FLAUBERT, GUSTAVE (1821–1880) francia regényíró
FLAUBERT, GUSTAVE (1821–1880) francia regényíró
…az emberi beszéd csak afféle repedt üst, amelyből jó ha medvetáncoltató melódiákat tudunk kicsalni, amikor a csillagokat szeretnénk ük megríkatni.
Bovaryné II. r. 12. f. Gyergyai Albert;
A fellépés biztonsága mindig a környezettől függ, a félemeleten másképp beszélünk, mint odafenn a negyediken, s a gazdag nő erényét mintegy páncél módra védik a fűzője belsejébe képzelt bankjegyek.
I. m. III. r. 1. f.;
A bálványokhoz nem szabad nyúlni: kezünkön marad az aranyozás.
Nincs az a polgár, aki fiatalsága hevében ne hinné magát képesnek, ha csak egy napra, a legforróbb szenvedélyekre, a legmagasabb vállalkozásokra.
I. m. 6. f.;
A szerelmet érhető váratlan szélrohamok közül egy sem olyan fagyos és pusztító, mint a pénzkérés.
I. m. 8. f.;
Semmi sem oly megalázó, mint amikor azt kell látnunk, hogy a butáknak sikerül, amiben mi kudarcot vallunk.
Érzelmek iskolája, I. r. 5. f. – Európa, Bp., 1966. 66. Gyergyai Albert;
…a szenvedély is elfonnyad, ha átültetik.
I. m. II. r. 1. f. – Uo. 113.;
Van, aki minél forróbb a vágya, annál képtelenebb a cselekvésre. Bizalmatlan önmagával szemben, ami tüstént megbénítja, s fél, hogy esetleg nem tetszik, ami egyenesen elrettenti.
…a mély érzés olyan, mint a tisztességes asszony; mivel fél, hogy feltűnik, lesütött szemmel jár az életúton.
I. m. 3. f. – Uo. 176.;
…a lelkiismeret mélyén valami mindig ott ragad a beleöntött szofizmákból: valami rossz utóíz, mint egy pálinkakotyvaléké.
Uo. 189.;
…kétszer és semmiért senkit se lehet lóvá tenni…
Uo. 207.;
Vannak olyan emberek, akiknek feladata kimerül a közvetítésben; s amikor ez megtörtént, átlépünk rajtuk, s továbbhaladunk, mint egy hídon, gondtalanul.
I. m. 4. f. – Uo. 248.;
Ha látjuk, hogy a szép álmok csalfák, be kell érnünk a középszerűséggel!
I. m. 5. f. – Uo. 274.;
Rossz szaga van a héroszoknak!
I. m. III. r. 1. f. – Uo. 296.;
Lehet … a leghívebbek sorsa a legnehezebb; s ha az ember nem érné be a tulajdon lelkiismeretével, a gazok, akik belénk csimpaszkodnak, a jótól is elundorítanának!
Uo. 316.;
…nincs az a meghittség, aminek ne volnának határai, a gyöngédség, az álszemérem, esetleg a szánalom. A másikban vagy magunkban örvényre, sárra bukkanunk, ami aztán tiltja, hogy továbbmenjünk…
…oly nehéz kifejeznünk bármit, akár a legegyszerűbb dolgot; s a tökéletes egyetértés talán ezért is ritkaság.
Uo. 337.;
Az asszonyok szíve olyan, mint azok a szekrénykék, amelyek csupa titokzatos, egymásba kapcsolt fiókból állanak; amíg egyet kihúzunk, a körmünk is beletörik, s a végén mást sem lelünk bennük, mint egy hervadt virágot, egy kis port és ürességet!
I. m. 4. f. – Uo. 395.;
…az ízlés: ízlés, és mindez nem világosít föl arról, hogy hogyan is lehet rá szert tennünk!
Bouvard és Pécuchet, 5. f. – Új Magyar Könyvkiadó, Bp., 1955. 135. Tóth Árpád;
S különben is, mit bizonyít a sikertelenség?
I. m. 10. f. – Uo. 284.;
Európát Ázsia frissíti föl. Történelmi törvény lévén, hogy a civilizáció Keletről tart Nyugatra…
Közlekedés a csillagokba – s ha a föld elkopik, az Emberiség átköltözik az égitestekre.
I. m. Függelék – Uo. 287.;
Gondolkozz, dolgozz, írj, emeld föl ingedet egész a hónaljadig, és faragd a márványodat, mint a jó munkás, aki egy pillanatra se néz félre, és nevetve verejtékezik föladatán.
Levél Alfred Le Poittevinnek, 1845. május – Flaubert levelei. (Szerk.: Gyergyai Albert.) Gondolat, Bp., 1968. 22. Rónay György;
Az unalomnak nincs oka; aki eszmélkedik felőle, és észokokkal akarja legyőzni, annak fogalma sincs róla.
…nem azok a legszomorúbb gyászok, amelyeknek a szalagját a kalapunkon hordjuk.
Csak az ábrándozásra ügyelj: hitvány szörnyeteg… A lelkek szirénje: dalol, hívogat; odamegyünk hozzá, és nem térünk vissza soha többé.
Maxime du Camp-nak, 1846. április – Uo. 30.;
Ki nem önző, kisebb vagy nagyobb mértékben? … amíg csak élünk, nem mindnyájan arra törekszünk-e, ki-ki a maga ösztönei szerint, hogy eleget tegyünk a természetünknek?
Louise Colet-nak, 1846. augusztus 6. – Uo. 33.;
Az emberi szív csak úgy tágulhat magánál nagyobbra, ha közben meghasad.
Uo. 36.;
A bizalmatlanság a biztonság anyja.
…bármit mondjanak, a népszerűség nem kitágítja, ahogyan látszik, hanem közönségessé teszi a tehetséget…
Ugyanannak, 1846. szeptember 27. – Uo. 48.;
Nem, nem vetem meg a dicsőséget; nem vetjük meg, amit el sem bírunk érni.
Ha érünk valamit, a sikert hajszolni annyi, mint tetszés szerint elrontani, és dicsőségre törtetni annyi, mint végérvényesen elveszíteni magunkat.
A költők, a legnagyobbak, a ritkák, az igazi mesterek összefoglalják magukban az egész emberiséget; nem törődve se magukkal, se szenvedélyeikkel, odavetve személyiségüket, hogy feloldódjanak a másokéban, újrateremtik az egész Mindenséget…
Ugyanannak, 1846. október 22. – Uo. 50.;
A boldogság uzsorás: negyedórai örömért, amit kölcsönöz; egész' halomnyi boldogtalanságot fizettet velünk kamatul.
Uo. 53.;
Az elmélkedő emberek, vagyis az értelem bajnokai, akik többnyire egy helyben poshadnak, jól teszik, ha időnként hozzányúlnak a tűzhöz. Ez kicsordítja a levüket, és csak annál szárazabbak lesznek utána.
Egy olyan sorsnak a látványa, melyet valami nagy szenvedély tett nyomorulttá, akármilyen legyen is ez a szenvedély, mindig tanulságos és fölöttébb erkölcsös.
Ugyanannak, 1847. augusztus – Uo. 54.;
Csak dolgozz, dolgozz, és maradj az, aki vagy.
Louis Bouilhet-nak, 1850. január 15. – Uo. 60.;
Nem gondolod, hogy csak azt kell végrehajtanunk, amire a szívünk késztet? A gyáva, aki kiáll a porondra, mert a barátai unszolják, és azt mondják neki: „kell!”, s akinek semmi kedve a dologhoz, és az egészet hülyeségnek tartja, voltaképpen sokkal szánalmasabb, mint az. őszinte gyáva, aki egyszerűen lenyeli a sértést, és nyugodtan otthon marad…
Maxime du Camp-nak, 1851. október 21. – Uo. 99.;
A legmeghittebb vallomásokban is van mindig valami, amit nem mondunk meg.
Uo. 101.;
Azok a legszebb könyvek, amelyekben a legkevesebb az anyag: minél közelebb esik a kifejezés a gondolathoz, minél jobban rátapad a szó, olyannyira, hogy el is tűnik: annál szebb. Azt hiszem, errefelé van a Művészet jövője.
…nincsenek se szép, se hitvány tárgyak, és a tiszta Művészet szempontjából szinte sarkigazságként lehetne kijelenteni, hogy egyáltalán nincs is tárgy, minthogy a stílus egymagában is abszolút látásmódja a dolgoknak.
Louise Colet-nak, 1852. január 16. – Uo. 104.;
Vannak sértések, melyek minden diadalért kárpótolnak; van fütty, amely minden tapsnál kedvesebb a gőgnek.
Vizsgáld csak meg magadat: éreztél valaha érzelmet, mely eltűnt volna? Nem, minden megmarad… Minden. A múmiák, akiket a szívünkben őrzünk, sohsem porladnak el, és ha benézünk a pinceablakon, ott látjuk őket a mélyben, amint nyitott és mozdulatlan szemmel visszanéznek ránk.
Uo. 105.;
Általános betegségük [a nőknek], hogy fügét akarnak szedni a bojtorjánról.
Hiányzik belőlük [a nőkből] a bűn iróniája: a cinizmus; ha mégis van bennük, akkor puszta affektáció.
A kurtizán: mítosz. Soha nő semmilyen kicsapongást sem talált ki.
A nőnek … a szerelemben nincs hátsó kamrája: nem tart fönn magának semmit, mint mi férfiak, akik minden érzelmi nagylelkűségünk mellett in petto mégiscsak félreteszünk magunknak némi kis dugpénzt, egyedül a saját használatunkra.
Ugyanannak, 1852. április 24. – Uo. 112.;
Számomra a siker nem cél, legföljebb eredmény.
Ha már ábrándképekről van szó, mégiscsak jobban szeretem azt, amelyik magasabb.
Maxime du Camp-nak, 1852. június 26. – Uo. 115.;
…minden veleszületett eredetiséget nélkülöznie kell annak, akiből a magány, az összeszedettség és a kitartó munka végül is nem farag valami érdemeset.
Uo. 116.;
Ha nem áradhat ki, a lélek magába sűrűsödik.
Louise Coletnak, 1852. szeptember 4. – Uo. 123.;
Szenvedélyeink olyanok, mint a vulkánok: állandóan morajlanak, de csak időközönkint törnek ki.
Ugyanannak, 1853. június 26. – Uo. 128.;
A művész mindent fölemel: olyan, mint a pumpa, van benne egy nagy cső, mely leereszkedik a dolgok zsigerébe, a legmélyebb rétegekbe. Fölszívja és óriási kévékben napvilágra szökkenti azt, ami lent rejlett a föld alatt, és amit senki sem látott.
Uo. 129.;
Aki mindig csillogni akar, elaljasodik; aki minden hordóra fölmászik, lealacsonyítja magát.
Uo. 131.;
A test és a szellem kielégülései között nincs semmi közösség. Ha netán keverten kínálkoznak, fogadjuk el és tartsuk meg. De ne keressük együtt őket, nehogy becsapjuk magunkat. Egyébként a boldogságnak ebből az eszméjéből származik szinte kivétel nélkül minden emberi szerencsétlenség.
Ha egyszerre törekszünk a Boldogságra is, meg a Szépségre is, egyiket sem érjük el, mert a másodikat nem lehet elérni, csak áldozattal.
Ne keresd hát, csak a nyugalmat; az élettől ne trónokat kérj, csak egy karosszéket, és ne mámort, csak elégtételt.
A Szenvedély nehezen fér meg azzal a hosszú türelemmel, amit a mesterségünk kíván. A Művészet elég nagy hozzá, hogy az egész embert elfoglalja. Elvonni belőle valamit, majdnem bűn; meglopjuk vele az eszmét, megszegjük vele a kötelességünket.
Ugyanannak, 1853. augusztus 21–22. – Uo. 134.;
A lehető legkevesebbet dobni a tengerbe a rakományból, hogy a hajó könnyedén haladjon: ez a bölcsesség.
Uo. 135.;
A hivatás talán olyan, mint a szülőföld szeretete … valami végzetes kapcsolat, mely az embert a dolgokhoz fűzi.
Ugyanannak, 1854. január 29. – Uo. 147.;
…jól öltözött csak akkor lehet valaki, ha egyéniségének megfelelően öltözik.
Uo. 151.;
Kicsinységekben a pedánsság elviselhetetlen.
Louis Bouilhet-nak, 1855. szeptember 30. – Uo. 156.;
A Művészet nem ismer se előzékenységet, se jó modort; egyedül csak a hitet ismeri, mindig csak a hitet és a szabadságot.
Laurent Pichat-nak, 1856. október 2. – Uo. 161.;
Végül minden álom megtalálja a maga formáját: minden szomjúság számára van hullám, minden szív számára szerelem.
…semmivel sem lehet jobban elmúlatni az időt, mint azzal, ha fáradhatatlanul foglalkozunk egy eszmével…
Maurice Schlésinger-nek, 1857. január 14. – Uo. 166.;
Egyik elvem ez: nem szabad magunkat megírni. A művésznek úgy kell jelen lennie művében, ahogy Isten van jelen a teremtésben: láthatatlanul és mindenhatóan; érezni mindenütt érezzék, de látni sehol se lássák.
Leroyer de Chantepie-nek, 1857. március 18. – Uo. 168.;
Nagy gyönyörűség tanulni, a Szép közvetítésével magunkba fogadni az Igazat. Mint eszményi állapot, ebből az örömből, azt hiszem, valamiféle szentség következik, és mert érdektelenebb, talán magasabb rendű is a másiknál.
Ugyanannak, 1857. március 30. – Uo. 172.;
Leghaladóbb eszméink is fölöttébb nevetségesnek és maradinak tűnnek majd, ha visszanéznek rájuk.
Hiszek az emberiség állandó fejlődésében és a fejlődés szakadatlan formáiban.
A látóhatár, amit az ember szeme megpillant, sosem a végső part, mert ezen a látóhatáron túl van még egy másik, azután egy következő, mindvégig.
Ugyanannak, 1857. május 18. – Uo. 177.;
…lehet, hogy csak a szenvedéseink által érünk valamit, mert minden szenvedés többre törekvés.
Ugyanannak, 1857. november 4. – Uo. 181.;
Ó, milyen holtak városa az emberi szív! Minek járjunk a temetőbe? Nyissuk fel emlékeinket: mennyi, de mennyi sír!
Uo. 183.;
…békén kell tűrnünk a bajt, visszagondolva a szép napokra, és váltig remélve.
Ugyanannak, 1857. december 12. – Uo. 184.;
Minél szebb az eszme, annál zengőbb a mondat…
A szó pontossága a gondolat pontosságából következik (és azonosak egymással).
A költőnek most minden és mindenki iránt rokonszenvvel kell lennie, hogy mindent és mindenkit megértsen és leírjon.
Uo. 186.;
Szenvedésünket mindenüvé magunkkal visszük. A sebeket nem lehet levetni, mint a ruhánkat, s azok, amelyeket szeretünk, és újra meg újra fölvakarunk, nem gyógyulnak be sohsem.
Akinek jó szíve van, azt az öröm látványa boldoggá teszi.
Ugyanannak, 1859. október 8. – Uo. 189.;
…csak a nők tudnak igazán sebezni és simogatni. Milyen nehézkes a mi kezünk az övékhez képest!
Amélie Bosquet-nak, 1859 végén. – Uo. 191.;
Mindenikünk szívében van egy szentély; én az enyémet befalaztam, de azért még áll.
…eljön az idő, amikor az ember már fél, mindentől fél: kapcsolattól, korláttól, háborgattatástól; egyszerre szomjazza is a boldogságot, meg retteg is tőle.
…olyan könnyű volna tűrhetően tölteni el az életet! Csakhogy az ember a döntő, a túlságos, a kizárólagos érzelmeket keresi, holott csak az élhető, ami sokrétű és szürke.
Uo. 192.;
Szerintem a kritikának semmi joga sincs hozzá, hogy az író elképzelését a magáéval helyettesítse … a költőnek föltétlen joga van mindabban hinni, amiben csak akar.
Charles Baudelaire-nek, 1860. október 22. – Uo. 194.;
Vannak lángelmék, akiket csodálunk, de mégsem szeretünk, és vannak mások, akik tetszenek, anélkül hogy tisztelnénk őket; de mindennél kedvesebbek számunkra az olyanok, akikben mind a kettő megvan, és akiket mintha egyenesen nekünk teremtettek volna. Ezeket magunkba szívjuk, ezekkel táplálkozunk, ezek segítenek élnünk.
Jules Michalet-nek, 1861. január 26. – Uo. 196.;
A sajtó az elbutulás iskolája, mert fölment a gondolkodástól.
George Sand-nak, 1871. szeptember 8. – Uo. 242.;
A nyíltság hozzátartozik a tisztességhez; miért lenne kevésbé teljes a kárhoztatásban, mint a magasztalásban?
Ugyanannak, 1872. január 28. – Uo. 243.;
Nem, nem hiszem, hogy a boldogság lehetséges, a nyugalom azonban igen. Ezért távol tartom magamat mindentől, ami idegesít.
Ugyanannak, 1872. október 28. – Uo. 247.;
…egyik fáradtság elűzi a másikat.
Madame Roger des Genettes-nak, 1878. július 9. – Uo. 289.;
Óvakodjál a szomorúságtól. A szomorúság bűn. Az ember örömét leli a bánatában, aztán mikor a bánat elmúlt, ott áll elbutultan, mert minden értékes erejét rápazarolta a búbánatára. Akkor aztán szánja-bánja, csakhogy már későn.
Guy de Maupassant-nak, 1878. augusztus 15. – Uo. 293.;
Ravasz emberrel szemben légy kétszeresen ravasz.
Unokahúgának, 1879. február 22. – Uo. 297.;
A művészet nem azonos a valósággal. Akárhogyan is, de válogatnunk kell a valóság adta elemek közt. Egyedül ebben áll az eszményi, bármit mond az Iskola, amiből nyilván következik, hogy jól kell válogatnunk.
Joris-Karl Huysmans-nak, 1879. február–március – Uo. 299.;
A földnek határai vannak, de az emberi butaság határtalan.
Maupassant-nak, 1880. február 13. – Uo. 309.;
Mindenekelőtt: önmagunk számára kell írnunk. Ez az egyetlen lehetőség, hogy szépet alkossunk.
Correspondance. E Mlle Leroyer de Chantepie. 11 juillet 1858. – Dupré, P.: Encyclopédie des Citations. Comité de Rédaction sous la présidence de Fernand Keller. Éditions de Trévise, Párizs, 1959. 2546. sz. Molnos Lipót;
Az író nem választja tárgyát. Ez az, amit nem ért meg a közönség és a kritikusok. A remekművek titka ebben van, a tárgy és az író vérmérsékletének egyezésében.
I. m. E Mme Roger des Genettes, 1861. – Uo. 2548. sz.
