CAGE, JOHN (1912–1992, amerikai zeneszerző)
CAGE, JOHN (1912–1992, amerikai zeneszerző)
Akárhol legyünk is, javarészt zajokat hallunk. Ha nem figyelünk arra, akkor zavaróak. De ha fülelünk, akár izgalmasak is lehetnek.
MÍG A MÚLTBAN A VÉLEMÉNYKÜLÖNBSÉG A DISSZONANCIA ÉS A KONSZONANCIA KÖZÖTT OSZLOTT MEG, ADDIG A KÖZELJÖVŐBEN MÁR A ZAJ ÉS AZ ÚN. ZENEI HANGOK KÖZÖTT FOG.
A JELENLEGI ZENESZERZÉSI MÓDSZEREK, MELYEK A HARMÓNIÁVAL ÉLNEK ÉS EZT A HANGTARTOMÁNYON BELÜLI MEGHATÁROZOTT LÉPÉSEKRE VONATKOZTATJÁK, ALKALMATLANNAK FOGNAK BIZONYULNI A ZENESZERZŐ SZÁMÁRA, MERT Ő A TELJES HANGTARTOMÁNNYAL FOG SZEMBESÜLNI.
Nem értek egyet a remekművek idealizálásával. Nem vagyok híve a zenét naggyá és hatásossá tévő harmóniának sem. Szerintem hangszereink tökéletesedésének története valójában hanyatlás, semmint előrehaladás.
… az igazi érték nem más, mint a zene létrehozásának és használatának ősi menete, s az, hogy közben személyiségünk egyre összefogottabbá lesz a létrehozás és használat révén.
Az új anyagoknak az a jelentősége, hogy hitem szerint ezek képviselik azt a szüntelen vágyat, hogy felkutassuk saját kultúránkban az ismeretlent.
A végső nyugalom felé, melyre ma mindannyian oly kétségbeesve vágyunk, minden teljessé tevő tevékenység útmutatóul szolgál, s ezek közé tartozik a zene.
A zene léleképítő, mivel képes mozgásba lendíteni a bensőt. A lélek a különbözőségek gyűjtőedénye (Eckhart mester), munkálkodása révén az ember békével és szeretettel telik meg.
A struktúra a zene egymást követő részekre történő tagolhatóságát jelenti, a frázisoktól az egészen hosszú szakaszokig. A forma maga a tartalom, a folytonosság. A módszer a hangtól hangig terjedő folytonosság irányításának mikéntje. A zene anyaga a hang és a csend. Mindezek integrálása a zeneszerzés.
Jó életre vezet az olyan tevékenység, amely egyetlen folyamatba fogja össze és egyöntetűvé teszi a még ellentétesnek is tűnő sokféleséget.
A művész felelőssége: miközben munkáját tökéletesíti, vonzó érdektelenséggel ruházza fel művét.
Jobb egy zeneművet megkomponálni, mint előadni; jobb előadni mint meghallgatni, mint visszaélni vele oly módon hogy a kikapcsolódás, a szórakozás és a „kultúra” forrásainak tekintjük.
Bárhogy óvakodsz is a lángésszé válás útjaitól, bármelyik út odavezethet.
Új zene: új hallgatás. Nem valami elmondottnak a megértésére történő kísérlet, ugyanis ha mondanának valamit akkor a hangok szavakká válnának. Itt csak a hangok működésére kell figyelni.
Valami új létrejöttének a ténye még nem fosztja meg a múltbéli dolgot az őt megillető helytől. Minden dolognak megvan a maga helye, s nem bitorolja el egy másik dolog helyét; azonkívül minél több dolog van, az annál örvendetesebb.
Itt vagyok és nincs mit mondanom
Minden pillanat a történések lenyomata.
A csend,
mint olyan, nem létezik. Mindig
hangot ad valami.
Mihelyst az ember valóban elkezdi hallgatni,
már nem gondolkozik semmin.
mint olyan, nem létezik. Mindig
hangot ad valami.
Mihelyst az ember valóban elkezdi hallgatni,
már nem gondolkozik semmin.
Akárhogy van is, tudjuk, hogy életünket akkor éljük meg teljesebben, ha bármire nyitva állunk. Az életet kisebbítjük, ha óvjuk magunkat tőle.
Nincsen már lényeges különbség a komoly-és a könnyűzenei mű között, vagy inkább azt lehet mondani, hogy van köztük egy híd. Ugyanazokat a hangzó berendezéseket, mikrofonokat, erősítőket és hangfalakat használják.
Nem csupán a társadalomszerkezet változik, hanem az emberek egymás iránt táplált érzései is. A hierarchikus társadalmakban fellépő félelem, bűntudat és kapzsiság helyébe a kölcsönös bizalom és közös jóérzés lép, és annak a vágya, hogy az ember megossza másokkal azt, amije van, vagy amit csinál. Persze az új zenei esték megváltozott társas légköre nem jellemzi a társadalom egészét.
Amerika szégyene és lelki frusztrációja részben arra vezethető vissza, hogy bár történelmünk folyamán a legjobbak fogtak tollat és emelték fel hangjukat a kormány lépései ellen tiltakozva, és a környezet és az emberi jólét (nemcsak az amerikaiak, hanem minden ember jóléte) javításán fáradoznak, az amerikai kormányerők továbbra is süketek és vakok maradnak.
Intézményeink, és nem csupán a zeneiek, képtelenek keményen dolgozni. Az időnk véges, és másodpercekre is be van osztva. Az intézménybe zárt egyénnek nincs köze az elvégzendő munkájához, s a munkának az egyén értelmi képességeihez. A keresetéhez van csak köze.
A munka az első fejezet. A gondolatok a levegőben vannak. Szennyezett levegőnkben ott a gondolat, hogy munkához kell látnunk. Az utóbbi időben New York és más nagyvárosok levegője már kevésbé szennyezett, mint korábban. A munka megkezdődött.
Hány ember tud boldogan együtt dolgozni? Nemcsak hatékonyan, hanem boldogan, önzetlenül. Olyan döntő kérdés ez, amelyre a zenejövője adja meg a választ.
A haszontalan fa, amely nagy árnyat adott. A haszontalan hasznossága jó hír a művészeknek. A művészet ugyanis nem anyagi célok szolgálatában áll. Célja az értelem és a lélek megváltoztatása. Az emberek értelme és lelke változóban van.
Nyisd ki ezt a könyvet, és minden ajtót ott, ahol éppen vagy. Az életnek nincsenek határai.
A művészet = a természet utánzása, annak működési módjában.
A kaland (az újdonság) a kreatív cselekvéshez szükségeltetik.
Bármi következhet bármi után (persze csak ha a semmire támaszkodik).
Nincs tévedésmentes mű.
Segítségünkre lehet az is, ha nem csinálunk semmit.
Minden megoldás alapvető támasza = kérdéseket teszünk fel.
A kilenc állandóan jelenlévő érzelem: a hősies, az örömteli, a csodálkozó, az erotikus, nyugalom, fájdalom, félelem, düh és az undorító.
A társadalmi változás az értelem megváltoztathatóságából ered.
Nincs kettészakadva lélek és anyag.
A gondolkodásmódok az értelmen kívülről erednek.
A művészet önmegváltoztatás.
Mindenféle megoldást végy figyelembe, próbálj ki mindent!
A cél: ne legyen cél.
A csend. Pécs, 1994. Weber Kata.
