1800 óta született szerzők

Teljes szövegű keresés

1800 óta született szerzők
ELŐSZÓ
Ez a kötet a Bölcsességek könyve című gyűjtemény második része, amely lényegileg a modern gondolkodást mutatja be: a tizenkilencedik és huszadik században született és már nem élő szerzők kiemelkedő gondolatait, aforizmákat, szállóigéket, figyelemre méltó idézeteket, egyrészt különféle gyűjtemények, másrészt a szerkesztő személyes ízlése, saját válogatása alapján. A kiadvány koncepciójáról s a feldolgozás módjáról az első kötet bevezetőjében bővebben szóltunk, itt újból csak azt jegyezzük meg, hogy a szerzőkre legjellemzőbb művekből idézünk; teljes életművek keresztmetszete válogatásunkba nem kerülhetett bele. A szövegek a szerzők születésének sorrendjében jelennek meg (az egyazon évben születettek ábécérendben követik egymást). Az aforizmák, idézetek forrása a jegyzetben található: első helyen a szerző családi és keresztneve, (zárójelben) születési és halálozási éve áll, majd egy-két szavas lexikális jellemzése. Ezt követi vastag számmal az egyes tételek sorszáma s a lelőhely: dőlt betűvel az idézett (önálló) mű címe, utána a fejezet, felvonás stb., végül – gondolatjel után – közönséges betűvel az idézett kiadás (kötetcím, gyűjtemény stb.) adatai: cím, kiadó, város, év. Ezen kiadás megfelelő oldalszáma és a fordító neve zárja az egyes tételekre vonatkozó adatokat. A következő (szintén vastag számmal jelölt) tétel(ek) adatai csak változás esetén különböznek; új adat (szám) megjelenéséig az előzőek érvényesek. Némely, klasszikusnak tekinthető (főként magyar) szerző, számos kiadásban hozzáférhető műve, verse csak címmel van jelölve, egy-egy kötetkiadásra külön nem utalunk. A legtöbbet használt források címét általában rövidítve adjuk. A jegyzeteket bibliográfia, névmutató és tárgymutató követi.
Kristó Nagy István
AZ ÚJ KIADÁS ELÉ
Ezzel a harmadik kiadással a Bölcsességek könyvé-nek példányszáma elérte a negyedmilliót, ami ilyen jellegű, tehát nem szórakoztató művek esetében Magyarországon alighanem példátlan. Ez nem kis örömmel tölti el a szerkesztőt. Nem saját „diadalát” ünnepelné, hanem a magyar értelmiségét, amelynek nehéz körülmények között is volt igénye ilyen könyvekre. Egyetlen példány sem maradt eddig raktáron, sőt a mind „zárkózottabb” könyvterjesztők is folyvást követelték az utánnyomást. Az olvasót dicséri ez a siker, remélve, hogy valóban olvasója, s nemcsak ajándékozója vagy polcon elhelyezője e műnek. Nem mintha az elejétől végig való olvasást tartanám feltétlenül fontosnak: lexikonszerűen föllapozásra váró mű ez, bár a folyamatos olvasás történeti látásmóddal szolgálhat. E történetiségből következik, hogy noha mód lett volna rá, nem töröltem, még csak nem is ritkítottam a „marxizmus-leninizmus” szerzőinek írásait. Ha e gondolat- és politikai rendszer most letűnt vagy legalábbis visszaszorult, következményei elvitathatatlanok és hogy ezt megérthessük, szembe kell néznünk a forrásokkal, az ideológiával. Annál is inkább, mert ezeket a hajdan „alapműveket” mostanában aligha adják ki. Leglényegük hadd legyen tehát olvasható ebben az antológiában, mint benne volt (és persze benne van most is) a katolikus filozófia vagy az egzisztencializmus megannyi bölcs mondása. A 20. század teljes, korszerű áttekintését a több mint tíz éve készülő harmadik kötet adja majd közre. Abban lehet pillantást vetni azon nagyok életművére is, akik azért maradtak ki a jelen kötetből, mert lezárásakor, 1982-ben még éltek. Bár az ő életművük feldolgozása is megtörtént, a második kötet elkészítésekor valahol meg kellett húzni a határvonalat, s a terjedelem miatt nem történt meg most sem az előző kiadások óta elhunytak anyagával való kiegészítés.
Kristó Nagy István

 

BARATINSZKIJ, JEVGENYIJ ABRAMOVICS (1800–1844) orosz költő DAUMER, GEORG FRIEDRICH (1800–1875) német költő, filozófus MACAULAY, THOMAS BABINGTON (1800–1859) angol esszéíró MOLTKE, HELMUTH KARL BERNHARD VON (1800–1891) porosz hadvezér VELTMAN, ALEKSZANDR FOMICS (1800–1870) orosz író VÖRÖSMARTY MIHÁLY (1800–1855) költő, drámaíró, kritikus NESTROY, JOHANN (1801–1862) osztrák színész, drámaíró TILLIER, CLAUDE (1801–1844) francia regényíró és pamfletista BOLYAI JÁNOS (1802–1860) matematikus DUMAS, ALEXANDER (1802–1870) francia dráma- és regényíró HAUFF, WILHELM (1802–1827) német költő és novellista HUGO, VICTOR (1802–1855) francia költő, regény- és drámaíró KOSSUTH LAJOS (1802–1894) államférfi, Magyarország kormányzója LE PLAY, FRÉDÉRIC (1802–1882) francia szociológus LENAU, NIKOLAUS (1802–1850) osztrák költő TOMMASEO, NICCOLÓ (1802–1874) olasz költő BERLIOZ, HECTOR (1803–1869) francia zeneszerző BORROW, GEORGE HENRY (1803–1881) angol író FRIEDRICH REINHOLD KREUTZWALD (1803–1882) észt költő, a Kalevipoeg összegyűjtője DEÁK FERENC (1803–1876) államférfi EMERSON, RALPH WALDO (1803– 1883) amerikai filozófus, költő, esszéíró LIEBIG, JUSTIUS VON (1803–1873) német vegyész MÉRIMÉE, PROSPER (1803–1870) francia elbeszélő TYUTCSEV, FJODOR IVANOVICS (1803–1873) orosz költő BAJZA JÓZSEF (1804–1858) költő és publicista DISRAELI, BENJAMIN, LORD BEACONSFIELD (1804–1881) angol államférfi FEUERBACH, LUDWIG (1804–1872) német filozófus GLINKA, MIHAIL IVANOVICS (1804–1867) orosz zeneszerző HAWTHORNE, NATHANIEL (1804–1864) amerikai regényíró MÖRIKE, EDUARD (1804–1875) német költő és elbeszélő SAINTE-BEUVE, CHARLES-AUGUSTIN DE (1804–1869) francia író SAND, GEORGE (tk. Aurore Dupin; 1804–1876) francia írónő SUE, EUGENE (1804–1857) francia regényíró ANDERSEN, HANS CHRISTIAN (1805–1875) dán költő és elbeszélő BLANQUI, LOUIS AUGUSTE (1805–1881) francia forradalmár JACOBY, JOHANN (1805-1877) porosz politikusi MAZZINI, GIUSEPPE (1805–1872) olasz államférfi VENYEVITYINOV, DMITRIJ VLAGYIMIROVICS (1805–1827) orosz költő FEUCHTERSLEBEN, ERNST (1806–1849) német orvos, költő GRÜN, ANASTASIUS (tk. Anton Alexander Graf von Auersperg; 1806–1876) osztrák költő MILL, JOHN STUART (1806–1873) angol filozófus, közgazdász STIFTER, ADALBERT (1806–1868) osztrák regényíró HALLGRÍMSSON, JÓNAS (1807–1845) izlandi természettudós, költő LEGOUVÉ, ERNEST-WILFRID (1807–1903) francia drámaíró LENDVAY MÁRTON (1807–1858) színész LONGFELLOW, HENRY WADSWORTH (1807–1882) amerikai költő WHITTIER, JOHN GREENLEAF (1807–1892) amerikai költő, pamfletíró, kritikus CONSIDÉRANT, VICTOR (1808–1893) francia utópista szocialista KARR, ALPHONSE JEAN-BAPTISTE (1808–1890) francia szatírikus író JOSÉ DE ESPRONCEDA (1808–1842) spanyol forradalmár költő NERVAL, GÉRARD DE (1808–1855) francia költő WERGELAND, HENRIK (1808–1845) norvég költő DARWIN, CHARLES ROBERT (1809–1882) angol természettudós FITZGERALD, EDWARD (1809–1883) angol műfordító GLADSTONE, WILLIAM EWART (1809–1898) angol államférfi GOGOL, NYIKOLAJ VASZILJEVICS (1809–1852) orosz próza- és drámaíró HOLMES, OLIVER WENDELL (1809–1894) amerikai regényíró és költő LINCOLN, ABRAHAM (1809–1865) amerikai államférfi, az Egyesült Államok elnöke MENDELSSOHN-BARTHOLDY, FELIX J. L. (1809–1847) német zeneszerző POE, EDGAR ALLAN (1809–1849) amerikai költő és elbeszélő PROUDHON, PIERRE JOSEPH (1809–1865) francia anarchista közgazdász TENNYSON, ALFRED, LORD (1809–1892) angol költő CAVOUR, CAMILLO BENSO (1810–1861) olasz liberális államférfi FREILIGRATH, FERDINAND (1810–1876) német költő KRASZOV, VASZILIJ IVANOVICS (1810–1855) orosz költő MUSSET, ALFRED DE (1810–1857) francia költő és drámaíró PLAVE, FRANCESCO MARIA (1810–1876) olasz librettista PIROGOV, NYIKOLAJ IVANIVICS (1810–1881) orosz sebész REUTER, FRITZ (1810–1874) német költő, elbeszélő, humorista SCHUMANN, ROBERT (1810–1856) német zeneszerző GAÁL JÓZSEF (1811–1866) magyar dráma- és regényíró, költő BELINSZKIJ, VISSZARION GRIGORJEVICS (1811–1848) orosz esztéta GAUTIER, THÉOPHILE (1811–1872) francia költő, regényíró, kritikus GUTZKOW, KARL (1811–1878) német regény- és drámaíró, publicista LISZT FERENC (1811–1886) zeneszerző TELEKI LÁSZLÓ (1811–1861) politikus, drámaíró THACKERAY, WILLIAM MAKEPEACE (1811–1863) angol regényíró BROWNING, ROBERT (1812–1889) angol költő DICKENS, CHARLES (1812–1870) angol regényíró GARAY JÁNOS (1812–1853) költő GONCSAROV, IVAN ALEKSZANDROVICS (1812–1891) orosz regényíró HERZEN, ALEKSZANDR IVANOVICS (1812–1870) orosz forradalmár, filozófus, író SALLET, FRIEDRICH VON (1812–1843) német költő és elbeszélő SMILES, SAMUEL (1812–1904) angol orvosíró ACKERMAN, LOUSE (1813–1890) francia költőnő BERNARD, CLAUDE (1813–1878) francia biológus BÜCHNER, GEORG (1813–1837) német drámaíró OTTO LUDWIG (1813–1865) német elbeszélő, drámaíró és irodalomtudós EÖTVÖS JÓZSEF (1813–1871) író és államférfi GRANOVSZKIJ, TYIMOFEJ NYIKOLAJEVICS (1813–1855) orosz történész HEBBEL, CHRISTIAN FRIEDRICH (1813–1863) német drámaíró, költő KIERKEGAARD, SÖREN (1813–1855) dán filozófus, teológus NJEGOŠ, PETAR PETROVIĆ (1813–1851) Crna Gora-i püspök, költő VERDI, GIUSEPPE (1813–1901) olasz zeneszerző WAGNER, RICHARD (1813–1883) német zeneszerző BAKUNYIN, MIHAIL ALEKSZANDROVICS (1814–1876) orosz anarchista ERDÉLYI JÁNOS (1814–1868) költő, népdalgyűjtő, esztéta KEMÉNY ZSIGMOND (1814–1875) regényíró és publicista LERMONTOV, MIHAIL JURJEVICS (1814–1841) orosz költő és író MILLET, JEAN FRANÇOIS (1814–1875) francia festőművész

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages