1800 előtt született szerzők
1800 előtt született szerzők
ELŐSZÓ –
ámde jócskán visszatekintve
ámde jócskán visszatekintve
A negyvenes évek elején lapot csináltunk a szegedi egyetemen. Az első szám vezércikkét Szent-Györgyi Albert írta. Közöltünk még publikálatlan József Attila-verset, és a többi írás, a mi ifjúi produktumunk sem volt szégyellnivaló. Egyvalamiben nem értettem egyet szerkesztőtársaimmal: ragaszkodtak ígéretes költő barátunk néhány szépelgő, de semmitmondó aforizmájának közzétételéhez. Be is kerültek a lapba, noha azt mondtam: „az aforizma léha műfaj, ilyet akárki írhat”. Épp csak a lényeget nem vettem figyelembe – nem mindegy: ki, mit és hogyan sűrít aforizmává. Így aztán a hecc kedvéért elkövettem egypár „bölcs mondást”. Álnéven közölték is, majd később lelepleztem magam. A műfaj így halt ki lapunkból, a Szegedi Híd-ból.
De mintha kihalt volna az egész magyar szellemi életből is. A háború utáni utolsó nemes idézetgyűjtemény Hamvas Béla Antológia Humana-ja volt. Szegedi blöffölésem idején bizony nem gondoltam volna, hogy valamivel több mint negyven év múlva magam adok közre egy nagy aforizma- és szállóige-gyűjteményt, még kevésbé, hogy ez két kötetben és két kiadásban szinte hetek alatt 240000 példányban fogy el. A Gondolat Kiadó ismerte fel egy ilyen gyűjtemény hasznát – s az iránta megnyilvánuló olvasói igényt. Pók Lajos adott megbízást a Bölcsességek könyve összeállítására, a szerkesztést Wéber Péter szigorú szakszerűséggel végezte el, jobb későn, mint soha: hadd mondok most köszönetet érte.
Az igény azóta is fennáll az aforizmagyűjtemények iránt, amit a kis kiadók igyekeztek is kielégíteni: egyik rövid és nem eléggé dokumentált anyagú kiadvány követte a másikat, és akik összehordták őket, jócskán éltek a Bölcsességek könyve ezer oldalnyi készletével – még jó, ha feltüntették ezt a forrást. Ezért ideje az elmúlt évtizedben is sokat keresett eredeti gyűjteményt újból megjelentetni. Íme, itt az első kötet, amihez jó lapozgatást, jó olvasást, elgondolkodást kíván a szerkesztő:
Kristó Nagy István
BEVEZETŐ
Bölcs mondások, aforizmák, közhelyek – mindig volt az eszméknek egy óriási kohója, amely az idő és a munka tisztítótüzében a sok salaktól elválasztotta a tiszta ércet, s ez aztán maradandóan (többé-kevésbé rozsdamentesen…) máig megáll: a haladás, a mindenkori fölfelé törő osztályok eszméi ezek.
De nemcsak konkrétan a haladóról, előremutatóról van szó, hanem az örök humánumról is, noha ezt az „örököt” sem árt idézőjelbe tenni, mert hiszen szintén változik a korokkal – ha szövegében nem, jelentésében –, mégis örök: az ember békevágya, az élet tisztelete, a munka, a kisebb-nagyobb közösségek, elsősorban a család megbecsülése, de az egyedi értékeké is, a – persze koronként szintén változó, de állandó vonásokat is hordozó erkölcsé és így tovább. Van tehát (többé-kevésbé) örök emberség – s ennek jelszavait szintén büszkén vállalhatjuk napjainkban s nyilván a jövőben is.
És ami letűnt korok nyelvén (szimbolikájával, frazeológiájával, körülírásával) fejez ki ilyen állandó, mert az életet és fejlődést szolgáló eszméket? Mi legyen az istenességgel, a pogány életörömmel, a keresztényi alázattal, a középkori rendtisztelettel, a reneszánsz önérvényesítéssel, a polgári liberalizmussal és így tovább? Vagy mi legyen azokkal a közhelyekkel, amelyek túlságosan is általánosak, vagy amelyek inkább jellemzők a kor divatjára (még ha a mi korunkéra is, máig is jellemzőek…), mint a valóságra?
Vegyünk egyetlen (frivol) példát: „Az asszony ingatag” – nos, van-e ennél népszerűbb aforizma (vagy inkább: közhely)? No persze, az asszony ingatag. De a férfifajta, aki ezt a szöveget kitalálta, nagyszerű művészi formába öntötte, s csillogó tenor hangon előadja, ezáltal belénk idegzi – a férfi tán nem ingatag? Hiszen ha megmaradunk az opera szövegkönyvénél, a puszta cselekménynél, akkor is helyére kerül ez az álbölcsesség. Ámde a közhelyre épp az jellemző, hogy leválik a műalkotás – többé-kevésbé totális világáról, s marad a sokszor túlságosan általános és vitatható tartalmú féligazság. Csak hogy ennek is van korjelző íze.
Egy aforizmagyűjteményről van szó. Hogy szükség és igény van-e rá, azt az olvasó önmagában megválaszolhatja, s nyilván igenlő a válasza, ha e könyvet kézbe vette. Kell tehát a jó könyv, de kérdés, lehet-e jó manapság egy ilyen gyűjtemény. Kell, mert szükség van a sűrítésre, tömörítésre, a lényeg kiemelésére, de jól kiválasztani, mi kerüljön bele, végtelenül bonyolult korunkban nehezebb, mint valaha… Mégis úgy hiszem: noha az aforisztikus tömörség szükségképpen szimplifikál, mindenfajta hosszabb szövegnek vannak olyan kulcsmondatai, amelyeken keresztül szinte az egész műbe, gondolatmenetbe bepillanthatunk, annak mintegy a lényege fogalmazódik meg egy-két mondatban.
És itt hadd legyek még pár soron át szubjektív. Nem a kétségkívül meglevő közönségigény kezdette el velem ezt a könyvet, hanem személyes (bár nyilván sokakéval azonos!) szükséglet: az, hogy (saját) könyvünket ceruzával olvasva mindig meglegyen a lehetőségünk arra, hogy kiemeljük azt, ami legjobban megragad, amit lényegesnek érzünk. Ez persze nagyon is egyéni lehet – de egy-egy gondolat népszerűsége éppúgy egyfajta válogató kontroll, mint kitűnő segítők, szakemberek, lektorok (már e szó önmagában is sokatmondó) véleménye. E sorok írójának meg már az indulásnál nagyszerű segítője akadt. Az antológia összeállításának gondolata harminchat évvel ezelőtt fogant, amikor Németh László Vásárhelyt legkedvesebb tanítóéveit töltötte, s a korok szellemét, a történelmet, irodalmat és filozófiát – demokratikus szellemű tankönyvek még alig lévén – az eredeti művek alapján tanította, s ehhez mindig lelkiismeretesen készülve rengeteg alapművet olvasott újra. Saját könyvtára megsemmisült, ezért elsősorban az én kis kézikönyvtáramat használta, abban megvoltak például az Officina csillagos sorozatának kötetei. Némethnek mindig lelkiismeret-furdalása volt, s aggódva kérdezte, hogy tehet-e halvány ceruzajeleket a fontos mondatok mellé. Örömmel biztattam – jelöljön csak nyugodtan, hátha épp e jelölésekből áll össze egyszer valamiféle breviárium.
Ez volt a kiindulás – s a Németh László által megjelölt idézetek e mostani gyűjteménynek mintegy törzsanyagát képezik. (Néhol épp az ő válogatására való tekintettel maradtam meg negyvenes évekbeli kiadásoknál.) Különben magam is mindig ceruzával a kézben olvasok, s „menet közben” igyekszem a figyelemreméltó művek fontosnak érzett mondandóit jelöléseimmel kiemelni, hogy utólag is rögtön föllelhetők legyenek. Az ilyen válogatás – ismétlem – fölöttébb szubjektív, de ellenőrül szolgálhatnak a különféle antológiák, breviáriumok, történeti-kritikai földolgozások, amelyek utólag segítenek a szelekcióban.
A legfőbb gond tehát nem az volt, hogy melyek a valóban sokatmondó aforizmák, hanem hogy a legjelentősebb auktorok jó részének szövege oly mértékben érzékített – képszerű, cselekménybe, dialógusokba szőtt –, hogy nagyon nehéz röviden összefogott csomópontokat találni benne. S ha a szereplők néha aforisztikusan fogalmaznak is, akkor az sokszor inkább saját álláspontjuk, mintsem a szerzőé. Ezzel kapcsolatos a gondolatok dialektikája okozta nehézség. Egy ilyen gyűjteményben az egymással szembeszegülő gondolatok szerepeltetésének, párbeszédnek, tézis-antitézisnek – a szó legszorosabb értelmében – nincs helye. Ez vonatkozik például Shakespeare-re, aki a dialektikus gondolkodásnak is lángelméje volt (talán épp ezért lehetett a legnagyobb drámaíró?). Shakespeare-nél mindent meg lehet találni – s mindennek az ellenkezőjét is. Ez korának pezsgő, gazdag – hogy ne mondjam: forradalmi reneszánsz szelleméből fakad. Shakespeare hőseinek egymásra felelgető érvelését egy aforizmagyűjteményben legföljebb mutatóba tehetjük közzé – csak egyes megnyilvánulásokat. Ezek is sokfélék, és sokszor ellentétesek. Mégis: Shakespeare nemcsak önmagát, hanem egész korát reprezentálja, talán a filozófus Baconnél is inkább, ezért mindenkinél többet idézünk tőle. És ahogy Shakespeare egymásnak ellenszegülő gondolataiból a cselekmény (gyakorlat!) végkifejlete során bontakozik ki a való világ kívánta szintézis, éppúgy egész gyűjteményünk frappánsan megfogalmazott fél- vagy részigazságaiból, ellentétes eszméiből az időtényező bontja ki a valóban igazat. Így tessék lapozni s olvasgatni ezt a könyvet: szem előtt tartva a történetiséget!
Ezek után végre „lássuk a medvét” (szép népi, pontosabban nemesi szólás, Tóth Béla meg is magyarázza a Magyar anekdota-kincsben – ám nem aforizma: nincs helye hát válogatásunkban). Szóval mi került bele ebbe a kötetbe, amely a Bölcsességek könyve címet viseli – e könyv nem kis mértékben a francia aforizmákat összegyűjtő Gábor György remek Gondolatok könyvének inspirációját követi, annak szándékait most már egész kultúránkra kiterjesztve.
A Bölcsességek könyve elsősorban aforizmák gyűjteménye – aforizmán A magyar nyelv értelmező szótárának meghatározása szerint „valamely életbölcsességet, igazságot, elmésséget kifejező tömör, szellemes mondást” értve. De nem pusztán eleve aforizmaként megfogalmazott szövegeket tartalmaz, hanem kiterjed az aforisztikus idézetekre, a szállóigék egy részére, olykor maximákra, epigrammákra, xéniákra s egyéb bölcs mondásokra, köztük korszakos filozófiai gondolatokra, szépirodalmi részletekre. Végig meghatározó azonban az aforizmajelleg, tehát a gondolatoknak tömören megfogalmazott, önállóan megálló, kerek és egyértelmű módon történt rögzítése s ezzel kapcsolatban a bölcseletiség, értve ezen a tartalom „ontologikus” voltát s a társadalmi viselkedésre vonatkozó általános normákat (utóbbit természetesen nem illemszabályokként, hanem erkölcsi kívánalmakként fölfogva). Gondolatmenetek bemutatása, pár sornál hosszabb szövegek, tisztán csak állapotot, helyzeteket, életérzést leíró idézetek, lírai művek alig szerepelnek gyűjteményünkben, még kevésbé lehet helye bármely zseniális filozófiai vagy gazdasági fejtegetésnek, természettudományos tételnek vagy más szakkérdésnek, akárcsak szólásoknak vagy paraboláknak. Válogatásunkat döntően meghatározta tehát a frappánsság, az aforizmaforma és a bölcseleti tartalom. De – ismétlem – az aforizmajelleget nem értelmezzük szűken : tetszetős, szellemeskedő műfajként, konyhafilozófiaként. A szellemesség követelmény, a frappánsság is, de a könnyedség, azonnali érthetőség nem, utóvégre az emberiség nagy gondolatai semmiképpen nem hiányozhatnak. Szeretnénk megmutatni az emberi gondolkodás egész fejlődését, mégpedig úgy, hogy válogatásunk ne csak aforizmák és filozofikus-költői idézetek gyűjteménye legyen, hanem emellett szórakoztató, érdekes és építő olvasmány, amelyben ki-ki saját életének vezérgondolatait is megtalálhatja. Nemcsak a legkiemelkedőbb filozófusok és írók eszméit sorakoztatjuk föl tehát, hanem más gondolkodók, művészek, tudósok, államférfiak megjegyzéseit is.
Általában a főművekre s azon belül is a gondolati csomópontot képező részekre koncentráltunk s ezek alapos földolgozását követik a különböző antológiák alapján, a teljesség kedvéért fölvett aforizmák. Az aforizma műfajának jellegzetességéből következően a közölt anyag korántsem arányos a szerzők történelmi-filozófiai-irodalmi nagyságával, illetve talán kevésbé mélyenjáró szerzők, mint az aforizma műfajának buzgó művelői, érdemükön fölül vannak képviselve. Ilyenek Publilius Syrus, Gracián vagy a francia aforisták, akiknek legjobb sorait különben örömmel vettem át Gábor György már említett kötetéből, míg a latin szerzőknél főként az erdélyi Szabó György kitűnő antológiájára, az oroszoknál Voroncovra támaszkodtam, mint ahogy az egész munkában szem előtt tartottam Büchmann, Zoozmann, Tóth Béla és Békés István műveit, valamint a rövidítésjegyzékben fölsorolt angol, francia és egyéb gyűjteményeket: a jó válogatásokat figyelembe nem venni ostobaság lett volna – noha általában saját gyűjtésem volt az alap. Többé-kevésbé fontos szerzők éppenséggel azért maradtak ki, mert nem ismerem őket eléggé, de meg azért is, mert egy-egy idézett személy nemcsak önmagát, hanem korát, nemzetét, osztályát is képviseli – e tekintetben a legjellemzőbbekre (nem is mindig a legismertebbekre!) koncentráltam, s a kevésbé tipikusak kimaradtak.
Hiányosságok, hibák – ismétlem – persze lesznek. Sok az azonosíthatatlan (nem hiteles) aforizma, mint például a Bismarcknak tulajdonított „Csak az ökör következetes”. És noha összegyűjtöttem, végül teljesen elhagytam az 1980-ban még élő szerzőket. Hiszen bizonyos terjedelmet már csak a kezelhetőségre és az árra való tekintettel sem léphettünk át. Valahol meg kellett húzni a határokat. Ilyen határ volt eleve az aforizmajelleg is, amely sok szép gondolatot műfaji okokból nem engedett be gyűjteményünkbe, amelynek e kötet az első felét adja: a XIX. század előtt született szerzők anyagát – és hamarosan követi ezt a „modern gondolkodást” felölelő második kötet is.
A műfaj és terjedelem szabta korlátokon kívül végső fokon személyes ízlésem, nézeteim s lehetőségeim voltak a meghatározók. Lehetőségen értve a tehetség, műveltség és munka korlátait is: Thomas Mann egész életművét például képtelen lettem volna földolgozni, ezért szorítkoztam az író szemléletét leginkább summázó A varázshegyre (kiegészítve azt jó pár, egyéb műből vett idézettel is); Kafkánál – noha fordítója lévén, egy regényét szinte betéve tudom – a legsűrítettebb elbeszélésekre stb. Hiányosságaival együtt így is több mint harmincévi munka van e gyűjteményben, mely nyilván jobb lenne, ha egész munkaközösség dolgozott volna rajta – csakhogy akkor talán még ma sem lenne készen, s még ez is aligha zárta volna ki a torzulásokat; a nagy külföldi antológiák is elfogultak: a Penguin Dictionary of Modern Quotations például egy (!) Thomas Mann-idézettel éri be, míg hajdani hazánkfiától, a szellemeskedő Mikes Györgytől tizennégyet hoz.
Szóval a hibákért, hiányosságokért magam felelek. Nem mintha nem lettek volna segítőim! Kezdettől élveztem Molnos Lipót professzornak, az egykori Eötvös-kollégistának és feleségének, Molnos Emíliának segítségét. Sokat segített leányom, Kristó Nagy Judit; az orosz anyag válogatásában és fordításában az időközben tragikus hirtelenséggel elhunyt Szily Ernő, később a fiatal Visnyovszky László; számos dologban volt segítségemre Bartos Tibor, Fodor András, Hárs Ernő, Heimlich István, Imre Katalin, Jászberényi József, Kéri Elemér, Kurcz György, Rozsnyai Ervin, Tornai József s utoljára, de nem utolsósorban a pár hónapja szintén eltávozott nádudvari Rácz György (aki például a Shakespeare-idézetek zömét segített kiválogatni). Köszönet érte!
*
Az aforizmák, idézetek szerzőik születésének időrendjében, az ismeretlen szerzőtől származó vagy népköltési szövegek keletkezésük valószínű ideje vagy megbízhatóan datált lejegyzésük szerint kerülnek válogatásunkba. Az egyes szerzők életművén belül általában a megírás sorrendje a meghatározó.
Kötetünk egészét szem előtt tartva, egy-egy gondolat aforisztikusabb kifejezése érdekében az idézett források szövegét itt-ott módosítottuk, általában azonban szó szerint idézünk. Ahol a szöveget rövidítettük, mindenütt három pont van. E rövidítések azonban legtöbbször egy-egy kötőszóra, korábbi szöveggel kapcsolatos utalásra, „mondta” stb. fordulatra, netán más jelentéktelen közbevetésre vonatkoznak, sose változtatják meg az idézet értelmét. Nincs viszont a kihagyást jelző három pont elkülönítve a szerzők (stiláris indokú) három pontjától, de ez a szövegösszefüggésből többnyire nyilvánvaló. A kurziválások mind az eredeti kiemeléseket követik, ám ha az eredetiben az egész idézet kurzív volt, ettől eltekintettünk, mert a kiadványunkban sorakozó aforizmák, idézetek eleve kiemelések. A szerzők neve után következő idézeteket megszámozzuk. Gyűjteményünk végén (az 547. oldaltól) az összes szerző névsora ugyanezen (idő)rendben következik, s az egyes idézetek sorszáma szerint követik egymást a jegyzetek: az idézett mű címe (dőlt betűkkel), az idézet lelőhelye, a magyar forrás, lehetőség szerint a legutolsó, de mindenesetre a legmegbízhatóbb – néha a legnépszerűbb! – fordítás megjelölése, a fordító nevével. (Egyetlen példa: noha filológiailag nem mindig hiteles, mégis a régi Károlyi-féle Biblia-fordítás lett összkultúránk részévé, tehát ezt idézzük.) Amennyiben egy műből több egymást követő idézet szerepel, annak címét csak az első alkalommal tüntetjük fel, ezt követően I. m. (idézett mű) jelzéssel utalunk az előzményre, megjelölve az újabb idézetnek a művön belüli közelebbi helyét (a verseknél csak az idézett rész első sorának sorszámát adjuk meg). Amennyiben nem önálló alkotásból való idézetről (hanem például szállóigéről) van szó, vagy az eredeti művet nem ismerjük, a forrását jelöljük meg; ha korabeli adatunk nincs, a felhasznált későbbi rögzítés adatait (például antológia, külföldi aforizmagyűjtemény stb.).
A magyar forrás ismétlődéséről Uo. (ugyanott) jelzés tudósít, az ezt követő arab szám mindig az említett kiadás oldalszáma. Újabb adat feltüntetéséig az összes előzőek (tehát: rész-, fejezet-, felvonás-, jelenet-, illetve kötetutalások) érvényesek, ugyancsak azonos új név megjelenéséig a fordító személye (mely mindig a jegyzet utolsó tétele).
Mindez így olvasva talán bonyolultnak hat, a kezelés során azonban rögtön világossá válik, különösen ha a megfelelő kiadást kézbe vesszük, de a jegyzet első fele éppenséggel a bármely (akár nem magyar!) kiadásban való könnyű eligazodást is lehetővé teszi: e kettős (a műhöz s egy bizonyos kiadáshoz egyaránt kapcsolódó) jelölés az azonnali megtalálást van hivatva elősegíteni, s épp e tekintetben gyűjteményünk szintén nemzetközi tekintetben is párját ritkítja. Ezt a mű legnagyobb részében érvényesülő pontosságot azért tartjuk fontosnak, mert nemcsak egy-egy aforizma érdekes önmagában, hanem a szövegkörnyezet is : abból derül ki mind a történelmi-társadalmi háttér, mind az író igazi szándéka. Külön magyarázatokat, értelmezéseket csak a legszükségesebb esetben adunk, azokért az olvasónak Békéshez, Büchmannhoz stb. kell fordulnia. Néhány világirodalmi remeknél és a magyar irodalom legnagyobb részénél pedig nem jelölök meg egy bizonyos kiadást, hiszen ez inkább gondot okozna, mintsem segítséget adna, tekintettel a számtalan edicióra; a megfelelő fejezetre (felvonásra stb.) való utalás is kielégítőnek látszik. Néhány igen népszerű magyar szerzőnél (Jókai, Mikszáth stb.) meg éppenséggel csak a már bevált idézetgyűjteményeket ismétlem: ezeket (Békés, Tóth, Vajthó) újjáértékelni fölösleges nagyképűsködés lenne. De épp ami e gyűjteményben új, az pontosan regisztrálva van. Mint legnagyobb klasszikus-sorozatunkra, elsősorban A világirodalom klasszikusai köteteire utalok. De filozófiában is szívesen fordultam jó válogatásokhoz (Filozófiai szöveggyűjtemény, Bánk, Hamvas, Márkus-Tordai stb.). Ilyen átvétel esetén erre a forrásra utalunk. Ha a magyar forrás nincs megjelölve, a fordítás kiadványunk számára készült, a fordító neve természetesen ebben az esetben is szerepel. Ha a fordító neve meg nem állapítható, e helyen kérdőjel szerepel; ha a szöveg magyarul is közhely – tehát nem tulajdonítható egy fordítónak –, név helyett (X) található.
Kiadványunkat névmutató és tárgymutató zárja. Az előbbi a szerzők szerinti visszakeresést teszi lehetővé, kurrens számmal utalva a főszöveg oldalszámára, kurzívval a jegyzetére; az utóbbi tematika, népszerűen értelmezett tartalom szerint csoportosítja az anyagot.
Kristó Nagy István
Források
Minden idézet lelőhelye (az egy mondatos aforizmák avagy néhány nem azonosítható tétel kivételével) fel van tüntetve. Az egyes források végén közölt név a fordítóra vonatkozik.
Általános (lexikális) források
Bölcsességek könyve I-II-III. Gondolat, Budapest, 1982.
Chamhers Biographical Dictionary (Edited by Magnus Magnusson) Chambers, Edinburgh-New York, 1990.
Grolier Encyclopedia of Knowledge. I-XX. Grolier Incorporated, Danbury, 1995.
International Who’s Who in Music. Edited by Adrian Gaster, Intemational Who's Who in Music, Cambridge, 1977.
Knaurs Lexikon Moderner Kunst. Droemersche Verlagsanstalt, München-Zürich, 1955.
Le Petit Larousse Illustré, Larousse, Paris, 1996.
Lexikon Deutschsprachiger Schriftsteller. I-II. VEB Bibliographisches Institut, Leipzig, 1972.
Lexikon fremdsprachiger Schriftsteller. I-III. VEB Bibliographisches Insitut, Leipzig, 1977.
Magyar és nemzetközi ki kicsoda. Biográf, Budapest, 1996.
Reader’s Encyclopedia of Eastern European Literature; Edited by Robert B. Pynsent. Harper Collins, New York, 1993.
Schweizer Lexikon I-II. Encyclios-Verlag, Zürich, 1949.
Természettudományi kislexikon I-II. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994.
Világirodalmi kisenciklopédia I-II. Gondolat, Budapest, 1976.
World Almanach and Book of facts. World Almanach Books, Mahwah, NJ; 1997.
További rövidítések, jelölések a jegyzetekben
? = bizonytalan, ismeretlen adat
… = az idézet szöveget megelőző, vagy követő részre való utalás, szövegközti – lényeget nem érintő – kihagyás
[ ] = megértéshez szükséges magyarázó kiegészítés
VELLEIUS PATERCULUS, GAIUS (i. e. 20?–i. sz. 30?) római történetíró
SENECA, LUCIUS ANNAEUS (i. e. 4–i. sz. 65) római filozófus, író és államférfi
MANU – ind hagyomány szerint az emberiség mitikus ősapja; a nevével összefoglalt törvények az i. sz. I. szd. táján keletkeztek.
PHAEDRUS, GAIUS IULIUS (I. szd. első fele) római meseíró
VALERIUS MAXIMUS (I. szd. első ele) római történetíró
COLUMELLA, LUCIUS JUNIUS MODERATUS (I. szd.) hispaniai származású római mezőgazdasági szakíró
ONESZTÉSZ (I. szd.) görög költő
PUBLILIUS SYRUS (I. szd.) latin aforizmaköltő
PETRONIUS ARBITER, TITUS (?–66?) római regényíró
VESPASIANUS, TITUS FLAVIUS (9–79) római császár
(IDB.) PLINIUS, GAIUS SECONDUS (23?–79) római tudós és író
MARTIALIS, Marcus Valerius (38-41 k. - 104) római költő
EPIKTÉTOSZ (Arrianosz) (60 k. - 120 k.) görög filozófus
ÚJTESTAMENTUM
MÁTÉ (70 kör.–130 kör.) az Újtestamentum első kanonikus könyvének szerzője
MÁRK (30 kör.–80 kör.) a Márk-evangélium feltételezett szerzője
LUKÁCS (I. szd.) orvos, a hagyomány szerint a Lukács-evangélium és az Apostolok cselekedetei szerzője
JÁNOS (I. szd.) apostol, a hagyomány szerint a János-evangélium, a János-levelek és az Apokalipszis szerzője
PÁL (Saul; 10 kör.?–67?) apostol, előbb a kereszténység ellensége, majd Jézus tanításának hirdetője
JAKAB (I. szd.) apostol, Jézus testvére (?), a hagyomány szerint a Jakab-levél szerzője
PÉTER (tk. Simon; 5 kör.–65?) apostol, a minden bizonnyal későbbi Péter-levelek állítólagos szerzője
PERSIUS FLACCUS, AULUS (34–62) római szatíraköltő
QUINTILIANUS, MARCUS FABIUS (35?–96?) római szónok
LUCANUS, MARCUS ANNAEUS (39–65) római költő
MARTIALIS, MARCUS VALERIUS (42?–104?) római epigrammaköltő
PLUTARKHOSZ (46?–120?) görög történetíró, filozófus
TACITUS, PUBLIUS CORNELIUS (55?–118?) római történetíró
JUVENALIS, DECIMUS JUNIUS (60?–140?) római szatíraköltő
(IFJ.) PLINIUS, GAIUS CAECILIUS SECUNDUS (62?–112) római író
BABRIOSZ (I. szd.–II. szd.) görög költő
IGNATIUS (ANTIOCHIAI SZENT IGNÁC; ?–115 kör.) antiochiai püspök
SUETONIUS, GAIUS TRANQUILLUS (70?–150?) római történetíró
PUBLIUS AELIUS HADRIANUS (76–138) római császár
ISMERETLEN LATIN KÖLTŐK (császárkori)
PRISCUS, NERATIUS (100 kör.) római jogtudós
KILLAKTÓR (II. szd.) görög költő
Bhagavad-gitá (i. sz. II. szd. kör.) – filozófiai költemény a Mahábhárata szanszkrit eposz VI. könyvében
LUKIANOSZ (120 kör.–180 után) görög rétor és író
MARCUS AURELIUS (121–180) római császár, filozófus
APULEIUS, LUCIUS (125?–180?) római regényíró
GELLIUS, AULUS (130?–180?) afrikai származású római író
TERTULLIANUS, QUINTUS SEPTIMUS FLORENS (150 után–225 kör.) római ügyvéd, egyházatya
ULPIANUS, DOMITIUS (179–228) római jogtudós
ISMERETLEN RÓMAI KÖLTŐK (Császárkor)
TERENTIANUS MAURUS (III. szd.) római író
LIU CSEN (?–217) kínai költő
LU CSI (261–303) kínai költő
I. (NAGY) CONSTANTINUS (280 kör.–337) római császár
CEACILIUS BALBUS (III–IV. szd. között) római (?) aforizmaszerző
VÁTSZJÁJANA (IV. szd.?) hindu költő
KALIDÁSZA (4. szd.) szanszkrit költő és drámaíró
GRÉGORIOSZ NAZIANZÉNOSZ (Nazianzi Szent Gergely; 330–389) konstantinápolyi püspök, egyháztudós
JULIANUS APOSTATA (332–363) római császár
HILARIUS (320 kör. –366) poitiers-i püspök, himnuszköltő
NICETAS A RAMESIANA (335–414) római himnuszköltő
AMBROSIUS (Szent Amrus; 340 kör.–397) Milánó püspöke, egyháztudós, himnuszköltő
HIERONYMUS (Szent Jeromos; 340 kör.–420) dalmát származású egyházatya, bibliafordító
NICETAS A RAMESIANA (335–414) római himnuszköltő
MEROPIUS PONTIUS ANICIUS PAULINUS NOLANUS (353–431) római püspök, költő
AURELIUS CLEMENS PRUDENTIUS (348?–405?) hispániai származású római keresztény költő
KHRÜSZOSZTOMOSZ (Aranyszájú Szent János; 347–407) antiochiai egyházatya
PROKLOSZ (V. szd.) görög író
AUGUSTINUS, AURELIUS (Szent Ágoston; 354–430) észak-afrikai származású, római egyházi író
TAO JÜAN-MING (Tao Csien; 365–427) kínai költő
VEGETIUS, RENATUS FLAVIUS (IV. szd. vége) római hadtudományi író
MACROBIUS, AMBROSIUS THEODOSIUS (IV. szd. vége–V. szd. eleje) római grammatikus
I. (NAGY SZENT) LEÓ (?–461) pápa
VALLUVAR (?) (450 kör.?) a Tirukkural című tamil aforizmagyűjtemény állítólagos szerzője, illetve összegyűjtője
SAINT REMI (437–533) reims-i érsek, a frankok apostola
CLOVIS (465–511) frank uralkodó
BOËTHIUS, ANCIUS MANLIUS SEVERINUS (480?–524) római filozófus, államférfi
GREGORIUS (I. Nagy Szent Gergely; 540?–604) pápa
MOHAMED (570?–632) arab vallásalapító
Talmud (VI. szd. vége) héber törvénykódex
KORÁN (650 körül) – Mohamed (570–632) arab vallásalapító tanításainak gyűjteménye
BHARTRIHARI (VII. szd. eleje) hindu költő
BAEDA (Venerabilis; 672?–735) angol tudós, történetíró, költő
LI TAJ-PO (701?–762?) kínai költő
TU FU (712–770) kínai költő
IBN AL-MUKAFFA (720 k.-756 k.) az arab széppróza első nagy egyénisége
ALCUIN (Alcuinus; 730 kör.–804) Nagy Károly köréhez tartozott, latinul alkotó angolszász tudós, költő, főpap
PO CSÜ-JI (772?–846) kínai költő
I. LOTHÁR (795–855) frank király, császár
FIRDAUSZI, ABÚ ’L-QUÁSZIM MANSZÚR (Haszán? Ahamad?; 934–1020 kör.) perzsa költő
I. (SZENT) ISTVÁN (969?–1038) magyar király
AVICENNA (tk. Abú Ali Ibn Színá; 980–1037) bokharai arab filozófus költő
AVICENNA (983–1037)
Roland-ének – feltehetően Turoldus (XI. szd.) francia énekszerző hőskölteménye
A SALERNÓI (ORVOSI) ISKOLA TANÍTÓI (XI. SZD.)
SZENT ISTVÁN KIRÁLY TÖRVÉNYKÖNYVE (1038.)
CANTERBURY ANZELM (1033–1109) „Szent”, olasz származású angol skolasztikus filozófus, pap
OMAR KHAJJÁM (tk. Ghijász-ad-Dín Anu’l-Fath Omar ibn Ibráhím al-Khajjám; 1035?–1122?) perzsa költő, természettudós
AL-GHAZÂLÎ, ABÚ HÂMID MUHAMMED (10??–1111) arab szufi filozófus
MÓZES IBN EZRA (1055?–1135?) spanyolországi héber költő
JÚDA HALÉVI (Jehuda Hallévi; 1075?–1141?) spanyolországi héber költő
ALANUS AB INSULIS (1114–12032) latinul író franciaországi bölcsész
MARIE DE FRANCE (1120?–1190?) francia költőnő
AVERROËS (tk. Muhammed Ibn-Rosd; 1126–1198) arab filozófus
ISMERETLEN MAGYAR SZERZETES KÖLTŐ (XII. szd. 2. fele)
DZSAJADÉVA (12. század) szanszkrit költő
