MADÁCH IMRE (1823–1864) költő, drámaíró
MADÁCH IMRE (1823–1864) költő, drámaíró
Be van fejezve a nagy mű, igen.
A gép forog, az alkotó pihen.
A gép forog, az alkotó pihen.
Csak hódolat illet meg, nem bírálat.
Nem adhatok mást, csak mi lényegem.
Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy…
Hol a tagadás lábát megveti,
Világodat meg fogja dönteni.
Világodat meg fogja dönteni.
Az ember tragédiája, I. szín;
Ah élni, élni: mily édes, mi szép!
És úrnak lenni mindenek felett.
És úrnak lenni mindenek felett.
Nemes, de terhes, önlábunkon állni.
Küzdést kívánok, diszharmóniát,
Mely új erőt szül, új világot ád,
Hol a lélek magában nagy lehet,
Hová, ki bátor, az velem jöhet.
Mely új erőt szül, új világot ád,
Hol a lélek magában nagy lehet,
Hová, ki bátor, az velem jöhet.
A tett halála az okoskodás.
I. m. II. szín;
A család s tulajdon
Lesz a világnak kettes mozgatója,
Melytől minden kéj s kín születni fog.
És e két eszme nő majd szüntelen,
Amíg belőle hon lesz és ipar,
Szülője minden nagynak és nemesnek
És felfalója önnön gyermekének.
Lesz a világnak kettes mozgatója,
Melytől minden kéj s kín születni fog.
És e két eszme nő majd szüntelen,
Amíg belőle hon lesz és ipar,
Szülője minden nagynak és nemesnek
És felfalója önnön gyermekének.
Ha a távolnak kémlem titkait;
S ha képzetem magasb körökbe von,
Az éhség kényszerít, hunyászkodottan
Leszállni ismét a tiprott anyaghoz.
S ha képzetem magasb körökbe von,
Az éhség kényszerít, hunyászkodottan
Leszállni ismét a tiprott anyaghoz.
Csak ember műve csillog és zörög,
Melynek határa egy arasznyi lét.
Melynek határa egy arasznyi lét.
„Vagyok” – bolond szó. Voltál és leszesz.
Örök levés s enyészet minden élet.
Örök levés s enyészet minden élet.
Mit gyöngeűl látál az égi karban,
Az önkörében végtelen, erős.
Az önkörében végtelen, erős.
Keserves lesz még egykor e tudásod,
S tudatlanságért fogsz epedni vissza.
S tudatlanságért fogsz epedni vissza.
Minden, mi él, az egyenlő soká él,
A százados fa s egynapos rovar.
Eszmél, örül, szeret és elbukik,
Midőn napszámát s vágyait betölté.
A százados fa s egynapos rovar.
Eszmél, örül, szeret és elbukik,
Midőn napszámát s vágyait betölté.
Nem az idő halad: mi változunk,
Egy század, egy nap szinte egyre megy.
Egy század, egy nap szinte egyre megy.
Amit tapasztalsz, érzesz és tanulsz,
Évmilliókra lesz tulajdonod.
Évmilliókra lesz tulajdonod.
I. m. III. szín;
Mért él a pór? – A gúlához követ
Hord az erősnek, s állítván utódot
Jármába, meghal. – Milljók egy miatt.
Hord az erősnek, s állítván utódot
Jármába, meghal. – Milljók egy miatt.
Míg a tömeg, nem nyerve semmit is,
Nevet cserél, a gazda megmarad.
Nevet cserél, a gazda megmarad.
Pár ezredév gúláidat elássa.
Enyésszen az egyén, ha él a köz,
Mely egyesekből nagy egészt csinál.
Mely egyesekből nagy egészt csinál.
I. m. IV. szín;
…egy fejjel nagyobb
Mint polgártársi, s azt nem tűrhetik.
Mint polgártársi, s azt nem tűrhetik.
Mi jó az értelemnek
Kacagni ott, hol szívek megrepednek.
Kacagni ott, hol szívek megrepednek.
Az a nőnek joga,
Hogy férjét védje, még ha bűnös is…
Hogy férjét védje, még ha bűnös is…
Önszégyenét meg nem bocsátja a nép.
I. m. V. szín;
Ki hinne még közöttünk istenekben?
Mondd Júliádra, jobban elhiszem.
Mondd Júliádra, jobban elhiszem.
El fogsz pusztúlni korcsúlt nemzedék,
E nagy világ most tisztuló színéről.
E nagy világ most tisztuló színéről.
Ma néked, holnap nékem, édesem!
Legyen hát célod: Istennek dicsőség,
Magadnak munka. Az egyén szabad
Érvényre hozni mind, mi benne van.
Csak egy parancs kötvén le: szeretet.
Magadnak munka. Az egyén szabad
Érvényre hozni mind, mi benne van.
Csak egy parancs kötvén le: szeretet.
I. m. VI. szín;
Tragédiának nézed? nézd legott
Komédiának s múlattatni fog.
Komédiának s múlattatni fog.
…egyént sosem
Hozandsz érvényre a kor ellenében:
A kor folyam, mely visz, vagy elmerít,
Uszója, nem vezére, az egyén.
Hozandsz érvényre a kor ellenében:
A kor folyam, mely visz, vagy elmerít,
Uszója, nem vezére, az egyén.
Kiket nagyoknak mond a krónika,
Mind az, ki hat, megérté századát,
De nem szülé az új fogalmakat.
Nem a kakas szavára kezd virradni,
De a kakas kiált, merthogy virrad.
Mind az, ki hat, megérté századát,
De nem szülé az új fogalmakat.
Nem a kakas szavára kezd virradni,
De a kakas kiált, merthogy virrad.
Ládd, ilyen őrült fajzat a tiéd,
Majd állati vágyának eszközéül
Tekinti a nőt, és durvult kezekkel
Letörli a költészet hímporát
Arcárul, önmagát rabolva meg
Szerelme legkecsesb virágitól; –
Majd istenűl oltárra helyezi,
És vérzik érte és küzd hasztalan,
Míg terméketlen hervad csókja el.
Mért nem tekinti és becsűli nőül,
Nőhívatása megjelölt körében?
Majd állati vágyának eszközéül
Tekinti a nőt, és durvult kezekkel
Letörli a költészet hímporát
Arcárul, önmagát rabolva meg
Szerelme legkecsesb virágitól; –
Majd istenűl oltárra helyezi,
És vérzik érte és küzd hasztalan,
Míg terméketlen hervad csókja el.
Mért nem tekinti és becsűli nőül,
Nőhívatása megjelölt körében?
I. m. VII. szín;
Minden nagy gondolatnak,
Hiába … kicsínyes a bukása.
Hiába … kicsínyes a bukása.
Kétséges rang-e hát szellem, tudás?
Homályos származás-e a sugár,
Amely az égből homlokomra szállt?
Hol van nemesség más ezen kivűl?
Homályos származás-e a sugár,
Amely az égből homlokomra szállt?
Hol van nemesség más ezen kivűl?
Minő csodás kevercse rossz s nemesnek
A nő, méregből s mézből összeszűrve.
Mégis miért vonz? mert a jó sajátja,
Míg bűne a koré, mely szülte őt.
A nő, méregből s mézből összeszűrve.
Mégis miért vonz? mert a jó sajátja,
Míg bűne a koré, mely szülte őt.
Nem Messiás-é minden újszülött?
Fénylő csillag, mely feltünt a családnak,
S csak későbben fejlik szokott pimasszá!
Fénylő csillag, mely feltünt a családnak,
S csak későbben fejlik szokott pimasszá!
I. m. VIII. szín;
Egyenlőség, testvériség, szabadság!
Halál reá, ki el nem ismeri!
Halál reá, ki el nem ismeri!
I. m. IX. szín;
Ládd, én fia vagy apja, hogyha tetszik
– Mert szellemek közt ez nem nagy különbség –,
Az új iránynak, a romantikának,
Én éppen a torzban gyönyörködöm.
– Mert szellemek közt ez nem nagy különbség –,
Az új iránynak, a romantikának,
Én éppen a torzban gyönyörködöm.
Én a komédiát lejátsztam,
Mulattattam, de nem mulattam.
Mulattattam, de nem mulattam.
Egymást szedtük rá azzal, hogy tudunk:
Most a valónál mind elámulunk.
Most a valónál mind elámulunk.
Mit állsz, tátongó mélység lábaimnál!?
Ne hidd, hogy éjed engem elriaszt:
A por hull csak belé, e föld szülötte,
Én glóriával átallépem azt.
Ne hidd, hogy éjed engem elriaszt:
A por hull csak belé, e föld szülötte,
Én glóriával átallépem azt.
I. m. XI. szín;
De holnap újra szítom a tüzet.
Még a borsón is szépet álmodom.
Rajongó férfi és idegbeteg nő:
Korcs nemzedéket szűl, ez nem helyes pár.
Korcs nemzedéket szűl, ez nem helyes pár.
I. m. XII. szín;
Őrjöngő röptünk, mondd, hová vezet?
Térj vissza, a földön naggyá lehetsz.
Élek megint. – Érzem, mert szenvedek…
Csatázzam újra, és boldog leszek.
A cél, megszünte a dicső csatának,
A cél halál, az élet küzdelem,
S az ember célja e küzdés maga.
A cél halál, az élet küzdelem,
S az ember célja e küzdés maga.
I. m. XIII. szín;
Ha Isten vagy, tegyed,
Könyörgök, hogy kevesb ember legyen
S több fóka.
Könyörgök, hogy kevesb ember legyen
S több fóka.
I. m. XIV. szín;
Miért, miért e percnyi öntudat,
Hogy lássuk a nemlét borzalmait?
Hogy lássuk a nemlét borzalmait?
Csupán a gyávaság
Fogadja el harc nélkül a csapást,
Mit elkerülni még hatalma van.
Fogadja el harc nélkül a csapást,
Mit elkerülni még hatalma van.
Egy ugrás, mint utolsó felvonás…
S azt mondom: vége a komédiának.
S azt mondom: vége a komédiának.
A férfiúnak, e világ urának,
Más dolga is van, mint hiú enyelgés,
Nő azt nem érti, s nyűgül van csupán.
Más dolga is van, mint hiú enyelgés,
Nő azt nem érti, s nyűgül van csupán.
Miért is kezdtem emberrel nagyot,
Ki sárból, napsugárból összegyúrva
Tudásra törpe és vakságra nagy.
Ki sárból, napsugárból összegyúrva
Tudásra törpe és vakságra nagy.
Karod erős – szived emelkedett:
Végetlen a tér, mely munkára hív.
Végetlen a tér, mely munkára hív.
Csak az a vég! – Csak azt tudnám feledni!
Mondottam ember: küzdj és bízva bizzál!
I. m. XV. szín.
