SNOW, CHARLES PERCY, LORD (1905–1980) angol természettudós, regény- és esszéíró
SNOW, CHARLES PERCY, LORD (1905–1980) angol természettudós, regény- és esszéíró
Mindegyikünk egyedül hal meg.
Még egyszer a két kultúráról – Nagyvilág, 1964. 1. sz. 115. Kéry László;
A mi társadalmunkban … a közös kultúrának még látszatát is elvesztettük. Tudjuk, hogy a legalaposabban képzett emberek legfőbb szellemi érdeklődésük szintjén nem képesek érintkezni egymással… Ez arra vezet, hogy rosszul értelmezzük a múltat, hamisan ítéljük meg a jelent, és megtagadjuk jövőbe vetett reményünket.
Uo.;
Nincs mentség rá, hogy a következő nemzedékek is olyan mélységesen tudatlanok legyenek, annyira megértés és rokonszenv nélküliek, amilyenek mi vagyunk.
Uo. 116.;
…a remény lehetőségeinek megragadása révén leszünk emberibbek.
Tudjuk, hogy embertestvéreink többsége, talán kétharmada a betegség és korai halál tőszomszédságában él. Felényi életidőre számíthatnak, mint mi, legtöbbjük rosszul táplált, sokan közülük csaknem, sokan pedig ténylegesen éheznek. Ezeket az életeket olyan szenvedés sújtja, amely különbözik az egyéni állapottal együtt járó szenvedésektől.
Uo. 2. sz. 259.;
…az embernek nem szabad megvetnie az elemi szükségleteket, ha őt magát már kielégítették, másokat viszont még nem.
Uo. 260.;
…amikor valakit megkérdeznek, mi szeretett volna lenni egy korábbi életében, az illető – ha szerény – olyasmit mond, hogy Jakab-kori lelkész vagy XVIII. századi földesúr. De persze szó sincs arról, hogy valami efféle lehetett volna. A legnagyobb valószínűség szerint paraszt lett volna.
Uo. 261.;
Épeszű ember csak akkor választaná azt, hogy egy megelőző korban szülessék, ha biztos lehetne felőle: vagyonos családba születik, ragyogó egészségnek örvend, és sztoikusan tudja fogadni, hogy gyermekei túlnyomórészt kiskorukban meghalnak.
(J. H. Plumb nyomán) – Uo.;
Egészen új fejlemény, és most is csak szerencsés országokban, hogy átlagban a nőknek megvan az eshetőségük addig élni, mint a férfiaknak.
Az ember taníthat mítoszt. De ha a mítoszt ténynek tekintjük, a tényt pedig megcáfoljuk, akkor a mítosz hazugsággá válik. Senki sem taníthat hazugságot.
A rokon érzés a zsigerekből jön, annak a jele, hogy nem tagadhatjuk meg közös emberségünket.
Uo. 262.;
Olvasás közben képzeletünk szélesebbre tárul, mint meggyőződésünk.
Uo. 266.;
Nincs annál unalmasabb, mint mikor egy író azon bizonykodik, hogy félremagyarázták. Az ilyesmi rendszerint az író hibája.
Uo. 267.;
Veszélyes, ha két kultúránk van, amely nem képes érintkezni – vagy egyszerűen nem érintkezik – egymással. Olyan korban, amikor sorsunkat – vagyis hogy élünk-e, vagy meghalunk – nagyrészt a tudomány határozza meg, ez az állapot a leggyakorlatibb módon veszélyes.
Uo. 268.;
…ne becsüljük le diadalainkat. Nem mindig következik be a legrosszabb…
Az alkalmazott tudomány veszélyeitől megmenekülni a dolognak csak egyik fele. Élni azzal az egyszerű és nyilvánvaló jóval, amelyet az alkalmazott tudomány hatalmunkba adott – ez a dolog másik fele, amely nehezebb, fokozottabban próbára teszi az emberi tulajdonságokat, és végeredményében még sokkal nagyobb gazdagsággal is megajándékoz bennünket.
Az oktatásban bekövetkező változások magukban nem fogják megoldani problémáinkat, de e változások nélkül még azzal sem jövünk tisztába, mik a problémák.
Uo. 269.
