PROUST, MARCEL (1871–1922) francia regényíró
PROUST, MARCEL (1871–1922) francia regényíró
…néha a lélek minden erejét ügyességgé, ragyogássá változtatjuk, csak hogy oly lényekre hassunk, akikről érezzük, hogy kívülünk esnek, s hogy nem érjük el őket sohasem.
Az eltűnt idő nyomában. I. köt. Swaan, I. r. Combray, 2. f. – Európa, Bp., 1961. 107. Gyergyai Albert;
…erkölcsi kötelmeinknek, barátainkhoz való hűségünknek, egy mű elvégzésének, egy életrend betartásának sokkal biztosabb alapot nyújtanak a mégolyan vak szokások, mint az érzések pillanatnyi, heves és meddő fellendülései.
Uo. 112.;
Mindig nehezen ismerjük fel egy új író sajátos arculatán azt a bizonyos mintaképet, aminek közhelyeink múzeumában „nagy tehetség” a neve. Épp azért, mert ez az arc új, nem találjuk még egészen hasonlónak ahhoz, amit tehetségnek nevezünk. Inkább azt mondjuk: eredetiség, kedvesség, finomság, erő; aztán egy napon belátjuk, hogy hisz épp ez a tehetség.
Uo. 117.;
Mindabból, amit a szerelem megkövetel, hogy megszülessék, amihez legjobban ragaszkodik, s amiért minden mást elhanyagol, az a hit a legfontosabb, hogy az, akit megszeretünk, egy ismeretlen élet részese, oly életé, ahova majd minket is bejuttat a szerelme.
Uo. 119.;
…sosem ismerünk mást, mint a másik szenvedélyeit, azt pedig, amit sikerült a magunkéiról megtudnunk, csak másoktól tanulhattuk meg.
Uo. 144.;
A testi szerelem, amelyet oly igazságtalanul ítélnek meg, annyira rábír minden lényt arra, hogy jósága vagy önzetlensége legkisebb porcikáját is kifejezze, hogy ezek a jó tulajdonok a közvetlen környezetben is felfénylenek.
Uo. 160.;
…ha olykor a szerelmünkhöz az is elég, ha egy nő … megvetőleg néz rajtunk végig, s mi azt hisszük, hogy sose lesz a miénk, olykor viszont az is elegendő, ha … jóságosan néz reánk, s mi azt hisszük, hogy még a mienk lehet.
Uo. 187.;
…nemegyszer azt hittem, sőt hitettem el, hogy egy újraéledő szerelemről lehet szó, amikor csak egyszerűen az utazás vágya hevített.
Uo. 194.;
Mint ahogy egy eszes ember sem attól fél, hogy egy másik eszes ember találhatja ostobának, egy elegáns férfi is inkább a bugris, mint a nagyúr hozzá nem értése miatt aggódik. Mióta a világ áll, a hiúság hazugságai s szellemi erőfeszítései legalább háromnegyed részben olyanoktól származtak, akiket ez csak lealacsonyított, s olyanoknak a kedvéért, akik mélyen őalattuk álltak.
I. m. II. r. Swann szerelme – Uo. 202.;
Fiatalon arról álmodoztunk, hogy akibe szerelmesek voltunk, annak a szívét is megnyerhessük; később viszont az az érzés, hogy egy nő szíve a miénk, esetleg elegendő ahhoz, hogy szerelmesek legyünk belé.
…már nem egy sebet kaptunk a szerelemtől; ilyenkor rég nem fejlődik már egyedül a maga titkos és végzetes törvényei szerint, a mi tétlen és csodálkozó szívünk előtt. Ellenkezőleg, segítségére jövünk, s akár meg is hamisítjuk az emlékezet, a sugalmazás révén. Ha csak egyetlen jelét is látjuk, azonnal felidézzük, emlékünkbe hívjuk a többit is.
Uo. 207.;
A nagyvilági szeretetreméltóság, egyformán távol a sznobizmustól és attól a félelemtől, hogy netán túlságosan szeretetre méltónak lássék, független mind a kettőtől, s éppoly könnyed, éppoly formás minden egyes mozdulatában, mint azok az atléták, akiknek hajlékony tagjai pontosan engedelmeskednek az akaratuknak, anélkül hogy igénybe vennék, ügyetlenül és tapintatlanul, testüknek egyéb részeit.
Uo. 212.;
…a természet varázsából, szépségéből, formáiból a közönség csak azt ismeri, amit megtalál belőlük egy, csak lassan elfogadott művészet közhelyeiben, s … egy eredeti művész mindannyiszor azzal kezdi, hogy elveti ezeket a bizonyos közhelyeket…
Uo. 222.;
Hiába fásultunk el a legkülönbözőbb nőkkel szemben, hiába tartjuk birtoklásukat egyformának és előre ismertnek, ez a birtoklás új öröm lesz, ha nehezen meghódítható vagy annak hitt nőkkel van dolgunk, akikkel csak úgy jutunk révbe, hogyha rendes kapcsolataink váratlan fordulattal gazdagodnak…
A szenvedély … képes egy pillanatnyi s különböző jellemmé alakulni bennünk, elfoglalni a régi jellem helyét, s kiirtani azokat az addig változatlan jeleket, amelyek révén a régi jellem azelőtt kifejezésre juthatott!
Uo. 242.;
Az emberek legtöbbnyire annyira közömbösek nékünk, hogy aztán az, akibe a szenvedés és az öröm … lehetőségeit helyeztük, mindjárt mint egy másik világ lakója tűnik fel a szemünkben, költői légkör lebegi körül, s a mi egész életünket egyetlen érzelmi térré tágítja, amelyben hol távolabb, hol közelebb kerül majd hozzánk.
Uo. 243.;
…ízlésünk tárgyainak nincs magukban érvényes fontosságuk, minden a kortól, az osztálytól függ, a mindenkori divat dolga, és hát a legordenárébb divat épp annyit ér, mint az, amit esetleg a legválasztékosabbnak tartunk.
Uo. 253.;
Igazán, szinte hihetetlen, az ember meg sem igen érti, micsoda posványba süllyedhet, ha csak rá is mosolyog arra, aki a kezét nyújtotta néki, s hogy ebből a posványból a legnagyobb jóakarattal sem lehet kiszabadítani.
Uo. 289.;
…egy dolog hiánya nemcsak ennyi, nem csupán holmi egyszerű, részleges hiány, hanem mindennek felfordulása, oly egészen új állapot, amelyet a régiben nem is lehet előre látni.
Uo. 305.;
Azzal, hogy tudjuk, nem mindenkor akadályozhatjuk meg a dolgokat, de legalább tartjuk őket, ha nem is a kezünkben, hanem inkább az elménkben, ahol kedvünkre bánunk velük, ez aztán azt az illúziót adja, mintha hatalmunk volna fölöttük.
Uo. 314.;
Az ember csak önmagáért, csak azokért remeg, akiket szeret. Amikor a boldogságunk nincs már többé a kezükben, micsoda nyugalmat, könnyűséget, bátorságot érzünk a közelükben!
Uo. 318.;
…akik nem szerelmesek, s akik azt hiszik, hogy egy eszes ember csak hozzá méltó nő miatt lehet szerencsétlen, akárha azon csodálkoznának, hogy az ember hajlandó egy parányi lény, a kommabacilus miatt a kolera gyötrelmeit elviselni.
Uo. 338.;
…minden új helyen, ahol az új élményeket nem enyhíti a megszokás, új erőhöz juttatjuk s újraélesztjük a fájdalmunkat…
Uo. 347.;
Az ember sose tudja, mikor boldog. Sose vagyunk oly boldogtalanok, mint amilyennek hisszük magunkat.
Uo. 348.;
Amikor úgy érezzük, hogy beleszeretünk egy nőbe, arra kellene gondolnunk: milyen lehet a környezete?
Uo. 360.;
…az, amit szerelmünknek, féltékenységünknek tartunk, nem ugyanaz a folytonos és megoszthatatlan szenvedély. Végtelen sok s egymást követő szerelemből és féltékenységből állnak, amelyek éppúgy különbözők, mint amilyen múlékonyak, de szakadatlan sokaságukkal a folytonosság benyomását, az egység illúzióját keltik.
Uo. 363.;
…az ember nem változhat meg, azaz nem lehet más olyan módon, hogy már nem létező énje tovább is régi érzelmeinek engedelmeskedjék.
Uo. 368.;
Még akkor is, ha a dolgot a puszta valóság szempontjából nézzük, azok a helyek, ahova vágyunk, mindig több tért foglalnak el a mi igazi életünkben, mint az a hely, ahol tényleg vagyunk.
I. m. III. r. Helynevek: A név – Uo. 381.;
…ha annak a tetteit, aki csak bánatot okozott nekünk, nem óhajtjuk őszintéknek tudni, gondoljunk arra, hogy e tettek sorrendjéből olyan világosság árad, amely ellen a mi vágyunk egyszerűen semmit sem tehet, pedig hát ez, és nem a vágyunk adja meg a választ arra, milyenek lesznek az illető jövendőbeli cselekedetei.
Uo. 400.;
…mélységes tiszteletet … mindig azok iránt érzünk, akik korlátlan hatalommal törhetnek az ártalmunkra.
Uo. 403.;
Csak az vigasztal, hogy emlékezhetek a régi nőkre, ma, amikor a választékosság talán már nem is létezik.
Uo. 411.;
…az emlék képeit a valóságban keressük, mikor ott mindig hiányzik belőlük az emlékekből áradó varázs, s mikor tudjuk, hogy sohasem érzékeinkkel foghatjuk fel őket.
Uo. 412.;
Azok a helyek, amelyeket valamikor ismertünk , nem csak a tér világából valók, ahova kényelemből helyezzük őket. Összefüggő benyomásaink közt, amelyekből akkori életünk állt, csak vékonyka réteget formáltak; egy bizonyos kép emléke csak egy bizonyos perc sajnálata; s a házak, a fasorok, az utak éppoly mulandók, sajnos, mint az évek.
Uo. 413.;
…az az elképzelésünk, amelyet egy-egy ismerősről tartós módon formáltunk, jó időre süketté vagy vakká tesz vele szemben…
…a divat változik, hisz maga is a változás szükségletéből születik …
I. m. II. köt. Bimbózó lányok árnyékában I. r. Swann-né körében – Európa, Bp., 1967. 9. Gyergyai Albert;
…kevesen értik annak a tisztán egyéni jelenségnek a mibenlétét, amelyet szerelemnek hívunk, s annak a kiegészítő személyiségnek a kialakulását, aki olyannyira más, mint ugyane név hordozója a világ előtt, s akinek legtöbb elemét önnönmagunkból merítjük. Éppen ezért kevesen is találják természetesnek, hogy oly roppant fontosságot tulajdonítsunk egy olyan lénynek, aki persze nem azonos az ő szemük tükrözte lénnyel.
Azok a szálak, amelyek egy másik lényhez kapcsolnak minket, valósággal megszentelődnek, ha az is a mi szempontunkból ítéli meg hibáinkat.
Uo. 46.;
Vágyaink annyit kereszteződnek, és az élet oly zűrzavaros, hogy a boldogság ritkán száll arra a vágyra, amely hívta.
Uo. 67.;
…a nagylelkűség nem más, mint önzésünk belső képe, valahányszor még nem tudjuk megnevezni s osztályozni ezt az önzést.
Uo. 70.;
…minden olyan eseménynél, ami az életben és az élet ellentétes helyzeteiben a szerelemre vonatkozik, legjobb, ha nem is próbáljuk kutatni az értelmüket, mivel azt, ami könyörtelen, valamint váratlan bennük, úgy látszik, inkább mágikus, mint észbeli törvények igazgatják.
Uo. 79.;
…ahányszor csak a társadalom pillanatnyilag mozdulatlan, azok, akik benne élnek, azt képzelik, hogy sose változik meg…
Uo. 96.;
…az emberek nem változnak meg egyik napról a másikra, s egy új rendben mindig a régi folytatását keresik.
Uo. 99.;
Lehet, hogy a jó és rossz kérdését sehol sem vethetjük úgy fel, egész szorongató erejével, mint éppen az igazán gyenge vagy vétkes életekben.
Uo. 139.;
Egy erős eszme annak is kölcsönöz az erejéből, aki cáfolja.
Uo. 142.;
Végleges határozataink mindig oly lélekállapotból születnek, amelynek az a végzete, hogy ne tartson örökké.
Uo. 160.;
A szerelemben nincs nyugalom, mert az, amit elértünk, csak egy újabb kiindulópont ahhoz, hogy még többre vágyódjunk.
…a szerelemben örökös állapot a szenvedés, amelyet a boldogság semlegesít, esetlegessé sápaszt, vagy egy időre elnapol, de amely bármikor azzá válhat, amivé rég válhatott volna – ha nem értük volna el, amit annyira kívántunk –, vagyis kegyetlen gyötrelemmé.
Uo. 163.;
Ahhoz, hogy a valóságot valahogyan elviselhessük, mindnyájunknak kell magunkban néhány kis bolondságot melengetnünk.
Uo. 173.;
Mindenkinek megvannak a maga kis szenvedései.
Uo. 178.;
Szerencsés, aki türtőzteti magát; irigylem az oly embereket, akik el tudják titkolni, hogy mit gondolnak.
Uo. 180.;
A szavakra bízott igazság nem tör magának utat közvetlenül, nincs megáldva semmiféle ellenállhatatlan bizonyossággal.
Uo. 194.;
…a bánat, mint a vágy, nem annyira önelemzésre, mint inkább kielégülésre törekszik; amikor szeretni kezdünk, sose azzal töltjük az időt, hogy megtudjuk, mi a szerelem, hanem hogy előkészítsük a másnapi találkozó lehetőségeit.
Uo. 196.;
…a boldogság sose valósul meg. Ha sikerült eljutni a külső akadályok legyőzéséig, a természet kívülről befelé viszi át a küzdelmet, s lassan-lassan olyannyira átformálja a szívünket, hogy ez aztán megint mást kíván, mint amit már birtokolhatna.
Uo. 207.;
…a nők minden újabb szenvedéssel, amit nekünk okoznak, gyakran öntudatlanul is növelik felettünk való hatalmukat, ugyanakkor azonban a mi követeléseinket is velük szemben.
Uo. 208.;
Azzal szemben, amivel nem törődünk, nem vagyunk se nagyon válogatósak, sem pedig igen jó bírák.
Uo. 212.;
Mihelyt szerencsétlenek vagyunk, egyszerre erkölcsi lényekké válunk.
Uo. 213.;
…ideges természetek oly soká színlelnek egy betegséget, míg aztán betegek is maradnak.
Uo. 216.;
Életünket egyetlen lény kedvéért próbáljuk felépíteni, s amikor végre befogadhatjuk, ez a lény nem jön, számunkra meghal, s akkor aztán fogolyként élünk a csak neki szánt keretekben.
Uo. 217.;
A vágyunkat szebbnek látjuk, s több bizalommal támaszkodunk rá, ha tudjuk, hogy rajtunk kívül a valóság is hozzáigazodik, még akkor is, ha mi magunknak megvalósíthatatlan marad.
I. m. II. r. Tájnevek: A táj – Uo. 299.;
Amikor életünk órái nagyon is különböző síkokon peregnek le, megtörténik, hogy nagyon is sokat adunk magunkból oly lényekért, akiket akár másnap, teljesen közömböseknek találunk. Azonban azért, amit előző nap mondtunk, felelősnek érezzük magunkat, s szeretnénk is érte helyt állni.
Uo. 408.;
…az önzetlen érzelmek sokkal több helyet foglalnak el, mintsem hisszük, az emberek életében.
Uo. 417.;
A szerelem, akár a legkizárólagosabb, nem csak egyetlen személynek, valami másnak is a szerelme.
…ha szerelmesek vagyunk egy nőbe, csak lelkünk egy állapotát vetítjük rá; s épp ezért nem a nő értéke, hanem az állapot mélysége a fontos.
Uo. 422.;
A bölcsességet nem úgy kapjuk, magunknak kell azt felfedezni, oly út után, amelyet senki se tehet meg helyettünk, senki se tud tőle megkímélni…
Uo. 453.
