A HATÁRŐRSÉG MEGSZERVEZÉSE. A SICULICIDIUM
A HATÁRŐRSÉG MEGSZERVEZÉSE. A SICULICIDIUM
A határőrség szervezése részben a székelységből történt, részben Fogaras vidékén, Hunyad megyében és a Királyföld egyes területein. A székelységen bizonyos közjogi alapot adott ehhez a natiónak a Diploma Leopoldinumban is rögzített katonáskodási kötelezettsége. A román határőrezredek felállításának a szervezők nem kerestek ilyen közjogi indoklást. A határőrség azonban nem azt a régi típusú hadfelszerelési kötelezettséget jelentette, amelynek fejében a székelyek mentességeiket élvezték – amíg élvezték. A kelet-közép-európai–kelet-európai elmaradottság számos országban ismert termékének, a zsoldost pótló telepes katonaságnak volt egy kései (Magyarországon már jóval korábban megvalósított) változata. Szervezése 1762 áprilisában indul azzal, hogy a királynő teljhatalmú királyi biztossá nevezi ki Buccowot a határőrség létrehozására. A munka egyszerre indul meg a román Naszód vidékén és a Székelyföldön. Naszód vidékének régi vitája van a Beszterce vidéki tisztséggel: az jobbágyoknak tartja őket, ők pedig a szászokkal egyenlő jogokat követelnek. Buccow most szabadságot ígér nekik, ha a katonaságba állnak. A jelentkezés kezdetben tömeges, ugyanígy a vallási unióra lépés is, amely itt feltétele a határőrségbe való felvételnek. A székelyek feltételekhez kötik a jelentkezést: nyerjék vissza régi szabadságaikat, Erdélyből ne vigyék ki őket katonáskodni, s régi törvényeik szerint bánjanak velük. A szervezés itt részben önkéntességi alapon megy, részben erőszakkal, úgyhogy Udvarhelyszéken 1762. szeptember elején zendülésféle tör ki: falvak egész sora, majd a székváros s a többi kiváltságos helyek (a két Oláhfalu, Zetelaka) s az egész Bardócszék tagadja meg az összeírást, vagy tér ki előle. Buccow erre személyesen száll ki Udvarhelyre. A környék népe seregestül a szombatfalvi mezőre tódul, a szervezést végző katonatisztek egyes falusiakat inzultálnak, alig lehet elkerülni 1029a véres összecsapást, s Buccow egyelőre dolgavégezetlenül távozhat Udvarhelyről. Megtorló intézkedésekkel nem fukar ugyan (katonaságot rendel ki a vezetők elfogatására, Udvarhely városa ellen pedig kisebb sereget vonultat fel), Udvarhely városa azonban nem veszi fel a fegyvert. Csíkban és Gyergyószékben, ahová a főhadiparancsnok 1762 októberében szintén személyesen kiszáll, valamivel több az eredmény, de ott sem a várt. Gyergyószéken a határőrnek felesküvésre felszólított nép korábbi követeléseivel áll elő, némi pontosítással és kiegészítéssel: régi szabadságainak visszaállítása és az országból ki nem vitelük mellett most azt igénylik, hogy saját tisztjeik alatt katonáskodhassanak, s a határőrség felállítását tartalmazó királyi rendelet bemutatását sürgetik – majd az eredménytelen huzavonát megunva Buccow szállására törnek. A követeiket letartóztató főhadiparancsnokot csak Bornemissza János főkirálybíró menti meg az agyonveréstől – s végül is csak egy maroknyi személy hajlandó felesküdni. Csíkszeredán a tábornok már jónak látja a várban maradni, míg a fegyvert korábban felvettekkel folynak a tárgyalások a felesküvésről. A határőrjelöltek követelései itt is azok, mint Gyergyóban. Így Buccow jobbnak látja úgy rendelkezni: ki-ki leteheti a fegyvert ott, ahol kapta. A határőrségtől elállók azonban csak fegyverzetük egy részét adták vissza, a puskát (az 1711 utáni lefegyverzésükkor elvett fegyvereik fejében) megtartották. Háromszéken a korábbi jelentkezők legnagyobb része szintén nem hajlandó felesküdni, így Buccow itt is letéteti velük a fegyvert azzal, hogy később is felesküdhetnek.
Mindez azonban a Székelyföldön a határőrség szervezése következtében kialakult „bellum omnium contra omnes”-nek csak egyik frontja. Mert frontok akadnak bőven. A székely székek nemessége, élén a tisztséggel, sorozatosan szót emel a katonatisztek túlkapásai ellen. A katonának állt székelyek viszont több helyütt a nemességre támadnak, felverik házaikat. 1763 januárjában fegyveresen körülzárják Csíkszék Várdotfalván ülésező tiszti gyűlését, 24 évi adó, a kvártélyházak építési költségei s más közszolgáltatásaik visszatérítését követelve. A szék tisztjei hiába kérnek Carato alezredes csíkszeredai katonai parancsnoktól segítséget, végül kénytelenek kötelezvényt adni a követeltek teljesítéséről. Az új határőrök azonban, fegyver adta önteltségükben, rátámadnak fegyvert fel nem vett személyekre vagy egész falvakra is. Vészjósló jelenség, hogy a határőrök egy része nem dolgozza meg földjeit, marháit eladja, hogy lovat vegyen rajta, s maradék pénzét elveri. Tartani kell tőle, hogy a szegénység „extremum”-ra ragadja őket – írja Halmágyi Istvánnak Bánffy Dénes, az erdélyi arisztokrácia egy markáns képviselője. A határőrséget szervező katonatisztek pedig helyenként jobbágyokat is felvesznek katonaságra, önkényesen szabadítva fel őket a jobbágyságból; nemcsak birtokos nemes és határőrnek állt szabad székely közt éles a feszültség, hanem határőrnek állt vagy oda kívánkozó jobbágy és földesura közt is. A katonának nem állt szabad személyek egy része pedig, 1030minthogy a tisztek a legkülönbözőbb terhes szolgálatokat róják rájuk, s maguk a határőrnek álltak is fenyegetik őket, már 1763 első felében megindul Moldvába. Naszód vidékén más jellegű, de hasonló súlyú bajok mutatkoznak; ott az erőszakos uniáltatás vált ki ellenszegülést.
Ebben a helyzetben a kormányzat megkísérli reálisabb alapokra helyezni a határőrség szervezését. A királynő 1763. január 6-án úgy rendelkezik, hogy csak az önként jelentkezőket vegyék fel határőrnek. Buccow pedig január végén egy magas katonai rangot viselő székely arisztokrata, Kálnoki Antal tábornok elnöklete alatt katonai-polgári vegyes bizottságot küld Csíkba és Háromszékbe a nép lecsendesítésére. Kálnokiék Csíkban (erős fegyveres demonstrációval) érnek is el némi eredményt. Addigra azonban a birodalom központi kormányzata már elejti Buccowot a határőrség szervezése ügyében. 1763 márciusában Siskovics altábornagyot küldi Erdélybe, akinek aztán ott könnyű a pártatlanság álarcában (szerinte a nemesség s egyes törvényhatósági tisztek ellenagitációja is oka a szervezés gyenge sikerének, de az is, hogy a toborzás kényszerrel történt, s az is, hogy az erdélyi arisztokratákat nem vonták be a szervezés munkájába) végképp lehetetlenné tenni e tekintetben a főhadiparancsnokot. Azt ugyan nem tudja elérni, hogy Buccowot le is váltsák, de a királynő május elején Bécsbe rendeli, Siskovicsra s két tekintélyes guberniumi tanácsosra, Lázár Jánosra és Bethlen Miklósra bízva a határőrség további szervezését. Ez a bizottság sem tud azonban egykönnyen megbirkózni a feladattal, annál is kevésbé, mert a meglévő bajok mellett 1763 nyarán új jelenségek is tűnnek fel: egyes székek szabad székelyei érintkezésbe lépnek egymással, Udvarhelyszéken a székely nemzeti gyűlés összehívása is felmerül. A központi kormányzatnak újra bele kell avatkozni az ügybe. Mária Terézia 1763. október 8-i pátensében pontosan meghatározza a határőrök jogállását: békében adójuk egyharmadától, háborúban egész adójuktól mentesek, közmunka-kötelezettségükből lényegében csak az útépítés marad, s zsoldot kapnak. Pár napra rá a királynő visszaengedi Buccowot Erdélybe, egyelőre azzal, hogy ne avatkozzék a határőrség szervezésének menetébe – a Siskovics-bizottságnak most már presztízsokokból is eredményt kell produkálnia. 1763 decemberében kiszáll Csíkba. Ott a határőröknek állni nem akaró férfilakosság az erdőbe húzódik előle, tárgyalásokat kezd a szervező bizottsággal, de közben segélyt kér Udvarhelyszéktől, Háromszéktől pedig kap is. Siskovicsék mellett is jelentős katonai erő tartózkodik, a katonaság szerint azonban az ellenszegülők pár ezer főnyi tábora felének is van tűzifegyvere, a többinek pedig fejszéje vagy dorongja. Siskovics erre 1764. január 7-én hajnalban egy Carato alezredes parancsnoksága alatt álló, kb. 1300 főnyi, két tábori ágyúval 1032rendelkező harccsoporttal megrohantatja az ellenszegülők gyülekezőhelyét, Madéfalvát, s vérfürdőt rendez a fegyveres ellenállást nem tanúsító nép közt, több száz embert mészároltatva le. A székely ellenállás ezzel megtört, nemcsak Csíkban, mert Carato katonái a Madéfalván talált háromszékiekkel különös kegyetlenséggel járnak el. A székely határőrség szervezése ezek után két és fél hónap alatt be is fejeződik. Kevesebb vérrel, de – legalábbis Naszód vidékén – véresen történik a román határőrség megszervezése is.
103147. térkép. Az Erdélyi Nagyfejedelemség közigazgatási beosztása a 18. században
Annak az eltérő viszonyulásnak azonban, ami székely és román határőrökben a továbbiakban kialakult ezzel az intézménnyel kapcsolatban, elsősorban nem az indulás körülményei a magyarázata, hanem a határőrség megszervezésének eltérő társadalmi-kulturális következményei. A székely falvak önkormányzatát, a határőrök korábbi jogait súlyosan megtámadja az intézmény létrehozása: a határőr-parancsnokságnak befolyása van a bíróválasztásra, a határőrök ingatlanügyleteket, házasságot csak katonai elöljáróik tudtával köthettek, katonai feletteseik eltilthatták őket a tánctól, pipázástól, a halottak búcsúztatásától. Drasztikusan avatkoztak be a határőrvidék mezőgazdaságába, akadályozták iskoláztatásukat. Védelmül csak a faluközösség ereje szolgált: az intézkedések jó részét a falusi elöljárók nem hajtották végre. A román határőrezredek szervezése kevesebb jogsérelemmel járt, bár ott is megtörtént, hogy magyar kisnemeseket kényszerítettek határőrségre (Hunyad m.) vagy kivetették házukból és jószágukból a határőrnek állni nem akaró boérokat (Sinka). A folytatás azonban más. A határőrség szervezése igen jelentős lépéseket hoz magával az erdélyi román iskolaügy területén. Az ezredek székhelyein (Naszód, Orlát) latin–német iskolák létesülnek, s legalábbis a II. román határőrezred minden századának központjában triviális iskolák is. A határőrség intézménye még a kontinuitás gondolatán alapuló román nemzettudat terjedésére is hat. A II. román határőrezred egy századosa, Cosinelli 1768-ban állást is foglal a kontinuitáseszme mellett. Állítólag ő használja fel II. József egy felkiáltását („Salva Romuli parva nepos”) négy román község elnevezésére. A II. román határőrezred zászlófelirata: „Virtus romana rediviva.”
