JÓZSEF ATTILA (1905–1937, költő)

Teljes szövegű keresés

JÓZSEF ATTILA (1905–1937, költő)
Ti jók vagytok mindannyian, miért csinálnátok hát rosszat?
Mindent meg kell simogatni, a hiénákat, a békákat is.
… fütyülök a „művészetre”, én többet akarok, én azt akarom, ami kell!
„Szép szó” magyarul nem fölcicomázott kifejezést, hanem testet öltött érvet jelent.
Etess, nézd – éhezem. Takarj be – fázom.
Ostoba vagyok – foglalkozz velem.
Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor, miért, kinek.
Aktába írják, miről álmodoztam,
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok,
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg.
Óh, én nem így képzeltem el a rendet.
Úgy kellesz, mint a dolgos tömegeknek,
kik daccal s tehetetlenül remegnek,
mert kínjukból jövőnk nem született meg,
munka, szabadság, kenyér s jószavak.
… mi teremtünk szép, okos lányt
és bátor, értelmes fiút,
ki őríz belőlünk egy foszlányt…
S mégis, magyarnak számkivetve,
lelkem sikoltva megriad –
édes Hazám, fogadj szivedbe,
hadd legyek hűséges fiad!
Be vagy a Hét Toronyba zárva,
örülj, ha jut tüzelőfára
örülj, itt van egy puha párna,
hajtsd le szépen a fejedet.
Szép a tavasz és szép a nyár is,
de szebb az ősz s legszebb a tél,
annak, ki tűzhelyet, családot
már végképp másoknak remél.
A szabadság sétálni megy,
kit könny és vér teremtett.
Kezénél fogva vezeti
szép gyermekét, a rendet.
Mit oltalmaztunk, nincs jelen,
azt most már támadóink védik.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT