TÓTH ÁRPÁD (1886–1928) költő
Magyar költő, bár félholtan is, költsön:
Hátha a magyar Jövő szebben épül…
Formáld boldoggá pőrölyös kezeddel –,
Emelj minket roppant tenyereidre,
És a magad képére gyúrj át minket!
Még visszavillan szép szeme,
Lágy hangja halkuló zene,
S lebbennek szőke tincsei.
Küldözzük a szem csüggedt sugarát,
S köztünk a roppant, jeges űr lakik!
Letörli egy sorsocska árva könnyét,
S a vad világ többé nem oly sivár:
Egy árnyalattal tűrhetőbb, egy gyöngéd
Sóhajjal jobb, nem fáj úgy élni már -
Egy rossz író is igy érhet föl tisztelt
Rendű és rangú harminchat minisztert!
Vigaszos daccal: mégis szép az élet!
Örülj, hogy szebb kor habja mossa térded,
S örűlj, hogy őrült búnkat meg se érted.
Mert élni, jaj, sohsem elég!
Az élet örök táruló:
Aki nem éli, áruló!