JUNG, CARL GUSTAV (1875–1961) svájci pszichiáter
A neurózis: meghasonlás. E meghasonlás oka a legtöbb embernél az, hogy a tudat ki szeretne tartani erkölcsi ideálja mellett, míg a tudattalan a saját (ellentett irányú) erkölcstelen ideálja felé törekszik, amelyet pedig a tudat szeretne letagadni.
Bevezetés a tudattalan pszichológiájába, 2. f. – Bibliotheca, Bp., 1948. 32. Nagy Péter;
Az erkölcs ösztönös szabályozója minden cselekvésnek, sőt az állati csoportok együttélését is ez határozza meg.
Az erotika mindig kétes dolog, s mindig az is marad, bármit mondjon róla egy eljövendő törvényhozás.
Túl sok állati eltorzítja a kultúrembert, túl sok kultúra beteg állatokat eredményez.
…testünk van, amely – mint a testek általában – elkerülhetetlenül árnyékot vet, s ha megtagadjuk e testet, nem vagyunk többé háromdimenziósak, hanem lapos és élettelen lények.
Kár nélkül csak egy bizonyos fokú kultúrát bír el az ember.
A hatalomvágy minden bizonnyal ugyanolyan hatalmas démon , mint Erósz, éppoly régi és eredendő is.
A szeretet és az alkalmazkodóképesség közismerten kiváló eszközök a hatalmi ösztön céljainak érdekében. Gyakran az erényesség is arra szolgál, hogy a másik elismerését kikényszerítsük.
Persze hogy Erósz mindig és mindenütt jelen van, persze hogy a hatalomvágy áthatja a lélek minden zegzugát; de a lélek nemcsak az egyik vagy a másik, vagy akár mindkettő, hanem az is, amit ezekből alkot, vagy alkotni fog.
Az értelem meghódítása az emberiség legnagyobb vívmánya; ezt teljes joggal állíthatjuk. De nem bizonyos az, hogy ennek minden körülmények között így kell folytatódni.
Nincs energia ellentétek feszültsége nélkül; ezért kell megtalálni a tudat beállítottságával való ellentétet.
A tudat bizonyos mértékig felül van, az árnyék alul; mivel minden, ami magas, a mélybe vágyik, s a forró hideget keres, a tudat is, esetleg anélkül hogy sejtené, tudattalan ellentéte után kutat, különben megállapodik, tehát elposványosodik és megkövesedik. Az életet csak az ellentét lobbantja lángra.
Normális … az az ember, aki bármilyen feltétel mellett meg tud élni, ha e körülmények az életlehetőségnek akár csak minimumát is tartalmazzák. Sokan képtelenek erre; ezért nem túl sok a normális ember.
Lelki fejlődésünk mai foka csak azt teszi lehetővé, hogy az igenlést tudatosan akarjuk, s a tagadást legalább elviseljük.
Amit az ifjúságnak a külvilágban kellett megtalálnia, és meg is talált, azt az öregedő ember önmagában kell keresse.
…a korábbi értékeket meg kell őriznünk ellentéteik értékének beismerésével együtt.
Az emberek legnagyobb része nem is sejti, hogy a balesetek milyen nagy hányada pszichikai eredetű; apró szerencsétlenségektől, mint a dadogás, nekiütődés, ujjmegégés stb. kezdve egészen az autószerencsétlenségekig, turistakatasztrófákig.
Biológiai síkon a nőnek rendkívül fontos érdeke fűződik ahhoz, hogy megtartsa az egyetlen férfit, míg a férfi legfőbb érdeke arra összpontosul, hogy nőt hódítson meg magának, és természettől fogva ritkán áll meg egyetlen hódításnál. Ekként az egyetlen férfi személyisége döntő szerepet játszik a nő számára; a férfinak a nőhöz való viszonya ezzel szemben kevésbé határozott…
Föld és lélek – Egyetemi Nyomda, Bp., 1946. 18. Boda László;
A hős mindig a legmagasabb vagy a legerősebb törekvést testesíti meg, vagy pedig azt, amivé ennek a törekvésnek lennie kellene, és ezért ugyanekkor azt is, amit leghamarább szeretnénk megvalósítani.
A szűzi föld mindenütt azon mesterkedik, hogy a hódítónak legalább a tudattalanját a bennszülött lakosság színvonalára süllyessze le. Ezért az amerikaiban tudatos és tudattalan között akkora távolság tátong, amilyen az európaiban nem található: éles feszültség uralkodik a tudatos magaskultúra és az átmenet nélküli tudattalan primitivitás között.
Manapság azt látjuk, amit azelőtt sohse: hogy a mindannyiónkat fenyegető rossz nem a természetből következik, hanem az embertől származik, az egyén és a tömegek pszichéjéből… Ha manapság bizonyos személyek elvesztik a fejüket, egy hidrogénbomba szabadul el.
Memoires. Dreams, Reflections 4. f. – Cohen, J. M.–Cohen, M. J.: The Penguin Dictionary of Modern Quotations. Penguin, Harmondsworth, 1972. 118. 47. sz. Kristó Nagy István;
Az, aki nem hatolt át szenvedélyei poklán, sose küzdötte le őket.
I. m. 9. f. – Uo. 52. sz.;
Mindenféle szenvedély káros, mindegy, hogy a narkotikum alkohol, morfin vagy idealizmus.
I. m. 12. f. – Uo. 54. sz.;
Jobban meg kell értenünk az emberi természetet, mert az egyetlen valóban létező veszély az ember maga…
„Face to Face” tévéinterjú John Freemannel – Uo. 55. sz.