LEOPARDI, GIACOMO (1798–1837) olasz költő
Örök tanyát e népek lakta földön,
S a lant művészete, oh vajh, mit érnek.
Ha cifra külső kell a szép erénynek?
Ugyanegy percbe’ nemzett.
A szíven te uralkodol,
A hősiség kigyúl magától,
S ha kialudt is, ujra lángol,
S az ifju lélek tettiben,
Nemcsak szavában, bölcs leszen.
A vak keserv is…
Hol nem hazájáért esék el…
Elátkozott küszöbjén
Megállok menthetetlen …
S jelennél is sötétebb a jövendő,
Akkor majd szánva-bánom
Az elsuhant időt, komor magányom,
S jaj sírva visszanézek,
De bánatomra semmi vigasz sem jő.