Bevezetés
Bevezetés
SZÁNDÉK ÉS MENTSÉG
– KISSÉ KUSZA BEVEZETŐ –
– KISSÉ KUSZA BEVEZETŐ –
Kusza, mert bősége ellenére kusza ez a könyv is, amely kusza századunk szellemét próbálja bemutatni.
– Szóval megint egy aforizmagyűjtemény! – gondolhatja az Olvasó, ha kézbevette ezt a kötetet és – ím – a bevezető ötlik a szemébe. Igaza lesz, meg téved is. Hogy az aforizma nálunk is divatbajött, az tán e sorok írójának is bűne; tekintve, hogy a Bölcsességek könyve első két kötetét (immár öt kiadásban) közreadni bátor volt.
Bátor? A kiadók voltak a bátrak, s eddig megtalálták a számításukat is, ami a magyar értelmiség érdeklődését dícséri: ez tette lehetővé az eddig elfogyott mintegy háromszázezer példányt, melyből az utolsókat a miniszterelnök adta át 1997 elején a parlamenti frakciók vezetőinek, hátha bölcsebbek lesznek. (Lettek?)
Nem szeretnők, ha ez a harmadik kötet csalódás lenne, mert az Ezredvég című válogatásban kevésbé dominálnak a frappáns, sűrített, szellemes, kellemes aforizmák, epigrammák, szállóigék, mint az előző kötetekben. Ez az önmagában megálló gyűjtemény most, évezredünk végén megkísérli összeszedni mindazt, ami a huszadik század gondolkodásában fontosnak tetszik. Legalábbis a szerkesztő szemében, aki több mint fél évszázada gyűjtögeti anyagát. Nos, az előző (1800 után születettek kijelentéseit felölelő) kötet is jórészt a modern gondolkodással foglalkozott – a tévutakat sem kirekesztve –, de bezárult azokkal, akik 1980-ban már halottak voltak; utolsóként (bármily szomorú) Nagy Lászlóval, míg hiányzott Juhász Ferenc. És persze Illyés, megannyi külföldivel együtt. A mostani összeállítás kiegészíti ezt e II. kötetet; nélküle is érvényes, de vele együtt valamelyes teljességet képez.
No de lehet itt szó teljességről? Hiszen éppen a bőség zavara az, amely a Bölcsességek könyvé-nek szerkesztését eddig is megnehezítette, s az igényeknek megfelelően az aforizmajelleget helyezte előtérbe. Az a kötet, amelyet Olvasónk kezében tart, idézeteket vonultat fel: a szerkesztő által ismert, legfontosabbnak vélt gondolatokat adja, persze vitathatóan, kiemelve nemcsak a legbölcsebbnek tartott, hanem legjellegzetesebb (és világszerte ismert!) filozófiai, vallási, természettudományos-technikai művekből, sőt a korra jellemző kevésbé emelkedett megnyilvánulásokból, az autóversenyzőt és banditát sem mellőzve… És nemcsak így vagy úgy nevezetes emberek szerepelnek, hanem önmagukban fontos, szellemes mondatok, miszerint nem az a hír, hogy a kutya megharapott egy embert, hanem az, mikor az ember megharapta a kutyát – és így tovább.
A közreadott szövegek jórésze most is aforizma, szállóige: egykét mondatba sűrített (fél-)igazság; ez a gyűjtemény sava-borsa, ez teszi színessé, szórakoztatóvá, de épp ebben van a legtöbb üres, öncélú ötlet, polgárbotránkoztatás, paradoxon. Ezeket olvassuk a legszívesebben, s ezeket kell legkevésbé komolyan vennünk. Ám a Bölcsességek könyve előző két köteténél sokkal bővebb szemelvényekben mutatjuk be, kivonatoljuk századunk azon legfontosabbnak vélt (olykor viszonylag kevéssé ismert-olvasott) alapműveit, – ezek nyújtják a legtöbb újat az elmúlt évtizedek egyoldalúságával szemben. És ezzel a lezárult korszakok ideológiai szűkkeblűségét, vagy egyszerűen csak elmaradottságát is kiküszöbölni igyekszünk, sőt mindezek kritikájával szolgáló szerzőket is szóhoz juttatnunk, köztük olyanokat, kiknek korábban csak egyik arcát ismertük, – pl. Gorkijt. De nemcsak az összevetés végett érdemes kézbevenni az előző kötetet is, hanem mert nagyon fontos tételeket már ott megjelentettünk, és itt nem ismételjük azokat! (Ott olvashatók pl. Rilke legszebb verseinek részletei, vagy Marshall McLuhan híres megállapítása: „The Medium is the Massage” – amit itt mégis idézünk, megkísérelve újrafordítani: „A médium maga az üzenet, mondanivaló”.)
Kötetünk tartalma tehát meglehetős élességgel kettéválik: egyrészt a korunkra jellemző (komoly) nézetek sorát, folyamatát, gondolatmeneteit kivonatolja, másrészt a frappáns, olykor frivol sűrítéseket, vagy akár tréfákat vonultatja fel.
Méltánytalanság, hogy némely nagy személyiség mindössze egy-két megnyilatkozásával szerepel, de csak valamivel többnek a közzététele is kötetekre rúgna. Olykor valamely ideológia egy kiemelkedő képviselőjét idézzük (pl. az amerikai pragmatizmus filozófusai közül), de a kiválasztásban szerepe volt a véletlennek (mivel találkoztunk akár napilapokban), vagy külföldi idézet- és aforizmagyűjteményeknek s így tovább. Vannak viszont, akik ehhez képest érdemtelenül kaptak sokkal több helyet, mert egy-egy művük önmagán túlmutatva képes összefoglalni azt, ami „a levegőben van”, ami újat hoz, kimond fontos dolgokat vagy összefoglalja olykor mások leleményét. Talán mások is mondottak létfontosságú, vagy történelmileg, tudományosan fontosakat, de teljességről nem lehet szó.
Ez a gyűjtemény így is nagyobb, mint bármely hasonló mű, bárhol a világon! Ami nem a szerző-szerkesztő érdeme, hanem az időé és a körülményeké, amelyek az összegyűjtést és feldolgozást lehetővé tették számára. Nemhogy a nagyvilágban, itthon is sok kiváló elme sokkal mélyebben járó, szakszerűbb vagy többoldalú áttekintést készíthetett volna- nálunk például Hankiss Elemér, Nemeskürty István, Pethő Bertalan vagy Vekerdi László –, de fontosabb dolguk volt: saját életművüket építették. Mindőjüktől sokat tanultam, könyveikből jócskán idézek is, de a különben indokolt szerénység nem tarthatott vissza attól, hogy ezt a gyűjteményt az általános igénykielégítés végett mások helyett is létrehozzam, s azt egy (jelképes tény!) vidéki, kisvárosi kiadó megjelentesse. (Nem én kerestem őket. Maguk jelentkeztek, mikor még nem is gondoltam kiadásra.) És ez a kötet kiadóm jóvoltából, magam és segítőim részvételével szintén hozzátartozik ahhoz, hogy egy-két lépést tegyünk a modern Nagyvilág felé, még ha a „szakszerű” bírálat nem lesz is vele megelégedve…
De e máris hosszúra nyúlt magyarázkodás helyett a válogatás nézőpontjainak érzékeltetésére lássunk egy-két példát, mégpedig gyűjteményünk elejéről. Az első személy aki szerepel Aalto, a finn építész egyaránt képviseli a modern építészetet és általában a finn kultúrát. Sajnos, idézett mondata egy hírlapi nyilatkozatból való, de talán több a semminél. (Igyekszem a kis nemzetekre is figyelni.) Azután jön jóbarátom, Abody Béla. Talán nem oly „nagy” író: mint szépszámú idézete mutatja, csakhogy a legszellemesebbek egyke, aki ráadásul aforisztikusan fogalmaz. Őt követi Adamis Anna. Mikor szép kiállítású kötete megjelent, megírtam, hogy amiket közread, nem versek. Mit keres akkor itt? Százezrek idézték dalszövegeit. Jelzés ez: a közműveltség, közhangulat típusa. Utánuk következik Ady Endre. Kevesebbet idézek tőle, mint Abodytól, ami persze nem azt jelenti, hogy utóbbi (noha kétségkívül termetesebb) nagyobb vagy bölcsebb volt. Csakhogy Adyt mindenki ismeri, nem kell sokat idézni, különben is a Bölcsességek könyve II. kötetében számos közismert sora szerepelt. Mindazonáltal mostani anyagunkból sem hiányozhat. És noha életművét vagy hatvan éve csodálom: egy népszerű könyv alapján válogattam tovább. Ez pedig Borbély Sándornak Így élt Ady Endre c. munkája, amelyben egy sor kevéssé ismert, de nagyon jellemző idézet is szerepel.
Ami megint kötetünk egy általános tulajdonságára utal: épp a legkülönb személyiségeknél szívesen nyúltam jó válogatásokhoz, márcsak azért is, hogy ne legyünk rabjai saját emlékeinknek, értékrendünknek. Így, noha tíz éven át gondoztam (mind nagyobb élvezettel!) Krúdy életmű kiadását, egyetlen reprezentatív kötetkéből válogattam szépséges mondatokat, amit az író leánya adott közre Asszony a nagybőgőben címmel. Weöres Sándor életművéről egy mérvadó tanulmány (Kenyeres Zoltán: Tündérsíp) szemelvényeinek átvételével próbáltam áttekintést adni. Szívesen és sorozatosan sajátítottam ki az idézetek tucatjait a Szépirodalmi Arcok és vallomások sorozatának köteteiből. Hasznos kiemelésekkel szolgáltak az Irodalomtörténeti kiskönyvtár és Szemtől szemben (Gondolat), X. Y. világa (Európa), Így élt… (Móra), Modern filológiai füzetek, Kortársaink (Akadémia) számai, miért is ezek szerzőinek és kiadójuknak e helyen mondunk köszönetet, remélve, hogy az ezekben lévő, eleve válogatott szövegek közlése nem csökkenti jogaikat, sőt e kiváló kismonográfiáknak némi propagandát is csinál.
Jelen kötet összeállítója több mint hatvan éve olvassa Freudot, de (az előző, II. kötet szövegén túl) ezúttal szívesebben fordult Poszler György mélyenjáró művének (Találkozások) válogatott idézeteihez, mint ahogy onnan vette át Spengler és Peccei néhány sokatmondó sorát. Hiába hallgatta, olvasta, bámulta szintén hatvan éve Churchillt, az életmű legjobb áttekintését Vásárhelyi Miklós A hatalom mestersége c. kötetében találta (s onnan veszi át), mely műnek a Magvetőnél javasolója lehetett. Noha ceruzával a kézben olvasta Esterházy írásait, most mégis az amerikai Marianna D. Birnbaummal folytatott beszélgetések kulcsmondatait közli. És hiába állt rendelkezésére különféle aforizma gyűjteményekből Proust monumentumának sok-sok idézete, ezek áttekintése után is Réz Pál kis könyvéből idéz a legtöbbet.
Általában lényegretörően és népszerűen nyilatkoznak meg azok, akikkel interjú készül. Szívesen tettem el ilyesmit a Magyar Hírlapból, Magyar Nemzetből, Népszabadságból s máshonnan is. Éltem továbbá interjúkötetekkel, a Gulay Istvánéval, Hegyi Béláéval, Szerdahelyi Istvánéval, valamint Friderikusz Sándor és Kardos István tévébeszélgetéseivel (ezek a megfelelő helyen mind fel vannak tüntetve, mint ahogy egyéb főként külföldi források is). Utóvégre több szem többet lát, s ezzel a módszerrel az egyéni szemlélet, értékelés hibái is csökkenthetők. Az összegyűjtött (jó!). anyagból legalább öt ilyen kötet lett volna kiállítható de ennyit megjelentetni, méginkább elolvasni képtelenség lenne, hiszen épp a válogatás, kiemelés, figyelemfölkeltés az ilyen gyűjtemény értelme, általában egy-egy (fő) mű előtérbe állításával, alaposabb szemlézésével.
Ha pedig valaki megkérdezné, hogy miért nem az egész életműből válogattam ki a legfontosabb sorokat, akkor nem a többletmunkára hivatkoznék (hiszen e munkajórészt el van végezve), hanem arra, hogy minden jelentős alkotónak lényegileg minden művében benne van a világról való mondandóinak lényege. Jól kell ezt kiválasztani. Pl. Thomas Mann esetében az életmű elejéről és végéről (Krull) való szemelvényezéssel. Akárhogyan is, fontos személyek, művek, eszmék maradnak ki, amit jól tudunk, de egyrészt visszautalunk a Bölcsességek Könyve II. kötetére, másrészt bízunk a továbbkutató, érdeklődő olvasó saját tevékenységében.
Bármily odaadással ha nem is valódi hozzáértéssel) próbáljuk meg követni korunk filozófiáját, a főművek kivonatolása (pl. Heideggeré, Wittgensteiné) is csak jelzés, felhívás az eredetiek olvasására. Különben is: egész könyvünket tanulmányozni kell; az olvasottakat nemcsak magunkévá tenni, hanem mérlegelni, elutasítani vagy egyetérteni. Az olvasó a szövegekhez ne csupán „befogadóként” csatlakozzék, hanem tovább válogasson, szelektáljon, s még az olvasás élvezetén túl is ítélje meg kötetünk minden sorát, mert ami szellemes, vonzó, netán mélyenjáró: nem feltétlenül igaz. Hogy mi az „igaz”, azt ki-ki maga kell, hogy eldöntse. Ha ez a kötet válogatásával sokat segíthet is, ilyen értelemben minden valódi olvasó társszerzővé lesz, maga számára „szerez” tanúságot, tanulságot, eszmét, hasznosítható tudást. Amikor pedig az olvasó meghökken: – Hát ez ki? Mit keres itt? –, akkor tanácsos különösen odafigyelni, hiszen ekkor fölfedezhet Valakit (nagybetűvel), s néhány – talán – új gondolatot, nézőpontot is. Továbbá: „Ettől miért ilyen kevés van, az meg mért hiányzik?”, egyetlen válasz lehetséges: mindent mégsem lehet, s ami a válogatásba bekerült, szükségképpen esetleges, sőt önkényes kiemelés. Másszor viszont megütődhet valaki azon, hogy közhelyet, banalitást, vagy hogy szebben mondjuk – evidenciát idézünk. Csakhogy nem mindegy: ki mondja, erősíti a köztudottat. Mint mindig: az idézett személyt is jellemzi, amit mond (pl. a Nobel-díjas Tagore-t keleties szépelgéseivel, mely egyben az egész Indiát is képviselné…)
E műhelytitkok, válogatási, szerkesztési trükkök s esetlegességek elárulása után is nyilvánvaló: az egész, úgy ahogy van, lehetetlen vállalkozás. Az, de valakinek meg kellett kísérelnie. Volt már előzmény, nagyon jó, de bizony e mostanihoz képest szűkszavú, s valamelyest elavult is: Picon Korunk szellemi körképe c. nagyszerű összeállítása, amely magyarul – nem véletlen – csak nyugaton, az Occidental Pressnél jelent meg. E kikerülhetetlen összeállításból is átvettünk jópár bekezdést, külön köszönetet mondva a kiadónak, Dr. Csicsery-Rónay Istvánnak. Csakhogy a mi gyűjteményünk ennél is bőségesebb: megpróbál egész könyvtárat pótolni, nem a könyvek helyett, hanem azokhoz mintegy kedvet csinálva.
A válogató az első két kötet sikerén felbuzdulva jobb híján meri közreadni ezt a kiadványt. „Non sum dignus” – mondhatja, mondja, de jó tanítói voltak, akiknek emléke előtt e könyvvel is tisztelegni szeretne. Jó tanárok már a vásárhelyi református gimnáziumban, hogy csak két személyt említsek: Tálasi Istvánt, aki vidéki német tanárból lett a magyar néprajz utóbbi évtizedeinek – szerénységével is alig leplezhetően – legnagyobb alakja, és Szatmáry Lajost, a Karácsony Sándort követő pedagógust, az első népi kollégium alapítóját. De a többi tanárt is megidézhetném. Álnéven bár, igencsak szerepelnek Németh László Égető Eszter-ének lapjain. És e tanárokhoz csatlakozott épp ő maga, a legkülönb mester, meg a többi író-ismerős: Csuka Zoltán, Gulyás Pál, Kassák, Kodolányi, Sinka, Tamási, Veres Péter, meg a fiatalabbak: Fodor András, Pilinszky – hogy csak a holtakról essék itt szó.
Nagyon sokat tanulhattam a szegedi professzoroktól: Ábrahám Ambrustól, Dávid Lajostól, Kerényitől, Kochtól, Siktól, Szent-Györgyitől, Bálint Sándortól. Ily nagy emberektől sok minden ragadt rám. És más kiválóságoktól is: Gábor Györgytől, Kohán Györgytől, Molnos Lipóttól, Péczely Attilától, Singer Dénestől, Solymár Istvántól, Szimán Oszkártól, Takács Ferenctől, Z. Gács Györgytől, egy olasz hölgytől, a Palazzo Pitti lakójától: Giuggiola Gozzini Calzecci Onestitól. És itt kellene sorolnom a kisgazdapárti társakat (B. Rácz, Huszti, Rubletzky, Vatai), meg a – jórészt szintén író – lektor kollégákat: Bor Ambrust, Csanádit, Szijgyártót. Ha pedig az élőket is számbavenném: a Belvárosi Kör tagjait s így tovább.
Mindnyájukat nem valamiféle katalógusként sorolom, nem is dicsekvésként.
Szerencse dolga, hogy pályánk érintkezhetett, s akkor is inspirálták e mű létrejöttét, ha a – szükségképpen gyarló – végtermékkel vagy egyetértenének vagy nem. Még ha nem is: hatásukkal, segítségükkel készült a Bölcsességek könyve, melynek létrejöttét konkrétan támogatta nem egy – hál’ Istennek – élő személy is: Tamás öcsém, és unokaöcsém Molnos József, mindketten számos ritka aforizma- és idézetgyűjteménnyel segítettek. Külön köszönet illeti az orosz anyag gondozóját: Visnyovszki Lászlót, és az Írószövetség könyvtárosát: Mezővári Lászlót.
A Bölcsességek könyve előző köteteitől eltérően nem a szerzők születésének sorrendjében közöljük szövegeiket, hiszen ez, mindössze egy évszázadról lévén szó, semmit sem mond a művek keletkezésének idejéről, hanem (a világszerte megjelenő hasonló idézetgyűjtemények módszere szerint) ábécé sorrendben léptetjük fel őket. Így pillanatok alatt rá lehet találni egy-egy személyiség nézeteire. Most is közöljük az idézetek forrását de eltérve a korábbi kötetektől nem adjuk meg azok pontos helyét, mert kiderült, ennek nincs gyakorlati jelentősége. Az idézetek a (megadott) művön belüli sorrendben követik egymást, tehát a szövegkörnyezet is könnyen föllelhető, míg a különféle közvetett forrásból átvett aforizmák helye az (általában szintén megjelölt) eredeti válogatás alapján találhatók meg. A leggyakrabban idézett források címét rövidítjük: felsorolásuk alább következik.
Összegezve: ami itt olvasható, legtöbbször csak szemelvény, mutatvány, kiragadott (de jellemzőnek vélt) részlet. Ami pedig a kor teljességét illeti: ne legyenek illúzióink: gyakorlatilag a század kétharmada jelenik meg. A valódi ezredvéget még senki sem fedezte fel igazán. Ezt a szerzők születési és halálozási adatai is mutatják. Az ezredvéget, tisztelt olvasó: most írják. Tessék figyelni, és az éberségre tán alkalmassá tesz ez a bármily széles horizontú korlátozott körkép.
Kristó Nagy István
