BÁRCZI GÉZA (1894–1975, nyelvész)
BÁRCZI GÉZA (1894–1975, nyelvész)
A nyelvész bírálólag és segítőleg beleavatkozhat az élő nyelv alakításába. Fogalmi kincsünk szakadatlanul szaporodik, és gazdagodó fogalmi kincsünket ki kell fejezni. Erre pedig új szavakra van szükségünk. Az új szavak kialakítása történhet idegen szó átvételével, sok esetben ez a legegyszerűbb eljárás, de történhet természetesen új szavak teremtésével is.
Amikor minden „haláli”, vagy minden „oltári”, és ez az egyetlen jelző marad, a nyelv szegényebb lett. Az a szerencse azonban, hogy ez csak múló divat, kihull megint és jönnek helyébe újak.
Kétségtelen, hogy idegen szavakat lehet használni, és velük a beszédet variálni. De ami baj, hogy sajnos újabban nyelvünk nagyon kevéssé ellenálló a fölösleges idegen szavakkal szemben.
Aki a tudománynak elkötelezi magát, annak bizonyos aszkétizmust kell vállalnia. Ez az aszkétizmus azért sok örömmel is jár. Az ember a munkájában megtalálja mindazt, amit esetleg az élet más síkon megtagadott tőle.
Sokszemközt tudósokkal. Kardos István tévésorozata. MRT-Minerva, Budapest, 1974.
Én nem vagyok purista, sőt, főleg nem vagyok az azokkal a szavakkal szemben, amelyek a nép szóteremtő, nyelvteremtő erejének köszönhetik a létüket. Nagyon sok igazán színes, és a modern e életben gyökerező ilyen kifejezés keletkezik, mint „kár a benzinért”, amely nyilván a motor és a gépkocsi világába tartozik, vagy „elhúzza a csíkot”, amelyben az ember szinte látja, hogy a kondenzcsík hogy húzódik a repülőgép után. Az ilyen kifejezések nem értéktelenek. Van azonban egy rossz fajtájú, mondjuk jassznyelvi szóalkotás, amikor egy szó megöl tizenöt árnyalt szót. Ilyen pl. a „klassz”, amely helyettesít egy egész sereg más színesebb, sokkal több árnyalatot tartalmazó szót.
