GAZDASÁGPOLITIKAI KEZDETEK
GAZDASÁGPOLITIKAI KEZDETEK
Erdély politikai életében 1770–71 tájban válnak érezhetővé a felvilágosult abszolutizmus tendenciái, nem minden területen ugyanazon elvek alapján, s nem is azonos hatással.
A legkevésbé szerencsés kézzel a gazdaságpolitika kérdéséhez nyúlt a Habsburg-politika. A Commissio Commercialis létrehozásáról és működésének elveiről beszélünk. Ilyen gazdasági bizottság már 1754-ben is működött Erdélyben, valószínűleg rövid ideig. 1760-ban a központi kormányzat újabb lépést tett erdélyi gazdaságpolitikai csúcsszerv létrehozására. A rendelkezés szerint a kincstartó elnökletével közigazgatási-kincstári vegyes bizottság kellene hogy foglalkozzék az ipari termelés fellendítésének ügyével. Szerepet szántak ebben a szervben a szász rendezést végrehajtó Seebergnek is. Ez azonban nem jött létre. Hadik András 1768. táji emlékirata újra javasolta egy gazdasági bizottság (Commissio Oeconomica) felállítását. 1769-ben meg is alakult egy előkészítő bizottság. Ez csak tájékozódik Erdély gazdasági életéről, 1084s jelentése a Gubernium útján kerül a birodalom központi kormányszervei elé. A pillanat nem éppen szerencsés. A kereskedelem ügyének legfőbb birodalmi kormányszerve, az erősen az alsó-ausztriai és cseh burzsoázia érdekeit képviselő Kommerzhofrat ekkor dolgozza ki az iparfejlesztés birodalmi tervezetét. Felfogásában a birodalom gazdasági egység, ezért nem kívánja minden tartományban ugyanazokat a manufaktúrákat támogatni. A tartományok adottságaira hivatkozva a legsokoldalúbb fejlesztést az amúgy is legfejlettebb Alsó-Ausztriában, Cseh- és Morvaországban javasolja. Magyarországnak a birodalmi munkamegosztásban a mezőgazdasági termékek és ipari nyersanyagok előállítását szánja. A végleges Commissio Commercialist létrehozó 1771. március 19-i leirat s a bizottság ezzel együtt leküldött instrukciója lényegében a Kommerzhofrat 1770-i tervezete szellemében fogant. A kormányzat a mezőgazdaságot fejlesztené, egyenesen aktívvá kívánja tenni a mezőgazdasági termékek külkereskedelmi mérlegét. Ennek érdekében olyan rendszabályokat javasol, amelyek már az 1751-i rendi tervezetben is szerepelnek: fajtanevelést a szarvasmarha- és juhtenyésztésben, a borjak szopási idejének meghosszabbítását, takarmánynövények termesztését, legalább a tejelő tehenek istállózását. Tervezetet vár a lótenyésztés fellendítésére. Megszüntetné azt a méhészeti gyakorlatot, hogy a már kétszer kirajzott családokat elpusztítják, s a bécsi méhésziskolába küldene tanulni arra alkalmas személyeket. Helyesnek látná a kender- és lentermelés fellendítését. Az iparral szemben már szűkmarkú. Csak a közönséges, mindennapi fogyasztásra való áruk termelését szorgalmazza, feleslegesnek tartja finomabb áruk előállítását azzal az indokolással, hogy ezeket csak nagy költséggel lehetne versenyképessé tenni az örökös tartományok termékeivel szemben. Helyteleníti a manufaktúraalapítást, az amúgy is igen népesnek ítélt céhekre hagyná az ipari termelést. Csak a textil-, bőripart, a közönséges vaseszközök készítését és a dróthúzást támogatná – de ezeken az iparágakon belül sem látná jónak finomabb áruk készítését. Kifejezetten helytelenítené az üveghuták számának növelését; ezeknek a koncepció szerint csak belső fogyasztásra kellene termelniük. A selyemgyártás erdélyi bevezetését is szükségtelennek tartja (a selyemhernyó-tenyésztés előmozdítását nem).
Ha a központi kormányzat még a céhes iparosok számát is csökkentené Erdélyben oly iparágakban, amelyekben az túl magasnak tűnik neki, még inkább ezt tenné a kereskedőkkel. Ezek számát egészében véve sokallja. Úgy rendelkezik, hogy kereskedési engedélyt a továbbiakban csak a bizottság adhat ki, földesurak nem adhatnak védlevelet, illetve tisztségek polgárjogot a Commissio Commercialis tudta és beleegyezése nélkül. Önálló nagykereskedők működését csak a szász városokban, illetve a magyar és székely natio területének egyes, ezekkel egyenrangú helységeiben engedélyezné, a többi helységekben csak a napi szükségletek ellátására alkalmas közönséges árukat tartó szatócsokat tűrne meg. Külön megszorítaná az örmény kereskedők 1085működését. Ezeket csak az országos vásárokon, illetve Szamosújvárott, Erzsébetvároson és Gyergyószentmiklóson engedné kereskedni, s – furcsa ellentmondásban azzal a tendenciával, amely az iparosok számát is csökkentené – egy részüket az iparba irányítaná. A görög kereskedők kiváltságaihoz egyelőre nem nyúlna, de arra korlátozná őket, hogy csak török árukkal és nagyban kereskedjenek.
Ez a gazdaságpolitikai koncepció vajmi kevéssel segítené legalábbis csökkenteni azt a gazdasági szintkülönbséget, amely a Habsburg-birodalom iparilag fejlettebb nyugati tartományai és Erdély közt fennáll; ellenkezőleg, kifejezetten növelné ezt (az erdélyi manufaktúraalapítás helytelenítésével, az iparnak a mindennapi cikkek gyártására korlátozásával). Erdély manufaktúrái e politika ellenében jönnek létre vagy fejlődnek tovább – néha éppen más kormányszervek kezdeményezésére (orláti papírmalom, vas-, és nemesfémkohászat). A bizottság működése egyébként is rövid. A Kommerzienhofrat 1776-ban megszűnik, s ez 1777-ben az erdélyi bizottság megszüntetését is maga után vonja.
Szándékaiban, elméleti eredményeiben egészen más jellegű volt a szintén kormányzati úton életre hívott, de nem hatóságként működő szerv, a Societas Agriculturae. Az első erdélyi mezőgazdasági egylet létrejöttének előzményei 1766-ig nyúlnak vissza: Mária Terézia törvényhatósági gazdasági egyesületek létrehozására szólítja fel Magyarországot és Erdélyt, eredmény nélkül. A Societas Agriculturae létrejöttének közvetlen előzménye Hadik említett emlékirata; a tábornok kormányzó javaslatot tesz egy ilyen társaság létrehozására azzal, hogy ennek elnöke ugyanaz a személy legyen, aki a Commissio Oeconomicáé, de ez csak a mezőgazdasági reformjavaslatokkal foglalkozzék. Az 1769 tavaszán megalakuló társaságnak mégis külön elnöke lesz: Lázár János guberniumi tanácsos. Helyébe másfél év múlva Bánffy Farkas lép. Titkára és jegyzője is guberniumi tisztviselő, a társaság kormányzati tanácsadó szerv jellegének hangsúlyozására. Működéséről a leglényegesebbeket már elmondottuk Fridvaldszky személye kapcsán. De mások javaslatai nyomán is foglalkozott a társaság a burgonya kenyérnek és pálinkának való felhasználásával; jelentéseket kér be a törvényhatóságoktól a lentermelésről és a méhészetről. A bányatechnikai újításai kapcsán már említett Enyedi Sámuel kolozsvári órás itt mutatja be ekével kapcsolatos találmányát: az eke hátulja kerekeken jár. A tőzeg-előfordulásokon kívül foglalkozik a társaság az erdélyi kőszéntelepek kérdésével is. 1771 tavaszán már előtte van Petrik János Hunyad megyei szolgabíró jelentése arról, hogy a megye déli részében számos helység határán fordul elő kőszén. S aztán a társaság 1772 novemberében megszűnik (beolvad a Commissio Commercialisba) – anélkül, hogy a gyakorlatban bármit létrehozott volna. Fridvaldszky Planuma, találmányai (másoké is) felhasználatlanul maradnak; az erdélyi kőszénkincs kiaknázása majd egy évszázad múlva indul meg.
