BLAGA, LUCIAN (1895–1961, román író, filozófus)
BLAGA, LUCIAN (1895–1961, román író, filozófus)
A bölcs erkölcse sohasem hősi erkölcs.
Századunkban vannak próféták, akik betegek lelkesedésével beszélnek az életről. A műveikben lüktető erő nem az egészséges ember érveréséhez, hanem az őrjöngő őrült erejéhez hasonlít.
Napjaink Hiszekegye már nem az öntudatos „hiszek”-kel kezdődik, sem a kételkedő „nem hiszek”-kel, hanem a tragikus „hinni akarok”-kal.
Az emberek valódi erkölcsi erejét abból is megismerhetjük, hogy milyen szívósan ragaszkodnak előítéleteikhez.
A boldogságot nemcsak fájdalom zavarhatja meg, hanem egy másik boldogság is.
Érzelmeink is növekednek és megöregszenek. Ma másként szeretjük vagy gyűlöljük az élőlényeket, a világot, a dolgokat, mint tegnap. Egyes, nagyon ritka érzelmeink úgyszólván gyermekek maradnak és nem fejlődnek. A csodálkozásunkban például van valami üdeség és gyerekesség, éppen amiatt, mert oly ritkán adódik alkalmunk a csodálkozásra.
Oly sok fa törik le saját termésének súlyától, pedig a vad szelek nem bírták megroppantani.
Nézem, hogy a pince sötétjéből mint nyúlik a növény a fény felé. Minden rostja a napsugarak irányába kanyarodik. Fény nélkül nem élhet – és a növény mégsem érzi, se nem látja a fényt. A mi lelkünk is vajon nem növekedik, nem ágaskodik olyan fény felé, amelyet nem érzünk és nem látunk?
Aki a legtöbbet tervez, rendszerint éppúgy enged a pillanatnak, mint aki nem tervez semmit.
Bárhogy nézzük is, a világ nagy és csodálatos: akár magában valónak tekintjük, akár valami benne rejlő dolog megnyilvánulásának, akár valami fölötte levő dolog jelképének.
Hogy láthassuk, nem szükséges megvilágítanunk a sötétséget.
… a halál az az árnyék, mely plasztikussá teszi az életet.
Akik az emberi elme fölvetette problémákkal foglalkoztak, nyilván megfigyelhették, hogy ami titokzatosat, rejtélyeset kiküszöböltünk egy kérdésből, egy dologból – megjelenik más helyütt. Amint egy rejtélyt megvilágítottunk valamely jelenséggel, valamely törvénnyel, csak annál nagyobb rejtéllyé válik: e tekintetben igen szívesen beszélek a rejtélyek megmaradásának elvéről.
Nem jó túlságosan iparkodnunk megismerni önmagunkat, mert lassacskán azonosulunk valamiképpen énünk egy részével, azaz életünknek azzal a töredékével, amelyet ismerünk.
Az ellenállhatatlan erők rejtve dolgoznak a történelemben: akár a tűzhányók a tenger mélyén.
Bizonyos körülményekre a fájdalmat s a boldogságot mindig nagyobbnak képzeljük, mint aminő lesz valójában, ha a körülmények bekövetkeznek.
A nagy igazságok alkalmasint oly közel vannak, hogy csupán amiatt nem bukkanhatunk rájuk, mert keressük őket. Csak a szemünket kellene kinyitnunk és körülnéznünk: ám ez nagyon nehéz.
A logikának van egy nagy logikai hibája: azt hiszi, hogy maga a valóság is logikus természetű. Ha olyasmibe ütközik, amely logikailag érthetetlen, azt állítja, hogy az a valami nem létezik, csupán látszat.
Egy évszázad arcai. Bukarest, 1978. Szilágyi Domokos.
