MAUPASSANT, GUY DE (1850–1893) francia novellista és regényíró
MAUPASSANT, GUY DE (1850–1893) francia novellista és regényíró
A tehetség az eredetiségből származik; ez pedig nem egyéb, mint a gondolkodás, látás, értelmezés és ítélés különleges módja.
Péter és János. A „regény” (Előszó) – Egy asszony élete. A Szépfiú. Péter és János. Európa, Bp., 1978. 661. Justus Pál;
A kritikusnak csak az erőfeszítés jellege alapján szabad az eredményt értékelnie; nincs joga tendenciákkal törődni.
Uo. 662.;
…annak a regényírónak, aki az élet pontos képét akarja elénk vetíteni … célja nem az, hogy történetet beszéljen el, hogy szórakoztasson vagy meghasson, hanem az, hogy rákényszerítsen bennünket a gondolkodásra, az események mély és rejtett jelentőségének megértésére.
Uo. 664.;
A realista művész, ha valóban művész, nem arra törekszik, hogy az élet banális fényképét adja, hanem olyan képet akar elénk tárni, amely teljesebb, meggyőzőbb, lenyűgözőbb, mint a valóság maga.
…az író, miután megtalálta témáját, csak a tárgy szempontjából fontos és jellegzetes részeket fogja kiválogatni a véletlen és jelentéktelen dolgok tömegéből, s eldob minden egyebet, mindazt, ami mellékes.
Uo. 666.;
A valóság ábrázolása … tehát azt jelenti, hogy a valóság tökéletes illúzióját kell adni, a tények mindennapi logikájának megfelelően, nem pedig szolgai módon másolni e tényeket, összevissza, ahogy egymásra következnek.
Uo. 667.;
Ha van valakiben eredetiség, mindenekelőtt azt kell kibontania; ha nincs, akkor valamiképpen meg kell szereznie. A tehetség: sok-sok türelem.
…megszoktuk azt, hogy szemünket használva mindig emlékezzünk arra, amit a szemlélt dologról már előttünk gondoltak.
A legapróbb dologban is van valami kevés ismeretlen. Találjuk meg!
Ha lobogó tüzet vagy síkságon álló fát írunk le, álljunk olyan sokáig a tűz és a fa előtt, amíg csak nem különböznek számunkra minden más fától és minden más tűztől. Így válik az ember eredetivé.
(Flaubert nyomán) – Uo. 673.;
Akármit akar mondani az ember, mindig csak egyetlenegy szó van kifejezésére, egyetlenegy ige megelevenítésére, s egyetlenegy jelző meghatározására. Az embernek addig kell keresnie ezt … amíg csak meg nem találja…
Uo. 674.;
A csók úgy lobban fel, mint a villám, a szerelem úgy süvít el, mint a vihar, aztán az élet megint nyugodt lesz, mint a mennybolt, s folyik tovább, épp úgy, mint azelőtt.
I. m. 5. f. – Uo. 751.;
Milyen csúnya az élet! Ha az ember egyszer valami gyengédségre akad benne, s átengedi magát neki, akkor ez bűn, és később drágán fizeti meg.
I. m. 8. f. – Uo. 815.;
Bárki vágyakozzék is a szerelem után, előre látja annak a nőnek szellemi tulajdonságait és testi adottságait, aki őt meg fogja hódítani.
Erős, mint a halál, 1. r. 1. f. – Európa, 1976. 28. Király György;
Ha egy asszony gyűlöl egy férfit, aki erőszakkal magáévá tette, nem tud a szemébe nézni kitörő gyűlölet nélkül. Ez a férfi nem lehet közömbös számára, az asszonynak vagy gyűlölnie kell, vagy meg kell bocsátania neki. És ha megbocsát, akkor nincs messze attól, hogy szeresse.
Uo. 43.;
Aki a célt akarja, az az eszközöket is akarja.
I. m. 2. f. – Uo. 52.;
…a társaságban nem halnak meg az emberek a nevetéstől. Nem is tudnak nevetni… Tessék elmenni egy népszínházba, majd meglátják, milyen az igazi nevetés.
Uo. 62.;
A fiatal arc nagyon kedves, de mindig kissé hétköznapi.
I. m. 3. f. – Uo. 78.;
Jó, ha valaki sovány akar maradni, aki mindig az volt, de ha az ember elvből akar lesoványodni, az mindig valami más dolognak a kárára lesz.
I. m. II. r. 3. f. – Uo. 175.;
…az érzések annyifélék a férfiúban, hogy nem szabad összetéveszteni a veszedelmeseket az ártatlanokkal.
I. m. 4. f. – Uo. 186.;
Az ember egy típust szeret, azaz mindazoknak az emberi tulajdonságoknak egyetlen személyben való találkozását, melyek másokban külön-külön is vonzhatnak bennünket.
Uo. 187.;
Minden férfi vetélytárs, ha asszonyt birtokol.
Uo. 188.;
…a keselyű csőrénél is rettentőbb egy kis szőke lány, aki öreg szívet szaggat!
I. m. 6. f. – Uo. 244.;
Egy torvényes csók sosem ér fel egy lopott csókkal.
A férfi, aki napfénynél normálisan szeret, holdfénynél őrjöngően imád.
Egy asszony vallomásai – Békés István: Napjaink szállóigéi. I–II. Gondolat, Bp., 1977., 492.
