancsnok vezetője maga is állást foglal az erdélyi mezőgazdaságról szóló emlékiratában a túlzott robotoltatás ellen, azt tartva az erdélyi földművelés gyenge nívója legfőbb okának, külön is rámutatva annak káros következményeire, hogy a jobbágyok emiatt későn vetnek. A tizedelés módjáról (a jobbágy termékének a tizedelésig a földeken kell maradni) szintén elítélő Hadik véleménye. A rendezési kísérlet befejezése azonban utódjára, O’Donel tábornokra és Bruckenthalra marad. 1769-re a Guberniumban már paktum jön létre a birtokos nemes magyar és székely, ill. a Királyföldön érdekeiket a kincstárral szemben védő szász tanácsosok közt: az utóbbiak támogatják a másik 2 natiónak azt a követelését, hogy az úrbérrendezés ügyét vigyék országgyűlés elé, amazok pedig támogatást nyújtanak a szászoknak a kincstartóság ellen. Ezt az egységet O’Donelnek és Bajtay püspöknek még sikerül megbontani (csak 4 guberniumi tanácsos tart ki az országgyűlési tárgyaltatás mellett), arra azonban már nincs módja O’Donelnek, hogy a saját álláspontját áterőszakolja (a jobbágy robotja legfeljebb heti két nap legyen igával vagy három kézzel). Bruckenthal erélyes ellenakcióba lép, azzal érvelve felség-előterjesztésében, hogy O’Donel javaslata törvények módosítását jelentené, az pedig országgyűlésre tartozik. A Gubernium álláspontja alapján jön létre az első erdélyi úrbérrendezési kísérlet alapokmánya, az 1769 őszén kiadott Bizonyos Punctumok.
A Bizonyos Punctumok lényegében csak az 1714-i törvény (és annak 1742-i megerősítésekor történt kisebb kiegészítése) és az 1747-i tc. megerősítése – ahol tudniillik van érdemi mondanivalója. A jobbágytelekről nincs: konkrét rendelkezést itt nem tartalmaz, csak általános útmutatást arra vonatkozólag, hogy a földesúr „alkalmatos és állapotjokhoz képest elégséges lakóhelyet” 1034adjon jobbágyainak és zselléreinek, s „a határoknak különböző mivolta szerint” szántóföldeket és kaszálókat hozzá. Szó sincs tehát a jobbágytelek méretének olyan gondos mérlegelés alapján, a táji és helyi adottságok figyelembevételével történő, területegységben meghatározott kiszabásáról, mint amit a magyarországi úrbérrendezés jelent. A jobbágy egyéb haszonélvezetei közt legalább az erdőkre vonatkozóan kimondja: a falvak által bírt községi erdők maradjanak azok birtokában (a földesúri tulajdonjog fenntartásával). A robotterhek tekintetében pedig a korábbi rendelkezésekhez nyúlnak vissza: a jobbágyok kézirobotja legfeljebb heti négy nap legyen, igásrobotjuk heti három nap saját erővel vagy négy nap cimborába fogva, a külsőséget bíró zsellér heti két napot szolgáljon kézzel vagy igával, a külsőséggel nem rendelkező heti egyet, az ennél kedvezőbb zsellérszerződések maradjanak érvényben. Ahol a földesúri majorság félnapi járóföldnél távolabb esik a jobbágyok lakhelyétől, ott több hétig egyfolytában kell robotoltatni őket, e szolgálat azonban nem lehet több három hétnél, s utána ugyanannyi időre haza kell engedni a szolgáló embereket. A szolgálatra jövés-menés általában számítson bele a robotba. A jobbágy tized- és kilencedfizetési kötelezettsége (ha tudniillik az utóbbi szokásban volt) megmarad, konyhai ajándékkal is tartozik.
A Bizonyos Punctumok nem érdemi rendezés tehát sem a jobbágybirtok, sem a szolgálatok tekintetében. Végre pedig egyébként sem hajtható. Az elkövetkező évtizedekben az erdélyi jobbágyok és zsellérek szolgálataiban ugyanazt a helyi tényezők által meghatározott tarkaságot találjuk, ami az 1711 és 1770 közti korszakban uralkodott bennük.
