KÁLLAI ERNŐ (1890–1954, művészeti író)
KÁLLAI ERNŐ (1890–1954, művészeti író)
Idegennek maradni az áruházi univerzum, a szenzáció, a konfekció világától; ez a legjobb, amit ma a művészetről el lehet mondani.
Klee és más hozzá hasonló művészek számára a világ tulajdonképpen ott kezdődik, ahol az értelem vezérelte érzéki megismerés és tapasztalat érvényét veszti …
A művészet a korok és a stílusok változása, „fejlődése”, közben mindegyre más-más végükön fogja meg, sőt kezdi újból a dolgokat.
Holott, ugye, félig sváb, félig szerb vérségű vagyok! Az idegen vér, ha vízzé nem is, de magyar nemzeti érzéssé, úgy látszik, mégis válhat.
Amennyire igaz, hogy a materialisták az anyag szolgái, annyira igaz az is, hogy a modern magyar művészet idealizmusa andalító könnyedséggel, szépen és finoman, de híglelkűen elleng, elillan az anyag fölött. Hogy úgy mondjam: „eloszlik, mint a buborék”.
Gondolja meg, hogy ami szemre áttetszően vékony, súlytalanul légies, az mindazonáltal igen mély, földhöz húzó érzelmek és látomások kifejezője lehet.
… mindegy, mit fest a művész: káposztafejet-e vagy Madonnát – az a fontos, hogyan festi.
Ahogy a tiszta hangszeres zene (eltekintve a programzene többé-kevésbé mindig hibrid műfajától) is híjján van a zenei élmény felé tájékoztató, szöveges fogalmi alátámasztásának, úgy az elvont művészet is nélkülözi az alakos, táji vagy csendéleti vagy éppenséggel elbeszélhető motívumok nyújtotta hangulati rávezetést, „intonálást”.
Művészet veszélyes csillagzat alatt. Vál.: Forgács Éva. Bp., 1981.
